Szatmár és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1903-02-24 / 8. szám

TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Vásártér áthelyezése. Régen volt az, mikor a néme­tiek beadtak egy kérvényt a város­hoz, melyben a baromvásártérnek jelenlegi helyéröl a Wesselényi-uteza végén a vasúti pályaudvar közvetlen szomszédságában fekvő területre való áthelyezését kérelmezték. Azóta bizony elmúlt egy pár esztendő, tanulmá­nyozták itt, tanulmányozták ott, mig végre aztán kellően felszerelve meg­jelent a gazdasági szakosztály előtt. Hogy az eszme praktikus és a városra talán anyagilag kedvező ered­ményű lehet, azt némileg támogatja azon körülmény, hogy a város gaz­dasági ügyeit vezető gazdasági taná­csos az áthelyezés mellett van és azt a városra nézve a jelenlegi állapot­nál előnyösebbnek mondja. Annyi bizonyos, hogyha megfelel a valóság­nak, miszerint a Szamos balpartjáról sokkal nagyobb a felhajtás, mint a jobb partról, akkor az okoskodás he­lyes és tényleg a bevételi többlet, a mi a hid és kövezetvámnál előállana, az áthelyezést tenné kívánatossá. De kérdés, hogy igy van-é? Mert hiszen igaz, hogy a Szamos balpartjáról fel­hajtott állatok a mostani állapot sze­rint hidvámot nem fizetnek, mig ha a vásártér áthelyeztetik, akkor ezek­nek átkeltvén menni a hídon, vámot is kell fizetniök, de ha ehhez hozzá- teszük, hogy a balpartról felhajtott TARCZA. Emlékirat. A zeneiskola ügyében a dalegyesület választmá­nyához benyújtotta: dr. Tanódl Márton. Egy zeneiskola felállításának előkészí­tésére a t. választmány által kiküldött bi­zottság, legközelebbi ülésében, ajánlkozá- somra megbízott a feladattal, hogy a sző­nyegen forgó kérdésre vonatkozólag szer­zett értesüléseimet, az ezek alrpján alakult nézeteimet, az iskola szervezésének lehető­ségét és módját emlékiratba foglalva a t. választmány elé terjesztem. E megtisztelő megbízásnak van sze­rencsém a következőkben eleget tenni: Egyesületünk keletkezése óta eszmé­nyének tekintette, egy zeneiskola megterem­tésének a talajt előkészíteni, és a hozzá szükséges anyagi eszközöket előteremteni. Hosszú ideje, hogy az e czél felé ve­zető utón halad, és habár közben az ének szép művészetének kultuszával működő tagjainak és városunk dalkedveld közönsé­gének sok élvezetet — önmagának pedig úgy idehaza, mint másutt, ahol az éneke felhangzott, mindenkor megérdemelt elis­merést szerzett is, főfigyelme azért soha­sem fordult el nemes czéljától: a zeneis­kola szervezésétől. Méltán büszkeséggel tekinthetünk visz- sza egyesületünk pályafutásának e hosszú évsorára, amelynek folyamán a dicsőség pálmáján kívül anyagi sikereket is érvén el, jelenleg olyan tőkével rendelkezik, amely a tervbe vett alkotásnak biztos alapjául szolgálhat. Olyan erős alappal, amelyre az építkezést is bátran meg lehet kezdeni. állatok közül is azoknak, a melyeket jobb parti ember vesz meg, vagy a melyeket a vasúton szállítanak tova, a hídon át kell mentiiök és igy hid­vámot fizetnek, aligha lesz reális alapja azoknak a számításoknak, a melyek szerint a vásártér áthelyezé­séből a hidvátnnál néhány ezer ko­rona többlet-bevételt remélhetnénk. Sőt szerintünk úgy áll a dolog, még ha elfogadjuk is azt, hogy a balpartnál nagyobb a felhajtás, hogy az áthelyezés folytán a hidvátnnál nem emelkedés, de csökkenés volna tapasztalható, miután a jobbpartról felhajtott, állatok közül azokat sem kellene a hidon átszállítani, a melye­ket a vasúton visznek tova, ez pedig nem kis mennyiséget jelent. Ebből a szempontból tehát nem látjuk a jel­zett anyagi előnyöket, s ha más fon­tosabb érv nem szól az áthelyezés mellett, ezt nem tartjuk olyannak, a miért a vásártért minden áron át­helyezzük. Az az argumentum, hogy a mos­tani vásártér nem elegendő, csakis a kibővítés, de nem az áthelyezés mel­lett szól, s miután van a közelben alkalmas terület, e bajon nagyon könnyen lehet segíteni. Az a másik argumentum, hogy az uj helyen a vasúti elszállítás felette könnyű volna, mig a mostaniról igen nehéz, az tényleg nyom valamit a latban, azonban, ha más hiány nincsen, egy­Amikor azonban e döntő lépésre készül egyesületünk, két kardinális kérdésre kell, hogy keressen és találjon megnyugtató megoldást. Ezek egyike az: kell-é Szatmárnak zeneiskola? másika pedig: hogy igenlő esetben egyesületünk a biztos sikerre való kilátással vállalkozhatik-é annak felállítá­sára ? Szerény előterjesztésem e kérdésekre kíván felelettel szolgálni. I. Egyesületünket a zeneművészet iránt való lelkesedés hozta létre, az vezette ed­digi életének folyamán át. Az ilyen érze­lemből táplálkozó egyesület vezető férfiai előtt fölösleges a szép művészetek legszeb- bikének a jelentőségét fejtegetni. S ha ennek daczára néhány észrevé­telt fűzök a kérdéshez, csak azért teszem, hogy a kör tagjai közül azok, akik a do­loggal kevésbbé behatóan foglalkozhattak, alkalomadtán föl legyenek fegyverkezve a szükséges érvekkel magasztos ügyünk tá­mogatására, hahogy az ellen valahol a két­kedés vagy ellenkezés szelleme készülne feltámadni. A zenének (és a fogalomkörébe tar­tozó éneknek) mint lelkünk mozgalmai leg­nemesebbjének a szeretete olyan veleszüle­tett, ősi szükséglete az embernek, amely oktatás és vezetés nélkül is önkény­telenül keres kielégítést. Szinte kivétel nél­kül lakik minden emberben a hajlam a zene iránt. Már bölcsőnkben szeretjük hallgatni az anya vagy a dajka dalát; akaratlanul megállunk a zene kellemes hangjainál az u'czán; keressük az élvezetét templomban, színházban, hangversenyteremben és min­denütt, ahol kínálkozik. magában éppenséggel nem nyom annyit, hogy e miatt az eddigi rendet megváltoztassuk. A vásári közönség­nek netn a nagyobb részét képezik azok, a kik a megvett állatokat vas­úton szállítják el, s habár rájuk nézve minden esetre kívánatosabb volna a nagyobb kényelem, az a kö­rülmény nem fogja őket vásárainktól visszatartani. Az áthelyezés eszméje azon idő­ből származik, a mikor németi pol­gártársaink a fejükbe vették, hogy ők a városnak mostoha gyermekei, a kik semmi előnyben nem részesülnek, s ebből kiindulva próbákat tettek helyzetükön javítani. A vásártér át­helyezését is ilyen szempontból ké­relmezték. De hát ez a szempont, el­tekintve attól, hogy reformok létesí­tésére alapul el nem fogadható, jelen esetben annál kevésbé jöhet figye­lembe, mert mig egyrészt nem is bi­zonyos, váljon segítene és javitana-e valamit németi polgártársaink helyze­tén, addig másrészt egészen biztosra vehető? hogy a már megszokott hely­zetből való kimozdulás a legtöbb irányban zavart és ingadozást idézne elő, a mi a helybeli kereskedelemnek és iparnak határozottan ártalmára volna. S ha még ehhez hozzávesszük, hogy ez a változtatás legalább is 100 ezer korona költségbe kerülne, tehát egyj nagyon drága kísérlet volna, pa­Örömünket fokozza, fájdalmainkat var rázserejével enyhíti a zene. Elűzi az unal­munkat, és gyönyörrel tölti el a lelkünket, ha a napi küzdelemben kimerülve üdülést keres. A nehéz napszámban izzadó munkás­nak !könnyebbülést szerez a dal; cselédeink énekelve fürgébben é9 több kedvvel vég­zik a dolgukat. A gyalogoló katonát a zene óvja meg az ellankadástól; a havasok tete­jén tilinkószóban andalog el a pásztor lelke egy szép más^ világba, amelyet nem ismer, de édesen sejdit. Végül kell-é rámutatnom, hogy a zene hangjai mellett énekelvén sírva vigad a magyar? Nemesit, fölemel, lelkesít és ennél­fogva boldogít a zene. Finomítja érzelme­inket, fogékonyabbá teszi szivünket a jó és szép iránt, megédesíti perczeinket, és meg­javítja bennünk az embert. Npm lehet rossz, a ki a zenét szereti. Kinek a lelkét nem kapja meg hatal­masan az ihletett német dalköltőnek, Hei­nének, szintén dalszerüen hangzó tanácsa: Wo du «ingen hörst, lass dich nieder ; Böse Menschen haben keine Lieder. (Telepedj meg, a hol énekelnek; Nincsen dala csak a jé embernek.) Íme, a zeneélvezet és ennek szolgá­latában, mint előkészítője : a zeneművelés, önczél gyanánt is minden áldozatunkra méltók. De ápolnunk kell a zenét úgyis, mint eszközét a megélhetésnek sokakra nézve és mint hatalmas tényezőjét egész ifjúsá­gunk sikeresebb nevelésének. Ki mondhatja meg, hány zenetehet­séges ember ludna megélni, ha zeneiskolá­ban ^önnyü szerrel sajátíthatná el a zene­vagy cnekművészetbeu a szükséges kikép­zést, hogy előadó művészként kenyér mel­rancsoló szükség nélkül ilyen kétes vállalatba a város mostani pénzügyi viszonyai mellett semmiféle körül­mények között bele nem mehet. X. Y. Z. Szabad liczeum. Kólcsey-körünk művelő törekvésének egyik kitűnő irányát találta meg, mikor a télen ismeretterjesztő előadásokat kez­dett rendezni tagjaival a közönségnek. Mert nagy szükség van reá, hogy azok számára, akiknek nincsen alkalmuk az ismereteknek szinte határtalan mezején munkálkodni, aratásra készen, sőt learatva nyújtsa oda más a magvakban dús kalá­szokat. Eddig három ilyen felolvasást tar­tottak a körben. Tanódi dr. a közegészség köréből, Fechtel tanár a történelemből, Schöber tanár pedig a természettudomá­nyok virányos mezejéről vették a témát. Mindhárom előadó népszerű modor­ban szólt a hallgatósághoz olyan dolgok­ról, amiket nemcsak szép tudni, hanem kár nem tudni. Különösen a Schőber tanár szabad előadását kell kiemelnünk, amelyben rö­vid két óra alatt kioktatta hallgutóit arra, amiről mostanság minkenki sokat beszél, a nélkül, hogy tudná mit: a ragályos be- tegségek csiráiról, életők módjáról és tér- jedésökröl, vagyis egyben ama gyilkos betegségek elhurczolásánák a módjáról és arról, miként lehet azt elkerülnünk. Ennél hasznosabb dolgot csakugyan nem lehetne tárgyalni ezidöszerint, mikor az emberek szinte kivétel nélkül remeg­nek a ragályos betegségektől, féltvén kü­lönösen a gyermekeik egészségét és életét lett dicső hírnevet, vagy mint zenetanár legalább jó megélhetést biztosítson magának ? A zenetehetség nem éppen ritkaság az emberekben, és semmi kétség, hogy né­hány év leforgása alatt iskolánkból számo­sán fognak kikerülni olyanok, akik kelle­mes egzisztencziájuk megalapításáért áldva fognak megemlékezni most tervezett alko­tásunkról. Mikor a kenyérpályák letaposott ös­vényein sikertelenül tolongnak az emberek, azt hiszem, lelkesítő a törekvés, uj utakat megnyitni a megélhetés czélja felé 1... Ifjúságunk művelődésének hathatósabb faktorát a zenénél alig lehet jogosan elismerni. Igaz ugyan, hogy általános ismeretek a szellem kiképzésének szélesebb és bizto­sabb alapját képezhetnék, mint a zene. Mert az érzelmek mellett az értelemre is fejlesztőig hatnak. De ezt a czélt csak akkor érjük el, ha az ember az ismeretekben alapos jártas­ságot sajátíthat el, mert azok valódi kincsei nem feküsznek a felszínen, mélységes bá­nyáik titkos rejtekeibe behatolni pedig csak kevés embernek jut osztályrészül. Életünk berendezése ezt alig is engedi meg napjainkban. A lét nehézsége parancsolja, hogy az ifjúság agyvelejét a legzsengébb kortól kezdve százféle tudásnak aprólékos elemei­vel tömje meg az iskola. Nem valamit jól, hu nem sokfélét bárhogyan is megtanulni a feladat. Sem idő, sem erő nincs hozzá, hogy az emberek a széleskörű tudásba kellőképp belemerüljenek, és ebből a helyes életfelfo­gás, a tisztult gondolkozás és nemes érzés örökbecsű kincseit meríthessék. Sőt a leg­alaposabban folytatott szakképzés is inkább szárazzá, rideggé teszi az embert. (Folyt, köv.) Róth Fülöp kárlsbádi czipöraktárát ajánljuk a t. vevő közönségnek mint a KÖZV6tl8tt 2L Pa»XLlÍOXiÍ3i legolcsóbb bevásárlási forrást. mm* *--------- Szálloda mellett! 9 S zatmár és vidéke legnagyobb nzirtArnktára

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom