Szatmár és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1905-09-26 / 39. szám

Melléklet az 1905. évi 39. számhoz. SZATXÁB á8 VIDÉKE. külön számot fog előadni. A dalegyesület ugyancsak kél számmal lesz képviselve; ezek egyike a Rákóczi kur, Gróf Zichy rNemó“ cimü dal müvéből, melynek hangszerelését rétháti Kövér Dezső zenekari karnagy vé­gezte. A másik Erkelnek „Elvennélek én csak adnának“ cimü férfi kara. melyet cim­balmon nyolc hölgy fog kisérni. Jegyeket előlehet jegyezni Lővy Miksa könyvkereske­désében. — Alakuló gyűlés. A szatmárné­meti kir. kath. főgimnázium kebelében fen- álló gyorsírókor f. hó 19-én tartotta alakuló gyűlését. Elnök dr. Fodor Gyula főgimn. tanár lett. — Uj folyóirat. Méhészeti Szemle cimmel egy uj folyóirat fog megjelenni Nugybányán 1906. január elsejétől kezdve. Szerkesztője Pataki Béla jó hírnevű méhész lesz. A'lap előfizetési ára egész évre négy korona. Előfizetni már most is lehet. — Kocsi-Verseny. A szut már vár­megyei gazdasági egyesület szombaton dél­után ügető- versenyt tartott a Szatmúr Lá­zári országúton. Három nevezés történt. El­sőnek b. Kovács Miklós, másodiknak Jé- key László, harmadiknak Helmeczy Józset érkezett be. — Krómer színtársulata. F. hó 25-ig marad Nagykárolyban, honnan társula­tát megnag-yobbitva, Eperjesre vonul be. — Színészet N.-Bányán. Pulotay Antal sziniguzgaló szeptember 28-án kezdi meg Nagy-Bányán előadásainak sorozatát. Első előadásul ja „Casanova“ cimü operett van meghird Jtve. A tár.-ulat két éven át az alföldi szintterületben működött ami elég garancia arra, hogy a város igényét ott is kielégítse. — Szüreti mulatság. A szatmári kath legényegylet október 1-én. vasárnap, a Vigadó összes termeiben jótékonycélu és zártkörű szüreti mulatságot rendez. Belépti- dij szeméiyenkint 1 kor. 20 fill., családjegy 3 korona. Kezdete - este fél 8 órákor. A mulatságot Hegytörvény cimujel tréfás elő­adás előzi meg. » — Járvány. Mc/ő-Petri. Genes és Börvely községben a tífusz járvány szedi áldozatait. A hatóság megtett minden óvintézkedést. — TŰZ. Kiss Vilmos kisnuméuyi föld- birtokos háza az összes melléképületeivel együtt szerdán délután leégett. A kár j-- lentékeny, amennyiben a bútorok nagy része, az idei termény éstakarmány, egy csikó és több szarvasmarha esett a lángoknak áldo­zatul. A kár biztosítás révén megtérül. — A vonat alá vetette magát. Szabó Józsefiül, Kisfaludi-utca 14 szám alatt lakó csizmadia niPster neje szerdán este 9 órakor a Budapest felől robogó gyorsvonat alá vetette, magát. A szerencsétlen, ki hoz­zátartozói állitása szerint, mint csendes őrült sokat, foglalkozott az öngyilkosság eszméjé­vel. szerdán tiszta ruhába öltözködött, a ház­belieknek mit sem szólva, hajtotta végre sö­tét tervét. A mozdony kerekei derékon met­szették keresztül az életuntat s darabokra szaggatták. — Gyilkos anya. Plebán Erzsébet batizi leány bűnös viszonyt folytatott egy ottani legénynyel s a napokban gyermeke született. A bűnös leány a gyermeket a sertéseknek dobta, amelyek az ártatlan cse­csemőt felfulták. A kegyetlen anya tette ki­derült 9 a csendőrök elfogták. — Gyufaoldatott ivott. Dula Nelli helybeli illetőségű ócskaruha árusnő, e hó 19-én délután gyufaoldatot ivott. Az előhí­vott mentők látták el az első segéllyel s aztán beszállították a közkórhá/b'i. — Kegyetlen gyilkosság. Erdő száda községből eltűnt Kalauz János gazda felesége ezelőtt pár nappal 3 gyermekével. Tegnap Erdőszáda közelében az asszony két gyermekét a Szamosból h.ilva kifogták. Ál­lítólag már az asszony Í9 a Szamosba ugrott kisebbik leáuyával. A vizsgálat kideritette, hogy a két gyermeket előbb megfojtották, azután kerültsk a vízbe. Az asszony tettének oka, családi viszály. — A magyar dal sikere. Egy lip­csei zenaműkiadó cég elfogadta Orbán Já­nos zsibói tanítónak a„Szumos mellett“ cimii saját szerzeni'nyü dalaiból összeállított „pot- pouriát“ kiadásra. A kéziratot a lipcsei üz­let asztulán meglátta a szépségéről is hires Emerittu Soluto énekesnő, kinek annyira megtetszett a potpourri, hogy felszóllitotta a kiadót, lépjen érintkezésbe a szerzővel az iránt nem volna-e hajlandó a mű megjele­nése előtt egy hangverseny keretében ti pot- pourrit bemutatni Lipcsében, Berlinben és Budapesten. iMint halljuk, Orbán hajlandó eleget tenni e felhívásnak. A potpourri énékhangra van letéve hegedű és zongora- kísérettel. — Mint minden évben, úgy az idén is nagyértékü karácsonyi ajándékkal fogja meglepni előfizetőit a Pesti Napló. Ez a kitünően szerkesztett, élénk és tartalmas lap minden egyes alkalommal bámulatot és elragadtatást keltett ajándék-albumaival elő­fizetői körében s ezek évről-évre sok ezer uj előfizetőt hódítottak e lapnak, mert azok valóban úgy a tartalom becsére, mint a ki­állítás pompájára nézve felülmúlnak minden várakozást. Az idén a Pesti Napló „Modern Magyar Festőművészek“ cimü albumot fog küldeni előfizetőinek, melynek előkészítő munkálatai már serényen folynak. Ez az album fényben és tartalomra nézve még az eddigieket is felül fogja múlni és ingyen fogja megkapni a Pesti Nupló minden elő­fizetője, aki uddig legalább egy fél évet be­fizetett és egy további fél évi előfizetésre magát kötelezte. A Pesti Napló előfizetési ara egész évre 28 kor. — fél évre 14 kor. egy negyed évre 7 kor. — Mutatványszá­mot szívesen küld a kiadóhivatal, Budapest, VI., Andrássv ut 27. — Adóhivatal fosztogatók. Azok az nlukok, a kik 1902. év december 29-re virradó éjjel a nagy károlyi ndóhivutalbu be­törtek, a zilahi törvényszék fogházába vár­ják büntetésüket. Ziluhon érte őket utói a Netuezis, a hol hosszas szereplésük után legutoljára vendégszerepeltek. Mert nemcsuk nngykárolyt szerencséltette ez a kitünően szervezett banda. Igaz, hogy a károlyi be­törés után két esztendeig pihentek és élvez­ték munkájuk jutalmát, de ezután annál nagyobb buzgulommál láttak hozzá mestersé­gük io ább folytatásához. 1904. év decem­berében a huszti adóhivatalt, folyó év ja­nuár 26-áu Papp Sándor szászrégeni ügy­véd magánlakását, január 31-én a zil ■ lii adóhivatalt törték fel. Kirándulásaik iät-irf december és jinuár hónapokra esett. A zi­lahi kir. ügyészség táviratára Enyedi és Emesz nevű legügyesebb dedektivjei egyikét küldte ki a budapesti állami rendőrség a zilahi kassza fúrók f^kutatására. Ezek eleinte semmi nyomot sem találtak, de később egy szatmári kasszírnő indiszkréciója révén a nyomok Erdőszádárn, Vigdorovics Adolf korosmároshoz vezettek. A két dedektiv ki­szólt Erdősxádáu és Vigdorovics korcsmájába hajtatott Itt jó barátságot kötöttek a korcs- márossui, együtt ittak vele s egy önfeledt pillanulb.n a két uj pajtástól tanácsot kért a korcsmámé, hogy mit tegyen, mert egy 1 Weltman Móric nevű nagybányai lakos vele akarja igazolni, hogy 1904. január 31-re vir­radó éjjel, mikor u zilahi adóhivatalt feltör­I ték, uáia aludt. Az első nyom megvolt e a j dedektivek ezen tovább haladtak. Weltmann aki már előbb gyanússá vált az által, hogy u- sürgöny hordozótól többször azt kérdezte, hogy nem jött-e távirat a rendőrséghez, nem tudta ulibijét igazolni, letartóztatták s Vigdorovics a dedektivek biztatására, akik az esetre ha vall, bántatlanságot ígértek neki, tovább vezette a nyomozó dedektive- két. Kijelentette, hogy legelsősorban Stein­berger Ndthánt, ki más néven Talesman Niszen Márkusz, továbbá Rittmann Meudelt, eutn-k két fiát: Dávidot és Márkuszt. vala­mint Steinberger menyasszonyát Rittman Klárát tartóztassák le és hozzák azonnal Zilahra. Ezekhez Mózts Mór borhidi bérlő is hozzácsatlakozott és igy Vigdorovics val­lomása ulapján együtt volt az egész banda. Vallomásuk alapján az ügyészség tovább fonta a szájakat. Kitűnt, hogv szerszámaikat Breckner Gusztáv szászrégeni kovács — az egyedül ki-resztény ember közöttük — ké­szítette. A bandához tartozott még Brück- mann Mózes csernovici, Mühlstein Béri szu- dagórai és Führmann Márkusz toporuci (bukovinai) lakos is kik közül csak az elsőt lehetett Zilahra hozni, mert a többieknek elintézetlen ügyeik voltak az - osztrák biró sággal. Eddig összesen 26 egyént tartóztat­tuk le de lehetséges, hogy még ez u szám meg fog nőni. A rengeteg pénzt, a melyhez jutottak, nem akarják előadni. A nagyká­rolyi betörést Steinberger Talesman, Rebel: Hersch, .Rittman Dávid, Vigdorovics Adolf s kívülük még Schőnbi-rger Gutman.Bernát és Dressier Iszrul Kálmán követték el, hon­nan mintegy százezer korona értékű érték­papírt és ékszert vettek masukhoz. Reisch Herscht akkor fogták el, mikor a papírokat be akarta váltani. Schönberger Talesman szintén kézrekerült most Petrozsényban, ahol Rosenberg Lujos álnéven tartott üzle­tet. Ez is a legnagyobb betörők ejyike, sőt már gyilkosság büntette miatt is. el volt zárva s u budapesti gyűjtő-fogházból egy villanyvezetéken szökött ki. A huszti adóhi­vatalba Steinberger Talesman, Rittman Dá­vid, Weltman Mór, Brückmun Mózes, Fuhr- inun Márkusz és Mülstein Béri törtek be, de ott csuk értékpapírokat találtak, amelyeket bem vittek el, okulván a Reich Hersch példáján. Szászrégenben a Pap Sándor ügy­véd pénzszekrényének feltörésénél csak Stein­berger Talesman, Brückmau és Fuhrmun vettek részt és onnan 2000 koronát vittek el. — Késelés. Szokolay István helybeli kocsis legény e hó 23-án éjjel összeveszett. Maklári József helybeli csavargóval. Makiári a dulakodás hevében kést rántott elő és több helyen veszélyes sebet ejtett Szokoluin, kit u kórházban ápolnak. Maklárit a csen-- dőrség letartóztatta. — Nemzetközi pénzhamisítók. Megírtuk, hogy u bécsi rendőrség leleplezett egy pénzhamisitó bandát — mely huruis öt- venkoronásokat hozott forgalomba — s a banda fejét, Schwulb Cheimot letartóztatta. A bécsi rendőrség útmutatása alapján u bu­dapesti rendőrség a minap u bunda tagjai közül szintén letartóztatott < gyet. A banda, minit‘a nyomozó hatóságok megállapították, ,a vidéken is működött. A helybeli rendőr­ség a többi vidéki ivndör-u’gekkel egyetem­ben szintén nyomozott ebben az ügyben. Több napi kutatás után Tunkóozy Gyula főkapitány nyomára akadt egyik tettesnek, kit üldözőbe is vett, de a hamisító mégis elmenekült. A bajsza közben a bumisitó eldobott egy bőrtárcát, melyben 800 darab hamis ötvenkoronás volt. A szökevény Ga­licia felé vette útját, hol — mint egy táv­irat jelenti — elfogták. Az illető Siiuono- vics Jakabnak mondja magát. Átadták az illetékes biróságnuk, I — Rituális fürdők. Abból az alka­lomból, hogy u Mályáskirály-utcai rituális fürdő betiltatott, a Báthori-utcai rit. fürdő is megfigyelés alá vétetett, mely már ható­sági intézkedés folytán u cholera járvány al­kalmával bezáratott. A megfigyelés eredmé­nye az lett, hogy a fürdőt, ha nem is sokun, de busználják, ebből kifolyólag a főkapitányi hivatal fölkérte a t. főorvost, hogy nyilvá­nítsa véleményét a Bálhori-utcui fürdőről, ki a városi Tanácshoz tett jeleutérében an­nak bezárását javasolta, aminek következté­ben a főkapitáuyi hivatal a fürdő bejáratát hivatalos pecsétjével több helyt lepecsételte s ez által a használattól teljesen elzárta. — Tiz elsőrendű iró 10 kötet mü­vét adja pompás diszkötésben a „Magyar Kereskededelmi Közlöny“ Budapest VII., Károly-körnt 9. mindenkinek ingyen, csupán 12 krajcárt kér kötetenkint a bekötési tábr lába való beleillesztésért, vagyis a 10 kötet nól 1 frt 20 kr., ba előfizeti a „Tolnai Vi­lág Lapját“ félévre 4 frt helyet 2 frt 48 kr-ért. Ez a 10 kötet mii rendkívül elegáns diszkötésben van kötve, s az egész 10 kötet egy védő tokban foglaltatik. Ezen 10 kötet inü bolti ára 15 forint. Itt felsoroljuk az irók neveit, valamint a müvek címeit: Mol­nár Ferencz: Egy pesti leány története ; Zöldi Márton / Egy primadouna házassága: Thuri Zoltán: Sötétség; Heltai Jenő: Titokzatos hercegnő; Tolstoj Leó: A pénz átka; Du­mas Sándor; Örült a trónon; Conan Doylu’ A család réme: Szomaházi István Ass/onyi bosszú; Kóbor Tamás Örök éjszakák; és Gaál Mózes Rácz Márton regénye. — Na­gyon ajánljuk t. előfizetőinknek ezen kitűnő lap'előfizetését, s melyről bátran mondhat­juk, hogy igazi különlegesség rendkívül dús tartalmánál fogva. Előfizetések a Magyar Kereskedelmi Közlönyhöz küldendők, Buda­pest, VII. Károly-körut 9. Felelős szerkesztő: Dr. Fojss l8tvál). Főmunkatárs: Dr. Tanódy Endre. Laptulajdonos és kiadó: Morvái János. Nyitttér. m Sletőiztositó társaság kedvező feltételek mellett Szatmárott vezér ügyn'óüöt üx* üeres. 1—2 (( Ajánlatok „151. posta fi Ók Budapest kéretnek. Elsősorban oly pályázók vétetnek figyelembe, kik ké­pesek nagyobb üzletkört elérni. Nyilatkozat. Több oldalról értesítenek bennün­ket, hogy rosszindulatú egyének azt a hirt terjesztik lapunkról, mintha elő­fizetési diját a régi árra emelte volna fel. Kijelentjük ezennel és tudomására adjuk olvasóinknak hogy ez az állí­tás rosszhiszemű koholmány, mert la­punk előfizetési ára ezentúl is havonkint . , 1 kor. 40 negyedévenkint . 4 „ — félévenkint , . 8 „ -— egyes szám ára a tőzsdékben és az utcai elárusítóknál 4 fillér. Noha ezen előfizetési ár a fél ára lapunk régi előfizetési dijának, mind­azonáltal olvasóinknak egy minden tekintetben érdekes, friss és bötartalmu újságot adunk. Mutatványszámot bárkinek kül­dünk ingyen, ha erre bennünket egy levelező-lapon is felszólít.. Tisztelettel a BUDAPESTI NAPLÓ kiadóhivatala V., Honvéd-utca 10. sz. naponta friss szedésü, kilója es krajezár Szabó Balázsnál Alsó- szamospart-uteza T-ik szám. 2-2 ELADÓ: jóminöség'ü 3 boglya anyaszéna és 2 boglya sarju. Értekezhetni: NEVICZKY GYULÁVAL, Hám-János ----■. ...... utca 5. szám. An yák!!! ágitok gyermekeiteket t Mtgerlner elgJrWlésétól I ...X Hátgnrinnn elgttrbtllásben sceavadé 15 évas leány múföró alkalmazása előtt, I ftzfl alkal­mazásával. Keleti j, testegyenészeti műmtézote kásáit jót­állás ás a legolcsóbb gyári árak mellett: S Müfüzöket, = Hessing vagy Dől linger tanár rendszere szerint, liátgerinez stb., elferdülásánek gyógykezelésére ; mmm Egy enestartók ■■■ hanyag testtartás meggátlására; Mellfüzöket plastikai páraázással stb. Járó- éi tárnáé pékét, Lorenz tanár ás Hessing rendszere eeerint, a boka- áe csipóiziilet gyátadásánál stb. Műl&bakat <• mfikeseket a legtökéletesebb technikai kivitelben, több évi jótállás melletti — Gyógy-«»ob*torna-ké- Hülékek, valódi amerikai és angol gyártmány, s.,V nagy választékban t Kérjen ingjen ü bementve legejabb képei iijegjxiket. orvosi i. g müaner-gy&ros, BUDAPEST, XT., Koronadteroxeg-u. 17. KELETI J. i Szemüvegek, Zvickerek, látszerészeti czikkek, úgyszintén arany, ezüst, nickel zsebórák, valamint mindenféle inga, ébresztő és fali órák kaphatók: FEISZTHÜBER JÁNOS órásnál. Szemüveg1 és órega-'vitá.eols: jvitániyos árban Irészi ttetmels. Deák-tér 26. ei. Plébánia palota, 5—12

Next

/
Oldalképek
Tartalom