Szatmár és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1908-01-14 / 3. szám

SZATHAR RS VIDÉKÉ. HÍREINK. A fővárosi lapok Polgárról. Hogy milyen társulata van Polgárnak, a színházunkra pályázó jóuevü igazgatónak, bizonyítja az itt közölt két színházi hir. A dr. Patay Sándor szerkesztésében meg­jelenő „Igazság“ hozza Jászai Olga fény­képét s következőket irja : — Annak a tapasztalatnak, hogy a vi­dék a legjobb szinpadi erők tárháza, kezd meg­jönni a jó eredménye. Újabb szinpadi vál­lalatok nem is fáradnak avval, hogy a fő­városban kapurintsák el egymás szerződött tagjait, hanem lemennek a vidékre. Való- szinü, hogy a Délvidéki szinikeriilet néhány kiváló tagját, G á t'h y -baritonistát, R e- m e t e bonvivánt, H e 1 t a i komikust és a drámai hősnők egyik legértékesebbjét, J á- 8 z a y Olgát, nemsokára fővárosi szerző­désben fogjuk látni. J á s z a y Olga pl- a Salome, Fedora, Tolvaj alakításaival nem Nemzeti Színházi, mert evvel ma már nem mondunk, sokat, hanem Vigszinházi színvo­nalon állónak bizonyult. Most, amikor az újdonságokat a vidéki színházak a főváro­siakkal vetélkedve adják elő, akárhányszor elismerik, hogy pl. a Királyszinhúz előadása elmarad a szegedi, szabadkai, vagy a Pol-, g á r Károly társulatáé mögött. A „Színház és Életben“ pedig ez áll: — Folyton növekvő siker kiséri Pol­gár Károly szinigazgató és társulata mű­ködését, umelylyel a közönség annyira meg van elégedve, hogy szinte ováció számba megy majdnem minden este. Az emelkedett hangulat, a Varázskeringő december 30-iki bemutató előadásában hágott tetőpontra, amelyet az iguzgató fényes kiállítással, a rendező együttes és preciz előadással, a szereplők pedig a legkitűnőbb alaki f ásokkal avattak elsőrendű színházi eseméuynyé. Ér­dekessé teszi á -Forradalmár legközelebbi előadását uz a körülmény, hogy Palcots József u'szerző is megígérte leutazását. A műsort több kiváló szinmű és opera tarkítja. Kiválóbb tagjai a társulatnak Hév ész Ilonka, Csanády Irma, Kern e te Géza, Gozon testvérek, Gyulai stb.' hogy lehetőleg rövid idő múlva újból egy Kölcsey-matinén fog találkozni.’ — Dal- és zeneestóly. Koszorús dal- és zeneegyletüolc tegnap este tagjai részére dal- és zeneeetélyí rendezett a Tár­saskör helyiségeiben. A nagyszáma és elő­kelő közönség lelkesen tapsolt úgy a dalárda, mintha zenekar által előadott szép darabok­nak, nemkülömben T. Komáromi Gizi bájos énekének. A műsor után tánc következett. — Pénzintézeteink nagyobb része elkészítette a ráült évi mérlegét, | valamenyi- nél nagy nyereség mutatkozik. A magas kamatláb nem csinált visszaesést, azt főként az adósok érezték meg. Most aztán kezdőd­nek a közgyűlések és a részvényesek kapják a busás osztalékot. Az első közgyűlést január 16-án a Szatmári Termény és Hitelbank tartja, a melynek tiszta nyereménye .65415 K 82 f, melyet következőleg javasol az igazgatóság felosztani: Tartaléktőkére'(400 ezer koronára való kiegészítésül) 12924 K, osztalék tarta­lékra i {>000 K; osztalékra részvényenként 34 K-vul 34000 K ; átvitel a jövő évi nye­reség és veszteség számlára 13491 K 82 f. Az osztalék már 17-én felvehető. Az inté­zetnek tr múlt évi részvény-kibocsátás foly­tán van 400 ezer K alap- ’és 400 ezer K tartalék tőkéje és igy a legelsők közé tarto­zik a helybeli pénzintézetek között. — Áz első gőztéglagyár ipari vál­lalat vasárnap tartatta a Központi Takarék-* pénztár helyiségében évi rendes közgyűlését. A számadás elfogudása s a szokásos felmen­tés megadása után a nyereség 28528 korona 91 fillérben állapíttatott meg, melyből febr. 15.-től részvényenként 20 korona fizettetik ki. — Miután pedig a vállalatnak tetemes s felosztás alá nem'eső tisztajövedelme vún, fölhívta közgyűlés az igazgatóságot, hogy ta­nulmányozás után, akár az alaptőke leszál­lítása, akár pedig részvények visszavásárlása iránt az összehívandó rendkívüli közgyűlés­nek fegyen javaslatot. Végül az igazgató­ságba Dr. Antal László, Dr. Leng y e 1 Márton, Dr. Nagy Barna, Litteczky Endre, Wallon Lajost beválasztották, a felügyelőbizottság pedig Bakó Ignáccal kir egészittetett. — Helyszíni szemle. A Pannónia szálló dísztermének tudvalevőleg igen rósz akusztikája vaD, úgy, hogy abban zenét, dalt vagy beszédet előadni egyáltalán nem lehet, mivel a hangok elvesznek a folyósok és a karzat öbleinek forgatagában. Egy- Íz­ben már a városi közgyűlés is foglalkozott ez ügygyei s most újra felvetette ezt azon körülmény, hogy a Széchenyi-társulat január 19.-én fogja itt diszebédjét tartani. A teen­dők megbeszélésére dr. Vajay Károly pol­gármester január 9-re a helyszínére bizott­ságot hivott össze. A bizottság beható ész mecsere után azt javasolta u polgármester­nek, hogy a rendelkezésére álló városi és színházi anyagból az úgynevezett földszinti sóhalyfolyosókat, valamint a karzatokat könyöklők felett függönyökkel láttasa el és a karzatok padlózatát szőnyegekkel .térítéssé le. Ha ez a kísérlet beválik, amiről a bi­zottság zenepróbák által fog meggyőződést szerezéni, akkor lehet csak a díszteremben a tulajdonképerii munkálatokat végrehajtani. — Kinevezés a vasútnál. Dr. J é- k e 1 László vasúti pájya-orvos nagy károlyi lakost, a m. kir. államvasutak orvosi tanács­adójává nevezték ki — Az Országos Szinészegyesület tanácsa: Nádasdy József indítványára elhatá­rozta, hogy köriratot intéz u városok ható ságaihoz, hogy akadályozzák meg a színim zakra való pályázásoknál előforduló tisztes­ségtelen versenyt és a színigazgatói műkö­désre alkalmatlan embereket zárják ki pályázók közül. Makróczy János, a Vígszín­ház főpénztárosa azt kértn a' tanácstól, hogy becsatolt beadványát támogatólag terjeszsze fel a kultuszminiszterhez. A beadványban azt kéri a kultuszminisztertől, hogy lépjen érintkezésbe a pénzügyminiszterrel arra nézve, hogy a külföldi szerzők tantiemjeit megadóz­tassák. Ebből az adóból befolyó pénzen azután építtessen az állam egy olyan 'szín­házat, "amely .kizárólag a magyar irodalom termékeinek előadására legyen szánva. ­— Blaha Lujza. Ritka s reánk ma gyúrókra büszke ünnepet ült ü napokban a Nemzeti színház s a Vigoperu. Blaha Luj­zát , ünnepelték.. Otven esztendeje “ ugyanis annak, .hogy Blaha a győri színpadon fellé pett. Otven- esztendeje, hogy először hallotta a közönség' az ő csodás szépségű, kellemes cseugésü hangját, először látta utolérhetet­len művészi játékát, ütvén éven keresztül £11 művészete zenitjén változatlanul. Egész útja csupa babér, csupa hódolat, csupa di­csőség. Blaha Lujza ünnepségéből természe­tesen részt kér a vidéki színészét is. A vi­déki színtársulatok is meg akarják ünnepelni Blaháné jubileumát és már eddig is többen intéztek átiratot az Országos Szinészegye­sület központi irodájához, amelyben útba­igazítást kérnek arra vonatkozólag, hogy miképpen ünnepelhetnének legméltóbban. A Szinészegyesület irodája -erre nézve a leg közelebbi tanácsülésen előterjesztést tenni és indítványozni fogja, hogy az ősz .szes magyar színtársulatok tartsanak egy — Főispánunk beteg. F a 1 u s s y Árpád dr. városunk főispánja néhány nap óla ágyban fekvő beteg. Érős tüdőkutbarusa van. Állapota nem ad angodulomru okot, pár napig azonban nem szabad szobáját elhagynia. — A báró Vécsey csegöldi ura­dalmában f. hó 10-ikén kör- és hajtóva­dászat volt, amelyen V écsey László bárón kívül Csaba Adorján, Bikialvy Al­bert, Szeőke Sándor, Orosz Alajos, Sz. Tróger Albert urad. főintéző, Pólyák urád. intéző és Borsos ispán vettek részt. Az egy napos vadászaton 136 nyúl és 3 .fácánkakas esett. A szép eredményű vadá­szatot gazdag lakoma fejezte be. — A „Kölcsey-kör“ vasárnapi ma tinóján ismét egy begy ülve láttuk városunk elite közönségének nagy részét. Különösen a hölgyek között , többször hallottuk u követ­kezőket: „Már alig vártam, hogy itt lehes sek.“ Vagy „Mennyire örülök, hogy űjbó élvezhetjük ezeket a matinékat.“ „Csak az kár, hogy az idén ritkábban juthatunk hozzá.“ Igazán rendkívül kellemes és élvezetes „ Kölcsey -kör“ m'mden egyes matinéja, mert amellett, hogy legtöbbször kitűnő műélve­zetben van részünk az előadó kész müvének részéről, a fejlődő, sőt kezdő tehetségéket is érvényesülni engedi. Ez alkalommal is mind három fokozatban gyönyörködhettünk. Az elsőt dr. Ta nó d y Endre képviselte, ki da­cára, hogy igen szomorú témát, az öngyil­kosok statisztikáját választotta felolvasása tárgyául, rendkívüli szellemességével képes volt azt minden tárgyilagossága s a .percen­tek pontos felsorolása mellett is élvezetes és mulattató alakban leadni, folytonosan derült hangulatban tartva hallgatóit. V á r j u Ibolyka urleány. városunk egyik legkedveltebb, gyö­nyörűen fejlődő műkedvelője, Vrabéi y Ár rnand dr. „Bál előtt“ ez. monológját udta elő, mely egyéniségének varázsát teljesen ér­vényesülni engedte. Mintha csuk az ő részére irta volna a szerző e művét, olyan igaz mű­vészettel adta elő egy táncolni, mulatni vágyó fiatal leányka összes bál előtti aggodalmait. Szívből kívánunk neki olyan vig. farsangot, mint a milyen vidám perceket köszönhettünk mi neki. És most Fábúán Lajos énekéről kell megemlékeznünk. Simonetti Madrigálját énekelte rendkívül kellemes mély baritonjá­val. Úgy tudjuk ez első fellépése s igazán kellemesen lepte meg a uiűélvező közönséget. Szép tömör hangjával igeir jól árnyalt. Ér zéssel előadott dalait élénken megtapsolták, úgy, hogy még egy pár szép magyar dallal kellelt számát megtoldania. Reméljük, hogy nemsokára ismét hallhatjuk őt értékének tudatában az első fellépés lámpaláza nélkül. Énekszámait ifj. Nyárády László kisérte átgondolt s érzelmes játékkal. Közönségünk a szereplők minden egyes számát- erősen megtapsolva, ama reménynyel oszlott szét, előadást Blaha Lujza tiszteletére és ezeknek az előadásoknak tiszta jövedelmét küldjék be | központi irodának. A központi iroda az igy befolyt pénzeket arra fogja felhasz­nálni, hogy abból egy olyan emlékkel -lep­hesse meg a művésznőt, amely 'az ő mű­vészetének maradandó bizonyítéka és álta­lános elisimeréséjjfek jele legyen. A színigaz­gatók szív,esen csatlakoznak ehhez | moz­galomhoz és még ebben a hónapban meg fogják tartani az összes vidéki városokban a Bl'aha-előudásokat. — Életunt diák. E hó 10.-én az esteli órákban Berinde Emil 17 éves felső­kereskedelmi iskolai tanuló Templomközben levő lakásán öngyilkossági szándékból mel­lébe lőtt. Az esetről értesítették a mentőket, kik az ifjút, miután ellátták uz első segély- lyel, beszállították a közkórházba. Az ifjú teljesen eszméleténél volt s kihallgatásakor nem akarta megmondani mi vitte ezen szo­morú elhatározásra, Mint mondják szerelmi história van a dologban. Életben maradása valószínű, mivel a golyó nemesebb részeket nem sértett, a szív felett két borda között hatolt be és a hátán jött ki. A házbeliek állítása szerint Berinde már régóta foglal­kozott az öngyilkosság eszméjével, igen bus- komor és lehangolt volt mindig. — Goldfaden Ábrahám meghalt. Goldfaden Abrahám, kinek neve világ­szerte ismeretessé lett zsidó tárgyú dalpiüvei révén, amelyeket német-lengyel nyelven, az úgynevezett zsargonban irt, Newyorkban meghalt. Leghíresebb darabja a Sularaith amely nálunk is rendkívül népszerű lett Goldfaden temetésénél — mint Írják — iz­máé' jelenetek folytak le. Temetésére kö­rülbelül százezer ember gyűlt össze, nagyobb részt szegény zsidók, akik valamennyien meg akarták érinteni Goldfaden koporsóját Eközben óriási tolougás támadt, amelyben | sokan megsérültek. A rendőrség csak később vonult ki elég nagy számban, hogy a ren­det helyreállítsa. — Halálozások. Rácz Dezső kővár- hosszufalu9i körjegyző neje született Hirsh Eliz f. hó 2-án életének 23-ik évében, bol­dog házueágának 4-ik évében — hosszú és kínos szenvedés után Kővárhosszufaluban elhunyt. — Petrusku Jakab jánki máv. elöljáró pénteken, 46 éves korában rövid szenvedés után elhalt. Hült tetemét óhajá­hoz képest Beregszászba vitték, hol vasár­nap délben helyezték örök nyugalomra édes anyja sírja mellé. Korai halálát neje, négy gyermeke s kiterjedt rokonság gyászolja. — Halálos szerencsétlenség. A napokban Braun Bertalan fehérgyurmati fuvaros többféle áruval megrakodva, Szat­máriéi Fehérgyarmatra igyekezett. Braun a kocsin elaludt és Útját a lovakra bizta. Zsurolyún és Majtis községek között a lovak útról letértek és u szekeret az ut melletti árokba fordították. Az alvó fuvaros a meg­terhelt kocsi alá került, melyen petroleumos hordóki is voltak. Bruun a reá dűlt szekér !lói kivánszorogni sem tudott és ott lelte halálát. Másnap reggel találták meg az arra járó fehérgyarmatiak, akik haza szállítot­ták- özvegyet é9 hat gyermeket hagyott hátra nagy szegénységben. _ — A halálos itélét. A halálra Ítél­tek rettenetes kínszenvedéséről nyújthat némi fölvilágositást uz alábbi közlemény., Mint azzal lapunk is több ízben foglalkozott, uz Í906 december havában megölt Rontó Vasziüe postakocsis és a postát kisérő Sauberer Jeremiás csendőrörmester meggyilkolása miatt Húsz Abraháinot és M i h.á 1 k a Jánost a maratna rosszige ti es küdtbiróság halálra, négy társukat pedig fegyházra ítélte. Az ítéletet azóta a Kúria helybenhagyta és most az elítéltek a király tói várnak kegyelmet. Amint a fővárosi lapok -írják, Huszot a magánzárka és örö­kös halálfélelem teljesen megtörte és a na­pokban arra kérte Binder fogházfelügyelőt, hogy jelentse őt a főügyészi helyettesnek kihallgatásra, összes semmiségi panaszait visszavonja, mert a magánzárkát nem bírja tovább, végezzenek vele mielőbb. Húsz el­ítélése óta, vugy tiz hónapja, egyszer beszélt védőjével és niássa] senkivel sem. Lehet, hogy mire a bitó alá állítják, már, nem is lesz épeltnéjü. — Főtárgyalás. A szatmárnémeti büntető bíróság Pap Gyula sikkasztó adó­pénztárnok ellen február 3 ra kitűzte a fő­tárgyalást. Az ügy előadója. dr. Némethy József biró, a törvényszéki tanács elnöke pedig Pap Endre lesz. A védelmet dr. Tanódy Endre képviseli. Maga a főtárgyulás meg­lehetősen össze fog zsugorodni, mert a vád­lott teljes beismerésben van, mindössze bi­zonyos 221 K fűtési 'dtulánynak az összegét kifogásolja. Tanú is mindössze három van beidézve, Kádas József ellenőr, Csányi Lajos h. ellenőr és a hivatalszolga. A főtárgyalás előreláthatólag igen rövid ideig fog tartani. ’— Ügyvédek nyomora. Az ügy-' védek túlzsúfoltságát mi sem. jellemzi job- bait, mint a következő eset. Sátoraljaujbely- fog v-ben elhalálozás folytán megüresédett a bírósági végrehajtói állás, melyre a sátoralja­újhelyi ügyvédek közül 3-an pályáznak. Jegyzőválasztás. A Vámfaluban megüresedett jegyzői állásra 9 pályázat ér­kezett be. A pályázók közül Bay Miklós nÖklő főszolgabíró Mangu Istvánt, Biró Ernő vámfalusi és Cservenka János felső­falusi helyettes jegyzőt jelölte. Biró nevének hangoztatásakor általános éljenzés hangzott fel, úgy hogy biztosan meg voU állapítható, jogy itt más megválasztásáról szó sem lehet. Az elnöklő főszolgabíró tehát egyhangúlag megválasztott körjegyzőnek jelentette ki őt. A Népkonyha jótevői. Isaák .Slemérné úrasszony (RozsáLyból) 100 K-t/, Reiter Mór fakereskedő újévi üdvözletek megváltása címén 20 K-t, Lichtman Jere­miás szutmári és Ehrenreich Ignác f.-gyar- roati term, kereskedők közt felmerült becsü­letbeli ügyből kifolyólag, Lichtman Jeremiás 10 K-t, Szőke Ödönné 3 K-t, Kálmán Sán- dorné 1 K-t adakoztak. Fried Dezsőnő úrnő Szekeresről 157 K-t gyűjtött. Gyüjtőivén Fried Dezső 100 K, Rácz Béla, Fried Emil 10—10 K-t, Hirsch Sándor, Rosenfeld Jenő, Rosenfeld Salamon, Samiely Viktor, Jónap Miksa, Ehrénreich Ignácz 5—5 K-t, Feldman Ábrahámné 4 K-t,- dr. Majthényi Lajos 2 K-t, Herman Farkas 1 K t ada­koztak. Schlosser Mártonná úrnő 14 K 80 f-t gyűjtőit. Gyüjtőivén Fityi és zenekara 2 K-t, Czigler András, Érben Lolu, Mos- kovits József, Erdélyi, Schlosser M-, Nyisztor Antal, Tyutyusén Mihály, Balogh Etel 1 — 1 K-t. Többen 4 K 80 f-t adakoztak. — Eltávolított szerkesztő. A múlt napokban egy sápadt arcú, kopott, de mégis feltűnő angol szubásu öltözetű fiatalember érkezett Szatmárra. Mindenütt mint a pár nap múlva megjelenő „Szatmári Színházi Újság“ szerkesztője mutatta be magát. A kapitányi hivatul értesülvén az