Szatmár és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1903-02-10 / 6. szám

Melléklet az 1903. évlr0. számhoz. SZATMÁB SS VIDÉKE it ■■■ ——■ ■ ■ —aa"1 ~ " ——— -~. j« 1 relemmel azonban csak az előbbi dicse- j kedhetik, — a ki, hogy a szeretett leányt 1 megkaphassa, kieszközli, mikép az apa mellé titkárul kineveztetik és e kineve- j zéssel Egyptomba utazik. A második imádó — a ki gazdag fiatal ur — a mamával beszél és tudtára adja, hogy Radnor anyagiag tönkre ment ember, ki a csőd szélén áll. Ennek bizonyságául fel is mu­tat egy nagy összegről kiállított váltót melyet ö megvásárolt; ámde ugyan ekkor felmutat egy másik megvásárolt, szintén tekintélyes összegről szólló váltót is mely- lyel a mama tartozik. Ez utóbbi váltó árán az édes mama levelet ir a pápának, melyben értesíti Radnor anyagi helyze­téről. Nagyobb bizonyság okáért csatol­ják a vetélytárs váltóját. Ezen levél kézbesítésével bizzák meg London legügyesebb postás-fiúját Bang Tomyt (Gyárfás), a ki nyomban indul Egyiptomba, még pedig sietve, hogy a már elutazott Radnort megelőzze. Az eseményekről értesül Nóra is, ki szerelmét féltve hazulról megszökik és a papához Egyiptomba utazik. E közben kiderül, hogy a levélbe — tévedésből — nem a Radnor, hanem a Punchestovné váltója került s a postásfiu most ezzel, rohan Egyiptomba; mivel pe­dig ennek szigora utasítása van semmi­nemű sürgönyre sem állani meg: nem marad más hátra, minthogy külön vona­ton és gőzhajón a mama és Peyke utánna rohannak Egyiptom felé. így aztán az egész szereplő személy­zet útban van és rohanva kergeti egy­mást, a miből Sok mulatságos esemény következik, melyek között legmulatságo­sabb az, hogy Nóra útközben megkeriti a postásflu extra ruháját és abba átöltözve elfoglalja a postásflu részére feltartott gőzhajót; igy sikerül neki elsőnek é,kezni Egyiptomba, hová csakhamar a többiek is megjönnek s minden úgy a szereplők, mint a nézőközönség megelégedésére jól végződik. A darab zenéje élvezetes fülbemászó. Egyes számai felülhaladják a megszokott operett zene nívóját és Így megérdemlik, hogy a zenekedvelők élvezettel hallgat­hassák. Az előadás — habár nem teljesen kifogástalan — de általában véve jó volt. Gyárfás a postásflu szerepében tempera­mentumos színésznek bizonyult, a ki szé­pen énekelt és ügyesen tánczolt. Jó part­nere volt Tordai Adél, ki a Róza szoba­leány szerepét kedvesen adta. Lónyai Pi­roska úgyis mint előkelő kisasszony, úgyis mint postásflu szép volt és ének­számait praécizen adta elő. Juhász Ilona nem találta magát bele pajkos szerepébe, de bőven kárpótolt ezért gyönyörűen előadott énekszámaival. Szen­tes, mint Hauker pasa túlságos páthosszal játszott s e miatt játéka nem keltette a megszokott derültséget. A többi szereplők is igyekeztek fel­adatuknak megfelelni a mi nagyrészben sikerült is nekik, megemlítjük még Ved- rödy Gizit, ki a matróz-tánczot oly szépen lejtette hogy azt a közönség zajos tap­saira megismételnie kellett. — Vasárnap ugyanezt ismételték, közönsége azonban a második előadásnak