Szatmár és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1907-09-17 / 38. szám

Huszonnegyedik évfolyam. 38-ik szám. Szatmár, 1907 szeptember 17. 0 VIDÉKÉ TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP MEGJELEN MINDEN KEDDEN. = AZ ELŐ FIZETÉS ÁRA: = Egész évre ... 6 kor. I Negyedévre I kor. 50 fill. Pél évre .... 3 * I Egyes szám ára 16 » Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 4 korona. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők: = Morvái iános könyvnyomdája Eötvös-utcza 6-ik sz. alatt. =■= TELEFON-SZÁM : 78­A Szerkesztő lakása: Eötvös-utcza 19-ik szám. BIZDETÍ8EK a lap Matt hivatalában a lefatosébb árak mellett fölvétetnek. Nyttttér garrnoad sora 20 fittér. Hirdetések díjjal elöie fizetendők. A mi kis sajtócskánk. (T.) Szatmár város monográfiájá­nak egyik szerkesztője ugyanakkor bo­csátott ki felhívást a helybeli „irók“- hoz, hogy életrajzi adataikat közöljék vele. amikor a polgármesteri jelentés arra a társadalomtudományi nézpontra helyezkedett, hogy „újságcikkel nem lehet vízvezetéket csinálni.“ Ennek a két ténynek szembeállí­tása gondolkozni valót ad, különösen ha előbb azon gondolkozunk, hogy a polgármesteri jelentés kiterjesztőleg ma­gyarázandó és annyit jelent, hogy „újságcikkel semmit sem lehet csi­nálni“, mert hisz kétségtelenül az ösz- szes madarakra gondolt az is, akitől az a másik -szép mondás származik, hogy „dobbal nem lehet verebet fogni.“ Meddőnek és céltalannak kellene hát ezek szerint tartanunk egész vici­nális publicisztikánkat, és arra a szo­morúan nevetséges felfedezésre jutunk, hogy mikor Íróasztalunk mellett ülve azt hisszük, hogy részletekben bár, de lassan mégis csak megváltjuk ezt a mi kis világunkat, hogy akkor mi tu­lajdonképen lényegtelen bevezetéseket írunk egy hirdetési rovathoz, amelyből a becsületes nyomdász ipar huzza a maga kis polgári hasznait. Ha ez csakugyan igy volna (és I én megengedem, hogy részben igy van) akkor a Szatmár város monog­ráfiájához bekért irói életrajzokra vo­natkozóan a következő felhívást bátor­kodom javaslatba hozni: „Micsoda rajzok! És micsoda életek!“ Mert Írni és nem olvastatni, ez még elviselhető. Hazai tudósaink zöme sírba szállt, anélkül, hogy az olvastatás édes érzete csak egyszer is adatott volna nékik. De írni és olvastatni azzal az előre feltett szándékkal, hogy amit olvasunk az semmi (kivéve annak, aki személyszerint fel van magasztalva az irásműben), sémmi akkor is, ha egyéb­ként (pl. ha ugyanaz a cikk egy fő­városi lapban jelenne meg) nagyon is valaminek találtatnék: — ez már csak­ugyan sok a sorsharagból. Ez már csakugyan nem irói élet, és ezt igazán nincs miért megrajzolni. Magától értetődő dolgot nem könnyű megmagyarázni, ha magától nem értetődik, mert ilyenkor nem a dologban van a nehézség. Például a társas élet természet törvényeinek legkezdetlegesebb ismerője is köteles tudni, hogy a sajtó az ese­ményeknek, illetve a legfontosabb ese­ménynek, a történés eseményének tu­dati kísérője, mint ahogy az agyvelő működése tudomásul veszi, ha a neve­TAECZA.- - «ow>w­Friss emlékek, v. Őszintén restellem, hogy prózai vég­akkordokban hangzott ki múlt heti cik­kemben a visszaemlékezésem Münchenre, ahol pedig a valóságban úgy éreztem ma­gam, mintha a költészet szentelt földjén járnék. Most, hogy újból odaképzelem ma­gam az íróasztalom mellől a szép világ­városba, visszaszáll a lelkembe az az ihlet, ami állandóan betöltötte, amig ott andalogtam a régi és uj München palotái, remek templomai és szobrai között, gyö­nyörű fasorok és kertek árnyékában. Harmincegy emlókszobor díszíti Mün­chent. Megannyi jele a tiszteletnek, amivel a hálás emberek a nagy szellemeknek hódolnak. ­Ott áll első sorban maga az ércben megtestesített Bajorország, egy hatalmas, majdnem húsz méter magas nő (Bavaria) alakjában. A szobor kilenc mótei* magas kőtalapzaton áll, amelyhez negyvennyolc kőlépcső vezet. Az alak maga 87.360 ki­logramm súlyú, öt évig készült és 600.000 koronát fizetett érte az akkori király. Százhúsz lépcső vezet a szobor bel­sejében a Bavaria asszony fejébe, ahol két bronzpadon hat személy pihenhet meg, gyönyörködvén a hajfürtök közt al­kalmazott nyílásokon kérésziül a környező Alpe: ekben. Szent Bavaria, mekkora lehet a szi ved, ha a fejed is ilyen' nagy! Fejedelmi büszkeséggel lovagol itt harci ménjén Bajor Lajos, odébb elmélke­dik Schelling, a nagy filozóf, álmodnak Goethe meg Schiller, és zengedez Gluck, a halhatatlan zeneszerző. Meg van itt örökítve természettudós, operatőr, vegyész sőt a gyorsírás apja, Gabelsberger is. Mindezek nagyban. De száz meg száz formában élnek tovább mint mellék­alakok a monumentális épületeken, mint díszítő szobrocskák és kisebb nagyobb képek meg emléktárgyak mindenütt szá­mosán, akiknek az utókor bármiképp le­kötelezve érzi magát valami jó vagy szép cselekedetükért. Temérdek nagy embere lehetett en­nek a kis országnak. Szinte az utcán he­vernek a jelesei. Érthető, hogy felvirágzott az olyan nép, amelynek ennyi derék fia vitte előbbre a közjavát. Templomokkal is bőven el van látva a bajor főváros. Negyvenhét darabot sorol fel a le­írás. Kívülről láttunk és bámultunk egy­néhányat. De csak egybe tértünk be, — a zsinagógába. Ide sem az ájtatosság vitt, hanem egy szép karének és az orgona hangja hivott b". Szombat lévén éppen, az isteni tisztelethez volt szerencsénk. A szó szoros értelmében az volt. És ha nem ö csábított is, de igazán elfogott bennün­ket odabent az á h i t a t. Nem ismertem magamra, aki templomon kívül szoktam elintézni a lelkem ügyeit, és gyönyörköd­tem a két öcsémben, akiknek nem lako­zik az Istenük zsinagógában. Igaza van hát mégis Jókainak: Egy az Isten.... zettben valami történik, vagy képze­tekben fejezi ki, ha valami nem törté­nik, ha valaminek szükségét vagy hi­ányát érezzük. Az agyvelő meg a sajtó sehol sem cselekszenek. A legnagyobb agy­velő sem, a világsajtó sem. De lehe­tővé teszik, előmozditják, hogy más szervek munkálkodjanak. Ha a gondolkodás tudtomra adja, hogy az a hiányérzet, amely bennem fájdalmat okoz: éhség, akkor elindítja a két kezemet, hogy táplálékot szerez­zek és vegyek magamhoz és megaka­dályozza azt, hogy ezt a hiányérzetet alvással, vagy mozgással igyekezzem megszüntetni. Ha pedig a sajtó arra a tudatra jön, hogy ebben a városban csatorná­zás és vízvezeték hiányzik, akkor leg­alább is igyekszik mozgásba hozni azokat a szerveket, amelyek megvaló­síthatnák, és legalább is igyekszik megakadályozni, hogy ezt a kiáltó hiányérzetet kizárólag a Rákóczy te­metésével, a Bocskay szobor le- és a hiányos közegészségügyi viszonyok el- Jeplezésével, vagy a városi tisztviselői fizetések felemelésével akarjuk meg­szüntetni. És ebben aztán teljes egyenjogú­ságot követelünk a mi kis sajtónknak a legnagyobb mennyiségű és minőségű publicisztikával. A királyi lak közelében terül el az angol kert. Létesítője, Károly Tivadar választó fejedelem, fölségesen rendeztette, de rosszul nevezte el. A méltó neve ugya­nis csak Tündérkert lehetett volna. írva vagyon, és igaz, hogy jó száz évvel ezelőtt ez a hely kietlen, mocsaras vidék volt. Ebből teremtette a nemes fe­jedelem az öt kilóméter hosszú és két kilóméter széles parkot, egy Amerikából bevándorolt és később grófságra jutott tábornok tervei szerint, művészileg elren­dezett facsoportokkal, pázsittal, árnyékos sétahelyekkel, napfényes pihenőkkel, víz­eséssel, csatornákkal, tóval és illatos erdő­részletekkel. Most e kertre néz palotáinak homlokzatával a Königintrasse, egyike a világ legszebb u'cáinak. Hajdan szinte pusztaság. így alkotnak a semmiből nagyot a — nagyok .... Hadd említsem fel Münchennek egyik látványosságaként az üvegpalotát, 1889 óta az ottani művész egyesület kiállítási helyiségét. Ez a ház 223 méter hosszú, 23 m. magas, és 11,384 négyzetméter te­rületű. Erkélyeit és födelét 188 oszlop tartja, 78,000 üveglap borítja, vasszerke­zete másfél millió kilogrammot nyom. És ez az óriás alkotmány mindössze nyolc hónap alatt készült el. Aligha ismerték még akkor (1854-ben) a sztrájkot meg a krimicsaut .......... Le hetetlen megfeledkeznünk az igaz­ságügyi palotáról is. Az az palotákról; mert kettő van. Tizenkét éves a „régi“; tiz évvel fiatalabb az „uj“. És mekkora különbség ilyen rövid időköz alatt! ■ Az öreg renaissance formákban Mert mindenütt úgy van az, hogy „nem a kakas szavára kezd virradni, de a kakas kukorékol, mert hogy virrad.“ Persze a kakas az éjszakát, a sö­tétséget is megkukorékolja, és ez az, ami kellemetlen a keleti kényelem szendergőinek. A tudás almája, a gondolat maró sava űzött ki bennünket a paradicsom­ból. És ugyanaz a nyugtalan és foly­tonos szimatolás, az az erjesztő anyag, amelyet ami sajtónk is képvisel, nem engedi vissza az abszolút nyugalom nirvánájába azokat, a kik sokalják azt amit a sajtó mond, és ezt ügyesen úgy fejezik ki, mintha keveselnék amit cselekszik. Mert olyan ez a mi sajtónk, mint az egyszeri kocsis elbocsátó bizonyít­ványa, hogy „akinek, ilyen kell, annak épen jó lesz“. Ilyen kell nekünk épen, és azért ez nekünk nagyon jó. Ilyen kis kellemetlen, kicsinyes­kedő irásműnek, amelyek nem men­nek túl a szatmári határon, és áten­gedik a nagy, nehéz dolgokat a buda­pesti fiatal embereknek, akik csak félig magyar nemesek, mert imák, bár nem olvasnak, és akik azért vállalkoz­nak a magyar nemzet közvéleményé­nek kiformálására, mert nem tudták letenni az érettségit. pompázik; kupolacsarnoka aligha találja pár­ját a világon, és remekszámba mehet minden legcsekélyebb része, még az ajtókilincs is. Közvetlenül melléje állitott húga pedig egy kis gót ízzel fűszerezett szecesszió. Bizarr gondolat. Hogy két édes test­vér üsse egymást és éppen ott, ahol igazsá­got kellene szolgáltatni mindakettőben. No de megférnek azért egymás mel­lett békében. Legfölebb a nézőik kapnak hajba az építési stílusok fölött. Kinek a pap tetszik, kinek a papné .......... Mü nchennek a lakossága, szemben a rideg északnémet fajrokonával, meleg ke­délyű, derült, udvarias, szelíd. A nyelve is közelebb jár a bécsihez, mint a berlini­hez. Úgy érzi az ember magát az Isar mentén, mint a Duna mellett — Bécsben. Nevezetessége, amiről messze híres, az a barátságos viszony, amelyet az ural­kodó család az alattvalóival hagyományo­san fenntart és ápol. Nékünk is alkalmunk volt találkozni a régensherceggel, ahogy egy polgári em­berhez illő magánfogaton behajtatott a szintén egyszerű kúriájába. Úgy köszön­tött bennünket fekete köcsög-kalapjával, mint valami régi ismerőseit. Pedig csak én ismerem a hófehér szakálu öreg urat. Ő bajosan emlékszik rám abból az időből, amikor (harminckét évvel ezelőtt) a bécsi Práterben az Erzsébet királynénk oldalán kocsikázni láttam. Emlékezzünk hálás lélekkel Mün­chenre, ahonnan német vérből magyar védasszonya származott hazánknak ... Megszabott (még pedig rövidre sza­bott) határidővel utazván, csak egy kirán­dulásra vállalkozhattunk. nagyválasztéku cipőraktárát ajánljuk a t. vevő közönségnek, mint a legolcsóbb bevásárlási forrást­• ÜÉ ■ESŐ 1 iír. Koi-J Itój lei felőJ í*aj 8-áir *1 an. dal­.ífck­au­1 jy*­bón In4 on, bét ást fe­ji I lg J ott ' zár fgy MEG£Bli£ZTEK!!! az őszi és téli idényre megrendelt összes úri-, női- és gyermek valódi chevro és box bőrből készölt cipők a legjobb és legdiYatosabb kivitelben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom