Szatmár és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1908-03-31 / 14. szám
TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Kulturánkért. Lapunk legutóbbi számában egy rövidke cikk keretében megírtuk, hogy csütörtökön küldöttség megy a vall. és közoktatásügyi miniszterhez a célból, hogy városunkban is építtessen kultúrpalotát. E pillanatban még nem tudhatjuk, milyen választ kapnak a minisztertől, azt azonban tudjuk, hogy még az esetben is, ha a miniszter az Iparos Otthon ajánlatát elfogadja s a kért loo.ooo koronát meg is adja, városunk társadalmának segítségére is szükség lesz, hogy e nemes cél megvalósuljon. Az előjelek után ítélve, gróf Ap- ponyi kedvezően intézi el a közönség kérését, igy nem lesz érdektelen e nagyjelentőségű, messze kiható kulturális üggyel már most foglalkozni. Jól tudjuk, multi cikkünkben hangoztattuk is, hogy bár a közműveltség fejlesztése államkormányzati feladat, ez, a társadalom tevékenysége, lelkesedése, áldozatkészsége nélkül meg nem valósítható. Hazánk művelődés története Tényesen igazolja ez állításunkat. Vagy meri-e valaki azt mondani, hogy nemzetünknek az utolsó félszázadban kifejtett óriási haladása tisztán kormányzati tényekből eredő? Aligha. Mert hiszen a kiegyezés után a kultúra s humanizmus különböző jelszavai alatt keletkezett s működő egyletek jórészt csak a hazafiui lelkesedésre és áldó- ' zatkészségre támaszkodhattak. Ez igy volt, igy lesz Nem is le- i hét másként. Magasabb színvonalú kulturális élet alapjait csakis közös erővel, kitartással, erős bizalommal s egy kis anyagi áldozattal lehet megvetni. Nálunk minden közművelődési egyesületre, mely a hazai kultúra fejlesztését irta zászlójára, nagy szükség volt a múltban, van a jelenben, lesz a jövőben. Szükség van annál inkább, mert a mi szegényes kultúránkkal mi nagyon is messze elmaradtunk nyugat népei mögött. Ennek oka kizárólag a politikai viszonyokban keresendő s található fel. Mert mig mi nyugat népeit védelmeztük a törökökkel szemben, addig ők nyugodtan, erős nemzeti alapon fejlődhettek, művelődhettek, gazdagodhattak. S mégis 1 „Annyi balszerencse közt, oly sok viszály után,“ megtudtuk menteni régi dicsősségün- ket, kicsiny kultúránkat. S ha a múltban annyi veszély között meg tudtuk tenni, miért ne tudnék ma? .Sőt! Tízszeres erővel kell ezt megcselekednünk, mert hiszen jól tudjuk, manapság éppen a kultúra fegyvereivel kell a népek nagy versenyében a csatát megvívnunk. Ne találjon hát bennünket se készületlenül ez az élethalál harc. Szervezkedjünk, művelődjünk. Nekünk, akik oly izoláltan, nem eléggé fejlett kultúrával állunk nyugat népei között, páratlan lel- I kesedéssel, ritka elszántsággal kell a harcba mennünk. Csak, ha a kötelességérzet át meg áthatja szivünket, lelkünket, agyvelőnket, akkor leszünk mi azok, a kiknek lenni kell. Akkor majd újra úgy ismeri a külföld a magyar nevet, a magyar kultúrát, mint az Árpádok nagy királyainak, Róbert Károly, Nagy Lajos és Mátyás idejében. Mert akkor volt ám kultúránk is. Emlékei ott vannak a bécsi múzeumokban. Jövő dicsősségünk, kultúránk érdekében egybe kell fűzni társadalmunk minden osztályát, csoportját, töredékét. A társadalmi erők békés és hathatós munkájára, együttműködésére van szükség, hogy e magasztos célt elérhessük Megcsalt már bennünket nem egyszer a remény, az ábránd is, erősen akarni tudtunk mi mégis. A magyar faj ezen nemes vonásával, az akarni tudással induljunk a harcba most is e nagy kulturcél érdekében. Mutassuk meg, hogy mi tudunk, ha akarunk. A művelődés utai az idők során Változtak ugyan. A végcél azonban egy, csak egy lehet. Eddig széthúztunk. Sőt! Nem is jó utón haladtunk. Megmondom miért. Erre a mi mostani kultúránkra csaknem azt lehetne mondani: potya kultúra. Bizony igy van az. Oka ennek az, hogy az állam, melynek mindent a nyakába szeretne várni az adózni nem szerető polgár, nem áldozhat eleget a kultúráért. így van aztán, hogy a polgárság nagyrészének — tisztelet a kivételnek — nemtörődömsége folytán még csirájában elpusztul sok nemes törekvés. A hol az állam jóvoltából hozzájuthatunk egy kis potya szórakozáshoz, ingyen jótéteményhez, pénzbe nem kerülő előnyökhöz, azt sietünk kihasználni, a mig lehet. De ha saját jószántunkból kell valami nemes célhoz hozzájárulni, arra nem vagyunk kaphatók, akkor állig begombolkozunk. Pedig az állam sokszor nem győzi a közönség nélkül a támogatást. Ezért van,, hogy sok humánus vagy kulturális célokat szolgáló intézményünk csak vegetál, tengődik. Valljuk meg őszintén, városunk közönsége, sem erőltette meg magát valami nagyon, hogy különösebb áldozatokat hozzon a kultúráért. Városi kis parlamentünkben is bizony csak ritkán akad egy-egy bizottsági tag, ki kulturális reformokkal elő mert huzakodni. Igaz, néhány év óta előnyösen változott a helyzet. Számos oly intézményei bírunk, melyek a kultúra előmozdítását, emelését vannak hivatva szolgálni. De még korántsem tartunk ott, a hol kellene. Példával igazolom. A Kölcsey-Kör beléptidijmentes matinéira szép számú közönség van jelen, de a Lorántffy Zsuzsánna Egylet 40 fillér belépti TÁRCA. ' jwqDp'wwi ' Szabadságharcunk költészete. Irta és a „Kölcsey-Kör“ március 8-iki matinéján felolvasta Veszprémi Dsxsö. (Folytatás.) Petőfinek tüzet, lángot lehelő dalai óriási hatással voltak. Nem hangzottak el visszhang nélkül a „katona-élet“-et magasztaló toborzó szavai: Nehéz nekem már a bocskor, Könnyű nekem már az ostor, Csizmát húzok a lábamra, Kardot fogok a markomba. Muzsika szól, verbuválnak Fölcsapok én (Csapj fel öcsém) katonának, [hahaha! De az igazi toborzó, verbuváló Kossuth volt, a szabadság lángszavú apostola, aki 1848 szeptemberében bejárta az Alföldet s ezredeket varázsolt -elő a földből. Magával ragadó egyénisége s szavai kitö- rülhetetlenül vésődtek a nép leikébe s csakhamar dédelgetett bálványává lett. Ekkor keletkezett a Kossuth-nóta. Mennyi melegséggel énekli ez a nóta a ami jó Kossuth apánkat!' Hogy is szól? Hisz tudjuk mindnyájan: Esik eső karikára, Kossuth Lajos kalapjára. Valahány csepp esik rája, Annyi áldás hulljon rája. Éljen a hazai E nóta lett szabadságharcunk legáltalánosabban elterjedt lelkesítő népdala. A nép gyönyörű alkotása, melyben a Kossuth-apánkért rajongásig lelkesedő honfi szív áldást esd, fejére az Égből. Igazi közénekké vájt. Énekli és énekelte mindenki, a haza minden hü fia, hisz Kossuthot úgy tekintették, mint gondvise- lésszerü hőst, az Istentől küldött szabaditót, mert hát: Kossuth Lajos a magyarok vezérje, Szűz Mária meg a védelmezője, A jó Lsten minden jóra segélje. Szívesen, örömmel állanak Kossuth zászlaja alá: Most szép lenni katonának, Mert Kossuthnak verbuválnak, Négy esztendő nem a világ, Éljen a magyar szabadság, Éljen a haza! S nehány nap alatt 100 ezer ember gyűlt Kossuth zászlaja alá. Az értelmiség, a polgárság, a papság, a tanulók: mindenki, fegyvert fogott „a szent szabadság oltalmára.“ De nemcsak Kossuth-apánkat énekli a nóta. Megéneklik nagy szeretettel a vezéreket is, a hires 48-as tábornokokat s mélységes gyűlölettel, majd gúnnyal szólnak az ellenségről: a németről, a muszkáról s az „ebadta“ nemzetiségekről. Megénekelnek egyes csatákat is. Mert érdekes vonása — Mélyen Tisztelt Uraim és Hölgyeim 1 — szabadságharcunk költészetének, mint eddigi fejtegetésünkből is láthatjuk, hogy erős és állandó kapcsolatban volt a politikai történettel. Ezt a vonatkozást pedig költészetünk s politikai történetünk között a mi költészetünk minden korában megtaláljuk, mert költészetünk termékei sohasem voltak tisztán esztétikai jellegűek, hisz költőinket folyton ihlették és ihletik a kor nagy érdekei, melyek a lélek nemes felindulásától a szenvedélyek viharainak zúgásáig minden hangot megtalálnak lelkűkben. Gyulai Pál is azt mondja, hogy költészetünk: a nemzet története. Népköltészetünk is gyakran fordult és fordul a politikai élet azon alakjaihoz, kiknek szereplése a nemzeti érzés árjában erősebb, mélyebb hullámokat vetett s a maga részéről is azon volt és arra törekedett, hogy nevüket a feledéstől megóvja s költészetében örökre fentartsa. Érdekes jelenség, hogy szabadságharcunk költészetében épen Kossuth-apánk az, akinek vonzó, elragadó egyéniségét rajongásig menő szeretettel énekli meg népköltészetünk. Az első költemény, melyben Kossuth neve szerepel az előbb említett Kossuth- nóta. Mennyire kedvelt és elterjedt nóta volt ez, bizonyítja az a körülmény, hogy az ország sok vidéke saját termésének tartja. A tábori füzeknél keletkezett és énekelték hévvel ezt a népies költeményt: Első, első,' legelső, Kossuth Lajos az első, Második a Windischgrätz, Kinek népe mindig fél. Harmadik a Jellasics, Kinek népe soha sincs. A Kossuth-iránt való rajongó, igaz, őszinte szeretetnek azonban egy költemény sem oly hü kifejezője, mint ez a négysoros népvers: Kossuth Lajos édesapám, Felesége édesanyám, Én vagyok az igaz fia, Magyarország katonája. E rövidke dal az alapérzésnek, a nagy népszerű férfiú iránt érzett lángoló szeretetnek, igazán közvetlen megnyilatkozása. Nagy a közhangulatból származó bizalom a vezérek iránt is és hozzájuk s a nemzeti ügyhöz való ragaszkodás. Bizonysága ennek a Damjanich, Klapka stb. indulók. Perczel Móric tábornok a Dunántúl kedvelt vezére és szeretett hőse: Zug az erdő, zug a mező Ugyan mi zugatja ? Talán bizony Perczel Móric A lovát ugratja. Szép ö maga, szép mindene, Szép a paripája, Vigan vágtat a honvédek Nyalka táborába. Szenttamási diadalát énekli e népvers; A Szent-Tamás erős helység, Körülfogta az ellenség, Ne féljetek, magyar lányok, Nem jönnek a szerviánok. Perczel Móric katonája ______A falakat mind megmászta. RÓ TH nagyválasztéku cipőraktárát ajánljak a § vevő közönségnek, mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. == JL MEGÉRKEZTEK a tavaszi és nyári idényro megrendelt valódi schevraux és box bérből készült legújabb divatu fekete és barna színű úri-, női- és gyermek-cipők 1
