Szatmár és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1905-06-06 / 23. szám
■MMl Me lléklet az 1905. évi 23. számhoz. SZATMÁR ÉS VIDÉKE. — Keresztjáró napok. Május 29, 30 és 31-én tartotta | rk. egyház a kereszt- járó napokat. Körmendekben mentek a hi- vek egyik templomból a másikba, majd a Kálváriára. A keresztjáró napok a középkorba viszik vissza keletkezésük dátumát, mikor a nagy pestis megszűnte alkalmából a római pápa az egyházi hála ünneplést elrendelte. — A püspöki szék felé. Dr. Karácsonyi János budapesti egyetemi tanár, Nagyvárad egyházmegyei áldozár neveztetett ki dr. Steinberger Ferencz helyére u nagyváradi litterarium stallumra. Az uj kanonok a legképzettebb egyházférfiak egyike, ki nagy tudományával uz akadémia rendes tagságát, is elnyerte. Dr. Karácsonyi János, ki még pár év előtt egyszerű bihari plébános volt, pár év alatt az akadémia rendes tugja, egyetemi rendes tanár és mo9t nagyváradi kanonok lett. Általánosan a jövő egyik püspökéül emlegfffll. — Tudori vizsgálat. Dunai János szatmáregyházmegyei áldozár a budapesti magy. kir. tudomány egyetemen a kánondoktorátus első részéből, az egyházjogból a szigorlatot sikeresen letette. — Tiz éves találkozó. A helybeli ev. ref, főgyimnaziumban 1895-ben éretséget tett ifjak, e hó 4 én tiz év után találkozóra jöttek öeBze városunkba, mely alkalommal már mint szeretett férfiak kedves örömmel üdvözölték egymást a viszontlátás öröme fölött. Sajnos, a tiz év előtt éretsógizett ifjak közül, mint az alábbi sorok is mutatják már többen elhaltak. A találkozás örömére a Pannóniában banket volt, a melyen megjelentek az egykori tanárok. A tiz év előtt érettségen tett ifjak, jelenlegi pályájuk ' megjelölésével a következők: Biró Ákos kát. mérnök (Temesvár), Dávid Ferencz meghalt, dr. Dávid István kir. uljárásbiró (Tasnád), dr. ' Fekete Jenő kir. törvényszéki jegyző (Szat- már), Fülöp Béla magánzó (Ameriku), dr. Hadady Lajos ügyvéd (Szatmár), Janka Jenő törvényszéki jegyző (Beregszász), Javo- rik Zoltán meghalt, Jőrös Endre magánmérnök (Budapest), Kasznár György pÓ9ta és távírda tiszt (Budapest), Kocsis János máv. tiszt (Gödöllő), Koncz Sándor m. kir. dohánybeváltó tisztviselő (Csuba), dr. Kovádé Ferenc/, kir. táblai tanácsjegyző (Dehreczen), Kürthy István tiszttartó (Mezőhegyes) Magosa Kálmán törvényszéki aljegyző (Debre- czen), dr. Nagy Ottó vármegyei aljegyző (Szolnok), dr, Lipeczki Andor orvos (Budapest), Poszvék Zoltán kir. járásbirósági aljegyző (Técső), Székely Endre adótiszt (Váralja) Tóth Kálmán máv. tiszt (Szatmár), dr. Vass Gyula ügyvéd (Nagybánya),' Weisz. Samu földbirtoka (Ar-Megyes). Gondnokság alá helyezett báró. A hivatalos lap keddi számában, a pozsonyi törvényszék közhírré teszi, hogv anarcsi illetőségi ifj. Huszár Kálmán báró elmebe- tegség miatt gondnokság alá helyezteti. — Tornavizagálat. A szatmárnémeti kir. kath. főgimnázium ifjúsága 1905. junius 11-én, vasárnap délután 5 órakor az iskola udvarán, a honvéd zenekar közreműködésével intézeti tornaversenyt tart, melyre az érdekelt szülőket és tanügybarátokat tisztelettel meghívja a főgimn. igazgatósága Belépni csak díjfizetés mellett lehet. A gim. utazási alap javára ülőhely 50, állóhely 20 fillér. Műsor: 1. Ének, Hymnus. 2. Szabad- gyakorlatok. 3. Verseny kötélmászás. 4 0sz- tály-tornázás rohamdeszkán, 5. Bakugrás. 6. Osztály-tornázás ugró-zsámolyou. 7. Csa- pattornázás korláton. 8. Ablnkugráe, 9. Verseny magas- és távugrás, 10. Szabadgyakorlatok fabottal. 11. Csapattornázás lovon. 12 Verseny magassugrásjuddal. 13, Verseny sulydobás. 14. Verseny birkózás. 15. Ének, Szózat. — R&jzkiállitást rendez Ócsvár Rezső kir. kath. főgimn. rajztanár a tanulók az iskolai évben készült rajzaiból. A kiállítás f. hó 11-én d. e. 10 órakor nyilik meg s nyitva marad f. hó 18-ikáig bezárólag. A kiállítás naponta d. e. 9—12 óráig, d. u. 2—5-ig tekinthető meg. — Torna vizsga az ev. ref. fő- gyimnasiumban. A helybeli ev. ref. fő- gyiinnasiumban e hó 3-án délután ment végbe az évzáró torna vizsgálat, Regéczi Sándor tornatanár vezetése alatt. — A vizsgálaton nagyszámú közönség jelent meg és mindvégig gyönyörködve nézte az ifjak testedző' gyakorlatát, melyek a szó teljes értelmében m.eglepték a jelenvoltakat, kik elismeréssel adóztak a derék vezető tanár, Regéczi Sándornak. A vizsgálat befejezése után Kölcsey János igazgató tanácselnök, a jutalmakat osztotta ki a kitüntetett ifjak között. — A gazdaközönség figyelmébe. A magyar királyi államvasutak osztály mérnökségének megkeresése folytán felhívom a gazda közönségét, hogy a vasutak mentén fekvő birtokaikon letakaritott gabonát, szalmát, szénát és más gyúlékony anyagokat u vasúti sínektől számítva csak 95 m. távolságra rakhatják le. Azon termelők pedig, kiknek birtokán terményeik e távolságra a birtok fekvésénél vagy kiterjedésénél fogva fel nem helyezhetők, kötelesek terményeket onnan más helyre azonnal elhordani. Hogy pedig a távolabb össze rakott terményeik a vasút tüze ellen is biztosítva legyenek, a vasúti vonal mentén levő száraz tarló földjüket szántsák alá. Szatmártt 1905. május hó 28. Tankóczi főkapitány. A fernezelyi templomot vasárnap szentelte fel Pemp Antal pápai praela- tus-apátkanonok, a környékbeli papság fényes segédlete mellett. Az ünnepi beszédet Veszprémi Sándor nagysomkuti plébános tartotta. — A nagykárolyi Oltáregyesű- let kiállítását június 4 ről julius havára halasztották el, mivel Wolafka Nándor püspök. aki annak megnyitását megígérte, csak akkor jöhet el. — Esküvő. Darubanlh Jenő helybeli kataszteri segédmérnök, tegnap délelőtt tur- totia esküvőjét Pap Endre középhomoródi gör. kath. lelkész kedves leányával, — Jolán kisasszonnyal. — Eljegyzés. Kertész Endre m. á. v. mérnök, tart. tiszt, BerzecrŐl eljegyezte Lő- winger Lajos leányát — Ellát. — Gyászhir. Junius - 1-éu csütörtö kön délután temették el Tisza-Ujlak szere tett plébánosát: dr. Búza Sándort. Kedvelt hívei körében csak 9 évet tölthetétt, mégis megható módon nyilatkozott meg az a részvét, melyet halála fölött Tisza Újlak közönsége vallás különbség nélkül tánusitott A ravatal a templom hajójában volt felállítva, itt tartatott a szomorú gyászszertartás nagyszámú papság és zsúfolásig megtelt közönség jelenlétében. A temetést Hehelein Károly prépost-kanonok végezte nagy segédlettel. A simái dr. Wolkenberg Alajos theologiai tanár mondott megható beszédet, ismertetvén az elhunyt érdemeit, mint theologiai tanárnak, mint kitiinő egyházi Írónak, végre mint híveit szeretettel vezető plébánosnak. A remek, szívhez szóló beszédnek hatása alatt nem maradt szem köny nélkül, sőt a néma fájdalom igen sokszor hangos zokogásban tört ki. Az elhunyt btn mi, szatmáriak is, kedvelt ismerősünket veszhettük el. Nyugodjék békében! — Egy 48-as honvéd halála. Rá ez István 48-as honvéd, aki 1848-ban 28 ütközetben vett részt s ott volt Budavár bevételénél is, a napokban Mátészalkán élte 80-ik évében elhunyt. A közbecsülésben állott fér fiút nugy részvét mellett temették el. Az elj hunyt temetésén., aki töthetetlen bajnoka , volt a függetlenségi pártnak, ott voltak | Luby Lajos és Szálkái Sándor, a párt elnökei. A koporsó felett Szunyogh Mihály, a kerület képviselője mondott gyászbeszédet és helyezett koszorút a párt nevében a koporsóra. — Öngyilkos tanítónő. Kunis Ilona a m.-szigeti Mária Valéria intézet tanítónője, Kunis József városi ellenőr nagy műveltségű leánya muH hó 26-án este 9 órakor a szlatinai hídról a Tisza hullámai közé vetette magát és másnap találták meg holttestét Hosszumezőn a hol partra vetették a hullámok. Az általános tisztelet és szeretetnek örvendő tanítónőt mélyen meghatotta fiatal asszony nővérének három héttel’ ezelőtt bekövetkezett halála s azóta szinte bus- komorrá lett, sőt édes anyjának említette is, hogy öngyilkossá lesz. A múlt hó 26-án este sógoránál Székely István vármegyei aljegyzőnél vacsorázott s senki nem sejtette végzetes szándékát. Kocsit fogadott, hogy haza megy, e helyett Szlatinára huj tu tóit s a hídnál lejtette esernyőjét, mire kocsiját megállította s a hol a víz legnagyobb a hid közepéről a hullámokba vetette magát. — Dézsába fűlt gyermek. Gelb Mór tisza-ujlaki kereskedő két és fél éves Adolf fiacskája szombat délután az udvaron lévő dézsába fűlt. A házbeliek szemeláttáru játszott ott a vízben, de az őrizetlen pillanatban egyensúlyt veszítve fejjel esett a dézsába Mikor onnan kihúzták már halott volt. A szülők ellen gondatlanság miutt megindították az eljárást. — Öngyilkossági kísérlet. Kovács Paula alig 14 éves gyermekleány f. hó 25-én Bcrencsen a lakóházuk mestergereudájára húzott kötélre akasztotta magát. Atyja szerencsére ükkor érkezett haza, a mikor tuég élet volt a kis leányban, s miután levágta a kötelet hosszas élesztési kísérletek I orvosi segély után a leányka eszméletre tért, Hogy miért akart meghalni, nem sikerült kitudni. — Gyilkos merénylet. Lőrlnczy Andor mándoki főszolgabírói írnok múlt hó 21-dikén délután Somlyódi János tb. foszol- gabiró ellen gyilkos merényleteit követett el e azután önmagát agyonlőtte. — Megszűnt a kanyaró. Lapunk multabbi számában megírtuk, hogy u városunkban fellépett kanyaró járvány miatt az összes elemi népiskolákban uz évzáró vizsgálatok a szokottnál hamarabb tartatnak meg. A fellépett, járvány azonban szerencsére hamarosan megszűnt s igy az évzáró vizsgák a rendes időben nyernek befejezést. — A szatmárnémeti iparos dal- Ogyesület 1905. 'évi junius 12-én, Pünkösd mtísodnapján a „Kossuth-kerti kioszkban“ jótékoDycélu Dalestélyt s ezt követőleg Táncmulatságot rendez. Kezdete este fél 8 órakor. Belépő-dij személyenként 1 K 20 f. — Hallgassunk katonazenét a ,Honvédsörcsarnok“-ban! A helyben állomásó 111. kerületi honvéd zenekar igen kitünően sikerült zeneestélyét ez idényben már másodszor rendezte vasárnap este a .Honvédsörcsaruok^ kellemes kerthelyiségé.ben, a zsuffolásig összegyűlt közönség a legnagyobb elragadtatással hallgatta a szebbnél- szebb darabokat; Nydry József karmestert — ki a zenekart személyesen vezette — és a zenekart, minden darab után megéljenezte és tapsolta mindaddig, mig sokszor kétszer is megnem ismételte vagy toldotta az előadott zeneszámot. Dicsérettel kell megemlékeznünk a zenekar kitűnő játékáról, s nem mulaszthatjuk el a nagy közönség b. figyelmét felhívni arra, hogy ezen nem mindennapi élvezetet, mily kevés költséggel egy héten kétszer is vasárnap és csütörtökön megszerezheti magának, mert el kell ismernünk Weis% Adolf nagy áldozatkészségét, hogy ő a zenekart egész idényre nem kevés költségére felkérte s emellett igen kitűnő konyhát tart, a legjobb italokat és sört méri a lehető legjutányosabb árakban, a kerthelyiség kellemessége és a vendéglős sem költséget, sem fáradságot nem ismerő előzékeny- sége, igazán megérdemli a legnagyobb pártfogást. A legközelebbi hangverseny csütörtök este igen kitűnő műsorral lesz megtartva. — Tudnivalók a Szatmári Köl- csey-kör múzeumának látogatása és könyvtárának használata tárgyában: A könyvtárból könyvet kivenni lehet hetenként kétszer : szerdán és vasárnap d. e. 11 órától 12 óráig. A könyvtárt a kör tagjai díjtalanul használhatják; akik még nem tagok, azok 2 (kettő) kor. évi használati dij előleges lefizetése mellet használhatják a könyvtárt. Megjegyzendő, hogy a két korona lefizetésével —óhajtásuk szerint.— a kör rendes tagjai is lehétnek. A könyv kivevője minden alkalommal „Elismervényt,, ir alá a kivett könyvről. A muzeum nyitva van minden szerdán és vasárnapon d. e. 11 órától 12 óráig, mely időben a gyűjtemény megtekinthető 20 (húsz) fillér belépti-dij mellett. Gyermekek 10 éven alul csak kísérővel bocsáttatnak be. Idegenek számára, kiknek ideje korlátozva van, a muzeum kivételes esetekben személyenként 1 (egy) korona belépődíjért a rendes nyitáson kívüli időben rá megnyitható. A jelentkezők abbeli óhajtásukkal forduljanak Bakcsy Gergely ev. ref. főgyimn. tanárhoz, a múzeumi szakosztály elnökéhez, mint a muzeum őréhez. Karácsony, busvét és pünkösd első és második napján, valamint újév napján a muzeum zárva van: Ernyők, pálcák és csomagok a bemenetnél őrtálló szolgának átadandók. A megőrzésért daxabonkint 6 (hat) fillér fizetendő. A dohányzás u muzeum helyiségében szigorúan tiltva van. A könyvtár és muzeum névjegyzéke a muzeum őrénél kapható. (Ára 30 fillér.) — Tűz a Szatmárhegyen. A szat- márhegyi Palacsinta-hegyen pénteken d. u. kigyuladt egy lakóház, melynek tulajdonosa Medgyesi Lajos Amerikában van. A tűzet, ami a szeles időben nagyon könnyin végzetessé válhatott volna, roppant erőfeszítéssel sikerült eloltani. — Gyógytár megnyitás Nagy- Ecseden. A Kerekes Jánosnak adományozott személyjogi gyógytárt Nagy-Ecseden május 31-én nyitolták meg. A gyógytár megnyitása dr. Serly Gusztáv vármegyei főorvos', Izik. Vilmos szolgabiró és a körorvos jelenlétében ment végbe. Tűzoltó szaktanfolyam. A magyar országos tűzoltó szövetség a napokban küldte szét u felhívást, melyben a f. évi julius hó 3 tói julius 22-ig Budapesten tartandó tizennegyedik országos tűzoltó szaktanfolyamra az érdeklődőket jelentkezésre felhívja. A tanfolyam tűzoltó tiszteket képez ki. Jelentkezni lehet junius 16-ig. Érdeklődők a magyar országos tűzoltó szövetség elnökségéhez (Budapest IV., Kosuth Lajos-utca 8. szám) fordulhatnak bővebb tájékoztatás végett. A szövetség 40 tanfolyam-hallgatónak a szövetség költségén csoportos elhelyezéséről gondoskodik, továbbá a szövetség kötelékébe tartozó tüzoltó-tes- tületek tagjai részére hat, egyenkint 80 K. ösztöndíjat tűzött ki. Ez iránti kérvények a szövetséghez junius 17-ig nyújtandók be.. A tanfolyam-hallgatók vasúti monetdij kedvezményben is részesülnek. — Petroleum finomító. Freund Sámuel legközelebb egy kisebb méietii petroleum finomító telepet létesít Szatináron, a m. á. v. állomás szomszédságában. — Villámcsapások. Az elmúlt héten nagy zivatarok voltak országszerte, igy a mi vidékünkön is. E viharok alkalmával a-villám több helyen lecsapott 8 a villámütésnek, sajnos emberélet áldozatai is vannak. Nagyfentősön. f. hó 21-an orkánszerü zivatar dühöngött. Épen vasárnap volt | Drágos Juon Magosán Vaszilka délutáni vecsernyóre harangoztak, miközben a villám óriási dörejjel a toronyba ütött. Drágos a villámütés következtében rögtön meghalt, Magosán pedig élletveszélyes sérüléseket szenvedett. A villámcsapás megrongálta a tornyot s a templomot is és mintegy 1500 korona kárt okozott. — Tölgyesen a villám szinte lecsapott 8 azonnal megölte Alb Miklós tizenhat éves fiút, kit a zivatar a mezőn ért, amint épen Brauner Károly birtokos marháit legeltette. — Cipész szaktanfolyam. A debreceni keresk. és iparkamara közbenjárására a kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy e hó 15-étői Szutmáron cipész szaktan-? folyam nyittassák, s ennek vezetőjéül Both József szaktanítót bízta meg. A cipész iparra nagy fontossággal bíró tanfolyam az Iparos Otthon helyiségében lesz megtartaa. — A Nagy Képes Világtörténet 220. füzeté egy érdekes térképet hoz: Magyarországot Nagy Lajos ás Mátyás korában. A két birodalom külön színezéssel van e térképen feltüntetve s érdekesen mutatja Magyarország hajdani nagyságát, a mikor hozzá tartozott Mátyás alatt Ausztria, Morvaország, Szilézia és Csehország is, Nagy Lajos alatt pedig Bosznia, Szerbia, Bolgárország, Havas-Alföld, Moldva, Hulics, Lo- doméria, Lengyelország, Kujávia, Podolia, Moszavia, Volhinia, Podlészia. Igazán olyau kor volt ez, a melyre nem nagy túlzás a költő szava: „Magyar tenger vizében hűlt az Észak, Kelet, Dél hulló csillaga.“ Területben legalább háromszor akkora volt ez a Magyarország, mint a mai, nem is beszélve híréről és nagy német császárság Lajos alatt pedig elért Nápolyig, mikor az öccsét, a szerencsétlen Endrét, Johanna áldozatát bosszulta meg, vitéz magyar seregek fegyverével, amely hősi hadjáratnak örökké élő emléke az Arany János Toldija. A Nagy Képes Világtörténetnek különben is legfőbb érdeme, hogy a magyar nemzeti történetet beleolvasztja az európai történelembe és a magyar szempontot, nem mellőzi az európai események leírásánál sem. A most megjelent 220. és 221 főzet a Csuday Jenő dr. tollából került ki. s a középkori intézmények bomlását és a renaissance pir- kadását rajzolja. A 12 kötetes nagy munka szerkesztője Murczali Henrik egyetemi tanár. Egv-egy gazdagon illusztrált kötet ára díszes félbőrkötésben 16 korona ; füzetenként is kapható 60 fillérjével. . — Jégeső volt roppant viharral és záporral múlt hó 2l-én Szinérváralján ós környékén. Mintegy negyodórán át mogyoró nagyságú jégszemek hullottak. — Kígyót nyolt. Május 30-án délben _küun a mezőn Szemedi János kis-rákóczi napszámos torkán alvás közben egy kígyó mászott be. A kígyót a gyomorból sikerült kivenni. A kórházban ápolják. — Izr. valláatani évzáró vizsgák. Az ev. ref. főgimnáziumbeli aut. orth. izr. v. tanulóknak f. hó 8-án d. u. 4 órakor ezen főgimnázium II. o. termében, f. hó 11-éu d. e. 9 órakor a kir. kath. főgimnáziumbeli izr. v. ifjúságnak és úgy az nap d. u. 4 órakor a római kath. leánypolgári iskola és tanitónőképezdebeli izr. leány tanulók az aut. orth hitközségben a zárdával szemben lévő házának I. emeleti nagytermében.’és végül a prot. felsőbb leány iskola, tanitónő- képző és externátbeli izr. leány növendékeknek ezen intézet torna termében f. bó 15-én d. e. fél 11 órakor megtartandó nyilvános évzáró vullástani vizsgára a m. t. szülőket és érdeklődőket tisztelettel, meghívom. Steuer Ábrahám hitoktató. — Ki keres tanonezot ? A maros - vásárhelyi kereskedelmi és iparkamara kérésemre közölte velem, hogy a kőfaragó és hentes iparra szívesen küld néhány arra való jól fejlett és iskolázott székely fiút tanonc- kodásra. Ezen értesítés folytán fölhívom az érdekelteket, hogy ha szándékuk van ta- nonckodás végett székely fiukat felfogadni, úgy ebbeli szándékukat hozzám jelentsék be. Szatmárnémeti, 1905. május hó 1. Taukóczi Gyula főkapitány. — Körözés. F. hó 23-án 1 drb. 14 betéttel bíró posta takarékpénztári betét könyv elveszett. A megtaláló szolgáltassa azt be a Főkapitányi hivatalba. — Fontos cséplőgép tulajdonosok részére! A 7359/1903. magy. kir. belügytni- nisteriumi rendelet értelmében minden cséplő- oéptulajdonos köteles az „Eíső segélynyújtás“- hoz szükséges kötszerekkel felszererelt mentő- szekrényt készletben tartani. Kelet* J. orvos- sebészeti mű-és kotszergyáros Budapest, IV., Koronaherceeg-utcza 17. ajánlja a 288. sz. Cséplőgép-Mentőszeltrény elnevezés alatt, a fenti min. rendeletnek minden tekintetben megfelelő Tteményfa-szehrényben elhelyezett berendezést. Ára csomagolással együtt K 29. Legelőnyösebb bevásárlási forrás viszonteladóknak. Saját hazai gyártmány. (6—?) — A Kossuth-kerti gőzfürdő szerdán egész nap férfiak rendelkezésére áll.