Szatmár és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1902-07-01 / 26. szám

SZATMÁR ÉS VIDÉKE. után uj élet fakad, úgy van ez az er­kölcsi világban is. Sőt hiszem és val­lom, hogy ez a változás nem so-« kára be is fog következni, mert lehe­tetlen, hogy ezen az utón már feljebb haladhassunk, ha pedig elértük a leg­magasabb pontot, akkor már a másik irányban fogunk mozogni, és akkor kö­zeledünk ahoz a szép korszakhoz, a mikor a polgári önérzet nem lesz fe­hér holló közöltünk. A mely hogy mihamarább elkö­vetkezzék, mindenjgaz ember szivéből kívánja. őszinte hive: Egy öreg 'polgár. Apróságok. Mindenfelől interpellálnak, hogy mi az oka annak,ft hogy a múlt számból az apróságok kimaradtak. — Hja kérem — válaszolom a ki­váncsiaknak — nem értem rá apróságo­kat Írni, mert a saját apróságaimmal vol­tam elfoglalva. Hol az egyiket kellett csitilani, ho! a másikat. * Tréfálkoznak velem a kaszinóban, hogy a gólya két kis lánynyal lepett meg egyszerre, s valaki azt találja mondani, hogy de már ezzel bizonyosan befejezem. — Alig hiszem — szól közbe Bögre ur — hogy ez megtörténhessék, mert hi­szen kettős pont után rendesen folytatás szokott következni. * Általános a félelem a legtöbb csa­ládnál a sok gyerektől s apa anya két­ségbe van esve, mikor kilátás mutatkozik. Konstatálom, hogy a mikor a lét­szám a nyolczat eléri, ez a félelem telje­sen elenyészik. A ki nem hiszi, próbálja meg. * Mikor a gólya madár megér kezelj és nyilvánvaló lett, hogy mit hozott, .meg nem állhattam, hogy rá ne szóljak: Neked két bűzét adott végzeted, A kettős gyereket tán azért szereted ? 1 Barátságosan bólintott a fejével és elrepült. ....~s' * — No ez a két gyerek épen jtytor jötl I — Ugyan miért ? — kérdi a fele­ségem. — Az adókivetésnél ezzel fogok ar­gumentálni. Ez bizonyosan hatni fog. (De bizony nem hatott). * — Nagy öröm lehet az, mikor egy­szerre két gyerek születik I — mondja egy ismerősöm, a kinek egyetlen gyereke sincs. — Hát valóban az — válaszolom én — hanem azért bizonyos, hogy a mikor Zsáliknétól búcsút veszek, egy szóval sem fogom mondani, hogy legyen máskor is szerencsénk ! Demeter. HÍREINK. — Lapunk jelen számához egy fél iv melléklet van csatolva. — A püspök útja. Meszlénji Gyű megyés püspök szombaton hosszabb tartóz­kodásra hevesmegyei Hidvégre utazik, kou- nun csak szeptember közepén érkezik vissza hozzánk. Ez idő alatt a püspöki palotában nagy átalakítási munkák lesznek, villan) világításra rendezik be az összes termeket, a lépcsőházat is márvátiynyul cserélik föl. Távolléte alatt | teendőket Kádár Ambrus kanonok püspöki holyn k végzi. — Püspöki ebéd. Meszlényi Gyula püspök vasárnap délben vendégéül látta azokat, kik nz Urnupi isteni tisztelet alatt közreműködtek. Á püspök szives meghívására 24-en jelentek meg az ebéden, melyen mind­végig derült, kedélyes hangulat uralkodott. — Kiss Áron, a tiszántúli ev. ref. egyházkerület ősz püspöke, még gyönge agg korában is a legfényesebb példáját nut tatja a kötelességérzetnek, hivatása hű tel­jesítésének, midőn a legfontosabb ügyelt el­intézésében még most beteges állapotában is személyesen kíván eljárni. így a M.-Szi­geten | inuk héten turtott érettségi vizsgá­latokat is személyesen óhajtotta vezetni | e végett a .múlt hó 23-án este érkezett M - Szigetre, hol fényes ünnepélyességgel fogad­ták a a közönség között állandó óváczió tárgya volt. Adja | Gondviselés, hogy még sokáig végezhesse teljes lelki és testi erőben hivatalos teendőit.’ — Kinevezés. A király magyar csentvei báró Mike József tangeri főkon­zult a Konstantinápolyba fennálló konzuli főtörvényszéknél viselt magyar helyettes főbírói állásáról felmentvén, ezen állásra téesői Móricz Péter dritiápolyi konzult Móricz Lajos nyug. törvényszéki elnök fiát kinevezte. — Katonai szemle. S u r á n y i Ferencz tábornok a m. kir. kassai III. hon­védkerületi parancsnoksághoz beosztott ve- vérőrnagy, Benedek Béla m. kir. honvéd őrnagy kerületi népfólkelő osztály vezetővel a helybeli 37 népfölkelő járás parancsnok­ság megszemlélése végett a múlt hó 28-án városunkba érkezett. — Honvédeink miként már előző­leg jeleztük július hó 1-én azaz ma reggel 6 órakor indultak gyalogmenetben a Nyir- vidéken tartandó ezredösszpontositásra. A honvédzenekar azonban csak julius 6-án a reggel induló vonattal fog elutazni Nyír- Bogdányba, a hol a 10. ezrednél fog szol­gálatot terjesiteni az összpontosítás alatt. ' — Éjjeli menetgyakorlat. A hely­beli honvédzászlóuj u múlt hó 28-án Batiz- trijékán éjjeli menetgyakorlatot turtott. — Tanulmányút. A kir. József- műegyetem építészi szakosztályának jelesen végzett hallgatói: Devecis Del Vecchiő Gyula, Földes Ede. Goll Elemér, Moran­| dini Bálint, Bázel József, Scheiber Miklós, ■ Szőke J. Imre, Tukács László, Tichti György és Varga Elemér az állami utazási ösztöndíjalapból Csányi Károly műegyetemi adjunktus, építész vezetése mellett Eszak- Németország műemlékeinek megszemlélése végett tanulmányi kirándulásra indultain — Tiz éves találkozó. Azok, a kik uz 1802. évben a Szatmárnémeti ev. ref. .főgymnusiumbun a VIII. osztályt együtt végezték, névszerinti Bithy Sándor városi számtiszt Szatmár. Bélteki Lajos ev. ref. lelkész Mándolc. Dr. Dómján János ügyvéd Szatmúron. Erdőss Jenő uradalmi gazdasági Írnok N.-Károly. Fésős B trtalan kultur mér­nök S.eben. Dr. Jeney Sándor cs. és kir. ezredorvos Béc->. Dr. Keresztes Árpád orvos I Budapest. Klein Andor földbirtokos Milota. ■" Luuányi Illés vasúti tiszt Iglo: Lázár Fe­rencz ügyvédjelölt Halmi. Márton Béla föld- birtokos Zsurolyán. Molnár József kir. adó- tiszt II.-Böszörmény. Nagy Sándor főgymn. tanár Zilnh. Pulur Zsigmond. Pályi Béla kir. jbirósági aljegyző N.-Somkut. Dr. Szűcs Sándor ügyvédjelölt Szatmár. Dr. Tabajdi Bélu cs. és kir. ezredorvos Szeged. Tóth Mór kir. ts/éki aljegyző Zilált. Vakarcs Kálmán főgymn. tanár N.-Kikinda. Vásár­helyi Imre kir. jbirósági aljegyző Vissó. 1902. julius hó 2-ik napján d. e. 10 órakor az egyházi tanácsteremben találkozóra gyűl­nek össze. A tanári kar előtti tisztelgés után u találkozók hálaadá istentiszteletre ev. ref. templomba vonulnak, hol Bélteki Lajos ev. ref. lelkész alkalmi imát mond. Az ünnepélyt, melyet délután 4 órakor a tanácsteremben folytatunk este 8 órakor u Kossuth-kerti kioszkban társas vacsora követi. Ismerőseinket és az érdeklődőket ez utón is részvételre kérjük. A társas vacsorára 1902. juli 1. d. u. 6 óráig jelenkezlt ;tni Dr. Dóm­ján János ügyvéd irodájában. — Csernek karikatúra rajzki- állitása. Csernek Antal budapesti élezlap rajzoló karikatúra rajzkiállilást rendezett jú­nius 24-től a kir. kuth. főgymnasiumbaD. Alkalmunk volt megszemlélni a kiállítást s valóban csak az elismerés hangján emlékez­hetünk meg úrral a szebbnél-szebb s ügye­sebb rajzokról, melyek kiállítva voltak. Ne­vezett rajzoló jelenleg is állandó munkatársa több fővárosi élczlapnak. Szép tehetsége később, midőn művészete is tökéletes és bet fejezett lesz, bizonyára megérdemelt elis­merésben fog részesülni. — Papszentelés. Meszlényi Gyula püspök a múlt hó 24, 26 és 27-én Szabó Lajost, subdi'; conussá, Kursinszky Zsigmon- dot, Glareóvits Bertalant s Pásztor Feren­ciét áldozó papokká szentelte-a pupneVelő- intézet kápolnájában. — Tanítók gyűlése. A szatmárme­gyei általános tanitó-cgyesület ez évi ren­des közgyűlését juniua hó 25-én i tartotta meg Szatmáron, uz iparos olvasókör nagy termében. Az Ülést Kólái Lajos elnök nyi­totta meg. Első tárgy volt Károlyi Sándor egyesületi I jegyző évi jelentése, mit Amb­rus Mózes hosszufalui ev. ref. tanitó szép és magvas értekezése követett. „Az iskolai belélet fejlesztésé^-ről. — „A tanítói fizeté­sek szabályozásé“ ról Marosán Kornél ol­vasott fel. Károlyi Sándor „A Bzaks/.crü tu- nitó képzés és képesítés“ eziinti tételt fejte- gett p. Szabó József nagybányai tanitó indít­ványára kimondotta a közgyűlés, hogy be­lép a Keletmagyaror.-zági Tunitóegyesületbe, Végh Gábor apui állami és Kótui Lajos szatmári ev. ref. tanitó felolvasása uz idő előrehaladottsága miatt | következő közgyű­lésre halaszt ütöt t. Elvben hozzájárult | köz­gyűlés Fábián István azon indítványához, hogy alapítson az egyesület S/.ntmnroii egy olyan internátust, amelyben a tanitók közép­iskolákban tanuló gyermekei olc-ó, esetleg teljesen ingyenes lakást és élelmezést kap­janak. A Szatmnrmegyei Tanügyi Értesítő ügye is tárgyalásru került s annak létesíté­sét kimondották. Az első szám szeptember 15 én fog megjelenni, A gyűlést 48 teritékü közebéd követte a kaszinó egyik termében. — Gör. kath. lelkész választás. A Nagy-Bányán megüresedett gör. kath. lelkészi állást junius hó 25-én töltötte be Nagy-Bánya város közgyűlése. A meghir­detett pályázatra 18 lelkész jelentkezett, kik között dr. Fábián Péter szamos-ujvári theol. tanár, Hozás János szatmári hittanár, Lu­kács Constantin józsefházi I Pap István felsőbányái lelkészeknek volt nagy pártja. Fábián előzőleg 22-én visszalépett. A meg­ejtett szavazás szerint Hozás János 54, Pap István 19, Lukács 14, Pap Endre lápos- bánvai lelkész 3 szavazatot kapott s igy nagy többséggel Hozás János választatott meg. Megválasztásán örvendünk s további működéséhez sok szerencsét és boldogságot kívánunk! — Megerősített választás. Pap Gézának városunk polgármesterévé történt megválasztását dv. Törseök Károly megfeleb- bezte. A közigazgatási bíróság a napokban döntött a fölött s a felebbezés elutasítása mellett a választást végérvényesnek mondta ki. — Pénztár vizsgálat. Pap Géza polgármester, dr. Vajay Károly tiszti fő­ügyész, Novák Lajos főszámvevő, Raáb Sándor közgyám, Komka Alajos és Lévay József bizottsági tagok jelenlétében pénte­ken délután a városnál pénztárvizsgálat volt, mely alkalommul a bizottság mindent a szo­kott rendbe t talált. — A Kath. Legényegylet, mint már emlitettük nyári táncz-mulutságát 1. 6-án vasárnup este fogja meg fartani az e: y- let udvarán. Az egyleti tánczvigalom egyike’ a legkedélyesebb legnépszerűbb mulatsá­goknak bizonyára a mo9t tartandó és mél­tán fog sorakozni a múltban tartott jól si­került tánczmulatságokhoz. Az egylet uj el­nöke a rendezőséggel mindent elkövet a mu­latság sikere érdekében s hisszük, hogy fá­radozásának meg lesz az óhajtott nép ered­ménye. — Lányi Géza daltársulata. A Népszínház czimbalmos9a, Lányi Géza az idén ismét daltársulatot szervezett, hogy be­járja a vidék nagyobb várossait. A társulat gazdag műsorral indul útnak, igyekezete ki­érdemelné az érdeklődést mindenütt, a hol a magyar nótát szeretik. Kőrútjában hozzánk is ellátogat s bizonnyára sokan fogják hall­gatni gyönyörű nótáit. Dankó Pista nagy beteg. Dankó Pista a kiváló dalköllő, kinek gyönyörű nótáit éneklik szerte e széles hazában, je­lenleg nagy betegen fekszik Nagy-Várud egyik szállodájában. Nem rég’ kezdte u*eg körútját daltársulatával együtt, s Nagy-Va- radi szereplése alatt régibb keletű betegsége oly nagy mérvet öltött, hogy lakásán re­ménytelenül nagy betegen fekszik. Társula­tát is feloszlatta s megkezdett hangverseny körútját befejezte. Nem sokára Szutmúrt is útba ejtette volna a megakarta valósítani azt a szép tervét, hogy itteni jövedelmét Deák Kálmán síremlékére ajánlja föl. Ily körülmények között azonban nemes terve nem valósulhat meg. — Eljegyzés. Róth Albert lövőpetrii nagybérlő eljegyezte Szuniszlón Weisz Ir­mát, Weisz Mór ottani birtokos leányát. — Weisz Jakab helybeli rőfös kereskedő elje­gyezte Zakariás Dávid leányát, Rózát. — Eljegyzés. Klar Andor S.-A.- Ujhelyi lakos, eljegyezte Adler Etelka k. a. Budapestről. — Uj anyakönyvvezetők. A bel ügyminiszterium ideiglenes vezetésével meg­bízott in. kir. miniszterelnök varmegyéik­ben a kovási anyakönyvi kerületbe Farkas János helyettes körjegyzőt unyakönyvveze- tővé, az udvari anyakönyvi kerületbe Rész­iét’ János s. jegyzőt anyakönyvvezető helyet­tessé nevezte ki. — A Szatmár-Németi Dalegye­sület 1902. évi julius 5-én, szombaton a „Panonia“ szálló dísztermében a lembergi hangverseny körút költségeinek fedezésére, Dr. Havas Miklós és Bt-nkő Miksa urak szives közreműködése mellett dal estélyt rendez, melyre Szatmár város és vidéke nagyérdemű közönségét tisztelettel meghívja az elnökség. Műsor: 1. Lengyel hyinnus. Boze,cos’ Polske (lengyel szöveggel) Gall Jan-tól. 2. Bár merre jár, férfikar. Lányi Ernőtől, 3. Vig monolog. Előadja : Szilágyi Dezső ur. 4. Isten hozzád. Férfikar Rieger- től. 5. Boszorkány-táncz Bazzinitól. Hege­dűn előadja: Dr. Havas Miklós, zongorán kiséri Benkő Miksa ur. 6. Kurucz dalok. Férfikarra alkalmazta MAder Mihály. — A hangverseny kezdete 8 órakor. Belépő-dij: Az első három sorban 2 korona, a többi so­rokban, valamint a páholy ülések 1 korona. Földszinti állóhely 50 fillér. Kurzatijogy 30 i fillér. Hangverseny után táncz Jegyek előre válthatók Lővy Miksa és Balogh Dezső ! urak üzletében, a dalestély napján pedig , este | pénztárnál. p — Az iparos-ifjak köre által jú­nius ho 29-ere hirdetett nyári tánczmulutság bizonytalan időre clhalasztatott. — Vizsgatétel. Dorcsák jeuí joghallgató, Dorcsák Antal kér. ügyészsűoj irodaitiszt fia nz államtudományi ||||| vizsgát M„.-Szigeten jó sikerrel letette. — Államsegély. A belügyminiszter Sályi község árvíz károsult lakosainak se­gélyezésére 500 K segélyt utalványozott. — Kölcsönös áthelyezés. A m. kir. pénzügyminiszter Nagy Gergely beregszászi s Vess Géza nagykárolyi p. ü. titkárokat saját kérelmükre kölcsönösen áthelyezte. — Gáspárdy Rudolf meghalt, Az egyházmegyének nagy gyásza van, ||§j| legkiválóbb tagja Gáspárdy Rudolf fehér- gyarmati esperes-plebáuo9 hosszas betegség után junius hó 27-én visszaadta lelkét Te­remtőjének. Halála nem jött váratlanul, mégis meglepett mindenkit, ki meg ismerte, csak szeretni és tisztelni tudta. Iskolái vé­geztével mint szatmári káplán kezdte meg pályáját, majd hittanárrá neveztetett ki a kir. kath. főgytnnásiumban. 1882. óta lett Fehér-Gyarmat plébánosa, a főpásztor kegye szentszéki tanácsossá, majd tb. kanonokká tette. Igazgatója volt évek hosszú során át a fehérgyarmati takarékpénztárnak. Teme­tése vasárnap délután ment végbe nagy részvét mellett. A szertartást Hehelein Ká­roly prépost kanonok-plébános végezte, a sírnál ugyancsak ő mondot megható bezzédet A kerület papsága következő gyászle­vélben tudatja nagy veszteségét: A fehér- gyarmati róm. kath. esperesi kerület papsága fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatja forrón szeretet főnö­kének, könyöki Gáspárdy Rudolf t. kanonok, esperes és fehér-gyarmati lel­késznek, folyó hó 27-én reggeli fél 4 órakor életének 66-ik évében szivszélhűdéa következtében hirtelen történt elhunytét. A megboldogultnak hült teteme folyó hó 29 én délután 2 órakor fog a róm. kath. sirkert- ben örök nyugalomra tétetni; az engesztelő szent miseáldozat p dig folyó hó 30-án foo bemutattutni léikéért az egek Urának. ■— Kelt Fehér-Gyarmaton, 1902. junius 27-én, Have pia animal — Gyászhir. Papp Antal Hatvan­ban állomásozó kir. s. telekkönyvvezető éle­tének 42 ik évében hosszas szenvedés után junius hó 25-én jobb létre szenderült. A megboldogultban Papp Lajos g. k. lelkész testvérbátyát siratja. Nyugodjék békében, jj — Halálozás. Részvéttel vettük a hirt, hogy Latkóczy Sándor nyug. cs. s kir. őrmes­ter hosszas szenvedés után junius hó 24-én 52 éves korában elhalálozott. Temetése 26-tín ment végben cs. s kir. tisztikar, társai e-nagy számú tisztelői részvétele mellett. Az el­hunyt 40 évet szolgált s több ütközetben vett részt. Mint katonai uszoda felügyelő éveken át működött s szerény s előzékeny modoráért mindenki tisztelte s szerette. Le­gyen csöndes éjri nyugalma! — Köszönetnyilvánítás. Mindu/on jó barátok, ismerősök, rokonok, kik felejthe­tetlen férjem temetésén megjelenésükkel fáj­dalmamat enyhíteni igyekeztek, fogadják ez­úton hálás köszönetemet. Szutmár, 1902. jú­nius 27. özv. Latkóczy Sándorné. — „Tövisek és Virágok“ czim alatt közelebb adta ki legújabb elbeszéléseit Bodnár Gáspár a kiváló iró, melyről ii fővárosi sajtó a legmelegebb hangon emlé­kezik meg. Ezek egyik legtekintélyesebb orgánuma: a „Budapesti Hírlap“ Bodnár Gáspár munkáját igy méltatja: »(Tövisek és Virágok.) Bodnár Gáspár a nép számára ir apró, kis történeteket. Ezek az igénytelen kis históriák igen ügyesen s nagy Írói készséggel vannak előadva. Az ilyen ten- dencziával megirt elbeszéléseknek rendes czél- juk a moralizálás, ez pedig a legtöbb esetben fölötte kellemetlen és unalmas dolog.- Ám Bod-- nár igen ügyesen oldja meg a földadatot, nem biggyeszti erőszakkal oda a história révén az erkölcsi prédikácziót, hanem szép lassan, min­dent tervszerüleg előkészitve, magával | nép egyszerű gyermekével vonatja le a tanulságot, a mit meg kell őriznie. Történetei ügyeden, élénken vannak előadva, s a jó, népies nyelv különösen meg fogja kedveltetni öt azokkal, kiknek számára dolgozik. A könyv Szatmári jelent meg, ára 1 koronn 25 fillér. Megrendel­hető a Budapesti Hírlap kiadóhivatalában is. (Rökk Szilárd-utcza 4.)« *— Vizsga hangverseny. Szőnyi Margit zenetanitónő junius hó 28-án d. u. 4 órától kezdődőleg tartotta növendékeivel hangversenyét a Pannónia szálló dísztermé­ben. A nagy számban megjelent szülők és érdeklődők élvezettel s érdeklődéssel hall­gatták a növendékek zongorajátékát, kik között nem egy adta jelét szép és fejlődő tehetségének. Az érdekelt szülők hálás elis­meréssel adóztak a vezető zenetanitónőnek, ki buzgó odaadással | fáradsággal vezette tanítványait, melynek valamennyien, kik a hangversenyen jelen voltunk, igen szép jelét láttuk. — A Nagykárolyi ViVó és Torna- Club saját pénztára javáru n régi kti£zioá helyiségeiben 1902. évi julius hó 1-én, ked- den vivó-ukadémiát és tánczmulatságot ren­dez. Péclty László, elnök. Dr. Schönpflug Richard tb. elnök. Ilosvay Aladár igazgató- Bubregh Béla titkár. Bodnár Károly pénz­táros. £>z. Benedek Sándor vivó-mester. D*’- Adler Adolf, ifj. Andnissy Jenő, Bay Mik­lós, Butiyún Ferencz, Csillag Aladár, Csip-

Next

/
Oldalképek
Tartalom