Szatmár és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1906-11-13 / 46. szám

Melléklet az 1906. évi 46. számhoz. 8ZAYHÁB Í8 VIDÉKÉ. A Simon Síi odor leköszönése folytán meg­üresedett helyettes tanári állásra pályázat mellőzésével B e r k y Lujost választot­ták meg. — Évtársulat-megnyitás. A szat­mári leszámítoló- és tukarékegylot 1907. ja­nuár 1-én második évtársulatot nyit: Ebbe belépésre jelentkezni már ez év folyamán is ljhet hétköznapokon d. e. fél 9-től fél 1-ig, d. u. pedig 3-tól fél 6-ig az intézetnek Petőfi-utca 1. szám alutt lévő hivatulos he­lyiségében. — Színházi pályázat. A városi ta­nács kiirta a szatmári színház jövő évadjára a pályázatot. Határidő december 5. A 2000 K biztositékkal ellátandó pályázatokat a polgármesteri hivatalhoz kell beadni. — Helyreigazítás. Lapunk egyik múlt számában téves információ alapján kö­zöltük, hogy a reformáció emlék ünne­pélyén Kegéczi Sándor tanár tanártársá­nak Osváth Elemérnek munkáját olvassa fel. A tény az, hogy Begéczi tanár az ün nepélyen saját művét olvasta fel. Készség­gel tesszük közé a helyreigazítást s nagyon sajnáljuk, ha múltkori híradásunk a felöl vasó tanár urat, kinek kitűnő képességei ál talánosan ismeretesek, esetleg kellemetlenül érintette. — Bírói kinevezés. A király Hor­váth György mátészalkai járásbirót a VII. fizetési osztályba kinevezte. — Kinevezés. Simon Sándor ref. főgimn. h. tanár, a kit csak -szept. 15-én alkalmazott a főgimnázium fentartótestülete a magyar német nyelvi h. tanári állásra, e hó 5-én lemondott állásáról, amennyiben a vall. és közokt. miniszter kinevezte a besz­tercebányai áll. felső keresk. iskolához. — Az ügyvédi kamarából. A szatmárnémeti ügyvédi kamara Papp Béla volt nagy károlyi ügyvédet, lemondása foly­tán az ügyvédi kamara névjegyzékéből tö­rölte s irodájának további vezetésével dr. Kovács Dezső nagykárolyi ügyvédet biztu meg. — Kinevezés. A főispán d r. P i n - k ó c z y Sándort és B o g c h a Ferencet közig, gyakornokká nevezte ki; előbbit a központba, utóbbit pedig a mátészalkai fő­szolgabírói hivatalhoz osztotta be. — Vármegyei közigazgatási bi­zottsági ülés. vármegyénk közigazgatási bizottsága e hó 9-én Nagykárolyban gyű­lést tartott dr. Fal ussy Árpád főispán elnök­lete alatt. A gyűlés tárgysorozatából kiemel­jük a következőket: Kende Zsigmoud lemon idott bizottsági tagságáról s lemondása foly­tán az albizottságokban megürülő tagsági helyeket NemeBtóthy Szabó Antalra ruház­ták. Az állandó népnevelési bizottság tényle­ges megalakítását a kiegészítését egy 8 tag­iból álló küldöttségre bízták. Az alispán be­jelentette a bizottságnak, hogy a gróf Vay Adám hamvainak Vaja községben e hó 15-én tartandó eltemetésére Szabolcsmegye törvényhatósága u megye törvényhatóságát meghivta s amennyiben az idő rövidsége miatt közgyűlés már nem tartható, az ünne­pélyen való részvételre az alispánnál lehet jelentkezni. A gyűlésen még a tanfelügyelő, a pénzügy igazgató s az építészeti hivatal főnöke tettek részletes havi jelentést — Alakuló gyűlés. A felső keres­kedelmi iskola felügyelő bizottsága a f. hó 3-án tartott gyűlésen végleg megalakult. E , bizottság jogköre leend intézkedni az iskola őt 'ezes szellemi és anyagi ügyeiben, a vall. ág közokt. ügyi kormány felügyeleti jogának épst f'gben tartása mellett. Az egyhangú vá­laszt, lkokat az alábbiakban adjuk közre: A Keres kedelmi Társulat részéről: Páskuj Imre a Tárt'utat elnöke, kereskedő, Teitelbauin Herman,' a Várra. Tnk. pénztár iguzgatóji és Thurn er Albert, a Társulat titkára (pénz­táros). A Keresk. és Gazdasági Csarnok ré­széről: Di*- Kelemen Samu ügyvéd, orsz gyűl. képv.bselliö, u Csarnok elnöke (elnök), Losonczi Jó wef gőzmalmi és társ. igazgató és Beiter Ja kab a Csarnok alelnöke, (elle­nőr). Szatmár^Németi szub. kir. város részé­ről: Jákó Miliály, a Termény bank igazga­tója. A szervező bizottság részéről : Bodnár György, kir. tanfelügyelő (alelnök), dr. Fo­dor Gyula, kir. . tőgimn. tanár és Duuay Sándor, igazgató (előadó és jegyző). E bi­zottság mellett az eddigi szervező bizottság is fen marad, a mely buzgó munkálkodásával unár eddig is szép sikert ért el. — Tornaegyleti közgyűlés. A szat­márnémeti torna- és vivóegylet e hó 9-én este 6 órakor a kir. katb. főgimnázium torua- ccarnokában évi rendes közgyűlést tartott. A közgyűlés ez alkalommal a tisztikart a következő eredménnyel választotta meg : el­nök dr. Fejes István, alelnök Thurner Al­bert, titkár dr. Csotnay Aladár, pénztáros Litteczky István, művezető Ferencz Ágoston, szertáros Deinkő Sándor, orvos dr. Fekete Sámuel. — Választmány: Asztalos Sáudor, Csányi Lajos, Ferencz Ágoston, Flontás De­meter, dr. Gőbl Alajos, Haller Ferenc, Hol- lósi József, Bartha Kálmán, László Zoltán, Murkó Kálmán, Payka Vilmos, Unger Ist­ván. — Számvizsgálók: dr. Dómján János, Dunay Sándor. Hatvani Bila, Küszuer Al­bert. A pénztári jelentés szerint az egylet vagyona 685 kor. 56 fillér. — Eljegyzés- Dr. H e 1 m e c z y Pál ügyvédjelölt a napokban jegyet váltott Böszörményi Zsigmond aranyosme- gyesi nagybirtokos és neje Ferency Ágnes úrnő kedves és müveit leányával, Margit kisasszonnyal. — Esküvő után Amerikába. Ér­dekes esküvő volt vasárnap délután u szat­mári g. katb. templomban. C u 1 1 a y Fe­renc helybeli lakos, kertész ipuros, két szép hajadon leányát vezették e napon oltárhoz. A két leány testvér közül Erzsikének C z m o r Vince, Juliskának Serbán János esküdött örök hűséget. Násznagyok voltak : R ó t h Gyulu, Simon István, Papp János és Vodicska N. hely­beli tekintélyes iparosok. Az esketési szertartást Hubán Gyula gör. katb. lel­kész végezte, aki igen szép beszédet in­tézett az uj házasokhoz, majd megható szavakban, az érdekeltek és a templomi kö­zönség könnyei között búcsúztatta el őket hazájukból. Az uj házasok néhány nap múlva hajóra ülnek és kivándorolnak Amerikába. Halálozás. Vértes (Friedmann) Mór joghallgató, a ki négy évvel ezelőtt a helybeli kir. kath. főgimnáziumban jelesül érettségizett, f. hó 10-én meghalt Budapes­ten a lipótmezei tébolydában, ahová csak pár héttel előbb szállították be, mint elme­beteget. ■ Érdekes közgyűlés. Ennek a közgyűlésnek voltaképen abban áll az érde­kessége, hogy nem lett megtartva. Nagy- Somkuton történt a dolog, hol a 40 tagból álló községi képviselőtestület e bó 1-re gyű­lésre volt összehiva. A napirendre 12 érde- dekes tárgy volt kitűzve, de az összes köz­gyűlési tagok, mintha csak összebeszéltek volna, egy szálig távol maradtak a gyűléstől. — Népiskoláink. Szatinár várme­gyében ez évben 401 elemi iskola volt 581 tanitóval, magyar tannyelvű 255, vegyes 77, tiszta román 69. 1904-ben volt 16 ál lami iskola, 3117 mindennapi és 1156 is métlő iskolakötelessel; az iskolák fenntartása 109,300 koronába került; a folyó évben már 37 községben volt állami iskola 8469 mindennapi és 2097 ismétlő tankötelesek. — A vármegyei tisztviselők fi­zetésrendezése. A legujjobb fizetésrende­zés nemcsak az állami, hanem a vármegyei tisztviselőkre is kiterjedt és gróf Hadik Já­nos, belügyi államtitkár már alá is irta, és ki is adta az erről szóló rendeletet, amely­ben a vármegyék alispánjai fölhivatuak, hogy az életbeléptetett illetményekre jogo­sultak névsorát és jogosultak kielégítésére szükséges összegek kimutatását haladéktala­nul terjesszék fel a belügyminiszterhez, aki azután gondoskodni fog róla, hogy az állam- pénztár az állami javadalmazás kiegészíté­sére szükséges összeget folyóvá tegye. Az összes illetmények épp úgy, mint az álfam- bivutalnoknál visszamenőleg julius hónap el­sejétől fogva utalványoztatnak. A fizetések ilyetén uj rendezése folytán a vármegyei tisztviselők törzsfizetései a következőképen alakulnak: VI. Fizetési osztály: Alispán. Alapfizetés 6400 korona, ötévi szolgálat után 7200 korona, tiz évi szolgálat után 8000 korona. VII. Fizetési osztály: Fő­jegyző, árvaszéki elnök, főügyész és az elő­léptetett főszolgabirák. Alapfizetés 4800 ko­rona, öt évi szolgálut után 600 korona. VIII. Fizetési osztály: Főorvos, I. oszt. aljegyzők főszolgabirák, árvaszéki ülnökök. Alapfizetés 3600. öt évi szolgátat után 4000, tiz évi szolgálat után 4400 korona. IX. Fizetési osztály: Alügyész, (árvaszéki ügyész), II. oszt. aljegyzők, I. oszt. szolgabirák, levél­táros, irodaigazgató. Alapfizetés 2600 4 évi szolgálat után 2900, 8 évi szolgálat után 3200, 16 évi szolgálat után 3400, 20 évi szolgálat után 3600 korona. X. Fizetési osz­tály : III. oszt aljegyzők, II. oszt szolgabi­rák, árvaszéki fogalmazók, vármegyei alor­vos, járási orvos, a)levéltáros (levéltári se­géd), közgyám, irodatiszt, nyilvántartó, ik­tató, kiadó, irattáros, (árvaszéki levéltáros), sortáros. Alapfizetés 2000, 4 évi szolgálat után 2200, 8 évi szolgálat után 2400, 16 évi szolgálat után 2600 korona, 20 évi szolgálat után 2800 korona. XI. Fizetési osz­tály : írnok, lajstromozó, segédnyilvántartó, segédkiadó, segédiruttáros, (irattári segéd), segédgyám, várnagy, kaszárnya-felügyelő, könyvnyomdavezető. Alapfizetés 1400 4 évi szolgálut után 1600, 8 évi szolgálat után 1800, 15 évi szolgálat után 2000, 20 évi szolgálat után 2200 korona. — A jövő évi primadonna. Ilyen­kor a színi idény közeledtével a színházlá­togatók, ha az előlegee színházi jelentésen a régi primadonna neve helyett újnak nevét rassák | tagok névsora között, kíváncsian rik a fejükét, vájjon milyen lesz az uj csillag, vájjon megtudja-e úgy vesztegetni a közönség szivét énekével, játékával, mint a hogy a régi tudta. — Hogy fölcsigázzuk az érdeklődést az uj primadonna iránt, itt kö­zöljük laptársunknak, a Deési Hírlapnak véleményét róla. „Komáromi Gizi egyike azoknak a keveseknek, akiket a természet igazi elragadó bájjal és a szeretetreméltó- ság nem közönséges mértékével áldotta meg, akiket a színpadra praedestinált s akiknek pályáját már eleve virággal szórta tele mo­solygó sorsuk; csupa szív, csupa kedély s temperamentum ez a művésznő és azonkí­vül nem kicsinylendő adományai a hizelgi fülbemászó hang és páratlan jártasság a színpadon. Nem azért játszik csak, mert szí­nésznő, hanem azért, mert ő arra született, hogy énekeljen, láncoljon, nevessen. Igazi szivet melengető derű jelenik meg vele a színpadon, ahova magával hozza igazi bájos ifjúságát és pompás kedélyét. Nem csoda, hogy mihelyt megjelenik, egyszerre őt nézi, bámulja mindenki, minden figyelmet ő maga köt le; megjelenésével, egy meghajlásával, egy bájos mosolyával elűz minden komor­ságot s magával ragad mindenkit, mig egy- egy tapsorkán közepette el nem tűnik a színfalak mögött.“ — Óhajtjuk, hogy lap­társunk kritikusa ne nagyitó üvegen ke­resztül nézte légyen a primadonna jó tulajdonságait. — Homokgödörbe balt kisleány, Csengerben Lipták Jánosné Erzsi nevű 8 éves iskolába járó leánya szombaton délben az iskolából haza menve, több társával ki­ment játszani az úgy nevezett „Halomra a honnan az egész község a homokot hordja. A kis Erzsiké oly szerencsétlen pillanatban szuladt le egy már aláásott homokgödörbe, hogy alig ért le, a felette álló, aláásott föld loszukudt s maga alá temette, Mire ki vették, halott volt. Az eset felett a község­ben általános a részvét, annyival is inkább, mert édesapja Amerikában van. A szeren­csétlen gyermek feltűnő szépség volt. * — Éjjeli osendháboritás. Egy idő óta napirenden vaD, hogy éjjelenkint duhaj legények dalolva, kurjongatva vonulnak végig egyes utcákon, miáltal a békén nyugvó polgárok éjjeli nyugalma nem kis mérték ben van káborgatva' — A Kinizsi-utcai és környékbeli lakókat pedig az iparos tanulók féktelen viselkedései oly nagy mértékben zavarják, hogy már elviselhetetlen az álla­pot. Tisztelettel kérdjük a főkapitány úrtól, hajlandó-e az adófizető polgárság nyugal­mának megóvása végett óvintézkedéseket életbeléptetni P — Nyári zivatar. Nagy-Szőlősön szombaton d. u. 5 órától egész éjszakán ke­resztül tartó nagy nyári zivatar volt vil­lámlással és menydörgéssel. A villám be­csapott báró Perényi egyik csürjébe s azt egészen elpusztította. — Meglopott színésznő. Holéczi Ilonát, a körűnkben is általánosan ismert drámai hősnőt, ki több Ízben volt a szatmári színtársulat tagja, a napokbuu bpesti laká­sán cselédje érzékenyen megkárosította; el lopta a művésznő több ezer korona készpén­zét, ruhaneműit és összes ékszereit. A tel je8en kifosztott művésznő az esetről jelentést tett a rendőrségen, a tolvaj cselédet azonban nem kapják sehol. — Hat kilométer a vonat alatt. Borzalmas szerencsétlenség történt, a múlt héten e hó 5-ón este a nyíregyháza—máté­szalkai vonaton. Egy ember ittas állapotban két kocsi közé esett a mely 6 kilométer tá­volságra vonszolta magával. A szerencsét- lenség akkor történt, a midőn a vicinális Káliét elhagyta és a holttestet a kállósem- jéni kazán tiszti tó gödörben találták meg másnap reggel. Az esetről a következő rész­letes tudósítást kaptuk. Juhász Pál a Nyir­báltok mellett levő Lebuj tanyai dohányos 4-én bement egyik társával Nyíregyházára, hogy az útlevelüket megsürgessék, mert Amerikába készültek. Másnap taligán men­tek át Kálióba, a hol jól felöntötték a ga­ratra. Itt Juhász elhagyta a cimboráját, ki­ment az állomáshoz és felszállott a Szulka felé menő esti vonatra. Bizonyosan a friss leaegő jótékony hatását akarva élvezni nem maradt bent a kupéban, hanem ki ment a kocsi perroujéra, a honnan, alig hogy a vo­nat elindult a kerekek közé esett. Szeren­csétlenségére a fűtő készülék csapjába a uadrágszijjáuál fogva fennakadt és így a vonat téljes 6 kilométer távolságra hurcolta Juhászt, aki az esés után pár percoel ki- szenvedett. A kállósemjéni állomás egyik kazántisztitó gödrében találták meg más­nap reggel az irtózatosan megcsonkított hullát. Feje ás két lába félig el volt kop­tatva, oldalán szintén rettenetes seb táton­gott. Juhászt felesége és öt gyermeke gyá­szolja. — Társadalmi élet Nyíregyhá­zán. Példa gyanánt említjük meg, hogy Nyíregyháza egyike azoknak a vidéki váro­soknak, melyekben a társadalmi élet leglük­tetőbben s a leghelyesebb irányban mozog mindig van benne valami egészséges társa­dalmi mozgalom, vagy megnézésre igazán érdemes látványosság. Különösen a „Besse­nyei kör* fejt ki nagy agilitást, mely téte­lenként a legmagasabb színvonalon áll mü- vészeetélyeket szokta rendezni a legkitűnőbb budapesti szinészek' és Írók közreműködésé­vel. Az idén első müvészestélye e hét végén lesz s azon Góth Sándor, V. Kraramer Te­réz, G. Kertész Ella, Molnár Ferenc és Po- lonyi Elemér fognak szerepelni. Épen a mái napon nyilik meg Nyíregyházán egy képki- állítás, melyen a legkitűnőbb magyar festők hosszú sorozatának képei láthatók. Szóval a nyíregyházai közönségnek minden tekintet­ben elsőrendű művészi események élvezésé­ben lehet része. — Elitéit nőosempéas. Máramaroe vármegyében a kivándorlás ürügye alatt űzött leánykereskedés az utóbbi időben is­mét élénkülni kezd. Különösen a zsidó leá­nyokat szállítják nagy számban Amerikába, hol erkölcstelen nyilvános házakban helyezik el őket. A mdramarosszigeti határkapitány­ság több ily nőcsempászeti ügyben nyomoz­ván, sikerült fogást csinált a napokban ifj. Dr. Mihályi Péter határszéli rendőrkapitány a felső-visói kirendeltség vezetője Havasrae- zőn, a bol Stern Máriát tetten érte, a mi­dőn több havasmezői, felsővisói és mávarna- ro88zigeti fiatal leányt akart Amerikában tartózkodó bátyjával közösen nyitott ven­déglőjükbe kicsempészni. A kiszöktetni szán­dékozott leányokat a szülőkhöz visszavitték, Stern Máriát pedig 15 napi fogházra és 200 korona péuzbüntetésre Ítélték. — A kabalisztika segélyével min­den név éa születési év részére szerencsesors­jegyeket helyezett el pecsét alatt a Kiss Károly és társa bankháza (Budapest, Kos­suth Kujos utca 13.). Mindenki kihasznál­hatja az alkalmat 1 írja meg nevét, születési évét és a Kiss bankház azonnal elküldi a pecsét alatt lévő szerencsesorsjegyet. Köztu­domású, hogy a Kiss bankház által már sok ezer család lett gazdag és boldog. Kísérelje meg szerencséjét mindenki Kies-nél, mert Kiss szerencséje nagy! — Weisz Gyula gyapjúszövet keres­kedő hirdetésére felhívjuk a n. é. közönség szives figyelmét. Nevezett cég elismert szo­lidsága és a szövetek szakszerű megválasz­tásit folytén bizalmunkat megérdemli. (1 — 3) — Kálivoda János gép-javitó mű­helye Szatmáron, Attila-utcán. Elvállal : bicikli javításokat és felszereléseket, továbbá többféle kivitelű mechanikai munkálatokat. Bicikli alkatrészeket uj és használt kivitel­ben olcsó árak mellett közvetít. — Mindnyájunknak el kell menni Szatmáron a piacra Dr. Lengyel Márton ur házába Deáktér 9. Pannonia- szálloda és Vajda üzlete mellé, mert oda lett áthelyezve Néhma kávé, tea és rum kizárólagos üzlete. — Kényszeritsiik-e a gyermeke­ket az evésre? Semmiesetre sem 1 Az ál­talánosan ismert Somatose segittégével föl­tétlenül sikerül a kicsinyeknél természetes és egészséges éhaégérzetet kelteni, az emész­tést fokozni és hizókura alkalmazása nélkül az erőt fokozni. Oly gyermekeknek, akik emésztő betegségek következtében elerőtle- nedtek, üdülők, skrofuláBok és tüdőbajosok­nak a Somatosa elsőrangú erősítő ezer. Fő­képen folyékony edes állapotában a Soma- toset az ily betegek szívesen beveszik. (4—5) — Vásároljunk osztály sorsjegyet a szatmári m. kir. főtőzsdében, hol a t. vevőközönség pontos és figyelmes kiszolgálás­ban részesül és a nyeremények azonnal ki lesznek fizetve. Sorsjegyek árai: 1 egész 12 K, 7,-ed 6 K, x/4-ed 3 K, ^g-ad 1 K 50 fillér. Húzás 1906 november 22—23-án. 3—4 MŰI ... Kérjünk! határozottan .. I AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZÜ TERMÉSZETES HASHA1TŐSZER.re».« 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom