Szatmár és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1907-11-12 / 46. szám
SZATKÁB ÉS VIDÉKE, ben. Eszerint a város adná az iskolahelyiségét és azt bé is Vendezné, ba az állam hajlandó volna saját kezelésébe átvenni. A mai rossz pénzügyi viszonyok között, amikor a város a felső kereskedelmi iskolát átvette nagyobb áldozatokra nem. is képes. Hozzávetőleges számítással az iskola költsége 120.000 koronába kerülne, ami 6000 korona évi járadéknak felel meg. Beadványában indítványozza a polgármester, hogyha munkálata a guzdusági szakbizottság és a közgyűlés előtt átmegy, azt a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez a tanfelügyelőből, polgármesterből, országos kézviselőből és a főispánból álló küldöttség vigye fel személyesen a miniszterhez. — A kiadóhivatal kérelme. Az igen tisztelt olvasóközönség szives elnézését ' kérjük, hogy jelen lapszámunk n terjedelmes anyag és szenzációs hirek miatt csak a késő esteli ■ órákban jelenhetett meg. — Szent Imre ünnepély. A ki*, kath. főginin. Kazinczy önképzőköre f hó 5-én d. u. 5 órakor a Cecil-egylet dísztermében. Szent Imre születésének kih ncszáz- éves fordulóján díszgyűlést tariott, amelyen jelen volt dr. Borom issza Tibor megyés püspök, dr. Kádár- Ambrus, Hehelein Károly, Pemp. Antal prelatus kanonokok, Szabó István. c. apát pápai prelatus és a kath. papságból móg számosán. A íőgimn. ifjúságon, a theologiai intézeten és u püspöki konvek tuson kívül a tanügy iránt érdeklődő előkelő köeönség teljesen megtöltötte a termet. A prograoim sikerült ének- és zeneszóraokbólj ügyes szavalatokból, beszédből és felolvasás ból állott. A bevétel 161 kor. 25 fii , amely összegből a tiszta jövedelem a budapesti szent-Imre templom javára lesz fordítva. — A Deák Kálmán asztaltársaság minden tekintetben igen jól sikerült táncmulatsággal egybekötött finom estélyt rendezett vasárnap este a Károlyiházbun. A szegény gyermekek sorsát szivén viselő polgártársaink a rossz idő dacára szép számmal jelentek meg az estélyen s a belépti díjon kívül nagyon sokan még felülfízetéssel is emelték a szegények felsegélyezésére szánt összeget. A mai nehéz megélhetési viszonyok között bizony nagyon dicséretre méltó dolog,! hogy azok, a kiknek az Ur kegyelme tűrhet őbb módot adott, gondolnak néha a szegény ruhátlan didergő gyermekekre is. — A főigazgató kitüntetése. A vallása és közoktatási miniszter dr. M á z y Engelbert kassai tankerületi főigazgatót a filosófiábói és pedagógiából a budapesti országos középiskolai tanácvizsgóló bízotté tagjává nevezte ki. Itt jegyezzük meg, hogy főgimnáziumaink főigazgatója tanintézeteink megvizsgálása végett u napokban városunkba! érkezik. — Uj ügyvéd. Dr. B oros Lajos szombaton az ügyvédi vizsgát Budapesten jó sikerrel letette. — Helyettesítés. Nagy Imre uru- nyosmegyesi körjegyző elhalálozván, az ily módon megüresedett körjegyzői állasra Csaba Adorján főszolgabíró ifj. Szentiványi Sándor helybeli Iukost helyettesitette. Szentiványi Sándor a közigazgatási tanfolyamot Kolozsváron végezte kitűnő eredménnyel. — Vizsgálat a főszolgabírói hivatalban* Dr. Falussy Árpád főispán az elmúlt hét szombatján tartotta meg a szokásos évi vizsgálatot a helybeli főszolgabírói hivatalnál, a hol mindent a legnagyobb rendben talált, a miért is szives köszönetét fejezte ki Csaba Adorján főszolgabíró előtt. — A Széchenyi Társulat 25.