sem volt. A hét többi napjain „Katalin“ Béldi Fehér operettje, „Utolsó szerelem“ Dóczy történelmi vigjátéka, „Piros bugyeláris“ Csepreghy színműve s „ \ két árva“ D. Emmery és Cormon színmüve kerültek színre. Ma este „Dózsa György“ Jókai történelmi drámája kerül színre Egri Kálmánnak a színtársulat kiváló tagjának 40 éves színi működésének jubileuma al­kalmából, mely előadáson a jubiláns iránti szívességből F. Lányi Irma, E. Rónay Karola, s Gyárfás Ödön is közreműköd­nek. Az érdekesnek ígérkező előadásra ez utón is fölhívjuk a közönség figyelmét. Apróságok. Pirongat az asszony, hogy az „Ezres“ finom estélyén sokáig találtam elmaradni. De kérlek — mentegetem magam — mit csinálhattam volna mást, ha egyszer muszáj volt. Én is, Gyula is, házigazdák voltunk, maradni kellett tehát, mig az utolsó vendég is eltávozik. * A múlt hét szenzácziója az „Ezres“ mulatsága volt. Meg kell adni, hogy ki­tünően sikerült. Szép közönség, nagy be­vétel, virágos jókedv, és táncz reggelig. A főpénztárnok elragadtatással dörzsölte kezeit s lelkesen mondogatta: — Legalább 20 gyerekre becsülöm. * Ilyen kedélyes, asztal társaság akad­hat más városban is, de alig hiszem, hogy volna egy is, a melyik a társadalomban olyan pozicziót foglalna el, mint a mi „Ezres“ ünk. Nemcsak a jótékonyságot szolgálja azzal, hogy a szegény gyerme­keket felruházza, de még inkább a de­mokrácziát, hogy az emberekkel sok csúnya hajlamot levetkőztet, Ha idegen látta volna a szombati mulatságot, inegosküdött volna, hogy álmodik. * Hogy kié a rendezésben a föérdem, azt ne kutassuk. A finom estély előtt ez a szólam járta: Itt van Gyula, megteszi. S tényleg Fodor Gyula meg is tett minden lehetőt. Irt, futott, fáradt, nem volt egy pereznyi pihenője. Most azonban, hogy túl vagyunk rajta, itt vagyunk mi is, a kik elismerés­sel mondjuk egymásnak : Ezt bizony jól csináltuk I * A tegnapi városi közgyűlésen sok ékes beszéd hangzott el a felelt, hogy az ujonczlétszám felemeléséről szóló tör­vényjavaslat elvetése iránt írjunk fel a képviselőházhoz. Kitűnt azonban, hogy tulajdonképen már feliriunk s abban min­dent nagyon szépen elmondtunk, a miket a szónokok összehordtak. Hanem a több­ség mégis azt mondta ki, hogy újra felírunk. Ha megérkezik az uj felirat, bizo­nyosan azt fogják reá mondani: No ezek odalent jól farsangolnak. * A színigazgató kérte az 5000 korona zenedij elengedését, de a közgyűlés nem az egészet, hanem csak a negyedrészét, vagyis 1250 koronát engedett el. — Jobb lett volna — mondja rá Bögre ur — az egészet elengedni, mint igy részletekben, mikor a vége úgy is az lesz. — Helyesebb ez — szól rá a szom­szédja — nem esik olyan nehezen. * Ha a vége jó, minden jó. A közgyű­lés végén két bába diplomát hirdettek ki, s igy nem lehet tudni, hogy a vége jó volt-e. Az öregek mosolyogva vették tudo­másul, mig az érdekelt városatyák ijedten néztünk egymásra. T)emeter. HÍREINK. Lapunk jelen számához egy fél- iv melléklet van csatolva. — A pápa jubileuma. XIII. Leo pápa f. hó 20-án tölti be pápaságának 25. esztendejét. Ebből az alkalomból fényes ün­nepet ül a kath. világ. A szatmári r. kath. egyházmegye -ünnepségei a következő sor­rendben fognak lefolyni : 1. Február 15-én a lelkészek a szószékből hirdetik ki, hogy 20-án lesz a pápa 25 éves jubileuma. 