Szatmár és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1907-09-03 / 36. szám

— Emelkedik a pótadó. A pén­teken megtartott tanácsülés fog Int kozott a jövő éri költségirányzattal, mely szerint megállapítható, hogy a pótadó 6ö°/0-ra fog emelkedni, ami nem is sok, hiszen világitó órát is kúp érte Szutmár adófizető pol­gársága. — Bezárták az iskolákat. Váro­sunkban uralkodó óriási járvány miatt a polgármester az összes óvodákat és elemi iskolákat e hó 15-ig bezáratta. Az előadá­sok 16.-án megkezdődnek. — Uj ivlámpák a Koseuth-kertben. A közgyűlés elrendelte, hogy a Kossuth- kertben 4 uj ivlámpát kell feíállitani, még pedig a gőzfürdő előtt, a mulató utjának elágazásánál, u játszótéren, és a zenedombon. A tanács utasította a villamos világítási igazgatót, hogy ezt a 4 iv lámpát 1977 K 50 fillér engedélyezett költségből állítsa fel. — Közigazgatási bejárás. A ke­reskedelemügyi miniszter megengedte, hogy a Szatmár városi villamos müvek gépházá­hoz a Bányai utón a Szatmár—Erdődi h. é. vasútnak egy szárnyvonala építtessék, mely a közúti vashidtól nyerne elágazást. Az uj vonul közigazgatási bejárását a miniszter e hó 4-ik napjára tűzte ki. — Vasúti állomások világítása. Beavatott forrás szerint a MÁV. igazgató­sága a rendelkezésére adott nagyobb összegű hitelből elsősorban a fontosabb ^s a sűrűbb forgalmú állomásainak világítását javítja, hogy a nemsokára beálló erősebb őszi for­galom alkalmával különösen a nagyobb pályaudvarokon végzendő tolatási és vonat- összeállitási szolgálat gyorsabbún legyén végezhető. így a többi között a szatmári villanyra lesz berendezve, mig Bátyú, Király­háza, Csap, Munkács, Nagykároly és Gilvács Washington-rendszefü nagy fényű izzólám­pákat kapnak. — Nem lesz ellenőrzési szemlel A m. kir. honvédelmi miniszter által kiadott rendelkezés folytán a közös hadsereg és a m. kir. honvédség nem tényleges állományú legénységének ellenőrzési szemléi, valamint a népfelkelés időszaki jelentkezései a folyó évben nem lesznek megtartva. A tiszti je­lentkezések azonban az eddigi módon a folyó évben is teljesitendők. — Figyelmeztetés a szülékhez. A szatmárnémeti bel- és külterületi állami elemi népiskolákban az 1907 — 8. tanévi be­iratások f. é. szeptember 2., 3. és 4. nap­jain tartatnak meg délelőtt 8 órától 12-ig. A behatásokon a város bel- s külterületéu fellépett járványos betegségek miatt a szü­lék gyermekeik nélkül a beíráshoz szükséges okmányokkal felszerelve jelennek meg. Olyan háztól, hol ragályos betegség van, u szülék sem jelenhetnek meg. A beiratások befejezése után 5-től 15-ig az iskolák zárva maradnak. 16-án az iskolák megnyílnak. A szatmár- hegyi állami iskolák nincsenek zárva. Az igazgatóság. — Vivótanfoly&m. Erdőssy Vilmos jónevü vivómester a kuth. főgymnasium tor­nacsarnokában e hó 2.-án vivótunfolyamot nyitott. A tanfolyamra jelentkezhetni lehet ugyanott esténként 5—7 óráig. — Dinyehajak a járdán! A nyár egyik kedvelt gyümölcse a dinnye ismét itt van. De itt van a nyomában járó rém: a láb- vagy kéztörés veszedelme is. Sok ha- szontalun ember van, aki vagy lomhaságból, vagy meggondolatlanságból könnyelműen szórja szét járdáinkon u dinnyebaját, melyen elcsúszni és nyomorékká válni — igen rövid idő alatt lehetséges. A legszigorúbb ellen­őrzést és a dinnyehaj szórók irgalmatlan megbüntetését kérjük a rendőrségtől. — Kossuth-szobor leleplezése Ok­tóber hó 1-ére van tervezve. A szobor most van öntés alatt s rövidesen kész is lesz. Nagykároly polgársága méltó fénnyel akarja e napot emlékezetessé tenni s a főispán már lépéseket tett, hogy az ünnepségen Kossuth Ferenc is megjelenjék s ez által adjon a leleplezési ünnepélynek politikai s kiválóbb hazufias szint. Ugyanezen a napon avatják fel az épülés alatt álló uj színházat is, melynek külső képe már a teljes befejezést mutatja. A megnyitó előadásra Krémer Prológussal és a Peleskei nótáriussal készül­— Nyilvános nyugtázás. A kom- lódtótfalui ev. ref. egyház temploma javí­tásának céljára f. évi augusztus hó 25.-én rendezett táncmulatságra felülfizettek a kö­vetkezők: Kossuth István 7 K, Szilágyi Dániel (ZWolyán) 3 K, Pótor Elemér (Csen- ger) 2 K, Juhos Sándor (Szatmár) 2 K, Tóth László 2 K, 'Karabélyok Sándor I K, D. Gál József >1 K, Jenei Aladár 1 K, N. N. (Szalmár-Németi) 1 koronát. Felül­fizetett összeg 20 korona. — A szives fe- lülfizctéscket e lapban hálás köszönettel nyugtázza — a koinlódtótfului ev: ref. egy­ház nevében —'a táncmulatság rendezősége. ■BATMÁB É8 VIDÉKBL — Értesítés. A Szut mári Gyorsíró i és Gépiró Szakiskola tanfolyamvezetősége felkéri a beiratkozni szándékozókat, hogy előjegyeztetésűket mármost szíveskedjenek eszközölni, mivel egy-egy tanfolyamot csak 30 hallgató látogalhut és. ezért e szám be- tölte után a jelentkezők esetleg nem volná­nak már felvehetők. A legközelebbi tanfo­lyamok október hó 2-án nyílnak meg. A magyar és német levelező- és vitagyorsirási tanfolyam tartama 3 hó, tnndija havonkint 10 korona. A gépirási tanfolyam tartama 1 hó, tandija pedig 20 korona, (öt öt szegény- sorsú hallgató tandíjkedvezményben részesül.) A beiratkozás helye Tompa utca 21., dija egy-egy szakra 2 kpróna.- A hölgytanfolya- mókát Hartmann Leona oki. tanítónő vezeti. A hivatalnoki pályán működőkre való tekin­tettel esti előadások is tartatnak. A tanfo­lyamokon kiképzettek bármely állami-, ügy­védi-, pénzintézeti és magánhivatal ezirányu igényének képesek megfelelni. A jó előreha­ladást tanúsítók díjmentes elhelyezést nyer­nek. Részletesebb felvilágosítással készsége- sen szolgál a tanfolyamvezetőség. — A tatárjárás emléke. Jubileumi esztendőket élünk és ma már minden tör­ténelmi nevezetességű helyet és alakot em­lékoszloppal és szoborral akarnak rnegörö- kiteni. Talán hirtelenében el se tudnánk számolni, hogy ezidősz -riot hány szoborra folyik gyűjtés Magyarországon. Mozgalom indult meg Jókai, II Rákóczi Ferencz, Leiningen tábornok, Vasvári Pál és Ber­csényi Miklós, továbbá a trencsényi csata és a pusztaszeri vérszerződés emlékének megörökítésére. Most meg a tatárjárás em­lékére a Sajó melletti Muhi-pusztán akar­nak emlékoszlopot emelni. A bizottság, a melynek élén Borsodvármegye főispánja áll, megkeresést intézett a törvényhatóságokhoz, hogy az emlékoszlop felállításának céljaira valamelyes összeget adakozzanak. — Házilevélgyüjtő szekrények. A fővárosban és egy pár nagyobb vidéki városban már meghonosítói ták a házi levél­gyűjtő szekrényeket. Ezek a szekrények minden ház kapualjában vannak felállítva és minden lakó részére külön rekesz áll rendelkezésére. A levólhordó így nem kény­telen az emeletre mászkálni, hunéin csak u megfelelő rekeszbe dobja u leveleket, honnan azután a rekesz tulajdonosa a nála levő kulcs segítségével kiveheti. Ennek a szék- rényuek alkalmazása több előnynyel jár. A levélből dó nem hordja magával házról-házra a fertőző betegségeket, a levél tulajdonosa pedig az elkallódás veszélye nélkül egyene­sen kézhez: kapja a leveleket. ­— Száj- és körömfájás Nagy­károlyban az utóbbi napokban több mar­hánál constatáltatoU. A járványt Husztról odaszállított marhák hurcolták be. A járvány tovább terjedésének megakadályozására a szükséges óvintézkedések a hatóság által megtétettek. — Ebzárlat. Egy elkóborolt veszett- ség gyanúsjnacska kóborlása folytán a város szatmárrészi külterületére az ebekre és macs­kákra 40 napi zárlat vau elrendelve. A ku­tyák szájkosárral látandók el vagy meg­kötendők, a macskák bezárandók. Az utcán szabad szájkosár és kötelék nélkül talált ebek, valamint uz utcán szabadon'járó macs­kák összefogdostatnak és kiirtatnak. — Gyilkos cigányok. Fényes nap­pal vakmerő rublógyilkosságot követtek el a cigányok pár nappal ezelőtt Tunyog köz­ségben. Demeter Gyula és Oláh Gyula vályogvető cigányok társuknál, a jómódúnak tartott Varjú Sándornál pénzt sejtettek és azért őt egy vasvillával orozva megölték, hogy megrabolhassák. Az áldozatnál azonban mindössze c-ak 40 fillért találtak. A gyilkos cigányokat a csendőrségnek még aznap si­került elfogniok, kiket a szatmári ügyészség fogházába szállítottak. — A kávé olcsóbb lett. A melyről legjobban meggyőződhetünk Szatmár piacán a Pannónia szálloda mellett Néhma kávé kereskedőnél 3 kilós po9(a csomag kuba kávét 3 60 frt küld után véttel bérmentve. — Egy ezred kaszárnyaáristom- ban. Nyíregyházán a 14. közös huszárezred utász szakasza gyakorlaton .yolt Tiszapolgá- rou. E/. alatt az idő alatt a „cug“-ból az összes, szám szerint 18 drb. pokróc elveszett. Elveszett pedig oly rejtélyes módon, hogy nem tudnak a nyomára jönni. Katonáéknál pedig ilyesminek nem szabad megtörténni, nincs rá előírás. De megfoghatatlan, sőt ki­zárt dolog is, hogy a pokrócokat idegen, cibil tolvaj vitte volna el. Most aztán pa­rancsba jött, hogy mig ar pokrócok meg nem kerülnek, addig az egész huszárezred kaszárnyuáristombau fog ülni. Ez az ezredes szigorú parancsa. Azért nem látni mostaná­ban Nyíregyházán egy vitéz buszárt sem — a vasárnap dacáru — csörtető karddal sé­tálni a korzón. — Ab iskolai óv beálltával ajánl­juk Huszár Aladár könyv- és papirkereske- dését, ahol mindenféle tankönyvek — hasz nált de jó állapotban — fél árban kaphatók. Rajzeszközök,^ irkák, mindenféle papir és Írószerek pedig a legolcsóbban szerezhe­tők be. (2—3) — Tanítók figyelmébe. Huszár Aladár szatmári könyvkereskedő „Szatmár- megyei“ irka címen különösen az elemi is­kolák növendékeinek felette fontos, Szatmár- vármegye térképével és leírásával, továbbá szorzó táblával ellátott 2 filléres irkákat bocsátott közre. Az igen olcsó 12 oldalas irka a legfinomabb papíranyagból készült, kiállítása Ízléses, kifogástalan. A vármegye leírását Mihály Ferenc állami elemi iskolai igazgató eszközölte. Ezen irkát, tekintve azt, hogy csekély árának bizonyos százaléka a leendő szatmári internatus javára fog fordittattni, igen ajánljuk a tanító urak és tanítónők becses figyelmébe és pártfogásába. (2—6) — Az iskolai évad köseledtével olvasóink b. figyelmébe ajánljuk Weise Izsák „Fehér-ház“ alatti antiquar-könyvkereskedé­sét, hol mindenféle tankönyvek hasenált álla­potban igen kedvezményes árban szerezhe­tők be. 5—5 — Eladó SBántóföld. Az Alsó-ga- randháton 2 hold jól mivolt SBántóföld kedvező feltételek mellett azonnal eladó. Értekezhetni Verbőci-utca 9. sz. Kis Lajos tulajdonossal. — Eladó jégSBekróny. Egy alig használt házi jégszekrény eladó. Cim a kiadóhivatalba. — Kálivoda János gép-javitó mű­helye Szatmáron, Attiia-utcán. Elvállal : kerékpár és írógép javításokat és felszerelé­seket, továbbá többféle kivitelű mechanikai munkálatokat. Kerékpár alkatrészeket uj és használt kivitelben készit, uj kerékpárokat olcsó árak mellett közvetít. — Mindenki hasznát fogja venni annak a műnek, mely még ez év december havá­nak elején fogja elhagyni a Bajtét. A könyv címe : „Szatmárvármegye címjegyzéke és naptára “ Magában .foglalja a vármegyében lévő egyházakat, tanintézeteket, tanítókat, tanárokat, megyei, állami, városi tisztikart, községi bírókat, virilis és vá­lasztott megyei és városi bizottsági tagokat, kul­turális intézményeket, kér. és ipari vállalatokat, hírlapokat, az összes kereskedőket, iparosokat, hadsereget, postát, vásárokat, díjszabásokat és különösen a helyi viszonyokat érdeklő általános jellegű dolgokat. A mű á legújabb adatok alapján lesz a legnagyobb pontossággal összeállítva, úgy hogy pl. ügyvédeknek, kereskedőknek, iparosok­nak különösen jő szolgálatot fog teljesíteni. A Címjegyzékben az adatokon kivül érdekes illuszt­rált megyei vonatkozású irodalmi rész is lesz. "Körülbelül 300 oldalra van tervezve, de valószínű, hogy ennél is terledelmesebb lesz. ő—6000 pél­dányban nyomul. Ára darabonként 60 fillér. Miután egész éven át közkézen forog hirdetésre igen ajánlható. A művet a „Szamos“ kiadóhivatala adja ki Szatmáron, a hova a megrendelések kül­dendők.' — A Nap. A fővárosi zsurnalisztika valóságos szenzációja a Nap, mely ma az ország legfűggetlenebb, legszókimondóbb, legnépszerűbb és legelterjedtebb ellenzéki napilapja. A Nap a közönség rajongó szeretetőtől kisérve, egy csapásra hódította meg a sziveket. Minden száma kész meg- lepejés és szenzáeió. A Nap független, érdekes, tartalmas és teljes krónikása a napnak, s minden más lap megelőzésével már a kofa reggeli órák­ban kapja kézhez a vidéki olvasó. A Nap felelős szerkesztője: Braun Sándor. Politikai cikkoinek legnagyobb részét Lengyel Zoltán, a magyar ellen­zék e fényes nevű vezéralakja Írja. Irodalmi fő­munkatársit : Bródy Sándor. Belső dolgozótársai: Ábrányi Emil, Bródy Sándor, Cholnoky Viktor, Erdély Jenó, Feld Aurél, Gábor Andor, Hacsak Géza, dr. Hajdú Miklós segédszerkesztő, Holló Márton, dr. Kalmár Antal, Kemény Simon, Len­gyel Zoltán, Nádas Sándor, Pásztor Árpád, Szé­kely Miklós, Szabolcs Bálint, Szép Ernő. Ez a név­sor — élén Braun Sándor szerkesztővel — kész páogramm. Hangban, tartalomban, formákban, szí­nekben s elevenségben uj ez az újság. Valósággal zászlóvivője a Nap a magyar függetlenségi törek­véseknek és agy politikai, mint njságirói sikerei óriási téuyezóvé tették. A Nap hasábjain tükrö­ződik a leghívebben a magyar közönség érzelem­világa. Külön szenzációja, hogy a legkorábban megjelenő újság a legolcsóbb is. Egy szám ára 4 fillér (2 kr.), előfizetési ára egész évre 16 kor,, félévre 8 kor., negyedévre 4 kor., egy hónapra 1 kor. 40 fillér (70 krajcár). Az érdeklődőknek a Nap kiadóhivatala (Budapest, VIII., Rökk Szilárd­utca 9. sz.) készséggel küld mutatványszámot. Felelős szerkesztő: Dr. Fej08 István. Főmunkatársi Dr. Tanódy Endre. Laptnlajdonos és kiadó: Morvái János. Értesítés. Fürdőzésemből és tanul inány- utamról hazáérkezve fogorvosi működésemet Schlandt Jozefin asszony assis­tensemmel megkez­dettem. Szatmár, 1907 augusztus hó 15. B&ÜSCS37*, fogorvos. / Terményárak. A termény neme K f K f Tiszta búza . . . 20 60 20 __ Kétszer es' .... 18 40 18 — Rozs. . . . . 15 40 15 — Árpa.................... 15 ' -­14­60 Zab......................... 15 20 14 20 I-ső reudü tengeri . 15 40 15 — Il-od rendű tengeri 13 80 14 20 Kása.................... 16 — 1 5 40 Fehér paszuly 15 20 15 — Tarka paszuly . . 14 — 13 80 Szilvá.................... 36 — 38 — Krumpli . . . . 2 60 3 40 Szalonna . . 1 44 1 60 I-ső rendű marhahús 1 56 1 56 Il-od „ marhahús 1 36 1 44 Sertéshús .... 1 1 28 1 36 Nyilttér. Iroda áthelyezés! Ezennel van szerencsém üzletfeleimet és ismerőseimet értesíteni, miszerint 25 év óta fennálló hirdetési irodámat f. évi --------------augusztus hó l-én--------------­Bud apest, VII., Károly-körut 13. BB&m, I. emelet helyeztem át. Kitűnő tisztelettel Eckstein (Elek) Bernét hirdetési irodája Budapest, VII., Károly-körut 13.1. em. Telefon 36—24. utcai kis udvari szobával, vagy anélkül bérbe Mádé Eötvös-utca 4. szám alatt. Ugyanott kiadó egy szávaz raktár helyiség. Borsois *** ik «1 orosz ^ 5 hónapos him, úgy 2 éves nőstény ugyanazon tiszta faj fehér sárga foltokkal jutányos áron eladók. Szivárvány-utca 1|A. sz. alatt igen jó hely, szakértők által sokra becsült, jutányos áron eladó. Értekezhetni lehet Pázsit-utca 17. szám alatt. első osztályú hazai 9Íma vesszőt vesz bármily mennyiségben Caspari Frigyes Medgyesen (Nagyküküllö- megye). Ajánlatok fenti címre kéretnek. (1—5) Kiadó lakás. Két utcai butorozatlan szoba, magános urnák, november 1-től kiadó. Majlát-utca 2-ik szám. Férfi ff AV *j&fiákW *n£’ gallér és kézellök, fegyházban és fiú aSSSifa kötött harisnyák minden nagyság­ban, legjobb minőségben; fésűk, kefék, nadrágtartók, leg­jobb kézmosó szappanok OLCSÓN beszerezhetek

Next

/
Oldalképek
Tartalom