Szatmár és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1907-07-30 / 31. szám

nagyon! A 12. honvéd gyalogé/.red Mára- marosszigeten állomásozó zászlóalja vasárnap reggel utazott keresztül városunkon. Fogad­tatásukra megjelentek az összes szatmári tisztek s a honvnd zenekar, melynek vidám hangú zenéje mellett robogott ki az álló másból a türelmetlen cibilek vonatához kap­csolt 6 waggon baka. Sikerült is nekik a vonatnak körülbelül egy órai késést okozni. — Felolvasás as orosz forrada­lomról. A munkás szakegyletek helyiségé­ben e hó 30-án este érdekes felolvasást tart az orosz forradalomról Turczai Lajos a bögötei iskola hires tanitója s a szociálde­mokrata párt egyik vezetője. — Uj tisztviselők. Nagykároly vá­ros képviselőtestülete e hó 21.-én tartott rendkívüli gyűlésén az üresi désben volt ha­gyatéki jegyzői állásra Csilléi’./ Ferencet, II. oszt. adótisztnek Tömpe Károlyt, II oszt. Írnoknak Scholtz Jánost választották meg. A megüresedett végrehajtói állást közfel­kiáltással Köröskényi Timótnnk jutatták. — Táncolva és dalolva ment a halálba. Gál J áuos 42 éves nagykárolyi napszámos pénteken délelőtt berúgott álla­potban a Nugyhnjduváros uica 47-ik számú háza előtt ittas állapotban táncolt és dalolt. Egyszerre csuk elhalt ajkán a dal, hirtelen összerogyott és azonnal meghalt. — A dánosi gyilkos Fehérgyar­maton. A fehérgyarmati csendőrőrs jelen­tése szerint tegnap reggel Fehérgyarmat ha­tárában egy 28 tagból álló oláh cigány ka­ravánt fogtak el a csendőrök elkeseredett küzdelem után. A cigányokat megmotozták nagyobb mennyiségű véres papírpénzt és ékszereket találtak náluk, melyekben a meg­gyilkolt dánosi korcsmáró9 Szarvas István tulajdonát vélik felismerni. A karaván egyik tagja u hirln dt, Kolompár Jóska ki egy kis cigányleány vallomása szerint vezető szere­pet vitt ír' vadúllutiüs rublógyilkossághan. Az elfogott cigányokat vasraverte nz esti vonattal Alsódánosra vitték, hol szembesíteni fogják őket a többi elfogott cigányokkal. — Aki elvágott nyakkal gya­logol. F. hó 21.-én éjjel Gatyás Lujo* 61 éves vitkui lakos elvágott nyakkal gyalogolt be Nagykárolyba Dr. Sternberg Géza I- ór- házi főorvos lakására. A késői pácienst Dr. Sternberg azonnal u közkórházba szállitatta, ahol életveszélyes sebét bekötözték. Hogy ki vágta el u nyakát, nem tudja, mert al- ■yás közben történt a megsebesitése. — Gyermekrabláa. Titokzatos gyer­mekrablás történt n múlt héten a nagyszől- lősi állami gyeriiiekmenhely épületében. Egy nagybányai cigányasszony bolopódzott az épületbe és a 1142. számú gyermeket, a kis László Józsikát elrabolta. Hogy miképen si­került a cigányasszanynak a rablást elkö­vetni, azt a folyamatba tett vizsgálat h-sz hivatva kideríteni. — Hazajöttek a munkások. Meg­írtuk pár hét előtt, hogy Mára marosból mint­egy hatezer rutlién és román munkást vit­tek Bábolnára és Mezőhegyesre az aratási munkálatokhoz tartalékcsapatnak' — vagy világosan szólva sztrájktörőknek. Ezek közül a munkások közül a múlt szerdán hosszú különvonatokon mintegy 4500 már hazamen­tek. A többi is utón van. Nincs már reájuk még ijesztésképen sem szükség. — A debreceni rendőrök és a dzsiu-dzaicu. A Margit-fürdőben a minap százburminc legény összeverekedett egy mu­latságon. Tizenöt reudőr ment ki a vereke­dők megfékezésére s ez alkalommal próbál­ták meg először a japán dzsiu-dzsicu fogá­sait, amelyre mostanában tanította meg őket Wladimir birkozómeslcr. A rendőrök a dzsiu- dzsicu segélyével hamarosan ártalmatlanná tették mind a százharminc verekedőt, cgyen- kint kivezetve őket. Hosszú sorban vitték ibe ezután a legényeket a rendőrségre. Ma­gyar rendőrök ez alkalommal használták elő­ször a dzsiu-dzsicu fogásait. — A Vigadóbeli Ediaon-szinház 1 nemsokára újból megnyílik. Az eddigi mű­ködésének tanulsága képen a vállalkozó Kiss Árpád uj gépet szerzett be, olyat, amely a képeket minden rázás nélkül és oly simán vetíti, bogy nz a szemet nem zavarja func tiója közben. Gondoskodott azonkívül arról, hogy a közönségnek immár nagyon is ki­fejlődött igénye a képek tárgya és jóságat illetőleg, nemcsak hogy teljesen ki legyen elégítve, de meglepelésszerü újdonságaival magának tömérdek érdeklődő kört tudjon teremteni- A ventillatió ellen felmerült, pa­naszok is orvoslást találtak, úgy, hogy az újításokkal valószínűleg biztosította magá­nak a mozik iránt felkeltett nagy várako­zást. Felhívjuk ezúttal a közönség érdeklő­dését már jó eleve az uj, modern felszere­lésekre s ha ott keresnek szórakozást, egy .törekvő, helybeli vállalkozót aegftcüűk előre. — Pénz küldemények Amerikába. A belügyminiszter legutóbbi körrendeleté szerint a newyotki es. és kir. főkonzulátus ismételten panasz tárgyává tette, hogy a Magyarországról címére érkezett pénzküi- deményok rendeltetése 'Iránt a legtöbb eset­ben c<uk hosszadalmas levelezés utján tud tájékozást nyerni. Az Észak-auierikai Egye­sült Államokban ugyanis a posta utulványo­SZATMÁr l£s VIDÉKÉ. kát a félnek nem kézbesítik, hanem a postahivatalok azokat maguknál tartják, a posta utalványon levő közleményeket és a pénz rendeltetésére vonatkozó netáni feljegy­zéseket pedig figyelembe egyáltalán nem veszik. Figyelmeztetjük ennélfogva a nagy közönséget, hogy saját érdekében cselekszik, ha az Egyesült Államokban székelő cs. és kir. konzuli képviselőségekhez intézett kisebb összegű pénzküldeményeket levélbélyegekben, a nagyobb Összegű pénzküldinényeket pedig bank utalványokban (magyar bankoknak ottani bankintézetekre szóló ch<ckekbeu) és pedig olyan ajánlott zárt levelekben küldi, melyekben a pénzküldemény rendeltetése poutosan le van Írva. — Az Egyetértés szenzációja. ' A magyar ujságirodalom történetében nevezetes 1 eseményt hozott a közelmúlt. Május elsejével a legrégibb és legtekintélyesebb fővárosi napilap az t „Egyetértés“ formát változtatott. A régi és nehe- , zebben kezelhető, nagy formátumot.elvetve, a mo­dern nyomdatechnika tetszetős formáiba öltözkö­dött. Ezzel egy csapásra pedig a lap belső alak­jában is nagy változások történtek. Az Egyetér­tés egész nagy szellemi erejével a modern kor­eszmék szolgálatába állt. És ez a modern magyar lap uj alakjában nem csak tartalomra, de terjede­lemre is a legnagyobb a főváros valamennyi napi­lapja között. Szellemi részét a legkiválóbb írók és publiciszták adják mindennap, és tartalmi ki­válósága mellett a legnagyobb kedvezményt is , nyújtja előfizetőinek. Kéthetenként ugyanis in­gyen mellékletül adja a „Magyar Szalonw-t ezt a rendkívül gazdag és előkelő nívójú szépirodalmi folyóiratot, amelynek hasábjain az uj, modern magyar irodalom jelesei találkoznak dolgozataik­kal. Az Egyetértés nem drágább a többi fővárosi újságnál. Előfizetési ára: Egész évre 28 korona, félévre 14 korona, negyedévre 7 korona. Szerkesz­tőség és kiadóhivatal: Budapest, VI., Eötvös­utca 32, sz, — A Nap. A fővárosi zsurnalisztika valóságos szenzációja a Nap, mely ma az ország legfüggetlenebb, legszókimondóbb, legnépszerűbb és legelterjedtebb ellenzéki napilapja. A Nap a közönség rajongó szeretetótől kisérve, egy csapásra hódította meg a sziveket. Minden száma kész meg- lepejés és szenzáció. A Nap független, érdekes, tartalmas és teljeB krónikása a napnak, s minden más lap megelőzésével már a kora reggeli órák­ban kapja kézhez a vidéki olvasó. A Nap felelős szerkesztője: Braun Sándor. Politikai cikkoinek legnagyobb részét Lengyel Zoltán, a magyar ellen­zék e fényes nevű vezéralakja írja. Irodalmi fő- munkatársa : Bródy Sándor. Belső dolgozótársai: Ábrányi Emil, Bródy Sándor, Cholnoky Viktor, Erdély Jenő, Feld Aurél, Gábor Andor, Hacsak Géza, dr. Hájdu Miklós segédszerkesztő, Holló Márton, dr. Kalmár Antal, Kemény Simon, Len­gyel Zoltán, Nádas Sándor, Pásztor Árpád, Szé­kely Miklós, Szabolcs Bálint, Szép Ernő. Ez a név­sor — élén Braun Sándor szerkesztővel — kész páogramm. Hangban, tartalomban, formákban, szí­nekben s elevenségben uj ez az újság. Valósággal zászlóvivője a Nap a magyar függetlenségi törek­véseknek és úgy politikai; mint- njságirői sikerei óriási téuyezővé tették. A Nap hasábjain tükrö­ződik a leghívebben a magyar közönség érzelem­világa. Külön szenzációja, hogy a legkorábban megjelenő újság a legolcsóbb is. Egy szám ára 4 fillér (2 kr.), előfizetési ára egész évre 16 kor., félévre 8 kor., negyedévre 4 kor, egy hónapra 1. kor. 40 fillér (70 krajcár). Az érdeklődőknek a Nap kiadóhivatala (Budapest, VIII., Rökk Szilárd­utca 9. sz.) készséggel küld mutatványszámot. — Fidibusz, ötlet és vidámság kö- J szöntött be a „Fidibusz“ cimü uj fővárosi élclap- pal, mely csupa vidámság, elmésség, ragyogó jó­kedv. pajkos gúny. Képei és rajzai is nagyszerűek. Minden pénteken délben kézhez kapja a vidéki olvasó is. A „Fidibuszát a fényes tehetségű Hol­tai Jenő szerkeszti; főmunkatársai: Ambrus Zol­tán és Molnár Ferenc, ez a két brilliáns talentum. Karrikaturái javát Linek Lajos, Vesztróczy Manó, Paulini Béla, Feiks, Vadász, Erdey, Oláh, Sülé, Csukássy, Kober, Kondpr, ezek a kitűnő magyar festőművészek rajzolják. A lap állandó munkatár­sainak sóra is fényes : Ábrányi Emil, Herczeg Fe­renc, Ignotus, Erdély Jenő, Pásztor Árpád, Hajdú Miklós, Kemény Simon, Nádas Sándor. A „Fidi­busz“ lepalabb 16 oldal terjedelemben a legolcsóbb élclap. Mesésen olcsó 1 Előfizetési ára: Egy évre 6 korona, fél évre 3 korona, negyedévre 1 korona 60 fillér, egy hónapra 50 fillér. Egyszám ára (5 krajcár) 10 fillér. Mutatványszámot készséggel küld a „Fidibusz“ kiadóhivatala (Budapest, Rökk Szi- lárd-ntca 9 szám.) — Kálivoda János gép-javító mű­helye Sza(mároi), Attila-utcán. Elvállal ; kerékpár és írógép javításokat és felszerelé­seket, továbbá többféle kivitelű mechanikai munkálatokat. Kerékpár alkatrészeket uj és használt kivitelben készít, uj kerékpárokat olcsó árak mellett közvetít. — A kávé olcsóbb lett. A m• lyről legjobban meggyőződhetünk Szatmár piacán a. Pannónia szálloda mellett Néhina kávé kereskedőnél «T kilós posla csomag kuba kávét 3 60 frt küld után véltél bérmentve. Felelős szerkesztő: Dr. Fejes István. Főmunkatárs: Dr. Tanódy Endre. LnptulajdonoB és kiadó : Morvái János. Használt pénzszekrények megvételre kerestetnek Hartman Jakab és Fia | czégnél Szatmáron. Legalább 5—6 gymnáziumot végzett fiatal­ember, aki a német nyelvhez is ért, gyakornokul azonnal fel^rététilr: S ÜWHIjffi J? gyarmatáru ügynök- «üaejS ségének irodájába. ELADÓ a, Perényi-utca 16. számú Thurner Albert. Alapittatott 1857-ben. Tagozatai: a) Felső kereskedelmi iskola. (Melynek f. é. szeptember 1-én 36—ik tanéve nyílik meg.) Felvesz oly tanulókat, akik u polgári iskola, gytnuáziuin vagy reáliskola negyedik osztályát sikerrel végezték. Az egész évi tandij mellékilletményekkel együtt 200 ko­rona. Jó rlőmenetelü, szegénysorsu tanulók t a u d i j k e d v e z m é n y b e n részesül - tiek, vagy alapítványi helyeket nyerhetnek. A most záródott tanévben érett­ségit tett valamennyi tanuló pénzin­tézeteknél, előkelő- kereskedő cégeknél, bél­és külföldi iparvállulatoknál, a tanintézet kebelében rendszeresített díjmentes állásköz­vetítő osztály utján előnyös alkalmazást nyert. b) Női kereskedelmi tanfolyam. Felve­ti tők oly leánynövendékeit, akik a polgári iskola negyedik osztályát elvégezték, vagy akik megfelelő előképzettségüket sikeres fel­vételi vizsgálattal igazolják. Tandij egész évre-100 korona, felvételi dij.6 korona. c) Nyilvános polgári fiúiskola. Felve­hetők oly tanulók, akik az elemi iskola De gyédík osztályát sikerrel végezték. Tandij egész évre 60 koronu, felvételi dij 5 korona. Az ezen iskola negyedik osztályát végzett tanulók részben előkelő kereskedői és ipari cégeknél nyertek alkalmazást, részben ina- gasabbfoku iskolákban tanulmányaikat to­vább folytatják, részben pedig a mezőgazda­ságban szülőiknek hasznos segítő társukká váltak. d) Felnőttek egy óves kereskedelmi (esti) szaktanfolyama. Felvehetők mindazon felnőtt férfiak és nők, akik a kereskedelmi életben szükséges kereskedelmi tudományo­kat elsajátítani óhajtják. Tandíj egész évre 40 korona. A szülőknek szívesen nyújt segédkezet uz igazgatóság, hogy gyermekeik tisztessé­ges, megbízható családoknál előnyös feltéte­lek mellett nyerhessenek ellátást. A tanintézet illustrált ismertetését kí­vánatra díjmentesen küldetik meg. Fábián Lajos Mór 1—3 igazgató. Két vagy három gim­náziumot végzett fiú géplakatosnak felvétetik. hivatalban. ELADÓ egy Lalirint & Klement-féle egészen jókarban levő, ikét hengeres motoros kerékpár oldal kosárral. Tulajdonos: HETÉNYI JÓZSEF. Értekezhetni: a Kiad.óli.i'vsbta.l'bsin.. A szatmári hegyen a, piaci állomásnál termő tőkével .. beültetett .« zoll© egész uj kerekes kuttal, kis vincellérház­no &Äti1500 frt. potom árért azonnal eladó. Úgyszintén a Bocskay-utca 10. számú szépen parkírozott, JiACW^U udvarral, kedvező feltételek mellett eladó. Mindkét ingatlan' iránt értekezni lehet Bocskay-utca 10. szám alatt. 3—3 K iadó helyiségek. Battyányi-utca 1. sz. a. házam („Honvéd Sörcsarnok“ épület) összes földszinti I' “ha raia w a jelenleg sörcsarnokul szolgáló helyiséggel együtt egészben, vagy ----- kisebb részekre osztva ----­19 07 évi november hó 1-sötől bérbe kiadók. ScliTrsixcz -A_rb@rt­(3-3) 3 bolthelyiség a Piac Yárdomb-utcai torkában november 1-től Ugyanott " 1 udvari lakás, 1 szoba, konyha, ka­mara, továbbá 1 betoniro- zott nagy pince raktár augusztus hó 1-töl bérbe kiadó. / Értekezhetni Roth Lajos­nál (Lcszámitolóbank). 2—5 Báró K0ZMITZA (ezelőtt Mattoni-féle) — Budai —— Király-Keserű vize 1 23—26 enyhe .hashajtó, az Erzsébet-sósfDrdff -----foforrása.— El add a szatmári középhegyen 38. szám alatt egy 5 méter hosszú, 5 méter széles tölgy alapra épített, befestett faredőnnyel ellátott uj lugas. Értekezhetni Nov&k Lajossal Vörösma rthy-utca 4. házszám alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom