Szatmár és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-25 / 47. szám
SZATMlR ÉS VIDÉKÉ. évben felállítandó felekezeti iskolákhoz szükséges tanitói állásokat a pályázatot meghirdetik, hogy azok közül akadjon egy is, a ki pályázati kérvényét benyújtsa. B. Apróságok. Az országházban nagy szenzáczió történt, a „Gutterhatte“ vitában Eötvös Károly is felszólalt és mondott egy olyan beszédet, a milyen az uj palotában még nem hangzott. — No ennek is ideje volt már — jegyezte meg Bögre ur — annyi üres szalmacséplés után egy igazán okos beszédet is hallani. * — Apuka, mit csinált az a Nessi bácsi, hogy most annyit emlegetik ? — Az gyermekem, az „Isten áld meg a magyart“ énekelte. — De hát olyan nagy bűn az a katonáéknál, ha egy magyar ember azt énekeli. — Majd megtudod gyermekem, ha önkénytes leszel. * Mint a ténylegesitésre váró szabadságolt állományú tartalékos lovasitott nép felkelők helybeli főparancsnoka a napokban egy rendeletet kaptam, a melyben a had vezetőség meghagyja., hogy 8 napon belül tegyek jelentést arról, mi a véleményem a Nessi ügyről. Diplomatikusan feleltem: — Nessi ügyet nem ismerek ; nálam sem mint felperes, sem mint alperes elő nem fordul. * A káptalani ügyvédség betöltése lévén napirenden, tőlem is kérdezte valaki, hogy kit tartanék arra a legkompetensebbnek. — Magamat — mondom neki — csak az a baj, hogy a káptalan nincs velem egy véleményen. * Perel az asszony az urával, hogy minden este valami czimen kimarad. Szombaton dalestély; vasárnap kaszinó szentelés; hétfőn születésnap; kedden disznótor; szerdán „Ezres“ nagy tanácsa. — Remélem, hogy csütörtökön végre . itthon maradsz ? — Dehogy maradok ham, hiszen akkor búcsúztatjuk Lengyel Józsit, onnan már csakugyan nem lehet elmaradni! 1! * Az elmúlt héten két komorzáni embert halálra Ítélt az esküdtbiróság. Képzelem, Báli Mihály hogy csóválta a fejét odahaza, mikor az újságot olvasta, s milyen megelégedve dörzsölte a kezét, mikor arra gondolt, hogy ismét eljön Szatmárra. Mert hát nincs is neki sehol olyan becsülete, mint minálunk, itt még vacsorát is rendeznek a tiszteletére. * Kiküldött tudósítónk a kulcslyukon keresztül bepislantott először a Dobje Alexa, azután a Bura Juon börtönébe, s elmondta, hogy az utóbbi a füle tövét vakarta, mig a másik, a ki háttal állott az ajtóhoz, meredt szemekkel nézett a padlóra. — Hát csak ennyi az egész ? — kérdem tőle. — A mit láttam, igen, de ha parancsolja, irok én róla akár két oldás referádát. Demeter. adásokat f, hó 29-én fogja megtartani s egyben intézkedett a helybeli m. kir. honvéd parancsnokság megkeresése iránt, hogy a honvéd zenekart ez időtől kezdve a színház részére átengedje. A színházi czukrásza- tot Hronyecz Antalnak adta át, s két gesztenyesütőnek, a kik a város vasbódéit bérlik megengedte, hogy felváltva — egyik nap egyik s a másik nap a másik — a színház bejáratánál gesztenyét árulhassanak. Tekintve, hogy a színházi idény ez évben sokkal rövidebb, mint u megelőző években volt, remélni lebet, hogy a közönség az előadásokat tömegesebben fogja látogatni. — Színházi műsor. Krémer Sándor színtársulata f. hó 29-én szombaton kezdi meg színházunkban az előadásokat. Krémer Sándor az első heti műsort következőleg ezredesei“ Szombat: „Lőtt .Gálám bodi Sándor“ ,Otthon“ (színmű). egy HÍREINK. — Lapunk jelen számához fél iv melléklet van csatolva. — Városi rendkívüli közgyűlés. Városi rendkívüli közgyűlés lesz november hó 27-én délután 3 órakor. Tárgyak : A hi- teeitő küldöttség kirendelése, a hitelesítés helyének és idejének meghatározása. Az árva tartalékalap törzsvagyonná leendő átalakítása. Az állami népiskolák helyéül megvásárolt Rákójzy-utcza 25., 23. és Szinház- köz 3. házszámu belsőségnek felsőbb rendelet folytán, a szatmári róm. kath. püspökkel leendő elcserélése, illetve eladása és ezek helyett ugyanezen czélra megvétele. — A polgármester Budapesten. Pap Géza polgármester u napokban Budapesten volt, mely alkalommal tisztelgett Láng Lajos kereskedelmi s br. Fehér vary Géza honvédelmi miniszternél; előbbinél a szatmár-bikszádi vasút ügyében nyert kedvező választ, a mennyiben a miniszter megígérte, hogy a tervezett vasút építés uz államvasutak kezelése ulatt marad; a honvédelmi miniszter pedig egy ezred huszárság- nak Szatmárra helyezése iránt tett kedvező Ígéretet s megígérte, hogy a város kérelmét pártoiólag terjeszti a közös hadügyminiszter elé. — Színházi hír. A sziniigyi bizottság tegnup tartott ülésén tudomásul vette a színigazgató jelentését, mely szerint az előállította össze: (operette). Vusárnap: (népszínmű). Hétfő: Kedd: „Czigánybáró“ (operette). Szerda „Éd es otthon“ (vígjáték újdonság). Csütörtök : „Lotti ezredesei“ (másodszor). Péntek: „Csikós“ (népszinmű). Szombat: „Svibákols“ (operett újdonság). — Egyházi kinevezések. Meszlé- nyi Gyula megyés püspök a helybeli kir. knth. fitunitó képzőnél megüresedett tanári állásra Holczman Béla fehérgyarmati segéd lelkészt, Firczák Gyula munkácsi g. k. püspök Spiry Elek lnsztóczi adminisztrátort, Spiry Endre németi állami elemi iskolai tanító fiát, Lasztóczra plébánossá nevezte ki. — Előléptetések. A pénzügyminiszter Schnébli Károly nugykárolyi pénzügyi fogalmazót a X. fiz. oszt. első, Lengyel Gerő pénzügyi fogalmazót a X. fiz. oszt. második fokozatába; az országos hataszteri felmérés rendszeresített tiszti létszámában Tiefenthaler Rezső kataszteri mérnököt a X. fiz. osztály második s Südi Aladár kataszteri mérnöksegédet a XI. fiz, osztály második fokozatábn 1902. nov. 1-én kezdődő érvénynyel előléptette. — Alapítványi hölgy, ö császári és apostoli királyi felsége folyó évi november hó 3-án kelt legfelsőbb elhatározásával urai Uray Margit bárónőt a suvoyai her- czegi hölgyalapitvány tiszteletbeli hölgyévé méltóztatott legkegyelmesebben kinevezni. — Esküdbiróság elnöke. A deb- reczeni Ítélőtábla elnöke a szatmárnémeti törvényszéknél szervezett esküdbiróság elnökének az 1903. év folyamára dr. Papolczy Gyula Ítélőtáblái bírói czim és jelleggel felruházott törvényszéki birót, az esküdbiróság elnökének helyettesévé pedig ugyanezen időtartamra dr. Dezső Kálmán törvényszéki birót jelölte ki. — Katonai szemle. Lovag Microvs Vilmos cs. és kir. vezérőrnagy, ungvári dandárparancsnok f. hó 21 én városunkban a közös helyőrség póttartalékosai felett szemlét tartott. — Kitüntetett puskamüves. O felsége a király Urbán Ferencz cs. és kir. 5. gyalogezredbeli puskamüvest a koronás ezüst érdemkeresztel tüntette ki. — Nemeslelkü adomány. H>helein Károly kanonok, a kath. kaszinó elDÖke, ki uz egylettel szemben már többször kimutatta szeretetét s áldozatkészségét, újabban a kaszinó czéljairu 200 koronát adományozott. — Uj alapitó tagok. A székes káptalan tagjai közül Szabó Norbert nagypró post, Pemp AntnI, Dr. Lessenyey Ferencz s Hámon József kanonokok egyenként 100 koronával a kath. kaszinó alapító tagjai lettek. — Joggyakornokok kinevezése. A debreczeni ítélőtábla elnöke dr. Fekete Jenő helybeli s Fiilöp Károly debreczeni tsz. díjtalan joggyakornokokat segélydijjus joggyakornokokká nevezte ki. — Adomány. Az áll. el. iskolába járó szegény sorsú növendékek