Szatmár és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1907-11-19 / 47. szám

I Melléklet az 1907. évi 47. számhoz. • ZATHÁB it VIDÉKE. Mariska bájos megjelenésivel, kedves já­tékával meghódította a. közön-égét. Sikere határozottan még nagyobb leit volna, ha inkább beszól/ mint szaval. Erről jó lesz leszoknia. A Tihanyi-pár — ami régi s kedves ismerőseink — ezúttal is ugyan* csak elemükben voltak. Volt is részük a tapsban. A többi szereplők is mindannyian egész tehetségüket vitték a harcba s igye­keztek a közönség vonzalmát kiérdemelni. * Vasárnap délután a Koldus gróf koldult. Tarisznyáját csengő arany s ezüst­tel rakta meg a színházat zsúfolásig meg­töltő zóna publikum. Úgy hisszük az operette gárda lu- lajdonképeni bemutatkozása ma este lesz Miliárdos kisasszony-ban, ez csak olyan zóna szárnypróbálgatás volt. Kés­márk y kisasszonyról is majd más alka­lommal mondunk kritikát, — ha lámpalá­zát leküzdötte. Ivanovits Ilona is ennivaló kis BogJimil volt, gyermek társai ugyancsak megtapsolták. Meg is érdemelte. Tegnap este a Csöppség zónázott. A n d a i Terka végtelenül kedves Csöpp­ség volt. Egyáltalán dicséretet érdemel minden szereplő a tömör s folyékony előadásért. * Heti műsor: Kedden: Szerdán: Csütörtökön: Pénteken: Szombaton: Vasárnap : „Milliárdos kisasszony.“ „Ördög.“ „Bernát.“ .Betyár kendője.“ „Szép Ilona.“ d. u. „Ocskay brigadéros. este »Szép Ilona.“ u * „Az ördög“ és „Szép Ilona“ bemu­tató előadására felhívjuk a közönség b. figyelmét. e. v. Apróságok. Mindenütt csuk azt hallom, hogy nagy hiba volt a hegyieket magamru haragítani. Furcsának találom ugyan, hogy a hegyiek harag úsznak, de hu ez csakugyan úgy v-an, akkor .ebből én azt látom, hogy u hegyi nép üttítís S2ökva Irirhoz, hogy iraki mát^Ts-Ttiorid- janak, mint a mi az ő szájaize szerint van. * Szemrehányást tesz egyik jelölt társam, hogy cu nem érdeklődőin a választás iránt, pedig hát jó volnu utána nézni, mert köny- nyen baj lehet. — Barátom — mondom az illefőnek — igazságod lehet, de mér -én azt tartom, hogy a bizottsági tagságnak csak akkor van igazi értéke, hu az ember nem maga sza­ladgál utána. * Arról beszél egyik hegyi polgártárs a városi jelölttel, hogy is lesz hat a válasz­tás napján, ha a hegyiek bejönnek. — Hát bejönnek és leszavaznak. — Es-azután? % — Azután hazamenuek. Miután most maguknak is van jelöltjük, a traktamentum elmarad. * Olvastam több zsidó választó polgár­nak a II. került t zsidó választóihoz intézett felhívását, hogy keresztényekre ne sza­vazzanak, s mondom ezt egy zsidó isme­rősömnek. — Kérem uz egy szamárság — mondja rá az illető — akár zsidó csinálta, akar keresztény. Nekünk zsidóknak van annyi eszünk, hogy megtudjuk bírálni, melyik zsidó és melyik keresztény érdemes arra, hogy ráseavazzunk. 4 Újságolja valaki Bögre urnák, hogy X. borbély is fellépett az egyik kerületben. — Okosun tette — szól rá az öreg — borbély még úgy sincs u bízott-ágban. Csak aztán a választók ne habozzanak! Demeter. — Cáfolat. A városi képviselő-tes­tület bizottsági lúgjainak vdlalasztás alkal­mából egyesek azon téves bírt korholják, mintha dr. Kelemen Samu városunk orsz. képviselője uz első kerületben történt meg­választásából ez alkalommal nem reflektálna, mert adóalap d'olylán amúgy is tugju lehetne a törvényhatósági képviselő testületnek. Ezen hírrel szemben illetékes helyről nyert érte­sítés alapján a leghatározottabb formában megírhatjuk, hogy a függetlenségi párt ra­gaszkodik ahhoz, miszerint képviselője az első kerületi választópolgárok bizalma folytán és választás alapján legyen tagja a komuni- tásnak már csak azért is,-mert az adóalap nem állandó. HÍREIRE. — Erzsébet királyné emlé­kezete. Erz sébet napja alkalmából ma d. e. 9 órakor a ró un., kafh. szé­kesegyházban B oromissza Tibor püspök ur Öméltósága fényes segéd­lettel ünnepi nagymisét celebrált. A nagy mise alatt az egyházi énekkar művészi szabatossággal énekelt néhány szép és megható énekszámot. A misén a városi és állatni hivatalnoki, a kö­zös és honvéd tisztikar, mindkét nem­beli tanulóifjúság és szép számú kö­zönség vett részt, s imádkozott elhalt királynénk, a mi. szeretett Nagyásszo- nyunk lelki üdvéért. Az ünnepi isten­tisztelet, végeztével az összes róm. kath. tanintézetekben iskolai ünnep­ségek voltak. — Gyémántmise. Igen megható s lélekemelő ünnepély folyt le vasárnap az Istvántér-i gör. kath. templomban. László József volt szolyvai plébános, nyug. lelkész, H e h e 1 e i n Károly pápai pruelátus ka­nonok 84 éves raosiohabátyja mondotta ott szépszámú s előkelő közönség jelenlétében gyémántmiséjét. A manudoktor tisztet — Méhes Mihály ungvári theol. tanár és G ö n c z y Pál segédkezése mellett — G ö n c z y Antal plébános töltötte be, míg uz ünnepi szent beszedet u gyémáiumisés tisztelője dr. W o 1 k e n b e r g Alajos theol. igazgutó-tartotta. Prédikációja nz egy­házi szónoklatnak valódi remeke volt s uz ájtatos közönséget a könnyekig meghatotta. Mise után H e h e 1 e i n Károly kanonok vendégszerető házánál fényes lakoma volt, melyen lelkes felküszöntőket tartottak az ünnepelt agg aranymi9és főurra. — A püspöki palotából. Gróf Teleki Géza volt belügyminiszter és gróf Teleki Sándor pénteken este dr. B o r o m i s z a Tibor püspök látogatására Szut inárra érkeztek. — Kiss Áron püspök nagy­beteg. Mély részvéttel értesülünk ar­ról a szomorú hirről, hogy Kiss Aron a tiszántúli ev. ref. egyház­megye 94 éves ősz püspöke nagybe­teg s állapota a legnagyobb aggoda­lomra alt üköt. — Az ipartanodái bizottság teg­nap délután 4 órakor dr. Fejes István elnök­lete alatt ülést tartott, a melyen jelen vol­taik Kötni Lajos ipariskolai igazgató, Litteczky Endre, Lévay József biz. tagok é9 Ferencz Ágoston tanácsjegyző. Igazgató jelentését, hogy az iskolába eddig beiratkozott 1586 ta­nuló, s hogy Hozás János állásáról lemond­ván a helyettesítéssel Neubauer Elemér bíza­tott meg, bizottság tudomásul vette. Zsu- lafszky Andor miniszteri szakfelügyelő októ­ber 13 án az iskolát megvizsgálv-áti, szüksé­gét látta az osztályok szaporításának, miért is a bizottság megkeresi a városi hatóságot egy rajz-osztálynak január 1-től kezdődőleg leendő felállítása iránt. Megalakult uz iparos tunoncok otthona, s annak vezetését Neu­bauer Elemér tanító vállalta el. Egyéb kisebb ügyek elintézése után az ülés- véget ért. — A közös konyha taggyüjtö iveit már összeszedette Tankóczy Gyula r. főkapitány. Az iveket eddig 44-en Írták alá s az aláírók összesen ugyanennyi számú adagot jegyeztek. A résztvevők névsora: Vajay Károly, Tankóczy Gyula, Dr. Hermann Li- pit, Thurner Albert, Dr. Hantz Jenő, Pataki Lajos, Kun László, Werner Oszkár, Bakó Lajos, Bodnár György, Poszvék Nándor, Papp Ottó, Papp Aurél, Papp János, Litteczky István, Gordon András, Csomay Imre, Weisz Etel, ifj. Jákó Sándor, Haller Ottó, Kövér Dezső, Ratkovszky Pál, Uszkay Kálmán, Hegedűs Gyula, Sághy Endre, dr. Lachetta Bruno, Madzsar János, Fodor György, Gáspár József, Gordon János, Litteczky Endre, ifj. Litteczky Endre. Killer Lajos, Szőllösy Ákos, Hollóssy József és nyolc vasúti tiszt­viselő. Ez ügyben még a hét fólya- mán értekezlet lesz összehijva s a további lépések ennek határozatától függnek. Beiratkozni még mindég lehet. — Lorántffy-estóly. A Szatmárvár- megyei Lorántfíy Zsuzsámra Egyesület es­télyrendező bizottsága e hó 12-én Kölcsey Gáborné és Biki Károly alelnökök elnöklése mellett tartott ülésében elhatározta, hogy a farsang első szombatján táncestélyt rendez a Pannóniában, amelynek rendezésére egy szü- kebb körit előkészítő bizottságot küldött ki. A rendes havi felolvasó-estély e hó 28-án és december közepén fog megtartatni i ezek­nek műsorát, uz egyesület az eddigi szokástól eltérően, előre közzé fogja tenni. Az egye­sület | tavaszon, valószínűleg husvét körül női kézimunka és háziipari kiállítást rendez Szatmáron, amelynek előkészítésére Kölcsey Gáborné vezetése alatt egy bizottságot kül­dött ki. A Lorántffy-egyesület által eddig elért erkölcsi és anyagi sikerek bizonyára a jövőben is biztosítják úgy az estély, mint a tervezett kiállítás sikerét. , — Bizottsági tag jelölés. A negyedik kerületben vasárnap volt a városi bizottsági tag jelölés. Jelöltek: Thurner Albert, Balogh József, Asztalos Sándor. Az első kerület­ben ez ideig még jelölő értekezlet sem lett összehijva; itt a legnagyobb a bonyodalom s a legtöbb az önjelölt. Véleményünk szerint különben — a közhangulat s az önjelöltek terroriz­musa után Ítélve — igen nagy meg­lepetések lesznek a választáskor. — Vasúti tanácskozás. November 13-án Debrecenben dr. Bacsinszky Vladimír nrav. főfelügyelő elnöklete alatt vasúti tanács­kozás volt, amelyen az állemvasutak több főtisztviselője volt jelen. A várost dr. Vajay Károly polgármester vezetése alatt Tankóczi Gyula főkapitány, Léber Antal főerdész, Erdélyi István főmérnök és Markó Kálmán vili. vil. igazgazgató képviselték. Először is a tariffális és forgalmi ügyek kerültek szóba. Ezeknél a vasúti szakértők elcgendhetétlen­nek jelentették ki a Deák-téren egy felvételi és kezelési épület emelését, melytől u többi I összes kérdések helyes és célszerű elintézése függ. Ezen épület nélkül Dem lehet a leg­nagyobb teher és darabáru forgalmat lebo- nyo'itani. Éz épületből indulna ki a fentebb megnevezett három vasút ezemélyfox*galma is. Itt lehetne az árukat fél- és leadni. Innen nyerhetnének a kereskedők is mindennemű felvilágosítást. A teherforgalom könnyebb lebonyolítására az Árpád utcán és a Bányái­mon egy-egy tehervágányt létesítenének. — Vadászat. A helybeli va­dásztársaság vasárnap a Sárerdön haj­tóvadászatot rendezett, a mikor is 7 őz, 64 nyul, 1 róka és 2 fácán ke­rült terítékre. Igazán szép eredmény, nem lesz csoda, ha a vadászati jogért 'legközelebb kétszeres' bért fognak' ajánlani. — Eljegyzés. Móricz Imre ev. ref. tanító Kisarból f. hó 5-én váltott jegyet G öi'ömbey Ilona urhölggyel Czégényben. — Esküvők. Dr. Schick Elemér szatmári ügyvéd f. hó 23-án esküszik örök hűségét F ogarussy Annuska kisasszony­nak, Fogarassy Sándor mérnök bájos leányá- nak. •—- S z u n e r i t s Gyula bunkhivatHl- nők december 2-án turtja esküvőjét Kő­rösmezei Margit kisaszonnyal, Kőrös­mezei -Gusztáv nemzeti színházi tag leányá­val Budapesten. — László Andor, a beregszászi Meuwelt gőzmalom könyvelője, vasárnap tartotta egybekelési ünnepélyét Weisz Márton kedves leányával, Etelká­val Szatmáron, a Pannónia szálloda nagy­termében. — Gyászhir. Horváth Ágoston ny. városgazda rövid szenvedés után várat­lanul elhunyt. Temetése folyó hó 15-én volt rokonai, tiszttársai és jóbarátai általános részvéte mellett. A megboldogult, — kit. általánosan Guszti bácsinak hív­tuk — egyike volt azon keveseknek, kit mindenki tisztelt és Dagyra becsült, igy halála veszteség városunk társadalmára. Jó­ságos szivére mo9t már ráborult a hant. Ott nyugszik az őszi szellőtől megtépdesett fák árnyékában. Aludjék csendesen ! — Papp Gyulát hazahozzák. A budapesti kir. főügyészség értesí­tette a helybeli ügyészséget, hogy a szerencsétlen sikkasztó adótárnok sé­rüléséből teljesen felgyógyult s igy még e hét folyamán hazafoloncolják. Papp védőügyvédé dr. Antal László ügyvéd lesz. — Pálmay Ilka Nagykárolyban. Előkelő vendége lesz december hó 3-ikán Nagykárolynak. Gr. Kinskyné Pálmay Ilka, a kiváló művésznő, ki világkörüli útjában mindenütt dicsőséget szerzett a m-igynr szín­művészeinek, most hazaérkezve, egy hónapi budapesti szereplése után december 3-ikán Nagykárolyt is utbaejti müvésztársaságávál. Vele lesznek Batizfalvi Elza, a bájos fiatal szubrette és Tollagi adolf, a jeles komikus, a régi Népszínház volt kiváló-ereje. A roü- vész-est valószínűleg kabaret-számokból foc álluni. — Áthelyezés. A vallás és közok­tatásügyi m. kir, miniszter Marosán János patóházi All. tanitót a szatmári áll. iskolá­hoz helyezte át. — Meghívó. Az első kerületi.tisztelt válusztópolgdruit pártkülönbség uéihül ezen­nel meghívom 1907. év november 21-én csütörtökön délután 5 órakor a Vigadó tanácstermében tartandó gyűlésre. Tisztelet­tel Csomay Imre ügyvéd, a függetlenségi 48*as párt elnöke. — A népkonyha jótevői. Feld­úl ann Márkuszné úrnő Aranyos-Medgyesről 6 K-t, Braun Ignáczné Nagy-Kolcsról egy véka babot, egy véka kukorica lisztet és egy zsák burgonyát küldött a Népkonyha szegé­nyeinek, mit hálás köszönettel nyugtáz az Elnökség. — A szatmárvármegyei függet­lenségi párt újjászervezése. Mint a fővárosi lapok Írják vármegyénk országgyű­lési képviselői pénteken a parlamentben F a I u s s y Árpád főispánnal együtt felke­resték Kossuth Ferenc minisztert, s hosszasan referáltak neki a megyei függet­lenségi párt állapotáról és szervezetlenségé­ről'. Végül megállapodtak abban, hogy az egész megyében kerületenként újjászervezik a pártot, s erre nézve már legközelebb meg­teszik a szükséges intézkedéseket. — A szinérvéraljai Kossuth-szo- bor. Dr. Pap Zoltán orsz. gyűlési képvi­selő a Rákóczi-zászló felszentelési ünnepélye alkalmából hazánk nagy fiának, Kossuth Lajosnak egy érc szobrát ajándékozta Szi- nérváraljánuk. Pap Zoltán be is váltotta ígéretét s a szobor e hó 6-án megérkezett. A bronzból készült szobor a nagy férfiút abban a korában ábrázolja, mikor nemzetünk felszabadításáért leghevesebben küzdött, éle­tének közép korában. A talapzat elkészítése a község terhe. — Eltűnt járási írnok. Kállai Mihály, fehérgyarmati járási Írnok egy hét óta eltűnt Fehérgyarmatról. Minthogy eltűnése előtt ismerőseitől kisebb-nagyobb összegeket kért köl­csön, továbbá egyes ügyfelektől jog­talanul pénzeket szedett fel, általános vélemény az, hogy Kállai véglegesen megszökött Fehérgyarmatról. Nyomo­zása elrendeltetett. — A kér. szociáliaták szervez­kedése Városunkban. Az a mozgalom, tnely a szociáldemokrácia forradalmi szel­leme, vallás és nemzet-ellenes tanai ellen megindult, városunkba is eljutott. Hogy az iparosok és kisgazdák már régen kiábrán­dultak a nemzetközi szociálizmasből, azt ’- semmisem'bizonyítja-jobban, mint az a né­pes alakuló gyűlés, mely f. hó 17-én délután folyt le kath. legény-egylet helyiségében. A szervező-bizottság nevébe Poíonyi Albert üdvözölte a megjelenteket s indítványozta, hogy az ulakuló gyűlés elnökéül a legény- egylet elnökét, Zahoránszky Istvánt vá­lasszák meg, aki az ügyeket ideiglenesen vezesse mindaddig míg a belügyminiszter megerősíti az alapszabályokat s az egyesü­let megválaszthatja rendes, állandó tiszti­karát. Zahoránszky Ltván ezután röviden ismerteti az egyesület célját, u tagok jogait és kötelességeit. Majd Haller István, az országos szövetség budapesti kiküldötte fej­tegette a kisemberek hazafias és keresztétiy alapon való szervezkedésének szükségét. — Felfüggesztett körjegyző. Dr. Péchy Péter jár. főszolgabíró Dunka Gerő nagynyiresi körjegyzőt e hó 1-én állásától felfüggesztette és oda Sajó közig, tanfolya- ruot végzett oki. jegyzőt helyettesítette. > — A szatmár —erdődi h. é. vasú­ton folyó évi nov. hó 15-től kezdve „Elő- cseri bevágás“ feltételes megállóhelyénél a Kossuth-kertről reggel 4 óra 43 perckor, délelőtt 8 óra 43 perckor, délelőtt 11 Óra 49 perckor induló motoros vonatok megál- lani nem fognak. — Pályázat járási irnoki állásra. Dr Falussy Árpád főispán pályázatot hirdet a központi járásba járási irnoki állásra. Határ­idő 15 nap. — Biróválasztások a vidéken. A csengeri járás községeiben a bíró választás dr. Képessy László csengeri főszolgabíró vezetése alatt a következő eredménynyel folyik: Tyúkod: id. Kiss Károly, Ura: Ceáky Gáspár, Hermánszeg: Badar Áron, Dara: Újhelyi László, Vetés: Piskótán Traján, Ököritó: Pótor Samu, Sályi: Nagy András. — Felülflzetések a „Szatmári izr. nők filléregyleté“-nek 1907 november 2.-án tartott, thea-estélyén: Rooz Samuné 10, Adler Earkas (Hajdú Szoboszló) 6, Klein Vilmos 6, Rácz Béla 6, özv. Steinberger Ábrahámné 5, özv. Roth Lajosné 5, Gál Jenő 5, Reiter Lajos 5, Bárány Samu 4, Lővy Miksa 4, Szőke Béla 3, Hirsch Sán­dor 3, Klein Ferenc 3. dr. Wasserstrom Mihály 3, dr. Weisz Sándor 3, László Ernő 3, dr. Székely Mór (Halmi) 3, dr. Fekete Sámuel 2, Rooz Gyula 2, dr. Erdélyi Miksa 2, dr, Deutsch Viktor 2, Rohlich Sámuel 2, Fuchs Bertalan 2, dr. Farkas Jenő 2, Priucz Józs .-f 2, Bernáth Sándor 2, Teitelbaum Her­man 2, Reiter Sándor 2, Földes Sándor 2, Reiter Mór 2, Farkas Jenő 2 kor. Fogad­ják ezúton is az egylet hálás köszönetét, .

Next

/
Oldalképek
Tartalom