-ik évi fennállását, amint már irtuk, ünnepi közgyűléssel fogja megülni. Ez a jövő évi január első felében lesz s tervezete a következő: 1. Elnöki megnyitó, dr. Boromissza Tibor püspök, díszelnöktől. II. Ünnepi beszéd, dr. Fechtel Jánostól. III. Vázlatos igazgatói jelentés a lefolyt 25 évről, Mada- rassy Dezső igazgatótól. IV. Falussy Árpád főispán beszéde. A közgyűlést bankett követi. — Katonai túrok. A szatmári 5. ik 9». és kir; gyalogezredhez Albrecht József őrnagyot az eltávozott módrusi C i n d- í; i c Jjános helyére kiegészítő parancsnokul és a pót-zászlóalj-keret parancsnokéul kinevezték és J e n i) i k e r János őrnagyot a 46.—i k ezredtől ezen ezredhez helyezték át. — Kitüntetett feltaláló. Kun István nagykájolyi vendéglőst, a pécsi orsz. mezőgazdasági kiállítás bíráló bizottsága az általa feltalált és kiállított önműködő boros- hordó-táplóló készülékért és biztonsági bo- roshordó-csapokért bronzéremmel és elismerő oklevéllel tüntette ki. — Adomány. Dr. Kádár. Ambrus praelátus'-kanonok a szatmári kir. kath. főgimnázium tápintézete javára, telekvételre 12.000 K-t adományozott. : — Iskolalátogató kinevezése. A vallás-■ közoktatásügyi miniszter Mihály Ferenc áll. el. isk. igazgató tanítótJ— a tanítás alól való felmentéssel — vármegyei iskolalátogatóvá nevezte ki. íme az első lépés uhoz; hogy a kiváló tanítók előtt is megnyíljék az előlépés útja. — Állami iskolai gondnokságok. Dr. Falussy Árpád főispán az avasujfalui állami iskolai gondnokságba Juhász Ferencet elnökké, Izrael Jenőt rendes taggá, a csengerbugosi iskolai gondnokság helyettes élnökévé W e i s z Gábort, rendes tagjaivá L. ő r i c 1 y János, B y r b é I y László és V a-r g a Mihály odavaló lakosokat kinevezte. — Uj orvos. Erdélyi Gézát, Erdélyi Imre szatmári tanár fiát a budapesti egyetemen, az összes gyógy tudományok doktorává avatták. — Áthelyezett segédlelkészek. A pü-pök ur O méltósága-S e p s y Károly fehérgyarmati és Láng Pál kálmándi se- gédlél készeket kölcsönösen áthelyezte. — A szalmafonó tanfolyam fi hó 14.-én osütörtökön d. e. 9 órakor fog megnyílni a tűzoltó laktanyán. Addig jelentkezni lehet mindennap d. e. 9 —12 óráig. A tanfolyamra, eddig jelentkeztek: Korányi Mariska, Nyisztor Vilma, Gyöngyösi Juliska, Uray Olga, Jéger Rózsiku, Varjú Ibolyka, Nagy Leona, Szigeti Jolán, Torna Józsefné. — Adomány. Az udvari tűz alkalmából uz Első magyar általános biztositó társaság 150 koronát adományozott a szatmárnémeti tűzoltóságnak. — Eljegyzések. Kovács István tasnádi földbirtokos leányát Borisként október 20-án eljegyezte dr. Kun Árpád, a tasnádi kerület országgyűlési képviselője. Ugyanakkor Kovács Lilikével jegyet váltott dr. K ó s a Béla tasnádi ügyvéd. — Rooz Mihály szatmári kereskedő eljegyezte Fischer Vilma kisasszonyt özv. dr. Fischer Mórné kedves leányát, Munkácsról. — Dénes Mór bpesti lakos eljegyezte Schvartz Etelkát, Mátészalkám — G á r d o s Ferenc' könyvkötő jegyet váltott V o k 1 a Ilonkával. — Esküvők. P a p p Aurél helybeli r. kath. főgimnáziumi tanár vasárnap délelőtt 11 órakor örök hűséget esküdött M a d z s a r János takarékpénztári pénztárnok szép és kedves leányának, Irén k e kisasszonynak. Az esketési szertartást Hámon Róbert püspöki titkár végezte, ki megható, szivhezszólló szép beszédet intézett a boldog ifjú párhoz. A szertartás lélekemelő voltát nagyban emelte Mondik Endre tanító elragadó orgonajátéka és gyönyörű éneke. Az esküvő uláu fényes nászlakoma volt Mad- zsar János vendégszerető házánál. — Dr. D o b o s s y Endre helybeli > ügyvéd e hó 18-án esküszik örök hűséget Részteleken G4_t t a Kornél ottani gör. kath. espereslelkész kedves leányának, Mariska kisasszonynak. — Nemes András szatmári nyomdatulajdonos novecaber hó 16-án délelőtt fél 11 órakor vezeti oltárhoz Kaszanitzky Margitkát a turtere- besi rám. kath. plebáuia templomban. — Mladencsik Zoltán vasárnap kelt egybe Goldstein Herminával. — V o k 1 a Mariska házasságra lépett Szilágyi Lajos asztalossal. — Halálozások. Nagy Imre ara- nyosmegyesi körjegyző élete 46. évében hosz- szas szenvedés után vasárnap délben elhunyt. Temetése ma délelőtt volt Aranyosmeggyes és vidékének igaz részvéte mellett. — V o d i c s k a Antal tanítójelölt, Vodicska Imre helybelit lakos, építő iparos 23 éves fia, Budapesten elhalálozott. Az elhunyt utóbb katonaságnál szolgált s ott kapta betegségét. Sokat szenvedett holttestét Budapesten lakó miniszteri tisztviselő bátyától temették el. — Szives kérelem. Az 1848—49-iki honvédek egyenruházatára eddig a nagy kőig adakozásából körülbelül 700 korona folyt be s még 400 koronára van szükség, hogy mind a 25 48-as honvéd, egyenruhá- zata elkészíthető legyen, kérjük a t. közönséget, szíveskedjék a régi honvédek egyen - ruházatához hozzájárulni s adományaikat a főkapitányi hivatalhoz eljuttatni. — Beszámoló. Dr. P i 1 i 8 y István, a króssai választókerület országgyűlési képviselője november 3-án tartotta beszámolóját Krassón. A beszámolót Buday József pártelnök nyitotta meg, üdvözölvén a nagyszámban megjelent választókat. Utána dr. Pilisy nagyhatású beszédben tárgyilagosan ismertette a kiegyezést és a quóta felemelését és meggyőző érvekkel indokolta azt, hogy miért tartotta kötelességének kilépni az országgyűlési és 48-as pártkörbőL Á beszámolót a választók egyhangú helyesléssel fogadták. Ezután dr. Grosz Albert szatmári ügy-r véd és S i n k a Lujos krassói ref. tanító támadták a kormányt, a mely nem folytat függetlenségi politikát és fejtegették a kiegyezés hátrányait. Szavaikat a vádaszták élénk helyesléssel fogadták és Sinka Lajos indítványára a képviselőnek egyharcgulag bizalmat szavaztak. — Az udvari-i tűz károsultak javára a legutóbbi inegyegyűlésen megindított gyűjtés — melyet dr. Falussy Árpád főispán 100 K-val nyitott meg — 305 K eredi tiér uyezetf. Újabban Vécsey László báró (Sa'r- köz) 400 K, dr. Serly Gusztáv 10 K iÍA Czégény község 25 K 44 f adtak. A 24-iki közgyűlés határozatához képest .különben Ilosvuy Aladár alispán a károsultak javára való gyűjtést az egész vármegye tarttletére elrendelte s az foganatba is vétetett— Uj közkórházi épület Nagykárolyban. Nagykároly város a mostani közkórház lelkén, minthogy az épület többé céljának meg nem felel — uj helyiségeket szándékozik építeni. Az uj épületek költség- vetése 52500 koronában van megállapítva. Az ügy a legközelebbi képviselőtestületi gyűlésen kerül tárgyulás alá. — Meghívó. A Szatmári Népkonyha áldásos működését f. hó 17-én vasárnap kezdi meg. Az ünnepélyes megnyitás d. e. 11 órakor lesz, indyre a mélyen tisztelt érdeklődő közönséget ezúttal meghívja az elnökség. — A petrovai bűnper. Azoic a reszkető vázak, ott u m ára ma rosszig« i i kir. ügyészség cellájában kétségbeesett erőfaszi- téssel csörgetik láncaikat és keresik a menekülés útját. Azouban ez nem sikerül. A véres gaztett fő tettes élnek csak- a királyi kegyelem hugyhatja meg az életét, a törvény immár nem. A bűnügy legújabb fejleményeiről a következőkben számolunk be : Dr. We isz Ödön budapesti ügyvéd, a Húsz Abraham védője újra fel vétel iránti kérelmet nyújtott be a máramarosszigeti kir. törvényszék, mint esküdtbirósághoz, a melyben uj bizonyítékokat ajánlott fel arra nézve, hogy Húsz Abruhám az 1906. évi december 23. ika és 24-ike közötti éjjelen nem lehetett jelen a Mihailen János vádlottal való fölosztásánál a rablóit pénznek és így valótlan Mi- hálku Jánosnak ebbeli vallomása. Mivel pedig Húsz Abrahám bűnösségét az esküdt- bíróság kizárólag vádlottársainak vallomása alapján állapította meg, amennyiben az általa hivatok tanuk igazolni fogják azt, hogy Húsz Ábrahám a dec un bér 23. és 24-ike közti éjszakát, mint zsidó-ritus szerinti virrasztó, a Zauberer őrmester ravatalánál töltötte, a_ Mihálka János és a többi vádlott Húsz Ábrahámot terhelő vallomásának bizonyító ereje teljesen megdől és Húsz Ábrahám bizonyitele hijján fölmentendő lesz. A máramarosszigeti kir. törvényszék mint esküdtbiróság Húsz Ábrabám ujrafelvételi kérelmét elutasította. A mesterien megindokolt határvzat dr. Iuáncsi Jenő kir. törvény- széki bíró, városunk szülöttének műve, mely kiemeli, hogy Húsz Ábrahám bűnössé nyilvánítását nemcsak a vádlottársak terhelő vallomására, hanem a bűncselekmény minden szálának Húsz Abrahám személyéhez való visszavezetésére alapította a bíróság. — Villamvilágitál. Nugysomkuton mozgalom indult meg, hogy a községi világítást villamos világításra rendezzék be. A villaroáramot a „Kővárvidéki gőzmalom* telepe szolgáltatná. — Halálos szerencsétlenség. Vámfalu községben, végzetes baleset érte csütörtökön Dormon István vasúti előmunkást. A most épülő iparvasútnál Dormon egy hidon »lefektetéssel volt megbízva s munkaközben megsiklott és a Ilidről lezuhanva, azonnal meghalt. A vizsgálat kiderítette, hogy halálát saját vigyázatlansága okozta. — Megégett gyermek. Blágu Mária krassói lakosnő a napokban kenyérsütéssel foglalkozott, miközben Prunyila János nevű nevű 6 éves fogadott fia a kemence körül álldogált s a kipattogó szikrától ruhája meg- gyuludt, a kis fiú oly súlyos égési sebeket szenvedett, hogy belehalt. A vizsgálat megindult. — Betiltott állatvásár. Folyó hó 6-áo a szatmári heti vásár alkalmával az állatorvos egy száj és körömfájásban szenvedő tehenet talált nehogy a betegség tovább terjedjen a vásárt d. e. 10 ómkor feloszlatta. A holnapi állatvásár meg lesz tartva. — Halálos villámcsapás. Uszka szatmárvártnegyei községben csütörtökön nyári zivatar volt. A villám beütött Kele- sics János házába s Kelevics feleségét agyon- sújtotta. A ház leégett. — Síremlékek. Azok, akik csak egy esztendőben, halottak napján szokták az enyészet, uz örök béke és nyugalom honát meglátogatni; mindén évben találnak valami újat, mit megtekinteniük érdemes. Egy-egy kápolna, egy-egy gondosan ápolt, virágpá- zsitos sirhalom, egy-egy ügyesen, izléseseD elkészített sírkő- ennyi az egész, mely a művészi érzékkel megáldottak figyelmét magára vonja. Különösen a sírkő az, melytől a váltó korszellem egyre n-mesebb, egyre művészibb munkát követel. Az idén 'fölállított, síremlékek közül kétségen kívül első helyen áll leginkább ragadta meg a figyelmet a róm. lcatli. te netőben néhai Gábriel András városunk egyik jeles építésze sírja fölé emelt kő, mely a »apókban készült el teljesen s melyre u megboldogult családja — hallomásunk szerint — kétezer koronánál többet áldozott. Ez u kő valóban egy kis műremek. Anyaga tiszta karrarai márvány, kidolgozása pedig a legfinomabb, a legrutinosabb faragói inunku, mely egyébként Grosz I. Izidor mes-. tért, városunk fiat dicséri. Örömmel regiszt ráljulc, hogy az ily drágább munka véghezvitelét immár nem a fővárosi mesterekre bízzak itt nálunk. Vannak már helyben is törekvő, ambiciózus iparosok, kik munkájuk ízléses kivitelében, finom kidolgozásban csöppet se maradnak mögötte budapesti kur- társuiknulc. — A huszti adóhivatal betörői, nek bűnügyében a kir . Kurta a semmiségi panaszok elutasításával | debrecmi kir. Ítélőtábla ítéletét helybenhagyta, egyedül Satn- len Márkusné büntetését 6 havi börtönről 4 havi fogházra szállította 1 «*. A bunda vezére Tulesmann-Nissen Márton galíciai származású, európai liirü betörő tolvaj, aki a huszti, zilahi, nagykárolyi és szászrégenj adóhivatalok kifosztását. 8 tagból álló bandájával végrehajtotta — 10 évi fegyházat kapott. — Ügyvédi iroda megnyitás. 0r. Grósz Albert ügyvédi irodáját Szatmáron, Deák-tér 5. sz. alatt, a Gindl-házban megnyitotta. — Elütötte a vonat. A rák ősi pályaudvaron halálos végű baleset történt Kálmán Jenő mozdonyvezetőt, aki a vasúti síneken tartózkodott, egy arra haladó vonat -elütötte. A szerencsétlen ember, aki szatmár- megyei születésű, nyomban meghalt. A rendőrség holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szúllitottu. — Bükkerdö eladás. A tárnavölgyi érdekeltség az Avasfelsőfulu határában a Nagytálna völgyében felevő 3500 kát. hold bük kérdőjét nov. 12-én d. u. 3 órakor Szut. máron árverezi el. Az árverezni óhajtók 5000 K bánatpénzt tartoznak dr. Kelemén Samu orszgy. képviselő kezeihez letenni. — Tébolyda. A belügyminiszter megkereste Nagysomkut község elöljáróságát, hogy hajlandó volna-e a községházát egy tébolydu céljaira átengedni. A község tanácsa, érdemleges határozatot ebben az ügyben még nem hozott. — Tűzjelző állomások. A városi tanács tapasztulva több Ízben, hogy a tűzoltó- őrtorony egymagában a modern tűzjelző berendezés hiányát nem pótolja, a város tűzbiztonsága érdekében elhatározta, hogy tűzjelző állomásokat állít fel a város különlöző részén. A főkapitány előterjesztése alapján az eddigi kicsiny és megbizhatlan tűzjelző telefon-hálózat megszüntettetik s helyette*;« csendőrbódékon kívül nyilvános tűzjelző állomásokat létesít és pedig: Perényi-.ul# sarkán a főszolgabírói hivatalnál, a közös és honvédlaktanyában, a vasúti indóháznájjja Kinizsi-utcai állami iskola környékén, Vörös- marthy utcán a Kovács Károly házánál, a városmajorban, a méntelopen és a járványt- kórháznál. A tűzjelző őrbódék ajtajához, még egy kulcs készíttetik, mely. a szomszédos háztulajdonosnál lesz elhelyezve, hogy, tiiz esetén az esetleg zárva levő őrbódé kinyitható legyen. A tűzjelző állomások állandóan össze lesznek kötve a tűzoltó laktanyával js Így a jelzés pontosan és gyorsan lesz-'eszkö- zölhető. A közönség tájékoztatása céljából, minden egyes állomáson jelző tábla függes?- tetik ki. — A városi tanács ezen intézkedése nagyon időszerű és tű/.biztonsági szempontból felette szükséges. — Csalódni emberi dolog, de nem- okvetlenül kell. Ha e névre „Réthy“ figyelünk, úgy nem csulóduuk, hanem eredeti Pemetef ü-c u k o r k á t kapunk 60 fi'í* 1 é ré r t, még pedig egy kedvelt régi magyar háziszert, mely köhögés, rekedtség és hurutot bantuim a k sok ezer esetében oly kitünően bevált. De vigyázzon, hogy a doboz és a cukorka minden darabján rajta legyen a „Réthy* név. — Esti tanfolyamra elfogadok: Szivógáz- benzin- és automobil gépek kezelésére tanulókat. Cím a kiadóban. — Viharban, esőben járok iskolába mégis mindig egészséges vagyok és mi az oka? Mamám minden alkalommal az utca 6, Fáy-féle szódás ásvány pásti 11át ad és ez megerősít úgy, hogy sem az erős hideg le: vegő uz utcáu sem a fülledt uz iskolában nem árthat, inig a többi iskolás fiuknak örökösen bajuk van. Lám ezt köszönhetem a valódi Fáy-féle szódás past illák élvezetének, mit a többi iskolás társaimnak is követni kellene. A Fát-féle valódi szódás pastilla dobozonként L25 kor.-ért minden gyógyírban, drogueriában és ásványvizkereskedésben lehet venni. Főraktár Magyarország és Ausztria részére Guntzer W. Th. Wien XII. Belghoffe rstrasse. — Végzett gymnazista alkalmazást keres ügyvédi, irodában vagy hasonló helyen, december vagy jauuár elsői belépésre. Cim a kiadóhivatalban. — Eladó több teljesen uj hosszú korcsmái asztal és padok a Népkonyha helyiségében. — November hó 2-án Kuzinczí utca 1(5, sz. a ref. gimn. végével szembe nyilt meg a kávé kereskedése Néhma Lajos Józsefnek. — Levelező-lapok uj rendje. A tereakedeimi miniszter rendelete szerint n levelező-lapokon a föladó u címoldalnak bal- I felét levelezésre használhatja s a „Levelezőlap“ felírás nőm kötelező. A karácsonyi és újévi kártyára írni is szabad, legföljebb öt szóból álló üdvözlést s ezenkívül feljegyezhető a küldőnek cime és társadalmi állása. A köszönetét, .szerencsekivánatot, részvétnyi.lfttko- zatot kézírásául kifej névjegyek szintén miut egyszerű nyomtatványok küldhetők,