Szatmár és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-03 / 18. szám

SZATMÁR ES VIDÉKE világgá bi-jreeztelhelte voluu, hogy például u tizenkettedik osztálysorsjáték liurmudik hú­zásán rövid fél óra alatt egy nyolcvanezer koronás és egy harnaincezer koronás nyere­mény esett nála vásárolt sorsjegyekre, és igazán eldicsekedhetett volna v<'le, hogy a most lefolyt tizenharmadik sorsolás utolsó hu/ásában egy nap hatvanezer koronás és rögtön rá másnap kétszázezer koronás főnye­remény jutott az' ő sorsjegyeire. Talán még el se hi reszt el te, hogy a szerencse követke­zetes kedvezése folytán az ő bankházában eladott osztálysorsjegyek milyen kiválóik, íme kétszázezer koronás főnyereményt nyol­cán egy-egy nyolcad sorsjegygyei nyertek, a hatvauezrest pedig ketten egy-egy fél sorsjegygyei. A szerencsés nyerők maguk gondoskodtak róla, hogy a Lukács Viltnos- féle osztálysorsjegyek kitűnő hire elter­jedjen. És százával vannak azok, a kik u Lukács Yilmos-féle bankház sorsjegyei hí­rének önkéntes és lelkes terjesztői, azoknak a nyereményeknek nyerői ők, melyeket a szerencse az osztálysorsjáték egy-egy húzá­sán a Lukács-féle kitűnő sorsjegy iknek özö­nével juttat. Es annak a tételnek tanúi, bi­zonyítói ők, hogy a szerencse nemcsak sze­szélyes, hanem a szeszélyéhez következetesen ragaszkodik is, amit különben minden em-. bér nap-nap után, u hétköznapi életet szem­lélvén, is tapasztal, s a minek egy-egy do­kumentumául szolgálnak a Lukács-féle osz­tálysorsjegyek. — Ingük József elsőrangú polgári, papi és egyenruházati üzlete Szatmár város­ház épület. E megbízható céget ajánljuk a nagyérdemű közönség becses pártfogásában, hol mindennemű polgári öltönyök, papireve- rendák, katonai egyenruhák s teljes katonai felszerelések a legelegánsabb kivitelben be­szerezhetők, bármely esapattesthez tartozó egyéves Önkéntesek jutányos árban lölsze- reítetnek. Felelős szerkesztő: Dr. Fejes István. Főmunkatársuk : Dr. Tanódy Endre, Csomay Győző. Laptulajdonos és kiadó: Morvái János. Dr. Fodor Ferencz az összes gyógy tudomány ok tudora, gyógytudományok r Operateur és fém­sziu­fogorvos. Rendel : 10 —12-ig és 2—4 ig. Foghúzás érzéstelenítve. Tartós fogtömések ezement amalgam-, aranyamalgam- aranynyal. Műfogak, csaposfog, aranykoron", híd­munka, szájpadlásnélküli műfogak. Szatmár, Hám János u. 6. sz. 1. 2—12 Barát ital! "jgyomorlikör készítménye a legkitű­nőbb étvágyat hozó gyomortisztitó,'1 .az emésztést elősegíti, igen jóizü és /gyorsan ható, naponta két pálinkást pohárrul elegendő. ^Bégi gyomorbaj, székrekedés ŐS­IT .... hideglelés ellen csakis ez segít. . ^E gy üveg ára 40 és 80 krajczár.N 'ClKapható a készítőnél, levélbeni meg-f m rendelésre postán. — Czim : V jhZENKE ZOLTÁN, Szeged.* m Kereskedők ismét árusításra nagy en- gedményt kapnak. * Átutazó és helyi ügynökök felvétetnek!! Kapható Szatmáron (2—12). /yKaufmann Ignácz füszerüzletében.v korona 70 fillér. Ajánlattevők zárt. ajánlataikat a becsérték 10°/0-ának tnegfelelelö bánatpénzzel ellátva, be­nyújthatják az alólirt tömeggondnok­nál vagy Dr. Frieder Adolf csödvá- lasztmányi elnöknél 1904. évi május hó 12. napjának délutáni 2 órájáig. A közelebbi feltételek megtudhatók alól­irt tömeggondnoknál, a ki az eladandó ingóságokat, az érdeklődőknek jelent­kezésre megmutatja A mennyiben a zárt ajánlatok egyike sem fogadtatnék el, a nyilvá­nos árverés 1904. évi május hó 12-ik napján délután 2 órakor fog megtar­tatni alólirt tömeggondnok irodájában (Rákóczy-utcza 5. szám,) Az ezen ár­verésen résztvenni kívánók is tartoz­nak a 100/0 bánatpénzt letenni. A csödválasztmány teljesen sza­badon határoz az összes beérkezendő ajánlatok és az árverésen teendő Ígé­retek el, vagy el nem fogadása te­kintetében. Minden ajánlattevő tartozik a tö- meggondnoknál aláírni s ezzel magára kötelezőnek elismerni' a részletes ár- verési feltételeket. Szatmár, 1904. évi május hó 2. napján. Dr. Scliönpflug Jenő ügyvéd, A vb. Markovits Emánuel csődtö­megéhez 2—721. tétel alatt leltáro­zott összes CZÍpÖáruk és a 722. tétel alatt leltározott berendezési tárgyak közül még el netn adott darabok egy zárt ajánlati verseny és tömegben tömeggondnok. Him€éltt A Csillag-hegyen egy kazal anya­széna, egy kazal sarju, és két ——boglya lóhere. | — Értekezhetni Szatmáron, Eötvös-ntca 4. sz. alatt, özv. Ruprecht Antalnéval. A áru ,Miskolczi Hitelintézet“ terményraktáraiban : az ez idei es esetleg nyilvános árverés utján ellátni« Az eladás alá kerülő áruk és beren­dezési tárgyak leltári becsértéke 12215 XII. Eri mi í ár beraktározással egybekötve 1904. évi junius hó 20-ik napján tartatik. Részletes felvilágosítással szívesen szolgál a „MISK0LCZ1 HITELINTÉZET" részvénytársaság igazgatósága. 1—8 cs. Molykár elleni megóvás <(S A közeledő tavaszi és nyári idény al­kalmából bátorkodom a n. é. közönség b. figyelmét felhívni a helyben Deák-téren Antal Dániel urháza alatti bolthelyiségben,Károlyi­ház mellett levő szüos-üzletemre, ahol TÉLI RUHÁKAT nyári gondozásra utányos árban elvállalok és az azokon levő kisebb javításokat díjtalanul eszközlöm. Kívánatra ruhanemitekért házhoz küldök. Egyszersmind szives tudomására hozom, hogy az ugyanezen üzlethelyiségben levő keztyüs üzletemben minden e szakba vágó munkát, úgymint: keetyütisztitásokat és javításokat, sérvkötő, has­kötő, Suspensorium valamint mindenféle köt­szer készítését a lehető legolcsóbb árban vállalom fel. Nagy raktárt tartok minden e szakba vágó GUMMI ÁRUKBÓL, u. m. : tejszivó készülékek, fecskendők, mébkoszoruk, lég. párnák stb. úgyszintén Irrigátor készülékek, bői. Gyermekeknél ajánlom elálló fülek ellen Haveb-féle legújabb-fülszoritót. Finczértáskák, nadrágtartók és minden nemű Franczia különlegességek, óvszerek nagy választékban kaphatók. B. pártfogását kérve, maradtam teljes tisztelettel Görömbey János, 2—3 ópril 26.) máj. 3, 17. 8ZÜ09. Molykár elleni megóvás. Bor-árjegyzék. Év Minőség Palacz­konként K 1827 Tokaji aszú. 4 puttonos édeses arany írás 75 1841 4 » » » 50 1862 5 » édes » 40 1863 4 » » » » 35 1866 4 » »' » » 26 — 1868 4 » » » 30 — 1874 4 » » 1» )> 25 — 1874 3 » édeses » » 15 — 1875 4 » édes » » 19 — 1876 4 » sec * » 11 — 1880 4 » édes vörös )> 8 — 1880 3 » édeses ezüst » 6 — 1880 2 » sec » » 5 1883 5 » édes sárga » 8 — 1883 4 | édeses kék » 7 — 1885 2 » sec » 3 50 1888 4 » édes fekete » 7 — 1889 4 & » barna >> 8 — 1890 4 » nagyon édes ezüst » 9 8 1858 Tokaji aszúmuskatály 2 puttonos sec arany írás 15 1874 4 » édeses » » 30 — 1880 5 » édes » » 15 — 1880 4 » édeses » » 13 — 1883 5 » édes » ' » 12 — 1888 4 » » ezüst » 10 — Essentia, nagyon öreg Főruktárosom és egyedüli elárusítóul: SZENTPÉTERY M­fűszer- és csemegekereskedő, Szatmár, Deáktér 26. 3 Tisztelettel Dr. SZABÓ GYULA bortermelő. Tállya (Tokaj mellett). Tűzifa eladás. Kétéves vágású első rendű hasáb- cser-, bükk és gyertyán köbméterje * so cl. házhoz szállítva 5 K, 50 f. 10 köbméter vételnél házhoz szállítva 54 korona. legkevesebb 2 köbméter szállítható. Megrendelhető: a Szatmár-erdödi h. é. va­sút üzletkezelöségénél Szatmár, Teleki utcza 3 sz. és a szatmárnémeti! ipari hitelszövet­kezet árucsarnokáhan Deák-tér 5. sz. 1887 — igc>4. sz. Hirdetmény. A fehérgyarmati kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság 1904. évi ápri­lis hó 22-én 1587. sz. a. kelt végzésével kiküldött bizottság ezennel közhírré teszi, hogy Matolcs, Géberjén, Fülpös és FÜlpÖadarÓCZ községekre vonatkozó­lag az 1886. XXIX. 1889. XXXVIII. és az 1891. XVI. t.-czikkek értelmében szerkesztendő telekkönyvi betétek ké­szítésének munkálata folyamatba tétet­vén, a nevezett községben a helyszíni eljárás és pedig az t8gt. XVI. t.