Szatmár és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1903-08-18 / 33. szám

Melléklet az 1903. évi 33. számhoz. SZATMÄR fis VIDÉK« A helybeli szabadelvű párt vasárnap tartott közgyűlésén egyhangúlag elfogadta a debreczeniek feliratát. — No képzelem — mondja Bögre ur — milyen kellemesen lesz meglepetve a képviselünk, ha megkapja. * A katonai ügyekről s a most folyó parlamenti harczokról beszélgettem a na­pokban egy helybeli politikussal Az ő nézete az volt, hogy a nemzeti kívánal­makat aligha fogják megadni. Én az el­lenkezőt állítottam. — No hát fogadjunk ioo virzsiniába — mondom én. — Nem merek — szól rá az illető — mert a milyen szerencséje van az ilyen fogadásokban, még megnyeri. Tiemeter. HÍREINK. — Lapunk jelen számához egy fél iv melléklet van csatolva. — A király születésnapja. A ma­gyar nemzet m > ünnepli öfeisegenek szü­letésnapját. A hazafias lelkeknek országszerte általános ünnep napja e nap, mely alka lommal hálás szivvel, vallásos buzgósúggal őszinte bálát rebeg mindén magyarnak az ajka a bölcs Gondviselés iránt, bogy oly bölcs és népét szerető királyijai áldotta meg búzánkat, mint u minő a mi rajongva szeretett és tisztelt ősz királyunk. Nagy okunk van e hálás érzelemre és a király bosszú életéért szóló imára mindnyájunknak különösen most, midőn hazánk oly válságos helyzetben van, hogy abból Csuk a legböl- csebb megfontolás és messze jövőbe látó tapasztalás, az okos tapintat és méltányos igazság jelszavai és vezéreszméi nyomán juthatunk ki, mit őfelségénél minden alka­lommal volt alkalmunk tap isztalni. Az Isten adjon neki a jelen alkalommal is oly fénye­sen ragyogó világosságot a válságos hely­zet tisztázására, a mely népünknek, orszá­gunknak boldogulására vezessen! Városunk közönsége hódolattal és lelkesedé-sel ün­nepelte királyunk 73-ik születése napját, polgárság és katonaság egyaránt. Az év­forduló alkalmából ma délelőtt 9 órakor ünnepélyes hálaadó isteni tisztelet volt az irgalmasnénék zárda templomában, melyet polgári hatóságok jelenlétében Szabó Norbert nagyprépost mondott s buzgó imádság szállott föl a jeleg volt közönség szivéből a legjobb és legszereteitebb uralkodó életéért. Váro­sunk kü sőleg is ünnepelt, a házakon nem­zeti színű lobogók voltak kitűzve. A hon­véd zenekar p>'dig este disztakarodóval reg­gel 5 órakor diszébresztővel járta be a várost. A Deák-téren felállított sátorban reggel 8 órakor tábori mise volt, irt Mesz- lényi Gyula nngyés püspök v. b. t. t. mondta a szent-misét, melyen a 12. honvéd gyalogezred helyben állomásozó zászlóalja teljes létszámban jelent meg. A disztüzet és zenét a honvéd helyőrség le­génysége és zenekara szolgáltatta. Ünnepé­lyes istenitisztelet volt d. e. fel 10 órakor a németi g. k. templomban is, itt Melles Emil főesperes mondott misét fényes segéd- lettel, a meghivott testületek jelenlétében. Délben a tiszti étkezőben diszebéd volt. Pohár köszöntőt Kiss Z-igmond ezredes dandár parancsnok tartott s lelkes beszéd­ben a leujnhb hadúrt éltette.. — Hálaadó sz. mise. Őfelsége a királyért születés napja alkalmából a hála­adó sz. mise a gör. kath. templomban ma reggel 8 órakor volt megtartva, a melyen a nagyszámú hívőkön kívül jelen volt a hon­véd tisztikar és a városi tisztviselők. Szent mise végén Papp Lajos intonálása mellett az ünnep'ő közönség a himnuszt énekelte. — Szent István napja. Szent 1st. ván első apostoli magyar király napját csü­törtökön ünnepli a magyar nemzet. Az ün­nepség központja a főváros, hol Szent I-t- van napját nagy fénvnyel és pompával ün- neplik mecr, g nagy lelkesedéssel foy ja meg- I ülni e napot unnál is inkább, mivel most történik először, hogy hőn szeretett apostoli királyunk az ünnepélyen s a körmenetben személyesen vesz részt. Városunk lakossága hagyományos lelkesedéssel üli meg e napot. Az ünnepélyes isteni tisztelet, tekintettel azon körülményre, hogy a székesegyház bel­sejét renoválják, a zárda templomban lesz, melyet Meszlényi Gyula püspök mond fé- nves segédlettel. Az ünnepi beszédet Dr. Wolkenberg Alajos theol. tanár ío-ja tar tani. A honvéd hetyőrfég ez ünnepélven is teljes díszben vonul ki. A környék lakosa1 közül e napon számosun zarándokolnak el hozzánk, hogy. a templomi ünnepen részt ve­gyenek, mert e nap egyszersmind búcsú ün­nepe a szatmári széke-egyhwznak. — A Rákóczi emlék. Az alispán folyó hó 12-ikéu megkötötte az ulkuegyez- tnényt Kepes Sándor szinérváraljai kőgyá­rossal arra nézve, hogy ez a Rákóczi Fe- rencz tiszabecsi győzelme emlékére állítandó emlékjelef, a vármegyei kir. állaniépitészeti hivatal által átdolgozott módosítások figye­lembe vételével. 10500 koronáért szeptem­ber bó 16-ig készítse el, s szeptember 20-ra leleplezésre készen adja át. Komároiny Já­nos Ugoc-uvármégye tiszti főügyésze s Kucsó Károly szatmárvármegyei kir. állam- építészeti hivatali kir. főmérnök és Ivunka Lajos ugocsu vármegyei kir. államépitészeti hivatali kir. mérnök küzbenjöttével augu^z tus hó 15-én az emlék helye a tiszaujlaki hídfőnél kijelöltetvén és uz emlék elhelye­zésére szükséges földterület kisujátitása egy ezségileg biztosíttatván, Kepes Sándor a munkálatot azonnal megkezdte. A helyzet az emlékre nézve annyiban előnyösen válto­zott, hogy az emlék kedvező elhelyezését akadályozó keresztnek máspontra való áthe­lyezésébe Dr. Bú/.a Sándor tiszaujlaki róni. kath. lelkész beleegyezett. — A püspök ajándéka. Mészlényi Gvula megyés pü-pök jószívűségének és áldozatkészségének újból bizonyságát adta a mai napon. A király születésnapja alkal­mából a helyőrség legénységét gazdagon megvendégelte s azonkívül minden egyes katonának, a honvédek kö/üi 494, a közö­sök közül 28 s a méntelepi katonaság kö­zül 52-en, összesen öy t legénynek két-két pohár sört osztatott ki. A legénység között tehát 1148 pohár sört osztatott ki. Monda­nunk sem kell, hogy a legénység e nem várt meglepetést örömmel fogadta. — Országos dalünnep. Az Orszá­gos Mugyur Dalár-Egyesület, mint minden évben, úgy az idén is rendez dalünnep't. melyet Temesváron tartanak meg Dessewffy Sándor, Zichy Géza gróf és dr. Molnár Vik­tor főispán védnöksége alatt. Az ünnepély sorrendje a következő: Aug. 20 án d. u. a duláregyletek fog itlásu, b -vo' ulás i.-merke dési estély, aug. 21-én d. e. 9 ómkor: disz- közgyülós, d. e. 11 órakor és este 6 órukor: kötött verseny, aüg. 22-én d. e. 11 órakor és este 6 órakor szabad verseny, aug. 23-án d. e. 11 órakor diszhangv>-rseny, d. u. 4 órakor osSzkarok, dijak kiosztása, aug. 24-én: kirándulások Buziás, Resicza, Stajerlak. Aninu, Alduna, Herkulesfürdőbe. Daíegyle- tünk tudvalevőleg a többszöri mellőzés foly­tán már évek óta kilepett a központ köte­lékéből s kimondotta, hogy országos verse­nyen többé részt nem vesz, igy a temesvári dalos ünnepen sem fog szerepelni. — Dr. Jordán Sándor beiktatása. Az újonnan megválasztott főrabbit, dr. Jor dán Sándort a mai napon fogják lelkészi hivatalába beiktatni. A beiktatás alkalmából a sta us 4U0 izr. hitközség nagy ünnepséget rendez. Az ünnepségek sorozata következő: 1. A hitközségi elnök vezetése alatt, küldött­ség menesztetik a főrabbi elébe Ennihály- fulváig. Az indulás 1903. uugusztus 18-án délelőtt 9 órai személyvonattal történik. 2. Az ilnnepélyes fogadtatás czéljnból az nap délután 1 óra 30 percekor gyülekezés a a helybeli vusuii állomásnál, hol az érke­zendő főrabbit Teitelbauin Herman helyettes elnök fogja üdvözölni. 3. A vasúttól a be­vonulás az imuházba történik. Az imahaz küszöbénél Markovics Benő ügyvéd üdvözli az uj főrabbit. 4. Krau-z Vilmos debreczeni főrabbi beiktató beszédet tart, mely után Jordán Sándor dr. székfoglaló beszéde kö­vetkezik. 5. Az ünnepség befejezéséül a Kossuih-kerti kioszkban este 7 és fél órakor Jordán Sándor dr. tiszteletére társas va­csora lesz. — Kertészeti kiállítás. A szatmár­megyei gazdasági egyesület f. évi szeptein- I bér hó 27-től október hó 4-ig terjedő idő­ben városunkban kertészeti kiállítást ren­dez, mely kiterjeszkedik Szutmármegye és Szátmár-Németi sz. kir. város területén ter­melt szőlő-gyümölcs-, konyha- és virágkerté­szeti terményekre nyers- és feldolgozott álla­potban ; továbbá méhészeti terményekre, va­lamint a kertészet, borászat és méhészet ke­retébe vágó, bárhol előállított czikkek, esz­közök és feldolgozó gépekre. A kiállítás a Kossuth kertben lesz rendezve. Nem kell fejtegetni egy ily kiállítás jelentőségét, épen azért városunk kertészettel foglalkozó és az iránt érdeklődő közönségének figyelmét a mikor arra felhívjuk, azon reményeinknek is kifejezést adunk, hogy válvetett erővel fog törekedni mindenki a kitűzött czél elérése érdekében. — Felhívás. Szatmárvármegye és Szatmúr-Németi szab. kir. város kertészettel foglalkozó gazdáihoz. Át vagyunk hatva vár­megyénk kertészetének, különösen, gyümöl- csészetének és borászatának rendkívül fon­tosságától s ép ezért mindent elkövetünk, hogy e termelési águkkal foglalkozók módot nyerjenek terménveik merről tágabb körben való ismerte lésére. E czél érdekeben f. e vi szeptember hó 27-t ő 1 október 4ig Sza tmáron,a „Kossuth kert“-ben nagyobb szabású kertészeti kiállítást rendez, mely kiterjeszkedik Szatmárvármegye és Szatmárnémeti szab. kir. város területén ter­melt szőlő-, gyümölcs-, konyha- és virágkö­tészeti terményekre nyers és feldolgozott állapotban, méhészeti terményekre valamint a kertészet, borászat és méhészet keretébe vágó bárhol előállított czikkek, eszközök é* feldolgozó gépekre. A kiállítás megfelelő látogatottsága érdekében nagyszubásu intéz k dések történtek, többek közt a földműve­lésügyi m. kir. Miniszter ur megbízásából konzulátusok utján a külföldi mérvadó kö­rök figyelme is lehető tág körben fel lett hivu. Szomorú eredmény lenne, hu ily szé­les körű érdeklődést kielégíteni nem tud­nánk, s ez kertészetünkről ép a mérvadó körök előtt lesújtó bizonyitváuyu) szolgálna. Szomorú lenne, ba c-upán uz é deklődés hiánya folytán vármegyénk oly érdekei, me­lyek u termelés ez ágaival foglalkoznak, kiállításunkon kellő sulylyal nem vennének részt. Meg vagyunk győződve arról, hogy gazdáink át vannak hatva közjó iránti kö­telességérzettől s ott, uliol nagyobb áldozat nélkül gazdasági viszonyúinkat nagy mérv­ben fejleszthetjük, nem vonják meg erkölcsi támogatásukat. A közérdek nevében teljes bizulotmnul kérjük fel tehát mindazokat, kik e kiállításon részt vehetnek, alkossanak lelkiismereti kérdést e mozgalomból, jelenje­nek meg megfelelő czikkeikkel e kiállításon, mutassák be a lehető legimpozánsabb mó­don, hogy vármegyénkben van a világpi- uezra való s itt a kereslet minden irányban 'megfelelő kínálatra talál. Bejelentések leg­később szeptember 10-ig eszközlendők. Be­jelentési ivek a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület titkári hivutulánál Szatmáron kap­hatók. Tegyünk, ha boldogulni akarunk 1 Szaimár, 1903. augusztus bó 15. A kiállítás rendező bizottsága nevében Poszvék Nán­dor titkár. Dr. Fekete Sámuel elnök. — Poppini Olíva opera énekesnő, a Szt.-Pétervari opera tagja és Krisztinko- vics Béla zongora művész hangversenye augusztus 29-én színházunkban rendes hely- árakkal lesz megtartva. — Szinészlskolai jelenté*. Az országos szinészegyesület folyó ev szeptem­ber hó első felében megoyitja szinésziskolá- jái. A rendes tanfolyam két évre terjed. — Az országos ezinészegyesület szinésziskolá- ját sikerrel elvégzett (lövedékek az országos ezinészegyesület alapszabályai értelmében az egyesület rendes tagjai sorába vétetnek fel. A szinésziskolába olyan ifjak és leányok vétetnek fel, kik a felvételi vizsgálaton a >-ziuészpályára hivatottságot mutatnak. — A szinéaziskola növendékei elméleti és gyakor­lati okltutáeban részesülnek és úgy drámai, mint uz énekes szakban kiképzést nyernek. A szinészpáíyához szükséges elméletek, ma­gyar nyelv és irodalom, színészet elmélete, ’ lélektun. aesihetiku, általános művelődés- történet rendes tuntárgyak. A gyakorlati kiképzésben különös gond fog forditlatni a tiszta, hibátlan kiejtésre, a természetes be­széd- és játckmodoi'ra, valamint a növendé­kek színészi egyéniségének fejlesztésére. — Hogy a növendékek a szükséges színpadi 01 tbonosságot minél jobban elsajátítsák, a Vígszínház nyilyános előadásaiban mint néma szereplők fognak foglulkoztatni, azon­kívül' az iskola a növendékekkel éveukint több gyukoéiati nyilvános előudást rendez. Táncz, 7ivás és illem tanulására minden növendék kötelezve van. Tandijak mérsékel­tek. A felvételi vizsgálatra előlegesen je­lentkezni lehet augusztus bó 28. 29. és 30. napjain mindennap délelőtt 10-től 12 óráig a szinéaziskola helyiségében (Lipót-körut 1 , II. em. 2. ajtó.) Későbben jelentkezők fel­vételi vizsgálatra nem bocsáttatnak. Kis­korú jelentkezők az előlegus jelentkezés vé­gett szülő- vagy gyámmal jelenjenek meg. Vizsgálati díj 5 korona, mely az előleges j-lentkez s alkalmával lefizetendő. B-iratási dij 4 korona. A- jelentkezéshez szükséges okmányok: születési bizonyítvány, bizonyít­vány végzett iskoláiról, egészségi bizonyít­vány és szülői beleegyezés azoktól, kik szülő vagy gyám nélkül jelennek meg. Kelt Budapesten, 1903. augusztus hóbaD. — Rónaszéki Gusztáv iskolai titkár, igaz­gató-helyettes. Ditrói Mór, az „Országos Szinészegyesület“ elnöke. — Tűzoltók közgyűlése. A Szat­már-Németi önkéntes tűzoltó egyesület aug. hó 20-án d. e. 10 órakor a városháza kis tanácstermében tartja meg évi rendes köz­gyűlését, melyre az egyesület tagjait meg­hívja a parancsnokság. Tárgysorozat: 1. Jegyzőkönyv hitelesítő bizottság kiküldése. 2. A parancsnokság évi jelentése. 3. Szám- vizsgáló bizottság jelentése a pénztár álla­potáról, u vagyonmérleggel, a fölmentvény megadása s a jövő évi költségelőirányzat megállapítása. 4. Tiszteletbeli tagok válasz­tása. 5. Esetleges indítványok. 6. Számvizs­gáló bizottság választása. — Államsegély. A földmivelésilgyi miniszter a Scat mar vármegyei gazdasági euye-ületn k a folyó évi koltségelőirányzat- l> • n mutai kozó hiány részbeni fedezésére 1000 K. államsegélyt engedélyezett. — Lemondás. Krüzselyi Barnabás, ki alig egy évig működött törvényhatósá­gunknál mint aljegyző, állásáról lemondott. Lemondási kérvényét, melyet a polgármes­teri hivatalhoz már benyújtott, u jövő havi közgyűlés fogja tárgyalni. — Eljegyzés, Vulkói Bihar Ferencz vezérkarhoz beosztott cs. és kir. vadászfőhad­nagy, Bihar cs. és kir. ultábornagy, kerületi parancsnok fia folyó bó 16-án jegyezte el Batizon Horváth Idát, szent-tamási és szer­egyházi Horváth Ferencz és neje vinnai és dr&vrozi Druveczky Zolna kedves és bájos leányát. — Eljegyzések. Junger József po­zsonyi iparom a napokban jegyezte el Schvartcz Mór helybeli iparos leányát Szerénát. — Barabás M. Béla fiatul mészáros f. bó 13-án tartotta eljegyzését Papp János földbirtokos leányával Muriskávul. — Cseplák Bálint kereak. utazó jegyes Horváth Mariska kisasz- szonynyal Viiy (Zemplén-megyében.) — Esküvő. Be renc/.ei és járdánházi Kováts Jenő s neje douiahidi Domahidy Hedvig a hiripi és ivácskói Szobányi Ödön és neje nemestótby Szabó Mária örömmel tudatják, hogy Szubányi Margitot Kovács Sándor földbirtokos, szolgabiró f. bó 25-én vezeti oltárhoz szatmármegyei Ivácskón. — Esküvő. Somogyi Sándor galgó- czi szolgabiró ma esküdött örök hűséget Udvuriban Kölcsey Margit kisasszonynak, Kölcsey Zsiginond udvari földbirtokos bájos leányának. — Gyászhir. Suri Jenő a szatmári kir. kutb. tunilóképzŐ [I éves növendéke f. bó 13 - án hosszas szenvedés után elhunyt. A megboldogult földi maradványait f. bó 14-in helyezték örök nyugalomra a család és tunulótársai fújó részvéte mellett. Nyu­godjék békében! — Miniszteri vizsgálat a várme­gyén. Pásztor Gusztáv és társai fehérgyar­mati lakosok panaszt adtak be a belügymi­niszterhez, a melyben u fehérgyarmati tüz- károsultak részére befolyt adományok keze­lésének szabálytalanságát kérték megvizs­gálni, valamint a községi ház építése körül elkövetett visszaéléseket. A belügyminiszter kiküldte a panasz megvizsgálására Römer Róbert miniszteri titkárt és egy számtisztet, a kik a panaszosokat és az érdekelteket a központba beidézték és keddtől-péntekig vizsgálták az ügyet. A panasz alaptalannak bizonyult be. Mert a miniszteri kiküldött meggyőződött úrról, bogy a tiizkárosultak pénzét, uz arra hivatott bizottság, hűsége­sen kezelte s Bornemissza Imre jegyző a könyveket és számadásokat pontosan ve­zette. Sőt a könyvelés pontossága felett el­ismerését nyilvánította a miniszteri kikül­dött. Nem felel meg a valóságnak, bogy az alispán nem intézkedett a panaszosoknak ez ügyben előzetesen hozzá beadott kérvényére. Mert az alispán pár nap alatt, a panaszos kérvényben előadottakhoz képest kellőleg intézkedett. De hogy tudósításunk hű le­gyen, meg kell jegyeznünk azt, hogy e kér­désnek csak egy oldala fog igényelni to­vábbi intézkedést. Nevezetesen a bizottság javaslatára a községi képviselő-testület a könyörudományokat kezelő és nagy munkát végzett jegyzőnek 100 korona jutalmat sza­vazott meg a begyüli pénzből. Minthogy pedig a községi képviselőtestületnek ez a határozata szabályszerű leg lett meghozva, jogerőre emelkedett, itt visszaélésről szó nem lebet, legfeljebb azt lehet szóvá tenni, hogy volt-e joga a képviselő-testületnek eb­ből az alapból jutalmat megszavazni? A panasz másik része volt a községi húz épí­tése. A vizsgálat az erre vonatkozó szám­adásokat a legnagyobb rendben találta s igy a szabálytalan kezelésnek még árnyéka sem merült fel. A refukezió kérdése is, a melyet a panaszosok annyira felfújtak elenyésző csekélyre zsugorodott össze. Ugyanis arról van szó, hogy midőn a vállalkozó Bunda Miklós nem tadott a község által elfogad­ható minőségű téglát égetni Fehérgyarma­ton s igy Nagykárolyból kellett azt szállí­tani, a község szállítási kedvezményért fo­lyamodott, hogy ekként a károsodó vállal­kozón segítsen. Tehát itt is kérdés tárgyává tehető az, hogy ha az árlejtési feltételekben nem volt kikötve a refakejió, utólag kérel­mezhette-e a község a maga javára ? De visszaélésről, összejátszásról szó sem lehet. Különben is az építész szerint összesen 3 kocsi rakományt szállított csak kedvezmé­nyezett fuvarbér mellett, a melynél n, kü- löfnbség 34 korona 35 fillért tesz ki C9uk. Külömben a legérdekesebb az egészben, hogy a vizsgálat során kitűnt az, miszerint más panaszos kérvény jött le, mint u me­lyet Pásztor Gusztáv és társai aláírtak s azért a panaszosok a kérvényt a maguké­nak el nem ismerték. Kérdés tehát, kicse­rélte ki a kérvényt ? De kérdés az is, hogy a tetemes vizsgálati költségeket kifogja fe­dezni? Nézetünk szerint azok, akik alapta­lan panaszokkal állnak elő, viseljék annak anyagi és erkölcsi következményeit is. Mert mi ü'dözendőnek tartunk minden visszaélést, de viszont uz alaptalan vádak megérdemlik a/t hogy megtorlásba része-üljenek, főleg vármegyénkben, a hol úgy látszik sportsze­rűig űzik a feljelentéseket. — Öngyilkosság. Gál János szoba- festőlegéuy fölakasztotta magát. Gál szer­dán a külső postakertben egy fűzfára zseb­kendőjével fölkölötte magát. A lába a föl­det érte, de a tekercs, melyet u nyakára kötött, oly szorosan rá volt illesztve, hogy halált okozott. A szerencsétlen festőlegény 52 év>-8, csikvárdói születésű volt. Ez évi April hó 20-tól Horváth és Dingreve fes­tőknél dolgozott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom