Szatmár és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1903-07-28 / 30. szám
SZATMÁR ÉS VIDÉKE. Holnap este lesz az alakuló közgyűlés, a melyre eddig már mintegy ötvenen jelentkeztek, s tekintve, hogy soha sem volt annyi szalmaözvegy Szatmáron, mint ez időszerint, bizonyára még többen is lesznek. * Nagy a dicsősége a kis Törzseöknek, hogy a miniszter a konverziót jóvá nem hagyta. Mig ellenben azok, a kik a városnál a kiszámitást csinálták, boszankodva mondogatják, hogy a minisztériumban nem tudnak számítani. — No hiszen — jegyzi meg ezek egyike — eddig is folyton felebbezgetett, de ez után a siker után most már minden határozatot megfelebbez. * Olvasom a lapokban, hogy Rampolla és Oreglia bibornokok, a kik eddig gyűlölték egymást, a pápa halála után kibékültek. Azt ugyan az újságok nem írják, hogy most már szeretnék egymást, de azt mégis bizonyosra lehet venni, hogy annyira aligha szeretik egymást, hogy a pápaválasztáskor egymásra szavazzanak. Tiemeter. Felhívás adakozásra. Szives örömmel adunk helyt a dalegyesület választmánya abbéli kérelmének, hogy az általa felállítandó zeneiskola fölszerelésére adományokat gyüjtsüuk. Annyira közismeretit már ez a nemes törekvés, hogy teljes bizalommal fordulunk lapunk olvasóihoz kérvén őket, hogy a mindnyájunk javára szolgáló czélra erejükhöz képest közrehatni szíveskedjenek Az adományok lapunk szerkesztőségéhez czimzendök. Eddigi gyűjtésűnk . . . 373 K Újabban adakoztak: Jákó Mihály ....................20 K Dr . Török István . . 10 K Dr. Steinberger Ferencz . 30 K összesen 433 K HÍREINK. ' A katholikus egy- háznak nagy gyásza van, a róm. katb. egyházi épületről lengő zászlók és zugó harangok hirdetik, hogy XIII. Lco, a pápák egyik legnemesebb alakja visszaadta lelkét tereintőjének. Benne a világtörténelem egyik legnagyobb alakja hunyt el, a ki hatalmát a jóságban, szeretetben gyakorolta 1 a pápai hatalom tekintélyét oly magasra emelte, n minőben csak a pápák világi hatulraának legnagyobb fénykorában ragyogott. Egyházmegyénk főpásztora körlevélben tudatta az egyházat ért nagy veszteséget s elrendelte, hogy a temetés nnpjáig minden este 7 órai harangszó után a harangok egy negyed órán át huzassanak. XIII. Leo pápa lelki üdvéért tegnap délelőtt tartatott meg az ünnepélyes gyászmise a zárda templomban. A gyászmisét Meszlé- nyi Gyula püspök v. b. t. t. celebrálta fényes segédlettel. A templom közepén díszes katufulk volt felállítva, a papai jelvényekkel s virágokkal diszitve. Az oltár képek fekete lepellel vonattak be s a fekete leplen a pápai czimer volt látható. A díszes közönség soraiban ott láttuk mindkét tisztikart. a városi hatóságot, az összes hivatalok fakasztó volt. A körút megtétele után a terem felső végén letelték a hordszéket. XIII. Leo alig hallhatóéin mondja, hogy most megfogja áldani az ő kedves magyarjait. Lassan félig felemelkedett s karjait kitárva mondát Benedico vos in nomine patris et filii et Spiritus sancti. Amen. Erre azonnal el vitték előlünk a szent aggot, hogy többé soha se lássa hivő zarándok. Mi azzal a szomorú büszkeséggel távoztunk, hogy mi voltunk az utolsók, magyarok. Jul. 3-án este indultunk Nápolyba, a hová 4 én reggel érkeztünk, onnan egyenest Pompeibe, Pompei bői d. u. 5 ó. kocsin Lorrentoba. Ott megfüröd- tünk a tengerben, megháltunk, s 5 én 10 ó. áthajóztunk Capri szigetére. Itt ebédellünk, s d. u. 5-kor Nápolyba hujóztunk. Az éjét s a másnapot, 6-át Nápolyban töltöttük, este 11-kor vissza Rómába, 7-én délben 12-kor vissza Anconába, az éjét megint töltöttük tengeri viharral s járulékaival kapcsolatban. 8-án nappal Fiúmé bői Pestre, s az éjjeli vonattal 9-én reggelre Szatmárra ériünk. A 14 nap alatt 7 éjét töltöttünk utón. A hajónkkal együtt körülbelül 1360 kilométer utat' tettünk meg. Ez szolgáljon mentségül, hogy többet nem írok. Pihenni kell barátom. Szervusz. Jules. és testületek képviselőit. Sz. mise alatt a székesegyházi énekkor énekelt. — Egyházi közgyűlés. A németii ev. ref. egyházközség vasárnap délelőtt tar tóttá közgyűlését, s a lelkészeknek u temetéseknél való eljárására vonatkozólag úgy határozott, hogy a lelkész köteles elmenni díjtalanul minden temetésre, elhatározta továbbá, hogy az egyház község tulajdonát képező magtárt továbbra is fenntartják. Uray Károly főgondnokot, miután a leányiskola czéljaira átalakítandó épületre pályázó nem jelentkezett, megbízták, hogy magán vállalkozóval lépjen érintkezésbe. A kántori állásra Saja Sándort azzal választották meg, hogy tanítói állását továbbra is meg kell tartani. — Hivatalvizsgálat. Dr. Róth Ferencz kir. törvényszéki elnök közelebb a szinyér-váruljai járásbíróságnál vizsgálatot tartott, mely alkalommal mindent teljes rendben talált. — Honvédeink érkezése. Honvédőink a Mátészalkán és környékén tartott ezred összpontositó gyakorlótokról pénteken délben érkeztek vissza hozzánk. — Uj igazgató. A vallás és közoktatásügyi miniszter Jurkovich Emil besz- terczebányai kuth, főgyimnnsiumi rendes tanárt a nagybányai állami főgyimnasium- hoz helyezte át s egyszersmind az igazgatói teendők ideiglenes ellátásával is megbízta. — A kir. tanfelügyelői hivatal elhelyezése. Aki a helybeli kir. tanfelügyelőség hivatali helyiségében megfordult, tapasztalhatta, hogy annak elhelyezése nemcsak a hivatal tekintélyének, a hivatalnokok és az ügyes-bajos felek igényeinek nem felel meg, de egyenest tűrhetetlen állapotú volt. A vallás- i|| közoktatásügyi miniszter ennek uz állapotnak most már egyszersmindenkorra véget vetett. Folyó évi 30421. szám alatt elrendelte, hogy a nevezett hivatal a Rá- kóczy-utczai állami iskola igazgatói lakásában helyeztessék el, hol a tanfulügyolőség állandó s kellemes otthont fog találni s mely központi fekvésénél fogva a vidéki közönségre tekintettel is, kiválóan alkalmas hely. Úgy tudjuk, hogy a tanfelügyelőség még ez év folyamán uj otthonába költözik. Az ezen iskola igazgatója pedig megfelelő lakbérrel lesz a minisztérium részéről kárpótolva. , — A nagykarolyi kegyesrendi ház uj főnöke. A kegyesrendiek kis káptalanja 24-én tartott ülésében — Palczer Ernő nyugalomba vonulása folytán -— a nagykárolyi társház főnökévé Tímár Péter nitárolyi segédlelkészt választotta meg, wé| s Palczer Ernő mint kormánysegéd, kiérdemesült házfőnök Budapestre költözik. — Rákóczy óda. Az Illyés Balint országgyűlési képviselő által a a Rákqczy ünnepre Írandó és az általa az emlékünnepen elszavalandó költemény cziuie értesülésünk szerint „Rákóczy visszatér“, s ez alapgondolatból kiindulva fogja a költő dicsőíteni Rákóczy emlékét. — A mikolai Rákóczy-bálra a rendezőség a következő meghívót bocsátotta ki. Meghívó. A szatmárvárosi és vi- déki egyetemi polgárság, kuröltve más if- jakkal, a tiszabecsi Rákóczy-emlék javára Mikolábun, 1903. nug. 9-én (vasárnap), Nagy László Szatmárvármegye alispánja, Luby Béla orszdggy. képviselő, Császy Bálint földbirtokos, Kölcsey Antal főid birtokos védnöksége alatt, Csengey Gusz'áv ;iró, eperjesi theol. akad. tanár közreműködésével, hangversenynyd egybekötött „Rákóczy- bált rendez. Belépő-dij: Személy-jegy 2 korona, csuládjegy (4 személyre) 5 korona. Kezdete este 8 órakor. Felülfízetések, tekintettel a nemes czélra, köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. A meghívó kívánatra előtnutatundó. A hangverseny műsora: 1. Kurucz-nyitány. Előadja Fehér Jancsi és zenekara. 