felruházási alapja javára t. Schlosszer Mártonná úrnő felhívására Ditrich Richárd ur 6 koronát, Katona Bertalan ur pedig 2 koronát voltak szívesek adományozni, mely kegyes adományokért — a segélyre szorult növendékek nevében — hálás köszönetét nyilvánifja. Az áll. el. tanító-testület. — Áthelyezés. Az igazságügyminiszter által nem rég a sárbogárdi kir. járás- bírósághoz kinevezett Ficzere János írnok hasonló minőségben a máramaros-szigeti járás- bírósághoz helyeztetett át. — Esküvők. Szűcs József helybeli tekintélyes kereskedő szombaton tartotta esküvőjét Ináncsy Margit kisasszonynyal, Inán- csy Károly gazdasági s iparbanki vezérigazgató sföldbirtokos kedvesés müveit leányával. Az esketési szertartást Selyeby Géza csuholczi ev. ref. lelkész, végezte, a násznagyi tisztet Mándy Benő nyug. lelkész töltötte be. — Fehér Endre kir. kataszteri mérnök, a munkácsi felmérési kirendeltség vezetője tegnup fogadott örök hűséget Haeffner Margit kisasz- szonynak, özv. Haeffner Zsigmondné kedves és szeretetre méltó leányának. Mindkét ifjú párnak zavartalan boldogságot kívánunk. — Fényes esküvő folyt le közelebb Budapesten a jezsuita atyák Jézus szent szivéről elnevezett József utczai templomban. Bellusi Baross Pál esküdött örök hűséget urai Uray Mariskának. Násznagyok voltak a vőlegény részéről bellusi Büros Gyula, a menyasszony részéről jékei Jékey Zsigmod orsz. képviselő. Első nyoszolyó leány volt Jékey B-ila vőlegényével Komjáthy Pállal. Az esküvőt vidám vacsora követte az országos kaszinó termeiben. _ Esküvő. Rácz István ev. ref. tanító sonkádi lakos, Rácz István volt fő- gymnasiumi tanár fia f. hó 24 én esküdött örök hűséget Dobrai Róza kisasszonynak, özv. Dobrai Istvánná bájos leányának. — Dalestély. Koszosus dalegyletünk f. hó 22-én ’ szombaton a város intelligens s dalszerető közönségét egy minden tekintetben művészi sikerű daleslélylyel lepte meg. A kaszinó termeit szép számú közönség töltötte be s a dalosok precziz, összevágó énekét az est folyamán több ízben megújuló tapsviharral jutalmazta. A dalok ugyanazok voltak, milyekkél a dalegylet Nagybányán újabb dicsőséget szerzett a magyar dalnak. A kitünően betanult darabok itt sem téveszték el hatásukat, azok mindegyike a közönség jól megérdemelt tetszésével találkozott. Madzsar Bella művészi szavalata, nemkülönben dr. Fechtel Jánosnak a nagybányai útról irt szellemes és ötletes felolvasása s Mondik Endre remek szóló éneke mindmegunnyi gyöngye volt a programtanait. A műsor végeztével kezdetét vette a táncz, a fehér asztaloknál a vidám, társas szórakozás, hol a jó kedvre hangolt dalosok programtnon kivül még húrom darabot énekeltek, mondanunk sem kell, gyújtó hutással. A jól sikerült dalestély éjfél után ért véget, kik ott voltak, egy kedves, kellemes est emlékével távoztak. — Matiné. Folyó hó 23-án vasárnup tartotta a „Kölcsey kör“ a városháza nagy termében igen nagy, különösen hölgy közönség előtt matinéját. A műsor igen érdekes éa változatos volt, a szereplőknek csak elismeréssel és dicsérettel adózhatunk. Kiss József „Trombitás“ czimü igen szép költeményét tz.vaka Bankos Jo/.efiu kisasszony, igazán átérzett és kitűnő előadásban. Szép számok voltak a katona zenekar által előadott Mendelsohn „Fingálbarlang“-júnak nyitánya és még „Feer Gynt“ operájából előadott részletek, melyeket a közönség zajos tapssal jutalmazott, úgyszintén Melles Emil gör. katli. főesperes ur, lapunk jeles tollú munkatársának felolvasása, melyben igen szépen fejtette ki, hogy mennyire negligen- ciával viseltetik a társadalom a magyar gör. katolikusoknak azon törekvése és czéljával .szemben, hogy egyházukban a mugyar liturgiát megtartsák és törvénynyel szentesítsék, különösen a magyar nők figyelmét hívta föl, hogy a hol tehetik, agitáljanak ezen nemes eszme érdekében. Hiszszük és reméljük, bogy, a siker nem marad el, a miben az elismerés és érdem oroszlánrésze mindenkor őt fogja illetni. — A minden pontjában szépen sikerült matiné egynegyed 1 órakor véget ért. — A kath. kaszinó ünnepe. A kath. kaszinó kedves ünnepség színhelye volt az elmúlt vasárnapon. Újonnan átalakított helyiségét e napoD szentelte föl Hebe- lein Károly kanonok, a kaszinó lelkes, iigy- buzgó elnöke s ugyancsak ekkor leplezték le Meszlényi Gyula megyés püspöknek, a kaszinó védnökének s bőkezű adakozójának arczképét díszközgyűlés keretében. Ä kaszinói ünnepélyt megelőzőleg dr. Irinyi Tamás s Dr. Fodor Gyula alelnökök, Ratkovszki Pál, Hauschka János Kovács Gergelyből álló küldöttség tisztelgett a kaszinó képviseletében Meszlényi Gyula püspöknél, kö- szönetüket kifejezve ama áldozatkészségért melyet a főpásztor a kaszinó érdekében tett. A püspök a küldöttséget igen szívesen fogadta s minden egyes küldöttségi tagot saját arczképével ajándékozott meg. 10 óra után már gyülekezni kezdtek a tagolt az ünnepség színhelyén. Fél Hérakor Hehelein Károly kanonok fólszentelte uz összes termeket s azután kezdetét vette a díszközgyűlés, melyen a székeskáptalan összes tagjai, kaszinói tagok s képviseletileg az 5. gyalogezred tisztikara is megjelentek. A gyűlést 11 órakor lendületes szép szavukban Hehelein Károly elnök nyitotta meg, kinek gyönyörű beszédéből Csomay Győző gyorsírói feljegyzése nyornáD közöljük a következőket : „Öröm és hála hozta össze ez ünnepi közgyűlést. Az öröm forrása az, hogy u kaszinó czéljának megfelelőbb kibővítést nyert. A hálát pedig a kaszinó az öröm kegyes okozója iránt érezi és fejezi ki. A püspök ur Öméltósága a kibővítésben igen nagy adományával kegyes volt a kaszinót megsegíteni, Ö Isten és emberek iránt vuló szeretetónek bőségét önti szüntelenül mindenfelé, e szeretetnél fogva híveinek lelkét fölemeli az életnek nehéz aSf?0<Í“^uria* közzüi egy megnyugtatóbb, egy boldogitóbb magaslatra; mindent előmozdít ügy szerető buzdításával, miként nagy adományával, a miben csak Isten iránti hűséget, emberek iránti jótékonyságot tapasztal; mugasról irányzott nemes tekintete meglátja, jóságos szive megérzi | szükséget. Hogy ||||| | jóltevő iránt le nem róható navv 1 Ifi gj ért fog® nincsen vé<fjóltevő iránt le nem róható nagyKpí a kaszinónak élő Ó9 emlékezeti H saját helyisége számára megfestette pök ur arczképét, hogy hódolat, tiszf?' és szeretet nemes érzelmeivel »0nd j- mindenki, a ki a kaszinó helyiségd' megfordul, a kegyes pátrónusra.“ •• L A lelkes éljenzéssel fogadott szép K széd után dr. Fodor Gyula alelnök ványára a közgyűlés az elnök beszédét na& lelkesedéssel jegyzőkönyvbe iktatta. Az 'jp nők ezután a közgyűlés nevében köszönet t mondott mindazoknak, kik az épitési mg gálatoknál tevékeny részt vettek, névszeri/i dr. Irinyi Tamás, Dr. Fodor Gyul^ nőknek, Léber Antal várost főerdészne|,* Komka Alajosnak és Mondik Endréiiáj ’ Irinyi Tumás dr. indítványára Dittler fr ’ ronez építésznek s Scherling Antal ftíítg fényképésznek szintén köszönetét szavazott A püspök arczképe kitünően sikerült, a lenlevők arról valamennyien elragadtatással nyilatkoztak s nem is késtek a művészszel szemben elismerésüknek kifejezést adni. ES|e az újonnan épitett helyiségekben kitünően sikerült társas összejövetel volt, tánc* vidám szórakozás kivilágos-kivirradtja — Kaszinó estély. A helybeli Társas kör vezetősége egy Dagyon életrevaló eszme megteremtésével foglalkozik mostani- uában. Elhatározta ugyanis, hogy időnként barátságos és kedélyes összejöveteleket rendez oly czélból, hogy uz igazi kaszinói társas életet megteremtse. Hogy pedi<* ezen összejövetek ne csuk kedélyesek, hanem egy. úttal tartalmasak is legyenek, minden egyes alkalommal felolvasás, zene és szavuiat számokkal lennének fűszerezve. Mint értesülünk, első ilyen összejö /etel deczember hó 6-án vagy 7-én lesz, a melyen többen — kiket e téren előnyösen ismerünk nak fellépni. A programul még legesen megállapítva, de a hírek szerint dr. Schönpflug Jenő fog humoros felolvasást tartani s dr. Bö-zörnv{nyi Emilnek ez alkalomra Írott költeményét pedig dr. Koniá- romy Zoltán fogja elszavalni. — A nagykárolyi Kölcsey-egye SÜlet vasárnup d. e. 11 órakor Nagy László egyleti elnök elnöklete alutt tartott választmányi gyűlésén a Csóti Márk távozása folytán megüresedett irodalmi sznkoszályi elnöki állásra Kemény Alajos pénzügy igazgatót választotta meg. A pénzügyigazgutót, ki uz irodalom terén is élénk munkásságot fejt ki, sikerült az elnöki állásra megnyerni. Elhatároztatott továbbá, hogy a téli felolvasási estélyek sorozatait megkezdik s' az eltávozott Csóti Márk s Holczinger Imre tanároknak, kik Nagykárolyból eltávoztak, működésükért köszönetét szavaztak. — Ebéd Hehelein kanonoknál. Hehelein Károly kanonok vasárnap délben fényes ebédet adott, melyen jelenvoltak: Békéssy Géza árvaszéki ülnök, Novak Lajos főszámvevő, Petiin György gazdasági tanácsos. Bodnár György .segédtanfelügyelő, Lengyel Endre földbirtokos. Komka Alajos városi bizottsági tag s Fürst Viktor városi számtiszt, melyen pohárköszön tőt mondott Hehelein kanonok vendégeire, a vendégek nevében Békéssy Géza válaszolt. Az ebéd alatt mindvégig igen kedélyes hangulat uralkodott. — Dr. Wolafka Nándor 10 éves jubileuma. Tíz éve annak, hogy dr. Wolafka Nándor v. püspök Debreczenbe ment plébánosnak. Hívei megragadták az alkalmat, hogy szeretett lelkipásztoruk iránt sze- retetüket s tiszteletűket kifejezzék s hálát adjanak azért a nagy szeretetérr, fáradh.t- lan buzgóságáért, melylyel hiveinek lelki- üdvét, egyházközségének javát s felvirágoztatását előmozditnnh oly önzetlenül s fáradságot s áldozatot nem kimélő módon igyekezett. Vasárnup 9 órakor iinnepies isteni- tisztelet volt. Mise után tisztelgések következtek. A papság után az iskolaszék tisztelgett Unger Gusztáv főgo ulnok vezetése alatt. Az elemi fiú s leányiskolák részéről egy-egy kis küldöttség élén mondották el a kis szónokok szívből fakadt üdvözlésüket. Az ünnepelt meghatva köszönte meg minden egyes küldöttségnek a szeretet eme nem várt, egyszerű s nem mesterkélt megnyilatkozását s biztosította őket, hogy jövőben is minden tehetségével hiveinek a egyhá/.köz- ségém k javára fog munkálkodni. Magánosok is sokan felkeresték e napon a népszerű püspököt, hogy jókivánataikut kifejezzék. Mi szatmáriak kiket a legkellemesebb emlék fűz a népszerű főpísztorhoz, a szép ünnep alkalmából a legjobb kivánataiukat fejezzük ki. — Hivatal vizsgálat. Dr. M>rgi- tay József pénzügymini-z:eri tanácsos tegnap városunkban időzött s a kir. adóhivatalnál az egyenes adó ügykezelését megvizsgálta. — A Honvéd sörcsarnokban na' pontú kétféle kőbányai frissen csapolt sör áll rendelkezésére u sörkedvelő közönségnek» u. in.: Király-sör a szokott árban, Koronasör pedig pohurunkint 11 kr; villás regg«1' nagy választékban. Folytatás a mellékleten.