2. Február 19-én és 21-én este a templomok összes harangjai szólni fognak. 3. Minthogy a jubileum napja hétköznapra esik, az ünne­pélyes hálaadó isteni tisztelet napját febr. 22-ikére tűzte ki a püspök. 4. Február 22 én a legnagyobb fenynyel és pompával hála­adó isteni tisztelet tartatik, melyre a helyi hatóságokat és hivatalokat meghívják. — Személyihir. Gróf Hugonnai Béla vármegyénk főispánja tegnap városunkban időzött. Elnökölt a városi közgyűlésen. — A közigazgatási bizottság tegnap d. e. 10 órakor tartotta ülést Pap Géza polgármester elnöklete mellett. Jelen­voltak dr. Vajay Károly tiszti főügyész dr. Jéger Kálmán főorvos, Kőrösmezei Antal főjegyző, Békési Géza árvaszéki tanácsos, Ferencz Ágoston tanácsjegyző, Kemény Ala­jos kir. pénzügy igazgató, Dénes Lajos kir. ügvész, K acsó Károly kir. főmérnök, IVIajos Károly anyakönyvezetési felügyelő, Bodnár György s. tanfelü jyelő és Já’kó Mihály, Korányi János, dr. Kölcsey Ferencz, dr. Farkas Antal, dr. Kereszlszeghy Lajos, dr. Tanódi Márton, dr. Fejes István, Antal D., dr. Kelemen Samu bizottsági tagok. Érdeke- kesébb tárgy nem igeu volt. Kiemeljük a főorvos jelentéséből, hogy az elmúlt hónapban az egézségi viszonyok javultak Heveny fertőző betegség volt önzésén 27 és pedig vörheny-7. difteria, kanyaró, füllő mirigy és bárány himlő 1—1, husi hagymáz 3, trachoma 2 és hökhurut 11. Az ülés 11 órakor véget- ért. — Ezredesünk a királynál. Kiss Zsigmond ezredes, a 12. honvédgyalogezred parancsnoka szombaton este Budapestre uta­zott, hogy ő felségeméi a III. osztályú vas­korona renddel történt kitüntetését megkö­szönje. A király ezredesünket tegnap d. e. fogadta az általános kihallgatások során. — Előléptetett főmérnök. A m. kir. földmivelésügyi miniszter Nyárády László kir. főmérnököt a helybeli folyammérnökség vezetőjét f. év junnár 1-én kezdődő érvény- nyel a VIII. fiz. osztály 2-ik (3200) fizetési fokozatába előléptette. — Előléptetések. A kir. földmive- lósügyi miuiszter Kövessy Győző s Finta Lajos kir. mérnököket f. év január 1-től a IX. fiz. osztály 1-9Ő fokozatába (évi 2600 kor.) előléptette. — Kinevezés a honvédségnél. A honvédelmi miuiszter Görög Miklós helybeli kir. tszéki aljegyzőt, tartalékos hudapród jelöltet tartalékos hndupród tiszthelyetessé* nevezte ki, — A miniszter köszöneté. A val­lás és közoktatásügyi miniszter Meszlényi Gyula szatmári püspöknek, ki az itteni sze­gény gyermekek segélyezésére 100 L rónát adományozott és n Népkonyha vezetőségé­nek azon áldozatkészségéért, melylyel a tél folyamán 165 állami elemi iskolai tanuló­iét el naponta ebéddel, továbbá az „Ezres“ asztaltársaságnak, az ev. ref. egyháznak, az Izraelita Fillér Egyletnek s végül a szegény gyermekeket segélyző egyesületnek azon ál­dozat kézségükért, melylyel