2. Felolvasás. Tartja Csengey Gusztáv iró, eperjesi theol. tanár űr. 3. Népdalok. Czimbalmon, zenekari kísérettel előadja Hadudy Erzsiké k. u. 4. Szavalat. Tartja Kürti József - orsz. színi akad. hallgató ur. 5- Kurucz nóták. Előadja Fehér Jancsi és zenekara. Tudnivalók. A hangverseny és tánczmulatság a Szabó Lajos ur udvarán lévő esőmentesen fedett helyiségben lesz megtartva. A mulatságon a zenét Fehér Jancsi és zeuekura szolgáltatja, a vendégek ellátásáról egy szatmári jónevfl vendéglős és ezukrász fognak gondoskodni. Fogatok elhelyezéséről gondoskodva lesz. Vasúti menetrend: Érkezés este: Szatmár-felől 7 óra 38 p. Ivirdly- házu-felé 6 óra 37 p. Indulás reggel: Szat- tnár-felé 8 óra 35 p, Királyháza«felé 6 óra 40 p. A vonatok érkezésénél a rendezőség díjtalan kocsikat bocsát a t. vendégek rendelkezésére. — Ellenőri kinevezés. A m.-kir. pénzügyminiszter Gyúró István helybeli kir. állampénztári tisztet a kiskőrösi állampíénz- tári hivatalhoz ellenőrré nevezte ki. — Tanítónői kinevezés. A vallás és közoktatásügyi miniszter Szerdahelyi Lenke dengelegi állami elemi iskolai helyettes tanítónőt ugyanezen állami elemi népiskolához rendes tanítónővé nevezte ki. — Dr. Steinberger Ferencz, nagyváradi kanonoknak, városunkhoz való meleg ragaszkodásának megható jeléül közöljük az alábbi sorokat, amiket a zeneiskola szervező bizottságának egyik tagjához intézett. Kedves Barátom 1 Igazad van: Szatmáruak joga van az én szivem meleg érséséhez, amidőn a város kulturális vagy mát érdekei áldozatot várnak a társadalomtól. Nagy volna az örömöm, ha u Te páratlan agilitásodból létesülő zene-intézet javára nagy összeg erejével állhatnék oldalatok mellé; de mert sok oldalról vagyok uz irgalmasságot váróknak czélpontja, vegyétek a mai napon u Te nevedre utalványozott csekélységet városunk iránt vuló meleg érdeklődésem és Irántatok való nugyrabecsülésem jeléül, akik u zászlót a nemes város érdekében erősen tartjátok kezetekben. Isten veled I Nagyvárad, 1903. jul. 25. Baráti üdvözlettel Steinberger Ferenc». — Truby meséi czimen legközelebb megjelenendő kötetjére Steinkogler János főispáni titkár előfizetést hirdet, s e tárgy ban a következő előfizetési felhívást adta ki: „Tisztelettel kérem a könyvkedvelő közönséget, hogy e szeptemberben „Truby meséi“ czim alatt megjelenő füzetemre 2 koronával és 50 fillérrel előfizetni s a gyűjtő iveket s előfizetési dijakat a példányok száma iránt való tájékozódhutás czéljából legkésőbb augusztus hó 15-ig alulírotthoz beküldeni méltóztassék, — Gyűjtőknek tiz előfizető után tisztelet példány nyal szolgálok. Nagykároly, 1903. julias hó. Steinkogler János.“ Ha az előfizető a műnek postán való küldését kivánná, úgy a bérmentesítésre 45 fillér küldendő. A könyv Morvái János ezat- márnémetii könyvnyomda tulajdonos kiadásában fog megjelenni, I a ezég jóhirneve kezeskedik annak csinos kiállításáért. Ajánljuk a könyvet uz irodalomkedvelők figyelmébe. Szerzőtől lapunkban is jelentek meg már tárczaközlemények, melyek szerző jó izü humoráról s eleven tolláról tauuskoduak. A Steinkogler János régebben megjelent munkáiról a Fővárosi Lapok 1890. évi február 15-én megjelent 45-ik száma a következőleg emlékezik ineg: „. . . könnyedén elbeszélt apró eseményeket ad elő saját életéből, gyermekkori, diákköri reminiecentiák, apró szerelineskedések, melyeknek mind ő itta meg a levét, füstbe ment lakodalma, barátjainak házas élete, a vidéki élet irvák le bizonyos elevenséggel . . . Tizenkét upró történet van e könyvben, kö/.tük egy-két komolyabb tárgyú is.