Szatmár és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-10 / 15. szám
BZATMAB ES VIDÉKÉ. — Vajay-osalád gyásza. Lapunk zártakor veszszük e szomorú hirt: Vujay Károly nyug. törvszéki biró, 1848—49-iki nemzetőr főhadnagy ás segédtiszt, majd Szat már'Németi szab. kir. város 1861—64-iki országgyűlési képviselője és utolsó választott főbiráju stb. stb. hazájának és a köz- ügyeknek szentelt munkás életének 81-ik évében ma délután fél 2 órakor elhunyt. Temetése f. hó 12-én d. u. 4 órakor lesz. — Nyugodjék békében! — A megoldott válság. Tegnap megjelentek a királyi kéziratok, melyek az ügyvivők elbocsátását és a nemzet alkotmányos minisztereinek kinevezését tártál mázzák. A kabinet tagjai tegnap utaztak el Bécsből s délben érkeztek Budapestre. Zászlódiszt öltött ez alkulommal magára az ország fővárosa. Tengernyi nép vonult ki a győztes vezérek fogadtatására. Ilyen lélkes és nagy tüntetés u milleneumi ünnepségek óta nem volt Budapesten. Az uj miniszte rek már meg is kezdték működésüket. A hivatalos lap tegnapi száma ugyanis a fent említett kinevezéseken kívül az országgyűlés összehívását és a választások kiírását tartalmazza. £ szerint a választások az országban April 29-étől május 8-ikáig terjedő 10 nap alatt ejtetnek meg. Az országgyűlést május 19-ére hivják össze s az első érdemleges ülés május 21-én lesz. — Tudomásul. Tudatom e város közönségével, hogy a kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur a hidváinszedési jogot. 1912. évi december hó 31.-ig meghosszabbította. Tunkóczi, főkapitány. — Amerika—Magyarország. Meszese vannak egymástól földrajzilag, de úgy- látszik még messzebb esnek erkölcsi szempontból. Ezen állítás igazságára két hirt közlünk, mely a múlt héten látott a lapokban világot. — Köhler Fülöp újvidéki születésű, Amerikába kivándorolt asztalost, erkölcstelen merénylet miatt halálra Ítélték és kivégezték. Ez történt Amerikában. — Zi- rnonyban elfogtak két nőt, kik leánykereskedéssel foglalkoztak. Ezeket az égetni vuló lélekkufárokat elitélték egy-két hónapi börtönre. Amerikában tehát nem oly kedvező a világ a gazemberekre, mint Magyarországon. © — A petróleum ára. Az osztrák és magyar petróleumfinoinitók a petróleum arát az összes reláctiókban 100 kg.-ként 3 koronával leszállították. E szerint a petróleum ára körülbelül arra a nívóra esett vissza, mely a bakui petroleumforrások szét- rombolása előtt állott. — Állandó műkedvelői kiállítás. Főúri körökben mozgalom indult meg egy j jótékonycélu állandó amateur kiállítás léte- H sitése céljából. Az alkalomszerű rövidtar- tamu kiállítások által edig elért eredmények igazolják a tervezett állandó kiállításnak a létjogosultságát. A kiállításon részt vehet u legszerényebb munkával is minden műkedvelő, aunak tagja lehet minden magyar honpolgár. E kiállítások nemcsak serkentik a műkedvelők ambícióját, hanem cselekedetre is késztetik, miáltal azok fokozatos fejlődése sem maradhat el. A szervező — bizottság felhívja mindazon műkedvelőket, akik a kréta, szén és tusrajz, az aquarell, olaj, porcellán és üregfestészet, | szobrászat, a faégetési munkák, nemkülönben a kézi ügyességre valló egyéb munkák egyikével foglalkoznak, jelentsék be címüket Hohlfeld Laj»9 földbirtokos, mint a szervező — bizottság elnökénél Budapest, Vas-utca 15/u. szám, aki a tervezett kiállítás iránt érdeklődőknek prospektust szívesen küld. — Magyar Lyra, zeneműkiadó- vállalat. Ezen cim alatt uj zeneirodalmi vállalat indult meg a fővárosban azzal a kulturális és nemzeti céllal, hogy a magyar zeneszerzők újabb, eredeti szerzeményeit olcsó, de mégis díszes kiállításban bocsássa a zenekedvelő közönség rendelkezésére. A vállalat első kiadványa az „Iszogatok, da- lolgatok" és „Rám sem nézett* cimü közkedvelt mugyar népdalok szerzőjének : P a p Zoltánnak „Ugy bánik a legény" és „Hírbe hoztak" cimü uj szívhez szóló gyönyörű két mugyar dalát tartalmazza és előrelátható, bogy ezeknek is rövid idz múlva az előbbiekhez mindenben méltó nagy sikerük les/,. A füzet külső kiállítása is mindenben kiálja u versenyt a két-három koronás hangjegyfüzetekkel, mégis csak 24 fillér az ára. Kapható minden nagyobb könyv- és zenemű- kereskedésben, dohánytőzsdékben, valamint a kiadóhivatalban (Jámbor S. hangj ’gymetsző intézetében. Budapest, V., Visedrádi-u. 3. sz.) — Kényszeritsük-e a gyermekeket az evésre? Semuiiesetre sem 1 Az általánosan ismert Somatose segittégével föltétlenül sikerül a kicsinyeknél természetes és egészséges éhségér/.etet kelteni, U2 emésztést fokozni és hizóbura alkalmazása nélkül az erőt fokozni. Oly gyermekeknek, akik eméBZtő betegségek következtében elerötle- nedtek, üdülők, skrófulások és tüdőbajosok- nak a Somatoea elsőrangú erősítő szer. Főképen folyékony edes állapotában u Soma- toset az iIv betegek szívesen beveszik. (1—5) előfizetésre magát kötelezi. Az előfizetés fél— Az Egyetértés. A magyar nemzetnek ebben a küzdelmes harcában, az ősi alkotmányunkért nehéz megpróbáltatásban vezető szerep jutott egy ellenzéki sajtónak I ebben is k legelső hely az Egyetértésnek ennek a legnagyobb, legelterjedtebb s legerősebb ellenzéki politikájú napilapnak, melynek negyven éves múltja bizonyítja, hogy a nemzeti küzdelmet mindig az Egyetértés vezette. A lap szerkesztősége, mely országos nevű munkatársuk nagy gárdájából áll, most megtízszerezett erővel küzd a független nemzeti eszmékért. Kitartó lelkesedéssel halad ennek | harcnak az élén. Az Egyetértés gárdája dr. Pap Zoltán főszerkesztő, Purjesz Lajos felelős szerkesztőn és Eötvös Károly szépirodalmi főmunkatárson kivül még a következőkből áll: Mocsáry Lajos, Ábrányi Kornél, dr. Ktnely Károly egye térni tanár, Mezei Ernő, Benedek János, Hentaller Lajos, dr. Bokor József, dr. Bernát Ottó, Burgyáp Aladár, báró Kaas Ivor, Erdős Armand, Hevesi József, Tímár S/a- niszló, Szabolcsba Mihály, Vértesy Gyula, dr. Váráéi Aulai, báró Nyári Albert, Makkai Bélu, Kürthy Emil, Déry Gyula, Jakab Ödön, Zsadányi Henrik, Lukács S. Jenő, M. Hrubovsyky Julia, Deák Gyuláné, Zöldi Márton, ifj. Lónyuy Sándor né, dr. Bárdos Artur, Miklós Jenő, Sárossy Bella, dr. Hódy Lajos, Nagyiványi. Fekete Gyula, Sz. Szigeti Vilmos, Szentimrey Márta,,Petri Mór. Péntek Ferencz, Kelle Pál, Pók Ödön, Réthyl Pál, Kármán Aladár, dr. Falle Zsigmond ésl a külföldi, valamint vidéki levelezők, vagy seregéből akik mindnyájan gondoskodnak lirról, hogy az Egyetértés ne csuk elsősorban a politikában, hanem ugy társadalmi közgazdasági, mint művészeti, irodalmi és egyáltalában minden tárén vezető szerepét továbbra is megtartsa. Az Egyetértés olvasóinak külön kedvezményekkel is kedveskedik, amennyiben teljesen ingyen adja a Magyar Szalon szépirodalmi folyóirat évi tizenkét gyönyörű kötetét és negyedévi két korona előfizetési árért az Üstököst, ezt a legrégibb legjobb és legelterjedtebb magyar viclapot. — Az „Egyetértés" címe: Budapest, IV., Vármegye-utca 11. szám. | — Mit kell minden hölgynek tudnia? Elsősorban azt, hogy lebilincselő szépségét hogy tarthatja meg u legmaga- gasabb korig, hogy védheti meg arcát a nap. lés szél befolyása ellen, hogy távolithatju el az arcát elcsúfító szeplőt, máj föl tot, patta- rnást, mitessert és egyéb arctisztátlunságot. Mindezek legbiztosabb segitőszere a törvényesen védett, sem higanyt, sem ólmot nem tartalmazó hírneves Földes-féle M arg i t-| c r é m e, mely pár nap alatt a ráncokat kisimítja és az arcnak finom, fiatal, rózsás szint ad. Nagy tégely 2, kicsi 1 korona. Kapható a készítőnél: Földes Kelemen gyógyszerésznél Aradon és minden gyógyszertárban. (2—5) — Erdőssy Vilmos vívótermét n Fehérházból a Vigadóba belyezto át. Vivótanfolyamara naponta este 5—8 óráig lehet beiratkozni. — A Pesti Napló nj karácsonyi ajándéka. A Pesti Nupló karácsonyi ulbu- muinak sorozata a magyar génius javukin- cseinek gyűjteménye. Irodalmunk és művészetünk hatalmas alkotásait méltó, nemesen díszes formában mutatták be a Pesti Napló előfizetőinek. Valamennyi esemény-számba ment a magyar könyvpiacon. Náluk szebb, előkelőbb, értékesebb díszmunkák nem igen jelentek meg. S a Pesti Nupló az ő albumait ujáudékul adja előfizetőinek. A Pesti Napló idei ajándéka, uz 1906. évi karácsony albuma meg fog felelni u Pesti Napló hagyományainak. Meg fog felelni nekik abban is, hogy kiállítása fényével felül fogja múlni a megelőző évi kiadványokat. Minden kötet külötnb volt az előzőnél, pedig azok az előző kötetek is egytől-egyig remek diszmüvek voltak. A Pesti Napló idei ajándékkönyve Rúkóczi- Album lesz. Nem tudományos, csak a történelem kutatásaiban gyökerező irodalmi és művészeti díszmunka lesz. Ismertetni fogja a nagy kor hőseit, ünnepnapjait és izgalmas hétköznapjait. Izzó törekvéseit, lobogó indulatait, mélységes hangulatait, dicsőségét és szenvedéseit. Javairók fogják megírni a nagy szabadságharc eleven krónikáját. Es meg fog szólalni ebben a kötetben u kor költészete és izzó muzsikája. A dalnokot és u tárogu- tóst is tunuságba idézzük. S a képzőművészetet is. Az egykorit és az újat, hogy képben rajzba ábrázolja azt a szentsége* hőskort; Nagyszabású festmények, elsőrangú illusztrációk, kiváló mesterek alkotásai díszítik majd e művet. S a műlapokon kivül a sokszorosító művészet egész sor több színnyomású képben fog remekelni. E díszes tartalomhoz méltó lesz a keret. Bekötését a rnagya- iparművészet elsőrangú mesterére bízzák. Hadd feleljen meg a remekmű nemes tartalmának a külső megjelenése is. Ezt. az uj páratlai diszü ajándékot megkapja karácsonyra a Pesti Nupló állandó előfizetőin kivül uj előfizető is, aki mostantól kezdve egy évro megszakítás nélkül u Pesti Nuplóra előfizet, illetve, aki karácsonyié' legalább ewy félévi dijat befizetett és egy további • ás negyedévenként, sőt huvonta is eszközölhető s kívánatra külön értesítést küld e módozatokra vonatkozólag a Pe-ti Napló kiadóhivatala, Budapesten, VI., And- rássy-ut 27. — A Ferencz József keserüvíz a gyógy kincsek egyik értékesebb része és évenkint sok millió palackban az egész világba szétküldetik. Kérjünk határozottan Ferencz József keserüvizet, nehogy valamely csekély értékű utánzatot kapjunk. — Eladó borkészleteket nagymennyiségben tart nyilván a Szatinármegyei Gazdasági Egylet titkári hivatala (Szattnár, Verbőczi-utca 5.); ugyanott minta üvegek is rendelkezésre állanak. (20—?) — Egy ügyes tanuló leánykát divatüzletembe felveszek. — Ozv. Andrássv Gáborné. (1—3) — Ingük József elsőrangú polgári, papi és egyenruházati üfelete Szutmár városház épület. E megbízható céget ajánl juk a nagyérdemű közönség becses pártfogásában, hol mindennemű polgári öltönyök, papireverendák, katonai egyenruhák e teljes katonai felszerelések a legelegánsabb kivi telben beszerezhetők, bármely csapattesthez tartozó egyéves önkéntesek jutányos árban fölszereltetnek. — Házvezetőnői vagy gazdasszonyi állást keres helyben vagy vidéken egy olyun gazdasszony, ki ezen minőségben teljesen jártas. Cim a kiadóhivatalban. (3—4) — Néhma Lajos József kávébe- hozatala Szutmár, Telefon 117. Kazincy- utcu 16., a (református főgimnázium végével szemben). Van szerencsém szives tudomására hozni, hogy Fiúmén keresztül Holland kikötő városából megérkeztek az idei termésű 25 féle kávék, melyek közül a legkedveltebbek árait közlöm az alábbiakban: 1 kiló kuba kávé fényes 1 frt 20 kr, 1 kiló kuba kávé nagyon jó zamatu 1 frt 45 kr, 1 kiló kuba kávé igen jó minőség 1 frt 60 kr, 1 kiló kuba kávé nagyon jó minőség 1 frt 80 kr, 1 kiló kuba kávé kitűnő minőség 2 frt 1 kiló gyöngy kávé igen erős zamatu 1 frt 35 kr, 1 kiló gyöngy kávé fényes finom zamatu 1 frt 60 kr, 1 kiló gyöngy kávé nagyon jó minőség 1 frt 75 kr, 1 kiló gyöngy kávé kitűnő minőség 2 frt 1 kiló arany jáva kávé sötét 1 frt 45 kr, 1 kiló arany jáva kávé finom zamatu óriás 1 frt 55 kr, 1 kiló arany jáva kávé' legfinomabb 2 frt, 1 kiló mocca kávé igen finom erős 1 frt 85 kr, 1 kiló mocca kávé legfinomabb minőség 2 frt. A n. é. közönségnek üzletem fennállása óta alkalma volt meggyőződni szakképzettségemről, valamint arról, hogy kizárólag e célra rendezkedtem be s igy áruim semmi féle szagot nem kaphatnak. 5 kilós cs. kuba kávét (mely kelemes aromáju és erős nagyon jó fekete vagy tejes kávénak:) küld 11. koronáért utánvéttel bérmentve. (15—52) Felelős szerkesztő: Dr. Fejes István. to- ... Dr. Tanódy Endre, Főműnk«társuk: Dr pir|(|er En,ő Laptulajdonos és kiadó: Morvái János. t A Szőke Ödön cég tisztelettel jelenti, hogy az ó-budai karton- nyomó-gyárakban előállított, jól mosható, szebbnél szebb szinőssze- tételű (2-2) tulipán-karton, tulipán-halászt, tulipán-szatin, tulipán de laine cikkek árusítását már megkezdte. Magyar gyártmány ! Szatmár, Kazincy-utca 3. 1882—1906 sz. Hirdetmény. Az erdődi kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság 1906. évi április hó 5-én 1882. sz. a. kelt végzésével kiküldött bizottság ezennel közhírré teszi, hogy Madarász községre vonatkozólag az 1886: XXIX-, 1889: XXXVIII. és az 1891 : XVI. t-czikkek értelmében szerkesztendő telekkönyvi betétek készítésének munkálata folyamatba tétetvén, a nevezett községben a helyszíni eljárás és pedig az 1891: XVI. t-cz. 9. §. értelmében első sorban az azonosítás 1906. évi április hó 24-én é s ennek befejeztével a további bizottsági eljárás fog kezdődni. Ennélfogva felszólittatnak 1) mindazok, a kik a tjkönyvben előforduló bejegyzésekre nézve ohadolt előterjesztést kivánnak tenni, hogy a bizottság előtt, a kitűzött határnapon megkezdendő eljárás alatt jelenjenek meg és előterjesztéseiket igazoló okirataikat mutassák fel; 2) mindazok, a kik valemely ingatlanhoz tulajdonjogot tartanak, hogy a tulajdonjog tkvi bekebelezését a kitűzött határidőig a telekkönyvi hatósághoz intézendő szabályszerű beadvány utján kiesz-. közöljék, vagy a telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okiratok alapján a telekkönyvi bejegyzés iránti kérelmeik előterjesztése végett a bizottság előtt jelenjenek meg, ha pedig telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okirataik nincsenek az átírásra az 1886. XXIX. t.-cz. 15 —18 §-ai és az 1889. XXXVIII. t.-cz. 5., 6., 7. és 9. . §-ai értelmében szükséges adatokat megszerezni iparkodjanak, és azokkal igényei-, két a kiküldött bizottság előtt igazolják, avagy oda hassanak, hogy az átruházó telekkönyvi tulajdonos, az átruházás létrejöttét a bizottság előtt szóval elismerje, és a tulajdonjog bekebelezésére engedélyét nyilvánítsa, mert különben jogaikat ez utón nem érvényesíthetik és a bélyeg- és illeték-elengedési kedvezményétől is elesnek ; és 3) azok, a kiknek javára tényleg már megszűnt követelésre vonatkozó zá ; logjog, vagy megszűnt egyéb jog van nyilvánkönyvileg bejegyezve, úgyszintén • az ilyen bejegyzésekkel terhelt ingatlanok tulajdonosai, hogy a bejegyzett jognak törlését kérelmezzék, illetve, hogy törlési engedély nyilvánítása végett a kiküldött bizottság előtt megjelenjenek, mert ellenesetben a bélyegmentesség kedvezmé-. nyétől elesnek. (1— 5) Kelt Erdődön, 1906. április 5-én. Penyigey Sándor, betétszerkesztő, tkvezető. KI a u d n e r, kir. albiró. Értesítés. Fogorvosi műtermemet és lakásomat ápf. év november hó 1-őn özv. Vajtóné úrnő Rákóczi-utcai 24. számú földszintes házába helyeztem át. E ház a Törvényszék vasúti megállóhely mellett, a központi állami etetni iskola tőszomszédságában van. Készítek : egyes fogakat, teljes fogsorokat kaucsuk vagy arany alapon, kívánatra szájpad nélkül is; arany fog- koronát, gyökér (csapos) fogat; arany-, porcellán-, platin- és cement tömést.. Fog- és gyökhuzás a legújabban feltalált szerekkel teljes fájdalom nélkül. Bendelek: d. e. 8 órától d. u. 5-ig. Albisi Bakcsy Domokos orvos, fogorvos. E lai rési ÉIÉ/pJ' felvesz ■ I János §H fc ö ny vnyomdája|||