Szatmár és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1905-04-04 / 14. szám

TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

MEGJELEN MINDEN KEDDEN.-------AZ ELŐFIZETÉS ÁRA:-------Eg

ész évre ... 6 kor. 1 Negyedévre 1 kor. 50 fill. Fel évre ...... 3 » | Egyes szám ára . 16 »

Községek, községi jegyzők ée néptanítók részére egész éVre 4 korona.

SZERKESZTŐ ÉS^KIÁDÓHIVATAL, hová a lap szellemi részére 'vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők :

= Morvái János könyvnyomdája EÖtvös-utcza 6-ik sz. alatt. = TFJIjTrVFOlSr-SZtÁM : 78.

A Szerkesztő lakása: EővjfÖ3-utcza 19-ik szám.------- HIRDETÉSEK------a lap kiadóhivatalában a legolcsóbb Arak mellett fölvétetnek. Nyilttér garmond sora 20 fillér.--------Hirdetőnek díjjal előre fizetendők.-------Csatornázás és vízvezeték.

Megígértem a szerkesztő urnák, hogy a mai számban vezércikket irok a vízvezetékről, beváltom tehát az ígéretemet, de miután a csatornázás nélkül nem lehet beszélni a vízvezetékről, erről is fogok szólani.

Nagy baj az minálunk, hogy közérdekű kérdésekkel kevés ember szeret foglalkozni. Helyi lapjaink jrnak ugyan mindenről, de ez nem elegendő, mert ez az irás első sorban csak arra; irányul, hogy a lapnak a szükséges cikke meglegyen, s ha az aztán meg van, az esetlegesen felkapott kérdés ismét pihen, mig egy hasonló szellemű cikk újból megteszi a szolgálatot. így van ez a csatornázás, és vízvezeték kérdésével is. Mióta felszínre került, évenként hol egyik, hol másik lapban cikkeznek róla, de előbbre azért máig sem haladt és nem is fog haladni, mig. nem akad egy lelkes apostola, a ki egészen magáévá téve az eszmét, szóval, tollal és tettel rajta lesz, hogy valósággá váljék. Lám, épen úgy volt ez a zeneiskolával is. Arról is egy évtizeden keresztül cikkeztek, a helyi lapok minden eredmény nélkül* s mihelyest dr.' Tanódy Mártonban megkapta a maga apostolát, az ige azonnal testté vált.

Három évvel ezelőtt történt, hogy a jelenlegi polgármester székét elfoglalta, s rövid beköszöntő beszédjében különösen két irányban tett Ígéretet,

TÁRCZA.

Wesselényi, mint az ifjúság bálványa *)

Wesselényi egyénisége, származása, nevelése, gondolkozása, műveltsége, lelki bátorsága, testi ereje, ragyogó tolla és szónoki képessége — őt. égyenesen a vezérségre teremtették. Nem ő tolta magát az események fölé, hanem az események kényszeritették őt, hogy mindenkor helyt álljon nemzete jogaiért, nemzete javáért, nemzete boldogságáért, — szóval, tollal és karddal egyaránt. Hiszen Berzsenyi sohasem látta, sohasem ösmerte a fiatal Wesselényit, de a mikor az i8t4. szeptember havában öt Pataky és Döb- rentey társaságában niklai magányában fölkeresi: a költő a sasfiókot benne nyomban felismeri és ekkor írja a nagy óda- költő e találó sorokat Wesselényiről:

„Mint az egekbe merült Aetnának az alja virányos S a tetején örökös túzörvény s aetheri fagy küzd; Arcaidat derülő tavaszod szép hajnala festi.

Jég fedi homlokodat s láng csap ki komoly sze[meidből.

Erdély 1 mennyköveid forrnak bent. Esküszöm, ál[dozz I“

*) Mutatvány dr. Kardos Samu debreceni ügyvédnek „Báré Wesselényi Miklós élete és munkái“ ciinü nagyszabású történeti müvéből.

Szerk.'

hogy t. i. azon fog első sorban dolgozni, miszerint a pótadót lejebb szállítsa és a csatornázást és vízvezetéket létesítse. Nagy tetszéssel fogadta a közgyűlés e kijelentését, mert mindkét irányban olyat helyezett kilátásba, a mi a közóhajnak megfelelt, de az ígéret csak részben lett beváltva, mert igaz, hogy. a pótadó azóta, dacára az időközben történt tisztviselői fizetés felemelésnek, egész 70 százalékra szállott, a csatornázás és vízvezeték ügye azonban ma is azon állapotban van, mint akkor volt.

Teitelbaum Herman barátom, a ki egyike azon keveseknek, a kik nálunk közérdekű kérdéseket a lapokban is tárgyalni szoktak, nemrég ugyancsak cikkezett a csatornázás és vízvezetékről, de ennek is eredménye csak úgy lesz, ha nem elégszik meg az elismeréssel, a mi egy ilyen cikk után rendszerint ki szokott járni, hanem a mit a lapban megkezdett, folytatja másutt is, különösen pedig szóvá teszi a közgyűlésben és kérdést intéz a polgármesterhez, hogy mi történt a legközelebbi évek alatt a csatornázás és vízvezeték bevezetése tekintetében.

Én meg vagyok győződve, hogyha a polgármester tettvágyát sikerül ez irányban felébreszteni és működésbe hozni, sokkal hamarább célhoz érünk, mintha minden héten egy vezércikket írunk, mert a miből ő akarja, hogy valami legyen, az. okvetlenül megvalósul. Minden esetre ideje volna már

Még Berzsenyinél is nagyobb szerelttel és több rajongással viseltetik Wes sélényi iránt édes atyjának egykori hűséges barátja, a kufsteini várnak szintén hosszú éveken át szenvedő lakója: Kazinczy Ferenc. Es a mikor i8i4 november havában Wesselényi őt Pataki társaságában széphalmi tusculanumában meglátogatja, az őszülő Kazinczy e szavakkal üdvözli a fiatal Wesselényit:

„Még a Fraenesta repdes vállaidon, Ambróziát önt fürtös üstököd,-Gyöngéd orcádon s a kis száj körül Rózsák viritnak, mint az Ámoréin — .Legszebb, legbájosabb Ámor önmagad !“

Bajza József „Sóhajtás^ ciinü költeményében, Garay János „Zsibó látogatói“ cimü versében és Vörösmarty Mihály az „Árvízi hajós“-ban csak. Wesselényit, csak az 6 nagy szivét és nemes küzdelmeit, hősi bátorságát és csodás önfeláldozó .készségét hirdetik és dicsőítik. Deák és Szécz- henyi dicsekszenek barátságával és Kossuth örök hűséget és hálát fogad neki.

Jósika Miklós-, Podmaniczky Frigyes, Pulszky Ferenc, Vukovich Sebő, idősb Szögyény Marich László és Madarász József, tehát kortársai közül mindazok, kik őt közelebbről ösmerték, emlékirataikban a csodálat, a tiszteiét és nagyrabecsülés hangján szólnak felőle.

Hogy a minden szépért, jóért és nemesért hevülő ifjúság épen Wesselényit választá ama kor összes férfiai közül tiszlegalább biztosx képet látni magunk előtt, hogy az esetleges létesítés menynyibe is fog kerülni, s egyáltalán olyan összegről van-e szó, a mit a város képes elviselni, vagy pedig nem. Utóbbi esetben aztán be van fejezve a kérdés, s mig a viszonyok nem változnak, nem lesz vele miért foglalkozni.

Az első és fő teendő tehát újra fölvenni a csatornázás és vízvezeték létesítése tárgyában már megkezdett, de abban hagyott előmunkálatokat, hogy ily módon megismerjük a kérdést minden részletében, mert csak ha ez megtörténik, leszünk abban a helyzetben, hogy ahhoz alaposan hozzá szólhassunk. Most csak annyi áll tisztán előttünk, hogy a csatornázás és vízvezeték ránk nézve életkérdés, mert a köztisztaság és közegészség követelményeinek e nélkül megfelelni nem tudunk, s hacsak nem a lehetetlenséggel határos, meg kell valósítani.

Nem akarok hosszabb fejtegetésbe bocsátkozni, mert arra szükség nincsen, miutáh abban mindnyájan egyek vagyunk, hogy a csatornázás és vízvezeték létesítését óhajtjuk, azért rövid mondókámat azzal fejezem be, hogy az illetékes tényezők lépjenek akcióba és igyekezzenek a kérdést mihamarább dűlőre juttatni. A feladat oly szép és hasznos, hogy örök dicsőséget szerez azoknak, a kik megvalósításában fáradozni fognak. B-e.

telete, becsülés« tárgyául, a hqnszerelem, a férfiasság, önzetlenség és önfeláldozó készség példány képéül: ez oly természetes, mint a hogy még a vak is égnek emeli fejét, hogy a világosságot keresse és érezze. És hogy Wesselényi első fellépésétől kezdve egészen addig, mig az események romboló árja őt magát is el nem sodorta, további működését lehetetlenné nem tette, mig a fagyos halál lángoló vérét meg nem dermesztette, küzdésre teremtett hatalmas karjait Örök tétlenségre nem kárhoztatta, mindig méltó volt és maradt nemcsak az ifjúság, de egész nemzete szeretetére és becsülésére: tanulságul hívom fel egész életét, minden küzdelmét, minden szenvedését; és tanúságul hívom fel kortársai közül is a legnagyobbakat: Széchenyit, Deákot, sőt magát Kossuthot, kik nélküle, az ő megalkuvást és meghátrálást nem ösmerő egyénisége nélkül soha sem lettek volna azok, a mikké s a kikké az idők folyamán tényleg lettek. Igen, a vak Wesselényi volt a világitó tüzoszlop, mely megmutatta a haladás útját. S róla is el lehet mondani: mig másoknalr világított, önmaga égett el.

. Az újabb korban divattá vált, hogy irók és politikusok egyaránt csak három nagy költőt és három nagy államférfim ösmernek: Vörösmarty, Arany és Petőfi, — Széchenyi, Deák és Kossuth: ez a hármas trilógia. A nagy úttörőkről: Kazinczyról, Berzsenyiről s a két Kisfaludyról, Bajzáról, C/uczorról és

Színház.

Kedden és vasárnap a „János vitéz“ ment ismét s mivelhogy immár 13-szor került színre nagyon méltatlan volna előadását a tucat előadások közzé sorozni. — Csak azt a szegény „tündér-táncot“ fáj látnunk. S ha már nem is saját magunk, de legalább a szini kerület többi városainak publikuma érdekében tanácsoljuk az igazgatónak, hogy ezt a részt valahogy teljesen sötét szinpad mellett játszassa, igy legalább a kedves muzsikához ki-ki a saját illúziója szerint fog képzelni valami bájos tündéreket.

Szerdán Brieux „Vörös talár “-ja látott egy tátongó üres házat, vagy megfordítva : ez látta azt. Pedig egy minden tekintetben jó előadásról lehet beszámolni. Krasenai máskor is jól szokott játszani, most meg épen nagyon jó volt. Pataki Riza pedig, kinek a szezonbeli szereplésében nina öröm, nagy ámulatunkra megmutatta, hogy igenis jövőjében van remény. Mintha idáig elakarta volna titkolni, hogy ő tud. Mert bizony, valjuk meg az igazut, még egyszer sem láttunk tőle jó, megfe- , lelő alakítást. De most igen. Ez a drámai színésznő egyszerre müvéstnőnek mutatta magát az indulatos, forró vérű breton nő szerepében. Úgy játszott, hogy csák néztük, mikor tanulta el ezt a természetes hangot, ezt a kifogástalan játékot. — így már, ha ezen az utón halad, csakugyan ad astra lehet jutni.

Solti Vilmának volt a jutalomjátéka csütörtökön „Szép Helénádban bizony nem egészen telt ház előtt, amit ha valaki, ügy ő érdemelt volna meg első sorban. Nagy terjedelmű hangja, mely nem nélkülözi az iskolázottságot most is nagyon szépen érvényesült és tapsban s virágban bőven volt része. Különösen dicsérni tudjuk Soltiban azt a biztos játékot

Tompáról jóformán csak az irodalomtörténet lapjai emlékeznek meg; Wesselényiről pedig alig történik két esztendőben egyszer említés, akár a magyar tudományos akadémiában, a melynek egyik első tiszteletbeli és igazgatósági tagja volt, akár az országgyűlésen, melynek 60—70 évvel ezelőtt egyik kimagasló alakja, vezérszónoka volt. Pedig másként volt ez régen, a harmincas és negyvenes esztendőkben, tehát Magyarország újjászületésének nagy korszakában. Ebben az időben nem volt iró, költö és államférfiu, a ki Wesselényit ne ösmerte, ne tisztelte, ne szerette volna. Mert ebben az időszakban Wesselényit ösmerni annyit jelentett, mint Wesselényit csodálni; Wesselényit szeretni annyit jelentett, mint a hazát szeretni; és Wesselényit követni annyit jelentett, mint a hazáért és annak boldogulásáért mindent, a mi az egyesnek kedves, az összesért kockáztatni, a mi az egyénnek a drága, azt a közjóért feláldozni.

Egész seregét a nagy korszak jeleseinek hívhatnám fel tanúságul a mellett, hogy Wesselényi dicsősége és érdemei nem múló dicsőség és érdemek valának. És hogy neve, egyénisége és jelentősége a csendes feledésnek oly korán átadva lett, ez igazán elszomoritó. De én hiszek nemzetem és különösen nemzetem ifjúságának nagy rátermettségében és bízom abban, hogy Wesselényi alakja az idők haladásával uöni és még ragyogóbbá válni fog, mert mint a költő mondja :

AZ’EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES'ÍZŰ TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER.

Kérjünk határozottan .. .. Ferenoz József keserüvizet 111