“ — Tűzoltó egyletünk által a disz érmek kiosztása alkalmából a Kossuth kertben rendezendő népünnepély igen érdekesnek és látványosnak ígérkezik. Az ünnepély tudvalevőleg aug. 20-án Szent István napján lesz, s igy nem csak a városi közönségnek, hanem a közeli falvakból besereglő népnek is alkalma lesz egy szép mulatságban gyönyörködni. A tűzoltó őrtanyáról fog a menet elindulni, melyet virágkorzó, vezet be. A Kossuthkertben érdekesebbnél - érdekesebb mutatványok lesznek láthatók. Az ünnepély előkészítő munkálatai nagyban folynak s legközelebb már n teljes programúi is közölve lesz a lapokban. — A szatmárnémeti iparos olvasókör folyó év augusztus 2 ik napján saját helyiségében, (Csokonay-utcza 4-ik szám) házias táncz mulatságot tart. Belépti dij személyenként 1 korona 20 fillér. A vendégek ellátásáról házilag lesz gondoskodva. Kezdete pontban 8 órakor. A mulatság kedvezőtlen időjárás esetén is megtartatik. — Anna bál Bikszádon. Julius huszonhatodika a vigasságok napju. Az öreg Gregoriánus naptár egyetlen egy szentjének névünnepét nem ülik meg akkora fénynyel és pompával mint Szent Annáét. Az Anna bálok divatja még a régi, jó pátriálkális időből származott mi reánk s kiváltkép fürdőhelyeken nagy az Anna bálok népszerűsége, annál uz oknál fogva, hogy épen a fürdő szezon derekára esik. Vármegyénk egyik kies fekvésű fürdőjében, Bikszádon szotnbuton este tartatott meg az Anna bál, mely kitünően sikerült. A vármegyéből sokan vettek részt, kik a fürdőző vendégekkel kellemesen szórakoztak vidám czigány- zeue mellett. A mulatságon városunkból is sokan vettek részt. — Humorisztikus elite estély a czime annak a pompás mulatságnak, a melyet a szatmári fiatalság rendez, a szatmári zenede javára. A mesés műsorból álló hangverseny minden várakozást felül fog múlni, mert a rendezőség úgy állította össze a progrummot, hogy a közönség az első számtól kezdve, az utolsóig a derült hangulatból ki ne essék. Az estélyen valósággal szenzá- czió számba megy a szeczessiónista gyorsrajzolók karikatúrája, a gramofon duett, de mindezt felülmúlja signore Fregoli, a nápolyi tanár, a kit ez estére óriási költségek és rábeszélések árán szerződtetett a rendezőség. A hangversenyen Szilágyi Erzsiké, Wodiáner Mariska, Benkő Miksa, Haviig Miklós, Haunvaid Lajos, Lukácsi Mátyás, Litteczky Endre és Majáik Árpád és Szerdahelyi Károly működnek közre. A rendezőség tekintve, hogy a Kossuth-kerti kioszk hangversenyterme az óriási közönséget befogadni nem képes, a jegyeket csak korlátolt számban adta ki, a miért ajánlatos a jegyeket, melyek áru 1 korona, megvásárolni. — Vasúti internátus. A városi tanácsnak a városunkban in. kir. állumva- suti tápintézet'ügyében a keresk. minisztériumhoz intézett felterjesztésre értesítette u város közönségét, hogy a tápintézet létesítése iránt a tn. kir. államvasutak igazgatóságával kötendő és az előző tár- gyalások során létrejött megáll ipodások alapján a város közönsége részéről 1902. évi ápril. 4-ón kiállított szerződés érvényre emeléséről ez idő szerint nem gondoskod- hatik, mert az igazgatóság által a kérdéses építkezésekre vonatkozólag utasítása folytán előterjesztett terv és költeégszámitás szerint a tápintézet épülete és mellékinunkálatai 500.000 kor. költséget igényelnek, a szerződés értelmében rendelkezésre jutó 400.000 koronával a munkák fedezete biztosítva nincs. Erre való tekintettel s miután meggyőződött arról, hogy az igazgatóság által az építkezésnél korábban alupul vett munkálatok, a kielégítésre váró méltányos igények csorbítása nélkül a szerződés által biztosított összeggel megengedett keretre nem szoríthatók, az igy felmerülő többköltség fedezetéről kellett gondoskodnia. Ehhez képest a miniszter utasította egyidejűleg a m. kir. államvasutak igazgatóságát, hogy u tervbe vett tápintézetnél mutatkozó 100.000 kor. többköltség, valamint a kölcsön szerződés megkötésénél várható és 25—28.000 koronára tehető árfolyam különbözet fedezéséről uz építkezésnek 1904-re való elhalasztása mellett a jövő 1904. évre gondoskodjék. Ezen elhatározása folytán a t.-ípin- tézet építésére és használatába vételét illetőleg a szerződésben kitüntetett határidők megváltoztatandók lévén, felhívja u ni. kir. államvasutak igazgatóságát, hogy a szerződésre vonatkozó, nemkülönben bekövetkezett államosítása folytán szintén módosuló határozmányait Szatmárváros közönségével egyetérlőleg megfelelően szövegezze s uz igy kiállított s aláirt szerződést hozzá terjessze fel. — Huszár és tüzérségi laktanya építés. A m. kir. honvédelmi miniszter értesítette a törvényhatóságot, hogy azon ajánlat, mely szerint az ezfcn városban egy lovassági pótkeret és lovagló üteg osztály részére előállittatni tervezett laktanyák más építési telken és uj tervek alapján a Grün- wald és Schiffer ezég által és egyidejűleg építtessenek fel, a cs. és kir. közös hadügyminiszterrel egyetértőleg elvileg elfogadja. Minthogy pedig a város törvényhatósági bizottságának folyó évi április 21 én tartott rendkívüli közgyűlésén hozott határozat szerint ezen férőhelyek fentartásának kötelezettsége lehetőleg a katonai igazgatásra lesz hárítandó (még pedig valamely megállapítandó átalány összeg ellenében, ennélfogva megjegyzi, hogy a város e kívánsága az 1879-ik évi XXXVI. t ez. 35. §-a rendel- kezéseiuek nem felel meg; és a közös had- ügyminiszter csakis úgy volna hajlandó kötelezettséget magára vállalni, ha a törvény- hatóság a laktanyák rendelkezésre bocsátását e feltétel elfogadásától tenné függővé; ez esetre azonban kikötné a miniszter, hogy az általános építési tervezetnek újólag való szerkesztése alkalmával a tervezethez, minden előállítandó épület összes részeire kiterjedő, pontos épület leirás csutoltassék és hogy az építkezés csakis katonui szakközegek vezetése alatt foganatosittuthussék, mely vezetőségnek az építendő laktanya átengedésével szemben ugyanazon hatáskör volna biztosítandó, mint ez a katonai igazgatás által vállalkozási utón eszközölt építkezések keresztülvitelénél történni szokott. Úgy « szerkesztendő általános építési tervezet, mint a részletes építési tervek is miniszteri felülvizsgálat alá lesznek terjesztendők. Felhívja ezekután a törvényhatóságot, hogy az általános építési tervezet szerkesztése czéljából a beszállásolásé törvények végrehajtási utasításának az 1895. évi XXXIX. t.-cz. 4. §-át magyarázó rendelkezései értelmében eljárni hivatott helyi vegyes bizottság kirendelése iránt, a már megfelelőleg értesített 6. búd test parancsnokságával egyetértőleg minél előbb intézkedjék és az ezen bizottság által szerkesztendő általános épitési tervezetet minél előbb terjessze fel. — Magyar név. Hjrch Miklós helybeli épitési vállalkozó nevét belügyminiszteri engedélylyel „Révi“-re változtatta. — Honvédek nyugdija. Üdvös rendeletet adott ki a napokban a vármegyei alispáu. Utasitotta a községi elöljáróságokat, hogy hozzák nyilvánosságra azon körülményt, miszerint mind azon 1848—49 ik évében besorozott honvédek, a kik nyugdijra igényt tartanak, azouban honvéd iguzolványnyal nem birnak, a vármegyei levéltárban őrzött állítási lajstromokból igazolványt szerezhetnek.