-cz. 9. §. értelmében első sorban az azonosítás 1904. évi május hó 9-én és ennek befe­jeztével a további bizottsági eljárás fog kezdődni. 85 (Nehezen gyógyuló vagy folyton kiújuló sebek ellen egye­düli biztos szer egy növényből készült kivonatom. Gyógyit minden fájdalom nél­kül bármilyen sebet, sóba ki nem ujul utána a baj. Titkos betegség ellen csa­kis ez segit. Egy üveg elegendő, ára 6 korona. — Készíti és levélczim: ZENKE ZOLTÁN Szeged. 8-5 Pűrdő megnyitás. Krasznabéltek község tulajdonát képező újonnan átalakított fürdő f. évi május hó 1-én megnyílik. Ezen fürdő kies fekvésénél fogva 11 a vármegye leglátogatottabb é9 legkedvel tebb üdülő helye, vize pedig mindennemű rheumatikus és köszvényes bántalmaknál, csont e9 izületi bajoknál bámulatos hatású ! Egészséges és olcsó élelmezés, olcsó szoba és fürdöárak, figyelmes kiszolgálás! Körorvos, gyógyszertár, posta helyben. Vasúti állomás: Ákos és Erdőd. Előleges bejelentés esetén a m. t. kö­zönséget az állomásoknál fogat várja. Krasznabéltek, 1904. ápril 20. Tisztelettel: Ennélfogva felszólittatnak: 1. midazok, a kik a telekjégyző- könyvben előforduló bejegyzésre nézve okadatolt előterjesztést kívánnak tenni, hogy a bizottság előtt a kitűzött határnapon megkezdendő eljárás alatt jelenjenek meg és előterjesztéseiket igazoló okirataikat mutassák fel; 2. mindazok, a kik valamely ingat­lanhoz tulajdonjogot tartanak, hogy a tulajdonjog telekkönyvi bekebelezését a kitűzött határidőig a telekkönyvi hatóság­hoz intézett szabályszerű beadvány utján kieszközöljék, vagy a telekkönyvi bekebe­lezésre alkalmas okiratok alapján a telek­könyvi bejegyzés iránti kérelmeik előter­jesztése végett a bizottság előtt jelenjenek meg, ha pedig telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okirataik nincsenek, az átírásra az 1886. XXIX. t.-cz. 15 — 18. § ai és az 1889. XXXVIII. t.-cz. 5., 6., 7. és 9. §-ai értelmében szükséges adatokat megszerezni iparkodjanak és azokkal igényeiket a ki­küldött bizottság előtt igazolják, avagy oda hassanak, hogy az átruházó telek­könyvi tulajdonos az átruházás létrejöttét a bizottság előtt szóval elismerje és a tulajdonjog bekebelezésére engedélyét nyil­vánítsa, mert különben jogaikat ez utón nem érvényesíthetik és a bélyeg- és illeték­elengedési kedvezménytől is elesnek; és 3. azok, a kiknek javára tényleg már megszűnt követelésre vonatkozó zálog­jog, vagy megszűnt egyéb jog van nyil- vánkönyvileg bejegyezve, úgyszintén az ily bejegyzésekkel terhelt ingatlanok tulaj­donosai, hogy a bejegyzett jognak törlését kérelmezzék, illetve, hogy törlési engedély nyilvánítása végett a kiküldött bizottság előtt jelenjenek meg, mert ellenesetben a bélyeg mentesség kedvezményétől elesnek. Meldt J., kir. a 1 b i r ó. 2-3 2-3 ab os G- y u 1 a fürdő bérlő. Édes mustár igen kellemes izü jó étvágyat eszközöl' 1 üveg ára I korona. Iztelenitett Csukamájolaj 1 üveg ára 1 korona. Fagy-balzsam Dr. G Ö B L után . üveg ára l korona. Tyukszemirtó 1 üveg ára 1 koron». Kapható az egyedül kcszitö BOSSIXT JÓZSEF gyógyszertárában. SZ-^TMÄHOI>T. É Haidik éí sírtíshiál figyelmébe ajánlom a többszörösen ki­tüntetett Sertés-táppor készítményem mindenféle sertésbetegség ellen minden háznál szükséges. Ezen tápport higas kevert közzé vagy nedves kukoriczára hinteni kell, minden sertésre egy kanálnyit számítva, mi által a sertések étvágyukat visszakap­ják, ti heleiket ezen por kitisztítja s ez által minden betegség csirája bennök el­nyomva lesz, mivel egészen friss és tiszta vért kapnak és a testi Sulyok ÍS növekszik. (2 — 3) Egy doboz ára 10, 25 és 50 krajezár. 6 korona rendelésnél ^=*^4 30 °/0 árengedmény. Készítés és levélczim: ZENKE ZOLTÁN, Szeged.

Next

/
Oldalképek
Tartalom