Szatmár és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-01-28 / 4. szám
SZATMÁRES VIDÉKÉ. Melléklet az 1902. évi 4. számhoz. ábrázolni. A darabban főszerepet játszanak még' kívüli!: H. Lévny Berta, Szalui Vilma, Hal may Cornélia, Szilágyi Dezső, ' Győré Alajos, Rédey István, Mészáros Alajos és Csáky Ferenc*. — A szatmári közönség bizonyára nem szorul buzdításra, hogy egy veterán színészt némi elismerésben, megérdemelt jutalomban részesítse. Gondolja meg ami jé publikumunk, hogy midőn Vihary az elmúlt 30 évre visszagondol, hány keserű pillanat vonul el előtte, múltjának küzdelem- teljes működéséből. Szerezzünk neki hát jubileumára annyi örömet mely vele múltjának minden szomorú perezét elfelejteti. — Szoyer Ilonka fényképei. Alig ha részesült még művésznő oly ünnepelte- tésben Szatmáron, mint a minőben Szoyer Ilonkának volt része vendégszereplése alkalmával. Ünnepelte a közönség, az ifjúság pedig tüntető lelkesedéssel vette körül itt időzése alatt, sőt egy emlék albummal is kitüntette, melyben az ifjúság nevét irta bele. Szoyer Ilonka a szép figyelmet most azzal viszonozta, bogy mindazon ifjaknak, kiknek nevét az emlékkönyvben olvasta, elküldte sajátkezű aláírásával ellátott legújabb fényképeit. — Színházi hir. „A képviselő u r“ Guthy Soma és Rákosi Viktor.legújabb bohózata színpadunkon szombaton február 1-én kerül színre, mint újdonság! — E kitűnő bohózat, mely a fővárosban határozott sikert aratott, nálunk is kitűnő előadásban fog színre kerülni, a mennyiben a czim- szerepet Szilágyi Dezső igazgató fogja crealni s nagyban fáradozik, hogy a mű minden tekintetben jól adassák elő. — Színtársulatok állomáshelyei. Ballá Kálmán Győr, Berki Férencz R. Lippa, Balogh Árpád B-Csaba, Báródy Károly A. Maróth, Bokody Antal Tata, Deák Péter Sopron, Fehér Károly L.-Szt. Miklós, Föl- desi Sándor Karánsebes, Gáspár Jenő Besz- tercze, Halasy Béla Szentes, Halmay Imre Székes-Fejérvár, Kárpáthy György Körmend, Komjáthy János Debreczen, Köveesy Albert Kecskemét, Kővi Ede Szegszávd, Krecsányi Ignácz Szeged, Kréméi* Sándor Maros-Vásárhely, Kunhegyi Miklós Lőcse, Kolozsvári Nemzeti Színház (igazgató: Megyeri Dezső) Kolozsvár, Leszkai András (művezető, rendező: Rubos Árpád) Arad, Makó Lajos Temesvár, Micsey F. György Vajda-Hunyud, Mezei Béla Nyitra, Monory Sándor Mezőtúr, Pesti I. Lajos Szabadka, Relle Iván Pozsony, Szabadhegyi Aladár Trercsén, Somogyi Károly Nagy várad. Szal- kuy Lajos Miskolcz, Szilágyi Dezső vezetése alatt álló konzorczium Szatmár, Szendrey Mihály Kassa, özv. Tiszay Dezsőné Pécs, Zoltán Gyula Tokaj. — Színházi műsor: Kedden 1902. január 28-án: „F lóri ka szerelme“. Magyar-román népszínmű dalokkal, tánezok- kal 3 felv. Itt másodszor. — Szerdán 1902. január 29-én: „Katalin ez ár nő“. Legújabb operette 3 felv. Itt harmadszor. — Csütörtökön 1902. január 30.: Mészáros Alajos jntalomjátékául: „Liliom fi“. Eredeti énekes vígjáték 3 felv. Irta: S/.igli- gethy Ede. — Pénteken 1902, január 31. Zónaelőadás . félhtslyárakknl: „A görög r a b a z o 1 g a“. Operette 3 felv. Irta: Sidney Jobnes. — Szombaton 1902. február 1-én: Újdonság! Itt először: „A képviselő ur“. Vígjáték 3 felv. írták: Guthy Soma .és Rákosi Viktor. — Vasárnap 1902. febr. :2-án: „F I ó r i k a *s z e r e 1 m e“. Népszínmű jujdonság! Itt harmadszor. — Hétfőn 1902. ifebruár 3-án zóuaelőadás félhelyárukkal: „Liliom fi“. Énekes vígjáték 3 felv. — JKedden 1902. február 4-én Vihary E lean é i* 30 é v e s színész-jubileuma és jutalomjátéka: „ A n g o t — a korfák leánya“. Vig operette 3 felv. Irta: .Lecocque. — Szerződtetések. Krémet* Sándor :a szatmári színház uj igazgatója Gabányiné Rápolthy Katinkát s Csendes Aliozet társulatához szerződtette. — Jutalomjáték. Csütörtökön e hó 30-án lesz szintársulatuuk egyik törekvő, tehetséges tagjának Mészáros Alajosnak jutalomjátéka. Ez alkalomból Szigligety „Liliomffi“ ja kerül színre, melyben a jutalmazandó a czimszerepet játsza. Már magában véve ez a kitűnő darab, melyet városunkban már évek óta nem adtuk, defő- kép.en a'jutalmazandó, — kit bátran nevezhetünk a közönség kedvenezének s kit napnap után ott látunk fáradni u szinen, gyönyörködve diserét játékában — megérdemli, hogy jutalomjátókára zsúfolt ház legyen. Ezzel méltányolva törekvését kimutatjuk iránta tanúsított vonzalmunkat, hogy igy az erkölcsi siker mellett meglegyen az anyagi haszon is, melyre ilyen mostoha viszonyok között színészeink bizony nagyon rászorulnak. — Búcsúzáé. Zoinborba történt át- hclyeztetésem alkalmából ismerőseimnek és barátaimnak, kiktől személyesen el nem búcsúzhattam, ez utón mondok „Isten hoz- zád“-ot kérve őket, tartsanak meg ez után is szives barátságukban és emlékezetükben M i h a 1 o v i t s Miklós pénzügyőri biztos. — Uj főnőknő a vöröskereszt- kórházban. A Vörös Kereszt budai Erzsé- bet-kórházban működő apáczák főnöknője Brunner Martona testvér ezen állásától megvált, miután hosszabb idő óta a bibor- nok berczegprimás udvarában teljesíti az ápolás nemes tisztét. Brunner Murtona testvér, mint főnöknő köztiszteletben állott és érdemeit a király is elismerte, midőn .őt az Erzsébet-érem tulajdonosává kinevezte. A szatmári tartományi főnöknő Brunner Martóna helyébe Ka id fér h a in m er Delp- liinu nővért nevezte ki, a ki azonban ez idő szerint mint. részvéttel értesülünk, betegen fekszik a Vörös Kereszt kórházban. — Nyugalomban. Hirly József Erdőd község köztiszteletben álló plébánosa, ki jun. 1-től nyugalomba vonult, hozzánk költözött s a nyugalom csendes napjait városunkban fogja tölteni. A nyugalomba vonult plébános 3 évig volt h. tanár a helybeli kit*, kath. főgymnasiumban, 13 évet töltött mint plébános Barlafaluban s onnan neveztetett ki Erdődre, hol hi vei között azok szeretetétől környezve 26 évet töltött. Utódjául Láng Ferencz sándorfálusi plébánost emlegetik. — Uj adótárnok. A kir. pénzügy- miniszter Munkácsi Joó Endre nagykőrösi kir. adóhiv. ellenőrt, városunk fiát, az újonnan felállított bácstopolyai adóhivatalhoz pénztárnokká nevezte ki. — Tanítónői kinevezések. A vallás- és közokt.-ügyi miniszter Kamarát h Ottilia oki. tanítónőt, ki tanulmányait a múlt tanévben végezte a helybeli zárdái nő- képzőben jeles eredménynyel, a Rozalina falvi (Mámmarosm.) állami elemi iskolához, Pozder Mária oki. tanítónőt pedig az ara- nyos-im dgyesi állami elemi népiskolához nevezte ki tanítónőnek. — Áthelyezés. A pénzügyminiszter Nutz Ágoston felmérési növendéket a kassai 1. sz. felügvelőségtől hasonló minő- ségben a szatmári 2. sz. felmérési felügyelőséghez helyezte át. — Áthelyezett honvédtiszt.. Lovász Aladár bonvédhadnagy.a helybeli zászlóaljtól a Kassán állomásozó 9. honvédgya- logezredbez helyeztetett át. — Előléptetés. A kir. földmivelés- ügyi miniszter Katona Sándor helybeli kir. folyammérnököt 1902. jan, 1-től a IX. fizetési osztály 2600 koronás fokozatába léptette elő. — Államsegély. A foldinivelésűgyi miniszter téli , népies gazdasági előadások, gazdasági, mezőgazdasági és háziipari tanfolyamok költségeire a szatmárvánnegyei gazdasági-egyesületnek 1600 korona államsegélyt engedélyezett. — Kataszteri kinevezések. A pénzügyminiszter Feliét* Endre a helybeli felmérési felügyelőséghez tartozó munkácsi kirendeltséghez beosztott kát. m.érnöksegé- det mérnökké, Darabánt Jenő helybeli felmérési növendéket hely mek megtartása mellett mérnökségeddé nevezte ki. — Kinevezések. Vármegyénk főispánja Gallacz Ödön vármegyei alszámve- vőt tb; főszámvevőnek, ifj. Andrássy Jenő számgyukornokot tb. alszámvevőnek, a pénzügyminiszter Farkas Sándor erdődi kir. járásbíróság] dijnokot ugyanazon bírósághoz végrehajtóvá nevezte ki. . — A kath. kaszinó sikerült felolvasó ünnepséget rendezett vasárnap este a Czeczilegylet hangverseny termében. A közönség érdeklődése egyre fokozódik a felolvasó ünnepségek iránt, s tény az, hogy a vezetőség oly kedves, szórakoztató prog- rmnmot álíit össze minden egyes esetben, mely az érdeklődést méltán kelti föl a legszélesebb körben. Ily érdekes műsora volt a vasárnapi felolvasó ünnepélynek is, melynek minden egyes pontja nagy élvezetet szerzett a közönségnek, A honvédzenekar vezette be uz est műsorát, előadva Nyári karmester vezetése alatt Rossini gyönyörű nyitányát „Teli Vilmos“ operából, melynek előadása után oly lelkesen zúgott föl a taps, bogy a zenekar számát egy magyar népdalegyveleggel megtoldotta. Nagy érdeklődéssel s figyelemmel hallgatta a közönség. Rud- nyánszky Gyula az országos hirü poéta s fővárosi iró felolvasását ki „Mese két nőről és egy harmadikról“ czimmel pompás rajzát mutatta be három nőnek. A felolvasást zajos derültség kisérte s a felolvasót, ki csupán ez esti szereplése végett fáradt közénk szives készséggel, a közönség élénk tapsokkal jutalmazta az érdemes szerzőt, ki hálából a következő szám után még egy néhány hangulatos versét olvasta föl. A következő szám Orosz Alajos tanár éneke volt. Egyike legrokonszenvesebb, s népszerűbb házi dalosainknak, kinek tömör szép baritonját mindig élvezettel s gyönyörrel hallgatja a közönség. Ez alkalommal „Ave Mária“ ez. éneket adta elő Méder Mihály orgona s Szenger Gusztáv gordonka kísérete mellett, melynek föuséges dallamát figyelemmel s érdeklődéssel hallgatta a publicum. Az elismerés meleg hangján emlékezünk meg a kísérők művészi játékáról'is, mely szintén nagy érdeklődésre tarthatott számot. A közönség óha* 1 . j ° jara s kívánságára még’ egy számot adott elő, „A két veréb“ ez. gyönyörű dúlt, mely- I nek szövegét Beöthy László, zenéjét Hus/.Ua Jenő szerzett?. Végűi 1 lionvédzenekarnak I „Zamorai Tribut“ ez. operából előadott nagy ábrándja fejezte be u minden pontjában kitünően sikerült program mot. Műsor mán | közönség a kath. kaszinó termeibe vonult át, hol a fehérasztalok mellett Pongrác* pompás ború i czigányzene mellett oly jókedv kerekedett, hogy uz | kedves társasa- | got a legjobb hangulatban reggelig együtt tartotta. — A nagybányai festők. A nagybányai művész-kolóuia. mely Nagybányát, s annak festői szépségű vidékét minden év tavaszán fölkereste, ez évben nem megy Nagy-Bányára. Hollósy Simon vezetése alatt elvándorol mesterével együtt u Balaton vidékére, hogy ott uj tájakat, uj inspirációkat keressen. — Lo var egyleti közgyűlés. Az újonnan alakult Szatmárvánnegyei Lóver- senyegylet f. hó 22-én d. e. tartotta Szatmáron közgyűlését, melyen clnökuek bu\ Kovács Jenő, egyik alelnöknek Kovásznay Zsigmond, titkárnak Poszvék Nándor választatott meg. Megválasztottuk azonkívül 15 választmányi tagot, 1 másik alelnököt és 5 választmányi tagot a Szatmár megyei Gazdasági Egyesület fog kijelölni. — Tímárok batyubálja, mely szombaton este tartatott a Vigadó termeiben, igen jól sikerült. Vidám mulatók zajától viszhangzottak az üreg Vigadó falui egész estén át, a kedélyes szórakozás, kitűnő zene igen jó hangul >tot idézett elő, mely a közönséget reggelig együtt, tartotta. — Dominó bál. A szatmári jótékony nőegylet árvaháza javára 1902. évi február hó 8-án, szombaton a polgári társaskör termeiben dominó-tánczcstély t rendez Belépt i- dij: Személyenkint. 2 korona, családjegy 5 korona. Kezdete 8 órakor. Felülfizetéseket köszönettel fogad az egylet s azokat hírlapikig nyugtázza. A jótékonyczélra vuló tekintettel bizonyára nagy közönség fog kedélyesnek Ígérkező mulatságon részt venni. — Pénzintézetek közgyűlése. Vasárnap ismét két pénzintézet tartotta évi közgyűlését, a Népbank és a Gazdasági- és Iparbank. Mindkettő kedvező mérleget mutatott be a részvényeseknek, mennyiben az idei nyeremény valamivel még jobb a tavalyinál. Osztalékot a Népbank 24 és a Gazdasági- bank 3 koronát ad részvényenként, tehát annyit, mint a múlt évben adott. A Népbanknál kilépett négy igazgatósági tag, Uray Gáspár, Helmeczy József, dr. Harcsár Géza és Wallon Ede újból megválasztattak. A Gazdasági Banknál pedig a lemondott Gal- góczy Zsigmond elnök helyére Nagy Bélát választották meg. — Elitéit lelkész. Szombaton tár- I gyalta a helybeli büntető járásbíróság Ar- deleán György gör. kath. lelkész bűnügyét, I ki tudvalevőleg a szamosdobi gör. kath. templomban magyarul éneklő híveknek e szavakat mondta ; „Ne piszkoljátok be a templomot magyar énekkel I“ A vádlott tagadta hogy ezen kifejezést használta volna, s azzal védekezett, hogy ő csak a „Rózsafüzér“ éneklését tiltotta meg, miután az a gör. kath. egyházba nincs elfogadva, de a tanuk igazolták, hogy | fenti szavakat mondta, mire a bivó*ág! bűnösnek mondta ki I vallás elleni vétségben s ezért a büntető törvény 191. § a alapján 6 hónapi fogházra és 400 kor. pénzbüntetésre Ítélte, a mely Ítélet ellen a vádlott felebbezést. jelentett be. Bizonyos, hogy a román lapok mártírt csinálnak belőle s Ardeleán urat uagy emberré fogják felfujui, hololt a jámbor még álmában sem remélhette, hogy valaha róla a világ tudomást szerezzen. — Küldöttség. A helybeli ev. ref. főgimnázium igazgutótunúesa részéről Kölcsey János ig. tanácsosi elnök, Borsos.Benő, | Bakcsy Gergely * dr. Korbai Károly tagok- > ból álló küldöttség tisztelgett | hó 25-én Wllasics Gyula vallás és közokt. ügyi miniszternél, hogy a szatmári ev. ref. főgimnázium pótépitkezéseine j ügyében az építésre megajánlott állam segély fölemelését kieszközölje. A miniszter a küldöttséget szívesen fogadta s biztosította őket, hogy amennyiben lehetséges, méltányos kérelmüket ked- Vezőleg fogja el intézni. — Kauczió nélkül nem szabad politizálni. Ezt mondja a törvény, s miután a „Szat- márvarmegyei Politikai Hírlap“ a kaueziót csak deczemberben tette le, s ennek daczára már hónapokkal ezelőtt űzte a magas politikát, I debreczeni kir. főügyészség utasította a szatmári kir, ügyészséget, hogy az elkövetett sajtórendőri vétség megtartása védett indítsa meg a büntető eljárást. A büntetése pedig 1 vétségnek egy évi fogság és 500 'írtig terjedhető pénzbírság. Az a kérdés, ki volt a kiadó a jelzett időben, mert az a büntetés a kiadót sújtja. — Pisztoly párbaj. A „Szatmár- vármegyei Politikai Hirlap“ január 5-én megjelent számában „Földbirtokos mint váltó hamisító“ czimmel Luby Géza orsz. gy. képviselőt becsületében sértő közlemény jelent meg, mely miatt Luby Géza Nagy László alispánt kihivatta, Nagy László megbízott ti bár kijelentették, hogy a közlemény az alispán tudomása nélkül jelent meg, a lovagias elégtételt felajánlották. A segédek pisztoly párbajban állapodtak meg, mely január 22én a Nagy-Károly mellett fekvő Somoserdőben történt meg egyszeri golyó váltással, m. lyben csak Luby Géza élt a lövés jogával. Nagy László nem használta fegyverót. A felek nem békűltek ki. A hir- lupi polemáliól kifolyólag még több lovagius ügy keletkezett, melyek azonban nyilatkozatuk kai nyertek elintézést. — Elnökválasztás lesz a dalegyesület legközelel'bi közgyűlésén, s mintán- a közhangulat szerint erre szállásra dr. Vujuy Imre nlelnök vun kiszemelve, alelnököt is kell majd választani. Úgy tudjuk, hogy az aleluöki állást még eddig mindig működő dalárdistu töltötte be, u mi természetes magyarázattal is bir, s igy azt hiszük, hogy ez alkalommal is a régi gyakorlat fog érvényesülni. Hogy ki lesz a jelölt, azt majd | működő dalárdisták fogják eldönteni. — Bál a fővárosban. Luby Géza orsz. gyűlési képviselő kezdeményezésére és az ő elnöklete alatt a fehérgyarmati vál. kerülethez tartozó szatmári ev. ref. egyházmegye lelkészi és tanítói gyámintézete alapja javára folyó évi február hó 15-én, (szombaton) a (Froner féle) Continental szálló Nádor-utcza termeiben hangverseny- nyel egybekötött tái.czestély fog tartatni. A hangverseny este fél 9 órakor kezdődik. Közreműködnek: Máltás Olga urhölgy, Bartók Béla zongoraművész, Hódy Lajos dr., Luby Sándor és Nemes János. Belépésre jogosító jegyek csak a meghívó előmutatása mellett kaphatók naponta este 6—7 óra között az „Országos Központi Fillérszövetkezet“ helyiségében (VIII. József-körnt 44. II. ein. 15.) és az estély színhelyén a pénztárnál. A névre szóló és át nem ruházható jegyek ára: egy személy számára 4 korona, három személy számára (család-jegy) 10 K. — Esküvő. Margittay Gyula szín- társulatunk jeles tagja szombaton esküdött örök hűséget Göőz Aranka kisasszonynak. — Esküvő. Kondor Sándor helybeli fiatal iparos f. bó 25-én tartotta esküvőjét Tóth Erzsiké kisasszonynyal, Tóth Gáspár csubolczi földbirtokos kedves leányával. — Köszönet. A páduai ezt. Vincééről nevezett irgalmas nővérek főnöksége a tűzoltó farsangi bál alkalmából 30 drb. értékes tombola tárgyat ajándékozott a tűzoltó testületnek, mely ajándékozásért ez ut<m is hálás köszönetét fejezi ki a Tűzoltó Parancsnokság. — Gyászhir. Kövessy Győző kir. mérnök C9 neje Frank Anna, most már egyetlen gyermnkökkel Margittal együtt szomorodott szivei tudatják, hogy forrón szeretett fiók, a szerető testvér Viktor, f. év január hó 22-én, este fél 7 órakor, 12 éves korában, ugyanennyi évi szenvedés után joblétre szenderült. A kedves gyermek földi maradványai f. év január hó 23-án, d. u. 3 órákkor, a Bátori-utcza 24a. sz. gyászháztól a róm. kath. szertartása szerint fognak a hidontuli sirkértbe örök nyugalomra helyeztetni. Szatmár, 1902.- január 23. A béke angyala lengjen drága hamvai felett! — A szatmárhegyi fogyasztási szövetkezet berendezve várja a pénteki megnyitást, amire kiváló alkalmas napul szolgál szorgalmas vására. Az üzletkezelő- ség az ev. ref. templom tőszomszédságában vau. — A szecessiós tánczmulatságra, melyet a kereskedő ifjúság február bó 1-én rendez, az előkészületek már befejezést nyertek. A rendezőség minden törekvése u közönség állandó jókedvben tartására és igy biztos siker elérésére irányul. Tekintve azon üdvös czélt, mely szerint a tánczuiulatság tiszta jövedelme a kereskedő ifjak egyesülete házalupjáuak gyarapítására szolgál, valóban megérdemli az életrevaló egyesület, hogy a közönség részérőlalegmelegebb fogadtatásban részesüljön a rendezőség előre is biztosítja úgy a bálozó fiatalokat valamint a gardedámokat, hogy úgy táncz raiut egyébb szórakozás és jó kedély tekintetében nem fognak hiányt szenvedni. — Hajtó vadászat. A Sárerdőn vasárnap hajtó vadászat volt, mely alkalommal 27 nyúl, 4 róka s 2 fáczán került terítékre. A vadászaton a vadásztársaságnak 13 tagja vett részt. — Vadászatok a megyében. Kende Zsigmond istvándi birtokán sikerült vadászatot rendezett szombaton és vasárnap, melyen vármegyénk előkelőségei közül 15- en vettek vészt. A két napi vadászat eredménye 258 nyúl és 60 fáczán. Vadászat után a vendégszerető Kende-pár fényes lakomát adott vendégei tiszteletére. — Böszörményi Emil dr. szintén rendezett vadászatot e hó 23-án nagykolcsi birtokán, melynek eredménye 24 nyúl. A vadászaton 20-an vettek részt. — Bö Istenáldás. Zichermann Áronná ilonczai földmives nejének ez év január 16- án d. u. 3 órakor 3 leány gyermek született. A körülményekhez képest úgy az anya, mint | gyermekek jól érzik magukat.