álhirlapiró apróbb szélhámosságairól, igazolásra szólította fel, minek aztán az lett a következménye, hogy eltávolították a városból. — Katonazene a korcsolyapá­lyán. Csütörtökön délután a honvédzenekur korcsolyapályán fog játszani. — Adótisztviselők mozgalma. Is­meretes ama mozgalom, melyet a magyar ko­rona országainak területén alkalmazott kir. adóhivatali tisztviselők fizetésük és előléptetési viszonyaik rendezése tárgyában indítottuk. Újabban a pozsonyi kir. adóhivatal tiszti­kara vette kezébe a mozgalmat s lelkes fáradozásuk visszhangra talált s az ügyet mint előkészítő-bizottság annyira vitték, hogy az országos nagygyűlést e hó 19-én Budapesten megtartják. Az. országos nagy­gyűlés programinju a következő: I. 1. Folyó hó 19-én déli 12 órakor tulálkozás és ebéd a Metropol éttermében. 2. D. u. 3 órakor nagygyűlés a vármegyeház dísztermében. A nagygyűlés tárgyainak főbb pontjai: a) az országos egyesület megalakulásának ki­mondása ; b) a memorandum végleges meg­szövegezése. 3. Nagygyűlés után megbeszé­lés szerinti helyen vacsora. II. Folyó hó 20-án a nagygyűlés határozatához képest, dr. Jankovich Marcell orsz. gy. képviselő veze­tése alatt tisztelgés dr. Wekerle Sándor pénzügyminiszternél, az összes resort-minisz- tereknél, továbbá a képviselőház elnök­ségénél. A pozsonyi kir. adóhivatal mint elő- készitő-bizottság a kir. adóhivatalnak meg- küldötte már a memorandum tervezetet, mely tömören világítja meg ama sérelme­ket, a mely eddig az adóhivatali testületet érték s ama mellőzést, mely eddigi mozgal­mukat kisérte. Kívánságaik, addig is mig az állami 'tisztviselők országos egyesületének programm- jába felvett végleges és egyöntetű státus rendezés megvalósul a következők: 1. az adóhivatali tisztviselők összes létszámából 2 százalék 41 állás a VII. fizetési osztályba 18 százalék 367 állás a VIII. fizetési osztályba 30 százalék 612 állás a IX. fizetési osztályba 30 százalék 612 állás a X. fizetési osztályba, 20 százalék 408 állás a XI. fizetési osztályba még az 1908. évi költségvetés keretébe besoroztas-sék. 2-szor rendeletileg kérik kimondani, hogy a. hely­hez kötve csak a Vll-ik fizetési osztályba sorozott pénztárnoki és a VTII-ik fizetési osztályba sorozott ellenőri állások legyenek, b) hogy pályázat utján csak a IX-ik fizetési osztályba sorozott pénztárnoki, a X-ik fize­tési osztályba sorozott ellenőri és a Xl-ik fizetési osztályba sorozott adótiszti állások töltessenek be. c) ellenben a VIII-ik fizetési osztályba sorozott ellenőri s végre a IX ik és X-ik fizetési osztályba sorozott adóhiva­tali segédi állások pályázat mellőzésével, üresedés esetén a rangban első azon tisztvi­selővel töltendők be, — az állomáshelyre való tekintet nélkül — a ki fegyelmileg 'az előléptetés megvonására jogerősen elítélve nincs'. 3-szor a fizetésiden gyakornoki állá­sok megszüntetésével a jelenlegi díjtalan adóhivatali gyakornokok 1908. évi január 1 tői évi 800 korona segély díjban részesi- tendők. Nagy sérelemnek tekinti azt is, bogy az igazságügyi tárca körében a XI. fizetési osztályban levő segédtelekkönyv vezetők ■ az 1908. évi költségvetésben mind a X-ik fize­tési osztályba Boroztattak. Tehát egy négy

Next

/
Oldalképek
Tartalom