Szatmár és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1907-09-24 / 39. szám

törvényszék uz ügyész indítványát elutasí­totta. Az ügyész érre elnupolást indítványo­zott, az asszony személyes berendelésére. A törvényszék helyt adott az elnapolási kére­lemnek és 26.-árn idézik be Vida Margitot, amikor is ezen ügy újból lesz tárgyalva. — Elnök volt Szabó József, birák: Hunyor Ödön, Hegedűs Gyula, ügyész dr. Papp Szilvius, jegyző Fésős Endre, védő Szil- vássy Gusztáv ügyvédjelölt. — A szatmár—mátészalkai vasút ügyében Dr. Vajay Károly polgármester körlevelet intézett a vármegyei bizottsági tagokhoz, melyben kéri őket, hogy miután Szatmár város ezen vasút költségeire meg­szavazott hozzájárulási összeget 60,000 ko­ronával felemelni volt kénytelen, a várme­gyének legalább 30,000 koronával ezen fel­emelt összeghez való hozzájárulását eszkö­zöljék ki. — A nagykárolyi szini-szezonok. Eddig, mint ismeretes: Szatmár, Eperjes, Nagykároly, Beregszász és Kisvárda tartoz­tak Kréméi1 Sándor szini-kerületébe. Az őszi szezon 6 hetét: október 1-étől novem­ber 15-ig Eperjes élvezte. Ez időre esik a rendes szinészváltozás. S/utmár messze esvén Eperjestől; nem igen folyhatott be a szer­ződtetésekbe s mindig kénytelen volt az eperjesiek Ízléséhez ulkulmazkodni s ha jó, ha rossz volt: beérni a már szerződtetett társulati taggal. E miatt sok zokszó hang­zott el s végre is Eperjes kilépett a kerü­letből. Nagykároly város szinügyi bizottsága erre — miután uj színház is épül — azzal fordult Szutmárhoz, hogy engedje át neki az okt, 1. november 15-iki őszi idényt és az áprilisi tavuszi idényt, amely eddig szin­tén Eperjesé volt. Mint értesülünk: Szat­már város tanácsa ebbe bele is egyezett s igy a két szakos színi évűd ezután Nagyká­rolyban 10 hétig fog turtuni: őszszel októ­ber 1-től november 15 lg és tavaszszul áp­rilis hónapban végig. — Tanitóválasztás. A szabolc-me- gyei Tiszaeszlár községhez tartozó szurkos­tanyai községi jellegű iskolu tanitószéke üre­sedésben volt. A tanitóválasztást e hó 22.-én tartották meg; amikor 43 pályázó közül abszolút szótöbbséggel B « n i c z k y István okleveles tanítót, városunk szülöttét válasz­tották meg. .— Eljegyzések, özv. marosnémeti Baliku Sándorné szül. bernátíalvi Bernáth Ilona nevelt leánya, nedeczki és ruttkai Ruttkay Jolán jegyet váltott csépánfalvi M a r s c h a 1 k o Leóval, -t- Gerber Béla, Gerber Ödön szinérváraljai gyógyszerész fia eljegyezte Szüts Ibolyát, Szüts Gyula kép­viselőházi terembiztos leányát. — Esküvő. T a t a y Kálmán helybeli előnyösen ismert cipésziparos e hó 19.-én tartotta esküvőjét özv. Erdei Lajoané J u- 1 i s k a leányával. — Október tizediké. Bokányi urék „tür-eline* elfogyott. Október tizedikén, a parlament megnyitása napján, nagy népfel­háborodás lesz Magyarországon. Szünetelni fog a munka; a dolgos kéz leteszi a pörölyt, a gépek megállanak. Általános sztrájkra ké­szülnek az elvtársak. A dolog politikai ré­szével nem foglalkozunk. Annál jobban ér­dekel bennünket a gazdasági oldala. Jó egy pár millió'forint vesztesége lesz ebből a ko­médiából a magyar nemzetnek. Vészit a munkaadó, mert nem tudja elkészíteni az árukat a kiszabott időre, vészit a munkás, mert a tüntető felvonulásokért — legalább ez idő szerint —'még nem szokás munka­bért adni. A serég kenyeret kér, u vezérkar színpadi komédiát ád az „öntudatos“ nép­nek. De ez kell a magyarnak I Látványos­ság, rezesbanda, ordítás, ablakbeverés, hogy reszkessen az átkos burzsoa-társadu lom. Egy idő óta megcsappant az elvtársak érdeklő­dése és áldoztkészsége Ezért kellett gondos­kodni valami uj népinulatságról. A vezérek érdekébu; nem a nép javára. — Gyászosét. Horváth Ernő okleveles gyógyszerész f. hó 17-én éjjel éle­tének 56-ik évében Nagykárolyban meghalt. Halálát testvérei Horváth Bálint kit*, táblai biró és özv. Moson Györgyné Horváth Klára valamint a Serly és Balogh család tagjai siratják. — Szüreti mulatság'. A szatmári kath. legényegyesület belső felszerelésének gyarapítására 1907. évi szeptember 29-én, vasárnap, a Kossuth-kerti kioszk termeiben jótékonycélu és zártkörű szüreti mulatságot rendez. Belépti-dij személyenként 1 korona 20 fillér. Kezdete este fél 8 órakor. — Táncmulatság. A nagykolosi re­formátus egyház uj temploma felavatása al­kalmából 8zept. 29.-én táncmulatságot rendez. — Urbán János okleveles tánctanitó, tisztelettel értesíti a helybeli főgimnáziumi, zárda és nőnövelde s tanítóképző^ kereske­delmi tanulóifjúságát, hogy folyó év október 1-én a helybeli kir. kath főgimnázium torna termében nyitja meg táncóráit. Beiratások folyó év október 15-ig eszközöltetnek. A tanórák alatt a fenti helyen tandíj kezdő túnctanulóktól 14 K< ismétlőknek 7 K. Taní­tása a l(‘gmaga8Pabb igényeknek megfelel. Uj t úncok : zsentri. boszton, rózsa balét, tűn-, dér balét stb. , ......, ... yf SZATMÁR BS VIDÉKÉ. — A Szatmári Lóverseny Egy­let szeptember hó 29.-én tartandó lóverse­nyére u következő nevezések történtek: I. Mezőgazdák versenye. Dij 150 ko­rona. Ebből 80 K az első, 40 K a második, 20 K a harmadik, 10 K a negyedik beér­kező lónak. Táv. kb. 1600 m. Futhat min­dén Szatmár-Németi szab. kir. városi és szatmármegyei földmivelő kisgazdának tulaj­donát képező 3 éves és idősebb lova nyereg nélkül. Legalább 5 lónak kell indulni, hogy a dijak kiadassanak. II. Sikverseny. Dij 1150 korona; ebből 800 K az elsőnek, 200 K a második, 100 K a harmadik, 50 K a negyediknek beér­kező lónak. 1. Hagelin Henning kap. 5 é s k Trawona. 2. Ugyanaz 3 é p k Harokdale. 3. Horváth József 4 é p m Bíjmester. 4. Liptai Béla 3 é p k Grandiflora. 5- Ugyanaz f k Expresse. 6. Gróf Merveldt Max kap. 5 é p m Fortunio. 7. Ugyanaz 3 é p k Gvod for nothing. 8. Nagy Áko9 kap. 5 é p h Oglander. 9. Reök István főhadnagy 3 é s k Rántás. 10. Ugyanaz 3 é s k Recept. III. Hölgyek dija. Vadászverseny. 200 K értékű tiszteletűi) az elsőnek, 100 K értékű tiszteletdij a második, 50 K értékű tiezteletdij a harmadik beérkező lónak, a negyedik beiratási diját menti. 1. Csengeti István 3 é p k Marosa. 1. Ugyanaz id. s k Mici. 3. Galgóczy Ist­ván 6 é f h Sólyom. 4. Kállay Szabolcs 4 é arany s h Préda. IV. Akudályverseny. 1150 K, ebből 800 K a győztesnek. 200- K a második, 100 K a harmadik, 50 K a negyedik be­érkező lónak. l. Báró Berg Herman kap. 5 é stp h Já»el. 2. Gróf Észterházy Mihály id. k M arcsi. 3. Galgóczy István 6 é f h Sólyom. 4. Hagelin Hennig kap. 4 é p k Timeless. 5. Lipcsey Márton hadn. 4 é s in Orleans. 6. Gróf Merweldt Max kap. 4 é p h Gosse. 7. Nagy Ákos kap. 5 é p h Oglander. 8. Ugyanaz 6 é s h Tyrann. 9. Sárdy Tibor hudn. id s h Barry Sulivan. 10. Streicher Lajos hadn. 6 é s k Miss Nusi. V. Tenyészverseny. Sikverseny. 1000 K, ebből 700 K az elsőnek, 200 K a má­sodik, 100 K a harmadik beérkező lónak, negyedik ló beiratási diját menti. Legalább 4 különböző tulajdonos lovának kell a ver­senyt lefutni, hogy a dij kiadassák. 1. Csengery István 3 é p k Marosa. 2. Ugyanaz id. s k Mici.' 3. Galgóczy István 4 é p k Fáni. 4. Isaák Elemér 5 é stp m Legény. 5. Kállay Szabolcs 3 é s k Gyöngyöm. 6. bér. Kovács Miklós 6 é sz k Flóra. 7. Streicher Andor id p k Babám. VI. Gátver9eoy. 750 K, ebből 600 K a győztesnek, 100 K a második, 50 K a harmadik beérkező lónak. 1. Báró Berg Herman kap. 5 é stp h Jágel. 2. Lipcsey Márton hadn; 4 é s m Orleans. 3. Gróf "Merweldt Max kap. 4 é p h Gosse. . 4. Nagy Ákos kap. 5 é p h Oglander. 5. Sárdi Tiber hadn. id. s k Barry Sulivan; 6. Streicher Lajos hadn id p k Thibet. 7. Telegdy József hadn. 4 é s h „Héteun van“. — Reggeli ájtatoaság és még valami. A „Nagybánya“ legújabb számá­ból közöljük éz érdekes hirt: „Miklós La­jos, a nagybányai rom. kath. templom sek­restyése szerfölött ájtatos ember. Nem volt elég az neki, hogy már hivatásánál fogva is minden istentiszteleten jelen kellett lennie, hanem ezenfelül még a kora reggelű órák­ban is felkereste a templomot, hogy reggoli ájtatosságait elvégezhesse. A reggeli ájta- toseág többnyire reggel fél hat, hat órára esett, umikor még a Deák-tér is meglehető­sen néptelen. Ez a reggeli ájtatoskodás fel­tűnt Halmai Imre rendőralkapitánynak, kü­lönösen pedig az, hogy a rövid ideig tartó reggeli látogatások alkalmával Miklós min­dig bec-'ukja maga után a templom ajtaját. Halmai alkapitány tehát megszerezte az oratórium kulcsát s hétfőn hajnalban Daub- ner Vilmos rendőrrel lesbe állt az oratórium karzatán, hogy tanúja legyen Miklós ájta- toskodásának. Jó ideig vártak elrejtőzve, mígnem fél 7 órakor megnyikorgott a kulcs a templom ajtajában. Miklós sekrestyés jött, aki ezúttal is becsukta maga után a templom ajtaját. Halmai alkapitány képzelhető izga­tottsággal várta a történeudőket. Miklós sekrestyés egyenesen a templom baloldalán levő középoltárnál felállított Szent Antal p-rselyéhez ment, mely a szobor alatt van elhelyezve s hátulról, a fal felől benyúlva, válogatni kezdte a pénzdarabokat. Néme­lyeket, úgy látszik, a krajcárokat vissza­dobta. Ekkor Halmai alkapitány rákiáltott az oratórium ablakából: Mit csinál ön ott? Miklós aunyira megrémült, hogy az első percekben szólani sem tudott. Természetesen azonnal letartóztatták. Kihallgatásánál azon­ban már összeszedte magát s azt adta elő, hogy ő a magánpénzét a Szent Antal per­selyének hátulsó részén turtotta. Arra a kérdésre pedig, hogy hát miért zárta be magú után rendszerint u templom ajtaját, nagy szenteskedve mondta, hogy „az embe­rek ne zavarhassák reggeli ájtatoskodásá­ban.“ Ennek a reggeli ájtatoskodásnak a büntető bíróságnál lesz a folytatása. Hogy mennyi az ellopott pénz s mióta dézsmálja Szent Antal perselyét, meg sem állapítható — A lóversenyegylet gyűlése. A Szatmármegyei Lóverseny Egyesület igaz­gatósága szerdán, e hó 25 én d. e. 10 óra­kor a városháza tanácstermében ülést tart. — Berakó-leány megfelelő díjazás-1 sál felvétetik lapunk kiadóhivatalában. — Pianinót keresek bérbe. Cim a kiadóhivatalban. — Köszönet. Mindazon vendégeimnek, kik 16 éven át a „Honvéd Sörcsarnokban“ szives látogatásukkal támogattak, ez utón mondok köszönetét s egyszersmint tudatom, hogy u „Hungária“ szállodát vettem át, melyre nézve szives pártfogásukat továbbra is kérem. Tisztelettel Weisz Adolf, szál­lodás. 1—3 — De édesem hisz leráncigálja a csengőt, mire van olyan gyorsan szüksége ? Jaj a nagysága megérkezett az éjjeli gyors­vonattal oszt úgy áthült, hogy szóhoz sem tud jutni. Muszáj voltam éjjel a gyógyszer- tárba szaladni, hogy vigyek a valódi Fáy- féle szódás ásvány pastillát, mert attól hol­napra biztosan meggyógyul. Útközben kifo­gyott a Fáy-féle pastillája és elfelejtett újakat venni, különben — mint mondja — nem is hült volna úgy még. Ksrek tehát gyorsan 3 dobozzal I — Fáy-féle valódi szó­dás ásvány pastilla dobozonként 1 korona 25 fillérbe kerül és minden gyógyszertárban, drogueriában és ásványvizkereskedésben kap­ható. Főraktár Magyarország és Ausztria részére: W. Th. Guntzert, Wien XII. Béig hoffertruese 6. sz. — Uj mUBt&rgyár. Gessler Siegfried, aki az Altvater-likőr révén oly híressé vált, budapesti gyárában nemcsak a legfinomabb likőröket, hanem mustár különlegességeket is gyárt melyeket a budapesti Cálviutári kút szoborcsoport főalakjáról „Danubius“-nak nevezett el és ugyanezen védjegygyei hozza forgalomba. A francia módon készült „Danu­bius“ márkákon kívül egy uj magyar „Pap­rika-mustárat is gyárt, mely enyhén édes izével és szép piros szinével bizonyára meg­hódítja a közönséget. Az előkelő cég uj gyártmányai jó minőségüknél fogva nem­sokára éppen olyan népszerűek lesznek, mint a kedvelt „ Altvater“-likőr. — A kávé olcsóbb lett. A melyről legjobban meggyőződhetünk Szatmár piacán a Pannónia szálloda mellett Néhma kávé kereskedőnél 3 kilós posta csomag kuba kávét 3-60 frt küld után véttel bérmentve. — Tanitók figyelmébe. Huszár Aladár szatmári könyvkereskedő „Szatmár­megyei“ irka címen különösen az elemi is­kolák növendékeinek felette fontos, Szatmár vármegye térképével és leírásával, továbbá szorzó táblával ellátott 2 fi léres irkákat bocsátott közre. Az igen olcsó 12 oldalas irka a legfinomabb papíranyagból készült, kiállítása ízléses, kifogástalan. A vármegye leírását Mihály Ferenc állami elemi iskolai igazgató eszközölte. Ezen irkát, tekintve azt, hogy csekély árának bizonyos százaléka a leendő szatmári internatu9 javára fog fordittattni, igen ajánljuk a tanító urak és tanítónők becses figyelmébe és pártfogásába. (5—6) Felelős szerkesztő: Dr. FsjOS látván. Főmuukatárs: Dr. Tanódy Endre. Laptulajdonos és kiadó: Morvái János. Eladó ház. Kisfaludy-utca 1-SŐ szám alatti ház eladó. Értekezhetni ugyanott vagy Reizer János könyvkereskedésében. Árverési hirdetmény. A szatmárnémetii kereskedő ifjak köre a tulajdonát képező Petöfí-u. 7. sz. házastelkét, valamint a Petőfi-közben levő 1-sö számú üres telkéből körülbelül 200 négyszögölet 1907 szeptember 29.