Szatmár és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1908-10-06 / 41. szám
TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP, A más baja. Irta: Bodnár Gáspár. Egy alkalmatossággal én már Írtam a más bajával való törődéssel. Nemes, szép értelemben tárgyaltam én azt a cselekedetet, mikor valaki a más bajával törődik. Nemesnek mondjuk, mert azért törődik, hogy máson, felebarátján segítsen. Olyanon például, akit jóformán nem is. ismer. Akitől nem kapott semmit és nem is vár semmit. De mégis segiteni óhajt rajta önzés, haszon nélkül. A lélek a szív sugallatiból. Magáért a közért, a jóért, egyesekért, édes mindnyájunkért. Például: a járdáról gondosan eltávolítók egy dinnye hajat. Azzal a gondolattal, hogy valaki megsikolván, lábát törheti. Mennyi bajtól, keserves szenvedéstől szabadítom meg felebarátomat. Vagy valaki eldob egy égő. szivart, cigarettát (ami igen gyakori). Tüstént eloltom, eltaposom. És teszem ezt azzal a gondolattal, hogy ebből nagy veszedelem származhatok. Egyesekre, városokra és községekre. Az ilyen, másokkal való törődést altruizmusnak, nemes, önzetlen felebaráti szeretetnek nevezik. Oh, ha ez a gondolat, ez az érzés vezetné az embereket az életben, de sok bajt, kellemetlenséget, bánatot, szerencsétlenséget lehetne megelőzni. Ebben az angol szép példaadó. De van a mások bajával való törődésnek egy másik fajtája is. Ez csúnya madár. Ez ahelyett, hogy sebet gyógyítana, sebet fakaszt. Még a meg- gyógyult sebeket is ' feltöri. Seprűnek nevezi ezt a közszólás, mely mindig a más háza előtt seper. Holott lenne ám mit • sepernie a maga tűzhelye előtt is. Ami társadalmunkban — olvastam valahol — mindjárt többen megtalálnák helyüket és kevesebben volnának boldogtalanok, ha . kevesebbet néznék mindig a másét és többen igyekeznének kiélvezni a magukét. Ez a vagyonra, az élétharcra szól ugyan, de találóan jellemzi a mindennapi élet érintkezéseit. Ma igen foglalkoznak a más bajával. Milyen a családi élete ? Honnan telik? Milyen a szobája? Mit esznek? Mennyi adósságuk van ? Kik voltak vendégei? Mikor kelnek? Hogy gazdálkodik ? Mit eszik a cselédje. A gyermekei? Milyen a jószága? Hány sertést öltek ? És a jó ég tudja, mi minden más bajával törődnek. Csák a maguk bajába <nem néznék béléi Csak a tükröt kerülik, a melyből saját ábrázatukat, saját háztartásukat, saját gazdálkodásukat pillanthatnák meg. S ha van is tükrök, hamisított, ferde képet mutat az. Bizony, ha az emberek úgy törődnének a más bajával, ahogyan fentebb, az altruizmust fejtegetvén, megmutattuk: kevesebb idejük volna emigyeu, csúnyán, haszontalanul, embertelenül mindig a más baját piszkálni. Néhány sió a kath. legényegyleti elnöki kérdéshez. A szatmári kath. legényegylet elnöki széke Zahoránszky István eltávozásával gazdátlanná válik, önként merül fel a kérdés : Ki lesz az utóda ? Ha őszinték akarunk lenni, a mostani elnök távozásával ki kell jelenteni azt, hogy az utóbbi évek alatt igen nagy visszaesés volt tapasztalható a kath. legényegylet életében. A kath. legényegylet Szatmár szab. kir. városában az egyedüli olyan egyesület, amely az iparos ifjak részére tarta- tik fenn, az egyedüli iparos ifjúsági egylet, amely a szociál tanok oásisában, mint kimagasló sziget áll — magára hagyatva. Ez a jobb sorsra, nagy hivatásra váró egyesület ma holnap elnököt cserél. Az elnök személye az, aki ismét azzá tehetné e nemrégiben még virágzó egyesületet, amilyen fő». Bodnár Gáspár ur idejében volt. E sorok Írója a szatmári kath. le- "*géayegy 1 etet, annak minden mozzanatát bölcsőjétől egész a mai napig ismeri. Elnökök jöttek, elnökök mentek. Volt olyan elnök is, aki betöltötte a reája váró feladatot, ha nem is úgy, mint annak megalapító elnöke, de ahhoz hasonlóan. Minden év azonban sorvasztotta a kath. legényegylet vonzóerejét, minden évben kevesebb és kevesebb, tagja volt, egész működése abból állott, hogy megtartották a szokásos nyári és téli bálokat, némelykor még azt sem és aztán pihent babérjain az egyesület, mig ismét el nem jött az ideje egy másik bálnak. Egyesületi életről beszélni sem lehet. A tagok, többnyire nem istagok io—15-en keresték fel az egyesület helyiségét, ott elkártyáztak pár óra hosszáig, soha feléjük sem nézett az elöljáróságból senki, némelykor a meghívott választmányi gyűlésről éppen az elnök maga hiányzott. Mindenki gazda volt ott, mégis el volt hanyagolva állandóan az^ egyleti felszerelés, szóval úgy tűnt fel a látogató előtt az egész egyesület, melynek feje, gazdája nincs. Nem is volt. Hiányzott abból az élet, a melegség, cél és vezetés nélküli intézmény hírében állva a mi szemünkben — iparosokéban. Mindezt elmondtam abból a célból, hogy ezzel szolgálatot tegyek első sorban magának az egyesületnek, másodsorban azt, hogy felhívjam Püspök Ur Ö méltóságának a figyelmét azokra a körülményekre, amelyekkel alig ismerős; továbbá azért, hogy hangulatot keltsek főt. Bodnár Gáspár tanár ur mellett iparos társaim körében, hátha rábirnók a kath. legény- egylet eme régi kipróbált harcosát arra, hogy az esetben, ha a közfigyelmet, különösen Ö méltóságának magas figyelmét személye felé terelve, elfogadná azt a tisztet-, amit dicsőségesen töltött be sok évekig és helyrehozná azt a sok hibát a nagy feladatra váró egyesületnél, amit minden vád nélkül állítok — utódjai ejtettek és ismét visszavarázsolná nekünk iparosoknak azt az ifjúsági egyletet, a melyre a mai istentagadó szociális világban annyira szükségünk volna. E feladat betöltésére csakis főt. Bodnár Gáspár tanár ur vállalkozhatna és ha TÁRCA. Társadalmi osztályok féltékenysége. (Vázlat.) Irta: Markovics Aladár. A társadalom mint egész épen úgy, mint ennek az összefoglaló kereteken belül egyes kisebb, de önálló csoportjai az egyéni emberi élet minden fázisát a legnagyobb hűséggel és a legaprólékosabb részleteiben követik. Az életfolyamatnak ez az egybevágó lezajlása nem utánzás. Igaz, hogy az utánzást magyarázni lehetne a társadalom keletkezési, fejlődési történetéből, mert tény az, hogy az egyén történetileg megelőzte az összességet, az önmagukban álló egységek összeverődéséből, tömörüléséből állott elő a magasabb rendű, összetett egység: a társadalom, — ezért valószínűnek látszik, hogy a társadalom kényelmesebbnek találta a meglevő élesrendet egyszerűen Csak átvenni és csupán annyi változtatást lett rajta, hogy az egyéni élet berendezéseit a maga nagyobb követelményeihez képest saját részére hatalmasabb arányokban építtette ki, — mégis, minthogy végeredményében a társadalom egyesekből áll, ennélfogva élete sem egyéb, mint több és megszámlálható individuális életnek valamely magasabb célra való összesítése, szervezése. Ezért a társadalom élete ép úgy, mint az egyes emberé, keletkezik, fejlődik, hanyatlik és letün, megsemmisül — át van szőve az érzéseknek, indulatoknak szálaival, vannak ambíciói, titkolt és nyílt tervei, szeret, gyűlöl és féltékenykedik. A világ társadalmainak elhelyezkedése erőszakos, fegyveres küzdelmek árán történt, fenntartásuk a jelen állapotban is erőbe és vérbe kerül. Aminek eredménye az az állandó feszültség, amely az úgynevezett világbéke fölött fenyegetöleg mindig ott lebeg és amely feszültség gyújtó, romboló villámokkal van telitve. Az ellentétes érdekű törekvések örökös éberségre és arra kényszerítik az emberek szervezett csoportjait, hogy hol nyíltan, de leggyakrabban suba alatt minden pillanatban készüljenek a támadásra és a védelemre. E támadásoknak és védekezéseknek indító oka majdnem minden esetben a társadalmi osztályokat egymás iránt eltöltő türelmetlen és soha nem lohadó féltékenység. A féltékenység szót, mint gyűjtő fogalmat kívánom használni. Alája foglalok mindent, ami az emberi társadalmi életben a gyűlölködés magvát elhintheti, tehát a boldoguláson, hatalomra jutáson való irigységet, azt a törekvést, amellyel a társadalom egyes osztályai mindenkor saját maguk tagjait, mi, az egyes emberek pedig saját énünket kívánjuk előretolni, a magasba emelni, polcra, előkelőségre juttatni, a 1 tulajdonunkat képező vagyont, hatalmat vagy bármi előnyt mástól, kizárólag saját javunkra, saját céljainkra elvonni igyekszünk. E féltékenység egyik rugója a társadalmi osztályok eleven életénék. Végeredményében nem egyéb ez, mint -az alsóbb osztályokban a megélhetésért, a mindennapi kenyérért való küzködés, a felsőbb rétegekben pedig az uralomra jutásért, a hatalomért való tülekedés, minden vonalon pedig a vérkeveredéstől való többkevesebb tartózkodás. A kenyér kérdése napjainkban forradalmi erővel nyomul előtérbe. Könnyen megmagyarázható jelenség. Mert afféle „se künn, se benn“ állapotban vagyunk. Nincsen társadalmi, gazdasági, ipari, kereskedelmi vagy tudományos életünknek egyetlen olyan ága sem, — már nem beszélek például az egész kereskedelemről, vagy az egész gazdasági életről vagy a többi ágak egészéről, hanem csak egy részéről mindegyiknek, — amelyben a tökéletességnek, a haladásnak a körülményekhez képest számbavehető stádiumába jutottunk volna, úgy, hogy elég legyen ahhoz, hogy a létminimumhoz itthon mindenki hozzájuthasson. Természetes, hogy ily körülmények között az idegenből hozott eszmék, újítások, gondolatok megvalósítására vagyunk utalva, az ezekkel való folytonos kísérletezésekkel vagyunk elfoglalva. így állunk a kenyérkérdésnek úgynevezett modern felfogásával is. A törekvés, amely a keresetnek, illetve a kenyérnek lehetőleg aránylagos elosztását tűzte ki célul, nálunk sem volt elég. Még nem is vitték diadalra, még nem is vitték belé az életbe azt az elvet, még tizezerszámra bolyong a sok munkanélküli s vérző szívvel szakádéi az ismerős környezettől, hogy betevő falatot idegenben szerezzen magának, — már mivel a külföld azóta egy lépéssel előbbre haladt, — nálunk is ott hagyták a megkezdett és sikerrel kecsegtető akció folytatását és az eddig elért sikereket igyekeztek — mint ők mondják — tökéletesíteni azáltal, hogy azokat, kik eddig nem boldogultak, a fak^pnél hagyták s csak azokkal és azokért küzdenek tovább, akik valamire már vitték. Megfeledkeztek itt arról, hogy egy társadalmi osztályt újból ketté osztottak. Mert a kenyérteleneknek csak egy része jutott, olyan amilyen, boldoguláshoz. A másik rész egy uj fokkal megint alacsonyabbra sülyedt. Megszaporodott az ellenséges táborok száma — mert a boldogulók és szerencsétlenek mindig ellentétes érdekköröket képviselnek — minek folytán az egyik, a nyomorultabb rész, a többes teher alatt az eddiginél is jobban görnyed, mert a kenyérkérdés gondjának súlyosságát még egy reájuk fekvő uj társadalmi osztálynak terhe is nyomja. A társadalmak e tekintetben furcsa és rendezetlen képet nyújtanak. Mert nemcsak a legalsó rétegnek, de a legfelsőnek is meg van a maga proletáriatusa. Nem a szellemi éhenkórászokat értem. Azt mondom, hogy a mágnás és ezen alul minden egyes társadalmi osztálynak legalább is jó egyharmad része anyagi zavarokkal, vagyis világosabban: a kenyér, a megélhetés gondjaival küzd. Hogy ez a küzdés relatíve nagyobb, avagy kisebb létminimum körül forog, az a helyzeten és a tétel igazságán mit sem változtat. A társadalmi osztályok tehát egymással szemben a rideg elkülönülés álláspontjára helyezkednek. Ellenségei annak, hogy az általuk megszerzett javak, melyek gyakran tényleg keserves munkának gyümölcsei, más kevesebb energiát kifejtett, vagy éppen semmi szellemi és anyagi tökével rendelkező osztályokba átszivárogjanak. E gondolat szülte a vérkeveredés megakadályozására irányuló törekvéseket, mert a házasságok szükségképen a vagyon átszállását, átszármazását vonnák maguk után. Pedig világos, hogy az igy elválasztott osztályok soha sem lesznek együttes, kitartó, eredményes munkára képesek, erejük felemésztődik az egymással való meddő harcokban és sohasem válnak egészséges, széles kiterjedésű, viruló fejlődésnek szilárd alapjává. Utolérhetetlen árak! Elsőrendű gyapjúszöveteket WEISZ GYULÁNÁL kaphatunk. Ä17 BBBBB Női costiim szövetek nagy választékban, U B H M H U tólérhetetlen áraki
