Szatmár és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1906-11-06 / 45. szám

SZATMÁR és VIDÉKE. nem lettek felterjesztve a miniszteri jóváhagyás kieszközlése végett, s ezen jóváhagyás nélkül a pótadó kivetése iránt a megye nem határozhat és e miatt most már a májusi közgyűlésig kell várakozni, miután pótadót, csakis a rendes közgyűlés vethet ki. Furcsa színben tünteti fel az egész ügyet a főispán kijelentése, hogy a megyei alispáni hivatal az ő akarata ellenére az aktákat nein terjesztette fel, mert. ha ez igy van, a mit hinnünk kell, akkor ebből az látszik, hogy a főis- páni akaratot az alispáni hivatal nem respektálja és igy megtörténhetik, hogy bár a főispán szívvel, lélekkel rajta van a mátészalkai vasút, felépitésén, az alispáni hivatal ezer meg ezer aka­dályt gördíthet az építkezés útjába. Kölönben e kérdéssel a legközelebbi városi közgyűlés is fog foglalkozni. Apróságok. Nagy u riadalom, hogy a póuzügy- igazgatóság a város nyakáru küldött néhány végrehajtót azzal a szigorú meghagyással, hogy a hátralékos adót irgalmatlanul be kell hajtani. — No kérem — mondja egy polgár­társ — vége a szép időknek, mikor haza- áruló volt, a ki adót fizetett. * — Nem tűnt fel neked, hogy jt* utóbbi időben oly kevés 10 koronás bankjegy van forgalomban ? — Dehogy nem tűnt; csak hogy ón ezt már nagyon régen tapasztalom. * Az indóháznál reggel megrohanják az ujságelárusitót, s mindenki csuk a Napot, akarja. — Igazán furcsa - monologjzál ma­gában — hogy a világ milyet változott. Ezelőtt egy félévvel csak a Magyarország járta, s most hiába kinálom, az ördögnek sem kell. * Kolozsváron egy pénzhumisitó bandát fogott el a rendőrség. A bunda tejét Fillér Józsefnek hívják. — Ha én volnék az ügyész — jegyezte meg erre egy fiatal jogász — súlyosító kö­rülményként hoznám fel, hogy dacára annak, miszerint Fillérnek hivják, mégis 20 koro­násokat hamisított. * A nugysága összekiilömbözött a szobu- cicuseal, s boszuságában azt találta mondani neki, hogy ádja vissza a blúzt és a kendőt, a mit tőle prezentbe kapott. — Jó, visszaadom — nyelvel a cicus — de a nagysága is adja vissza a kézc-ókot, a mit érte adtain! * Mikor a lapok oly hevesen tárgyalták uzt a sérelmet, hogy u Bujdosók lelkiüdvéért Konstántinápolyban tartott gyászmise alkal­mával a kápolna feketesárga drapériával volt. feldíszítve, Bögre ur igy szólalt meg: — Ugyan kérem, mire .aló azért dühbe jönni 1 Hát van, a mi a magyarra nézve a gyászt jobban kifejezné, mint a feketesárga ?! Demeter. HÍREINK. — Lapunk jelen számához egy fél iv melléklet van csatolva. — Halottak napja. Halottak nap­jának kegyeletes ünnepén minden évben ki szoktak gyűlni a temetőkben a sírokon a kegyelet lángjai; ez évben is nagy kegye­lettel ünnepelték meg e hó másodikén o napot. A kalb, temetőben nagy embertömeg hullámzott az esti órákban, dacára annak, hogy az időjárás ugyancsak vissza akarta riasztani a közönséget az ünnepléstől, a mennyiben az eső egész nap ömlött. Saját­ságos, hogy a sírokon raeggyujtott mécsek a nagy eső dacára is égtek, a patakban ömlő zápor sem tudta eloltani a kegyelet lángjait. — Halottak napjának előestéjén a székesegyházban Hebelein Károly preláiu?- kanonok tartott szent beszédet. November 2 án d. e. 9 órakor nagy gyászmite volt, melyet dr. Bor o ni i s * z a Tibor püspök celebrált. — Nőegylétünk jótékony buzgal­mának dicséretére válik, hogy halottak es­téjén a temető kapujában gyűjtöttek ado­mányokat a tüdőbetegek javára, kiknek meg­mentéséhez ez alkalommal, midőn a halál szomorú gondolatának leginkább kellett n kedélyeket foglalkoztatnia, mindenki kész- séggel igyekezett adományaival járulni. — Novemberi előléptetések. No­vember 1-vel a katonatiszti előléptetések al­kalmával 6 felsége kinevezte táborszernagy­gyá Jekelfalusey Lajos-altábornagy; honvédelmi minisztert. Ismerőseink közzül előléptetésben részesültek: Lenz Győző ezredes vezérőrnngygyá, Dinbner Samu százados őrnagygyá, Kovács Gu«ztáv, Szlovák Ferenc es R o y k ó Alfréd főhadnagyok századosokká, Faragó Dezső és C z é k u s Zoltán, S z o m o r Aurél hadnagyok főhadnagyokká, továbbá a 85-ik gyalogezrednél I. oszt. századossá Jäger Henriket, hudnagygyá Nágelreiter Antal tiszthelyettest nevezte ki a király. Grutulálunk a kinevezésekhez, illetve elő­léptetésekhez. — Uj altábornagy. Hadusfalvi Lud man Gyula tábornokot, ki régebben, mint ezredes városunkban is sokáig lakott, őfelsége a novemberi előléptetések alkalmá­val altábornagygyá léptette elő. — Előléptetett hadnagyok. A közös hadseregben a novemberi előléptetések alkalmából £ r d ő s s y Dániel, W a r h a n i k Vilmos és Pfeifer Antal hadna­gyok főhadnagyi rangot nyertek. — Áthelyezések a katonaságnál. Az ezredparancsnokság rendeletére Eötvös Sándor főhadnagy Szatinárról Máramaroe- szigetre, Szifts Károly hadnagy pedig Máramarosszigetről Szatmári*» helyeztetett át. — Kilépés egy szerkesztőségből. A Szatmárvármegye c. nagykárolyi lap ve­zérlőbizottságának egyik tagja dr. Nemes- tóthy Szabó Albert kilépett a lap szer­kesztőségéből. — Uj tb. vármegyei ügyész. Dr. Falussy Árpád főispán dr. Fuchs Jenő mátészalkai gyakorló ügyvédet vármegyei tb. tiszti iigyészszé nevezte ki. — Előléptetések. A király H o r- v á t h György mátészalkai járásbirót a VII. fizetési osztályba léptette elő. — Pupp Ferenc hadi tengerészeti mérnököt, Pupp Endre vármegyei írnok fiát, a hadügymi­niszter folyó évi november 1-től tengerészeti kapitánynak léptette elő. — Áthelyezés. Steiger József in. á. v. főellenőrt, ki a szilágysági b. ej vasút megnyitása óta, 19 éven át főnöke volt a zilahi állomásnak, Szatmárra a for­galmi főnökséghez helyezték átal. — Istentiszteletek Rákóczi emlé­kezetére. A helybeli status quo ante iz­raelita hitközség tegnap d. u. fél 5 órakor Eötvös utcai templomában unnak emlékeze­tére, hogy II. Rákóczi Ferenc és társai hamvait magyar földön temették el, ünnepi istentiszteletet tartott. Az ünnepi beszédet dr. Jordán Sándor rabbi tartotta. A gör. kath. templomban vasárnap reggel 8 órakor Rákóczi Ferenc és bujdosó társai emlékére H u b á n Gyula lelkész gyászis- tenitisztelatet tartott. — A szatmári ev. ref. templomban tegnap d. e. 9. órakor Bi k i Károly esperes tartott gyászistentiszteletet. — Papok tisztelgése. A beregi róm. kath. klérus múlt keddeu tisztelgett dr. Boroniisszu Tibor szatmári püspöknél. A tisztelgők szónoka S z a 1 a y Sándor kerülti esperes plébános volt. A tisztelgőket a püs­pök igen kegyesen fogadni s szívesen látta asztalánál vendégeiül. — Kirendelt és visszarendelt végrehajtók. Pénteken reggel Nagy Tamás pénzügyi titkár négy állami végre­hajtóval érkezett városunkba, kik azon cél­ból voltak kirendelve, hogy az 1904-ről és előző évekről még behajtatlan adók és il­letékek behajtását teljesítsék. Mikor a vég­rehajtók küldetésének célját megtudták, uur nál inkább érthető konsternáció keletkezett városunkban, mert, hu van is 1904-ből még adó- és - illetékhátralékunk, az egyáltalán nem rúg olyan tetemes összegre, hogy ilyen különleges beavatkozás szüksége forgott volna fenn. Egy küldöttség felkereste Ke­lemen Samu képviselőt s kérte, hogy lépjen közbe oly irányban, hogy az állami végre­hajtók kiküldetése vona-sók vissza. Képvi­selőnk azonnal telefonice értekezett a főis­pánnal, aki 1 egyelőre további intézkedésig keddig felfüggesztette a végrehajtók műkö­dését. Hétfőn reggel Nuvák Lajos foszám- vevő Nagykárolyba utazott,' hogy a pónz- ügyigazgatóval, dr. Kelemen Samu képvi­selő pedig Budapestre, hogy a pénzügymi­niszterrel személyesen érintkezzék ez ügy­ben. Közbenjárásuknak meg is lett a kívánt eredménye, am nuyiben a kiküldött állami . végrehajtókat már vissza is rendelték s igy 1 városunk az adóbehajtasn-ak e különleges s jelenleg szükségesnek épen nem mondható módjától megszabadult. — Az EzrOB nagytanácsa tegnap d u. 6 órakor ülést tartott, a melyen főként n szegény iskolás gyermekek felruházásával foglalkozott. E célra a nagy tárnics 400 ko­ronát szavazott meg oly formán, hogy ebből 300 kor. az állami elemi, s 100 kor. a róm. kath. elemi iskolai tanulók rés/éré adatik ki. Kimondta a nagy tanács, hogy e hó 17-én este szokott helyén nagy asztalt fog ta.rtani, e elvárja, hogy azon az összes tagok meg jelenjenek. A Kölcsey-kör f. hó- 5-én váj. ülést tartott, melyen Orosz Alajos az írod. sz. elnök« bejelentette, hogy zakosztály f. hó 18-án d. e. 11 j órakor a városháza nagy tanácstermé­ben fényes Rákóczi-ünnepséget rendez. — A Lorántffy-egylet estélye. Már lapunk múlt számában megemlékez­tünk arról, hogy október 31-én a Loránlffy- egyesület estélyt rendez az ev. ref. főgitnn. tornacsarnokában. Az estély mind-m tekin­tetben kitünően sikerült s nagyszámú érdek­lődő közönség jelenlétében folyt le. A ver gyeskar éneke után B i k y Károly esperes tartott megnyitó beszédet. Fekésházy Gyula törvényszéki biró most következő szabadelőudnsa mindvégig élénken lekötve tartotta az érdeklődést. A műsor többi száma a K o 1 on a jr Margit és Kolozsváry Etel k. a. kettős éneke, a C s á s z y László szavalata és a kar éneke is szépen sikerült. — Ref. egyházkerületi közgyű­lés. A tiszántúli ref. egyházkerület nov. I 11-én turtja őszi közgyűlését Debrecenben a főiskola dísztermében. Ez alkalomból ün­nepelni fogják gróf Dégenfeld Józse­fet, a ki tiz éves íőgondnoku az egyház kerületnek. A Dégenfeld nevére nagyobb alapítványt szándékozik tenni az egyházke­rület, a melynek gyűlése a sok és fontos tárgy miatt előre láthatólag 3—4 napig el fog tartani. — A nöegylet hangversenye. A helybeli jótékony nöegylet,' hölgyeinknek ez az agilis egyesülete" e hó 10-én szombaton este ügyesen összeállított műsorral hangver­senyt s ennek keretében műkedvelő-előadást rendez a városi színházban saját szegényei­nek és árváinak felsególyezésére. A rende­zőség már hetek óta buzgólkodik a siker érdekében. A két bájos kis színdarab sorsa pedig, amelyek előadásra kerülnek, műked­velőink legjobbjainak kezébe van letéve. Előre láthatólag a sok igyekezet meg fogja hozni a fényes anyagi eredményt is, aminek kétségtelen jelei már most az előadásra szóló jegyek rendkívüli nagy keresletében nyilatkoznak meg. A változatos műsor > a következő: 1. Prológ. Irta Ma kai Emil. El­mondja: özv. Vityiné Nagy Ella urhölgy. 2. Babavásár. Előkép. 3. „Hófúvás* vígjá­ték 1 felvonásban, irta Szomuházy István. Személyek: Illés Ferenc távirótiszt Dr. Pirkler Ernő ur. Szaluy Andor Nftményi Koncz Nándor ur. Enrenthal kereskedelmi utazó Nagy Vince ur. Terka kisasszony Nyárády Margit urhölgy. Antal a táviró- hivatal szolgája Szuhányi János ur. 4. Zon­gora játék. Előadja Szent-Imrey Emma űr- hölgy. 5. Szuvalat. Előadja Papp Béláné úrnő. 0. Hódolás Rákóczi előtt. Előkép. 7. „Az egyetlen leány.“ Vígjáték *egy fel­vonásban. Irta: gróf Fredró Sándor, fordí­totta : Rudnótfay Sámuel. Személyek : Szum- balinszky földbirtokos Nagy Vince ur. Paula leánya Jéger Rózsika urhölgy. Gomojtó Má­tyás litvániai földbirtokos Csomay Aladár ur. Agatha neje Maróthy Anna urhölgy. Rutatinszky Kézinél* földbirtokos Dr. Pirkler Ernő ur. Lujza neje Litteráthy Ilonka ur­hölgy. Camilla Lengyel Angéla urhölgy. Pepi Varjú Ibolyka urhölgy. Durzsinszky Ágost Nyárády László ur. Mareczky Hen­rik Numényi Koncz Nándor ur. Boldizsár öreg szolga Naményi .Koncz Nándin* ur. Történik Szumbalinszky mezei jószágán. — Jegyeket Lővy Miksa kereskedésében lehet váltani. — Simon Aurél szereplése. A II. Rákóczi Ferenc, és bujdosó társainak ham­vait hazaszállító országos bizottság elébe Constanciába (Románia) a fekete tenger partjára tolmácsi minőségben Simon Aurél gyógyszerész (Misztótfuluból) lett ki- küldve. Simon Aurél nem csak mint tol­mács szerepelt, de nugy segítségére volt a bizottságnak a koporsók és a kő szárkofá- gak a hu jóról a vonatra való átszállítása körüli intézkedéseknél, továbbá Tallóczy La­jos miniszt. osztályfőnök történelmi magya­rázatait, melyeket a kiváncsi román újság­íróknak tartott, részletenkint román nyelven ő is előadta. Igen meglepő jó hatást szült, midőn Tallóczy magyarázata után Simon elmondotta, hogy Rákóczi testőrei mind ro­mánok voltak. A szükséges lepecsételéseket szintén Simon Aurél végezte Tbaly Kálmán megbízásából azon pecsét gyűrűvel, melyet a régi időben, mikor még a fiatal korbun Thaly kint járt Törökországban és ezen gyűrűvel pecsételte le a nagy nemzeti hősök szarkofágult. Megköszönte továbbá Simon Aurél a küldöttség és Magyarország nevé­ben a románok figyelmét és udvariasságát. — Eljegyzés. Or deutlich Fe­renc dési nagykereskedő, a S/olnok-doboku- megyei Takarékpénztár aleluöke eljegyezte október hó 30-án Szulmúron Kábán Aran­kát, ü/v. Kábán Salamonná leányát. Az ifjú vőlegény a dési kereskedő világnak egyik legelőkelőbb és legnépszerűbb tagja s' néhai Ordentlich Adolfnak, a dési izr. hitközség egykori eluökének fia. — Templomszentelés. Dr. Boro- mis/u Tibor püspök o hó 1-én szentelte fel u tanítóképző intézeti templomot. A felszen­telés után az első misét maga a püspök, a szent beszédet pedig dr. Wolkenberg Alajos mondotta benne. — Szent Imre nap. A kir. unth. főgimnázium védszentjének. ünnepét ez idén is fényesen ülte meg. Folyó hó 5. én dr. F e c b t e 1 János teljes segédlettel ünnepi nagy misét mondott, Fölkel Bélu tanár ez ünnep jelentőségét szépen méltató szent beszédet' mondott,. O r o s z Alnjos művészi énekkel emelte az isteni tisztelet fényét. — Az OlsŐ előadás. A szini évad­ban az első előudás f. hó 16 án lesz Ez ul- kulommal Herczeg Ferenc „Bizánc“ cimü 9ziuműve kerül színre. E hatalmas kompo- zicióju drámában, mely különben a jeles írónak egyik legkitűnőbb alkotása, igen sok szép és nehéz szerep van, melyeknek elját­szása ugyancsuk próbára teszi a színészek tehetségét; s' igy már az első előadás után körülbelől abban a helyzetben lehetünk, hogy pozitív véleményt mondhatunk a tár­sulat drámai értékéről. — Drágul a hús! A helybeli mé­szárosok bejelentették a rendőrfőkapitányi hivatalnak, miszerint u marhahús árát kilón­ként 1 K 52 fillérre (76 krajcár) emelik fel a husfogyasztó közönség nem nagy megelégedésére. — Halottak estélye a blidári temetőben. Papp Lujos volt szatmári s most felsőfernezelyi g. kath. lelkész neveze­tes újítást hozott be paróchiáján. Ugyanis felkérte híveit,- hogy a kegyeletnek áld'zvu, a sírokat a temetőben világítsák ki s mivel az anya-p.tróchiában csakis halottak estéjén világítanak, blidári hívei már u múlt vasár­nap este gyönyörűen kivilágították a halot­tak birodalmát s Papp Lajos lelkészük este 5 órakor u temetőben az elhaltakért „Pu- rasztást“ és szentbeszédet tartott. Hiveit annyira meghatotta ez a fuuktió, hogy sz. beszéd után, a lelkész indítványára, gyűj­tést rendeztek a szegény gyermekek felru­házására és oly szép összeget gyűjtöttek össze, hogy télire felöltöztetnek ruhával mintegy 30 iskolás gyermeket. A nemes tett nem szorul dicséretre. — Sztrájk. Az elmult héten hétfőn nyílt meg a nugykárolyi Kölcsey-nyomdn r. t. s már csütörtökön sztrájkban állott u személyzete. Az igazgatóság a benyújtott árszabályt nyomban a sztrájk kiütésekor aláírta s csupán a munkavezető személyi­sége adott reá okot, hogy a sztrájk három napig tartott. Ma azonban már -munkában áll a személyzet. — A püspök fényképei. Megemlí­tettük annuk idején, hogy dr. B o v o m- i s z a Tibor szatmári, püspök meglátogatta S c h e r 1 i n g Antal fényirodáját s ott különböző . állAsokbap Jefié.nybépű^íeUe ipá; gát. Ezen felvételek után készített képek már elkészültek éB, Scherlingnek fényirodája előtti kirakatban láthatók. 6 különféle fel­vétel van itt kitéve a főpásztorról s a felvételek mindegyike igen hű és találó. A képek előtt állandóan sok néző van. — Eljegyzés. Ligner Benő ma­gánzó, mendei lakos, eljegyezte G r ü n t e I d Amália postakezelőnőt Nagykárolyban. — A szatmári izr. nők fillér­egylete folyó hó 11-én délután félhárom órakor a keresk. és iparbank tanácstermé­ben rendkívüli közgyűlést tart, melyre a mélyen tisztelt tagok ezúton is meghivat­nak. Tárgysorozat: Elnöknő választás, vá­lasztmányi tagok választású, esetleges in­dítványok. — A szatmári népkonyha va-ár­jiup. 6 hó 11-én délelőtt 11 órakor nyílik meg a közelgő téli idényre. Ezúton hivja meg a m. t. választmányát, tagjait és jó­tevőit a népkonyha elnöksége. — Kereskedelmi csarnok Zilá­ljon. A zilahi kereskedők váró ukban keres­kedelmi csarnokot létesít ettek és október 31-én tartották megnyitó ünn'p'lyét. A csar­nok elnöke Bikfulvi Ernő lett. — Véget ért a cipész-sztrájk! A cipészek sztrájkja vasárnap ért véget vá­rosunkban. Az nap délelőtt 10-órakor sike­rült a főkapitány hivatalában a munkaadók és munkások bizottságai közt a meg-gve- zésl létrehozni. — Régi színházi bérlők figyel­mébe! A színigazgató előlegei színházi je­lentésében felkéri a múlt évi színházi bér­lőket, hogy amennyiben ez évben if-bérelni akarnák, igényeiket fi Ivó 6-tól 8-ig. d. r. 10 és 12 óm között a színházi irodában, jelentsek be, hogy azon ul az uj bérlők igényeit is kielégíthesse. — Nagy tűz. A múlt hó 30-án n helybeli Jé/u-tár.stis-ági atyák zsa(lányi bir­tokán nagy tűz ütött ki. A iű< az egyik gazdasági épület kigyulúsából keletkezett s onnan terjedt tovább. A polgármesteri hi­vatalt sürgönyileg érlesilVtték a tűzvészről s ennek intézki dé*ére , tűzoltóságunk két géppel gyorsan kivonult a helyszínére s ■ óriási erőfoszit.éssel sikerült néki a tüzet lokalizálni. A kár több miüt .20000 koronát., tesz ki, melynek egyrésze a biztosítás révéit megfog térülni. — A nagy károlyi oroszszertar- tásu görög katholikusok Ugye közele­dik a megvalósulás felé amennyiben Radu Demeter migwiirudi sí'öf. kath püspök inár jMP Folytatás a mellékleten. a

Next

/
Oldalképek
Tartalom