Szatmár és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1906-09-25 / 39. szám

Melléklet az 1906. évi 39. sz&mhoz. 8 Z ATS ÁB Ín VIDÉKE. t — A ssini évad. Az idei színi évad október végén, vagy november elején veszi kezdetét. Krimer Sándor 6zinigazgató tár­sulatával most Deésen játszik e az ottan ki­kötött idő leteltével vonul he Szatmárra* Elterjedt hírek szerint úgy volt, hogy már most szombaton megkezdi Szatmáron elő-' adásait, mivel a katonazenekar a deési sze­replést felső engedély hiányában nem vál­lalhatta. Legutolsó értesülésünk szerint Kié mer kapott zenekart s igy a deési szereplést megkezd bett e. — A torna- éa vivóegylet szom­baton d. u. fél 6 órakor dr. Fejes István elhöklete alatt választmányi ülést tartott', a melyen kimondta, hogy a szokásos torná­szán gyakorlatokat október hó 1-én meg­kezdi. Ezek a gyakorlatok úgy mint eddig, hétfőn, szerdán és pénteken lesznek a kath. főgyimnázium tornatermében. Kitűzte to­vábbá a választmány a közgyűlés határnap­ját október 10-re d. u. 5 órára a torna­helyiségbe, s ha akkor határozatképes szám­ban nem jelennének meg október 24-re. — Eljegyzés. Perec: István ev; ref. lelkész a közelebb tartotta eljegyzését Széli Iduska kisusszonynyal, Széli György avasujvárosi ev. ref. esperes kedves és sze­retetreméltó leányával. — Jegyváltás. B a k o s Sándor la­katos szombaton jegyezte el P á s z tor Irmát, Pásztor Károly helybeli szabó iparos kedves leányát. — Esküvő. Saád Lajos uradalmi ispán ma. délelőtt esküdött örök hűséget, Leit n é r Margit kisasszonynak, Leitner Bertalan ny. uradalmi kasznár kedves leá­nyának. — Jubiláris bankett. E hó 19-én a polgári; társaskörben impozáns bankett volt abból az alkalomból, hogy Boros Dezső postafőnök hivatali működésének 25-ik évfordulóját töltötte be. A jubilánst kartársai és barátai a szerettet igaz meg­nyilatkozásaival ünnepelték s a megjelent inteligena közönség közül’ számosán éltették D O felköszöntőkkel is. — Halálozás. Nagy Dezső pénzügyi titkár, városunk szülötte, e hó 20-án a Szut- márhegyen, hová üdülni ment, hosszas szen­vedés után 53 éves korában meghalt, Holt­testét e hó 21-én szállították el a Szatmár- hegyről Szatinárra- és a vasút- melletti ev. ref. sirkert halottas házába helyezték ej, honnan tegnap temették el. Az elhunytat nagyszámú rokonság siratja. — Emlékeztető. A németirészi gör* szert; kath. egyház mulatsága f. hó 30-án eBte fél 8 órakor kezdődik a Vigadó összes termeiben. Jegyek előre kaphatók : Beizer János, Mercz József, Koós gáboiy Sah réten Sz., -Müller Zoltán, Kinál Géza. s Kenyeres Károly urak üzletében. Jegyek ára: sze- mélyjegy 1 kor. 20 fill. Családjégy 3 kor Karzatjegy 80 fillér. — Esküdtszék! tárgyalások. E hó 17-é’n Papolczy Gyulá elnöklete alatt volt az esküdtszéki főtárgyalás Lipcsei László srárazbereki földmives ügyében, ki Varga Mihály cigányt a ezáratberki korcs­mában egy karóval úgy főbe vágta,, -hogy az szörnyet halt. Tetténe.k oka az volt, hogy haragudott a cigányra, mert az őt egyszer megverte. Az esküdtszék a tettest halált okozott súlyos testisértés büntetében mondta ki bűnösnek s 3 évi légyházra ítélte. Az Ítélet jogerős. — 18-án egy másik ügyben lett volna főtárgyalás. Ugyauis Kis József matolcsi lakost vádolta az ügyészség, Pataki Erzsébet ellen szerelmi féltékenységből el­követett szándékos emberölés - kísérletével A vádlott azonban nem jelent meg, s így a tárgyalást nem tartották meg, hanem el­rendelve a vádlott elővezettetósétr, tij-tárgya­lási határnapul november Í9-ihét tűzték ki — Szatmár-biktzádi vasat. A szaímár—bikszádi b. ó. vasút vonalán f. évi október hó 15-től kezdődőleg egyrészt Avas felsőfalu, másrészt Szatmár—Szentvér és Szattnár—Kossutb-kert állomások egymás- közti forgalmában két napi érvényes menet térti jegyek lépnek'életbe és pedig : a H. kocsiosztályban 4.50 korona, a III kocsiosz­tályban 2.80 korona mérsékelt menetáron. — Országot vásárok. Szatmáron szept. 25 és ’26-án, Nagy kálón1 szept. 27-én, Felsőbányán okt. 1 és 2-áu, Munkácson ok­tóber 8-áu, Tiszaujlakon okt. 10'és ll-éu. — Padlás tűz. Tegnap délelőtt Franki Mihály Majláth-uitcai házában a- pad­lásra* in ruhaszárító kötélre tett. téli ruhák meggyuladtak. Szerencsére a házbeliek rög­tön észrevették a dolgot s a raeggyuladt ruhákat hamarrtsan el is oltották. A tűzol­tóság gyorsan kivonult ugyan a helyszínére, mire! azonban megérkezett, a tűz már él is volt oltva. — Tűz a Körtvélyesen. Hétfőn reggel a hajnali órákban a körtvélyesi ra­kodón Földvári Farkas bérlő tulajdonát ké­pező búza rakományból egy kazal, amely beu 1300í kereszt búza volt felhalmozva, isme­retlen okból kigyuladt és elégett; szeren­csére a tűz tovaterjedését idejekorán meg­akadályozták s igy a közelben levő cséplő­gépet és nagy menny iség ti búzakészletet meg­mentették tulajdonosának. — Itt zz ősz. Bég „Üres már a fecs­kefészek ott az eezterhéj alatt", a gólyák is szint’egy hónapja, bogy elköltöztek a mele­gebb hazába, de azért az ősz csak vasásnap: érkezett el. Mán t. i. a hivatalos ősz, a mely­nek jöttét másodpercre pontosan kiszámítják az ördöngős csillagászok. Szept. 23-án kö­szöntött be ez- az áldott időszak, amely bő' áldással tölti meg a gazda csűrét, pincéjét. — Nyomdászok kongresszusa. A magyarországi nyomdászok és betűöntők szakegyesülete szept. 8, 9. és- 10-én ‘Buda­pesten az- uj városháza nagytermében tar­totta meg második országos kongresszusát, melyen 68 vidéki és 78 fővárosi küldött je­lent meg. A szatmári nyomdászéig részéről is volt kiküldött. A szakegyesület alapsza­bály módosítása volt az első nap tárgya. Az a munkanélküliek segélyének az eddigi 6 hétről 9 hétre és az elutazást -segélynek 8 koronáról 15; koronára való felemelését, célozta, ‘többek hozzászólása után-elfogadták. 9-én délután- vette kezdetét a vidéki nyom­dászok munkaidő- és munkadijszabályzatá- nak tárgyalása. Ezen szabályzat előzetes tárgyalása és megállapítása egy 30 tagú bizottságra volt bízva, melyben £5 munka­adó és 15 szakmunkás vett részt a buda­pesti iparfelügyelőség kiküldöttjének veze­tése: mellett. A szabályzat előadója indoko­lásában reámutatott a szabályzat több elő- ny.eimés arra, hagy. ha.talán nem is elégít ki mindenkit, de az. eddigihez képest haladást jelent az egész vonalon. A szabályzat a vi­déki városokban 84 pontban állapítja meg a munkaidőt és munkadijat. A szabályzat nevezetesebb pontjui, hogy az évek óta gyakorlatban levő 9 óra napi munkaidőbe ezután délelőtt és délután egy-egy negyed óra uzsonnaidő van engedélyezve ; ar május elseje munkaszüiiettrek" ismertetett el és a-/, arra járó bér le’ nem vonható; u számolási rendszer eltörlése (átlag munka); és az, hogy-nyomdász tanuló csak .olyan fiú lehet, aki 14-ik életévét elérte és Legalább két középosztályt végzett. Szabályozva van; a tanonclétezám, a fizetés eszközlése, a föl - mondási idő és a kisegítő kondíció. A sza­bályzatot a vidéki küldöttek vegyes érzel­mekkel fogadták s nagyrésze a felszólalók­nak a fizetés osztályozásával nem volt megelégedve. A vita majdnem: egy egész napot vett igénybe és úgy a fővárosi, mint a vidéki küldöttek-; részt vettek benne. Vé­gül mégis elfogadták és igy ez. megállapo­dás erejével bír, ha a munkaadók október 7-iki értekezlete is végleg hozzájárul. Az árszabály közösség egyelőre négy évre lesz megkötve. Ezek szerint Szatmár és Nagy­károly a IV. fizetési osztályba fog tartozni, vagyis.'hetenkint (összesen 51 óra munka-’ idő után) .22 korona kezdő fizetés lesz a munkabér, a. kik azonban ezt a munkabért már elérték vagy túlhaladták, 2 korona ja­vításban részesülnek — Az ilyen megálla­podásnak az az előnye, hogy a »munkás? és munkaadó közt a viszonyt már eliüre is sza­bályozza és igy a sztrájkot, már eleve ki­zártja. Kívánatos: volna,, hogy ilyen mag­állapodások más szakarákban is jöjjenek . létre.. — Birtok változás. Kovács Leó né? Atilla-utczai házát Márkus Márton vendég­lős 36 ezer koronáért örök áron megvette.­— Előszőtt betörők. T e m es á n László rovott múltú csavargót Jakab Ká-i roly titkos-reudó'nnek épen. akkor sikerült elfognia, mikor egy betörést követett el. A ’ vizsgálat során kidferült, hogy 18-án hajnal- ban a jó madár Farkas JánoB és Farkas Miklós napszámosok társaságában betört a Komáromy István Kazincy-utcai mészáros üzletébe, s onnan együttesen, nagyobb meny- nyiségü paprikás szülőijét s pénzt loptak. Ugyancsak az-is kiderült, hogy pár nappal! előbb, ők törtek be Oláh Lajos Felsőforduló 18. sz. alatti üzletébe s azt is ők dézsmál­ták meg. Temesán mindezeket bevallóiba, | de két társa tagad. A csendőrség átkisórte . őket. a. kir. ügyészséghez. — Méhészeti közgyűlés. A Szat- mármegy.ei Gazdasági. Egyesület méhészeti szakosztálya, rendes őszi- vándor-közgyűlését az idén Nagykárolyban tartotta* meg f. hó 17-én a városháza nagytermében. A napi­rendre tűzött tárgyakra vonatkozólag Pataki Béla, a: Szatmármegyef Gazdasági Egyesület méhészeti szakosztályának előadója előter­jesztései folytán elhatároztatott, hogy minta­I méhes felállítása iránt a kormányhoz * se­gélyéit beadott kérvény elintézését megsül getik, hogy megyei méhészeti statisztika öaszeáílithatása céljából a községek tanítói, lelkészei és: lelkes méhészei megkerestetnek a szükséges adatok közlése iránt, s hogy a tavaszi rendes közgyűlés- Szatmáron május Hó valamelyik nupján fog megtartatni. Ezután Pataki Béla szakelőadó 'tartott érdekes,: ta­nulságos' ás nagy szakismeretről tanúskodó- felolvasást, melyben- összefoglalta a méhészet körül szerzett tapaszt«Iatait. Majd Bacskay elbök ádta elő a felolvasásra tett észrevételei­vel.