Szatmár és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1906-10-16 / 42. szám

Huszonharmadik évfolyam. 42-ik szám. Szatmár, 1906. ojrtj&er 16. IV j-j* TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. V. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. = AZ ELŐ FIZETÉS ÁRA: = Egész évre . . . 6 kor. I Negyedévre I kor. 50 fill. Fei évre .... 3 » | Egyes szám ára M » Község-jk, községi jegyzők ás néptanítók részére egész évre 4 korona. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők : = Morvái János Mayvoyomdája Eötvía-utcza 6-ik sz. alatt = T-F-.T .KFON-SZÁM : 7B. K Szerkesztő lakása: Eöt'-ö: .jtcza 19-ik szám. HIRDETÉSEK • lap kiaáóhivatalábaa a legateeébfc árak mellett fölvétetnek. Nyilttér garmond sora 20 fillér. Hirdetések díjjal előle fizetendők. A törvényhatóság mint dísz­ruha készíttető. 1906 október hó 8-án megtartott közgyűlésen a Rákóczi hamvainak ha­zahozatala alkalmából Kassán tartandó nemzeti ünnepen való részvételre a törvényhatósági bizottság egy számsze­rűleg meg nem határozott összeget sza­vazott meg. Nem szóllanánk semmit ezen ha­tározat ellen, ha a város olyan vagyoni viszonyok között lenne, hogy a jöve­delme fedezné a kiadásokat; de ak­kor a mikor minden elképzelhető köz­vetett adók behozatala mellett, nagy mérvű pótadóval van megróva a pol­gárság, akkor a város pénzén ünne­pélyen részt venni; sőt az ahhoz szük­séges drága díszruhákat, a város pén­zén készíttetni az egyesek számára, az nem helyes. Napjainkban a létért való küzde­lem sokkal nagyobb, mint ezelőtt volt; a polgárság olyan nehezen tud eleget tenni annak, hogy a folyton szaporodó közterhet viselje; s akkor a keservesen befizetett adókból; egyes polgároknak díszruhát készíttetni, vagy legalább is arra a városnak subventiot adni nem szabad; nem lehet. Rákóczi hamvait hozzák! Nagy ünnepe lesz a magyarnak; nagy lesz a városunknak. Városunknak előkellő helyet mutatott ki a temetést rendező bizottság a díszmenetbe. A törvényha­tósági bizottsági tagok közül azonban jelentkező nem akadt, aki ebben részt vett volna a saját költségén. Elmond­hatjuk a költővel: „Szép csillag a honszeretet, Gyönyörűségesen ragyog. Szegény hazám, szegény hazám te, Neked kevés van ilyen csillagod.“ Azonban még sem mondhatjuk el a költővel ezt a mi törvényhatóságunk­ról, mert mikor a törvényhatóság meg­nyitotta ön maga előtt a város pénz­tárát; lángra lobbant a honszerelem eddig alvó szikrája, hatalmas lánggal ég, ennek vakító fényéről fognak írni a hírlapok, fog írni a történetiró, ki ezen nemzeti nagy ünnepség történetét megfogja örökíteni. Milyen jó az, hogy az emberek mindig csak a felszint vizsgálják; nem bocsátkoznak a dolog érdemébe. Mi­lyen jó az, hogy nem tudja a törté­netíró, hogy a törvényhatóság képvise­letében megjelent urak díszruhái a városi adózó polgárok keserves fillér­jeiből készültek, vagy legalább is an­nak hozzájárulásával jelentek meg az ünnepségen, hogy példát adjanak az utókornak arra, hogy miként kell a nemzet nagyjainak temetésén megje­lenni. Rákóczi bujdosóvá lett, igazi pél­dányképe a nagyhazafinak. Minden honfiúi szívben az ő nemes hazaszere­tetének kellene hogy legyen. Sajnos azonban nemcsak testben halt meg; de meghalt az ő szelleme is; mert a mai korban kihalt az utódok szivéből az ő honszeretete; az ő áldozatkészsége. Magyarok vagyunk, de nem a régiek! Mi nekünk mai nap főhivatásúnk köz­napszámos is. És minden ember legalább hat évig jár iskolába; kitűnő iskolába. A svájci közoktatásügyi miniszter nem az alkotmánybiztositékokkal, és a hazai szó­noklás tökéletesítésével foglalkozik, hanem az iskolákkal. Ferde helyzet, de úgy van. A mint mentünk fölfelé a várhoz, talál­koztunk egy tizenkét éves leánykával. Beszélgetésbe ereszkedtem vele. Egy öz­vegy tanítónőnek tizenharmadik gyereke volt. Minden nap, télben és nyárban egy­aránt megtette az egy órányi utat, le Bruggba, az iskolába. Előbb németül be­széltem vele, azután franciául; egyformán és kitűnően beszélte mind a két nyelvet. És annyi józanság, annyi szelidség volt ebben a mi fogalmaink szerint paraszt gyerekben, hogy az több nemzeti erőt je­lent a Svájcnak, mint egy grupp tulipán, vagy egy részeg kortes. Elváltunk tőle fönn a faluban; be­ment egy alacsony, vakító fehérre meszelt házba, amelynek ragyogott mind a. két kis ablaka, amint rátüzött a hanyatló napfény. Ott lakik ő az édes anyjával; és tanul és erősödik. Dolgozni fog, gyereket fog nevelni, becsületben és erőben. Nem lesz parfüm-je, nem lesz csipkéje, nem lesz szeretője, mert Svájcban ez mind nincs. És evvel ,a kis svájci növel nem fogna kezet egy dámánk, akinek ez mind van... költségen ünnepségeket rendezni s azon részt venni. Hazahozzák Rákóczi hamvait; váj­jon nem helyesebb lett volna-é egy­szerű, -de méltóságteljes temetést ren­dezni ; s azon a törvényhatóságnak is hozzá méltóan — de nem közköltsé­gen —*• megjelenni. Legtöbb törvényhatóság a lapok szerint 3 küldöttségi taggal vészén részt; de azok sem közköltségen öl­tözködnek. Minek kell akkor a mi kis és eladósodott törvényhatóságunknak 12 díszmagyar ruhás taggal megjelenni és ezen kivül másik 12 tagú küldött­séggel? A főváros 30000 koronát szava­zott meg ezen ünnepségre, de nem a küldöttségbe résztvevők ruhájára. A mi törvényhatóságunk mennyivel bőkezűbb 15000—20000 koronát fog elérni kizá­rólag a küldöttségnek kiadandó összeg. Hogy aránylik ez egymáshoz? Tudom, hogy ezen cikkért megtá­madásnak leszek kitéve. De mégis te- ezt a nagy közönség érdekében; hogy a törvényhatóság ismét adandó alkalommal az adózó polgárok fillér­jeit ilyen bőségesen ne osztogassa; sem a tagjainak sem az idegeneknek. Dr. Hadady Lajos. Csak egy virágszálat! — Ajánlva minden jo' szívnek. — Csak egy virágszálatI ezzel a kérelem­mel kopogtat be a József Kir. Herc:g Sza­natórium Egyesület a kegyelet ünnepe előtt sok magyar hajlékba, a hol szeretet és irga­lom lukozik. Egy virágszálat kér abból a koszorúból, melyet szeretteink sírjára aka­runk tenni a temetők ünnepén. Kéri ezt a virágszálut annak a halottnak kegyeletea emlékélv, a kitől u virágszálat elvonjuk. És kéri ezt a virágszálat a legborzalmasabb betegség ellen való küzdelemre. 79.728 ember halt meg a múlt eszten­dőben tüdővészben. Java olyan korban, mi­kor kenyeret keresett; java olyan korban, mikor özvegyeket és árvákat hagyott. Ha a társadalom megértené a kegyelet legszebb tunusrtását célzó segélykiáltást és tényleg minden koszorúból csak egy virágszulat el­vonnának azoknak a biztos halálból való ki- agadására, a kiket az idején alkalmazott gyógyítással meg lehet menteni, a tüdővész nem lenne az a borzalmas nemzeti csapás, a mi ma. Szeretnénk a lelkesítés legszebben hangzó harsonájába fújni. Szeretnénk, ha hírlapiról toliunk, melyet egy mélyen átór- zett iguz érzés vezet, fölrázná a társadalmat, hogy még ilyen jelszó nem hangzott el ha­zánkban, hogy ezt a jelszót meg kell érteni, a melyért mindenkinek legyen bár javak­ban guzdag, legyen bár szegény, imádja Is­tenét bármiként, — lelkesednie kell. Annak a jelszónak, mely csak egy vi­rágszálat kér a tüdőbetegek megmentésére, el kell foglalnia százezrek szivét. A búj oly rettenetes, a segítség oly nagy anyagi erőt Föltétel'ézpfegy -csak altkor -érhetünk el; “ iu millió sir koszorújából ujánltuk föl a virágszálat, ha millió síron egy mécscsel ke­vesebbet gyújtottunk föl é ez az egy mé­cses a tüdőbetegek gyógyítására ömlik mind. A József Kir. Herceg Szauatorium Egyesület most épiti első nepszanatoriumát. Száz beteget fognak az ország minden á j á r ó 1 a jövő év március havától föl­venni s mivel a szanatóriumi kezelés három hónapot igényel, már ebben az első népsza- natoriumban évenként négyszáz ve­szendő, halállal eljegyzett embert fognak megmenteni. De ha millió síron hiányozni fogna az az egy virágszál (a mely hiány pedig legjobban tanúsítaná kegyeletünket) akkor már nem­Másnap reggel elmentünk az isme­rőseinkhez. Leirom, hogy kicsodák; ime odáig úgy sem hord a pletyka. Egy fa­lusi tehéntenyésztőnek a fia volt; mert jól tanult és mert nagy képességei voltak, egyetemre is küldték Párisba. Ott jogot végzett és ügyvédi oklevelet szerzett. Egyebet semmit. Megvagyok róla győ­ződve, hogy ez az ember soha semmit nem látott az igazi Párisból, biztos, hogy szoknya meg nem szédítette soha, léha látványosságok meg nem mételyezték; kártya, italszenvedély erejét nem szívta. Ott megismerkedett egy szegény leány­nyal, aki órákat adott; végzett tanárnő volt. Megjegyezte magának ezt a nőt és hazament irodát nyitni. Azután visszament érte, elvette és mert szegények voltak, magával hozta az anyját is, nővérét is. Most harmincnyolc éves; van har­mincezer frank évi jövedelme és Ständerath. Választott főrendiházi tag. Ügy néz ki, mint nálunk egy na­gyon szegény iparos és olyan rósz modora van, mint nálunk egy igazi urnák. Beszélgettünk egy keveset, mikor a tavasszal először jártam náluk. Mint kül­földiek rendesen, egymás hazájának köz­állapotairól.. Ez a kis vékony, alacsony formátlan ember olyan volt, mint égy hős. A hangja megemelkedett, az arca kipirult, mikor arról beszélt, hogy milyen szép, milyen nagy az a pici Svájc. Mintha az emberek is úgy tennének ott, mint a föld. Széliében nem terjeszkedhetik, mert a fegyveres nagyhatalmak kicsire szabták határait, hát az ég felé nyúlik, és egyik hegycsúcsot a másik fölé taszítja a végte­len azúrba. Ezeknek az embereknek a lelke is ég felé száll; törekvésük, lelkese­désük ereje a magasba emeli őket. Ez a gazdag és tekintélyes közjogi méltóságban lévő ember egy cselédet tart; egy kis szobaleányt. A múltkor, dineren voltam náluk; hárman ültünk az asztal egyik oldalán. A háziúr, a mosónő és én. Az nap nagymosás volt, és a mosónő ellátást is kap; természetesen az asztalnál. Én ünnepélyesen Ígérem és fogadom, hogy minden epével, minden gunynyal, minden küzdelemmel a hazai közállapo­tokkal szemben azonnal és végleg felha­gyok, mihelyest egyszer, csak egyetlen egyszer, egy magyar főrendiházi taggal és egy mosónővel hármasban fogok ebé­delni. Addig nem 1 (Folyt, köv.) Ä H V.. Kérjünk határozottan.... AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZU TERMÉSZETES HASHA1TÖSZER. Ferenoz József keaerüvizet 1! I ISO I ib® Hl i aa II eV ! 11. Ml !i Int*» '.uiüüs «8 Irt tAucza. * - « *WKP-(|-»­Újabb úti jegyzetek. Irta: Tanódy Endre. (Folytatás.) De hát az üzlet üzlet, és aki embe­reket akar hódítani, az jól tette, ha a Svájcból az Osztrák-Magyar birodalom területére I helyezte át működési terét. Svájcban mindent meglehet hóditani csak az embereket nem. A föld, a viz, a hegyek és szakadékok, állatok és növé­nyek mind kivannak ott aknázva ; — csak az ember nem. összefognak a természet ellen, de egymást nem fogják be. Nem is lehetne, mert mindenkinél ott van a sza­badság bűvös talizmánja. Mi az a talizmán? Az ismeretek 1 Svájcnak a szabadsága a néptanítók mes­termüve. Gazdasági és politikai szolgasá­got csak a tudatlanság és korlátoltság fegyverbarátságával lehet fönntartani. Sajnos, hogy erre nem a külföldről lehet meggyőző példát hozni. Svájcban minden ember legalább két nyelvet tökéletesen beszél: — a németet és a franciát. A legutolsó ember is;, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom