Szatmár és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1903-09-22 / 38. szám

Melléklet az 1908. évi 38. számhoz. $ZA TMiÁfí. VWWME Bögre ur is elment a* hazafias ünne­pélyre, s mikor indult, életepárja ilyen szavakkal búcsúzott tőle: — Csak aztán ügyelj, hogy a hai*cz- mezőn el ne essél I' Mikor aztán-a banketten megkóstolta- a borocskát, keserűen^ morogta- a bajusza alatt: — No hiszen^ van is mitél elesni. * A lefolyásuk is körülbelül egyforma volf, a n it a kővetkező párbeszéd tanúsít. — Nagyon szép volt a menet, sok a résztvevő és pompás beszédeket lehetett hallani. — Tisza-Bécsen is. — Hanem az ebédi arról jobb nem is szólani, alig várom, hogy Királyhá­zára érjek. — Magam is Úgy vagyok. Tie metier. HÍREINK. — Lapunk jelen számához egy fél iv melléklet van csatolva. — Személyi hir. Meszlényi Gyula megyés püspök v. b. t. tv erdőd hegyi nya­ralásából! városunkba visszaérkezett. — Hármán Mihály megfestett arczképe. Tegnap délután nézzük elhutt polgárin ester linknek a tanácsterem számára készült képét, melyet. Grósz Móricz festői művész,. városunk fia- készített. —- Amüvésa élethűen festette meg Hármán Mihályt s ezzel kritikánkat is el mondottuk*. — mert az élethűség quacifikálja a mű értékét be­csét s az alkotó művész teremtő erejét, —- Finom kidolgozás, határozott művészi felfo­gás, mesteri ecsetivonások, az árnyalatok ta­láló színezése, a teljes összhang kifejezése; az elet lelkének a szemekben, és. nrezbun való tuMrör.totése jellemzi e- Ifépst. így a mű díszére fiig szolgálni tanácstermünknek és becsületére válik Grósz Móricznék, E fiatal és törekvő festő művész, ki eddig és szép sikereket, ért- el a külföldön éppen úgy mint itthoni figyelemre’ méltó kiváló1 tehetség, a ki szülő városa pártfogását is nagyon meg­érdemli. if “-S- Luby-fóle ünnepély. A ILuby Géza kezdeményezése folytán Tiszubecsen a Icuiucz. gyözßlwn- cualékére emelt művet vasárnap' 'uelemtt' a foiinnépséggel eg.yidő- '"''DOTMfeplezlék te u templom előtti téren. Az ünnepélyt Lub,y.GxízA' beszéde,nyitotta meg, i azután Osváth Elemér tanár mondotta. eV nagyhatású emlékbeszédét,. s majd* Bantu. Ödön, Uruy Imre s Barabás Bélu intéztek szép btszédeket a közönséghez. Délben Bartu József helyiségében, bankett volt,, a melíyeu Barabás Béla) Barta Ödön, Gray Pitire, Biky Károly mondottak lelkes poHári!őszön- tőket. A vendégek uagyrésze még ü délután folyamán: elutazott az ünnepség színhelyé­ről; este pedig; t imczmulatságv fejezte: volna be az ünnepéljMy ha kellemetlen inczidens közbe, nem jött-volna. Barta Józs-f nagyszinje ugyanis, mely az ünnepségre lampionokkal, lombfüttéVekk-el. szépen fel volt díszítve,. az éj folyamán leégett. Alig kezdődött meg a táncz, az egyik lampion tüzet fogott, mely egy perez alatt lángba borította- az egléfe épületet. A megrémült közönségnek alig volt ideje-- a menekülésre. A hölgyek belé­pői, férfiak felöltői mind bennégtek,, meg­menteni' semmit sem lehetett. Barta igen érzékeny kárt szenvedett, mert nem csak az - épület égett el, melynek padlása tömve volt lóheve’ termésével', hanem a két kazalba összegyűjtött még csépeletlen búza termés is a lángok martaléka lett. Szerencsére em­beréletben nem esett kár. A kár igen nagy, valószínűleg azonban nugyrésze megtérül, mert az épület biztosítva volt. — Tudnivalók a kertészeti kiállítás­ról. Esténként változatás, szórakoztató prog­ramra számok, úgymint: Térzeuélc, tarka- színpad, a kiállítás területéuok tündéties kivilágítása' mellett. Sétahangversenyek, szept. 26-án este nagyobb szabású hangverseny a színházban1. A megnyitás napján uz érkező­ket bizottság1 fogadja és kényelmes ellszálá- solásróf bejelentés esetén gondoskedva lesz. Vonat érkezések : Nagykároly felől reggel 6 ó. | p, és ÖBSzekőtetés a Szilágysági vo­nathoz reggel 8 ó. 27 p, Nagybánya felöl 8 ó. 30 p, M.-Sziget, Kátyú és Királyháza felől 8 ó. 51 p., F.-Gyarmat felől reggel 7 ó. 49 p,, Erdői felől reggel 7 ó. 17 p. Bővebb felvilágositással készséggel szolgál a Szat- márvármegyei Gazdasági Egyesület, ahol kedvezményes vasúti jegyek iránt is lehet tájékozást szerezni. — Kiküldetés. A „Magyar Protes­táns Irodalmi Társuság“ e hó 23-án s 24-én Nagy Váradon tartandó közgyűlésére a szat­mári eV. ref. főgymnásiutn saját kebeléből Bagothay Sámuel s Mátray Lajos tanárokat küldötte ki. — Esküvő. K e i 11 Elemér budapesti m. kir. honvédszázados tegnap délelőtt foga­dott örök hűséget' Nagy Mária úrnőnek, Nagy László vármegyei alispán kedves le­ányának. A polgári házasság kötést Körös- mezéy Antal v. főjegyző végezte, Mint ta­nuk Keill1 Géza/ » yőri kir, Ítélőtáblái bíró s Nagy- Béla lázári földbirtokos szerepeltek. — Esküvő. Fiók Zoltán nántüi kör- jegygő vasárnap tartotta esküvőjét Dobrán Korány Irma kisasszonynyal; Korány János 1 évi röf, lelkész kedves és müveit leányával. — Áthelyezett tanár. A vallás és I közoktatásügyi miniszter Keczer Géza ma­kói állami főgyranásiumi rendes tanárt, ki a helybeli kir. kuth. főgymnáziumnál is mű­ködött, a nagyszebeni állami főgymnáziumba I helyezte áf. — Kinevezés. A debreczeni ítélő táblu- efliöke' Kalb's' PííT végzet* joghallga­tót'u debreczeni Ítélő tábla területére dijta Ián' joggyakornoknak nevezte ki. — Áthelyezés. Strem pl Vilmos cs. és kir. 5. gyalogezredbeli főhadnagy Egerbe helyeztetett át s tanári minőségben szolgálattételre az önkéntes iskolához oszta­tott be. — Kirendelés. Az igazsngügymiüisz- ter Dávid István fehérgyarmati ügyvédet a szatmárnémeti ügyészség kerületébe ügyész­ségi meo-bizoiiul rendelte ki. D Ö — Ügyészségi megbízott. Az igazságügy miniszter; Eötvös Köbért nagy- somkuti járási szolgab.irót a szatmárnémeti ügyészség kerületébe ügyészségi megbízot­tul rendelte ki. — Szigorlattétel. V e r é c z y Ernő ügy-védjplölt a napokban Kolozsvárt, a má­sodik szigorlatot egyhangúlag letette. — Anyakönyvi kin ve zések. A í belügy miniszter a s/atmár-németii első anya­könyvi kerületbe, Dr. Lénáid István városi közgyáinot r a második anyakönyvi kerület­be Csízek János szutmárbegyi végrehajtót anyakönyvvezető helyetessé s vármegyénben a mezőtőrein i anyakönyvi kerületbe Friedl Ernő segédjegyző.t, a születési és iialoti anya­könyvek vezetésére szorítkozó hatás körrel anyakönyvvezető helyetessé nevezte ki. — Kiállításunkkal kapcsolatos programmok tervezate: Szeptember 26- án> d. u, 3 órakor ügető kocsiverseny^u['páI- falvaí. országúton; este 8 órai kezdettel a szinházban műkedvelő hangverseny. Szept. 27-én d. e. 10 órakor a Kosshth-kertbeu a Kiss Gedoon szobor leleplezése nyomban útónná fél 11 órakor a kiállítás ünnepélyes megnyitása, d. u. 2 órakor kezdődik a ló­verseny. a hídon túli lókortbeti’, este u Pan­nóniában társas összejövetel és kezdődő táncz- nuiltUság. Szept. 28-áu d. e. fái IQ órakor u biráló bizottság alakuló ülése, majd a bí­rálatok. Jttóglt.e/<jtlése_é.a..fnly.tatástiL egész .nap 5 órakor, szakelőadás, este térzene. Szept. 29-én u bírálatok folytatása és befejezése d. u. 3 órakor a Szutmármegyei Gazdasági Egyesület méhészeti szakosztályának alakuló ülése, 5 órakor szakelőadás, este a s/.inház- ban hangverseny. Szept. 30-án d, e. fél 10 orukor a. bíráló bizottság, ülés | d. e. 11 óra­kor u Szel njá.rmegyei Lóversenyegylet köz­gyűlése, d. u. 3 órakor a bírálatok eredmé­nyének kihirdetése, 5 órakor szakelőadás, este aétu-hangverseny. Október 1-én. d. u. Sora­kor szakelőadás, este Tarka színpad. Okt. 2- án d. e. il. árakor térzene, d. u. 5 órakor szakelőadás, este tarka színpad. Okt- 3-án d. uJ 5 órakor szakelőadás, este séta-hangver­seny éa társas vacsora. Okt. 4-én d. e. tér­zene, d. u. térzene, este tűzijáték és séta­hangverseny. Okt. 5 én a kiállítási tárgyak elszállítása; este a a Kioszkban a fentma- radt gyümö c-ök, borok valamint egyéb el nem vitt kiállítási tárgyak nyilvános elár­verezése. — A kiállítás n apónként nyitva lesz reggel 9 órától esti 9 óráig. Kedvező idő esetén a Kossut-kert sétahefyei tovább is ki lesznek világítva. — Kiállításunkra belépő-jegyek: egyszeri belépésre u megnyitás napján d. e. 1 korona d. u. és a többi napokon 50 fillér. A kiállítás egész tartamára belépő-jegyek 3 koronáén kaphatók. — Szakelőadások a kiállításon naponként d. u. 5 órakor: Szept. 28-án Szabó Kálmán gyógyszerész a gyümölcsök helyes csomagolásáról. Szept. 29-én Forgóéh Lajos méhészeti szaktanár a méhészetről. Szept. 30-án Kovács Jáuos bocskói állami kertmunkásiskola vezetője az aszalásról. Ok­tóber 1. Jablonszky György kerületi szőlő- szeti és borászati felügyelő | szőlő helyes metszéséről. Okt. 2. Lakos Imrén é őnagy- sága a gyümölcsök feldolgozásáról. — Totalizetaur a lóversenyen. A múlt évi versenyünkön különböző okok miatt totalizateur nem működött; ámde a versenylátogató közönség érdeklődését ez mégis oly mérvben segít lekötni, hogy az idénre a totalizateurt a versenyigazgatóság ismét életbe fogja léptetni. — Az ipartanodái bizottság tag jaiul a közgyűlés bárom évre megválasztotta: dr. Fejes István, Jankovics János, Kerekes Dániel, Szenti ványi Károly, dr. Fodor Gyula, Halmi János, Háltájer Pál, Morgentbál An­tal, Lévai József, Bőd Sándor, Maus Henrik, Polyánszky Miklós és Litteczky Endrét. — Gyászhir. Kölesei Kende Mat­hilde, Ozv. gyertyószentmik'ósi Kövér János- né kölesei Kéndo Pauline, széki gróf Teleki Sáedorué kölesei Kende Iska és férje széki • gróf' Teleki Sándor, gycrty ószent mi ki ősi Kö; I \ tír Gusztáv neje szeretni- herczeg' Odeschal ! Alinku. kisserényi gróf serényi Béláné gyei' ! gyószentmiklósi' Kövér Pálma és férje kisse- í-ényi Béla, lőrintei és bezerédi Bezerédj Ilon- czn, özv. Czáró Fogarassy Sámuelné kölesei Kende Clementina szomorodott szívvel jelem tik atyjok, nagyatyjok és- testvérnek illetve i ipának, kölesei Kende Kamunak, Beregvár- | megye volt táblabirája, 48 as nemzetőr», volt I országgy. képvisnlő és Szeged* város k ormány- biztosának, ft hó 15*-én d. u. 4 órakór, éle­tének 72-ik évében hoszas- szenvedés után történt gyászos elhunytál. A megboldogult földi muradványai ft hé I7-éu d. u. fél 3 óra- kór I gyászházban (Szőllőbegy-uteza) a rém. k itt h. vallás szeri tartása szeriut beszentelvén) ft hó 19-én d. u. 3 órakor a-ezégónyi (Szat-- már ra.) családi sirboltba- örök nyugalomra helyeztettek. ErzsébetinIvh-. 1908. szept. 19. Áldás ée béke lengjen dirágu, porai feletti — Gyászhir. Alulírottak u léginél lyebb fájdalomtól sújtva, szoinarodótt szivve- jeFniik, bogy a legönfeláldozóbb testvér és nagybátya Gyúr its Gyula nyugalmazott fögymnáziumi tanár folyó évi szeptember hó 18-án, hajnali 3 órakor, életének 57-ik évében hosszas szenvedés után, szivszólhii- ; dós következtében jobblétre szenderölt. Az engesztelő szentmise áldozat nemes lelke üd­véért folyó hó 19-ée d. e. 8 órakor fog a Helybeli plébánia templomban az egek Urá­nak bemutatta!ui. Múlandó részei folyó hó 20 ón d. u. fél é órakor fognak a rom. kath. anyaszentegyház szertartásai szerint a hely­beli sirkertbeu örök uyugalomra tétetni. Áz isteni gondviselésben való megadással szi­vünkben örökké hálás kegyelettel őrizzük emlékét. Aknaszlntina, 1903. szeptember 18. Béke poraira! Gyurits Béla, Gyurits Ka­mila testvérei. Gyurits Béláné sógornője. Gyurits Marika unokahuga', Gyurits Kál­mán. Gyurits Gyula unokaöcscsei kik a meg­boldogultban nevelő atyjokat siratják. — Bimbóhullás. Nagy szomorúság érte Reiter Jakab helybeli tekintélyes keres­kedőt. A család kedvencze, az 5 éves Ilonka hosszas betegség után meghalt. A szülők iránt általános u részvét. — Börtönvizsgálat. A törvényszéki börtönök és fogházak feletti vizsgálatra ki­küldött bizottság mai napon vizsgálatot tart u helybeli törvényszék épületében. A bizott­ság tagjai: Púp Géza polgármester, Jéger Kálmán városi tiszti főorvos, Tankóczi Gyű la rendőrfőkapitány, s Dénes Lajos kir. ügyész. . - - Uj állami iskolák a .megyé­ben. A vármegyei közig, bizottság szept. 11-én tartott gyűlésén Bodnár György h. kir. tanfelügyeló részletes, szépen megindo­kolt jelentést tett arra nézve, hogy a vár­megye mely községeire nézve tesz javasla­tot a miniszternek állami elemi iskolák szer­vezése iránt. Ezek a községek a követke­zők: Kistnajtény, Domahidu, Vezend„ Cs.- Bagos, Sz.-Dob, Vetés, Zsadány, N.-Köles, Amacz, Madarász, Hirip, Lippó, Remete­mező, liloba. Borhid, Veresmart, Ráksu,, Rózsupallug, Kanyaháza, Turvékonya, Bu- jáubáza, Terep; Tartolcz, Komorzán, Orosz­falu, Mózesfulva, Bikszád, N. Sikárló, Erdő- s/.áda, O.-Újfalu, Farkasaszó, Tománya, Zu- zar, Lénáid falu, Tőkés, Sz.-Dombó, Alsó- és Felső-Fernezely, Laczfalu, Dióshalom,, Kolczér, Pribékfalva, Hosszufalu, N.-Nyires, Gyökeres, Tölgyes, Souikutputaka, Nagy- körtvélyes, Törökfalu,. Gaura, Buttyásza, Berkes/.patuka, Csőit, Kovás, Karulya, Kő­várremete és SzakálUsfalu. Minthogy pedig a közoktatási miniszter költségvetése nem engedi meg azt, hogy egy pár év alatt és egyszerre szervezhető legyen a 63 állami iskola, a tanfelügyelő 5 évre beosztva fogja a miniszternek javasolni az iskolák felállítá­sát. A bizottság a javaslatot egész terjedel­mében elfogadta és lelkesen megéljenezte az előadót. — Katonai ellenőrzési szemlék. A f. évi katonai ellenőrzési szemlék a kö­vetkező sorrendben fognak megtartatni, u. m.: október hó 17. 18. és 19-én Szatmár­németiben Szatmárnémeti városra nézve, 20 —24-én Szatmárnéinetibeu és október 27- ikén Nagypaládon a szatmári járásra nézve, október 11 —13. napjain Nagykárolyban Nagykároly városra nézve, október 14—18. napjain Nagykárolyban a nagykárolyi já­rásra nézve, október 20—24. napjain Máté­szalkán a mátészalkai járásra nézve, október 11—15. napjain Fehérgyarmaton a fehér- gyarmati járásra nézve, oki. 17—20. nap­jain Csengerben a csengeri járásra nézve, október 22—25. napjain Erdődön az erdődi járásra nézve, október 12—13-án Bikszádon és október 15—18-án Szinérváraljan a szi- nérváraljai járásra nézve, október 20—21-én Nagybányán Nagybánya városra nézve, ok­tóber 22—24. Nagybányán és M-—27. nap­ján Kapnihbányán a nagybányai járásra nézve, okt. 29—30. napjain Felsőbányán Felsőbánya városra nézve, november 1 — 5. napjain Nagysomkuton a nagysomkuti já­rásra nézve. Az utószemle november hó. 18-ikán d. é. 9 órakor Szatmárnémetiben a hadkiegészítési kerületi állomás székhelyén fog megtartatni. Vasárnap és ünnepnapo­kon ellenőrzési szemlék nem tartatnak. — Hazafi1 Veray János a- vándor népk-öltő visszajövett tiezabeosí Htjából vá­rosunkat is meglátogatta. Itteni tartózkodása alatt figyelemre méltó humoros rimeij lekö­telező kedves modora és érzékeny honfiú szivének bánatos szava általános tisztelétet keltett mindenkiben; Különösen pedig az ifjúság rajongó szeretettel vette körül a- ke­délyes arczu vándor lantos tnpi-lfus magyar alakját. Tapasztalatait városunkról’ — mint ő mondja — legközelebb tuegénekli. — A Dankó-nótákról. Dr. Balassa Ármin közlf a „Szeged és Vidékéiben a következő érdekes adatokat a D.inkó-nóták- róí: Dankó Pista háláik alkalmával' egyes híres nótájának a keletkezési idejére nézve téves dátumokat olvastam. Dankó Pista. !887. évi július 24-érr fekete vászonba kötve emlékbe kapta PÓsa Lajostól’ „Dalaim“' ez. verskötetét, amely a költőnek 190 népdalát tartalmazza s amelynek túlnyomó, részét Dankó Pista megzenésítette. Ezt a kis köny­vecskét Dankó Pista nekem ajándékozta, mert a benne lévő jegyzeteket ő maga is rtékesnek tartván, azt mondblta, nála el­kallódnék, én pedig megőrzőm. Ebben a kis könyvben Dankó Pista sajátkezűiig fel­jegyezte, hogy addig megjelent népdalait mikor irta és ki mikor énekelte el; először. Első művének a Polgárőrségi csárdásnak ke- etkezési idejét nem tudom, d'a a könyvecske jegyzetei szerint második- munkája a Zöld erdőben kakuk madár kakukkéi1 czimű nép-, dala volt, amint a következő' jegyzetéből ki­nk : „Zenésitetteui 1883. julius havában, második művem. Dankó Piéta.“ Legköze- ' lebb áll- e mellett u hires ftöaó-dítl: Nem jó mindig, minden este a fonóba eljárni.... amely miatt irodalmi port folytatott Dankó' a korán elhunyt fiatul dalszerző: Nádor Gyula ellen. Ezt a nótát 1883. szeptember havában irta s amint följegyezte, szinpud'on Egri Kálmán népszínmű-énekes énekelte elő­ször a Molnár György „Zsöllé'r lány“ czimü' népszínművében 1886. deczember 1'0-én a szegedi színházban. (A ma esti hangverse­nyen Rácz Pali játszotta.) A Csillan-íHan az aranyos pillangó czimü népdala éa Habry hab siet, hervad a liget kezdetű gyönyörű romáuez 1885 január havában, születtek, A Piros hajnal gyöngyöt terem, harmatot kezdetű nótát 1886 augusztus havában, a Páros csillag egymás meHett ragyog, Nem zöröjí a felévé'!. Csak azéít se, csak azért se búsulok, Tisza-purti malomcsárda, Sze­ged fölött foly a Maros, őszi szellő játszik I a falevéllel mind 188’6 szeptember havában, I Kis psösirta vígan dalol óda fenn, Hói vágy, I hol vagy régi kedvem, Dani madár gyere [ velem (a mai hangversenyen ifj. Berkes Béla játszotta), Húzzad1 azigájuy, húzzad, Ha meghalok, ha meghalok kezdetüek 1886 október havában születtek s egyet Egri Kálmán, egyet a kar énekelt, a többit pe­dig Fratta Vilma éoekaft»a „ZsöUér leány“- . bau 1886 deozember 10-éii. A Még azt mondja a biróné és Felhők közül egy kié csillag haldokolva integet 1887. január ha­vában : Vigyázz pajtás, jól vigyázz a szí- 1 vedre (Még azt mondják, nincs boszorkány Szegeden; a mai hangversenyen Játszott» ifj. Berkes Béla) 1887 máreaiua havába»; Ki tuduá leírni a te szépségedet 1887 Ju­lius havában ; Ha a réten lány volna mind a virág és Szőke kis Lány megy az Isten házába 1877 augusztus havában'; Késő éj­jel megállottám, és végül egyik legklasszi­kusabb dala, a Bort ide, Salamoni Hadd iszom, 1887 szeptember havában szállottak ki Dankó Pista teremtő leikéből a nemzet szivébe. Ennyit mond a fekete könyvecske. Apró ki» morzsák annak az istenadta nagy talentumnak életadataikoz, akin ma teljese- , dik be igazán tta az örökösen ajkain hor­dozott panasz: — Pajtás, hidd el nekem, ebben az országban csak meghalni érdemes. — Nagy Ecseden az állami iskola építése befejeztetett. Az egy emeletes díszes külsejű épületben van az igazgatói és szol­gai lakáson kivüi 8 tágas tanterem. A tan­testület következőleg neveztetett ki: Igaz­gató Téglás Lajos. Tanítók : Téglás Lajosáé, Szőke Kornélia, Mono Margit, Biró Gizella, Nyeky György, Kiss István, Fesztori N. A főispán az iskolai gondnokságba Berey Jó­zsef ev. ref. lelkészt elnökké s Finthu Sán­dor jegyzőt, Spitz Dezső nagybérlőt, Veres Károly bírót, Szűcs József, ifj. Szöes Ger­gely, Marguly Sándor, Nyíregyházi Mihály és Szántó András birtokosokat tagokká ki­nevezte. — A zárda betörői. A zárda betö­rők ügyét 1. hó 15-én tárgyalta a kir. törvény­szék Erdődi Lászlót és Csengeri Eleket betöre- tés lopásban, mondta ki bűnösnek s azért egyenként két évi fogházra ítélte Az ítélet jogerős. — Hirdetmény. Az 1904. évre meg­állapított fegyveradó dij kivetési lajstrom folyó évi szeptember 15—22. a városi adó­hivatal hivatalos helyiségében közszemlére tétetik, miről a t. adóköteleseket oly felhí­vással értesítem, hogy a) azon adózók, kik az illető kivetési lajstromban tárgyalt adó- . nemmel már a múlt évben megróva voltak, n lajstrom kitételének napját, b) azon adó*

Next

/
Oldalképek
Tartalom