Szatmár és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1903-08-04 / 31. szám
SZÄTMlR ÉS VIDÉKE — BÚCSÚZÓ. Minden ismerőseimnek s jó barátaimnak,, kiktől az idő rövidsége miatt búcsút nem vehettem, ezúton mondok szívélyes Isten hozzádot. Kérem őket tartsanak meg szives emlékezetükben. Gyúró István kiskőrösi állumpénztári ellenőr. — Miniszteri segély. A földmíve- lésügyi miniszter az Eger és Sár lecsapoló társulat részére, — tekintettel a társulat súlyos anyagi helyzetére, — tízezer korona államsegélyt engedélyezett, oly feltétellel, hogy ezen államsegélyt, a mely csakis a végi','hajtandó csatornatisztitási munkálatok fedezésére lesz fordítható, a jövő évben fogja a társulat részére folyóvá tenni. A segélyezésért a társulatnak a folyó év végéig kérelmezni kell, addig azonban, mig a segélynyújtás megtörténik, a társulatnak esetleg kölcsön utján kell a fedezetről gondoskodni, mert, a társulati miniszteri megbízott jelentése szerint a társulati csatornák kitisztítása égetően szükséges. — Posta rablási kísérlet. Mikola község csendjét vakmerő betörők rablási kísérlete tartja izgalomban. A múlt éjjel Bélteky Gyula postamester zajt hallott uz ablakon keresztül s a mint a szomsz d szoba ablakán kitekintett, négy alakot vett észre, kik hatalmas vasakkal a postahivatal utczára nyiló ablakát akarták kifesziteni. Bélteky erre revolverrel a rablók köze lőtt, kik a lövés zajára elmenekültek. A vakmerő rablók közül kettő kocsin elmenekült, két gyu- nus alakot pedig a csendőrség már letartóztatott. — A városi tanácsülések heti idő rendjében az a változás történt, hogy a pénteki üléseket szombatra tették át. — Az iparos ének és dalegylet szatmárhegyi kirándulása iránt" városszerte nagy az érdeklődés, azért felkéri az elnökség a közönséget, hogy jegyeiket jóeleve szíveskedjenek megváltani, annyival is inkább, mivel uz aug. 9-én vasárnap 6 órakor induló kiránduló vonat után, jegyet csakis a szatmárhegyi pénztárnál lehet váltani, a mi jóval drágább. Kedvezményes jegyeket csak aug. 8-án estig adnak ki. Egyben tudatjuk a közönséggel, hogy a vendéglős minden áremelés nélkül fogja italait felszolgálni. — Humorisztikus estély. A szatmári zenede javára rendezett humorisztikus estély szombaton tartatott meg a Kossuth- kerti kioszkban. A változatos s élénk műsor első pontja volt Balassa Sándor hírlapírónak felolvasása, ki „Múzsája leszek“ ez. monológját adta elő. A második szám a Grammophon hangverseny volt. Az est egyik legsikerültebb száma volt Fischman Stefiké- nek, egy rokonainál itt időző conservatori- umi növendéknek hegedüjátéka, ki meglepő s biztos technikával játszotta Bériét hegedű versenyét. A közönség a meglepő szép játékon annyira lelkesedett, hogy újból kívánta hallani, s ekkor köztetszésre Hub lyuuk egy mazurkáját adta elő zajos tetszés mellett. Litteczky Endre s Hamvay Lujos karikatúra rajzai szintén tetszettek. Szilágyi Erzsiké, kinek szép hangját a műkedvelői operett előadáson hallottuk, Nyári József muzurkáját adta elő kedvesen. Ham- vay Lajos áltul előadott cuplé, Mujdik Béla czimbalom játéka s a fregoli paródia nem keyésbbé tetszett. A sikerült programm utón táncz következett. — Motoros kocsi közlekedés. A szatmár-nagybányai vasút igazgatóság nem rég’ elhatározta, hogy a vasút vonalán motoros közlekedést létesít, Hogy ez a közlekedés gyakorlatilag megfelel-e a éráéinak, evégből tegnap kísérletet tettek. Debreczen- ből ugyanis egy motorból s több személy kocsiból álló vonatot indítottak Nagybányára. A Szatmártól—Nagybányáig s Nbá- nyától—Szatmárig terjedő vonalat 3 óra alatt futotta be. A próba menetről jelentést tettek az igazgatóságnak s értesülésünk sze- riut a motorkocsik használatát még ez év folyamán megkezdik.- Magas életkort ért el Pettyénben a pár nappal ezelőtt elhunyt Tóth Mihály. Elérte a 101-ik életévét. Halála előtt még egy nappal kezébe vette a kaszát, azonban a munka nem ment most olyan jól, mint máskor. Reggelre a nagy kaszás kivette a kezéből a szerszámot, melynek csak ő az örök birtokosa. — Búcsúzáé. Miután az idő rövidsége miatt jó barátaimtól s ismerőseimtől személyesen búcsút nem vehettem, ezúton mondok szivélyes Istenhozzádot. Mátyás Frigyes, m. kir. állmnvasuti főellcnőr. — Tizezer korona az országúton. Julius hó 29-én Stoll Béla nagybányai ügyvéd, Felsőbánya városának tiszti ügyésze. Felsőbányán volt tunácsiiléseii s a mint onnan délben huzafelé hajtatott, a Rákospalló és a Giródtótfulusi első házak között az országúton kiesett kézi táskája, melyben iratok, betéti könyv, 7 drb 1000 koronás és 150 drb 20 koronás volt. A pénzt az ottani takarékpénztárból hozta volna Stoll Béla Nagybányára A táska hiányát csak idehaza vette észre. Azonnal kutattuk utána úgy a családtagok, mint a rendőrség. A láska meg is került, egy Tárcza Görgy nevű ember hozta be 1 óra tájbun Stoll Bélához, hogy ő az országúton találta, de a pénz nem volt benne. A csendőrség és^ rendőrség mindent elkövetett, utána nézett a dolognak, azonban eddig eredménytelenül. Tárcza Györgyöt is gyanúsították, mert igy szólott u helyszíni szemle alkalmával: Itt laláltum „az összeget,“ azonban most már szabadon bocsátották. A törvény is biztosit egy bizonyos részt a megtalálónak, a károsult ügyvéd részéről azonban az is illő jutalomra számíthat, a ki nyomni vezet o dologban, — Nem lesz sorozás. Legfelsőbb katonai körökben úgy vélekednek, hogy amennyiben az ujonezozást az idén nem lehet megtartani, a katonákat a gyakorlat után azonnal haza kell küldeni. Az összes ezredek tisztjei két hónapi szabadságot fognak kapui, mert nem lesz legénység a melyet oktatni lehetne. A gyalogságnál már elhatározták, hogy az időn még abbau az esetben sem fognak sorozni, ha a képviselőház megszavazza az ujonczjuvuslatot, mert a meghívó kézbesítésére egy hónap | az ujonezozásra két hónap kell. — Lányi Géza kitünően szervezett 10 tagból álló társuluta ismét Szatmárra jön és f. hó 7., 8. és 9-én ti „Honvéd“ sör- csarnokban tartja előadásait. Mint értesülünk, műsorukon van a világhírűvé lett Cake Walke néger táncz is. — Tűz Domahidán. Juliu- hó 30-án Domahidán nugy tűzvész pusztított. A tűz délután fél négy órakor a Moldován Mihály telkén ütött ki ismeretlen okból, s csakhamar 8 telek özszes épületeivel a lángok martalékává lett. A lakosság a külső mezei munkával lévén elfoglalva, a községben alig volt munkabíró ember a tűz kitörésekor s igy menteni mitaem tehetett. A tűzvész a legszegényebb sorsú embereket sújtja s a kár 8—10 ezer koronára tehető. — Árvaházi felvétő .A vallás s közoktügyi miniszter néhai Zavuczky István volt mezőterenii r. kath. elemi iskolai tanító István .nevű árvájának a kecskeméti orsz. tanítói árvaházba leendő felvételét elrendelte. — Czigányok garázdálkodása. Vakmerő czigányok garázdálkodásáról kapunk hirt Réztelek községből. Mint bennünket értesítenek, a múlt éjszuka 1 — 2 óra között rabló czigányok a rézteleki község házát fölverték s a községi pónzszekrényt elrabolták. A czigányok tettét Erdei László rézteleki lakos neje vette észre, ki revolverre! utánnuk lőtt. A lövés zaja nügyön megijesztette a 6 személyből álló czigány bandát, a szekrényt eldobták és megugrottak. Az alsó homoródi csendőrőrs a "nyomozást megindította s vulószinü, hogy biztos sikere is lesz, mert a menekülő czigányokat többen felismerték: — Eladó. E gy jó karban lévő rövid zongora jutányos áron eladó. Bocskay- utcza 24. sz, — Liba a gólyafészekben. Érdekes eseméuy történt egyik szomszédos községünkben. A tavaszszal Tóth István gazda házán gólyapár rakott fészket. A pirofcaőrü anyumadár most a párzás idején a tojáson ült s alig hagyta el fészkét. Mintegy két hét előtt Tóth István egy ludtojást helyezett el u fészekbe s nagy kíváncsisággal várta a történendőket. A nőstény gólya a napokban ki Í9 költötte a kis libát, uinely azonban sehogy sem tetszett a gólyapánink. A ház népe kora reggeltől késő estig megfigyelte a fészket, hogy vájjon mi történik. Kedden délután Tóth István portájára mintegy száz gólya szállott le, amelyek 'körül- állották a fészket. Észre lehet venni rajtuk, hogy nagyfontC8ságu ügyben gyülekeztek össze, talán három határból is. A gólya- csoport egy perezre fölszállt, majd ismét leereszkedett a fészek köré. Ekkor aztán hegyes csőreikkel neki estek a kis libának és darabokra tépték. Aztán, mint akik jól végezték a dolgukat, ismét elrepültek. A legérdekesebb az a dologban, hogy a nőstény gólya estére csak várta-várta a párját, , de az nem jött többé vis-za i ez oly erkölcs- félét jelent, mely a gólyák házaséletét jellemzi. A gólyamadár busuu, egy lábon néz a messzeségbe és gondolkozik a fölött, vajon ki sodorhatta ily boldogtalanságba . . . ? — A Honvédsörosarnokot ajánljuk a t. sör fogyasztó közönségnek, mint a legjobb és legolcsóbb forrást. Kitüuő mugyar konyha olcsó ár. Minden este czigányzene a kerthelyiségben. — Correpetitori- állást keres egy I. évet végzett tatiár jelölt a szünidő alatt. I Czim a kiadóhivatalban. — Minden nemű fehér és színes hímzéseket és bármily | nemű kézi munkát olcsó árban elválalok. ÖZV- Weiszné, Tompa- uicza 20. szám. Felelős szerkesztő: Dr. Fejes István. Főmunkatárs: Tanódy Endre. I Laptulajdonos és kiadó: Morvái János. 9580—1903. tksz. • Hirdetmény. Batiz és Batizvasvári községek telekkönyvi betétei az 1886: XXIX.azl889: XXXVIII. és az 1891 : XVI. t.-czikk értelmében elkészíttetvén és a nyilvánosságnak átadatván, ez azzal a felszólítás- ' sál tétetik közzé : 1., hogy mindazok, kik az 1886. XXIX. t.-czikk 15. és 17. § ai alapján — ideértve e §-oknak az 1889 : XXXVIII. t.-czikk 5. 6. §-aiban és az 189t : XVI. t.-czikk 15. §. a) pontjában foglalt kiegészítéseit is -- valamint az 1889; XXXVIII. t.-czikk 7. §-a és az 1891 : XVI. t.-czikk 15. §. b) pomja alapján eszközölt bejegyzések érvénytelenségét kimutathatják, § végből törlési keresetüket, azok pedig, kik valamely tehertétel áivi- telének az 1886: XXIX. t.-czikk 22. §-a, illetve az 1889: XXXVIII. t.-czikk i5. §-a alapján való mellőzését megtámadni kívánják, e végből keresetüket hat hónap alatt, vágyis az 1904. január hó 31-ik napjáig bezárólag a telekkönyvi ható- I sághoz nyújtsák be, mert az ezen meg nem hosszabbítható záros határidő eltelte után indítóit törlési kereset annak a harmadik személynek, a ki időközben nyil- vánkönyvi jogot szerzett hátrányára nem szolgálhat i 2., hogy mindazok, akik az 1886: XXIX. t-czikk 16. és 18. § ainak eseteiben — ideértve az utóbbi S-nak az 1889: XXXVIII. t. ez. 5. és 6. § aiban foglalt kiegészítéseit is — a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése ellenében ellentmondással élni kívánnak, írásbeli ellentmondásukat hat hónap alatt, vagyis 1904. évi január hó 3l-ik napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz benyújtsák, mert ezen meg nem hosszabbítható záros határidő letelte uián ellentmondásuk többé figyelembe vétetni nem fog. 3., hogy mindazok, akiket az 1. és 2. pontban körülírt eseteken kívül a belétek tartalma által előbb nyert nyil- vánkönyvi jogaikat bármily irányban sértve vélik, — ide értve azokat is, akik a tulajdonjog arányának az 1881. XXXVIII. t.-czikk 16. § a alapján történt bejegyzését sérelmesnek találják, e tekintetben felszólamlásukat tartalmazó kérvényöket a telekkönyvi hatósághoz hat hónap alatt, vagyis 1904. évi ja- | nuár hó 31-ik napjáig bezárólag nyújtsák be, mert ezen meg nem hosz- szabbitható záros határidő elmúlta után a betétek tartalmát csak a törvény rendes utján és csak az időközben nyilván- könyvi jogokat szerzett harmadik személynek jogainak sérelme nélkül támadhatják meg. Egyúttal figyelmeztetnek azok a felek, akik a betétek szerkesztésére kiküldött bizottságnak er. deti okiratokat adtak át, hogy amenyiben azokhoz egyszersmind egyszerű másolatokat is csatoltak, vagy ilyet.eket pótlólag benyújtanak, az eredetieket a telekkönyvi hatóságnál átvehetik. A szatmári kir. tszék, mint telekkönyvi hatóság, 1903. julius hó 24 én. Jeney Sándor, '1—3 kir. tszéki albiró. ad. 215—1905. szám. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881 évi LX. t.-cz. 102. 8-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmárnémeti kir. törvényszék 1903. évi 1906. számú végzése következtében Dr. Tatár János és Dr. Harácsek Imre ügyvéd által képviselt a ,Nagybányai kereskedelmi bank“ javára Gergely Józsefné és Társai ellen 300 korona s jár. erejéig 1903. évi február hó 25-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 2264. koronára becsült következő ingóságok u. m. 4 tehén, 30 szekér széna és 20 szekér sarju nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a sz.-váraljai kir. járásbíróság 1903 ik évi VIII — 3. számú végzése folytán 3oo korona tőkekövetelés ennek igo3. évi szeptember hó 30-ik napjától járó 6 % kamatai l/a #/# váltó dij eddig összesen 71 korona i4 fillérben bi- ráilag megállapított költségek erejéig Szi- nérváralján a Wolkenberg Károly IVd. alperes lakásán leendő eszközlésére 1903. évi augusztus hó ll-ik napjának délutáni 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. § ai értelmében készpénzfizetés mel lett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták s azokra kielégítési jogot nyertek volna« ezen árverés 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ezek javára is idrendeltetik. Kelt Sz.-Váralján, 1903. évi julius hó 20-ik napján. Sprenger Zsigmond, kir. birósági végrehajtó. 1799—igo3. tksz. Együttes árverési hirdetmény kivonat. Az erdődi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a „Réztelek és vidéke önsegélyző-egylet mint szövetkezet“ és csatlakoztatott társai végrehajtatóknak, Csomay Zsuzsánna és Terézia végrehajtást szenvedők elleni 194 korona tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a szatmárnémeti kir. törvényszék (az cdödi kir. járásbíróság) területén lévő Erdőd községben fekvő az erdődi 623. számú tjkvben A-jf-I. rd. 2233. hrsz. ingatlanra 973. koronában ezennel megállapított kikiáltási árban az árban az árverést elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1903. évi augusztus hó 24-ik napján d. e. 9 órakor.a kir. járáskiróság árverési helyiségében megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is el- adatni fog. ' ■ .. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának to°/0-át ,vngyis 97 fillért készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. § ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó i-én 5333- sz- alatt kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-án kijelölt óvadék képes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Erdődön, 1903. évi junius hó 5-ik napján. Az erdődi kir. jbiróság, mint telekkönyvi hatóság. Antal József, kir. albiró. 9125—1903. tkvi szám. Hirdetmény. Udvari, Berend és Kakszentmár- tou községek telekkönyvi betéteinek szerkesztésére kirendelt bizottság közhírré teszi, hogy az 1886. XXIX. 1889. XXXVIII., és az 1891. XVI. t.-czikkekben előirt helyszíni eljárás végett és pedig egyelőre csupán az azonosító 1903. évi augusztus hó ll-ik napján Udvari, azután Berend és Kakszentmárton községekre az azonosítás befejezte után pedig a bizottság a községben megjelenend. Ennélfogva felszólittatnak: 1. midazok, a kik a telekjegyzőkönyvben előforduló bejegyzésre nézve okadatolt előterjesztést kívánnak tenni, hogy a bizottság előtt a kitűzött határnapon megkezdendő eljárás alatt jelenjenek meg és előterjesztéseiket igazoló okirataikat mutassák fel ; 2. mindazok, a kik valamely ingatlanhoz tulajdonjogot tarianak, hogy a tulajdonjog telekkönyvi bekebelezését a kitűzött határidőig a telekkönyvi hatósághoz intézendő szabályszerű beadvány utján kieszközöljék, vagy a telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okiratok alapján a telekkönyvi bejegyzés iránti kérelmeik előterjesztése végett a bizottság előtt jelenjenek meg, ha pedig telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okirataik nincsenek, az átírásra az 1886. XXIX. t.-cz. 15 — 18. § ai és az 1889. XXXVIII. t.-cz. 5., 6., 7. és 9. §-ai értelmében szükséges adatokat megszerezni iparkodjanak és1 azokkal igényeiket a kiküldött bizottság előtt igazolják, avagy oda hassanak, hogy az átruházó telekkönyvi tulajdonos az átruházás létrejöttét a bizottság előtt szóval elismerje és a tulajdonjog bekebelezésére engedélyét nyilvánítsa, mert különben jogaikat ez utón nem érvényesíthetik és bélyeg- és illetékelengedési kedvezménytől is elesnek ; és 3. azok, a kiknek javára tényleg már megszűnt követelésre vonatkozó zálogjog, vagy megszűnt egyéb jog van nyil- vánkönyvileg bejegyezve, úgyszintén az ily bejegyzésekkel terhelt ingatlanok tulajdonosai, hogy a bejegyzett jognak törlését kérelmezzék, illetve, hogy törlési engedély nyilvánítása végett a kiküldött bizottság előtt jelenjenek meg, mert ellenesetben a bélyeg mentesség kedvezményétől elesnek. Szatmár-Németiben tgo3. évi jrlius hó 7-ik napján. 3—3 Pellionis Béla Kulin János kir. betétszerk. kir. albiró.