Szatmár és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1907-05-07 / 19. szám

ahhoz, hogy a Széchenyi társulat ügye iránt kezdjünk érdeklődni, s szívvel és lélekkel hassunk oda, hogy az általa kitűzött célt lelkesedéssel tegyük ma­gunkévá. Tanuljunk a nemzetiségektől e tekintetben, ahol a hasonló egyesü­léseket az ő társadalmuk nem ideig óráig, de állandóan és fokozódó kitar­tással szolgálja, aminek eredménye aztán, hogy működésüket siker is koronázza. D. Apróságok. 0h! jöjj viasza szép kor csak egy szárai — uddig daloltuk, hogy visszajött. Tegnap este uz Eötvös-utcában nem volt villamáram, s az apróságokat gyertya mel­lett kellett megírni. Hanem annyit mond­hatok, hogy szép lehetett a gyermekkor a gyertya mellett, de ma már csuk villam- világitás mellett tudnák élvezni, * Pénteken a városban nem lehetett élesztőt kapni, pedig a hány vevő a boltba belépett, az első sorban is élesztőt kért. Az egyik kereskedő már annyira ideges lett, hogy minden belépőt azzal fogadott: — Ki ne mondja, hogy élesztő kell, mert mindjárt megpukkadok. * Pumpfi ur keservesen panaszkodik, hogy akármerre fordul is, nem tud egy kis kölcsönhöz jutni. Valaki mondja neki, hogy próbálja meg az uj banknál, hátha meg­szavaznák. — Mit ér az uj bunk — sóhajtja tnélubusan — hu nincs, aki uj kezesről is gondoskodjék. * Egy régi ismerősről esik szó, a kit a közös barátok évek múlva viszontláttak. Az egyik konstatálja, hogy a mióta nem lát­ták, nagyon megváltozott. — Dehogy változott! — mondja rá a másik. — Annyi uz egész, hogy akkor több haja és kevesebb bája volt, most pedig megfordítva van. * Bambucz ur csóválja u fejét és nugy álmélkodással mondja a feleségének, hogy a lapok szerint már az árvizet is hamisítják. — De hát hogyan huraisilják ? — kérdi az asszony. — Bizonyosan tejet töltenek hozzál — Óh! milyen okos ember vagy te Bambucz! Lásd, ez nekem eszembe nem jutott volna. Demeter, HÍREINK. — Rendkívüli közgyűlés volt csü­törtökön d. u. 3 órakor, melyen — a főis­pán akadályozva lévén — a polgármester elnökölt, de miután a bizottsági tagok ha­tározatképes számban nem jelentek meg, az újabb rendkivüli közgyűlés f. hó 13. napjára tűzetett ki. A tárgysorozaton a németi ha­tárrészen szerzendő ingatlanokra vonatkozó szerződések megkötése volt. Megjegyezzük, hogy összesen 16 bizottsági tag jelent meg, a tisztviselőket is beleszámítva. — Zárszámadás. Szatmár-Némcti város 1906. évi zárszámadása elkészült és kinyomatva a bizottsági tagoknak kiadatott. A 113 oldalra terjedő hatalmas munka pon­tos és kimerítő képét adja a városi háztar­tásnak a 1906. évről, ürömmel látjuk be­lőle, hogy a gazdálkodás kedvező volt, § a fent maradt felesleg tanúskodik a költség- előirányzat reális voltáról. A tényleges ered­mény ugyanis az előirányzatnál 95423 K 29 fillérrel kedvezőbb, s a felhasználható összeg 135464 K 42 fillért tesz ki, a melyre nézve a szakosztály juvusolja, hogy abból 56414 K 29 f. az 1908. évi költségvetés bevételi pót­lására, a többi pedig az 1907. évre átjött szenvedő tartozások kifizetésére, a Rákóczy ünnepélyre adott előleg megtérítésére, a protestáns felsőbb leányiskola, | tűzoltó kongressus, a gazdasági és ismétlő iskola, a a Szilágyságba vezető ut és a mátészalkai vasút részére megszavazott összegek fizeté­sére fordittassék. A közgyűlés ezt a javas­latot bizonyára magáévá is teszi. — Nőegyleti nyári mulatság. A nőegyleti hölgyek junius 9-én vasárnap dél­után a Kossut h-kertben fényes és dúsgaz­dag programmal táncmulatsággal egybekö tött kerti-vigalmat rendeznek, melyre már most felhívjuk a közfigyelmet. — Választás. A nőegylet választ­mánya f. hó 