Szatmár és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1903-04-14 / 15. szám
A párbajról folyik egy társaságban a vita, s valaki azt mondja, hogy a párbaj a katonaság miatt soha sem fog megszűnni. — Én nem azt tartom — szól rá egy másik — a katonaság miatt megszűnhetne, de nem szűnik meg azért, mert nagyon sok az olyan ember, a ki vitéz a más dolgában és szigorú azok iránt, a kik mindjárt nem verekesznek, jó lehet a hideg rázná ki őket, ha lovagias ügyük volna. Ttemeter. HÍREINK. — Lapunk jelen száma a közbeeső húsvéti ünnep miatt léét nappal előbb jelenik meg. — Lapunk t. munkatársainak és előfizetőinek boldog húsvéti ünnepet kívánunk ! Lapunk jelen számához egy fél iv melléklet van csatolva. — Húsvéti istenitiszteletek. A róni. kalb, székes egyházban husvét első napján reggel 7 órakor a plébánia túrt ünnepi nagy misét sz. misét s pászkaszentelést. A 9 órai nagy misét Meszlényi Gyula megyés püspök tartja s ugyan ő intéz sz. beszédet a hi vökhöz ; 11 órakor csöndes mise, d. u. 3 órakor vecsernye. Husvét másodnapján reggel 7 órakor plébániai sz. mise s beszéd; 9 órakor a káptalan tart sz. misét és sz. beszédet. 11 órakor csöndes mise, d. u. 3 órakor vecsernye. — A szatmári e v. r e f. templomban. Husvét első napján fél 10 órakor egyh. beszédet tart Rácz István, ur vacsorái agendát Biki Károly esperes. D. u. 3 órakor egyli. beszédet tart In- ezédy Márton s. lelkész. Husvét másodnapján délelőtt e. beszédet tart Biki Károly, úrvacsorai agendát Rácz István. Délután egyh. beszédet tart Hajdú Miklós. — Németiben Pótor Dániel ref. lelkész, Inczédy Márton és Kovács Károly s. lelkészek végzik az isteni tiszteletet. — Lábmosás a székesegyházban. A székesegyházban nagy ünnepségek közt Csütörtökön délelőtt ment végbe a lábmosás szertartása, melyet Meszlényi Gyula megyés püspök végzett. Az „apostolok“ a következő öreg polgárok voltak: Léderer János 64 éves, Horvát István 64, Rácz Pál 66, Szegedi Pál 67, Takács János 68, Mindák József 74, Kovács István 76, Hokorvoszky Péter 78, Pénzes János 78, Kis János 78, Gebődi Sándor 79, Huszti Sámuel 84, s Kricsák György 67. — Az „apostolok“ éveinek száma együttesen 943-at tesz ki. —A püspök pont 8 órakor érkezett a templomba, ki ezután ünnepi misét pontifí- cált, melynek befejeztével elvégezte a lábmosás szertartását. Mise után az oltárokat ékességeiktől megfosztották. Délután Jeremiás próféta siralmai rekesztették be az ünnepet. — Városi közgyűlés lesz 1. hó 14-én d. u. 3 ómkor, a melynek tárgysorozata következő: Hitelesítő küldöttség kirendelése, a hitelesítés helyének és idejének meghatározása. Polgármester havi jelentése intézkedéseiről és u törvényhatóság állapotáról. Választások: 3431. 3434. sz. A köz- igazgatási tanácsi állás betöltése. A rendőr- fogalmazói állás betöltése. Egyéb közigazgatási ügyek. Tanácsi előterjesztések. Folyó évi február havi adó elő és leírás tárgyaNovember 21. . . . Czéltalanul bolyongtam az uiczá- kon, egyszer csak Kálmánnal találkoztam. Rossz kedvű és fáradt volt. Szótlanul sétáltunk, pedig mennyit szerettem volna tőle kérdezni. Végre ö törte meg a csendet, kivett zsebéből egy mirtus virágot és átadta. „Ő küldte neked“ szólt s aztán ismét hallgatott. Szemeimet kérdőleg emeltem hozzá, megértette. Ismét zsebébe nyúlt s egy levelet adott át. Az Írás a Józsáé volt a sorok azonban nagyon el voltak mosódva, érthetetlen, csak töredéket tudtam olvasni, úgy látszik könnyei elmosták az írást. „Jenő . . . az élet . . . külön akarat, kényszer . . . nem szeretem ............ cs ak magát ... ne ítéljen meg . . . úgy ér/em már most is nagyot vétettem ellene . . meg mondani nincs erőm . . nem feledem . . . magáé, örökké . . . most én kérem, szeressen barátilag, mint a hogyan eleinte akart s a mint én nem nem engedtem. Úgy e nem haragszik . . . reszketek, ha ő reá gondolok ... te ölelj, te csókolj .... Jenő .... igy.............szere tlek.“ Többet nem lehetett kiolvasni, mi lehet ennek az értelme, vájjon miért ment férjhez? Kálmán csak tovább hallgatott, megjelent szomorú arczán egyszer- egyszer az a gúnyos, fájdalmas mosoly s mintha önmagát is csittitaná, mintha ő neki is fájna az én fájdalmam, karonfo- gott s igy szólt: „Gombház, ne busulj Jenő I“ Igaza van Kálmánnak, nem búsulok. Feledni akarok, akarok. ♦ * ' ♦ | ban. A Siemens és Halske czégijel fenálló OO vitás kérdések eldöntése tárgyában. Az 1902. évi közigazgatási bizottsági évi jelentés. Az 1903. évre előirányzott erdei termékek kimutatása tárgyában. A köz- és gyátnpénz- tár megvizsgálására vonatkozólag. Az 1902. évi zárszámadás és mérleg megvizsgálása iránt. Doskár Ferencz községi kötelékbe való felvétele iránti kérelmére. A közpénztári kezelés ulá tartozó pénzek mikénti elhelyezése tárgyában. Gazdasági szakbizottsági előterjesztések: A lókerti legelő bérlete ügyében. A Kossuth-kerti vizek levezetése tárgyában. Az 1903. évre elkészítendő műgyalogjárókra vonatkozólag. Hatósági átiratok : Az állami tanítók érdekében az országgyűléshez intézett feliratának támogatású iránt Budapest székesfőváros átirata« A városok és községek részére adott kölcsönök után fizetendő kamat, adó és bélyegmentesitése iránt Pozsony sz. kir. város átirata. Magán kérelmek: Losonczy Károly 4 heti szabadságidő iránti kérelme Vaszil Janómé bába- oklevelének kihirdetése iránt. — Gazdasági szakbizottsági ülés volt szerdán délután 4 órakor a városháza kistanácstermében, hol a tagok csaknem teljes számban jelentek meg. Az ülés tárgya volt a két uj kaszárnya, u. in. a huszár és tüzér laktanya felépítése. — A tárgyulások már rég folytak u hadügyi kormány és a város között az építésre vonatkozólag, minek következtében PupJjJzu polgár- mester érintkezésbe lépett több építő eléggel, melyeknek ajánlatai közül a Giünwuld testvérek és Schiffer épitő ajánlatát találta elfogadhatónak, kikkel a szerződést már alá is íratta. A szerződés teljes szövegében felolvastatott s a polgármester kérte a bizottság tugjait, hogy szóljanak hozzá; ő azt hiszi, hogy a két uj kaszárnya felépítése egy fillérrel sem fogja terhelni a közpénztárt. Hozzászólottak a tárgyhoz aztán Dr. Kelemen Samu, Teutelbaum Herman, Antal Dániel, Erdélyi István főmérnök és Uray Géza. — A gazdasági szakbizottság végre hosszas vita után elhatározta, hogy a szerződést elfogadásra ajánlja a közgyűlésnek. A szerződést módosítani fogják a javaslatok szerint s ha a közgyűlés jóváhagyja, felfogják hívni a vállalkozókat, hogy az építkezési költség 10°/#-át biztosíték gyu- nánt tegyék le. — Választási mozgalom. A városi közigazgatási tanácsosi állas betöltése tárgyában folyó hó 9-ikén az ev. ref. egyház tanácstermében mintegy 20 bizottsági tagból álló értekezlet Burthn Kálmán megválasztását tartván a város érdekében leg- czélszerübbnek, a jelen volt bizottsági tagolt elhatározták, hogy őt ezen állás elnyerésében hathatósan támogatni fogják. Á megállapodás legfőbb indoka az, hogy meggyőződés szereztetett arról, miszerint Butim Kálmán a jelenlegi tisztikarral a legjobb egyetértéssel kíván a közügyek elintézésében részt venni, vele a városi tisztikar egy olyan uj erőt nyer, a ki független gondolkozásával, önzetlen eljárásával a közügyé nek hasznára válik. S úgy vélik továbbá, hogy Bartha Kálmán esetleges megválasztásával Raáb Sándor mellőzése nem követ- kezhetik be, mert a közgyámi állás legalább is olyan fontos mint a tanácsosi és Raáb Sándor kitünően betöltött'állásában is megtalálhatja erkölcsi és anyagi jogos igényeinek kielégítését. Ezzel szemben a bizottsági tagok nagy része úgy gondolkozik, hogy az évek óta szolgáló tisztviselőt a fokozatos Robog a gyorsvonat Sz. felé, a mozdony szikrái egy-egy pillanatra nappali fényt árasztanak szét a síkságon. Az egyik fülkében a mi Jenő barátunkat pillantjuk meg. Arcza halvány, szemei lehuny vák, ébren van gondolataiba merülve. Ismét melletted vagyok. Melletted voltam mindig, csak nem szóltam tetteidbe, nem szólhattam, mert nem engedtél szóhoz jutni. Óva intettelek, hogy vigyázz szivedre, s nem telted, vakon rohantál annak hivó szavára a -tüzbe s lásd, most fájdalommal, keserűséggel -lelve, ijjedve hagyod el a főváros ezer tarkaságait, hogy anyád oldalán enyhülést találjál. Ha reám hallgatsz, kikerülhetted volna ezeket a fájdalmakat, igaz, hogy a parányi boldogságot sem élvezted volna. De nem jobb lett volna-e a kis boldogság feláldozásával ennyi kint, szenvedést elkerülni. — Még nem késő, még most is hallgathatsz reám, én megtanitlak feledni, én meggyógyitlak, mert én vagyok a te: eszed. Hosszan tartó éles fütty j^lzi, hogy Sz.-ba érkezett a vonat. Jenő hirtelen felugrik, siet az ismerős váróterembe, hol egy jóságos arczu öreg asszony az örömtől izgatottan várja, most megpillantják egymást, az ifjú odaszalad „Anyám“!? kiált s mig átöleli megcsókolja a jó öreg asszonyt, mig karjaiban tartja szeretett édes anyját, szive — úgy érzi, megkóny- nyebbül s édes anyja örömkönnyek között sugdosva rebesgeti: „fiam, én édes fiam“ ! Bem. előléptetéstől elütni csak áz esetben volna megengedhető és a város érdekében kiváuutcs, ha a tisztikarban arra való órabér nem találkoznék, minthogy pedig Ruab Sándor ellen e tekintetben raég ellenfelei sem tesznek kifogást, sőt rátermettségét elismerik, az igazság hozza magával, hogy a közigazgatási tanácsosi állás vele töltessék be. — Tekintve, hogy mindkét jelöltnek erős pártja van, a választás érdekesnek ígérkezik. — Huszonötéves szolgálati jubileum. Pap Gyula kir. áilamp‘nztári pénz- tárnok, h helybeli kir. állompénztári hivatal közszeretetben álló főnöke a jövő hét folyamán tölti be szolgálatának 25-ik évfordulóját. E nevezetes alkalomból ;Í kir. állam- pénztári hivatal tisztikara az üunepelt tiszteletére f. hó 18 án szombuton este fél 8 órakor a kath. kaszinó helyiségeiben társas összejövetelt rendez, melyen nemcsak a helybeli tisztelői és jó barátai vesznek részt nagyszámmal, hanem a társhivutalok is valamennyien képviselve lesznek. — Katonai kinevezés. Ö felsége a király Mertens Kásoly báró nltábornagyot, u 6. hadtest, parancsnokát és kassai parancsnokló tábornokot, a 64-ik gyalogezred tulajdonosává nevezte ki. — Királyi kitüntetés. Pleichner Mihály a m. kir. szatmári 37. népfölkelő járás parancsnokságához beosztott nyilván- t’irió törzsőrmesternek 12 évi szolgálatáért a m. kir. honvédé Imi miniszter a II. oszt. I szóig, köröztet adományozta. — Áthelyezett posta s táv. tisztek. Eibensütz Sándor posta s táviró tiszt Ddbrec/enből Szatmárra, s Pli vei its Milán Szatmárról Debreczenbe kölcsönösen áthelyeztettek. — A nbányai gör. kath. papválasztás. Szatmárvúnnegye közigazgatási bizottsága tudvalevőleg elutasította a gör. kath. plébános választás ellen beadott fellebbezéseket s a plébános választást megerősítette. Szabó János szumosujvári püspök a közigazgatási bizottság határozatát uz egyházmegyei hatóságra nézve sérelmesnek találván, az ellen fellebbezést jelentett be Nagybánya város tanácsúnál. E régóta hu’ zódó ügyben most. | vallás- és közoktatás ügyi miniszter fog véglegesen dönteni. — Önkéntesek vizsgája A cs. kir. gyalogezred önkéntesei közül a következők részesültek előléptetésben: Békeffy Béla, Friedmann Mór, Her ki Ferencz, Kerekes Sándor, Kunovits Rezső, Liclitmann Gyula, Moldován Ferencz, Okolicsányi Gyula, 'Schw.rtz Elemér, Ungar Dezső, Valkövifs Aurél és Wagner Sándort czimzetes tizedesé. Bakos György, Blumberger Jenő, Sanczkv Antal, Oterbulik Jenő és Strohmajer József czimzetes örvezetővé. — Angliának hires pázait-terü- letei valóban igen szépek; ámde azok sein szebbek, mint Budapest sétatéréinek pázsitrészletei és | Margitsziget diszgyepterületei. Ugyan ki ue gyönyörködött volna már ezekben § Egy év hiányzik csupán és akkor hannincz éve lesz, hogy ezen remek pázsitokhoz a fűmagot Mauthner Ödön cs. és kin udvari magkereskedése Budapesten szállítja. Méltán lett oly nagy hire már e fűmagnak, hogy nemcsak u monarchiái minden nagyobb parkja részére szdllitji az említett ezég ezt a fűmagot, hanem Német-, Fran- czfti és Orosz-országból is érkeznek tömegesen rendelések. Most midőn | pázsitfűmag vetésének ideje elérkezett, jó tanácsot vélünk adni, midőn azoknak, — kik hasonló gyönyörű, üde zöld pázsitot akarnak létesíteni, azt tanácsoljuk, hogy szerezzék be Mauth- nertől vagy a „Sétatéri“ vagy a „Margitszigeti“ fűmagkeveréket. — Meghívó. A „S/at már vármegyei Széchenyi Társulat“ évi rendes közgyűlését t. év április hó 16-án d. e. 11 órakor Szat- máron, a városház tanácstermében tartja, melyre a társulat tagjait az igazgatóság tisztelettel meghívja. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Igazgatói jelentés a társulat múlt évi működéséről. 3. Emlékbeszéd Schlauch Lőriucz dr. bíboros püspök, a társulat volt diszelnöke felelt, tartja: Dr. Fech- tel János főgymn. tanár. 4. Az 1902. évi számadás és 1903. évi költségvetés tárgya- • lása és megállapitásu. 5. Az elhalálozás folytán megüresedett 2 alelnöki állás betöltése. 6. Segélykérvéuyek a vallásközoktatás és pénzügyminisztériumokhoz, közig, bizottsághoz. 7. Indítványok, melyek a közgyüléit megelőzőleg igazgatósághoz írásban benyújtandó k. — Előléptetett tanár. A vallás és közoktatásügyi miniszter Dr. Reiser György helybeli kir. kath. főgymnásiumi rendes tanárt f. év április hó 1-től kezdődőig I VIII. fiz. osztály 2-ik (3200 kor.) fokozatába előléptette. — Tanári előléptetések. A vallás és közoktatásügyi miniszter Walton Róbert szatnosujvári, 8 Vakarcs Kálmán nagykikindai állami főgymnásiumi rendes tanárokat « IX. fiz. oss tály előléptette. — üj tiszti orvos. A tiszti orvosi vizsgálatok országos bizottsága a Budapesten tartott vizsgálatokon Winkler I Jenő nagybányni körorvost -tiszti orvossá képesítette. — Óvónői kinevezés. A vallás és közoktatásügyi miniszter özv. Zombory Zsigmondné kisdedévónőf az újbányái állami kisdedóvodához kisdedóvónővé nevezte ki. — Államsegély. A vallásügyi minisztérium a sárközt ov. ref. tanító korpótlékára és fizetés kiegészítésére 100, illetve 182 kor. államsegélyt engedélyezett. — Eljegyzés. Czech Aladár arany os-médgy esi földbirtokos a napokban tartotta eljegyzését Kereskényi Erzsiké kisasszonyai, kis és nagy kereskényi Kereskényi Sándor aranyostnedgyesi körjegyző § földbirtokos s ueje Nagy Pirosku úrnő kedves leányával. — Berghofer István öngyilkossága. Berghofer István u szatmári „Népbank“ főkönyvelője csütörtökön délelőtt fél- 11 orakor Dinyéskerti lakásán halántékon lőtte magát s azonnal meghalt. Berghofert éveken át nehéz gyógyithntlau szívbaja kínozta, melyre sem a gondos orvosi gyógykezelés, sem családjának igaz szeretető nem talált enyhülés'. Utóbbi időben azután baja annyim súlyosbodott, hogy hivatalát sem látogat hattá s csütörtökre virradóra oly heves roham fogta el, hogy neje a legnggodalma- subb perczeket élte át szenvedő férje mellett. Gyógykezelő orvosa Dr. Vajay Imre csütörtökön délelőtt valamivel 10 óra után végezte Berghofer lakásán rendes napi látogatását 8 midőn kocsija uz udvarra bero< bogolt, az egyik szobából tompa lövés zaja hallatszott, tuidőu dr. Vnjay a szobába lépett, ott találta betegét a szőuyegen holtan, halántékából csuk úgy patakzott a vér. A jobb kezében szorongatta a gyilkos revolvert, melylyel rettenetes tettét elkövette. Nejét uz orvos kíméletesen értesítette férje borzasztó tettéről s elképzelhető, mily megrázó batássul volt az reá. Az öngyilkosságról | rendőrséget azonuul értesítették s Kiss József rendőrtiszt a gyilkosság színhelyén jegyzőkönyvet vett fel a szomorú esetről. Halála hírére a Népbiuk épületére s a városházára azonnal kitűzték a gyászlobogót. Temetése óriási részvét mellett tegnap délután ment végbe.A gyászbaborult család n következő gyászjelentésben tudatja súlyos veszteségét: Alan tiről tűk a szív legmélyebb fájdaimávu'l tudatják a feledhetlen férj, jó apa. testvér sógor és rokon Berghofer István, u Szatmárnémeti Népbank Riszvénytársaság főkönyvelője, Szatinár-Né- rueti szab. kir. város törv. bizottsági tagja, u Szatmári Gőzmalom-Társulat felügyelő bizottsági tagjának f. hó 9«én d. e. 10 órakor, élete 48-ik, boldog házasságának 19-ik évében történt gyászos elhunytét. A kedves halott földi részei folyó hó 11-én délután 3 órakor fognak a Dinyés-kert 6-ik számú házától u hidontuli sirkertbe a róni. kath. egyház szertartásai szerint örök nyugalomra helyeztetni. Szatniár, 1903. April hó 9-éu. Áldott legyen emléke! Özv. Berghofer Ist- vánné szül. Szűcs Róza mint ueje. Berghofer Lnczi, Birghofer Ilonka, Berghofer Imre mint gyermekei. Buda házi Albert né szül. Berghofer Ida mint testvére. Budaházy Albert és gyermekei, Szűcs Gyula és gyermekei miut sógorai. — Gyászhir. Részvéttel vettük a hirt, hogy dr. Cserney József, végzett bölcsész f. hó 8-án este 9 órakor 23 éves korában Szat- maron meghalt, mély gyászba boritvu hozzátartozóit, barátait és ismerőseit. Az elhunyt fiatal ember vasszorgalommnl vívott meg pályája nehézségeivel s alig 22 éves korában már a bölcsészeti doktorátust megszerezte. Finom, nemes lelke mindig a szebb és magasztosabb dolgok felé vonzotta s ha valumely jó ügyet fölkarolt, ahhoz egész idealizmusával ragaszkodott s diadalra jutásáért lankadatlanul és Cfűggedetlenül munkálkodott. — így, mint a budapesti „Szatmári kör“ elnöke fáradhatatlan ügyszeretetével ; és buzgalmával uj érát nyitott a kör életében, a melynek történetében feledhetetlen lesz uz ő neve. Általános részvétet keltett mindenfelé halálának hire, bár nem volt váratlan, mert régóta szenvedett gégebajával, s ember feletti fájdalmait nemes megadással tűrte. Megrendítő, hogy épen akkor ragud el a kérlelhetlen halál egy ily ritka tehetségű és nemes lelkű fiatal embert, a mikor a boldogulhatásáért vívott megfeszitett küzdelem után végre munkájának megérdemelt gyümölcseit élvezhetné. Az erényekben gazdag fiatal ember temetése pénteken délután 5 órakor ment végbe nagy részvét mellett Kossuth-Lujos-utcza 16. sz. háztól. A temetési szertartást Hehelein Károly kanonok végezte. Sírjánál pedig az elhunyt egyik osztálytársa, Bartha Miksa mondott megható búcsú beszédet. Béke poraira 1 — Gyászhir. Francz János, Foga- russy Zdgmond orsz. gyűlési képviselő cso- pei tiszttartója vasárnap reggel elhalálozott. A megboldogult 30 évet töltött el Fogarassy birtokán s ez idő alatt nemcsak főnöke szerette, de tisztelte egész környezetés számos ismerőse, jó barátja. Temetése keddeu d. e. 10 órakor ment végbe nagy részvét mellett. A ravatalt szebbnól-szebb koszorúk borították. Halálát a bánatos özvegyen kívül Győző fia s Klementin leánya siratják. Legyen csöndes siri nyugodalma!