Szatmár és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1902-10-28 / 43. szám

Tizenkilenczedik évfolyam.

ÚJ!- /

® l ő

Szatmár, 1902. október ^4

TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

MEGJELEN MINDEN KEDDEN.

== AZ ELŐFIZETÉS ÁRA:== Egész évre ... 6 kor. 1 Negyedévre I kor. 50 fill. Fél évre .... 3 » | Egyes szám ára 16 »

Községek, községi jegyzők éa néptanítók részére egész évre 4 korona.

SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL,

hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők:

= Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 6-ik sz. alatt. =

TEXJEIFOKr-SZÁ IVr : 73.

A Szerkesztő lakása I Eötvös-utcza 19-ik szám.

= HIRDETÉSEK = %

e lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett fölvétetnek. Nyilttér garmond sora 20 fillér.

=■■ Hirdetések díjjal elírt fizetendők, smmm

A szerencséről.

E lap mult .heti szamában „Osz- tálysorsjáték“ czimen megjelent vezércikk adja k zeinbe a tollat, hogy egy pár észrevételt az elmondottakhoz ma- iram is megtegyék. A kérdést minden esetre olyannak tartom, a melylyel közszempontból foglalkozni nagyon is hasznos, nem mintha azt lehetne várni, hogy egy vidéki lap ilynemű fejtegetései az általános kórt kiirtani képesek volnának, de a mikor mindenfelől ütik a reklám dobját s Fortuna asszony csábi tó képe ragadja magával a tömeget, üdvös és hasznos dolog hangoztatni azon általános igazságot, hogy az ember boldogulását legkevésbé a vak szerencsétől várhatja, s hogy a munka mindig a legbiztosabb módja lesz az ember gyarapodásának.

És ebből a szempontból igenis helyesek az „Osztálysorsjáték“ czimii vezérczikk fejtegetései. Nagy erkölcsi és vagyoni kárt jelent az, ha az emberek belemerülnek a játékszínvedéi) be, mert ez mindig a komoly munka rovására niegyen. Nincs mondhatni semmi különbség abban, ha valaki nyerni akar és e czélból a kártyát veszi a kezébe, vagy a lóversenyen, vagy pedig az osztálysorsjátékon próbál szerencsét. Itt is, ott is a pénzét veszíti, fogyasztja tőkéjét, esetleg szaporítja adósságát., s miután a munkakedv ezzel egyenletesen fokozódó mértékben csökkenni szokott, s ha csak véletlenül a szerencse csakugyan ked-^ ve7, a mi olyan ritka, mint az osztálysorsjáték egy milliós főnyereménye, matematikai pontossággal lehet előre kiszámítani az anyagi tönkrejutást.

Utolsó már az, mikor az ember csak I szerencsétől várja boldogulását, a legtöbb sikkasztásnál, a tni az utóbbi időben történt, azt látjuk, hogy az illetők játszottak; kártya, lóverseny, börze viszi a szerepet, és a törekvés oda irányul, bogy a bűnös utón elpazarolt pénzeket a szerencsével akarják visszatériltetíii. A mi persze sohasem szokott sikerülni. Nagyon sok sikkasztó abban a reményben nyúl az idegen vagyonhoz, hogy a véletlen megsegíti s visszapótolhatja, a mit hűtlenül elkezelt.

Rászoktatni az embereket a komoly munkára, különösen nálunk, a hol a munkának nincs meg az az általános szeretete, a mely más nemzeteknél az anyagi boldogulás előmozdítója, oly szép feladat, a melyért nagyon is érdemes lelkesedni. És elszoktatni az embereket attól a szerencsétlen hajlandóságtól, hogy szerencséjét a vak véletlenre bízza, a legnagyobb mértékben üdvös foglalkozás. Régi pél da szó, hogy a szerencse olyan, mint a népszerűség, aki keresi, az soha .-em fogja elérni, mig a ki nem jár utána, az előbb u'óbb megtalálja.

Arra nincs példa, hogy a ki komoly és kitartó munka után megalapította szerencséjét, az fáradtságának gyümölcsét, nagy csapásoktól eltekintve, meg ne tartottá volna, ellenben arra igenis van számtalan eset, mikor a váratlan szerencse nagy bősége rövid ideig tartó jólét után ismét elenyészett. A miből pedig az következik, hogy az igazi szerencse nem az, ha az osztálysorsjátékon főnyereményt csinálunk, hanem igenis az, ha a munkát szeretjük, s a mit

munkával szereztünk azt takarékossággal meg is tartjuk magunknak.

Szépen mondja br. Eötvös József: „Csak a munka, csak az, ha- valamit tevénk, boldogít. Csak azon éldelet, melyet önmagunk szerzénk, miénk egészen.“ A ki életét ezen elv szerint rendezi be, az beszélhet szerencséről, mert az első sorban érezni fogja a megelégedésnek azon fokát, a mit a véletlen utján netán szerzett vagyon sohasem fog nyújtani, másrészt, pedig élvezni fogja embertársainak becsülését, is, a mit semmiféle főnyeremény sem képes részére biztosítani.

Az állam nagyon rósz szolgálatot tesz polgárainak, mikor közöttük a szerencsejátékot, terjeszti és kiszolgáltatja őket egy nyerészkedő konzor- cziumnak. Mert az osztálysorsjáték határozottan semmi más, mint az emberek gyengeségére alapított spekuláczió, s annál károsabb minél nagyobb mértékben sikerül híveket, szereznie. A könnyű és hirtelen való meggazdagodás vágya egyformán szerencsétlenség úgy arra, a kinél a véletlen teljesíti, mint különösen azokra, a kiknél ez mindvégig kielégítetlen marad. Ez a vágy ellentétben áll a munka sze- retetével, már pedig az államnak feladata csak az lehet, hogy polgárai között a munkát tegye népszerűvé annál is inkább, mert ez áldásthozó nem csak a polgárokra, hanem magára, az államra is. De hát fájdalom, azt az állam maga is nyerészkedési szempontból fogja fel, megadóztatja az emberek gyengeségét, s hogy az ily czimen befolyó adó minél nagyobb legyen, szükséges és kívánatos az álOJ 1 O

lamra nézve, hogy az a gyengeség

növekedjék. S tényleg úgy látszik, hogy növekedik is. Ma már az osztály sorsjáték olyan széles alapra van fektetve, hogy közzel egy millió .ember vehet, benne részt, | ha meggondoljuk, hogy ez a millió ember többnyire felnőtt és hozzá intelligens ember, méltán aggodalommal nézhetünk a jövőbe, hogy hová fogunk jutni, ha ez a megkezdett, utón tovább is igy fog haladni, a mihez pedig a kilátások hatalmasan növekednek.

Küzdeni ez ellen az irány ellen po’gári kötelesség | czélt. érni, bárminő kis mértékben is, áldásthozó. Megértetni az emberekkel, hogy az igazi szerencse nem az, ha a sorsjátékon nyereményt csinálnak, hanem igenis, ha boldogulásukat az arra hi- vatott utón, hasznos munkával igyekszenek elérni, szép és nemes foglalkozás, s magam részéről csak helyeselni tudóin, ha egy vidéki lap figyelme erre is ki terjed.

Igaz, hogy a vagyon tekintélyt ad, akárminö utón jutunk is hozzá, de egy millió ember közül nagyon kevés az, a ki az osztálysorsjátékon vagyonhoz juthat, mig ha az a millió ember a munkát veszi alapul, bizonyára a legnagyobb része boldogulni fo° s szerencsétlenné nem fog válni egyik sem.

Nyújtsunk kezet a szerencsének, de az nem azt jelenti, hogy a sorsjegyet vásároljunk, hanem igen is azt, hogy miután a kezünk a munkára van rendeltetve, ragadjunk meg minden alkalmat a munkára, s akkor boldogulni fogunk, mert az igazi szeren- cse a munkában van, s a ki o t keresi, az meg-is találja. K. M,

lelke , kisért ott éjjelenkint. A cziga'ny trombitás emlékezett is arra, hogy a mikor ők a jägerek szakaszat felváltották, meséltek azok valamit, hogy a Muena han korcs- márosa ledobta feleségét a hegyről a mélységbe, mert megcsalta őt egy hitetlen svábával. A kisértet nem lehet más, mint ez az asszony lelke, ki az erdőben lakik s éjjelenkint elmegy a patak medréhez teme tetlen testét megsirami.

— Fiuk — mondja Bajom frajter, egy hatalmas alak — háiha megkeresnők az asszony holttestét és eltemetnők, akkor nem kisértene lelke többé.

— Csakhogy, ha azt észre venné az a bolondos túréin, — vágott közbe a czi- gány, — a hegyről szikladarabokat gurítana le reánk s agyonütne bennünket. — Hát nem tudjátok ti azt, hogy a hűtlen asszonynak addig kell bűnhődni, mig az ura éli Ezt igy parancsolta meg a nagy Allah az ő igazlelkü híveinek. Már pedig Allah parancsa szent, azt meg kell tartani.

— Végre is csak be kell jelentenem a hadnagy urnák — fejezte be a tanácsko zást Szabó führer ur. — El is indult az iroda felé. Hanem az alig húsz lépésnyi utón megállt húszszor is, nem egyszer. — Félt a hadnagy haragjától s gunyjától. — De végre is csak be kellett mennie.

— Hadnagy urnák aláson jelentem ... itt elakadt szava.

— No mi az? — látva, hogy Szabó csak himez-hámoz, gúnyosan veti oda,

csak nem valami uj kisértet üz tréfát magokkal ?

— De bizony az, jelentem aláson; hanem nem uj az, hanem a régi.

— Hát ugyan nem szégyellik magokat?. Nem tanulták magok az iskolában, hogy kisértet nincsen ?

— Pedig ez az... Ez nem káprázat, nem csalódás. Láttuk az este is; látjuk egy hét óta minden éjjel.

— Na hát csak gyönyörködjenek benne tovább is.

— De hadnagy urnák aláson jelentem, az emberek már félnek az őrségre menni.

— Mit? félnek? — pattant fel székéről a hadnagy — kiköttetem sorba az egész szakaszt, ha ezt még egyszer ki merik engedni a szajokon. — Katónak magok? Szégyeljék magokat.

Hosszú orral távozott a führer a hadnagy úrtól. — Na megálljatok majd megmutatom én nektek — gondolta — hogy ha életembe kerül is, rálesek a kisértetre s lelövöm. Nem szólt senkinek egy szót sem szándékáról, — csak a hadnagyot kérte meg, másnapra vezényelné ismét őt a magazinhoz őrparancsnoknak s engedje meg neki, hogy lelőhesse a kisértetet. A hadnagy teljesítette kérését.

Másnap nagyon nehezen várta Szabó, hogy előbujjon a hold; elhatározta, közel 1 húzódik a kisértet útjához s egy lövéssel I leteríti. — S minthogy pedig a trombitás

sbádi czipöraktárát

i 'HB Közvetlen a Panonnia = par* .... szálloda mellett!

TÁ

RCZA.

A kísértet.

Irta: Erdőssy Vilmos.

1897 ben a jabukai határőrszakasz parancsnokának a puskaporos magazin őr- parancsnoka azt a különösen hangzó jelentést tette, hogy a magazin közelében éjjel kisértet jár.

— Eh, maga szamár I — volt a hadnagy rövid, de velős felelete.

— Hadnagy urnák aláson jelentem, én is ezt mondtam tegnap a Gombos káplárnak, a mikor ezt nekem újságolta, de a ma éjjeli őrszem is látta, igy hát nem üres beszéd, a mit mondok.

— Üres is, szamár is, most pedig elmehet. Führer létére szégyelhetné magát, hogy ilyen anyámasszony katonája.

A führernek tehát hallgatni és menni kellett.

Másnap, harmadnap azonban csak látták az őrök a kisértetet. Nagyobb biztonság okáért az egész őrség fenn maradt éjfélig, hogy mind láthassák, meg aztán nehogy kísérteibe vigye az egyedül álló őrt. Négyen talán majd csak meggyőzik ? Szívok hangos dobogása azonban azt árulja el, hogy félnek bizony ők még így is. — Azt hitték, hogy a kisértet még a Mannlicher puskákat .is megbűvöli s visszafelé sülnek azok el.

____________________

Lá

tta ma is az egész őrség, melyet ismét Szabó szakaszvezető vezényelt. A mint a hold előtujt a jabukai magaslat mögül, a magazin mellett elterülő kis erdőből kibújt a kisértet is. — Négy méter magas is volt s hosszú lábaival oly gyorsan lépkedett akár csak egy afrikai strucz- madár. — Fehér volt tetőtől talpig. — Nem volt azon egy fekete pont sem. — Az erdőből egyenesen a Muena han felé tartott, — s egy patak vízesésében egyszerre csak eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. A kakasok még nem kukorékoltak lent a faluban, a kisértet ugyanazon az utón, a melyen ment s épp oíy gyorsan jött vissza; — az erdő sűrűségében aztán ismét eltűnt szemök elől.

Ezer lépésnyire lehetett az őrségtől a kisértet útja, de senki sem mer.t közelebb menni, hogy megnézze, hogy is néz ki közelebbről. Ezt ugyan tiltotta a regula is. Három havi szigorú fogsággal büntetik azt a katonát, a ki az őrséget elhagyja ; ugyanennyit kap az őrparancsnok is, a ki megtöri, hogy valamelyik embere elhagyja az őrséget.

Mit volt tehát mit tenni, mint ismét jelentést tenni a hadnagy urnák. — Nemcsak kötelessége volt ez a szakaszvezetőnek, mint legidősebb altisztnek, de azért sem halaszthatta tovább, mert már a legénység nem igen akart az őrségre menni; határozottan féltek tőle. Megvoltak szentül Bvőződve. hoev eav elátkozott iaazhivő