-kapcsolatosan .u* méhészettel foglalkozók által megjsziviendő praktikus tanításait, a mi után a gyűlést bereke«ztette. — Az országos dijnokegylot és nyugdíjintézet megalakulása óta azou fárad, hogy u dijnokok mostoha sorsát tűr­hető vé tegye, hogy őket — kik úgyszólván mindenkitől el vannak hagyatva — minden előforduló bajban segítse. Több mint 25 éve követi ezt a célt az egylet és minden alkal­mat ielhasznál mellyel a dijnokok ügyét véli szolgálni. így alapot gyűjt, hogy a dijno- kokat munkaképtelenségtik esetén nyugdíj­jal elláthassa és ha a családfentartó dijnok beteg, a családot kellő támogatásban része­síthesse. — Újabban az egyleti vezetőség a hazafiasságot a jótékonysággal egybekap­csolva oly vállalkozásba fogott, hogy a,most megalakult- nemzeti kormány tagjairól elké­szített nrcképcsoportot. 10,000 példányban beszerezte. Nem üzleti érdek vezeti az egy­let vezetőségét, hanem a dijnokok rendezet­len ügye. mer.t a fennmaradó csekély tiszta jövedelemmel a dijnokok nyugdíjalapját óhajt­ja gyarapítani. E mellett vállalkozásával hazafias célt is vél szolgálni, mert a haza­fias közönséget abba a helyzetbe hozza,.hogy a jótékonyság gyakorlása mellett 4 (négy) korongért egy szép kivitelű, a magyarok érzelmeit híven tolmácsoló és minden, szobá­nak csuk diszére válható arcképcsoport bir tokába juttatja. A kép megrendelését ajánljuk a hazafias közönség jóindulatába. — Villámcsapás. Folyó hó 20-án éjjel Nagykárolyban óriási vihar volt, mely alkalommal Spitz Antal birtokos Száchenyi utcai telkén levő istállójába a villám lecsa pott. Az istálóban egy 600 korona értéki paripa esett áldozatul. — A Szatmári Gazdasági és Iparbank lapunk mai számában mellékelt körlevelére felhivjuk olvasóink figyelmét. — Versenytárgyalás tűzifa-szál- litásra. A Máv. debreceni üzlet vezetősége 2 évi.10—10,000 köbméter tűzifa szállítására f. évi október hó 12-ikén versenytárgyalást tart. Bánatpénz 5 százalék. — Tüzi-játékok szüreti alkalmakra többféle kivitelben és igen jutányos árakért a tüzoltó-őrtaován kaphatók. — A Lengyel fivérek lázári gaz­daságának tehenészete ajául évi szállí­tásra : édes tejet, sovány tejet, tejeziut,.thea- vajut házhoz szállítva. Közelebbi felvilágo­sítás nyerhető Dr. Lengyel Alajos ügyvéd Kazinci-atca 3. az. irodájában, és Aiben Mátyás intézőnél Lázáriba. 3—3 — Uj zenekar — uj nótákkal. Lasztóczi György közkedvelt zenekara 1 az általánosan ismert és jóhirnóvnek örvendő Bornemissza Dániel zenekarával egye­sült. s jelenleg 10 elsőrendű tagból áll. Az ujjonnan szervezett társulat ma legjobb ze­nekar Szatmáron, melyet a helybeli és vi­déki bálreudezők és magán körök figyelmébe szívesen ajánlunk. — Fényképészeti készülékek és cikkek nagy raktára Hartman, Jakab és Fia cégnél Szatmáron. — Ingük József, elsőrangú polgári papi és egyenruházati üzlete Szatmár vá­rosház épület. E megbízható céget ajánl­juk a nagyérdemű közönség becses pártfo­gásában, hol mindennemű polgári öltönyök, papireverendák, katonai egyenruhák s teljes katonai felszerelések a legelegánsabb kivi­telben beszerezhetők, bármely csapattesthez tartozó egyéves önkéntesek jntáuyos árban fölszereltetnek. — Eladó borkészleteket nagy- mennyiségben tart nyilván, a Szatmármegyei Gazdasági Egylet titkári hivatala (Szatmár, Verbőczi-utca 5.); ugyanott minta üvegek is rendelkezésre állanak. (43—-?) — Rosszul táplált, sovány egyé­neknél és tüdőbetegeknél a legalkalmasabb; tápláló szer a fehérnyében gazdag étkezés,' Mivel, hús, tojás vagy tej: nagyobb- adagok­ban a gyomrot túlterhelik, az étvágya ti .