4-én tartott ülésében. Dr. Szűcs Sándor ügyvédet az Egylet főjegy­zőjévé választotta. — Gratulálunk az ein1- berszeretet vezető szolgálatához. — Uj kerületi esendörparanes­nokság. A király Debrecenben újonnan felállította a Vili. számú csendőrkerüleli parancsnokságot s parancsnokul tolcsvai SZATMÁS ÉS VIDÉKE. | N a g y Gábor ezredest | helyetteséül som? ! lyói Szilágy Ödön Őrnugyot nevezte ki. Szatmárvármegye és Szatmárváros Kassa helyett ezentúl Debrecenhez tartozik. — Tisztviselők lakbére. Ismert dolog, hogy az 1906. évre a tisztviselők lak­bérének emelésére 14 ezer korona volt fel­véve a költségelőirányzatba, de u közgyűlés a felosztásra nézve beterjesztett javaslatot nem fogadta el, hunéin egy bizottságot kül­dött ki, hogy egy újabb tervezetet készítsen. Egy évi pihenés után ma délután 3 órakor ül össze a bizottság a polgármester elnök­lete alatt, s bizonyára olyan tervezetet fog készíteni, a melylyel a tisztviselők meglesz­nek elégedve. A kérdés mindenesetre meg­érett arra, hogy végre megoldassák. — Magas diosérat és elismeréssel tüntette ki a 6-ik hadtest parancsnoksága helyi ozredüuk pótkeret zászlóalj parancs­nokát, Varjú Sándor századost, évek hosszú során át kifejlett buzgó tevékenysé­géért. E jól kiérdemelt dicsérethez mi is- szivesen hozzá járulunk gratulációnkkal. — Kinevezések. A vallás- és közök: tatásilgyi miniszter Kerekes Irma oki. tanítónőt a szatmárzsadányi állami elemi népiskolához rendes tanítónővé nevezte ki, A belügyminiszter Nagy Ákos hon­védhadnagyot, ki korábban a városi szám­vevőségnél is szolgáit, határszéli rendőr- segédfogalmazóvá nevezte ki. A kincstári jogügyi igazgató I n á n c s y Elemér dr. 'szatmárnémetii lakos ügyvéd- jelöltet a budapesti kincstári jogügyi igaz­gatósághoz ideiglenes díjtalan fogalmazó­gyakornokká nevezte ki. — A betegsegélyző pénztár va sárnap d. e. 11 órakor tartotta közgyűlését Litteczky Endre elnöklete mellett. Az ipar­hatóság részéről Tankóczy Gyula főkapitány jelent meg. A közgyűlés menete élénk volt, mint soha azelőtt, a minek magyarázata az, hogy a szervezett munkások az ügymenet iránt nugy érdeklődést mutattuk. Nagy vita fejlődött ki, a melynek során több üdvös eszme jött felszínre, végezetül pedig a válasz­tások .ejtettek meg, s az igazgatóságba, fel­ügyelő bizottságba és választott bíróságba u munkások részéről csakis szakszervezeti tagok választattak be. Elfogadta közgyűlés az igazgatóság és felügyelőbizottság jelen­tését és részükre a felmentvényt megadta. A pénztárnak a múlt évben volt eddig a legnagyobb bevétele, 33010 K 03 f, de ezzel szemben a kiadása is. Tugjuinak számú át­lagosan 3192 volt. A közgyűlés 12 órakor véget ért. — Egy uj pénzintézet. A „Nagy­károly i Hitelbank r. t.“ megalakult. Az ala­pítók törvényadta joguknál fogva az igaz­gatóság tágjául 3 évi időtartamra Bodoky Béla körjegyző, Domuhidy Elemér nyug. főispán, Illés Józeef városi mérnök, Dr. Fu- lussy Árpád főisp ín, Fogarassy Sándor mér­nök, Uosvay Aladár alispán, Dr. Kovács Dezső ügyvéd, Dr. Komoróczy Iván árva széki ülnök, Dr. Péchy István vm. főjegyző, Sternberg Samu könyvkereskedő és Stró- bentz Péter földbirtokos részvényeseket ki­nevezték. A felügyelő-bizottság tagjaivá tit­kos szavazás utján Dr. Blum József orvop, Jurcsek Béla tiszttartó és Orosz Árpád kör­jegyző, póttagjaivá Dr. Tóth Zoltán ügy­véd egy évi időtartamra választattak meg. Az alapítóknak a felmentvény megadatott. A közgyűlést igazgatósági ülés követte, me­lyen igazgatósági elnökül Dr. Fnlu9sy főis­pán, ulelnökül Ilosvay Aladár alispán, ügye szül Dr. Kovács Dezső és pénztárnokul leg­ifjabb Sternberg Sándor választatott meg. — Áthelyezések. A pénzügyminisz­ter az elhalálozott Kaltänecker Albin kir. adótiszt helyére D. Moldován Antalt Pécshalomról áthelyezte. A in. kir. vallás- és közoktutásügyi miniszter, P o 1 o n y i Erzsébet szatmárzsa­dányi állami ellemi iskolai tanítónőt, a béla- patuki állami népiskolához hasonminőeégben áthelyezte. — Bakó Ignác, a szatmár—erdődi vasút volt mérnök-igazgatója, az államszol­gálatba visszalépett s mint régi vasúti állá-i sából egy fokozattal előlépett mérnök, a for­galmi teendők elsajátítása végett, jelenleg Debrecenbe vau az állomásra helyezve1 — A nagykároly—margittai va­sút előmunkálatai gyorsun haladnak előre. F o g a r a s s y Sándor, vállulkozó mérnök vezetése alatt két traszszirozó mérnök dol­gozik u létesítendő vasút vonalán s már, ed­dig Terem, Vezend, Portelek határában vé­gezték el a munkálatokat. Ha az időjárás akadályokat nem gördít a munkálatok elé, úgy készen lesznek, úgy hogy a közigazga­tási bejárás junim havában megtartható lesz. —v Előléptetések. J e j] e y Istvánt, I az államvasutak nkárolyi osztályinérnökségé- nek közszeretetben álló főnökét, a kereske­delemügyi miniszter államvasuti felügyelővé léptette, elő. A szatmári vasúti állomásnál rangban előléptek a következő tisztviselők: Vajda Nándor fütőházi főnök a IV. fizetési osztály 3 fokozatából ugyanazon fizetési osztály- 2-ik fokozatába; M i k o 1 a y Kálmán és Vé - mos Ede hivatalnokok a VI. fizetési osz­tály 3-ik fokozatából ugyanuzon fizetési osz­tály 2-ik fokozatába. — Díszgyülés. A Szatmár-Németi ev. ref. tanitónőképző „Tompa önképzőköre“ f. évi május hó 12.-én délelőtt II órakor | felsőbb leányiskola tornatermében, József főherceg szanatóriuma javára diszgyülést tart, a következő műsorral: 1. Zongora: Bulogh Etelka III. e. n. 2. Ugy-e Juni? Énekli Kocsu Ida III. e. n. Zongorán kí­séri Markovics Sári III. e. n. 3. „Sevilla csillaga“ Szabados Edétől, szavulja Markovics Idu IV. o. n. 4. „Magyar ábránd“ zongo­rázz« Zakariás Márta III. o. n. 5. Ének, előadják a kar kíséretében Kolozsváry Etelka és Kolonai Margit, zongorán kiséri Var Ella IV. o. n. 6. „Melodráma“ szavalja Kovács Kutinka IV. o. n., zongorán kiséri: Hi-rendi Vilma IV. o. n. Belépődíj 40 fillér. — Fényes elégtétel. Uruy Bertalan sziuyérváraljui- községi jegyző ügyét, aki ellen Derestye György feljelentést tett és a „Szamos“ 20-ik számában a nyílttéri ro­vatban is alaptalan vádukkul illette. Szinyér- várulja község képviselőtestülete 1907. évi március 24-én tartott rendkivüli közgyűlé­sében tárgyulás aíá vevén, a következő ha­tározatot hozta: „Uray Bertalan községi jegyzőnek méltányos előterjesztését a kép­viselőtestület annyival, is inkább magáévá teszi, mert Uray Bertalan 22 évi itt lakása és jegyzői működése úgy uz előző, mint a feljelentők által történt rágalmak folytán még csak fegyelmi eljárásra sem szolgálta­tott okot és senki vele szemben még csak vádként sem tudott oly tényt felhozni, hogy valakit megzsarolt volna, annyival is in­kább alaptalan azon rágalom, a községi lakosok kiszipolyozása, — őt. mint községi jegyzőt, eddigi működéséből, a közérdeket lelkén viselő, tiszteséges, közbecsülésnek örvendő hivatalnokot ismeri a képviselő- testület, miért is u jelen alkalommal eddigi működéséért a község nevében feltétlen bi­zalmat szavaz, és felhatalmazza, hogy ezen képviselőtestületi határozatot, tekintve, hogy nevezett Szatmárvármegye területén széles ösmeretségnek örvend, a világos tény, kö- köriilmény és az igazság érdekében közzé tegye.“ Uray Bertalan különben rágalmazá­sért az illetőt a kir. törvényszékhez is fel­jelentette, s nemsokára a bíróság is elég­tételt szolgáltat neki a méltatlan meg­hurcoltatásért. — Raskó Géza dalestélye Szat­máron. E hó II.-én szombaton a városi színházban lesz az a nagyszabású művész­est, amely olyan érdeklődéssel találkozott a közönség körében, hogy erre még nem volt példa városunkban. A jegyek legnagyobb része elővételben kelt el és így bizonyos, hogy e hangversenyen a közönség szine-java lesz jelen. Itt adjuk a hangverseny részletes műsorát: 1. Stephanides Károly: „Kuruc ábránd“. Előadja a szerző. 2. a) Martos- Huszka: „Bob herceg“ melodráma, b) Ballá Miklós: „Költemények.“ Előadja Raskó Gézáné. 3. a) Schumann: „A két gránátos.“ b) Kurucdal: „Hej Rákóczy, Bercsényi“. c) Virágének a XVI. századból: „Ha né­kem szóltál volna“, d) Tüjber Zoltán: „Elmegyek u templom mellett“. Énekli Raskó Géza. 4) a) Curmenita dala: a „Kis szökevény “-bői. b) Lehár Ferenc: „Vig özvegy“ keringő, c) Dinzl Oszkáz: „Liliom­szál“ műdül. Énekli Szilágyi Dusi. 5. a) Herceg Ferenc: „Bekvártélyozás“. b) Far­kas Imre: „Költeményke“. Előadja Raskó Gézáné. 6. a) Virágének: „Ellopták a szi­vemet“. b) XVI. századbeli dúl: „Erdőkön mezőkön“, c) Fráter Lorónd: „Száz itce bort“, d) „Ott ahol a Maros vize“. t>) Zierer Károly: „7777 induló“. Énekli Ruskó Gézu. 7. „Vulsz brillante“. Előadja Stephanides Károly. Jegyek kaphatók Lővy Miksa könyv- kereskedésében a kivetkező árak mellett: páholy 12 K, felső páholy 8 K, I. r. tám­lásszék 3 K, II. r. támlásszék 2 K, zárt­szék 1*60 fillér, földszinti álló 1 K. A többi helyáruk maradnak a rendes árban. — Szentes János kabaretje. F. hó 19, 20 és 21-én a Pannónia éttermében kedves szórakozást igér az a kabaret-társu- lat szereplése, melyet Szentes János színhá­zunk rokonszenves tagja toborzott össze u fővárosi színházak pár neves tagjából. Ré­gebbi ismerőseink kö/üi eljönnek Szentes, Barna Manci és -Ernyőin kívül még több jó nevű színész és színésznő fog a fővárosi kabarét műsorából számokat adni, melyek közül a legnagyobb sikerre bizonnyal a fő­városi „Bonbonniere“ prograramjából át vett számok tarthatnak igényt. — A szatmárnémeti énekkar 1907 május 20-án, pünkösd másod napján, szük­ségleteinek fedezésére a Kosmth-kerti kioszk helyiségeiben hangversenynyel egybekötött jótékonycélu majálist rendez. Belépő-dij: sze­mélyenként 1 K 20 f. Kezdete este fél 9 órakor. Műsor: 1. Szabadságdal, Huber Ká- rolytól előadja az énekkur. 2. Felolvasás. Tartja: Ferenczy János ur. 3. Vigszuvalat, tartja: Dr. Pirkler Ernő ur. 4. Magyar dal­egyveleg, Hoppe ß. tői, előadja az énekkar. — A kath. legény-egylet április 28-én tartottu meg évi rendes közgyűlését. A közgyűlést Zahoránszky István elnök nyi­lotto meg, utána Haller Ferenc titkár felol­vasta jelentését, majd megejtették tiszt- ujitásf, mely a következő eredménynyel folyt le: alolnök Polyánszky Miklós; titkár Hal­ler Ferenc; pénztnVnok Efeker János; déká- nők Mukróczi Géza ésPászkán Lajos; könyv­tárnok Vokl/i Sándor; jegyző Muladi József; számvizsgálók : Bölönyi László és Ingük Jó­zsef. Ezen kivtll az önálló iparosok és segé­dek sorából 30 tagú választmányt választottak. — A nkarolyi ref. egyházmegye ez évi tavaszi közgyűlését május 5-én d. e. 10 órukor tartotta Nagykárolyban, amikor is a rendes tárgyak és folyó ügyek elinté­zése, előtt Berey József újonnan választott esperes, továbbá Dr. Falussy Árpád és Dr. Szepesy Károly világi tanácsbirók és még egy papi tanácsbiró ünnepélyes beiktatása tartatott meg. — Esküvők. Dr. S z a t m á r i Sán­dor budapesti orvos, Szatmári Adolf hely­beli terménykereskedő fia, vasárnap délután tartotta esküvőjét Löffler Margit kisusz- ezonnyal, Békéscsabán. Dr. Ajtay Nagy Gábor ügyvéd má­jus hó 9 én, áldozócsütörtökön tartja eskü­vőjét Nagybányán T o r d a y Imre városi tanácsos, h. polgármester leányával, Gizivel. Vályi Nagy Gusztáv. gosan ismert nevű fiatal költő, kinek több költeménye lapunkban is megjelent, szeren­csétlen tréfának esett áldozatul Debrecen­ben.'Szombat éjjel a Bikában mulató társa- ság egyik tagja, a költő legjobb barátja re­volvert vett elő, mely véletlenül elsült, s a legszebb reményekre jogositó fiatal életet megsemmisítette. Vályi Nagy Gusztáv közig, gyak. 28 éves volt, véznu testalkatú, sánta, beteges ember, ki pályadijukból s szerény fizetéséből tartotta upját,' anyját s öt test­véréi. Koporsójára koszorút helyezett a Csokonai-Kör, több irodalmi társulat, szá­mos tisztelő s jóbarát. Temetése ma d. u. 3 órakor turtatik, mint halljuk Debrecen óriási részvéte mellett. — Gyászhir. Dulka Elek gyógy­szerész, a tasnádi református egyház főgoud- noku és Szilágy vármegye törvényhatóságának tagja Tasnádon 68 éves korában meghalt. — A vörheny áldozata. Boros Dezső II. sz. postakerületi főnököt és nejét súlyos csapás érte, Margit nevű hét éves leánykájuk a gyermekeket pusztító vörheny- ben pár napi szenvedés után ápril hó 29-én elhalt. A szülők csapását súlyosbítja azon körülmény, bogy még két gyermekük van ezen pusztító betegségben. — Vizsgálatok. A helybeli kir. k;ith. főgimnáziumban az, osztály vizsgalatok folya­matban vannak. Ezt követik e hó közepén az írásbeli érettségiek, inig a szóbeli érett­ségi vizsgálatok junius 15, 17, 18« 19 és 20-ik napjain lesznek. A szóbeli érettségin a kassai tankerület főigazgatója Mazy En­gelbert dr. fog elnökölni. — Az ev. ref. főgimnázium folyó évi érettségi vizsgálataira elnökül Erdős József debreceni theologiai tanár lett ki- küldve. — Jubileum. Láng György dr., szaniszlói körorvos, a napokban ünnepelte meg 25 éves jubileumát. — 40 éves jubileum. Megyery Géza curiai biró, a nyíregyházi kir. törvény­szék elnöke május 9-én tartja 40 éve9 köz­szolgálatának jubileumát. A jubileumban a legérdekesebb, hogy Megyery Géza eddig az egyedüli biró, ki a vidéki rendfokozat e leg- magasabbjat egy helyben érte el, anélkül, hogy törvényszékének területéről eltávozott volna. Tiszteletére kartársui impozáns társas ebédet rendeznek. — A gazdák gyűlése. A Szatmár- megyei Gazdusági Egyesület rendes tavaszi közgyűlését május 1-éu tartotta a városháza tanácstermében Domahidy Sáudor elnöklete alatt. A gyűlésen számos érdeklődő guzda jelent meg. A vásártérrendezés ügyében bér. Kováts Jenő indítványa értelmében a város­hoz átír az egyesület, hogy véleményét e tárgyban a város mindenesetre vegye tekin- teibe. Poszvék Nándor titkár olvasta fel azután az egyesület tavalyi működéséről szóló tartalmas “jelentést, melyet az ülés egyhangúlag jóváhagyott. A gazda és a gazdasági cselédtörvény tervezetre vonatko­zólag a felmerült indítvány folytán az egye­sület e törvény javaslat ellen a megyei köz­gyűlésen előterjesztendő indítvány szerint határozott - állást foglal s felkéri a megyei országos képviselőket is, hogy a törvény- javaslat ne kerüljön tárgyalás elé az ország- gyűlésen. A tiszt ú jításnál elnökké ismét egyhangúlag Domahidy Sándort és Nagy László helyett dr. Falussy Árpádot alelnök- nek választották meg. — Az igazgató vá­lasztmányba beválasztották dr. Vajay Ká­roly polgármestert, kinek ez uj mandátumát az egylet mintegy 20 tagú küldöttsége adta át. A polgármester válaszában köszönetét fejezte ki a megtiszteltetésért. Ezután a többi választásokat megejtve a gyűlés be­zárult. Folytatás a mellékleten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom