Szatmár és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1907-09-17 / 38. szám

0ZATMAR E8 VIDÉKE. — Vásári rendtartás. Tunkóczi Gyula főkapitány közhírré teszi, hogy a piaoi árulást akként szabályozta, miként to­vábbi rendezésig úgy a napi, mint hetivásá­rok alkalmával a nyári időszakban minden árura, tehát a terményekre nézve is a vásár reggel 6 órakor vegye kezdetét. Ezen idő előtt vásári ügyletet kötni tilos; az említett időponttól azonban a vásári kötés bárkinek meg van engedve. Egyúttal felhivta a csen­dőrséget, hogy e tiltó rendelkezést szigorúan őrizze ellen s annak megszegőit hozzá je­lentse be, valamint a terménykereskedőket is kísérje figyelemmel, akik iparigazolvány- nyal nem bírnak s ezeket szintén jelentse be és a piacról távolítsa el. — Gyorsvonat megállása. A ke­reskedelemügyi miniszter Máramaros várme­gye közigazgatási bizottságának előterjeszté­sére megengedte, hogy a Máramarosszigetről d. e. 11 óra 58 perckor induló gyorsvonat Taracköz állomáson egy percnél hosszabb időre nem terjedő időre megállhasson. — Kiutalások. A városi tanács a Szatmármegyei Lóverseny-egyletnek e hó 29-én megtartandó lóversenyére az évi 800 K segélyt kiutulta; nemkülönben Beer Sá­muelnek 851 koronát a Ferenc/ József-luk- tanya pincéjénél végzett vizmentesitési mun­kálatok végrehajtásáért. — Pályázat. Békéssy Géza elhunyta alkalmával megüresedett árvaszcki ülnöki ál­lásra a városi tanács a pályázatot kiíratni rendelte, a pályázat a jövő hó 3.-án délelőtt 11 órakor jár le. Az állással 3100 korona törzsfizetés és 800 korona lakpénz van egy­bekötve. — A mátészalkai vasút. A szat- már-mátészulkai vasút építését nemrégiben, kezdte meg a Gregersen cég megbízottja Scheiber mérnök. Az előmunkálatok nagy­részt készen vannak. E hó 19 én tartják ez ügyben a kisajátitási tárgyalást a szatmári telekkönyvin hatóság előtt. — A birtokhatárok megjelölése. A földmivelésügyi miniszter körrendeletben felhivta az összes községek elöljáróságait és a városok tanácsait, hogy u birtokhatár meg­jelöléséről alkotott vármegyei szabályrendele­tet tartsák be s ez év végéig tegyenek je­lentést arról, vajjön u szabályrendeletben megkívánt határjelzések felállittattak-e ? — Tiltott térkép az iskolában. A vármegye tanfelügyelőjéhez a minap följelen­tés érkezett, hogy uz erdőszádai áll. iskolában tiltott térképről tanítja a román nemzetiségű tanító Magyarország földrajzát. A tanfel­ügyelő kiszállott a helyszínére és konstatálta, hogy a vád igaz. A térképet a község jegyzője által nyomban elkoboztattu, Anderkó Sán­dor tanítót felfüggesztette állásától és meg­indította ellene fegyelmi vizsgálatot, bün­tetőjogi elbírálásra p<-dig áttette az ügyet a szatmári kir. ügyészséghez. A jegyző pedig az elkobozott térképet terjesztette be oda A közigazgatási bizottság pénteki ülésén Bodnár György kir. tanfelügyelő minderről jelentést tett, amit helyesléssel vettek tudó másul. Ifj. Jákó Sándor kir. alilgyész az eset előadása kapcsán bejelentette, hogy a tanfelügyelő átirata vétele után nyomban megindította az eljárást Anderkó Sándor tanító és Brán .Demeter iskolaszéki elnök ellen, állam elleni kihágás miatt s utasí­totta a nagybányai kir. járásbíróságot, hogy a terheltek ellenében járjon el. Reméljük hogy a nagybányai ügyészi megbízott eré­lyesen lép föl ebben az államjog ellenes vétségében s a dákoromán hajlandóságú ta­nító és elnök alapos leckében fog részesülni — A tífusz áldozata. B. Nagy Sándor 57 éves csizmadia-mester e lró 13.-án éjjel hastífuszban elhunyt. — Országos vásárok Erdődön f évi szeptember 19;r november 7 és decembei 12.-én lesznek megtartva. — Ellopott bőrönd. Lázár Sándoi avasujvárosi lakost a múlt napokban kelle metlen meglepetés érte. Mikor ugyanis Té csőről kocsin hazafelé utazott, a kocsiban lévő bőröndjét, melyben 800 korona értékű aranynémü volt, ellopták. Lázár Sándor tűs tént feljelentést tett a lopás miatt, a tettest azonban mindezidáig nem sikerült kézrekeri teni. A csendőrség még mindig erősen nyo moz a nagyobb értékű lopás véghezvivőjének kiderítése céljából. — Mozgó fény képek a Vigadóban ismét megjelentek. Ezúttal vidéki körútját befejezve tökéletes technikával és mese jó képekkel szórakoztat. .Legutóbbi műsora is a kinematográf diadala volt. seket, továbbá többféle kivitelű mechanikai munkálatokat. Kerékpár alkatrészeket uj és hueznált kivitelben készít, uj kerékpárokat olcsó árak mellett közvetít. — Tanitók figyelmébe. Huszár Aladár szatmári könyvkereskedő „Szatmár- mégyeiu irka címen különösen az elemi is­kolák növendékeinek felette fontos, Szatmár- Vármegye térképével és leírásával, továbbá szorzó táblával ellátott 2 filléres irkákat bocsátott közre. Az igen olcsó 12 oldalas irka a legfinomabb papíranyagból készült, kiállítása ízléses, kifogástalan. A vármegye leírását Mihály Ferenc állami elemi iskolai igazgató eszközölte. Ezen irkát, tekintve azt, hogy csekély árának bizonyos százaléka a leendő szatmári internutus javára fog fordittuttni, igen ajánljuk a tani tó urak és tanítónők becses figyelmébe és sártibgásába. (4—6) — Mindenki hasznát fogja venni annak a műnek, mely még ez év december havá­nak elején fogja elhagyni a sajtót. A könyv íe: „Szatmávvármegye címjegyzéke és naptára 11 Magában foglalja a vármegyében lévő egyházakat, tanintézeteket, tanítókat, tanárokat, megyei, állami, városi tisztikart, községi bírókat, virilis és vá­lasztott megyei és várgsi bizottsági tagokat, kul­turális intézményeket, kér. és ipari vállalatokat, hírlapokat, az összes kereskedőket, iparosokat, hadsereget, postát, vásárokat, díjszabásokat és különösen a helyi viszonyokat érdekló általános ellegü dolgokat.. A mű á legújabb adatok alapján lesz a legnagyobb pontossággal összeállítva, úgy hogy pl. ügyvédeknek, kereskedőknek, iparosok­nak különösen jó szolgálatot fog teljesíteni. A Címjegyzékben az adatokon kivül érdekes illuszt- ált megyei vonatkozású irodalmi rész is lesz. Körülbelül 300 oldalra van tervezve, de valószinü, hogy ennél is terledelmesebb lesz. ő—6000 pél­dányban nyomul. Ára darabonként 60 fillér. Miután egész éven át közkézen forog hirdetésre igen ajánlható. A művet a „Szamos“ kiadóhivatala adja ki Szatmáron, a hova a megrendelések kül­dendők. — A Hir. E .en a cimen uj politikai napilap indult Budapesten amelynek első száma augusztus 28-án jelenik meg. A Hir reggeli lap. Budapesten hajnalban jelenik meg és az első reg geli vonatokkal indul vidékre. Szerkeszti Braun Sándor, kiadja a Nap ujságvállalat. Programmja : 1848. Harc Ausztria ellen. Harc a 67-es politika ellen intézményeiben, céljaiban, eszközeiben egy aránt. Magyar hadsereg. Külön vám. Nemzet bank, Magyar műveltség. Általános titkos választói jog. Zsurnalisztikái eszközei, forrásai legfényesebbek. Munkatársai a magnar újságírás kiválóságai. A Hir formára, szinre, tartalomra egészen uj. Hi ven tükröződik benne a magyar közönség érzelem­világa. A Hir remek nyomdai kiállításban reggelen- kint 16—24 oldal terjedelemben a legolcsóbb is. Mesésen olcsói Egy szám ára Budapesten és a vi­déken 2 krajcár (4 fillér,) tehát 3 krajcárral olcsóbb az összes többi reggeli lapoknál. Előfizetési ára egész évre 8 frt. (16 kor.), félévre 4 frt. (8 kor,), negyedévre 2 frt. (4 kor.), egy hóra 70 krajcár (1 kor. 40 fill.) Mutatványszámokat egyszerű le velező-lapon történő kívánságra az augusztus 28-án megjelent első számtól kezdve rögtön kül a Hir kiadóhivatala, Budapest, Rökk Szilárd-utca 9. sz. — A Nap. A fővárosi zsurnalisztika valóságos szenzációja a Nap, mely ma az ország legfüggetlenebb, legszókimondóbb, legnépszerűbb és legelterjedtebb ellenzéki napilapja. A Nap a közönség rajongó szeretetétól kisérve, egy csapásra hódította meg a sziveket. Minden száma kész nieg- iepejés és szenzáció. A Nap független, érdekes, tartalmas és teljes krónikása a napnak, s minden más lap megelőzésével már a kora reggeli órák­ban kapja kézhez a vidéki olvasó. A Nap felelős szerkesztője: Braun Sándor. Politikai cikkoinek legnagyobb részét Lengyel Zoltán, a magyar ellen­zék e fényes nevű vezéralakja Írja. Irodalmi fő munkatársa: Bródy Sándor. Belső dolgozótársai: Ábrányi Emil, Bródy Sándor, Cholnoky Viktor, Erdély Jenő, Eeld Aurél, Gábor Andor, Hacsak Géza, dr. Hajdú Miklós segédszerkesztő, Holló Márton, dr. Kalmár Antal, Kemény Simon, Len gyei Zoltán, Nádas Sándor, Pásztor Árpád, Szé­kely Miklós, Szabolcs Bálint, Szép Ernő. Ez a név sor — élén Braun Sándor szerkesztővel — kész páogramm. Hangban, tartalomban, formákban, szí­nekben s elevenségben uj ez az ujsig. Valósággal zászlóvivője a Nap a magyar függetlenségi törek­véseknek és úgy politikai, mint- njságirői sikerei óriási téuyezővé tették. A Nap hasábjain tükrö ződik a leghívebben a magyar közönség érzelem világa. Külön szenzációja, hogy a legkorábban megjelenő újság a legolcsóbb is. Egy szám ára 4 fillér (2 kr.), előfizetési ára egész évre 16 kor., félévre 8 kor., negyedévre 4 kor., egy hónapra 1 kor. 40 fillér (70 krajcár). Az érdeklődőknek a Nap kiadóhivatala (Budapest, Vili., Rökk Szilárd utca 9. sz.) készséggel küld mutatványszámot. Felelős szerkesztő: Dr. Fojss István. Főmunkatárs: Dr. Tanódy Endre. Laptulajdonos és kiadó: Morvái János. Eladó ház. Kisfaludy-utca 1-SŐ szóm alatti ház eladó. Értekezhetni ugyanott vagy Reizer János könyvkereskedésében. Árverési hirdetmény. A szatmárnémetii kereskedő ifjak köre a tulajdonát képező Petőfi-u 7. sz házastelkét, valamint a Petőfi-közben levő l-sö számú üres telkéből körülbelül 200 négyszögölet 1907 szeptember 28.-án d. 6. 9 Órakor a kör helyiségében megtartandó önkéntes árverésen a leg­többet Ígérőnek eladja. A Petöfi-utcai házasteleknél bá­natpénz 2000 K, a Petöfi-közi üres teleknél bánatpénz 700 K. Vétel a vevőre kötelező, eladóra csak a választmány jóváhagyása után válik kötelezővé. Szatmár-Németi, 1907 szept. 12, A Szatmár-németii Kereskedő Ifjak Köre. Páskuj Imre Thurner Albert Terményárak. kerekes kút teljes felsze- eladó. Hol ? Megmondja a — Egy relése olcsón kiadóhivatal. — Eladó jégszekrény. Egy alig használt házi jégszekrény eladó. Cim a kiadóhivatalba. — A kévé olcsóbb lett. A melyről legjobban meggyőződhetünk Szatmár piacán a Pannónia szálloda mellett Néhma kávé kereskedőnél 3 kilós posta csomag buba kávét 3 60 frt küld után véttel bérmentve. — Kálivoda János góp-javitó mű­helye Szatmáron, Attila-utcán. Elvállal : kerékpár és Írógép javításokat és felezerelé­elnök. 1—4 titkár. Eötvös-utca r 4 szá m a latt kiadó egy r A termény neme K : f K f Tiszta búza . ... 21 21 40 Kétszeres .... 20 m 20 40 Rozs......................... 18 <— 18 20 Árpa .................... 13 4 0 14 — Zab ...... 14--­14 2 0 I-ső rendű tengeri . 15 j— 15 20 11-od rendű tengeri 18 60 14 — Kása ..... 15-­15 4 0 Fehér paszuly . 15--' 15 3 0 Tarka paszuly 12 80 13 20 Szilva.................... 3fi--| 38 — K rumpli .... 2 60 3 40 Szalonna .... 1 52 1 60 Tső rendű marhahús 1 60 1 52 Il-od „ marhahús 1 52 1 44 Sertéshús .... 1 28 1 36 3 régi szó... Altvater Gessler Jägerndorf 3 uj szó Altvater Gessler Budapest javára Kenderesi István és Kenderes! lit­vánná ellen 105 K 85 f. és 17 K 60 f. s jár. erejéig 1907. évi május hó 14-én foga­natosított kielégítési végrehajtás utján lefog­lalt és 1380 koronára becsült következő in­góságok, u. m.: sertések és szarvasmarhák nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szatmárnémeti kir. járásbíróság 1907. évi V. 639/8. számú vég­zése tolytán 105 K 86 fill, tőkekövetelés, ennek 1907. évi jánuár hó 2tí-ik napjától járó 5% kamatai és eddig összesen 123 K 42 fillérben biróilag már megállapított költ­ségek erejéig, ’— az eddig fizetett összeg beszámításával — a szatmári határban, Nagy- rétoldaldülő 8. sz. a. házban leendő megtar­tására 1907. évi szeptember hó 28-lk napjának délutáni 2 órája batáridőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érin­tett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108- § ai értelmében készpénzfizetés mel­lett, a- legtöbbet ígérőnek, szükség esetén beceáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezedő ingóságo­kat mások is le és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1801. évi LX. t.-c. 120. § a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szatmáron, 1907. évi szept. hó 8. Ádám Albert kir. bir. végrehajtó. Értesítés. Fürdőzésemből és tanulmány- utarnról hazaérkezve fogorvosi működésemet Schlandt Jozefin asszony assis- tensemmel melkez­dettem. Szatmár, 1907 augusztus hó 15. Balscsjr, fogorvos. Kiadó lakás. Két utcai butorozatlan szoba, magános urnák, november 1-től kiadó. Majlát-utca 2-ik szám Vendéglő átvétel. zönséggel Tisztelettel tudatjuk a hogy a é. kö­„Károlyi-ház“ szállodát és veniéglől augusztus hó 1-től kezdődőleg átvet­tük és azt átalakitva, teljesen újonnan berendeztük. Szállodánkban mindenkor tiszta szo­bák kaphatók; kifogástalan kiszolgálás. Vendéglőnkben a nap bármely szakában ízletes meleg és hideg étolsk, tiszta jó borok, frissen csapolt Dréher- SÖr szolgáltatnak asztalra. Kellemes kerthelyiség. — Szer­dán és vasárnap Z6D6. Abonenseket elfogadunk. . Tisztelettel INGÜK és HORN 6—10 vendéglősök, Szatmár. 592—1907. vhtó. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102 §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmárnémeti kir. járásbiróságnak 1907. évi Sp. II. 233/6. és 7. számú végzése következtében dr. Herman Lipót ügyvéd által képviselt Saudek Béla Ny i Ittér. Iroda áthelyezés! Ezennel van szerencsém üzletfeleimet és ismerőseimet értesíteni, miszerint 25 év óta fennálló hirdetési irodámat f. évi -------------augusztus hó l-ón-------------­Buda pest, VII., Károly-körut 13. szám, I. emelet helyeztem át. Kitűnő tisztelettel Eckstein (Elek) Bernát hirdetési irodája Budapest, VII., Károly-körut 13.1. em. Telefon 36—24. Budapesten az egyetlen független ellenzéki nagy napilap: Előfizetési ára: Egész évre . . 28 K —f Félévre. . . . 14 K — f Negyedévre . . 7K — f Egy hónapra . . 2K40f Megrendelési óim: „Az Újság“ kiadóhivatala, 2_4 Budapest VII. Rákóczi ut 54.

Next

/
Oldalképek
Tartalom