és- az emésztést zavarják,, nagyon ujánlutos,, hogy a megszokott 'házi kosztnál maradjunk és mellékesen f o 1 y é k o my S ovimmt o 9 e ft élvezzünk. Ez a szervezetbe u. tápláló anya­gokat sűrített formában- viszi be; fokozza..az. étvágyat a nélkül,, hogy az emésztő erőt túl-, ságosan igénybe venné és bámulatos súly­növekedést okoz. (7 — ) — Tanítók figyelmébe! Huszár Aladár szatmári könyvkereskedő' _ : . czimen, külünö-•, SzatffláFmegyerirkrir'Si! keinek felette, fontos, Szatmárvármegye tér­képével és leírásával, továbbá szorzó- táblá­val ellátott 2 filléres irkákat; bocsátott közre. Az- igen olcsó, 12 oldalas- irka a legfino­mabb papírból)..-készült, kiállítása. . is- ízlése*-,, kifogástalan. A-vármegye leírását Mihály Ferenc áll', el. isk. igazgató eszközölte. Ezen irkái; tekintve azt, hogy osekély áiának bi­zonyos százaléka a leendő szatmári tanitói internálus javára; fog fordittatni, igen ajánl­juk a tanító, urak és tanítónők; becses figyel­mébe és pártfogasába. 4—6 861/1906. vhtó. szám; Árverési hkdfctmény. Alulírott bírósági végrehajtó az H58L. évi LX. t.-c. 102 §-a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a budapesti kir. kereske­delmi és váltó törvényszéknek 1903. évii 16825. számú végzése következtében Dr. Fe-- - es István ügyvéd által képviselt Löwinpor József javára Kerekes Dániel és- neje ellen 352 K. s jár. erejéig 1903. évi október hó 27-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 1080. Ki-ra be* csült következő ingóságok, u. in.: zongora ós bútorok nyilvános árverésen eladatuak. Mely árverésnek*.a- szatmárnémeti kir. járásbíróság 1906. évi V. 527/27 számú vég» zése folytán 352. K. tőkekövetelés, ennek; 1902: évi február hé 26. napjától járó 6®/0 kamatai, 1/s°/0 váltódij és eddig összesen 199 kor, 27 fillérben birőilag már megál­lapított költségek erejéig, Szatmáron, Deák­tér 3 sz. a. leendő megtartására 1906. évi szeptember hó 29Mk napjának délutáni 2 Órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel.hivat­nak meg, hogy az érintett, ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai ér­telmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek; szükség esetén becsáron alul is .el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingósá­gokat mások is le és felülföglhltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX, t.-c. 102: §. értel­mében ezek javára ia elrendeltetik. Kelt Szatmaróit, 1906. évi szeptember hó 14. napján. Ádáim Albert kir* bir. végrehajtó. Csemege a legnemesebb fajokból naponta frissen szedve kilója 127*16 krajcár. Szabó Balázsnál 5 _6 Alsó-szám Qspart utca 7. sz. a C sillaghegyen mintegy 15 szekér szalma, egy kazal zabos bükköny, 4 boglya széna, 3 boglya sarju. — Értekezhetni őzt. Ruprecht Antalnéval Eötvös-utca 4 szám. Felelősi szenkevztő :’ Qp„. Fejes István. Főműnk utóra:. Dr. Tanódy Endre. LaptnUjdonos! és kiadó *• Morvái* János. egészséget föntartó i és laxáns 4 S pirulák mmm a csakis szatmári gyógyszertárakban, kaphatók. Uki N VI iső I ajtó, le f getó­m ávd Bi tűi rfl ea *, klf él jz| ál, al* ’éli lkja [éfl hl pbl ] Ul ül m 1$ ily | kt | m

Next

/
Oldalképek
Tartalom