Szatmár és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1907-04-16 / 16. szám

8ZATMÁR ÉS VIDÉKÉ. — A fösorozáa eredménye. Szut- máron április 8. és 9-ik nupjain tartották meg a fősorozást, melynek eredménye a következő. Előállítottak az I-ső korosztály­ból 204-et, a II-ból 88-at, a III-ból 108 at, összesen 400-at; ebből besoroztak 70 sorka­tonát, 6 egy éves önkéntest, 2 tíuiitójelöltet, 1 osaládfentartót, 1 öröklött mézei gazdaság- tulajdonost, 9 kevésbé alkalmast; besoroz­tuk összesen 89 et. Visszahelyeztek 90-et. 68 fegyverképtelen, 1 felülvizsgálatra utal­tatott, 3 katonai kórházba, 1 pedig polgári kórházba küldetett. Távolmaradt 134, régeb­ben besoroztak 14-et. Idegenek közül előál­lott 28, ebből besoroztak 8-at. Ismerőseink közül besorozták Ackermann Zsigrnond szín­házi karmestert, Bodor Ottó szinészt, Schnei­der Pál tanítót, Varga Antal gyógyszerész­segédet, Szántó Árpád színészt, Bakos Sándor fogtechnikust, Kohn Sámuel nyom­dászt, Halász Béla orvosnövendéket, Büte Ferenc tanítót, Krizsán Jenő tanulót, Ehren- stein Márton órást, Maák József joghallga­tót, Berger József magánzót, Bartha József joghallgatót, Bottyán József tunitót, Barna Sámuel joghallgatót, Demjén Nándor taní­tót, Stefánovszki Gyula vasutast, Szőke Gézu joghallgatót, Sárközy Sándor nyom­dászt és Szabó Elemér főgimn. tanulót. — Uj ellenzéki párt Nagyká­rolyban. Nagykárolyban mozgalom indult meg egy uj politikai ellenzéki párt alaku­lása céljából. — Vármegyei közgyűlés. Szat- márvármegye folyó évi tavaszi közgyűlése május 12-én lesz. Ekkor fogják a nagyká­rolyi járás már hónapok óta üresedésben levő főszolgabírói állását is betölteni. — A szerelmes diák merénylete. Szatmári István gimnáziumi tanuló már ré­gebb idő óta szerelmével üldözte Dunka Irmát, a helybeli tanitónőképző intézet har­madéves növendékét, Dunka Gerő nagy- nyiresi körjegyző leányát. A leány a fiú szerelmét több ízben visszautasította. Néhány nappal ezelőtt Szatmári újból felszólította, a leányt, hogy akarja-e viszonozni szorelmét, de • • a leány megint elutasította őt. Csütörtökön este találkozott az utcán a leánynyal, akit azután elkísért Kinizsi-utcai lakásáig. Sze­relmével még ottan ostromolta a leányt egy ideig,-sikertelen támadásai után végre revolvert rántott elő és rálőtt a leányra, akinek a golyó a hasába fúródott. Szat­mári ezután szülei lakására futott, de on­nan hamarosan kiment az utcára és ott mellbelőtte magát. A mentők mindkettőjüket a kórházba szállították. A leány állapotú súlyos, hasából nem tudják eltávolítani a golyót, Szatmári azonban nemsokára fel— gyógyul. Felépülése után a merénylő diá­kot tettéért a törvényszék elé állítják. — Visszautasított felebbezés. Dr. Serly Gusztáv nyugdíjazása után még egy hónapig szolgálatott teljesített. Kérte az ezen időre járó fizetésének kiutalását, amit azonban a vármegye megtagadott. Dr. Serly a határozat ellen felebbezéssel élt, mely fe- lebbezését most u belügyminiszter elutasította. — Karmester választás. A kapnik- bányai bányászzénekar f. hó 13-án Likker Ödön áll. iskolai tanítót, edjdigi nagytehet- ségü karmesterét véglegesen megválasztotta. A választás eredménye a községben általá­nos megelégedettséget keltett annyival is inkább, mivel a megválasztott karmester egyik közszeretetben álló tagja a kapniki intelligenciának. — Sztrájk-Ügyek. Szat máron az építő munkások, ácsok és festők kizárása változatlanul tart. Csütörtökön a kizárt mun­kások száma ujahb csapattal szaporodott meg. Az asztalos munkások, számszerint mintegy 60 án, sztrájkba -állottak, mivel a munkáltatók uj munkarendet akartak életbe léptetni. Husnnló pkokból sztrájk előtt álla­nak a vasmunkások is. A kizárt munkások, valamint a sztrájkoló asztalosok, nap nap mellett nagy számmal hagyják el városunkat. Nagykárolyban a Kölcsey-nyomda részvény- társaság személyzete kisebb jelentőségű ár­szabály sénés miatt hétfőn reggel sztrájkba lépett. — Hivatalától megfosztott jegyző. Szabó János felfüggesztett fehérgyarmati al­jegyzőt a vizsgálat folyamán megállapított szabálytalanságok, hivatali mulasztások és hanyagságokért hivatalától megfosztották. — Gazdászok tízéves találkozója Debrecenben. Felkérem mindazokat, kik az 1896—97. tunévben um. kir. gazdasági tan- intézetet Debrecenben él.végezték, hogy tar­tózkodási helyüket a szükséges intézkedések megtétele véget velem májú* hó 1-ig tudas­sák és pünkösd vasárnapján este 9 órakor Debrec ;nben, az „Arany Bika" szálloda ét­termében megjelenni szíveskedjenek. Baráti üdvözlettel Jékey István dr., b. szolgabiró, Károly-Erdőd, Szatmármegye. — Az erdődi utak kiépítése. Régi nyomorúsága Erdőd vidékének, hogy járha­tatlan utai vannak. Úgynevezett csinált ut ezen a környéken nem létezik. Ez a nyomo­rúság most meg fog szűnni. A nagy vidék már régen megkezdte akcióját, mi is hirt adtunk róla, hogy a múlt hetekben egy de- putáció járt a kereskedelmi miniszternél, ki meg is Ígérte az utmizériák megszüntetését. Amint látszik, ígéretét be is fogja váltani. A múlt nap járt kiút a miniszter megbízá­sából Dicsőfi'y Kálmán műszáki* tanácsos, ki Kacsó Károly műszaki tanácsos és Bogscha Kálmán mérnök közbejöttével megtartotta szemleutját. A műszaki bejáráson részt vett Eötvös Róbert föszolgubiró, Láng Ferenc esperes, erdődi plébános és Rébay Dezső uradalmi intéző, akik lelkes szervezői voltak az ügy érdekében megindított mozgalomnak, a küldöttségét is ők vezették a miniszter elé. Az első útvonal, melynek kiépítése még ez évben megkezdődik, a szatmári vonalból ki­zárólag a Csonkás erdőtől Erdődön, n Cser­hát pusztán, Szakaszon és Krusznabéltcken keresztül Ákosnál fog a szilágymegyei út­vonalba kapcsoltatni. — Zászló avatás. Á szatmári föld­munkások zászlót készítettek szakegyletük részére. Szukegyletüket a jövőben vörös zászló alatt fogják képviselni n nyilvánosság előtt. Mivel azonban a vörös szin a forra­dalom jelvénye s ezt békés időben használni nem szabad, a zászlót kék rojttal látták el. Az ilyenformán forradalmi jellegétől meg­fosztott zászló aztán közönséges jelvénynyé alakul át, amelyet országszerte használnak a szociálisták. Ä zászló felavatása április 21-én d. u. 3 órakor- a Kossuth-kerlben lesz, melyet a szociálisták- ünnepi népgyüléso fog követni. A zászló avatási ünnepélyre meghívót bocsátottak ki a füldmunká- sok, melynek befejező része igy hangzik : Munkások! Az embereket gyilkoló had­seregeknek meg vannak a maguk zászlóik, melyekre fölesküsznek. Mennyivel nugyobb szükségünk vun nekünk szintén egy ilyen zászlóra, kik nem az emberek legyilkolásán, elnyomatásán, hanem a fölvilágositásán fá­radozunk. Ezeu nagy ünnepélyünkön min­den helybeli és vidéki munkás legyen jelen. Nem tudni, mikor kell az emberi jogok ki­vívása érdekében.kibontani vörös zászlónkat I — Műkedvelői előadás Kapnik- bányán. A kapnikbúnyai arany ifjúság f. hó 13-án az állami iskola hurtnoniumu ja­vára műkedvelői előadást rendezett, melynek során előadták Erdősi Károly „Rákócziért" cimü színdarabját. A darabban főleg kitűnt Jánky Roxan kisasszony, ki kedves játéká­val iguzán betöltötte szerepét s előadása olyan tökéletes volt, hogy az ottlévők tet­szését teljesen megnyerte, ami gyakori taps­viharban meg is nyilvánult a közönség ré­széről. Jól játszott raóg Liszkay AnnusTsa, ki nagyban ragyogtatta művészi tehetségét, előadása igazán kedves volt a Lányi Erzsi- kéjével együtt; a két utóbbi férfi szerepet játszva. A szünidők alatt a bányász fuvÖ- zenekar szórakoztatta a közönséget, mely játékával igazán megállhatja a helyét a leg­jobb katonazenekar mellett is. Ezúton sem feledkezhetünk meg Papp Sándor áll. iskola­igazgató úrról, akinek, mint a szinelőadás rendezője, fáradhatlan munkásságának kö­szönhető. nagyrészt az e9t sikere; szintúgy Likker Ödön úrról, mint a bányászzenekar karmesteréről, ki nugytudásu zeneképzettsé­gével oly magas nivóra emelte e zenekat. Előadás után tánc volt világos reggelig. — Húsz Abrahám Debrecenben. A debreceni kir. törvényszék pénteken kezdi meg a máramarosi pénzhamisító banda bün- pörének tárgyalását. A vádlottak között ott szerepel Húsz Ábruhám is, akit a petrovui rablógyilkosságbun való részvételért*a mára- marosszigeti esküdtbiróság társával, Mihál- kával együtt kötél általi halálra Ítélt. A halálra Ítélt Hatsz vádlott a pénzhamisítók között is helyet foglal. Az Ítélet reá nézve közömbös, mert az ő nagy ítélete és nagy bűne mellett eltörpül a pénzhamisítás. Jelen­létére azonban szükség lesz, épen ezért a fő- tárgyulási eluök intézkedett, hogy Húsz Ab rahámot Debrecenb: vigyék. A halálra ítélt rablógyilkost csütörtökön a d. u. 4 órai vo­nattal viszik Debrecenbe, négy ezuronyos börtönőr vigyáz reá töltött fegyverrel s u megérkezés után azonnal a kir. ügyészség fogházába viszik. A tárgyaláson az oláh vád­lottak részére tolmácsra is lesz szükség. A tolmácsi tisztet a tárgyalás folyama alatt Darva’y Sándor máramarosszigeti törvény­széki tolmács látja el. A tárgyalás befejezése után Húsz Ábra bámot azonnal vissza szállít­ják a szigeti törvényszéki fogházba. — A nbányai bányász sztrájk tíz napi rendületlen kitartás után végre jobb irányba fordult. A veresvizi munkások szom­baton munkába állottak. Nagybányáról és Felsőbányáról azonban négy-négy bányász Budapestre ment, hogy közvetlenül tárgyal­hasson a minisztériummal. A: múlt héten egy század katonaság érkezett Nagybányára, a csendőrség szintén ott maradt. Felsőbá­nyán még mindig sztrájkolnak, Bemmit sem akarnak engedni, sőt meg is esküdtek, hogy addig munkába nem állanak, inig követelé­seiket meg nem kapják. Felsőbányán a rendőrkapitány rendéletet adott ki: hogy este 10 óra után az utcákon járni nem sza-' bad. Az intézkedés jól bevállt, nem történt sem éjjel, sem nappal semmi zavar. -11-én d. u. 2 órakor ujbói akartak gyűlést tar­tani a bányászok. Ezt a kapitány nem en­gedélyezte. Felsőbáuyán -pénteken volt 50 csendőr és 96 katona 2 tiszttel. A piacon járnak. Jól találják magukat. Az egész vá- Vosban csend és nyugalom. Semmi zavar nincs. A m. kir. bányakapitányság írásbeli felhívását, hogy álljanak munkábu, majd gondoskodva lesz helyzetük javításáról, Fel­sőbányán f. hó 9 én reggel olvasták föl a reudőrség épülete előtt tartott népgyülésen. Az egy begy ült nép egyhaugulag felkiáltott, hogy nem dolgoznak addig, mig a minisz­tériumtól biztositó levelet nem kapnak a munkások helyzetének raegjuvitásáról. — Harcsár megszökött. A sárköz- újlaki álkántor Harcsár János, kit Lim- bergben olfogtak, a lembergi fogházból megszökött. — Kapniki aranybányák angol kézen. Stodard angol vállalkozó, ki több Bzörös milliós, Zeisig kapniki tulajdonostól 2 millió koronáért megvásárolta a Rota Anna bányát. — Árvíz veszedelem. A Tisza nup nup mellett folyton árad, félni lehet, hogy kiönt, - amely n-igy katasztrófát okozhut vármegyénkben. Minthogy legutóbb a ható ságok részéről az tapasztalták, hogy a nép nem hajlandó az árvizveszedelem elhárítá­sában segédkezni, Ilosvay Aladár alispán rendelete .folytán Fehérgyamaton 24, Cse- kén 20, Mátészalkán 24 cseudőr van összpon tositva, hogy a várható veszély idején a la­kosságot munkára kényszerítse. Nagykároly­ban 20 csendőr várja a további intézkedést Ujibban vett értesülésünk szerint a veszély múlófélben van. — Szakácsnők és szobalányok Sztrájkja. Nagykárolyban a szakácsnők és szobalányok sztrájk mozgalom előtt állanak. A sztrájk előkészítése a legnagyobb titokban most folyik. A szukácsnék 40 korona, a szobalányok 30 korona havi bért fognak követelni. — Szamosdob községben e hó 7-én éjjel mintegy öt házastelken törtek be, el­lopva nagyszámú baromfit és sok más érté­kes tárgyat. A csendőri nyomozás kiderí­tette, hogy a betörést egy jól szervezett ci­gány karaván rendezte. — Szerencsétlenség a Tiszán. Jakab Simon csekei földmives a múlt hét egyik napján a megáradt Tisza folyón akart átkelni, egy pár szál deszkából összetákolt tutaján. A megáradt folyó csakhamar magá­val sodorta a tutajt b neki vágta a part szélén kiálló egyik fűzfának. A tutaj nyom­ban szét esett, a könnyelmű földmives pedig a vízben lelte halálát. Az arra cirkáló csendőrőrszem, már csak a szerencsétlenül jáit fiatal földmives hulláját foghatta ki. — Holttest a Zazarban. Zazaron folyó hó 8-án egy férfi hulláját fogták ki uz1 erősen megáradt Zuzar folyóból. A vizs­gálat konstatálta, hogy az illető Vakon Ru­dolf 33 éves munkás. Szcutpétery Ferenc vizsgálóbíró felboncoltatta a hullát, de dr. Winkler Jenő és Nagy János boncoló orvo­sok a hullán semmi külerőszak nyomait sem találták s igy biztosan meg volt állapítható, hogy bűntény esete nem forog fon. — Agyonverte a fiát. Babán Flóra feketefulusi lakos földmives a napokban ala­posan bepálinkázott. Az egyik fia végre ki­csalta u korcsmából és elindultak hazafelé. Útközben, összeveszet a fiával, kit egy kapa- nyéllel úgy fejbe vágott, hogy uz holtan te­rült el a földön. Á gyilkos apát a csen- dőrség elfogta. Alig pár heti fogság után most teljes erővel tört ki rajta az őrület, úgy, hogy kényszerzubbonyt húztak reá. Megfigyelés után a tébolydába szállítják. közönség rajongd szeretőiétől kísérve, egy csapásra hódította meg a sziveket. Minden száma kész meg­lepetés és szenzáció. A Nap független, érdekes, tartalmas és teljes krónikása a napnak, a minden más lap megelőzésével már a kora reggeli órák­ban kapja kézhez a vidéki olvasó. A Nap felelős szerkesztője: Braun Sándor. Politikai cikkoinek legnagyobb részét Lengyel Zoltán, a magyar ellen­zék e fényes nevű vezéralakja Írja. Irodalmi fő­munkatársa : Bródy Sándor. Belső dolgozótársai: Ábrányi Emil, Bródy Sándor, Cholnoky Viktor, Erdély Jenő, Feld Aurél, Gábor Andor, Hacsak Géza, dr. Hajdú Miklós segédszerkesztő, Holló Márton, dr. Kalmár Antal, Kemény Simon, Len­gyel Zoltán, Nádas Sándor, Pásztor Árpád, Szé­kely Miklós, Szabolcs Bálint, Szép Ernő. Ez a név­sor — élén Braun Sándor szerkesztővel — kész páogramm. Hangban, tartalomban, formákban, szí­nekben I elevenségben uj ez az újság. Valósággal zászlóvivője a Nap a magyar függetlenségi törek­véseknek és úgy politikai, mint njságirói sikerei óriási tényezővé tették. A Nap hasábjain tükrö­ződik a leghívebben a magyar közönség érzelem­világa. Külön szenzációja, bogy a legkorábban megjelenő újság a legolcsóbb is. Egy szám ára 1 fillér (2 kr.), előfizetési ára egész évre 16 kor., félévre 8 kor., negyedévre 4 kor., egy hónapra 1 kor. 40 fillér (70 krajcár). Az érdeklődőknek a Nap kiadóhivatala (Budapest, VIII., Rökk Szilárd­utca 9. sz.) készséggel küld mutatványszámot. — Magyar otthon. Elsőrangú pen­zió. Családok, házaspárok és magános urak részére. Elegánsan berendezett különbejáratu szobák. Rézágyak, fürdők, lift. Olcsó áruk. Budapest, Főherceg Sándor-utca 30. sz. — Gyár alapítás Budapesten. Gass­ier Siegfried cs. és kir. udvari szállító, a jägen- dorfi „Altvater"-likórgyár tulajdonosa, Budapesten, X., Felső-Vaspálya utca 3. sz. alatt uj gyárat alapított, mely üzemét e hó elején megkezdi. A modern berendezésű uj gyártelep a legfinomabb likőrök gyártásával foglalkozik és a jágendorfi gyártelep módszeréhez hasonlóan — melynek gyártmányai világhírre tettek szert — a legna­gyobb gondot fordítja arra, hogy a magyar gyártmány is kielégítse a legfoközottabb igénye­ket. Az általánosan kedvelt „Altvater“ különle­gesség Budapesten is kiváló minőségben készül és e bárom uj sző : „Altvater Gessler Budapest" bi­zonyára ugyanolyan népszerű lesz, mint a régi három sző: „Aitvater Gessler Jägerndorf“, melyet mindenütt ismernek. Az uj gyár a hazaf iparban tökéletes berendezésével és kiváló minőségű gyárt­mányaival máris előkelő helyet biztosított magának. — Páratlan hóditás. Alig pár hete, hogy végigjárta a sajtét a bir, bogy a győri „Kosmos"-laboratorium Hoppá név alatt egy tel­jesen uj szépitószert hozott forgalomba s máris óriási elterjedtségéről adhatunk hirt. Mindenütt csak a dicséret legnagyobb hangján nyilatkoznak erről a bámulatos hatású, teljesen ártalmatlan szerről, melyet hölgyolvasóink különös figyelmébe ajánlunk. Bővebbet - mond a laboratóriumnak la­punk mai számában megjelent hirdetése. — Intelligens magánhivatalnok szabad óráiban könyvelést, magyar-német le-, velezést esetleg német nyelv oktatását is el­vállalja. Szives megkeresések „Mérlegképes" jelige alatt a kiadóba kéretnek. — Fidibusz, ötlet és vidámság kö­szöntött be a „Fidibusz“ című nj fővárosi élclap- pal, mely csupa vidámság, elmésség, ragyogó jó­kedv, pajkos gúny. Képei és rajzai is nagyszerűek. Minden pénteken délben kézhez kapja a vidéki olvasó is. A „Fidibuszát a fényei tehetségű Hol­tai Jenő szerkeszti; fómunkatársai : Ambrus Zol­tán és Molnár Ferenc, ez a két brilliáns talentum. Karrikaturái javát Linek Lajos, Vesztróczy Manő, Fanlini Béla, Feiks, Vadász, Erdey, Oláh, Sülé,- Csukássy, Kober, Kondor, ezek a kitűnő magyar festőművészek rajzolják. Ä lap állandó munkatár-' sainak sora is fényes : Ábrányi Emil, Herczeg Fe­renc, Ignotus, Erdély Jenő, Pásztor Árpád, Hajdú Miklós, Kemény Simon, Nádss Sándor. A „Fidi­busz“ lepaliibb 16 oldai terjedelemben a legolcsóbb élclap. Mesésen olcsó 1 Előfizetési ára: Egy évre 6 korona, fél évre 3 korona, negyedévre 1 korona 60 fillér, egy hónapra 60 fillér. Egyszám ára (6 krajcár) 10 fillér. Mutatványszámot készséggel küld a „Fidibusz" kiadóhivatala (Budapest, Rökk Szi- lárd-ntca 9. szám.) Felelős szerkesztő: Dr. Fejes István. Főmunkatárs: Dr. Tanódy Endre. Laptulajdonos és kiadó : Morvái János. — Sör különlegesség. Kitűnő münc­heni barna sör a Honvéd Sövcsarnokban ál­landóan kapható. Egy pohár 18 kr., egy korsó 28 kr. — Értesítés. Tisztelettel vun szeren­csém a m. t. közönséget értesíteni, hogy éra ékszer és látszer üzletemet a piaci nagy templommal szembe levfi oldalra Losonczi féle házba helyeztem át,, arany ezüst ékszerekkel valamint látszerészeti cikkeket ezután is a legolcsóbb árban s első rendű minő­ségben árusitom. Óra javitásokat modern gépeim segítségével a legteljesebb jótálással válallom. Néhma Ferenc, órás és ékszerész Szatmáiy Deák-tér 20. Ugyanott egy üzleti berendezés olcsó áron eladó. — Pénztárnoknőnék ajánlkozik üzletbe egy felső polgárit végzett leány szerény fizetéssel.' — Kálivoda János gep-javitó mű­helye Szntroáron, Attila-utcán. Elvállal : kerékpár és írógép javitásokat és felszerelé­seket, továbbá többféle kivitelű mechanikai munkálatokat. Kerékpár alkatrészeket uj és használt kivitelben készít, uj kerékpárokat olcsó áruk mellett közvetít. — Mindnyájunknak el kell menni Szatmáron a piacra Dr. Lengyel Márton ur házába Deáktér 9. Pannonia- szálloda és Vajda üzlete mellé, mert oda lett áthelyezve Néhma kávé, tea és rum kizárólagos üzlete. — A Nap. A fővárosi zsurnalisztika valóságos szenzációja a Nap, mely ma az ország legfüggetlenebb, legszókimondóbb, legnépszerűbb és legelterjedtebb ellenzéki napilapja. A Nap a A hegyi vasat nj menetrendje. Érvényes 1907 április 15-től. A Kossuth-kerttől indul 5jo 8« 1ÍS8 230 607 820 Hegypiacra érk. 626 1008 1242 351 728 1014 Erdődre „ 659 —; — 426 — 1103 Erdőd felől indul 515 711---■ — 60 6 — Hegypiacról Ind. 608 743 ion 1250 641 733 Deiktérre érk. 756 848 un 154 052 841 Miiinfél© gyümölcsfák, magastörzsü köszméte és ribizkefák, díszcserjék, díszfák, legújabb'fajú rózsafák és cserépnövé­nyek mélyen leszállított árban kaphatók ő—5 Klein Vilmos kertészetében — — — — Szatmári. —- — — — Folytatás a mellékleten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom