Szatmár és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1904-11-22 / 47. szám

Huszanegyedik évfolyam. 47-ik szám. Szatmár, 1904. november 22.

TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Bizottsági tagok választása.

Olyan nagy lázban van a város közönsége csaknem mint mikor tűz üt ki. Nagy sürgés forgás észlelhető mindenfelé. Tervezgetnek, szövetkeznek az emberek pro et contra. A kapacitálás- nak se hossza se vége; mert az érdek igy hozza ezt magával.

De vajon miért gyötri az embereket ez a nagy láz? Mi ennek a volta- képeni oka?

Hát biz ennek nagyon egyszerű, — de mégis nagyon lényeges oka van. Bizottsági tagok vagyis más elnevezéssel „városatyák“ választása lesz november hó 27-én a város mind négy kerületében; és pedig az I-ső kerületben 5; a Il-ikban 5; a III-ikban 4; és a IV-ikben 5 bizottsági tagot kell választani, a mennyiben az 1898 évben 6 évre beválasztottak megbízatása ez év végével lejár. Tehát uj választásnak van helye. A mi épen nem azt teszi, hogy a kiknek megbízatása Lejár, újból be nem választhatók volnának; sőt a helyes logika, a czélszerüség, a város üdve épen azt követeli, hogy a kik a 6 év folyamán jóakarattal, kitartással, képességgel és becsületességgel működtek a város javára — szóval helyüket derekasan megállották, azok újból beválasztassanak. Mert az ügyek eredményes vezetésére mindég képesebbek azok, kik kellőleg beélték magukat, mint azok, kik az előzmények kellő

Ösmerete nélkül mint ujonczok lépnek fel a küzdtérre, s előbb még a múltak eseményeit kellene tanulmányozniok — ha ugyan tanulmányoznák!

Azért nagyon helyesen fog csele kedni a választó közönség, ha bizalmával újból azokat tiszteli meg, a kik teljesen beváltak a város ügyeinek üdvös vezetésére. De másrészről viszont megint nagyon helyesen cselekszik, ha mindazokat mellőzi, a kik akár hanyagsággal, akár roszakarattal, akár jellembe vágó botlással magukat a további bizalomra részben vagy teljesen érdemet- lenné tették, s helyettük olyan uj erőket választ be, a kiket úgy képességük, mint a város ügyei iránti önzetlen jóakaratuk, szaktudásuk mintegy praedes- tinál a város atyaságra; mert nem olyan egyszerű állás az, mint a milyennek úgy messziről látszik a felületes szemlélő előtt: hanem nagyon is lényeges állás; a város üdve függ attól. A milyen a képviselő testület, olyan a város! A jóakaró és tehetséges képviselő testület nemcsak fejleszteni tudja a várost, de ezt az adott körülmények közt fel is virágoztatja. Erőt és tekintélyt szerez annak; mig a gyenge, felületes gondolkozásuak nem hogy emelnék, de a szó szoros értelmében teljesen lesülyesztik.

A városnak minden életbevágó ügyei a közgyűlés előtt fordulnak meg és ott tárgyaltatnak le. Az eredményért a közgyűlés tagjai felelősséggel

tartoznak; s ezt csakis a szaktudatos, önzetlen, jóakaró működéssel háríthatjuk el fejeik felől.

A ki e világ folyását figyelemmel kiséri, láthatja, hogy a nagy versenyben mindenki a jobblét felé törekszik, s hogy ezt elérhesse, tőle kitelhető igyekezettel minden erejét kifesziteni igyekszik. És ez igy van nemcsak az egyesekkel, hanem az erkölcsi alapon álló nagyobb testületekkel, városokkal is. A versenyben haladni kell, ha azt akarjuk, hogy a haladó világ át ne gázoljon felettünk és el ne tiporjon benün- ket. E verseny mindég nagy anyagi áldozattal jár, s minél nagyobb az a testület, a mely hivatását méltóan és üdvösen akarja betölteni: annál nagyobb áldozatokat kell hoznia a kitű zött czél elérésére.

Városunk is egy ilyen nagy erkölcsi testület, működését ezrek szemei kisérik figyelemmel. A lázasan folyó világversenyben hatalmas szerepe van, s e szerepet úgy kell vinnie, hogy az elért kedvező eredményeket, még na- .gyobbakkal tetézhesse. S e szerepet ki vihetné más, mint a közgyűlés! Igen! a város fejlesztéséhez a tanács proponál; terjeszt terveket a közgyűlés elé, hogy azokat a város érdekében vigye keresztül Sokszor ezrek, százezrek forognak szóban. Hogy ezek a nagy ösz- szegek aztán a város jól felfogott érdekében helyesen, czélrevezetően használtassanak fel, az a közgyűlés feladata.

Ilyen üdvös feladat helyes megoldása a közgyűlés tagjainak bölcsességétől és jóakaratától függ. Ebből önként következik, hogy e nagy ‘feladatot csakis olyan városatyák fejthetik meg helyesen, kik úgy szakképeségükkel, mint a város igazi érdekei iránti jóakaratukkal a helyzet magaslatán állanak.

Ha ez igy áll — a minthogy másképen nem is állhat, a választók nagyon komolyan gondolják meg, hogy bizalmukkal kiket tüntessenek ki; kiket ültessenek be e nagyon fontos és nagy felelősséggel járó állásokba; mert a helyes választástól függ a város érdeke minden vonalon; mig ellenesetben annak csak kárára, szégyenére dolgoznak.

A mint értesülünk, polgártársaink közül nagyon sokan óhajtják elnyerni eme nagyon megtisztelő állást Szó sincs róla, hogy a jóakarat csak dicséretet érdemel. De a mint már idáig is elmondottuk, erre nem elegendő a puszta jóakarat, s csak a kitüntetés utáni vágyakozás, a czim elnyerése. Több is kell ahoz, képesség, szaktudás, és a mi fő, a közdolgok iránti meleg érdeklődés, a mi pedig nem minden emberben van meg úgy, a mint azt a város vitális érdekei nemcsak megkívánják, de elengedhetlenül meg is követelik. A puszta levessel nem lakik jól senki sem, hús is kell ahoz, és savát, borsát is meg kell annak adni, hogy a testet kellőleg táplálhassa, s a * 1

TÁR, CZ A.

Rozmaring.

Kicai falu mellett vitt el a vonat;

Láttam rozmaringoa kis ablakokat,

Lányt, kinek dereka, mint a rózsa ring. Lenge mint a nádszál, mint a rozmaring.

Délceg legényt láttam; az utcán haladt S megállóit a kicsiny ablakok alatt.

Meg se kopogtatta, egy hangot se szólt: Rozmaringoa ablak máris nyitva volt.

Nem igen esett sok szó az ajkakon,

Csak úgy nézték egymást nagy hallgatagon . . .

— Mögöttük száguldva egy világ kering — Az & álmuk: két szem s egy szál roz[maring . . .

Bállá Miklós.

A rekord.

Jelenet egy bohém asztalnál.

Irta: Pásztor József.

Miska, a „Fáklya“ cimü szépirodalmi és művészeti lap jeles tollú munkatársa asztalunknál ült s egy csomó papírlap hevert előtte. Fényes üzleteket kötött a Brunner Mór és társa, kiadó céggel, mely cég vörös és zöld füzetekben fejlesztette az Ízlés és morált s a szakácsnék és szobacicák romantikus vágyait elégítette ki a „Vörös grófné, vagy a bar'ang titka.“ „A félkezü haramia, vagy a fekete rém“ s hasonló cimü regényekkel, melyekben sok volt a szerelem és a vér, szeretkeztek és öltek benne fesztelenül minden lapon.

Miska türelmetlenül verte tollát az asztalon álló vizespohárhoz shozzámfordult:

— Hol az ördögbe marad az a Kaliber Tóni?

— Mit akarsz vele?

— Pompás üzleteket kötöttem a vörös Brunnerrel; nyolc forintot fizet egy nyomtatott Ívért.

— De mi köze ehhez Kaláber Tómnak ?

— Kiadtam neki albérletbe a regényírást s kap minden Ívért három forintot s én addig irom a „Fatíme, a kelet gyöngye, vagy az indiai kakadu“ cimü regény t.

— Mi köze a kakadunak Fatiméhez?

— Semmi: most legalább még nincs, de a cim pompás, mi ?

Kaláber Tóni éppen most rohant be a kávéházba. Egy csomó kéziratot dobott le az asztalra. Leült, a haját felborzolta s derült arccal nézett Miskára.

— Nos? — kérdezte Miska.

— Úgy ölök, mint egy spanyol ink- vizitor, felelt Kaláber Tóni; — ma reggel héttől kilencig harminc embert küldtem a másvilágra, s valamenynyit erőszakos halállal; a természetes halált egyáltalán mellőzöm.

— Egészen jó rendszer; a tüdővészes alakok kultusza lejárt, a fiatal Dumas-val; csak öljön, szúrjon, vágjon és mérgezzen.

Kaláber Tóni a kéziratokat rendezgette az asztalon s gyönyörködve nézett a teleirt lapokra s közbe-közbe felkiáltott:

— Micsoda fordulatok! Micsoda meseszövés! . . . Meghajlok magam előtt. Mikor tegnap hazamentem, még magam sem tudtam, mit irok. Leültem s elkezdtem Írni . . . Komor sötét fellegek úsztak az égen, a gróf — feltétlenül gróffal kell elkezdeni — kinyitotta a kertajtót és rémült arccal meresztette szemeit a sötétségbe . . .

— És azu án? — kérdezte Miska.

— Azután? A többi már magától jött, csak a kezdet nehéz; a harmadik oldalon már elszöktettem egy apácát s megöltem egy ulánus főhadnagyot.

— Nagyon szép, határozottan szép, — felelte Miska, — ha ön igy fog haladni, felemelem ivét egy fél forinttal.

Kaláber Tónit elragadta a hév.

— Fogadni mernék önnel, hogy egy óra lefolyása alatt nyolcvan embert megölök a regényemben.

— Helyes, fogadjunk. Aki kevesebbet öl meg egy óra alatt, az fizeti a teát. Adolf! Két teát, rummal, citrommal, tejjel, mindennel! — En folytatom a Fatimát, nekem nehezebb szerepem lesz, mint magának — szólt Tónihoz, — mert az én históriám keleten játszik, a muzulmánok pidig tudvalevőleg hosszú életkort érnek el.

Kaláber Tóni neki feküdt az Írásnak, a körmeit rágta vagy két percig, azután lejieckelte a tollat a papírra s gyorsan irta egymásután a sorokat.

Miska teljes nyugalommal szívta a cigarettáját s nagyokat hörpintett a teából. Már eltelt egy negyedóra s nem irt egy szót sem. A Kaláber Tóni teája elhült, de már a huszadik halálesetnél tartott. Miska pedig csak most fogott hozzá az Íráshoz.

Kaláber Tóni lihegett izgatottan ló- bázta fejét s hangosan ismételte, amint egyet-egyet.

— A néger inast megütötte a guta. A hercegnő ... a hercegnő . . . együtt rohannak a halálba Alfrédjával . . . titkos gyűrű . . . méreg. ... A kopasz bankárt vérében találják meg a hálószobájában . . . negyven 1 Nos, nos, hány van öniiek ? — fordult idegesen Miskához.

— Még nincs egy sem, — felelte Miska és teljes nyugalommal folytatta tovább az írást.

— Akkor megnyertem a fogadást, megnyertem a teát! — Kiabálta diadalmasan Kaláber Tóni.

— Az bizony lehet,— szólt Miska és az órára nézett, — de még van öt percünk.

Kaláber Tóni az órára pillantott: — Öt perc, jó — szólott s idegesen folytatta tovább az Írást. — öt perc, nagyon jó... Mórt, a hü szolgát laszóval fojtják meg a prairiken, Wellington tanárt skafpiröz- j zák, belehal. János, a púpos megszökik a ! skalp elől, de azért meghal . . . meg kell halnia . . . igen, belefullad a. mocsárba, a Pampasok nagy mocsarába.

Kaláber Tóni homlokán csurgott a verejték, ledobta a tollat, egy nagyot sóhajtott és felkiáltott:

— Megnyertem a fogadást . . . min- : denkit megöltem!

Miska kivette a cigerattát szájából,

1 leverte a hamut s az asztal halálos csöndben nézett az órára.

— Fél perc, fél perc, suttogta mindenki.

— Hányat ölt meg, Kaláber ur? — kérdezte Miska.

— Hatvanat, felelt ez lihegve.

Miska felemelte az utolsó papírlap

ját és olvasta:

— Konstantinápolyban felrobbant a Galata hid... éppendiszfelvonulás volt, meghalt ötezer igazhivő . . . Több is meghalt volna, de az örmény gyalogságban kitört ahideglelés s ezek n^m vettek részt a szelam- likon. A szultán azonban megmenekült.

Kaláber Tóni bambán nézett Miiskára.

— Megmenekült?

— Meg, mert a zsebében volt egy amulett, melyet még gyermekkorában kapott egy albán cigányasszonytól. Csak a lova farkát perzselte a puskapor. Adolf! Kaláber ur fizet!

FERENCZ JÓZSEF

ff

az eg^red/ül elismert kellemes íztö. természetes - »>■» h.ash.ajtószer.

4-30