Szatmár és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-05-01 / 18. szám
Melléklet az 1906. évi 18. számhoz. SZATMÁB i* VIDÉKE. — Eljegyzés. Borey Károly m, . kir. állampénztár! tiszt eljegyezte Horváth-H János nyugalmazott m. kir. honvéd százados kedves leányát Erzsikét. — Elhunyt képviselők. Titrncközrdl vesszük u hirt, hogy R é t y i Mihály volt Tiszapárti képviselő 61 éves korában megholt. Hosszú ideig volt járásbiró 1896-ban | técsői kerület választotta képviselőjéül. Azok közé tartozott képviselőkorában, akik az obligatorius „igent“ sem igen ejtették ki a szájukon, mert betegsége távoltartotta a parlamenttől. — A magyar politikai életnek egyik ismert alakja, a leggazdagabb és legtekintélyesebb fővárosi ügyvédek egyike, dr. M ü n ii i c h Aurél, a belvárosi takarékpénztár elnökigazgatója, váratlanul sziv- szélhüdés következtében meghalt. — Észté r h á z y Mihály gróf, a galántai kerület volt képviselője, az alkotmánypárt egyik oszlopos tagja szombaton éjjel elhalálozott. Eszterházy Mihály az alkotmánypárt alel- nöke volt. — Halálozás. Nagy Gyula, hasonnevű apui földbirtokos fia, I-ső éves ev. ref. hittanhallgató, ki a helybeli ref. főgimnáziumban tavaly tett érettségi vizsgálatot, e hó 24-én elhunyt. A szülőket e csapás váratlanul sújtotta, mert fiók viruló jó egészségben volt s az agyszélhüdés nehány perc alatt vetett véget ifjú életének. — Életunt uriasssony. Királyhel- mecen Zloczky Pál dr. szép fiatal felesége agyonlőtte magát, öngyilkosságának oka boldogtalan házasság.. — Verhovay Gyula halála. Wrho vay Gyula hírlapíró, akit antiszémita heccei miatt valamikor sokat emegettek Magyarországon, ötvennyolc éves korában Buttonyán meghalt. — Halálos esés. Megrendítő szerencsétlenség érte szerdán délelőtt Muha Mihály helybeli asztalos mestert, ki az épülő félben levő uj csendőr laktanya földszinti helyiségében az étteremben dolgozott a padlózat széleinek belécezésével, midőn a lift üregéhez ért és hátulról hányát zuhant le a 3 és fél méter széles üregbe. Esés közben ersős koponya törést és agy velőrázkódást szenvedett a szerencsétlenül járt asztalos, kit a mentők azonnal ápolás alá vettek, de eszméletre téríteni a legnagyobb fáradsággal sem sikerült. Eszméleti ;n állapotban szállították a lakására, hol pár órai kínlódás után elhunyt. Feleségén kívül két hajadon leánya gyászolja a szerencsétlenül járt iparost. — A hirlapszedők májusi ünnepe. A Magyar Újságkiadók Országos Szövetsége a Hirlapszedők Körének kérésére elhatározta, hogy hozzájárul u munkásság májusi ünnepének megtartásához, s ezért az összes fővárosi napilapok egy egy száma nem fog megjelenni. Az esti lapok május else: délutáni kiadásai nem jelennek meg, úgyszintén a reggeli lapok május másodiki reggeli kiadásai sem. Rendkívüli kiadások sem lesznek közben. A mint a fővárosban, éppen úgy nálunk és az egész vidéken a hirlapszedők valamint az összes nyomdai szakmunkások e napon nem dolgoznak. — Egyházmegyei közgyűlés. A nagybányai ev. ref. egyházmegye f. hó 19-én tartotta tavaszi közgyűlését Nagybányán. A közgyűlés elfogadta gróf Dégenfeld Sándor egyházmegyei főgondnok lemondását s a főgondnok választásra a szavazást elrendelte. — Katonák istenitisztelete. A honvéd és közös helyőrség ev. ref. vallásu legénységének Takaró Géza tábori ev. ref. lelkész f: hó 25-én a szatmári templomban isteni tiszteletet tartott és az úrvacsoráját kiosztotta. Takaró egyúttal búcsúzott is, a íinennyiben legújabban kineveztetett a te- unnsvári kadét iskolához rendes tanárnak. — Kinevezés. A -pénzügyminisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök M á t r a y Aladár mátészalkai adóhivatali gyakornokot a uagyszőlősi in. kir. adóhivatal ihoz adótisztté nevezte ki. :— Áthelyezés. Az igazságügy mi - miszter Várady Sándor debreceni, előbb szatmári kir. ügyészt Debrecenből Marosvásárhelyre helyezte át. — Kölcsönös áthelyezés. A ra. )|<ir. pénzügyminiszter Lévay Béla szűrnél- Jlpnőr, nagybányai járási számvevőt és Schmukk István nagykárolyi számtisztet azonos tiszti minőségükben, saját kérelmükre kölcsönösen áthelyezte. — A választási szabadság teljes 'mértékben való és hathatós támogatásának fényes tanujelét adta a héten a kormány. Aranyosmegyesen ugyanis báró Vécsey .és dr. Tatár mellett Csizmadia Sándor szociáldemokrata is jelölve lett, kit a főszolgabíró a községekben nem engedett beszélni. E miatt Csizmadia express levélben tett gróf Andrássyuak jelentést. A belügyminisztérium még az nap elintézte a panaszt; az illetékes hatóságot annak azonnali megvizsgálására és a törvényes intézkedéseknek haladéktalanul megtételére utasította, egyben meghagyván, hogy a hatóság foganatba tett intézkedéseiről a panuszló feleket is azonnal értesítse. — Szatmárnémeti szab. kir. város 1905. évi zárószámadása. A városi háztartás 1905. évi számadatai állanak előttünk abban a vaskos tűzetheti, a mit Novák Lajos főszámvevő újabban a közönség rendelkezésére bocsátott városi záró- számudás címmel. Sajnos, az egésszel részletesen nem foglalkozhatunk, csak kivonatokat közölhetünk belőle. Rövid idő alatt ime második nagyobb szabású műve ez Novák Lajosnak. Nem tudjuk eléggé méltányolni a főszámvevő fáradhatlan kitartó munkáját, ki szünetlenül búvárkodik a számok óriási halmazában, minek eredményét főkép ilyenkor láthatjuk, mikor egy-egy nagy szabású alkotása előttünk van. Szatmárnémeti szab. kir. város háztartásának 1905-ik évi zárószámadása az eddigi számadásokat az elért kedvező eredmény folytán jóval felülmúlta. A számadás kedvező, mert a költségelőirányzatnál 93268 koronával több összeg lett mint követelés előírva, ez onnan ered, hogy minden számolati ágnál — a házi adó kivételével — mindenütt az előírás a kedvező körülmények folytán az előirányzatot túlhaladta, a kiadásnál pedig az előirányzatból oly nagy összeg lett megtakarítva, hogy abból a rendkívüli kiadások, melyek fedezetére a pénztári maradvány volt kijelölve — azok mind u folyó előirányzatból lettek kielégítve -— ev által a kijelölt fedezeti alap, mely 90000 koronát teszen mint pénztári készlet, a további rendelkezésre fenraaradt. Ez összeg és a folyó évi bevételi többlet nyújtja az 1905-ik év végén mutatkozó tiszta pénztári maradvány 127490 korona összeget. Ez összeg az 1904-ik évi hasonnemü összegnél 28294 koronával nagyobb. A folyó évi kedvező előírás és a pénztári maradvány fenntartása folytán a közpénztár oly kedvező helyzetben volt, hogy az állami elemi iskolák és. csendőr - laktanya építésére 99000 koronát előlegezhetett, ezen kívül- az 1906. évre átfizetendő pénztári készletet megtarthatta és minden kiadását vagyis fizetőkötelezettségét pontosan, fennakadás nélkül teljesíthette. A városi vagyon 1905. óvbeu 236418 koronával szaporodott. E szaporulat a vásár, kövezetvám, átirási dij, fogyasztási pótadók 3 évi átlagának 20-szoros értékemelkedéséből és uz évi tőketörlesztés folytán áll elő. A város tisztavagyona 1905-ben 10.000535 kor. 1904 ben 9.764.116 kor. 1905. évben többlet 236.418 kor. Ha az ingatlanok ez évben az ujbecsü szerint lesznek felvéve, akkor még nagyobb értékkel fog a vagyon emelkedni. A villám világítási alap 1905-ik évben záró- számadása is igen kedvező, mert ez évi tÍ8ztunyeremény 22392 koronát tett; ezenkívül a gépek tartalékalapjára 15629 K lett átfizetve. A teher a szokásos- °/0 értéklevo- nási 15420 korona leírás mellett is az 1904. évi teher 1905. év végén 32318 koronával kevesebb. A gépek tartalékalapjára betét 363096 K van elhelyezve. Ez adatok mindként költségvetés helyességét iguzolják a kedvező eredmény a jövő évi költségvetésekre is nagy befolyással lesznek, mivel ezek a kedvező állást a pénztári muradvány bevételi tételét már mo9t biztosítják. — Telekkönyvi betétek készítése. Madarász községre vonatkozólag a telekkönyvi betétek készítésének munkálata folyamatba tétetvén, a nevezett községben a helyszíni eljárás és első sorban uz azonosítás f. hó 24-én megkezdődött és ennek befejeztével a további bizottsági eljárás fog foganatosíttatni. — Kardpárbaj. Dr. Vetzák Ede nagykárolyi ügyvéd és Schiffbeck Mátyás földbirtokos egy összeszólalkozúsból kifolyólag mait hó 24-én kardpárbajt vívtak a nagykárolyi Polgári Olvusókör nagytermében, mely alkalommal Schiffbeck Mátyás két jelentéktelen vágást kapott, mire a segédek u párbajt befejezettnek nyilvánították. Dr. Vetzák Ede sértetlenül maradt. Felek a párbaj után nem békültek ki. — Cionisták találkozó helye. A szatmári cionista egyesület vezetősége tudatja az érdeklődő közönséggel, hogy minden szombat és vasárnap délután összejövetelt tart az újonnan megnyílt Központi szálloda külön termében. (Attila-utca.) A legközelebbi összejövetel f. hó 5-én, szombaton délután 3 órakor lesz, amikor is Kle.in Mór a cionizmusról felolvasást tart. Vendégeket az egyesület szívesen lát. — Megtámadott jelölt- Ga bányi Miklós függetlenségi és 48-as jelölt körntru indult a világosi kerületben. Kovasznicz községben, a melyben románok laknak, délután programmbeszédet akart mondani, de a románok Pop C. István nemzetiségi jelölt buj- togatására nem engedték szóhoz jutni, majd olyan fenyegetően viselkedtek, hogy Gabáuyi kénytelen volt a községházára menekülni. Csendőrök vették körül Gabányit, hogy bán- tódása ne essék. Az alispán rendelkezésére Aradról egy század katonaság utazott Kovu- 9zinczra. — Birtokváltozások. Hunyadi-utca 24. házszám alatti telket Papp József kir. Ítélőtáblái bírótól 7000 koronáért megvásárolta Heinrich Viktor építész. — Dr. Vajay Imre orvos eladta Kazincy utcai emeletes házát dr. Weis/. Sándor ügyvédnek 80.000 koronáért. — Reizer Jánosné Bercsényi utcai házát megvásárolta Trattner Sámuel | és neje 15.600 Kor.-ért. — Rendőrkapitányok országos értekezlete. A vidéki városok rendőrkapitányai május hó 1-éa Budapesten országos értekezletet tartanak a szolgálat egységessé tétele és a vidéki. rendőrségek államosítása tárgyában. Az értekezleten megállapítják az egységes szolgálati pragmatikát, amit a községi törvény már régebben kilátásba helyezett és megbeszélik a vidéki rendőrségek államosításának terveit és részletes módozatait. A tanácskozás eredményét a rendőrkapitányok memorandum alakjában küldöttség utján azonnal gróf Andrássy Gyula belügyminiszter elé terjesztik. — Milyen lesz a május? A Meteor május hóról a következőket írja: május igen változatosnak Ígérkezik, így kellő meny- nyisépü csapadékot hoz. Veszedelmes csomópontja a 16 iki, amennyiben hideg jellegű, amelyet azonban a napkitörések oda módosíthatnak, hogy a fagy helyett hűvös esőt, vagy szelet hoz, A fagyos szentekre közvetlen nem esik rosszjellegü csomópont s így remélhetőleg jól fogják magukat viselni. Legmelegebb része még e bónupnak az utolsó harmada s legállandóbb az eleje. — Vizáradások. Máratnarosmegye minden részéből nagy esőzéseket jeleutenek. A havasokon elolvadt hómennyiség nagyban előmozdítja a folyóvizek emelkedését. Az ár a Tisza és Iza-szigetnél a parton átcsapott. Nagybocskón a „Klotild“ szóda- és vegyipar fafogó gereblyéit átszakitotta az ár s töméntelen sok fát sodort le M-- Szigetre. — A Kioszk megnyitása. A Kossuth-kerti kioszkot ma kedden nyitják meg. — Beregmegye a dolhai vasutért. Beregmegye közgyűlése a nagyszőllős dolhai vasút építésére 100.006 koronát szavazott meg. — Uj gyár Máramarosban. Fuchs testvérek Máramarosszigeten kefe- és seprőgyárat állítottak fel. Az uj gyár szép jövőnek néz elé. — Tanítói ős tanítónői továbbképző tanfolyamok. A vallás és közoktatásügyi Miniszter tanítók számára : a budapesti I. kér., a kolozsvári, a bajai és a sárospataki állami elemi tanítóképző intézetekben; tanitónők részére pedig: a budapesti II. kér., a kolozsvári és a szabadkai állami el. isk. tanítóképző intézetekben 8 hétre terjedő továbbképző tanfolyamot nyit meg. Ezen tanfolyamokon a rajzra, az énekre, a kézügyességre és ezeknek népiskolai metho- dikájáru a jövő iskolai év elején életbe léptetendő uj tantervre való tekintettel különös figyelem lesz fordítva. Mindegyik tanfolyamra 50 — 50 hallgató vétetik fel, akik közül tnn- folyamonkint 30—30 ^állami költségen nyer az intézet internátusában szállást és étkezést, ezenkívül 15—15 kor. utazási költséget. A fent megjelölt tanfolyamokon kívül a rajz, a kézügyesség és énektanítás uj módszerének elsajátítása céljából 3 hétre terjedő külön rajz-kézügyesség és ének-tanfolyam fog a kaposvári áll. el. iskolában cs a szolnoki áll. főgyimniisiuntnak e célra átengedett rajztermeiben -tartatni. E tanfolyamra 30—30 vidéki tanító és tanítónő 30 korona segély mellett felvétetik. Folyamodhatnak e 9 tanfolyam bármelyikére bármilyen jellegű elemi iskolánál működő okleveles tanítók és tanítónők, bólyegtelen kérvények 1906. május 15-ig a kir. tanfelügyelőségbez nyújtandók be. — Nagy tűs Hollómezőn. Irtózatos tűzvész dühöngött április 15-én Hollómező községben, mely óriási károkat okozott. — Burtka Györgynek Gábor nevű kis gyermeke gyufákat gyújtogatott a csűrben. Az égő gyufákat elhányta, amitől pár perc alatt lángba borult minden. A községben éppen erős szélfuvás volt, úgy, hogy igen rövid alatt tiz, majd húsz ház is égett egyszerre. A községbeliek tehetetlenek voltak a dühöngő elemmel szemben. Désről vonult ki a tűzoltóság, mely u községbeliek segítségével óriási erőkifejtés után a tüzet megfékezte, összesen leégett huszonöt ház és az ezekhez tartozott-melléképületek. A tűzvészt okozó gyermeket Kupsu Lika és Vaszilie nevű fia elkeseredésében beledobták az égő tüzbe, ahol az hamuvá égett. A csendőrség mindkettőt letartóztatta. Miután igen sokan teljesen vagyontalanul muradtak, 1 főszolgabíró rögtöni segélynyújtásra gyűjtést rendezett a leégettek nyomorának enyhítésére. — Jutalom gyümölcBtenyésztők- nek. Darányi földmivelésügyi miniszter u földhitelintézet részéről megajánlott összegből egy drb. 600, 2 drb. 40Ó, 21' drb. 200 koronás jutalomdijat tűzött ki olyan néptanítóknak, akik a faiskolai kezelésben kitűnnek. — Gazdasági tanfolyamok. A földmivelé-ügyi Miniszter f. évi julius hó 2-ától 28-űig az algyógyi, addi, békéscsabai, breznóbányui, c.-úkvári, Csíkszeredái, hódmezővásárhelyi, jászberényi, karcagi, komáromi, lugosi, nugyszentmi'<lósi, rimaszombati, 8zentimrei, szilágysomlyói és szabadkai föld- mives iskoláknál 20—20 néptanító részére mezőgazdasági 4 hétre terjedő tanfolyamot rendez. Folyamodhatnak guzd. isin. iskolák vezetésével megbízott oly tanítók, kiknek tanítási jogosítvány gazdi tanfolyamra való jelentkezés kötelezettsége mellett adatott ki. E tanfolyamra felvett tanítók 100—100 ko- ronu segélyben rcszesüluek, melyből minden kiadás fedezendő. Bélyegtelcn kérvények' folyó év május hó 10 ig kir. tanfelügyolő- séghez terjeszt endok be. Kántor-tanítók figyelmeztetnek, hogy eltávozásukat illetékes és közvetlen hatóságuknál kellő időben jelentsék be oly végből, hogy esetleges szükség helyettesítésükről gondoskodás történhessék. — Egy emberb&ráti egyesület a megyebeli tanítókhoz. A N a g y p é n - teki Társaság hazafias magyar szívvel fordul a tanítósághoz,- segítse meg (emberbarát i akcióját. Ez a társaság felekezeti korlátozás nélkül gondjaibu veszi az árva, az elziillésnek induló gyermekeket. Lekötetlen, hogy a gyermekvilág mély érzésű1 nevelőit ez a szép cél hidegen hagyja. A Tár-* saság nemes föladatainak hatékonyabb, nagyobb raérvij gyakorlása érdekében jótékonyt célú sorsjátékot rendez. Kérjük a tanító,, urakat propagálják a szép célt. Szíveskedjenek | gazdálkodó közönségnek különösen ajánlani, hogy egy koronás sorsjegy ellenében egy egész, a gazdálkodáshoz szükséges gazdasági fölszerelésekhez, nem különben ló, tehén, sertés és baromfihoz lehet jutni, valamennyi népies, továbbterjesztésre alkalmas anyag. Ha a tanító urak lelkes szóval ezt az ügyet figyelembe ajánlják, ha érdeklődnek az ép oly hasznos mint jótékonyáéin dolog iránt, akkor a társaság nagy bálára lesz kötelezve és egy szép ügyön lendítettek. Kérjük a derék népnevelők táborát, hogy ezt a hazafias ,és emberbaráti fölszólitáat. vegyék.figyelembe és minden élőből teljesítsék. — A húsvéti kalács áldosata. Havasmezőről Írják, hogy Bilics Fedor Va-zilyu | nehéz böjtök után a szentelt kulácsból oly sokut talált enni, hogy rövid kínlódás után meghalt. — Talált holttest. Kohó község határában a Ldpoa vizének úgynevezett „Sziget“ táján az arra járók egy női bullát találtak. A vizsgálat kideritettte, hogy az illető Virtoraolaj Anika jómódú nő, ki elmezavarában ugrott a vízbe,, s ott lelte halálát. — Lövöldöző cigány. Dobiéi- Ferenc koldus cigány a külterületen, a Mar- kovics-féle szeszgyár előtt két társára rá- lőtt. Az egyiknek éppen a gyomrába, u másiknak pedig a karjába lőtt. A lövöldöző cigányt a csendőrség lefülelte. — Furfangos zsebmetszö. A múlt heti-vásár alkalmával Kis Lajos utazó zsebmetsző, körözött tolvaj, paras/truhába öltözve, kiment a vásárba, hogy „üzlet“ után nézzen. A többek között kiszemelt magának egy áldozatot Győry Zsigmond kiskolosi lakos személyében, ki éppen akkor adott el két ökröt .500 koronáért, A zsebmetsző csakhamar hozzá szegődött az atyafihoz s uny- nyira megkedvelhette magát, hogy az cselédjének fogadta. Éjjel, mikor Győry javában aludt, a furfangos zsebmetsző nagy ügyesen kilopta az 500 koronát s azzal eltűnt u láthatárról. A minap azonban kézrekeriilt. Ugyanis a közelebbi hetivásáron isméi, ott ólálkodott a tolvaj Kis Lajos, spekulálva valamelyes jó fogáson. Papolczy csendőrőrm’jsternejr azonban feltűnt ez alak gyanús viselkedése s igazolásra szólította fel. Minthogy kellőképen nem tudta magát tisztázni, a csendőrség letartóztatta. A vallatás során beismerte az 500 koronás lopást és hogy akkor ő a fővárosba menekült, ahonnan aztán szülőfalujába Pusztadarócra toloncolták s most ismét Szatmárra került. Kis ellen a további nyomozás megindult. — Felhívjuk a t. olvasóközönség b. figyelmét Holló Sándor órás és ékszerésznek mai számunkban közzétett hirdetétésére. a legkiválóbb kávé — ----------- Kapható —. —-------3m ©atpét©ry Mf fajokból összeállított keverék, w jk wo különlegességek ” ** - üzletében.—