Szatmár és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-05-01 / 18. szám
8ZATMÁR ÉS VIDÉKÉ. — A népkonyha jótevői. Fi-ind Dezeőné Kis-Szekeresről újabban 10 kor. gyűjtött a népkonyhának. Rácz Béla 5 kor. Ehrenreich Ignátz, Stein Sándor 2—2 kor. N. N. 1 kor. — Ős-budavári vigszinp&d. A legmagasabb igényeknek megfelő családi Varieté. Van szerencsénk a nagyérdemű közönség becses tudomására adni, hogy ma kedden és holnap szerdán, május 1-én és május 2-án a „Honvéd Sörcsarnok* éttermében Budapest kedvenceiből összeállított hangverseny társulat előadást tart. Fenturtott helyek. Szolid családi műsori Kezdete este 8 órakor. Becses pártfogásért esedez tisztelettel a z igazgatóság. — A kártya áldozata. A Borszéki fürdő egyik régebbi tulajdonosát kabáttol- vajláson érték a minap. A lopott kabáttal kezében éppen szökött elfele, mikor a közeli rendőr elfogta és bekísérte a kapitányságra, a hol a következő szenzációs vallomást mondta jegyzőkönyvbe: A nevem — úgymond — Verzár György, foglalkozásom nincs. Az apám milliomos volt. A Borszék- fiirdő az ő tulajdonát képezte. Hat év előtt halt meg, millióit reám, egyetlen fiára hagyva, a ki akkor huszártiszt voltam. Otthagytam a hadsereget, és gazdálkodásra adtam magam. Vezettem, igazgattam Borszék-fürdőt, azonkívül gondoskodtam a kétezer holdas birtokomról, a mely Sepsiszent- györgyön volt. Gyönyörű élet előtt álltam, a mikor a fürdőhelyen megismerkedtem egy francia márkival, névszerint Chamin Frigyessel. A márki szélhámos volt, rábeszélt, hogy adjam el a fürdőt és birtokaimat és milliókkal .a zsebemben feljöttem Budapestre. Elvitt egy Reáltanoda-utcai kártyabarlangba, a hova leányokat is szerződtetett s a vagyonon) fele egy év alatt sikeresen el is úszott. A márkit ekkor kirúgtam és megszöktem Budapestről. Elvittem azonban magammal egy jó barátomnak a felességét is, a kivel együtt Frankfurtban telepedtünk le. Két és fél esztendeig tartott a pénzem, addig a legnagyobb boldogságban éltünk. Mikor fillér nélkül maradtam, az asszony elhagyott és megszökött tőlem is. Egyedül voltam s mert féltem Pestre jönni, tovább is Frankfurtban tartózkodtam. Dolgozni nem tudtam, hogy megéljek — csalásból tengettem az életemet. De becsuktak és hat hónapig ültem a steini fegyházban. Azután Pestre jöttem. Elrongyolódva, el- züllve, piszkosan. Nem volt kenyerem, se lakásom, se ruhám és elhatároztam, hogy kabáttolvajlásból fogok élni. Huszonöt kabátot sikerült ellopnom, mig végre most rajtértek. — Pénz kell Önnek? Vegyen helyben osztálysorsjegyet Lőwinger József üzletében Szatmár, Deáktér 17, de nem máshonnan, mert ez a játékos érdekében van, nincs semmi költsége, a nyereményeket rögtön fizeti. -Yg 1 K 50, Y* 3 K, 1/i 6 K, 1/1 12 K. Húzás már május 28. 24. 1—3. — A választások. A képviselőválasztás izgalomban tartja az egész országot. Eb joggal. Mert, ha az ember választhat, akkor igyekezzék jól választani. Ezért figyelmében ajánljuk minden polgárnak, legyen bármilyen párti, vagy akár pártonkivüli is, úgy válasszon, hogy abból nagy haszDa, nagy nyeresége legyen. A legnagyobb nyereségre pedig úgy tehet szert, ha azonnal választ Havas Testvérek budapesti tőzsdetagok hírneves bankházából való osztálysorsjegyet, mert ott már számos nagy nyereményt nyertek. — Itteni elárusító: Huszár Aladár könyvkereskedő. Bővebbet u hirdetési rovatban. — A szerencse szeszélyes és nem mindenkit részesít kegyeiben. Hogy azonban j a szerencse bennünket el ne kerüljön, annak ajtót, kaput nyitva kell hagynunk, a szerencsének kezet kell nyújtani! Az általánosan ismert és nagy népszerűségnek örvendő Lukács Vilmos bankházának (Budapest, V. Fürdő-u. 10.) vevői, kik már az első sze- rencsekisérletnél egy-egy főnyeremény által vagyonhoz és és jóléthez jutottak, bizonyíthatják ezt. Az általánosan kedvelt Lukácsféle szerencsesorsjegyek a helybeli R e i z e r János cégnél is beszerezhetők, miáltal a levelezés és postaköltség megtakarítható, — Sikerült áprilisi tréfa. -Április hó első napján egy úri ember, aki erőnek erejével szellemesnek akarja magát feltüntetni, tréfát űzött egyik jó barátjával. Zárt borítékban kis levélkét küldött neki, melyhez még valami mellékelve volt a következő tartalommal: „Ezzel megalapíthatod szerencsédet I“ A tréfálkozó ugyanis égy osztály- sorsjegyet csatolt a levélhez, melylyel egykét héttel azelőtt az előző osztályokban ő maga játszott, azonban elmulasztotta meg- ujitani. A jó barát nem bosszankodott ezen a tréfán, elment Török A- és Társa bankházába, Budapest, VI. Teréz-körut 46. szám alá, ahol megtudta, hogy még résztvehet e sorsjegygyel a folyó játékban. Miután barátja is beleegyezett abba, hogy a sorsjegy az ő birtokában menjen át, lefizette az érte járó összeget. A szeszélyes sors akarata folytán e sorsjegy pór nap múlva nagy nyereményt nyert Török bankházában és most a nyertes jót nevet barátjának sikerült áprilisi tréfáján, mig a türelmét vesztett fél bosszankodása határtalan és sajnálja, hogy egy nagy összeget könnyelműen eldobott magától. — A magyar kir. azab. osztálysorsjáték felette jelentékeny sikert ért el. Mindenütt azokról a nyereményekről beszélnek, amelyek a 17. játékban huzattak ki, de még többet beszélnek az emberek — rangkülönbség nélkül — azokról a milliókról, amelyek a folyó hó 28-án kezdődő 18-ik játéknál érhetők el, éppen úgy mintha már a. zsebekben volnának ezek a milliók. Vala- meunyinek kétségkívül szivük legbenső zugában egy csekély reménység lappang. Es miért is ne? A kerék mindannyiok számára forog és a szerencse merőben a véletlentől függ. Mindenki, amily gyorsan csak csak teheti, egy vagy több sorsjegyet vesz, beteszi ezeket a tárcájába vagy szekrényébe, hogy aztán hónapokon át, mint egy darab rádium, mindazok rideg életét bevilágítsa, akinek egész éven át reggeltől estig pihenés- nélkül dolgozniok kell, hogy csak a legszükségesebbet megkereshessék, minden reménység nélkül, arra, hogy e munka révén valaha jóléthez, vagy éppen gazdasághoz jussanak, A most vásárolt sorsjegyek, egész időn át megannyi ablakocskák, umelyeken át a szerencsébe lehet pillantani. Hiszen még a legmogorvább moralisták se tagadták soha sem, hogy a reménység az emberi cselekvések leghatékonyabb rugóinak egyike. Hát nem e szerencsétől függ életünk legtöbb körülménye? Terveink sikere, fáradozásaink célja, törekvésünk u teljes gazdasági függetlenség' iránt: mindez vájjon nem olyan-e mint egy sorsjegy, amelynek eredménye igen gyakran nem az egyesek inteli- geuciájától és tetterejétől függ ? Egy neves írónk nem régiben u maga szellemes modorában azt irta, hogy a mindenkit szórakoztató és gyakran vigasztaló sorsjáték, anélkül, hogy valakire veszedelmes volna, a leggyo» sabb minden spekuláció között, minthogy az esélyek minden résztvevőre nézve egyenlőek. Es a mikor ellenvetették, hogy nem nyer- I hét mindenki, azt válaszolta, hogy az csak azoknak jelent valamitt akik reménységet a bizonyossággal tévesztik össze. Ha veszünk egy sorsjegyet, úgy minden szenvedelem nélkül játszunk. A játék megvurázsol bennünket, anélkül hogy felizgatna, és azon a napon, a mikor a húzás csak a mások sze- rencséjnt hirdeti számunkra, filozofikus egykedvűséggel mondjuk: a szerencse vak és kiszámíthatatlanok a szeszélyei. Mindenesetre semmi akadálya nincs, hogy ma vagy holnap a mi ajtónkon kopogtasson. Kinek nincs még sorsjegye? A legszerencsésebb Dörge Frigyes bankházában kapható. — A legnagyobb felhőkarooló Newyorkban. A Singer Manufa c-; turing C o. nyújtott be terveket olyan- » épületre, a mely két-háromszáz lábbal lesz magasabb, mint a Washington-emlék. Kap-, csolatban ama telkek beépítésével, a melyeket a társaság jelenlegi épülete mellett a Broadway és Liberty Street észak-nyugati sarkán " már megszerzett, a megnagyobbított épületi] I középrésze felé negyven emeletből álló tornyot emel, a mely, 593 láb 10 és kétharmad magasságot ér el. A torony harminchat emeleten keresztül hatvanöt láb széles lesz négy- ■ zetben s egy dóm fogja betetőzni, a' , mely még újabb négy emeletből áll és élj fölött fog emelkedni a kupola s még ezentúl a zálórud. A torony .előrészeinek díszítése:. agyag és mészkő és minden oldalán négy sor ablaka lesz. Az egész épület több mint 150.000 négyzetláb területet foglal el és.• négy fölvonóval szerelik föl. A talajban, a melyen a torony építendő, futattak s megállapították, hogy nem fog nehézségekkel járni megfelelő erős sziklaalapot találni, mely a rettenetes súlyt kibírja. Azt állítják, az építészek minden feladatukat, a melyek a tervvel összefüggnek, kielégitően oldották meg. Az építkezés összes költségei, beleértve.!? a torkyot is, a költségelőirányzat szerint 1.500.000 dollárra rúgnak. Az épülettömb északi részén, Broudvay felé Cordtlundt és:.- Church Streeten kimenőleg május 1-én fogják a City Investing Company palotája épi-J tését megkezdeni. Minthogy ennek középső ’ épülete harminc emeletre van tervezve, azt- várták, hogy ez az épület egy még magasabb, épület után való vágyat ébreszt s a város« 1 második részén az létesülni is fog, azonban ez az épület csak törpe lesz a Singer- ' toronyal szemben. Az Eiffel-torony kivételé-' vei a Singer-épülct a világ legnagyobb épülete lesz. Hatvan lábbal magasabb, mint a ’ Philapelphia-városcsarnok és kétszáz lábbal magasabb, mint a Park Row épülete, vagy a The Times újságé és magasabb lesz,- mint a legtöbb hires toronycsúcs Európában. — Anyák, hogy néz ki a gyermeketek? Ha nincs-étvágyuk, ha gyengék vagy sápkorosak, adjatok neki vas-somatoset. A gyors vérképzés képessége mellett fokozza a vas-Boraatose az étvágyat, - a testi erőket és megszünteti, a sápkórt, vérszegénységet, a fáradtságot és gyöngeséget. A sápadt arcsziut virágzó rózsás szín váltja fel. — Az ember természetes táplálószerei. Ezek kétségtelenül olyunok, amelyeket az ember minden elkészítés nélkül, úgy a hogy azokat a természet létrehozza, eheti és emésztheti. Ide mindenekelőtt a diófélék tartoznak s különösen a zsírban felette guzdag kókuszdió. Ez az emberi szervezet által fölötte könnyen emészthető zsirt tartalmaz, annak természetes állapotában könnyen megromlik, mivel a tehénvajhoz hasonlóan könnyen avasodó anyagokat tar- talnfaz. Megfelelő eljárással sikerült ezen anyagokat a kókuszdióból kiválasztani s ezt így nagyon sokáig eltarthutóvá tenni. Ennélfogva ételzsirul való használata még az északi vidékeken is lehetővé vált s használata nagyon elterjedt, ami kiváló tulajdonságainak köszönhető: u. m. olcsóság, jóiz és a könnyen hozzáférhetőség. (Ez természetesen csak a jobb minőségüekről s különösen a Ceres-ételzsirról áll, amelyet háziasszonyoknak a legmelegebben ajánlhatunk.) Mi nem vagyunk barátai oly gyártmányoknak, amelyek külföldi nyers anyagokból készülnek, de tekintve az évek óta igen magas vaj- és disznózsirárakat, a zsirbehozatal a kiadó néptáplálék érdekében parancsoló szükségesség lett. — Dr. Keresztszeghy Lajos ügyvédi irodája május 1-től Hám János-utca 4. sz. a. (Közvetlen a főpo9ta mellett.) 2—3 — Uj biztosítási iroda. Az 1838- bau alakult, immár 70 óta működő és u közönség osztatlan bizalmának örvendő Adria biztositó társulat Szatmáron kötvény kiállítási joggal felruházott fő ügynök séget létesített, amelynek hutásköre Szatmár, Szilágy és Ugocsa megyékre kiterjedvén, ennek élére városunk régi és jó hírnévnek örvendő pénzintézetét a „Szatmári Kereskedelmi és Iparban k“-ot nyerte meg, a főügynökség, .vezető titkárává pedig Darvas Soma urat nevezte ki. Ezen uj főügynökséget, mely tűz, jég, élet, baleset és minden egyéb biztosítási ágazatot, mivel a biztositó közönség figyelmébe a legmelegebben ajánljuk. (3—3) — Mit kell minden hölgynek tudnia? Elsősorban azt, hogy lebilincselő szépségét hogy tarthatja meg a legmaga- gasabb korig, hogy védheti meg arcát a nap és szél befolyása ellen, hogy távolíthatja el az arcát elcsúfító szeplőt, májfoltot, pattanást, mitessert és egyéb arctisztátlunságot. Mindezek legbiztosabb segitőszere a törvényesen védett, sem higanyt, sem ólmot nem tartalmazó hírneves Földes-féle Margit- c r é m e, mely pár nap alatt a ráncokat kisimítja és az arcnak finom, fiatal, rózsás szint ad. Nagy tégely 2, kicsi 1 korona. Kapható a készítőnél: F Sides Kelemen gyógyszerésznél Aradon és minden gyógyszertárban. (3—5) — Erdőssy Vilmos vívótermét a Fehér házból a Vigad ó.b a helyezte át. Vivótanfolyamára naponta este 5—8 óráig lehet beiratkozni. — Kerékpár használt, Kaiser-féltí eladó. Cím a kiadóhivatalban. — Eladó egy egészen jó karban lévő boltajtó vasredővel. — Cim : Verbőci-u. 11—13. — Eladó borkészleteket nagymennyiségben tárt nyilván a Szatmnrmegyei Gazdasági Egylet titkári hivatala (Szatmár, Verbőcd-utca 5.); ugyanott minta üvegek is rendelkezésre állanak. (22—?) — Néhma Lajos József kávébehozatala Szatmár, Telefon 117. KU/incy- utca 16., a (református főgimnázium végével szemben). Van szerencsém szives tudomására hozni, hogy Fiúmén keresztül Holland kikötő városából megérkeztek az idei termésű 25 féle kávék, melyek közül a legkedveltebbek árait közlöm az alábbiakban: 1 kiló kuba kávé fényes 1 frt 20 kr, 1 kiló kubu kávé nagyon jó zumuiu 1 frt 45 kr, 1 kiló kubu kávé igen jó minőség 1 frt 60 kr, 1 kiló kuba kávé nagyon jó minőség 1 frt 80 kr, 1 kiló kuba kávé kitűnő minőség 2 frt 1 kiló gyöngy kávé igen erős zumuiu 1 frt 35 kr, 1 kiló gyöngy kávé-fényes finom za- matu 1 frt 60 kr, 1 kiló gyöngy kávé nagyon jó minőség 1 frt 75 kr, 1 kiló gyöngy kávé kitűnő minőség 2 frt 1 kiló arany jávii kávé sötét 1 frt 45 kr, 1 kiló arany jáya kávé finom zamatu óriás 1 frt 55 kr, l kiló arany jávu kávé legfinomabb 2 frt, 1 kiló mocca kávé igeu finom erős 1 frt 35 kr, 1 kiló mocca kávé legfinomabb minőség 2 frt. A n. é. közönségnek üzletem fennállása óta alkalma volt meggyőződni szakképzettségemről, valamint arról, hogy kizárólag e célra rendezkedtem be s igy áruim semmi féle szagot nem kaphatnak. 5 kilós cs. kuba kávét (mely kelemes aromáju és erős nagyon jó fekete vagy tejes kávénak:) küld 11. koronáért utánvéttel bérmentve. (18 — 52) Ügyvédi iroda. Tisztelettel tudatom, hogy ügyvédi irodámat Szatmáron Kazincy utca 20. sz. a. (a Zárdával szemben) — megnyitottam —. Dr. Glatz József 1—2 ügyvéd Lucernás kiadó. Hat vékás terület, két éves vetésű, közvetlen a városba. Értekezhetni a tűzoltó ör tanyán. DSaaoeei. jelsxő Szerencse és áldás elégséges arra, hogy szerencsesorsjegyet mindenki ezen jó hírnévnek örvendő bankházból vásároljon, hol oly sokan már az első Bze- rencsekisérletnél vagyonhoz és jóléthez jutottak. Válassza tehát bizalommal azon számot, mely születésnapja vagy nevenapja mellett áll, mert az Fortuna istenasszony kegye folytán a kívánt eredményt meghozza Önnek 1 Szerencsenaptár. Január Február Márczius Április Május Junius 1 93550 93544 93537 93531 93527 65221 1 2, 93549 93542 93536 93530 65225 65220 2 3 103957 111887 78781 112569 112564 37057 S í 75431 78372 112541 37058 111897 94419 1 5 75438 48637 78785 112551 112552 94419 6 6 112598 53241 111885 55747 112586 78791 6 7 20540 78358 108287 103954 78789 67110 T 8 78370 112539 78783 78779 67122 94516 8 9 67113 55736 101140 111869 55720 67118 9 10 92457 48632 55748 92465 48644 65712 10 11 37056 112567 101142 41209 112528 92463 11 12 101148 78357 92454 41207 111868 78393 12-13 75599 55717 51922 101141 112536 94512 13 14 78799 94418 112574 67123 112559 111864 14 1.7 51025 78351 67141 55718 46896 78354 15 TG 55728 103956 24441 111887 112580 67112 16 17 101118 101143 101129 94510 78776 111873 17 18 75581 94513 41219 112560 111894 20536 18 19 112546 112537 41224 67749 67124 108289 19 20 55746 24433 112530 557Ő0 78790 92468 20 21 108288 67881 111870 112572 J12550 67148 21 22 112529 75418 22088 20 >42 95823 48639 22: 23 92467 55741 112554 48646 112558 112583 23. 24 75408 112543 111861 112566 53247 41215 24t 25 78780 111896 105203 55726 101169 112582 25 2G 112593 101155 112544 78797 94523 55729 26 27 112563 93541 111888 24432 78777 111886 27 28 112533 93540 108290 111849 94402 48301 28 29 78500 101145 93529 78352 65219 29 30 93547 93535 93528 65224 65218 30 31 93546 93533 65222 31 Julius Auguszt. Szept. Október Nevemb. Deczem bér 1 65216 ’ 65209 65202 55921 55916 55911 1 2 65215 65208 65201 55920 55915 55910 2 3 67142 101128 41213 51913 112595 60062 3; 4 51908 92466 111898 78177 75407 20531 4; 5 112573 111848 112556 111840 111877 111882 5. 6 60061 78798 94407 101149 J12549 105212 6 7 48631 92472 67106 92074 24431 112542 7 8 48631 112527 111878 67744 67125 111895 8 9 55737 67121 105208 112596 112526 24448 9 10 108284 101159 112534 111883 112548 111892 10 11 92462 112590 103996 48633 67131 112600 11 12 112591 112547 111867 67102 94507 67140 12 13 48640 112534 112568 111871 55734 64256 13 14 92453 111839 55710 112570 112571 22086 14 15 112562 103962 5Í915 112578 111891 67108 15 16 53348 53236 : .22091 78795 94502 112597 16 17 112592 37052 46894 92377 67879 112591 17 18 103961 52901 67095 90063 37057 48640 18 19 94515 67103 111872 111899 22081 92453 1» 20 78375. 92475 78789 105205 64251 112562 20. 21 67117 112588 112581 67147 111880 53348 21 ; 2 111859 78371 111900 108283 105210 112592 22: 23 78368 67116 111893 24444 48318 103961 23: 24 101162 112575 111845 95535 103997 94515 24 2"> 112632 112587 101152 111842 67368 78376 25 26 78796 92461 112576 101151 111889 55902 26 27 112585 112545 101138 75614 101127 55903 27 28 112599 75624 112555 112565 112577 55905 28 29 111865 20544 55923 64252 55914 55907 29 30 65214 65207 55922 55919 65913 55910 30 31 65210 65206 55918 55909 31/ fenti számok kizárólag csak Lukács Vilmos bankházáhfjo BUDAPEST, V., Fürdő-utcza 10 vagy alanti elégnél kaphatók. Az koszt.Iiuzása 19(16 május23.és2/á-ón. Az I. oszt. sorsjegyek arai: V» Ve J/a ______V* 1. 50 3.— 6.— 12.— kor. Eredeti sorsjegyek az összeg előzetes beküldése vagy utánvétel mellett küldetnek szét. Postái befizetési lapok az összegek portómentes OÜ;ühívsére t. vevőink rendelkezésére állanak. Felelős szerkesztő : Dr. Fej68 István. i , , Dr. Tanódy Endre. Főmunkatársuk : q,._ Pirklef' EmŐ. Laptulajdonos és kiadó: Morvái János. Keiner János köhyv- és papirkereskedö Szatmár-Németi, Deák-tér. 1—4