Szatmár és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1906-10-16 / 42. szám

Melléklet az 1906. évi 42. számhoz. 8ZATHÁR Éfl VIDÉKE. — Állami kezelésbe vétel. Mint értesülünk h hegyi vusut állami kezelésbe vétele legkésőbb 1907. január 1-ig megtör­ténik. — Ugyuu csak e határnapig okvetle­nül állami kezelésbe veszik a Nagykároly — somkuti vasutat is. — Pártgyülés. A szatmárvármegyei függetlenségi pórt | hó 17-én este 9 órakor Nagykárolyban a Polgári Olvasókör helyi­ségében pártgyülést tart | megejtendő vá­lasztások és a közgyűlési tárgysorozat feletti határozat céljából. — Fizetésemelés. Említettük már, hogy a vidéki nyomdatulajdonosok szövet­ségének és u nyomdászok szakkörének vá­lasztott tagjai a nyomdai szakmunká­sokra vonatkozólag egy közösen megállapí­tott és városon kint osztályozott raunkadij- szabályzatot hoztak létre, a melyet október. 7-én 4 évre megkötöttek. Ezen uj rendszer életbeléptetése végett a helybeli nyomdá szók nyomdánként! aláírás végett október 13-án terjesztették be főnökeikhez pontokba foglalt munkadij-szubályzutukut, melyeket a szatmári nyomdatulajdonosok módosítás nél­kül elfogadtak. A munkadij-szabályzalbun foglalt fizetések átlag 10 béremelkedést eredmény esetek, amelyhez arányosan a nyomdatulajdonosok a nyomdai termékek árát kénytelenek felemelni. — Dr. Ratkovszki Samu, a mun­kácsi áll. főgimnázium hitoktatója, 20 exhor- tációt adott ki egy Csinos kötetben. Fölötte szerény mottója: „Nincsen olyan rósz könyv, hogy valami haszna mégis ne lenne“ (Pli- nius), csak növeli a külsőleg is csinos könyv belső értékét. A szerzőt, illetve szónokot, beszédei szerkesztésében az a nem közönsé­ges ambició vezérli, hogy tanítványai leikébe látva szeretőtöket és bizalmukat megnyerje, hogy azok föltétlenül higyjeuek neki s szen­tül meg legyenek győződve arról, hogy csak javukat akarja. Nem hittant tanít, hanem a maga nagyon szilárd thoologiai bázisán állva, de azt mintegy eltüntetve hallgatói elől, beszélget velük arról, hogy lesznek ked­ves emberek, hogyan lesznek tisztességesek, okosak, boldogok, hogyan haladhatnak az életben, hogyan lesznek hasznára önmaguk­nak s a társadalomnak, A gyönge fiatul le­lek erénynek képzelt kis bocsánandó bűnei­ből indul ki s ennél megragadva kedvüket, érdeklődésüket, figyelmüket, ellenállhatatla­nul huzza őket a magasabb tökéletesség, erkölcs, istenben való hit, a halálféle­lem megvetése stb. magasabb ideáinak szfé­rájába. Nugy mester. Folyton azon mester­kedik, hogy rátapintson a gyerek ele venire, hogy az mintegy meg legyen lepetve, hogy az ő katekétája ezt is tudja, azt is tudja, a miről naiv furfangjával a nebuló ■ azt hiszi, hogy csak diáktitok, hogy a nagy embernek arról sejtelme sincs. Mikor aztán megtörtént a leleplezés, kitűnik, hogy biz ez sem jó, az sem jó, hogy igy vagy úgy jobbau lenne. Elmondhatjuk az ő mottója variálásával, hogy nincs az a haszontalan kis diákeréuy, vagy diákhiba, amelyből mély pszihológiával valamely becses hitbeli vagy erkölcsi tanulságra ne vezetné kis hallgató­ját, aki persze úgy hiszi, hogy maga jött rá az igazságra. Nem m gyitok, hu azt mondom, hogy valósággal megközelíti a Szokrateszi módszer jelességét s a Krisztusi tanítás sze­retettel teljes finomságát. Az a sok tudás, amelyet szerző a hi (tudomány, nyelvészet, irodalom, s természetismeret köréből állan­dóan készletben túrt, hogy felolvad, mily emészthetővé válik, milyen könnyű cse­megévé lesz az ő mesteri konyháján ! Sokszor úgy látszik, hogy modernizál anél­kül, hogy profanizálna. Engedékeny, köny- ,nyen megbocsátó, anélkül, hogy a maga Által megvont, erkölcsi határuk közül pilla­natra kiboc-ájtaná emberét. Ügyesebben, mestericbben, meggyőzőbben alig szólott exhortátor tanítványaihoz. Tárgyát mindig szellemesen választja meg s könnyedén tár­salgó, de azért m igvas stílusban, rendkívül változatos előadásban meríti ki. Mindent megmagyaráz, semmit sem hagy értelmezés nélkül, s még sem fárasztóan kommentáló vagy szőrszálhasogató- Beszédeinek alap­gondolata egységes és egyszerű. Érdekes egy kis szemlét tartani tárgyai felett: az éllett- ségező ifjak járjanak. templomim azután is, ha a közép iskolából kikerültek; a hazug­ság utálatos, de nem is érdemes'hazudni; a báláitól nem kel! félni, a sírtól tanulni kell; miképen lesz az ember kedves; a restség nagy betegség; a természet törvényeit, tisz­telni kell s az egészséget megbecsülni I külsőn­ket is gondozni kell; lelkiismeretűnk gya­kori megvizsgálása uugyon szükséges; tisz­teljük a szenteket, mint u hősök nevelőit; a hálátlanság rut dolog, az imádság az erények tápláléka 'stb. — Mindent össze­foglalva egy úgy tárgyánál, mint stílusá­nál fogvu kiválóun értékes könyvet tesz ki ez ,,u húsz exortáció, amely egy előkelő szellem nugy műgonddal, uz ifjúság iránti meleg szeretettel, s mély lélektani belátás­sal készült munkája, hasonló munkakört be­töltő tanárok tanulságára is, — bár ezt a szerző nem arrogálja magának. Megjelent a Pázmány-sajtóban. Ara 2 korona. — Tőkeemelés. A Szatmári Bmk, melynek most 200000 korona alaptőkéje és 500000 korona tartalékalapja van, elhatá­rozta, hogy alaptőkéjét 125000 koronával felemeli | I célból 250 koronás árfolyamú uj részvényeket bocsát ki, melyekre a régi részvényesek elővételi joggal bírnak. Rész­vényeket okt. 28-ig lehet előjegyezni. — Bonctani múzeum Szatmáron. Fo'yó. hó. 19-én délután nyílik meg áz István téren | Winter Vilmos-féle panopti­kum és bonctani múzeum, úgyszintén, a vi­lághírű Vinter-féle nemzetközi képtárlat is. A panoptikum tartalma: I. szakasz: Mű vészel és tudomány. II. szakasz: Mütárlut. III. szakasz: Néprajzi osztály. Az öt világ­rész legszsnzációbb eseményei. Bonctani mú­zeum csak felnőttek számára. Hétfő és csü­törtök délután csak hölgyek számára. Tartal­maz nehány száz óletnagyságu alakot és kü­lönféle a leghíresebb tanárok által készített preparátumot, kötéseket az ember fejlődé­sét és egy 2000 éves múmiát, mely minden nagyobb városban nagy szeüzációt keltett. Beléptidij a panoptikumba 30 fillér, este 40 fillér; a bonctani múzeumba 30 fillér. — Mulatság. A szatmári asztalos­segédek november 4-én, a Punnonia-szálló- ban táncmulatsággal egybekötött műkedvelő előadást rendeznek, mely alkalommal színre kerül a „Doktor ur“ cimü bohózat. A meg­hívók a közelebbi napokban lesznek kibo­csátva. — Sztrájkolnak a cipészek. A 1 helybeli cipészlegények és cipészinasok már I hetek óta tervezték, hogy sztrájkba fognák j állani. Mint értesülünk, tegnap tényleg ki­mondták a sztrájkot s általánosan beszüntet­ték a munkát. — Nőegylet kiadása szeptember bóban : Arvahází- kiadás 162 K '78 f. Sze­gények segélye 178 K. Rögtöni segély 3 K Vegyes kiadás 18 K 30 f. Összesen: 362 K 08 fillér. — A eseudőrbódék felállítása. A múlt szerdán hajtották végre a törvényha­tóságnak azt a régibb keletű határozatát, mely elrendelte, hogy a város különböző pontjain csendőrbódékat állítsanak fel a szolgálattevő csendőrök részére. Az uj bó­dék bádogból vannak s igen csinos kiállítá­sunk. Számszerűit 9 ilyen őrbódét állítot­tak fel. — Mészárszékek ellenőrzése. A kereskedelemügyi miniszter legutóbb kimon­dotta, hogy a marbahusmérés rendes keze­lésének ellenőrzésére a városi, illetve köz­ségi elöljáróság illetékes, mert úgy a köz, valamint az állategészség tekintetében ezek vannak hivatva az ellenérzést elsősorban gyakorolni. — A „Cunard“ magyar-ameri­kai vonal közhírré teszi, hogy a menet­rend szerint október 18-án induló „Karpat- hia* hajón kívül, egy héttel később, vagyis október 25-én még az „Ultonia“ gyorsgözö- sét is indítja Fiúméból New-Yorkba. Díjta­lan .'felvilágosítási ad az Adria személyszál­lító osztálya: Központi Menetjegy iroda Bu dapesten, Vigadó-tér 1. és a kivándorlási meghatalmazottak. — Nem kell tagosítás! így gon­dolkoznak Tyúkod és Porcsalma községek lakói, kik a náluk épen most folyó tagositási műveleteket nemcsak rossz szemmel nézik, hunéin nagyon is erős eszközökkel kívánják bizonyítani, hogy nem rokonszenveznek ve­lük. A napokban valóságos lázadás ütött ki a tagosítást vezető mérnök ellen, u kit meg akartak gyilkolni. Eletbenmaradása csak az épen ott időző csendőrök erélyes ellánáilá- sánuk köszönhető. Minthogy a hangulat nem csendesült le, a gágykárolyi szárny­parancsnokság még 20 csendőrt küldött ki a rend fenntartására. — Ingük József elsőrangú polgári papi és egyenruházaú üzlete Szutmár város­ház épület. E megbízható céget ajánljuk a nagyérnemtt közönség becses pártfogásában, hol mindennemű polgári öltönyök, papireve- rendák, katonai egyenruhák s teljes katonai felszerelések a legelegánsabb kivitelben be­szerezhetők, bármely C9apattesthez tartozó egyéves önkéntesek jutányos árban fölszerel­tetnek. — Könyvelés- és pénztár-keze­lésben jártas kisasszony nagyobb üzletbe felvétetik. — Cim a kiudóhivatulbau. — Ingyen Naptár! 1907. évre szóló 400 oldalas nagy képes naptárt kúp az a ki Néhma Ferenc órás ékszerész és látsze- rész üzletéből Szutmár (Deák-tér Vécsey- ház) 5 K. árut vásárol. — Árjegyzék bér­mentve. Mindennapi használatra legjobb a pontosan szabályozott „V a s u t i Óra ára 9 Korona. ­— Eladó borkészleteket nagy­mennyiségben tart nyilván u Szutmármegyei Gazdasági Egylet titkári hivatala (Szatinár, Verbőc/i-utcu 5.); ugyanott minta üvegek is rendelkezésre állanak. (46—?) — A Ferencz József keserű viz az összes hushujiószcn.-ket természetes, erőtelje­sen oldó-éreje folytán túlszárnyalta már- Mint udag elégséges egy boros pohár. — Kér­jünk határozottan Ferencz József keserüvizet. (9 — ) — Uj zenekar — uj nótákkal. Liusztóczi György közkedvelt zenekara az általánosan ismert és jóhirnévnek örvendő Bornemissza Dániel zenekarával egye­sült s jelenleg 10 elsővendü tagból áll. Az ujjonnan szervezett társulat mu legjobb ze­nekar Szatmáron, melyet a helybeli és vi­déki bálrendezők és magán körök figyelmébe szíveseit ajánlhatunk. — Rosszul táplált, sovány egyé­neknél és tüdőbetegeknél a legalkalmasabb tápláló szer a fehérnyében gazdag étkezés. Mivel hús, tojás vagy tej nagyobb adagok­ban I gyomrot túlterhelik, az étvágyút és uz emésztést zavarják, nagyon ajánlatos hogy a megszokott házi kosztnál marudjunk és mellékesen folyékony Somatoset élvezzünk. Ez a szervezetbe a tápláló anyu- gokat sűrített formában viszi be, fokozza uz étvágyat a nélkül, hogy az emésztő erőt túl­ságosan igénybe venné és bámulatos súly növekedést okoz. (8—) Felelős szerkesztő: Dr. Fejes István. Főmunkutárs: Dr. Tanédy Endre. Lap tulajdonos és kiadó: Morvái János. Ü Egy jó forgalmú ü pék üzlet több lakosztálylyal, bolthelyiséggel örök á.ron eladó. Szatmár-Nétneti Wesselényi-utca 33. Értekezhetni Jeney LajOStulajdonossal. jyjEGHIVÓ. A Szatmárvármegyei * * v » * takarékpénztár r. t. f* *7 V ELJEGYZÉSI és meg h ivók­LAKODALMI nak alka>­más rojtos szélű merített papír — állan­dóan nagy válaszlékban kapható ÍMORVAI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJÁBAN. Elegáns eljegyzési és lakodalmi 1 MEGHÍVÓK ca“S ...; ... ... készülnek ................... LI TOGRAFÁLT BETŰKKEL a megrendelést követő 3 nap alatt, a litografált betűkhöz hasonló SZÉP ÍROTT betűkkel a megrendelés napján azonnal. 148/2 1906. V. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági kiküldött az 1881. évi LX. t. c. 102. §-a értelmé­ben ezennel közhirré teszi, hogy a szatmári kir. törvényszéknek 1906. V. 9620. sz. végzése következtében dr. Steinberger Samu ügyvéd által kép­viselt Mátészalkai ipar és kereskedelmi bank részvénytársaság javára Thury Zsigmond kisari, Nagy László nagy- ari és Papp József csekei lakosok el­len 186 kor. s járulékai erejéig 1906. évi julius hó 10-én foganatosított ki­elégítési végrehajtás utján lefoglalt ! 2000 koronára becsült a kővetkező in­góságok u. m.: lovak és szarvasrnar- hák nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a fgyarmati kir. jbiróság 1906 évi V. 148/2 sz. vég­zése folytán 186 kor. tőkekövetelés ennek 1906. évi február hó 6 napjá­tól járó 6°/0 kamatai, 7»°/o váltódij és eddig összesen 94 kor. 59 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Kisarban, Nagyarban és Cseké- ben végrehajtást szenvedettek házánál leendő eszközlésére 1906. évi októ­ber hó 23-ik napjának d. e. 9, 10 és 11 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. t. c. 107., 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. Amennyiben az árverezendő in­góságokat inások is le és felülfoglal­tatták s azokon kielégítési jogot nyer­tek volna árverés az 1881. évi LX t. c. 120, §-a értelmében, ezek javára is elrendeltetik. Kelt F-gyarmat,’ 1906. október hó 11 napján. Pataky Ferenc kir. b. kiküldött. * ezennel közhírré teszi, hogy f, évi október hó 28-án délelőtt fél 11 órakor saját intézeti helyiségeiben (Batthányi-utca 1. sz.) tart, amelyre a t. részvényesek ezúton is tisztelettel meghivatnak. Kelt Szatmár-Néinetiben, a Szat- márvármegyei takarékpénztár r. t. igazgató tanácsának 1906. évi szep­tember 26-án tartott üléséből. Az igazgató tanács. A 1. Jegyzőkönyv hitelesítő bizott­ság kiküldése. 2. Határozat hozatal a Szinérvá- raljai takarékpénztár r. t.-nak egye­sülés utján intézetünkbe való beolva­dásáról. 3. Határozat hozatal az alaptőke 1000 drb. 200 korona névértékű rész­vénynek 300 koronás árfolyamon való kibocsájtása utján 600000 koronáról 800000 koronára felemelése iránt. M. Á. V. menetrendje. Érvényes 1906. október hó 1-tAI. Szatmárról indul: *4 • %4 Gyorsvonat Személyvonatok Debreczen 218 n a 8#3 230 718 Klrályhá a m m 12*® ö N -Bánya —­B “790 248 Minden szerdán F.-Gyarmat 10®° 78ij V. v. 241 Szatmárra érkezik: H í© i*4 o fct Gyorsvonat Személyvonatok Debreczen |849 2 is 546 8*8 112 38| |7u Királyháza 214 844 B 1108a| N.-Bánya 8 04 |6 38| J60 Minden szerdán F.-Gyarmat 749 jö*8! V. v. l5®®j A fekete" vonallal bekerített, vagy vo­nallal jelzett számok esti 6 órától reggel 6 ráig az éjjeli időt jelzik. Szatmár-bikszádi vasút menetrendje. 112 sz. 6114. számú 6111 61131 8Z. 8Z. I nd. 9.— 9 06 9.26 9.59 10.15 10.32 10.52 11.08 11.38 12 06 12.31 12.50 7.26 Szatmár 7 32 Szatmár Szentvér 7.52 Batiz 8.25 Gombás 8.40 Sdrközujlak 8 57 Sárköz 9.17 Gyertyános 9 33 Muzsduj 10.03 Avasujváro9 10 31 Vámfalu 10 .55 Avasfelsőtalu t 11.14 Bikszád 8.08 16 24 8.0316.19 7.45 16-01 7.12 15.28 6.56 15.12 6.50 \ 5 06 6.22 \ 4.38 6.06 1 4.22 5.46 1 4.02 5.1313 28 14511 3.05 14.26 12.40 Az éjjeli időt fekete számok jelzik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom