Szatmár és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1905-05-23 / 21. szám

Oltáregyesületi kiállítás. A Nagykárolyi Oltáregyesület junius 4-én ren­dezi második kiállítását az irgalmus nővérek zárdájában. A tavulyi kiállítás szép ered­ménye még élénk emlékezetben van, m09t jóval nagyobbszerü lesz e kiállítás, a me­lyen e fejlődő, nemes célú egyesület buzgó és lelkes tagjai vallásos áhítatunknak külső jeleit mutatják be ama számtalan díszes egyházi' ruhákban," a melyeket önfeláldozó buzgóságuk ajánl föl templomi célokra. A kiállított tárgyakat Wolafka Nándor dr. c. püspök, debreceni prépost, plébános fogja beszentelni. így lesz alkalmunk e hírneves főpap kiváló szónoki képeségeiben gyönyör­ködnünk. Az egyesület vezetősége most fá­radozik a kiállítás minél díszesebbé tételén. — Szomorú aratás lösz az Al­földön. Ezt a lesújtó, nagyon szomorú hirt halljuk azoktól a gazdáktól, akiknek földje a hódmezővásárhelyi határtól föl, a Tisza fo­lyása mentén terült el. Mindszenten és Szen­tesen egész Szolnokig a kanyargó Tisza men tén egy búzatáblában sem fog aratásra pen- dülni a kasza ezen a nyáron. A szegedi hu­tár még jól áll, az árirtentesitetf; réti földe­ken is tűrhető termés kínálkozik-, de közvet­lenül a Tisza mellett mintha elvágták volna a föld búza zöldjét, azon a' hosszú aszály és téli nedvesség hiánya csirájában megölte a kenyérhozó vetést. A vásárhelyi, mindszenti és szentesi folyóparti földeken az elkesere­dett gazdák a tönkre ment búzát mind ki­vágták, a helyét kukoricával vetették be. Az utóbbi, napákban hulló 4—5 millimé- ternyi eső már nem segített; legalább 50 milliméternyi kellett volna, hogy a bu/.a élet­képessé legyen. Tavaly még csak volt a gaz­dáknak egy kis tartalékjuk, most az sincs s igy u ieginstígesebb évre van kilátás az Alföld számos vidéken. A takarmánysztikség is nagyobb, mint az előző évben volt. Sze­rencse még, hogy a kukorica jól kitelelt. Ha kedvező lesz az idő, ebből sikeres termés várható, ami nagy előny, mert tavaly kuko­rica sem volt s a kisgazdák most legalább ezzel segíthetnek megszorult állapotukon. — Templomszentelés Ferneze­lyen. Mint már jelentettük, a ferne/,elyi uj r. kath. templomot junius hó 4-én szen­teltetik föl nagy ünnepélyességgel. A tem- plomszeutelés után társasebéd lesz, melyre az intelligens közönség tisztelettel meghi .vatik. A társas ebéden résztvenni szándéko­zók e szándékukat jeleptsék be f. hó 27-ig Obtelek Béla m; kir. főmérnöknél, hol a részletekre is tájékozást nyerhetuek. — Májusi 6BŐ. Az idei télen kevés volt a hó. Csapadék alig mutatkozott egy pár m. méterre, e igy a tavaszi olvadáskor kevés nedvesség került a föld rétegeibe. Ilyenkor a vetést egy mentheti meg — mint a magyar ember mondja — egy kis tavászi csendes eső. Ez az eső eddig sehogy sem akart jelentkezni: a buzavetések sár­gultak, a réteken alig zöldült valami, az erősen kitolt tavasz elő hátráltatta a lese- lök s a fák fejlődését s bizony elég sivár tavaszi esztendőnek néztünk élébe. A gaz­dák hetek óta várták az áldást osztó csen­des tavaszi esőt, mig végre — ha nem Í9 nagy mennyiségben, de a múlt hét folya­mán két napon át mégis volt részünk benne. A meteorologiui jelentések szerint esőre gyakrabban lesz kilátásunk, a mi mindene­setre örvendetes hir a mezőgazdasági ve­getáció fejlődésére.. — Áthelyezés. A földmivclésügyi miniszter Ocsárd Károly erdőmestert a soó- vári erdőhivatal kerületéből saját kérelmére a• nagybányai főerdőbivatal kerületébe he­lyezte át és az ellenőrködési teendők ellátá­sával bizta meg. — Csoda. Eperjesen megesett az a csoda, hogy a János vitéz megbukott. Kré­met* színigazgató ugyanis primadonnájával, Kornai Margittal, valami miatt összekülön­bözött, úgy, hogy egy szép napon prima­donna nélkül állott; rainflazonáltul szinreho- zatta a János vitézi má&odrangu szereplővel a címszerepben. A bukás után mit volt mit tenni, Krémet* távirati utón kibékült prima­donnájával, aki nem is késett direktorát ki­húzni a csávából és röpült a legközelebbi gyorsvonattal Eperjesre, megmutatni, hogy mégsem olyan rossz darab a János vitéz. — Egyházié tOgat&8. A szatmári ev. ref egyházmegyében a szokásos egyházi látogatások junius hó 2-án kezdődnek. Az egyházmegyében levő 67 egyházközség öt körre osztatott be. A szatmári körben meg­jelennek Szatmáron Bélteky Albert botpa- ládi lelkész-tunácsbiró a németi egyház­községben . pedig Nagy László nagyari lel - kész-tanácsbiró. — Lorántffy gyűlés. A szatmár­vármegyei Lorántffy Zmzsánna egyesület évi rendes közgyűlését május hó 30-án d. u. 5 órakor fogja megturtani a szatmári ev. ref. egybáztanác8 termében. I SZATMÁR ÉS VIDÉKE. — A legidősebb 48-as honvéd. Torontóiban él a legöregebb 48-as honvéd, névszerint Veres Márton bocsári lakos. Az agg honvéd hivatalos udatok szerint 105 éves. Veres Márton végig küzdötte a sza badságharcot, de legnevezetesebb tette az, hogy az aradi kivégzések után ő volt az, a ki Kiss Ernő tábornok holttestét inásodma- gával kilopta Aradról s igy a hős táborno­kot rendesen eltemették. A 105 éves honvéd még ma is nagy korához képest elég jó erőben van, de persze azért segítségre szo­rul. A vármegyéhez fordult legutóbb segít­ségért és Torontói vármegye törvényható­sága meg is becsülte az öreg honvédet, mert a legutóbbi közgyűlésen 200 K segítséget szavazott meg neki. — Siketnémák fölvétele. A „Si­ketnémákat Gyámolitó Debreczeni Egyesü­let“ az általa fentartott intézet első osztá­lyába a jövő 1905—906. iskolai évre 15 nö­vendéket vesz fel. Fölvétel végett 7—10 éves korú, bármily vallásu és nemzetiségű, magyar honos siketnéma fiukért és leányo­kért lehet folyamodni. A kérvény fent ne­vezett egyesület igazgató tanácsához czifő­zendő s folyó évi junius hó 25-ig a siket­némák debreczeni államilag segélyezett in­tézetének igazgatóságánál adandó be. Sze­mélyes jelentkezés nem okvetlenül szükség ges, azonban, ha valamely növendékről csak felvétele után tudódik ki, hogy siket­némaságán kivüt valamely más, az oktatást akadályozó fogyatkozásban is szenved, az in­tézetből eltávolittatik. Ezért kívánatos, hogy a szülők gyermekeiket előzetesen az inté­zet igazgatóságánál bemutassák. A kérvény­hez, mely összes mellékleteivel bélyegiuentes — a következő okmányok csatolandók: 1. születési okmányi kivonat; 2. a .gyermek siketnémaságát igazoló tiszti orvosi bizo­nyítvány ; 3. himlőoltási bizonyítvány; 3. hatósági kimutatás a családi és birtokálla­potról; 5. egész segélykérés esetén szegény­ségi bizonyítvány, melyben kitüntetendő, hogy a gyermek eltartásáról és neveléséről, Sem a szülők,, sem a nagyszülők gondos kódúi nem képesek; 6. ha önköltsé­gesnek, vagy részben fizetőnek jelentkezik- a növendék, kötelezvény arról, hogy szülei évenkint — nyolc éven keresztül — lega­lább 250 K. ellátási és 20 K. taneszköz­dijat, illetőleg a vagyoni tehetségükhöz ké­pest megajánlott tartásdijhozzájárulást pon­tos m megfizetik és gyermeküket a szüksé­ges ruházattal ellátják. E kötelezvény az illető községi elöljáróság azon hiteles zára­dékával látandó eí, hogy a magát kötelező kötelezettségének eleget tud tenni. A 2. és 4. számú mellékletek számára csakis az in­tézet igazgatósága által dijtalunul megkül- döt nyomtatvány-űrlapok használhatók. A felvett siketnémák nyolc évi képzési idő alatt megtanulnak hangos szóval érthetően beszélni, írni, olvasni,, számolni, vagyis mindazon ismereteket, melyek az életben való boldogulhatásra elengedhetetlenül szük­ségesek. E mellett á leányok kenyerüket megkeresni tudó varrónőkké képeztetnek ki, a fiuk pedig az ipari pályára előkészíttet­nek. Debrecenben, 1905. május 15-én. Gá­csér József, v-ezet-ő tanár az egyesület ügye­inek előadója. — Halálos szerencsétlenség. Ifj. Szalontai István 51 éves németi polgártár­sunk e hó 15-én reggel kiment szekérrel az erdőre fáért, s ott egy tönkőről lebillent a szekere, s őt a szekérrudja oly szerencsét­lenül csapta oldalba, hogy baloldali oldal­bordáját teljesen szétroncsolta s belső részét is megsértette. A szerencsétlenül járt ember másnap reggel iszonyú kinok közt meghalt. Temetése 18-án ment végbe nagy részvét mellett. Koporsóját felesége két leánya és szülei kisérték ki a résztvevők nagy se­regével. — 102 éves tanú. Hihetetlenül hangzik e cim, pedig való. A halmi kir. já­rásbíróságnál történt meg ez a nem minden­napi eset. Görbe András örökösei felperesek és Görbe Mihály alperes, csedregi lakosok elkeseredett pert folytattuk, egy mar ezelőtt 17 évvel eladás illetve zálogbaadás tárgyát képező csekélyke ingatlan birtoka felett. Pro és contra folyt a tanuzás, a perben persze a tanuk-a 17 éves ügyre épp a fon­tos perdöntő eladás, zálogbaadás tárgyábun semmire sem emlékeztek. Ekkor állott elő a felperes és alperes nagyapja, illetőleg-apja Görbe' Mihály, aki is kijelentette, hogy bi­zony régi dolgot firtat aibiró ur, mert hát ő akkor még fiatal ember volt (85 éves), azután az öreg s/.épenelőadta az egész dol­got. Esküt egyik fél sem kívánt tőle pedig az öreg ugyancsak hangsúlyozta hogy : úgy éljek, ahogy igazut beszélek. — Gencsi virtus. Hétfőn d. u. bal­lagtak hazafelé a hetivásárból Csuka Lajos és fia gencsi lakosok. Mikor már beérkeztek a faluba, bárom legény támadt reájuk a fél­homályba, s uz öreg Csukának u fejét hasí­tották be, egy lőcscsel, az ifjúbbiknak pedig száját, lábueonibjat szúrták össze egy zseb­késsel. Szegény Csukáék tévedésnek az áldó« zatai. Mert a, legények bosszúból megakar­tak ugyan két embert amúgy genosiesen rakni,' de nem őket. A sötétben azonban nem ismerték fel őket. Csak miután megtör­tént a baj, vették észre, hogy ártatlan embe­reket bántottak. — Öngyilkos napszámos. Baga- tnéri Károly erdődi illetőségű 45 éves nap­számos, e hó 19-én este a Dinyés-kertben levő özv. Joó Ignácné lankáján, az üveg- házbun felakasztotta magát. Mikor a ház­beliek az öngyilkosságot észrevették, már halott volt Bagaméri, kinek holttestét a köz- kórház halottas kamurájába szállították, a hol másnap boncolták fel. A máskülönben igyekvő és józan életű munkást- hogy mi vitte végzetes tettére, nem sikerült megál­lapítani. — Egy kiboosátott .kérelem“- hez. A tek. gazdasági tanácsos ur által 1905. évi március hóban 390—905. g. t. sz. alatt kiadott kérelmet készséggel fogadja minden háztulajdonos. Azonban a Báthory- utcában ezt nagyon megnehezíti azon körül­mény, hogy a házbérlők gyermekeiket 2 évestől fölfelé minden felügyelet nélkül egész napon, de különösen szombat napokon, vé­gig a járdára bocsátják és folyton a díszfá­kat rongálják, bottal és tégla-darabokkal dobálják, a járó-kelő közönséget akadályoz­zák. Ellepik az egész műgyalogjárdát, a be­festett kerítéseket és falakat alaktalan raj­zokkal firkálják össze. Nagyon ajánlatos volna az őrt járó csendőröknek az ilyen szabadon bocsátott és rakoncátlan gyermi- kék szüleit bejelenteni, hogy az illetékes helyen kapják meg méltó jutalmukat; mert csak igy tehetünk eleget a város és a gaz­dasági tanácsos ur kérelmének és a szépé­szetiek. — Szatmári, 1905. évi május hó 20-án. R. M. Báthory-utca 19. sz. háztu­lajdonos. — Siketnémák előadása Szatmá­ron. Közoktatásügyünk idáig nem igen fog­lalkozott u siketnémák tunitásával s e szám­ban mindinkább szaporodó szerencsétlenek számára jórészt a társadalom állított föl egyes városokban intézeteket, a hol e fo- | gyatékosoknak csak kis százaléka részesülhet i oktatásban, mert uz állumi költségvetés még mindig nem tud kellően gondoskodni mind- annyiak kiueveléséről. Pedig e szerencsétle­nek vannak tulán leginkább rászorulva, hogy szomorú sorsuk némikép vigasztalóbb legyen. A magyar társadalom kötelessóge tehát országunk e szánandó elhagyottjain segíteni. Ehhez a nemesszivü társadalomhoz akar fordulni most legközelebb a debreceni állami­lag segélyezett siketnéma intézet, a mikor ' is a szomszédos városokban több nőveodég- gel megjelenve, a bumanisinus nevében az épekhez fordul érdeklődésért, támogatásért és segítségért? A siketnémák debreceni inté­zetének igazgatója Gácsér József hűt tanít­ványával és szaktanárral e hó 25-én érkez­nek városunkba s délután tartanak előadást a növendékekkel a városháza nagytermébe i. Az érkező tanítványok a városi hatóság vendégei lesznek, ő látja el lukás és élelme­zéssel őket. Ez érdekes és tanulságos előadásra felhívjuk a nemes emberbarátok figyelmét, mert egyuttul az elhagyott siket­némák ügyét is előmozdítják filléreikkel. Legutóbb Nyíregyházán tartottak előadást a siketnémákkal, a hol megjelent maga a főispán, a polgármester és nagyszámú intelli­gens közönség. Reméljük, -hogy a nyíregy­háziak példáját a szatmáriak is követik. s— Szerencse föl! Köztudomású, hogy a m. kir. osztálysorsjáték tervezete u legkedvezőbb nyerési esélyeket nyújtja. Nagy nyeremények mellett számos kisebb nyeremények vannak és különösen az, hogy a fele a kibocsájtott - sorsjegyek — tehát minden második — nyer, az oka, hogy a nagyközönség minden rétege kipróbálj» sze­rencséjét. Ezer és ezer ember lett ily utón szegényből egyszerre gazdaggá. Húzás már május 25 é-> 26-án. Tegyen tehát szerencse kísérletet és vásároljon a-z előnyösen ismert Kiss-bankházban (B-pesf., Erzsébet-körút 19) sorsjegyet. A most befejezett húzáson is u 605, koronás főnyereményt e bankház sze­rencsés vevői nyerték. Kiss szerencséje nagy. — Kétfejű borjú Verböcön. Cso- duborjut szült f. hó 18-án a Pap Antal te­hene Verböcön; egy kifejlődőt kétfejű bor­jut. Az újszülött egészséges - étvággyal mindkét szájával nyelte a neki kinált tejet. A tehén is a borjú is élnek. t— Fényképező cikkekben nagy raktár, Budapesti árak szerint kapható Hart mann Jakab és Fia üzletében, Deák-tér Plébánia épület. Kényelmes sötét kamaru teljesen díjtalanul* — „Tolnai Világ Lapja“ cim a ké­pes hetilap legutóbbi számában rendkívül érdekes cikksorozat kezdődik. A legkiválóbb magyar színésznők fényképeit mutatja be legjobb szerepeikben, s maguk u .színésznők Írják meg életrajzukat, „Tolnai Világ Lap­ja“ május 21-én megjelent száma igazán dús tartalommal jelent meg, s bátran mondhat­juk, bogy ezen magyar képes lap felveszi a versenyt- a híres és százezrekben megjelenő német lapokkal, szépség és ár tekintetében. A mai számban V. Krummer Terézt mu­tatja be 9 különféle szerepeiben. A művész­nő a képekhez maga irta meg a cikket „Éle­temből“ cim alatt. — Szegedi kötél és zsinegáru raktár Drógos Béla kereskedőnél. Szatmá­ron, Kossuth Lajos-utca 23. (Hidutca.) 1—10 — Pályázatfelbivás. A siketné­mák budapesti állumi intézetének első osz­tályaiba a legközelebbi tanévre mintegy 45 uj növendék fog felvétetni Ezen kívül fel­vételt nyernek a megfelelő osztályokba oly siketnémák is, a kik eddig valamelyik vi­déki intézetben tanultak ugyan, de a kik­nek s/ülei időközben a székesfővárosba köl­töztek. Végül felvétetnek a felsőbb osztá­lyokba olyan gyermekek is, a kik népisko­lai tanulmányaik közben siketültek meg s a kik az intézetben a beszédnek a szájról való leolvasását tanuljak meg s ez utón elemi ismereteiket kiegészítik. Első sorban a Bu­dapesten s az eunek környékén levő köz­ségekben lakó siketnémák vétetnek ugyan fel, de másodsorban felvételt nyernek az or­szág bármely helyéről folyamodó siketné­mák is, a kik az évi 200 K. eltartási költ­séget egészben vagy részben biztosítani ké­pesek. A felvétel a folyamodványok sorrend­jében fog eszközöltetni; miért is indokolt, hogy a szülők mielőbb küldjék be kérvényei két. Részletes tájékoztatást és felvételi nyom­tatványokat is az érdeklődőknek díjtalanul küld az intézet igazgatósága. (Budapest, VIII., Mo8onyi-utca 8. szám.) — Orvosi körökben már rég is - mert tény, hogy a Ferencz József ke- serűviz valamennyi hasonló vizet, tartós hashajtó hutása és említésre méltó kellemes izénél fogva, már kis adagban is tetemesen felülmúlja. Kérjünk határozottan Ferencz József keserüvizet. 30—30 — Lakás és koszt a Deák-tél* köz­vetlen közelében Zrinyi-u. 8. sz. a. intelligens úri háznál előnyös teltételek mellett kapható. — Öt lap havi egy koronáért. Szenzációs újítást léptet életbe junius 1-től kezdve a Kurucz TJjság cimü, fővárosi napi -' lap. A Kurucz Újság, mely a legtragikusabb nemzeti politikát követi és a melynek ve­zércikkeit a függetlenségi- és 48-as párt ki­tűnőségei írják, junius 1-től naponkint 8—12 oldal terjedelemben fog megjelenni Szeredai Leó főszerkesztő vezetése alatt. A Kurucz Újság előfizetési ára mindössze havi egy ko­rona. Minden előfizető rendkívüli kedvez­ményben részesül, aminőket még napilap nem nyújtott. Az állandóan két érdekfeszitő regényt közlő, kitönően szerkesztett Kurucz Újságon kívül ugyanis megkapják uz előfi­zetők minden hét vasárnapján a Gyermekvi­lág cimü, turtalmas és gazdagon illusztrált folyóiratot; minden hó 1 én és 15-ón a Me­zőgazda cimü szaklapot; minden hó 10-én a Budapesti Divat czimü magas színvonalú di­vatlapot, és minden hó 20-án a Sorsolási Értestíő-t, mely sorsjegyek és értékpapírok tulajdonosúira lesz nélkülözhetetlen tanács­adó. E külön mellékletekkel együtt a Ku­rucz Újság előfizetési ára egy hónapra egy korona, mely összeg legcélszerűbben posta- utalvánnyal küldendő be a kiadóhivatalhoz Budapest, VI., Ó-utca 12. — Fontos cséplőgép tulajdonosok részére! A 7359/1903. mugy. kir. beliigymi- nisteriumi rendelet értelmében minden cséplő­géptulajdonos köt eles az „Első segélynyújtás* - hoz szükséges kötszerekkel felszerereit mentő­szekrényt készletben tartani. Keleti J. orvos­sebészeti mű-ős kötszergyáros Budapest, TV., Koronaherceeg-utcza 17. ujánlju a 288. sz. Cséplőgép ■ Mentőszekrény elnevezés alatt a fenti min. rendeletnek minden tekintetben megfelelő keményfa-székrényben elhelyezett berendezést. Ár» csomagolással együtt K 29. Legelőnyösebb bevásárlási forrás viszont­eladóknak. Saját hazai gyártmány. (4—P) — A Kossuth-kerti gőzfürdő szer­dán egész nap férfiak rendelkezésére áll. — Az országos középiskolai ta­náregyesület közlönyónak 33 évi fo­lyama kemény kötésben jutányos áron el­adó. Ezen kötetek a magyal* közoktutásügy közelebb múlt évtizedek alatti fejlődésének nclkülözhetlen forrásait képezik. Bővebb értesítés kapható lapunk kiadóhivatalában. — Eladó elköltözés miatt a Wesse- ényi-u. 12. sz. házastelek, szép kerttel. — Esetleg bérbe kiadó. (5 — 5) Figyelem ÍJ Pártoljuk a tisztító és fényesen vasaié intézetet, almi febérnemüeket szépen teljesen ClormentOsen, hófehéren lehet mosatni. — Úgyszintén nagy függönyök takarítása, há­rom színben.; valamint női és férfi felső ruhákat pecsét pó- nész, rozsda és tentától amerikai szerekkel ’takaríthatunk. Ké rve a n. é. k. becses pártfogását Alázatos tisztelettel WEISZ és S'ILLBERER SZATMAR. Petöfl-utoa 16-lk szám. 5—10

Next

/
Oldalképek
Tartalom