-én d. 6. 9 Órakor a kör helyiségében megtartandó önkéntes árverésen a leg­többet Ígérőnek eladja. A Petöfi-utcai házasteleknél bá- • natpénz 2000 K, a Petöfi-közi üres teleknél bánatpénz 700 K. Vétel a vevőre kötelező, eladóra csak a választmány jóváhagyása után válik kötelezővé. Szatmár-Németi, 1907 szept. 12. A Szatmár-németii Kereskedő Ifjak Köre. Páskuj Imre Thurner Albert elnök. 2—4 titkár. Kiadó lakás. Két utcai butorozatlan szoba, magános urnák, november 1-től kiadó. Majlát-utca 2-ik szám. Aki jó bort akar inni, az keresse fel a „Hungáriát“!! _________ (1-3)_______________ A Bocskay-utcza ±0. szármi __ szépen parkírozott ud- iJLSrfZl varral, kedvező felté­telek mellett |V ZE_i ZD Értekezhetni lehet ott helyben. 2—8 VILLATELEK az Apahegyen, Szinérváralja mellett eladó. Van rajta egy ő szobás és kellő mellékhelyiséggel ellátott nagy családi ház, előkerttel, továbbá a ház mögött 4 hold szőlő terméssel együtt. — Bővebbet: Seidl József tulajdonosnál, lakik: Budapesten, IV. kér., Korónaherceg-u. 18. alatt. ___________________(2-2)____________________ El ső rendi! válogatott 572—1907. végrh. sz. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó, az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmári kir. törvény­széknek 1907. évi V. 121/79 számú végzése következtében dr. Fekete Dezső ügyvéd ál- tul képviselt Földes Sándor javáru Fried Sámuel ÓS társa ellen 1000 K s jár. erejéig 1907. évi aug. 20.-án foganatosított kielégí­tési végrehajtás utján lefoglalt és 16461 koronára becsült következő ingóságok, u. m : lóhere, termények, lovak, juhok stb. nyilvá­nos árverésen eladatnak. Mely árverésnek a halmii kir. járás bíróság 1907. év V 304/4 számú végzése folytán 1000 K tőkekövetelés, ennek 1907. évi április hó 1 napjától járó 6*/0 kamatai, VsVo váltódij és eddig összesen 208 K 64 f biróilag már megállapított költségek erejéig Kökönyösdön adósok lakásán 1907. évi Októ­ber hó 4-ik nápjának délután 4 órája határ­időül kitüzetik és althoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §§-ai értelmébe készpénzfizetés mellett, a legtöb­bet ígérőitek, szükség esetén becsáron alul. is elfognak adatni. Amennyiben az árverezendő ingóságo­kat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120. §-a értelmében ezek juvára is elrendeltetik. Kelt Halmi, 1907. évi szept. 19. napján. Markovic8, kir. bir. végrehajtó. faj, álló alma eladó Wesselónyi-utcán Fogarassy Sándornál. 1-2 (T Vendéglő átvétel. Tisztelettel tudatjuk a n. é. kö­zönséggel, hogy a „károlyi-ház“ szállodát és MÍégilt augusztus hó 1-től kezdődőleg átvet­tük és azt átalakítva, teljesén újonnan berendeztük. Szállodánkban mindenkor tiszta szo­bák kaphatók; kifogástalan kiszolgálás. Vendéglőnkben a nap bármely szukában Ízletes meleg és hideg ételek, tiszta jó borok, frissen csapolt Dréher- SÖr szolgáltatnak asztalra. Kellemes kerthelyiség. —- Szer­dán és vasárnap zene* Abonenseket elfogadunk. 7—10 . Tisztelettel 1NGLIK és HORN vendéglősök, Szatmár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom