Szatmár és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-01-07 / 1. szám
X\A — /t Tizenkilenczedik évfolyam. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. ^ MEGJELEN MINDEN KEDDEN. * = AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: ===== Egész évre . . . 6 kor. I Negyedévre I kor. 50 fill. Fél évre ; . . . 3 » | Egyes szám ára . 16 » Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre ^/korona. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők: = Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 6 tik sz. alatt. = TBLEFON-SZÁM: VQ. . . . b . ."wqi A Szerkesztő lakása: Eötvös-utcza 19-ik szám. fejsaas— __c.>_________________ = HIRDETÉSEK == m e lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett fBhróteinek. Nyilttér garmond sora 20 fillér. Kell-e igazgató? A villamvilágitási telep eddigi igazgatója f. év január i-én megvált állásától, s miután a tanács már előzőleg meghirdette a pályázatot, sőt a pályázók kérvényei már be is érkeztek, nem sokára döntésre kerül a dolog és határozni kell a felett, hogy a pályázók közül ki legyen az, a ki az igazgatói teendőkkel megbizassék. Körülbelül io esztendeje annak, hogy a villamvilágitás városunkba behozatott. Ez, időszaknak első részében a telepet a városi főmérnök, a további részében pedig a két igazgató vezette, s ha visszatekintünk a lefolyt io esztendőre, be kell ismerni, hogy a vezetés sokkal jobb volt, mikor a nem szakértő városi főmérnök volt a vezető, mint mikor a szakértő igazgatók dirigáltak. Össze kell hasonlítani a io év alatt készített költségelőirányzatokat s első pillantásra konstatálható, hogy a városi főmérnök által készített költség- . előirányzat reális volt, mig az utána következő igazgató költségelőirányzatai meg se közelítették a valóságot. Az a nagymérvű zavar, a melyből a telep máig sem tudott kibontakozni; az a folytonos deficzit, mely évről évre megjelenik, ezen időben vette kezdetét, s bárha igazi szakértő által a villamvilágitási berendezés olyan vállalatnak lett feltüntetve, a mely helyes kezelés mellett a városnak okvetlenül hasznára lehetne, daczára a szakértő igazgatóknak, hasznot mind máig nem produkált. Most tehát, midőn ismét aktuális lett az igazgatói állás betöltése, helyén valónak látjuk felvetni a kérdést, váljon szükségünk van-e nekünk igazgatóra, s váljon a múltban szerzett tapasztalatok után nem volna-e helyesebb visszatérni a régi álláspontra, a mikor igazgató nélkül is nagyszerűen megvoltunk. Hiszen van a városnak elektrotechnikusa, a ki gyakorlatilag érti a maga teendőit; van gépésze, a ki gyakorlatilag ismét érti a gép kezelést s mindkettő rendszerint jobban, mint a csak elméleti képzettséggel biró igazgató, rendes körülmények között tehát ezek az erők elegendők, ha pedig csakugyan olyan eset adja elő magát, a mikor szakértőre találna szükség lenni, ezt a szakértőt is megkaphatjuk és pedig sokkal olcsóbban, mintha 3600 K fizetéssel tartunk egy igazgatót, a ki a mellett még a mi kárunkon experimentál. A dolgok ilyen állásában mi azt mondjuk, hogy leghelyesebb volna igazgatót nem választanig de ha már mégis választás lesz a pályázók közül, akkor csakis abban az esetben legyen, ha van közöttük olyan, a ki teljes biztosítékot nyújt arra nézve, hogy nemcsak elméletileg, de gyakorlatilag is bir azzal a képzettséggel, a mely ehhez az álláshoz szükséges. X. Y. Z. A honi ipar érdekében. Gazdasági Egyesületünk által rendezett felolvasó estén Németiben felolvasta Kótai Lajos. T. Közönség 1 Én az igazat megvallva, átalában véve nem vagyok barátja az úgynevezett felolvasásoknak, és pedig azért, mert annak, aki olvasni — és az által tanulni szeret, a mai korban már annyi olvasni valója kerül, még pedig csekély utánjárással, hihetetlen olcsó árakon, hogy akár ne is csináljon egyebet, mint nyakra- főre olvasson; aki pedig olvasni nem szeret, arról felteszem, hogy azt sem szereti, ha mások olvasnak neki valamit. Aztán bizonyos, hogy a legtöbb ember csak pénzt szeretne olvasni, de hogy azonkívül kinek miféle olvasmány lenne kapós vagy kellemes, a felett a közönség soraiban nehéz volna közős megállapodásra jutni. Egy lakodalomban vagy névestén 5—6 tál ételt adnak a vendégek elé, és kiki arra szavaz a kanalával, amelyik neki leginkább tetszik; de egy felolvasásnak rendesen csak egy tárgya van, azért nehéz dolog azt úgy fűszerezni, hogy mindenkinek eltalálja a szájaizét, főleg pedig, hogy unalmas ne legyen. Végre, ha a felolvasó mulattatni akar, akkor ifjú, derült kedély- lyel lépjen a közönség elé; ha pedig az a czélja, bogy tanítson, ahoz legyen sokoldalú tudása, olvasottsága ás találja el a módját annak, hogy komolyabb dolgokat miként lehet tetszős ruhákba öltöztetni s a közönség előtt kelendővé tenni. Én az előbbire nem vagyok alkalmas, mert kikerültem azok sorából, kik az életnek, a köznapi eseményeknek és társadalmi jelenségeknek a színesebb oldalát látják; arra pedig, hogy tanítsak, magamat kicsinynek s tudásomat csekélynek tartom. Hogy mégis mint felolvasó jelentem meg a t. közönség előtt, mentse ki az, hogy a felszólítás elől, — bár váltig szabadkoztam, nem tudtam kitérni, mert a tárgy, melyről egyet-mást hevenyében fel akarok sorolni, nagy befolyással van szere- rett hazánk s ebben az állampolgárok jólétére. Ha ennek az ügynek, ha ennek a czélnak, az általános anyagi jólét fejlesztésének bármi kis mértékben is hasznára lehetek, megjutalmazva látom magamat még azok részéről is, kik a következő néhány perez folyamán unatkoznak. „Sok beszéd szegénység 1“ ezt tartja egy közmondás; s a mit én mondani akarok, összegezve bele fér e nehány kis szóba: „pártoljuk a hazai ipart 1“ De a hazai közjóíétnek eme nagy parancsolatja ellen annyian vétenek a hazában, az állami életnek ezt á nagy axiómáját annyian nem hordják a szívókban, az eszök- ben: hogy valóban az a nagy szegénységünk, ha hallgatunk vagy minél kevesebbet beszélünk a hazai ipar pártolásáról. Mert ugyan hányadik térti az, aki ha valamit vesz, a hazai ipar nyomorúságára vetne egy futó gondolatot; és melyik honleánynak jutna eszébe az, hogy midőn divatos kelméket vásárol, pénzének legnagyobb része oda vándorol, ahol idegen és nem értik a magyar szót 1 De hát „Lioni selyem, bécsi topán, — Annak bu és gond nincs a nyomán 1“ Nézzük meg azonban, miként áll a dolog. "Még iskolás fiú voltam, mikor ézt a dalt kezdték dalolgatni: az adós, az adós, kinek az inge gyolcs, lám az enyém nem gyóles, nem is vagyok adós.“ És ez valóban úgy is volt. A kis gazda úgy igyekezett háztartását berendezni, hogy lehetőleg minél kevesebbért kelljen másnak pénzt adnia s hogy többet tudjon eladni, mint amennyit venni kénytelen. Mig ez sikerült, a kis gazda boldog volt, adósságot nem ismert; az eladósodás s azzal együtt az elszegényedés is ott kezdődött és ott kezdődik ma is, midőn valaki többet költ, többet ad ki, mint a mennyi a bevétele. De nemcsak a kis emberek, hanem a nagyok, az előkelők háztartásában s az állam közgazdasági viszonyaiban is csak addig tartható meg a kívánatos egyensúly, mig a kiadásokat a bevétel tételei fedezik, mert nincs olyan kincses láda, mely utoljára ki nem ürül, ha mindig többet vesznek ki belőle, mint a mennyit bele vissza tesznek. Magyarország egy kincses láda, megáldva a természet három országának sokféle adományával, megáldatva annyival, hogy abból évenként milliókra menő értéket adhat el más államok lakosainak. így az elmúlt 1900-ik évben amit Magyarország más államoknak hiteles kimutatás szerint eladott, 1327 millió korona értéket képvisel ; ez óriási összegben a liszt i56, az ökör eladás g2, n búza 84, az árpa 5g, a rozs 56, a tojás 47, a bor 34, a kukoricza 31, a zab 30, a nyers ezukor 28, fűrészelt fa 27, finomított ezukor 24, donga 19, a a korpa i8,agyapjú a 16, szárnyas állat 13, vasércz 11, a disznózsír pedig mint eladási czikk 10 millió korona értéket képvisel: és ha a hosszú, táblázatos kimutatást figyelmesen megtekintjük, arra a meggyőződésre jutunk, hogy Magyarország az 1327 millió koronához nagy részben fel nem dolgozott mezőgazdasági termékek eladása által jutott, mert nem számítva a lisztet és finomított ezukrot. mint feldolgozott anyagot el tudott adni idegen államoknak pamut szövetet 10 millió K értékben, kovácsolt vasárukat 8 m. vas és aczélrudakat 7 m, nyers vasat és aczélt 6 m., gyapjúszövetet 6 tn., géprészeket 6 m., női ruházatot 5 m., különféle őrleményeket 5 m.. talpbőrt 5 m., borszeszt 3 m., férfiruhát 3 m., aranyműves és kefe- kötő-árukat 3—3 millió korona értékben; — arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy Magyarország mezőgazdasági állam, gazdasági termékének nagy részét feldolgozatlanul nyers állapotban bocsátja áruba s gazdasági termeléséhez arányitva ipara fogyatékos s ipari kivitele csekély. Azt mondhatná valaki, hogy mégis midőn egy év lefolyása alatt 1327 millió idegen pénz jön- be az országba, meg kellene látszani a közgazdasági állapotokon ; de bár annyi értéket vagyunk képesek áruba bocsátani, a mezőgazdák, a kereskedők és iparosok egyaránt panaszkodnak, a hivatalos seregnek nagy részae czifranyomoruságban él; az ingatlan birtok ára 20—30 százalékkal csökkent, az eladósodás, az általános elszegényedés hova tovább terjed, a tiszta telek könyvek maholnap a múzeumi ritkaságok sorába jutnak s a sikkasztások és árverések pedig mindennapi megszokott dolgokká lesznek. Hol kallódik hát el az a temérdek felesleg, melylyel a megáldott hazai föld kincsesbányái mintegy megajándékozzák az országot? Hisz nekünk más országokhoz képest, hol a föld háromszori szántás mellett csak három magot képes adni, gazdagoknak, boldogoknak, irigyelteknek kellene lennünk sime mi ezzel szemben adósok és szegények vagyunk. Ennek a sajnos jelenségnek, egyik kézzel fogható okát és egészen világos magyarázatát azonnal megtaláljuk, ha megnézzük, hogy hát Magyarország mit vészén a külföldtől. Magyarország az 1900-ik évben más országoknak fizetett pamut-szövetekért 124 millió koronát, gyapjúszövetekért 81 m., selyemszövetekért 28 m., férfiruhákért 19 m., női ruhákért 18 m., czipőkért 18 m., ezukorért nyers- és pergelt-kávéért 16—16 m. kort, felsőbőrért és félselyem árukért 15—15 m., fehérneműért i4 m., aranyműves árukért, talpbőrért, fabútorokért 10—10 m. kort, műszerekért, könyvekért, fűrészelt faárukért és kötött árukért, lenvászonért 8—8 milliót, zsákokért 7 m., kalapokért éa finom faárukért 6—6 m., kovácsolt vasárukért, ezüstmüvekért, géprészekért, csipkékért, vas- és aczél- rudakért, perczellánért, nyers jutáért és szegekért 5—5 m. koronát, nyomdapapir- ért 4 m., gyermekjátékokért szintén 4 m. koronát, selyem-paszoinántért, lenszövetekért és pótkávéért 3—3 millió koronát. — Látni való, hogy az 1110 millió koronára rugö behozatali forgalomnak nagy, része iparczikkekböl áll s hogy amit Magyar- ország más országoktól nyér, azt legnagyobb részben vissza is fizeti ruházati, pipere, és más iparczikkekért ; és látni való a behozatali és kiviteii tételekből, hogy kevés az, amit Magyarország más országoktól eladott iparczikkekért kap, ellenben amit azoktól kap, azt azoknak a közvagyonosodás nagy kárára jó részben visszaadja. Kétségtelen, hogy a külföldre szállított magyar mezőgazdasági termékek végeredményükben sem semmisülnek meg egészen, mert kellő hasznosítás mellett trágya alakjában termékenyíthetik az ide- j gén talajt; de a hozzánk beözönlő ruháí- zati czikkek, a pamut-, len-, gyapjú- és selyemszövetek, zsákok, kalapok, csipkék és gyermekjátékok mielőbb értéktelen rongyokká lesznek, a szemétdombra kerülnek anélkül, hogy az együgyü kérkedő hiúság csak egyszer is gondolna azon mesésnagyságu összegekre, melyekkel azokért az ország a külföldi kézmü és gyáriparnak s az azokban alkalmazott munkásoknak évenként adózik. Közvagyonosodásunk érdekében kívánatos, hogy ezen kedvezőtlen jelenségek jobbra forduljanak; hogy a külföldi iparczikkekért kiadott milliók, ha nem * egészen is, legalább jó részben itthon maradjanak ; hogy a hazai kézműipar s az ott alkalmazott munkások élni és boldogulni tudjanak; s hogy ruházatunk és háztartásunknál minden szükséglet lehetőleg hazai készítmény legyen, vagyis mindenütt és mindenben tegyük elsővé a hazait és pártoljuk a hazai ipart. De azt mondhatná valaki, hogy ha annyi milliót áldozunk idegen iparczikkekért, talán Magyarországnak nincs is ipara; vagy ha van, nem igényli vagy nem »érdemli a hazafias támogatást. — Magyarországnak igenis van ipara; és hogy az annyi nehézséggel kénytelen küzdeni s hogy lassabban fejlődik, mint azt a hazafias érzület óhajtaná; annak egyik föoka az, mert a honi ipar mostoha gyermeke a nemzetnek, mely általában nem tudja vagy nem akarja megérteni ide vonatkozó kötelességeit. Hiszen ha nem egy úrnő, de egy „magasabb-igényü“ szobaleány végig tekint vasárnapi díszbe kihúzott úri mivoltán s megtudná mondani, hogy melyik ruha darabja hol vette származását, alig találna magan valami hazait, s még kevesebbet találna egy úrnő vagy az előkelő körök divatmajma. Akár hányán vannak, kiknek mindkét szomszédságában czipész lakik, szükségleteit azonban nem ezektől, hanem majdlingi vagy más ehez hasonló czipőraktárból szerzi be. A hazai ipaa termékét kicsinyít vagy meg sem látja. Magyarországnak van ipara; bemutatta az ezredévLkiállitáson; aki pedig azt nem látta, nézzen szét itt a városban és láthat bármelyik kézműiparosnál olyan munkadarabokat, melyek letagadhatatlan Tényleg csak szabóüzletében szerezhetjük be hazai gyártmányú gyapjúszövetből csinosan kiállított, legjobb szabású téli felöltőinket és öltönyeinket^ hol papi öltönyök és reverendák a legszebb kivitelben készülnek. Készít sikkes szabású mindennemű egyenruhákat, raktáron tart mindennemű egyenruházati czikkeket, Sza-trciár, HDeáűs-tér. "Városih.áuziép-ü.let.
