Szatmár és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1905-08-01 / 31. szám

31-ik szám. Huszonkettedik évfolyam. Szatmár, 1905. augusztus 1. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. — AZ ELŐ FIZETÉS ÁRA: = lés/, évre ... 6 kor. I Negyedévre I kor. 50 00.1 il évre .... 3 » I Egyes számlára 16 » Községek, községi jegyzők és néptanítók részére • egész évre 4 korona. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hová a lap szellemi részére’'vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők: = Morvái János kinyvnyomdija Eötvös-atcza 6-ik sz. alatt = TEXiEFON-SZÁM : 7*3. A Szerkesztő lakása: Eötvös-utcza 19-ik szám. — HIRDETÉSEK == a lap kiadóhivataliban a (egolcsébb árak mallett fdlvétotnok. Nyilttér gannond sora ‘20 fillér. ===== Hlrdotáaok díjjal el&re fizetendők, ——m­Honfi önérzet. \ (T. E.) Ha a nemzeteket abból itélnők meg, a mit ők mondanák ma­gukról, — nem lennének fogalmaink nemzeti különbségekről. Bárhol szélese világon, ugyanazt az első osztályú minősítést állítják ki maguknak a nemzetek, és sem érintke­zésben sem a sajtóban nem találkoztam nemzettel, a mely be ne ismerte volna magáról, hogy ő a legbátrabb, legmű­veltebb, legtanultabb és leglovagiasabb a nemzetek nagy társaságában. És ez igy van — ha nem is helyesen, de — természetesen. A verseny törvényének szigorú következménye ez. A mig a nemzeti eszme magával hozza, hogy egyik nemzet boldogsága más nemze­tek boldogságának rovására vívható ki csupán «— addig igen nagy v értelme; van a hangzatos cégéreknek. De az olyan ágyúval, a mely már minden hatalomnál be van vezetve, s a melylyel szemben minden hadsereg megtalálta a védekezés módját •— nem lehet háborút viselni Eltompul a fegy­ver, a melynek párjára találtak. A nemzeti reclám is ekként vesz­tett üzleti újdonságából és vonzó ere­jéből. Ma már nem az döut, hogy meny­nyi mindent és milyen hangosan képes egy nemzet magáról elmondani, hanem hogy mennyit vagyunk kénytelenek ja­vára írni az emberiség culturájának fő­könyvében. TÁR CZ A.- ­Vezeklés. — Irta Verner Jenő. — Szilveszter este volt. A templomban megkondult az estharang az ö vigaszos hangjával. Ilyenkor, midőn a családok szivét melengeti valamelyes boldog, ünne­plés érzés, az agglegényeknek fütetlen szobájában kellemetlen gondolatai Vannak. A szubjektivitások is megbocsáthatók ilyenkor. Elmeséletn egyik szilveszteri estémet. Végig jártam az utcát, mintha ne­kem is menőkéin lenne valamelyik jókedvű famíliához, hogy lessem az uj évbe siető pillanatot. De az agglegényé ilyenkor is a füstös kávéház, melynek mutatós, fes­tett jószága konvéficiohális mosolylyal fo­gad, akinek én is néhány bannális bók­kal tartozom, inely lehet sivárság, vagy gorombaság. B tértem az agglegények ta­nyájára. « Egyik márvány-asztalnál három fia­talember ült s akit Janinak hívtak azt valami fásulj busongás kergette pityókás állapotba- Öklével csapkodta az asztalt, szeme oly tűzben égett, mint akit egy kis gutaütéstől vagy deliriumtól kell félteni, óssze-vissza beszélt, sőt néha szitkozódott. A pincért szólítottam. A ki manapság arra a vásárra, a hol a nemzetek cuiturjavai cseréltetnek ki — nem viszen magával csak egy nagy dobot —az aligha fog verebet fogni. Ezért gondoljuk, hogy a „Szatmár- Németi“ laptársunk kelleténél jobban felizgatta magát legutóbbi számában a nemzeti cultura reputátiójának kérdésé­ben. Azt panaszolja, hogy Ohnet egyik könyvében hazánk barbár országnak van odaállítva és félti a Magyar cul- turát attól a téves megítéléstől — a melynek e hamis leirás esetleg kiteheti. Nem olvastam azt a könyvet — illetve nem tudom, melyikre gondol a cikk írója, — de fölteszem, hogy helyesen látott,' s hogy a könyvben alaposan le vagyunk csepülve. De miféle jelentősége van ennek a mellett, hogy akkor sem lenne valami jeles a magyar műveltségnek az idegen felfogásban letükrőződő képe — ha a teljes valóságot adná visssza? Van-e nekünk műveltség dolgá­ban — ép úgy, mint az emberi agy és kéz egyéb termékei tekintetében — ki­vitelünk, a. mely csak az.ért nem tsJák elhelyezésre, mert minősége iránt a kül­földi piacok meg vannak tévesztve? Én soha sem hallottam, vagy ol­vastam, hogy valaha a magyar búza külföldön téves megítélésben, roszaka- ratból, vagy tudatlanságból származó hamis^ bírálatban részesült volna? És miért? Mert ott va.n maga a magyar búza, — Kik ezek? — Ez a keiitö pintér legény, a ré­szeg : kovács. I — És ' mié-rt engednek ide eféle Alakokat ? — Tűrnünk kell; a gazdám bora ment a fejükbe, le kell vonnunk a kon­zekvenciákat. — Hát valami gyengéd utasítás nem tenné meg a hatást. — Olaj a tűzre. Már a felesége itt járt a kovácsnak, de azóta duhajkodik csak igazán. Szegény asszony, átkozódott, siránkozott, rimánkodot t, de mind ez borsó volt a falra. Részvéttel gondolt am az asszonyra, a pincér pedig folytattad — Pedig a durva .kovács igazán en­gedhetett volna a könnyeknek. A majsz- terné igazán szép fekete szemekkel, sá­padt szén védő arcával oJy.an szánalomra- méltó volt.. És a kovács üti, tessék el­hinni, üti. Most is viselte a nyomát a durva öklöknek. Szerencsére nem merte bántalmazni, mert ezt már pincér létemre el nem néztem volna, Közel voltam hozzá, hogy nehéz szókat vagdos sak a durva ko­vács fejéhez, mikór az asszony a. négy éhező gyermekét emlegető !, a kik elől el- issza a kenyérnek valót; az üzletember erősen viaskodott bennem a résztvevő ke­bellel. Hogy könyörgött, h ogy megkunco- rált az az asszony és hogy roem hallgatott rá a tivornyás sehonnai! j Még a kis fiát is magával hozta az ass zony, a kinek nyári ruha födte bágyadt tagjajt, ebből a mely úgy is lecáfolna minden táma­dást, a mely ellene irreális alapon in­téztem ék. . De hol van a nemzeti műveltség, amelyre odakünn szükség volna, mi van itt, a mi ott nincs s mennyi az, a mi ott van és nálunk hiányzik? Hiszen tény, hogy mindez péti) ok arra, hogy a meglévőt is lekicsi­nyeljék. De vannak teljesen súlytalan igaz­ságok, a melyeknél meddő dolog jm? morálni. És ezért téved laptársunk, hogy mivelünk odakün azért bánnak félváll­ról, mert elmulasztjuk megmondani a magunk véleményét. Ez nincs is úgy, s ha úgy volna sem az lenne a baj. Laptársunk maga is közei áll ahoz a vegyes karhoz, a mely a nemzeti és faji önérzet hangjait állandóan a leg­magasabb fekvésekben vágja ki s a melynek kitűnő impreszszáriói vannak a külföldi sajtó minden hatalmasságánál E tekintetben tehát épen ő nem tehet szemrehányást magának. • Azonban más rendszer az, a me­lyet a nemzeti műveltség és cultura értékesítése körül követnünk kell. Ki kell csikarni a külföld respec- tusát a nemzeti cultura benső értékével. Anyagiakban és szellemiekben olyasmit kell termelni, a mire a kül­földnek szükségletei kielégítése végett okvetlenül szüksége van. A nemzeti culturák versenyében is meztelenül vigyorgott elő fagyszitta könyöke. A pincér olyan szívesen beszélte el mintha novella iró lenne s a Bródy Sán­dor embereit olvasta volna. — De nézze pincér, magának van szive, miért nem löki ki az ilyen embert, amig józan, miért áztatja el? Végre is az ilyen emberek rontják a kávéház tekintélyét. — Való. De ha mi kilökjük, putikba megy. Nálunk legalább* urason veri el a pénzét; aztán uram ilyenek után él a ká­vés, nem a délutáni fekete kávésok után. A kovács mesésen tud költeni. Pedig az asszony megérdemelné, hogy féltve őrizzék. — Valószínű, hogy a kovács nem szereti a feleségét ? Az bizonyos. (A pincér szerette a határozott formájú kijelentéseket.) A kék folt tanúsítja, a gyöngédtelensége bizo­nyítja. Micsoda gyilkos szómét vetett a feleségére, mikor az nem akarta megen­gedni, hogy a kis fiát (valami hat esz­tendős) leitassa. — Hogy hagyta itt e rabiátus embert ? — Mig én az egyik vendéget ki­szolgáltam, kirugdostá fiástul, kibuktak a hóra. Fölállottam. A megtaposott igazság ébredt e fel bennem, vagy a gondviselés engem rendelt-e ki megtorló feladatra ? Elhatároztam, hogy ez emberi bestiával vé­gezni fogok. A részeg emberek balsorsa még segített. Az az ember velem akart nincsen magasabb fórum, magasabb bíróság, a mely pálmái ítélne oda egyiknek vagy másiknak. Ebben a küzdelemben maga a le­győzött az, a ki az ellenfelet győztes? nek kénytelen declarálni, ha az ,Qlyns~ mit producál, amit ő pem nélkülözhet. JEs ez nem .csak az iparra és nyers- ,terményre áll. Az embereknek — a külföldön még inkább, mint nálunk —- vannak értelmi és érzelmi szükségle­teik is; vau Ízlésük, a mely kielégítést kiyán, többé kevésbbé fejlett érzékeik megpihenni vágynak emberi tökéle­tesedés felé Jörő munkának kísérletein. És a njely kultúra ilyesmit nyújt azt nem a malicia vagy járatlanság tQrziükréyel discreditálni, mert örök tör vénye a fejlődésnek, hpgy az emberek vágyakoznak a szép és hasznos után, azt ösztpnszarüleg fölkeresik és a tisz­tességtelen v.erseny minden ármányku dása dacára is abba a boltba mennek, a hol kívánságaik és vágyaik |legjoDban elégülnek ki. A Francia-német határon egy ízben nagy lehervonatAkat láttam, a melyek Francia könyveket ,és a műizlésnek a divatárukban megtestesülő remekeit szállították Párizsból Berlinbe. Nekem akkor az volt az érzésem, hogy ez az igazi „revanche“, ez az igazi győzelem s hogy e mellett a csendes éjszakában tompán tovavonuló vonat-kolosszus mellett megsemmisülnek a fegyverek diadalai és a faji önérzet rikácsoló mellhangjai kötözködni. Összenéztünk. . És minden re­torikai szépitgetés nélkül kell kijelente­nem, hogy u maga tehetetlenségében ki­rúgtam a részeg kovácsot, a kit aztán másnap megfagyva találtak a kövezeten. Bírói tárgyalás lett belőle, a törvényszék elé kerültem, mint vádlott, de a bíró­ság felmentett. a Nem tudom, de a társadalmi jogrend korcsmái kiegyenlítése nem hozott tel­kemre enyhülést. Azóta egy emlék kinő/: egy megfagyott halottat látok folytouor san a kinek fagy itt keze mintha .ökölbe szorulna. És én futok, mig agyam kimerül á rémes emlékekre . , . Hallani vélem az asszony jajveszéke­lését, midőn hírül vitték neki, , hogy az ura a kávéház előtt megfagyott. Látom a didergő porontyokat, a mi­dőn utánozzák anyjukat és ők is kétség­beesetten mennek a koporsó után. És felszólal bennem a vád, üldöz kegyetlenül. A halottra vetett szememet feledékenységgel akarom befedni, de nem lehet. Pedig talán oka sem vagyok, hogy megfagyott a hóban,.. 0 akarta az életemet, kést rántott reám s én csak jugos önvédelemből csele­kedtem. Szivemet mardosó kínnal facsarja $ megrugdalt asszony sírása, azé az asszonyé, akit agyJ>a-föbe vertek, kilöktek a hó­Róth Fiilöp h’árlsbádi czipöraktárát ajánljak a t. vevő kö*öna«g-n«»k mist a "•* SŐITetlm a Pannónia legoloeóbb bevásárlási fnráfii m10* . rli£5S mollott I Szatmár és vWíékv’i le^nagyébb czipőraktára. Figyelmeztetésül Az előrehaladt nyári idéijty miatt a még raktáron levő színes nyári áruk gyári áron alul in beszerezhetők

Next

/
Oldalképek
Tartalom