a szegény sorsú állami iskolai növendékeket 370 kor. illetve 225 kor,, 250 kor., 508 kor. s 440 korona értékű ruhaneművel látták el, a nemeslelkü adományokért őszinte elismerését cs köszö­netét nyilvánította. — A hivatalos lapból- A Szutmár- Erdődi h. é. vasút igazgatósága a szaunái*- hegyi állami elemi iskolában közoktatást teljesítő szatmári r. It. lelkész számára a hittani órák ellátása esetére használható, díjmentes utazást biztositó szubadjegyet adományozott. Szatmármegye kir. tanfelügye­lője a nevezett igazgatóságnak ezen, a nép­oktatás érdekében tett szives adományért, a vallás és közokt. ügyi miniszter megbízásá­ból és nevében köszönetét nyilvánította. — Egri Kálmán jubileuma. Szép ünnepség lesz ma este a színházban. Egri Kálmán a színtársulat kiváló tagja ekkor ünnepli 40 éves színi működésének jubileu­mát, mely alkalommal „Dózsa György“ Jókai Mór történelmi drámája kerül színre. Az előudás pontban fél 8 órakor kezdődik s a nyílt szilien a kartársak nevében Fe- renczi József és Bátosi Endre üdvözlik a jubilánst s adják át a pályatársak ajándé­kát, egy értékes ezüstkoszorut. Az előadá­son I jubiláns iránti szívességből F. Lányi Irma, E Rónay Karola s Gyárfás Ödön is közreműködnek. A jubilánst ajánljuk a kö­zönség meleg pártfogásába s hisszük is, hogy e ritka szép alkalomból zsúfolt ház fog gyönyörködni a sikeresnek ígérkező ju­biláns előadásban. — A Kölcsey-Kör lyceumi esté­lyén csütörtökön dr. Schőber Emil, kir. kath. főginn. tanár tartott szabad előadást szakmája, a természettudomány köréből. A közönség, melynek sorában hölgyeink is szép számmal voltak képviselve, élénk érdeklő­déssel hallgat ti a dr. Schőber Emil fejtege­téseit a sejtképződésekről s melyeknek isme­rete az organikus élet sok fontos jelensé­gére vet világot Előadását deinonstráczi- ókkal kisérte s tanulságos öszehasonlitásokat tett az állati és növényi élet azonos alap­jairól I rámutatott arra a problémára, mely az állati és növényi élet határvonalának megálapitásában a kutatókat foglalkoztatja. A dr. Schőber előadását jellemzi minden izében a tárgy szeretet, melylyel a hallgató­ság érdeklődését önkéntelenül is lekötve tartja, továbbá világos s rendszeres rejte­getése, melylyel a hallgatóság felfogását, még a mélyebb és elvontabb részletek szá­mára is megkönnyíti. Ezúttal előadása mint­egy előkészítő fejtegetéseket tartalmazott, miknek eredményét és következtetéseit a legközelebbi lyczeumi estélyen fogja levonni. A közönség ut érdekes előadás végével az előadót tapssal és éljenzéssel honorálta. — Dalegyleti közgyűlés. A Szat- már-Németi D.iíegyesillet 1903. évi február hó 15-én d. e. 11 órakor az ev. ref főgim­názium tanácstermében rendes évi közgyű­lést tart, melyre az egyesület tagjait tiszte­lettel meghívja az elnökség. Tárgyuk: 1. Elnöki jelentés. 2. Az egyesület vagyoni állapota. 3. A zene iskola felállítása. — A Dalestély műsora. A Szat- már-Némeii Dulegy esti let 1903. évi február 12-én, a Polgári Társaskör termeiben, tag­jai' részére Juhász Ilona úrnő, Orosz Alajos ur és a III. kér. honvéd zenekar szives, köz­reműködése mellett dalestélvt rendez, mely­re Szatmár város és vidéke nagyérdemű kö­zönségét tisztelettel meghívja az elnökség. Műsor: 1. A költő és a paraszt. Nyitány Suppétől. Előadja a III. kerületi honvéd ze­nekar. 2. Szent hamvak. Férfikar Gaál Fe- rencztől. 3. A rózsa temetése. Férfikar sop- rán-sólóval és zenekar kísérettel Gaál Fe- rencztől. A soprán-sólót énekli Juhász Ilona úrnő s a zenekari kíséretet szolgáltatja a a honvéd zenekar. 4. Népdal-egyveleg. (Ku- rucz-nóták.) Férfikarra átírta Méder Mihály. 5. Észak népe. Férfikar buriton-sólóval és zenekar kísérettel Griegtől. A bariton-sólót énekli Orosz Alajos ur, a zenekari kíséretet a honvéd-zenekar szolgáltatja. 6. Takarodó. Férfikar zenekari kísérettel Erkel Ferenc/- től. 7. M igán dal. Előudja: Juhász Hona úrnő. 8. Ábránd Hoffman meséiből Oífenbuch- tól: előadja a III. kerületi honvéd zenekar. A duicgyusület tiszteletbeli, alapitó és mű­ködő tagjai és családjai részére színes meghi/ók bocsátatluk ki, melyek belépti jegyül szolgálnak. Nem tagok számára be- lépő-díj személyenként 2 korona. Család-jegy 4 korona. A dalestély kezdete fél 8 órakor — Fehérgyarmati estély. A f. hó 14-én a „Vasúti és Hajózási Clubban“: András*y ut 69. szám tartandó Fehér- gyarmati estély műsorát a rendező bizottság már megállapította. Közreműködé­süket megígérték: Vida Etel operaénekesnő és Aranyossy Janka urhölgyek, továbbá Mó­riét. Pál és Hódy Lajos dr. urak. A zongo- rakiséretet Heidelberg Albert zeneszerző látja el A bálanyai tisztet Böszörményi Sán- dorné, Dr. Chorin Ferenczué és gr. Hugon- auy Béláné urhölgyek. Tekintve a bál iránt mutatkozó rendkívüli érdeklődést, ez utón kéri a rendező bizottság a közönséget, hogy jegyeiket mielőbb megváltani szíveskedjenek, hogy a megfelelő számú termek megnyitta- tása iránt kellő időben gondoskodhasson. — Meghívó. Az apai ev. ref. egy­házi énekkar 1903. évi február hó 22 én saját szükségleteinek fedezésére Apában az ev. ref. egyházi tanteremben tánczvigalmat rendez. Belépti - dij : személy-jegy 80 fillér. Családjegy 2 kor. 40 fillér. Kezdete délután 5 órakor. A jótékonyczél érdekében nyúj­tott fulülfizetéaek hálás köszönettel fogad- tatnak. — Az „Ezres“ finom estélyén fe­lülfizettek : Szabó Norbert 5 K, Fogarassy Sándor 5 K, Fried Ferencz 3 K, Rónai Ietváu 2 K, Zsákmán Józsefné 2 K. Tei- telbaum Herman 2 K, Somogyi Mátyás 2 K, Netter Kálmán 2 K, Dr. Biró Elemér 2 K, Dr. Kelemen Samu 2 K, Jeney Sándor 2 K, Grüiifeld Lipót 2 K, Kóródi Mihály 2 K, Dr. Frieder Adolf 2 K, Dr. Heller Gyula 2 K, Dr. Rácz Endre 2 K, Hirch Miklós 2 K, N. N. 2 K, László Ernő 1 K, Raiter Jakab 1 K, Hirsch Sáudor 1 K. Matterui főhadnagy 1 K, N. N. 1 K, Rorlich Sámuel 4 K, Tankóczi Gyula 2 K, Lővy Miksa 11 K 20 fillér Kovács Gergely 2 korona, összesen 65 korona 20 fillér. — A jóté­kony czél érdekében a csokorról lemondtak : Hermán Murgit, Zsákmán Margit, Kölcsey Margit, Sternberg Annuska, Ferencz An- nusku, Knmku Erzsiké, Wodianer Mariska kisasszonyok. A feliilfizetőkuek és szereplő hölgyeknek hálás szívvel mond köszönetét a szegények nevében — a rendezőség. — Mulatságok. Az „Iparos ifjak köre“ vasárnap este, a szabó ipartársulat pedig szombaton este tartotta farsangi táncz- mulatságát s mindkettő, különösen az előbbi az erkölcsi siker mellett szép anyagi siker­rel zárult. A mulatságokon megjelent szép számú közönség vígan szórakozott a hajnali órákig. — A népkonyha jótevői. Az in­gyen kenyér osztáshoz adakoztak: Fuchs és Klein Erzsébet malom ezég l zsák kenyér­lisztet. Fried Samu 20 k., Márkusz Márton, Emerich Tivadarné, Klein Móritz M.-Szalka 10—10 K. Cs. Mayer Satnuné 5 K. Gaál Jenő, Krausz Fülöpnó, Sternberg Béla, Mur- kovits Salamonná, Markovits Mayernó, Be­I nedek Samuué, Heilbraun Hermanné 2—2 K. Fuchs Bertalanná, Fuchs Rózsi és Klári 1—1 K. Netter Kálmánná és Somogyi Má- tyásné úrnők gyűjtöttek : Szentiványi Krisz­tin, Jákó Mihály, Kávásy, Unger Géza, No- vák Lajosné, Somogyi Mátyásné 2—2 K.-át. Kóródy Mihályné 3 K. Puládyné, Tóthfulusi, Markos, Fürst Viluorné,-Galeczky Adolfné, Günther Jánosné, Zeke Vinczéné, Dr. Göbl- né Lehotzky Józsefné, Szűcs Mihályné 1—1 K.-át. — Ingyen kenyér. A népkonyha, városunk tÖmegny omoráu u k eme legfőbb enyhítője, öukéntes adományokból hetenkint 200 kenyeret oszt ki uz éhezők között. Nem szorul magyarázatra ez a rendkívüli jótéte­mény uz clótt, akinek a szive átérzi a más ember éhínségének a kínjait. Es ezt a ne­mes cselekedetet a közadakozás hajtja vég­re, amely mellett alig érzi meg a tehetősebb ha a nyomorúságnak juttat valamit. Még mindig tart a tél még mindig hiányzik az alkalom a keresetre, s azért még mindig kell támogatnunk az elesetteket. Jólelkü fe­lebarátok, gondoljatok az éhezőkre, mikor ti jólluktok, és vegyetek részt a könyörüle- tesség isteni munkájában . . — Eljegyzések. Révész Gyula hír­lapíró a „Budapesti Hirlup“ belmunkatársa, f. hó 8-án tartotta eljegyzését Kovács Etelka kisas8zonynyal, Kováé* Ábrahám helybeli tekintélyes fukereakedő kedves leányával. — Róth Géza szesznagykereskedő, a „Reiter és Róth“ ezég beltagja eljegyezte Makón Krausz A. H. magánzó leáuyát, Gizella kisasszonyt. — Eljegyzés. Tiszavályi Beke Gyula kataszteri segédmérnök Munkácsról eljegyezte Nagykárolyban benedekfalvi Kiszely Irén kisasszonyt, Kiszely Gézának az Ecsedi-láp lecsapoló társulat nyilvántartási hivatal főnökének bájos leáuyát. — Esküvők. KI ein Lipót magán­hivatalnok f. hó 8-án tartotta esküvőjét Danozinger Luiza kisasszonynyul, D.mczinger Ignácz nyug. tanító leányával. — Grosz Jakab uvasfelsőfalusi földbirtokos ugyan e napon esküdött örök hűséget özv. Rozenbaum Már­tonná Farkas Fáui úrnőnek. — Esküvő. Iváskó Sándor -m. kir. erdész Rozálián, (Máramarosm.) f. hó 5-én esküdött örök hűséget M.-Szigeten Kama- ráth Ottilia kisasszonynak, özv. Kamarálh Lajosné úrnő kedves és művelt leányának. — Gyászhir. Súlyos csapás érte a Böszörményi családot, amennyiben özv. Bö­szörményi Elekné szül. Járrny Jolán,

Next

/
Oldalképek
Tartalom