Szatmár és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1901-04-23 / 17. szám

SZATMÁR ÉS VIDÉKE Hnber Rudolfot pégy évi fegyház.ra Ítélte, Fehért azonban felmentette n vád alól. A debreczepi Ítélőtábla Huber büntetését két esztendei börtönre szállította le, egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság Ítéletét. Az ügyész ez ellen semmiségi pnnriazszul élt, amelyet a királyi Kúria II. büntető taná­csa, Tarnay János biró előadása alupján el­utasított. — Elgázolt gyermek. Szerencsét­lenség történt pénteken délután a Honvéd-ut ozában. Gaál Andrásnak 3 éves kis fia az utón játszadozott s Karikás Andris trágyá­val megrakott szekere a szerencsétlen kis gyermek testén keresztül hajtott. A gyermek oly súlyos sérülést szenvedett, hogy rövid szenvedés után nagy kinok közt meghalt. A rendőrség u vizsgálatot meginditóttá. — Uj találmány. Php János Flórán - tin, paptelki illetőségű dcéei lukov, nyugal­mazott bukaresti gimnáziumi tanár, Teletipia név alatt egy uj találmányt mutatott be a deési és kolozsvári királyi postahivatalnál, u melylyel távirati utón vagy telefonon ké­peket, rajzokat, tervrajzokat, földrajzi leírá­sokat lehet közvotiteni egy két óru alatt, egyik állomásról a másikra. A találmány- nyál 'arezképeket is lehet sürgönyözni. Az alkalmazás módjára a feltaláló betanította Uzoni Jenő deési és Papp János kolozsvári posta- és távirdutiszteket és most folyamo­dott a kormányhoz, hogy vásárolja meg ezt | nagyhorderejűnek látszó találmányt. — Heinrich fürdő Szatmár. Gőz­fürdő férfiak részére: vasárnap, hétfő, kedd, i-zerda, csütörtök és szombat délelőtt ren­des árak; hétfő és péntek délután fél árak­kal. Gőzfürdő nők részére: péntek délelőtt és kedden délután rendes árak; vasárnap és csütörtök délután fél árakkal. Kádfürdők mindennap reggeltől este 9 óráig. — Elaő leánykiházaaitási egylet m. íz. leány és fiú biztosító intézet. Ezen intézett 38-ilc kezelési éve, melynek jelentése Schwarcz Ármin elnöklése és számos tag részvétele mellett márcz. 31-én tartott közgyűlésen előterjesztetett, ismét minden tekintetben kedvező és sikeres volt. A jelentésből .a következő figyelemre méltó adatokat, kivesszük : 1900-ban uj beiratkozás volt 14.969 jutalékrész, túlnyomó részben a fiatalabb korosztályokban, ami tekintettel a múlt esztendőben általánosan uralkodott rossz kereseti viszonyokra igen tekintélyes eredménynek nevezhető. Ndszjutulékok és visszafizetések fejében ki utal vány oztalott: k. 509,264,90. A díjtartalék uz 1900-us eredményből való k. 1.271.91719 átutalásá­val 5.780.652 — koronára emelkedett, a többi tartalékokhoz k, 115,517 81 csutol- tatott, úgy hogy azok összege : k. 826.410.29. A hivatalnoki nyugdijulnp részére k. 4000 szavuztutott meg és ennek összege immár k. 64,685-29. Bevétel volt k. 2.125 992.40. A mérleg végösszege k. 6.717,255.21, mely a következő tételekb n nyeri fedezetét; J'.'ózeti épületek — le. 15046.68 leírása után k. 1. 489.622.16. Elsőrendű 41/s°/o'08 állam- és egyéb óvudékképes érték­papírok k. 2.164,092’—. Takarékbetétek k. :M 71,392-01. Kölcsönök saját kötvényekre i. 269,053,11. Hátralékos dijak k. 429.370.21. Bzorelvényelc — k. 5335 leiráca után k. 10.000.— Hivatalnoki nyugdíjalap betétei: k. 60,^)10.97. Készpénzkészlet: k. 123.304.75. A jelentés és mérleg helyesléssel tudomásul vétetett és miután Grünwuld Mór, város- bíró indítványára Schwarcz Ármin elnöknek Knhn Arnold vezérigazgatónak, uz egész igazgatóságnak és felügyelő-bizottságnak, valamint az intézet mathemutikusának Bogyó S. a budapesti kereskedelmi akadémia tanáráuuk köszönet és elismerés szavaztutik, újra megválaszluttuk a felügyelő bizottságba egy év tartamára: Dr. Alexander Bernát tanár. Dr. Simonyi Zsigmond tanár, Hegei- József, Seifensieder József, Wertheimer Albert és Wel J. D..vid. A közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére kiküldettek; Blazek J. Antal és jelitui Woycieckowszky Vilmos a tnagy. leszámítoló és pénzváltóbank főtisztviselője. A jelentés kapcsán közöl­téit, hogy 1901. márcz. 20-án Dr. Stember- ger Ferencz kir. közjegyző közbenjárásával 7 darab egyenként 1000—1000 koronárul szóló díjmentes nyereménykötvény kisorsolása megejtetett. Kisorsolt attak a következő tilapköny vszát-nok; 1337. Toch Samu ur Budapest, 4545. Grájicic Vlajko A. ur Bjelina, 688. Bruck Vilmosné úrnő Nyir- Bátor, 3489. Lakatos Gyula ur Szil-Németi, 5495. Guttmann Gerson ur Pécs-Újfalu, 6720. Németh József ur Székesfehérvár, 3165. Lindenlmum József ur Budapest. — Eadőssó a nagyközönséghez! A szatmári g. kath. egyház uj templomot akar építeni, mivel a jelenlegi, mely még 1800. táján épült, a nagyszámú hívőket nem képes befogadni, úgy hogy a hivek nagyszáma a templomon kívül reked és el­esik a szentbeszédek meghallgatásától s te­kintve azt, hogy a hivek legnagyobb része fóldmives nép — nemcsak egyházi, de tár­sadalmi szempontból erre égető szükségünk van, akkor, midőn mindenfelől a szocziális- ák emelik fel veres zászlóikat. Azonban, hogy az uj templom fölépülhesen, az egy­házközség vezetősége egy nagyobb szabású tárgysorsjáték rendezését vette tervbe, a melyre a Nagymélt. m. kir. pénzügyminisz­ter úrtól 93069—900. sz. ujj engedélyt is nyert. A tárgysorsjáték rendezése önkeze­lésben tartutik, amely kettőztett erővel igyek­szik a czélt keresztül vinni, de hogy ez si­kerülhessen, esdő szavát emeli az ország közönségáhez ét kéri, hogy a kibocsátott sorsjegyekből mindenki tehetségéhez képest vásároljon, mivel, ha inár egyéb anyugine szemponttól eltérve, a czél, a mire a sors­játék engedélyezve lett, minden körülmé­nyek között Istennek tetsző dolog, mert az Ur hajléka leend majd fülépiivc. Ha p-dig reális oldalát vesszük a dolognak, tikkor is igazán érdemes venni a sorsjegyekből, mivel annak játékterve úgy van kidolgozva, hogy a uyerjtnény esélyek igen kedvezők és a nyeremény összegek igen magasak és érté­kesek. Sorsjegyeket egy koronájával lehet kapni a kezelőségi irodában (Szutmár g. k. plébánia épület) ezenkívül az országban a legtöbb plébánián, valamint u megbízott el­árusítóknál. Kereskedők, iparosok s egyesü­letek, vagy magánosok, nkik sorsjegyek el- árusitásával foglalkozni akurnak, mivel ma­gas jutalékban részesülnek, forduljanak n kezelőségi irodához. —• 106 éves asszony hűlt meg e hó 20-án városunkban. A ritka szép élet­kort élt agg nő özv. Barát Józsefné szül. Fúsi Mária, kit vasárnap temettek el kon- véd-utezai lakásáról nagyszámú közönség részvétele mellett. — Lővinrsr József üzletében Deák- tél- 17. sz. Lengyel Endre ur házában a Lilerátv-féle gyógyszertár szomszédságában vegyenek osztálysorsjegyet. 1 egész 12 korona ‘/j-ed 6 korona, Yff$t 3 koroua. Yg-nd 1 Yz korona. 2 — 5 Nyilttér.*) Gróf ScMilori-BiiclÉi Eni Bereit m. uradalmából. _ S z o 1 y v a i í Dr. KÉTLI, dr. BOKÁI, Dr. Sf WIDERHOFFER tanár urak és jg számos orvosi tekintélyek nyilatko-’ satui alapján kitűnő sikerrel ajénl- si- tátik : köszvény, hólyag s vizuleti VT szervek hajúinál; czukorbeti-gség. X^hugyhomok, epekő; a torok-és tüdő- szervek bánhalmainál, étvágytalanság g^és gyomorniegbetegpdéscknél. Kitűnő izü ital, igen üdítő viz. ^ X*X, X*A, X+X.,X*X.,xf.A*A. ,xtx. Gyomorbajok ellen specificum . a Lohi Erzsébet gyógy- í ffillTIQG A gyomor rendetlen mű- v il/i 1 dűi ködösénél, gyomorsav túl- Vy ságos képződésénél, gyomorégés. böfögés, a gyomor elnyálkásodása, ti a gyomor és bél krónikus hurutja, , alkalmával kitünően beválik; a to-'Vc rok. gége és hörgők idült harutos állapotában sikerrel alkalmsututik.SspS Elsőrangú üdítő és asztali ital. AÍál ,xtx.a,.atg..stg,Afg.At£. | Polenai gyógyforrás. Elsőrendű diatétikus viz; legidüdi- főbb asztali viz. borral vegyítve vLf-kitünö, tejjel vegyítve a legjobb nyálkaoidó szer. 8 12 Kapható minden füszerüzletben, vendég lőb«n, s a* uradalmi ásványvizbér- lőségnél Szolyván. (Beregmegye ) Felelős szerkesztő: Dr. Fejes István. Luptulajdonos és kiadó: Morvái János. Olcsó árban eladó 2 darab busznált jókarban lévő egyik 4-es Garrett, a másik 8-as Hornsby. Értekezhetni lehet Rooz Testvéreknél Szatmáron. *) E rovat alatt közlöttekárt' nem fe' elös a Szerk. 1040—1901. szám. Tölgyfa eladási hirdetmény. 4 huszti m. kir. erdőgondnokság szeiies-soófalvi „A“ üzemosztályában az 5 tag 57. 58. és 62. osztályainak 16.66 l^at. holdas 1901. évi vágáste- rülelén található tölgyfáknak és az 59. asztagban álló tölgymagfnknak összesen minteg 1570 fin3 mű,-—505 m3 hasáb, — 195 m3 dorong- és 97 m3 galyfát kitevő fatömeg 1901. évi május hó 23-ik napján délelőtt lo órakor a bustyaházai in. k. erdöhiva- talnál Írásbeli versenytárgyaláson tö- vön fog eladatni. Kikiáltási ár: 20,436 kor. Versenyezni óhajtók felhivatnak, hogy a 2043 korona bánatpénzzel el­látott szabályszerű ajánlataikat az ár­verés megtartására kitűzött időig a bustyaházai erdöhivatalhoz benyújtsák. Az ajánlatban a megajánlott vé­telár számokkal és betűkkel tisztán, olvashatóan kiírandó s kinyilatkozta- tandó, hogy ajánlattevő az árverési és szerződési feltételeket ismeri, s hogy magát azoknak feltétlenül aláveti. O*» “ B Az árverési és szerződési felté­telek a bustyaházai m. kir. erdöhiva- talnál és a huszli m. kir. erdögond- nokságnál a hivatalos órák alatt meg­tekinthetők. M. kir. földmivelésügyi minister Üzlet áthelyezés. Van szerencsém a n. é. közönség . b. tudomására juttatni, miszerint a helybeli piac/.nn 10 év óta fennálló s jó hírnévnek Örvendő a tok. Lengyel Endre ur házában, Deák-tér 17. sz. a. (a Littérátyr.féle gyógyszertár szomszédságában) nyitott s a legmagasabb igényeknek is megfelelőén 'berendezett' üz­lethelyiségbe helyeztem át. Áruszükségletemet kizárólag csakis el- sőrcndtl s legmegbízhatóbb forrásokból köz­vetlenül szerezvén be, azon kellemes hely­zetben vagyok, hogy igen tisztelt vevőim igényeinek, úgy áruim jósága, mint a leg­szolidabb árak pontos kiszolgálás tekinteté­ben mindenkor a legjobban megfelelhetek. Üzletemben mindenféle ántezikket igyekszem raktáron tartani s a netalán hiányzó bármily szak mahn vágó cziltk be­szerzését u legnagyobb figyelemmel esz­közlöm. Azon reményben, hogy a t. köz.öuség- nuk ez ideig hálásun tapasztalt bizalmát továbbra is szerencsés leszek kiérdemelni, magamat és üzletemet ezután is szives párt­fogásukba ajánlva, vagyok kiváló tisztelettel: cs—5 Lóvinger József. Szatmár-Németi ipari IteMvettat elárusító és mintacsarnoka. A hazai ipar támogatásának ország­szerte megindult mozgalma létre hozta az iparosok elárusító és mintacsarnnkát. E csarnokban csakis hazai, sőt csakis Szatmári iparosok készítményei találhatók. Asztalos, lakatos, bádogos kalapos, czipész, csizmadia bognár, kosaras, kocsi­gyártó. szíjgyártó, késes és sok más derék magyar megyebeli iparosaink boldogulását mozdítja elő ki ottan vásárol. Bármiféle más szatmári iparos szá­mára elfogadnak ott megrendeléseket. Egy látogatás az iparosok ezen közös boltjában, hol még a legszegényebb iparos is bead hatja áruit, mindenkit meggyőz arról, hogy a csarnokban az áru magyar készítmény fpÖF* csodálatos olcsó meglepően ízléses dús választékú úgy, hogy a csarnokkal megismerkedni minden megyebeli embernek hazafias kötelesség-e. O Bármiféle bevásárlási és megrendelési megbízást készséggel teljesít a Szatmár-németii ipari hitelszövetkezet eláru­sító és minta csarnoka. Hirdetmény. Vagyonbukott Frankovics g#r man n.-somkuti kereskedő csődügyébe a csödválasztmány határozata folytán kö” hirré teszem, hogy a közadós ezég csőd­tömegéhez leltározott és pedig: I. A leltár t —420, továbbá 579—628 tételei alatt felvett bolti berendezések, ffi. szer és vegyesáruk, melyeknek beszer­zési ára 3965 K. 55 f., becsértéke 2567 K. 20 f. I II. I csödleltár 42f—578 tétele alatt felvett vasáruk, melyeknek beszerzésiára 1719 K. 61 f., becsára 1385 K. 65 f. III. az aktív követelésekből, me­lyeknek leltári összege 1207 K. 80 fillért tesz, a még be nem folyt hátralékok, zárt ajánlati verseny, esetleg nyilvános árve rés utján el fognak adatni. Zárt ajánlatok tehetők az egész áru­tömegre, vagyis a leltár 1—659 tételei alatt összeírt összes bolti b »rendezés, fü. szer, vasárukru és'aktívákra, a becsérték­nek, azaz 5160 K. 65 fii. 10 százalékának bánatpénzül való letétele mellett. Zárt ajánlat tehető külön : 1. a csűdleltár 1— 420, 579—659-ig foglalt berende2és, fűszeráruk és aktívákra, a 3775 K becsérték 10 százalékának le­tétele mellett. 2. külön ajánlat t-diető a leltár 421 — 578 tételei alatt foglalt vasárukra az 1385 K 65 f becsérték to százalékának letétele mellett. A zárt ajánlatok a bánatpénzzel együtt f. évi április 27-ónek déli 12 órájáig adandók be az alulírott csödtö- meggondnokhoz. Az ajánlat az ajánlattevőre feltétle­nül, a csődtömegre nézve azonban csak a csődválasztmány elfogadó nyilatkozata után válik kötelezővé. Ez ajánlatok felett a csődválasztmány április 28-án Szatmáron tartandó ülésében határoz s ha a csődtömeg értékesítése zárt ajánlati verseny utján nem vezetne meg­felelő eredményre, az. esetben a fentebb elsorolt tételek mellett és csoportok sze­rint, esetleg egy tömegben nylivános ár­verés u'ján fog az eladás folyó év ápri­lis 29-én d. u. 2 órakor N.-Somkuion a helyszínén megejtetni. Köteles vevő a vételárt 48 óra alatt vételi illetékkel együtt a tömeggondnok kezéhez kifizetni s amennyiben é kötele­zettségének pontosan eleget nem tenne, bánatpénzének e! ve.szrésén felül kárára és költségére új árverés fog kitűzelni és tar­tatni. A vé el tárgyát vevő köteles azon­nal átvenni. A Csödválasztmány, s tömeggondnok az áruk minősége s mennyiségéért, vala­mint a künn levő követelések valódisága s behajthatóságáért nem szavatol. Az áru raktár, á helyettes tömeg- gondnok Dr. Márk Géza n.-somkuti ügy­véd utján, a csödleltár pedig az. alulírott c-ődtömeggondnoknál megtekinthető. Szatmár, 1901. április 18. Dr. Rácz Endre ügyvéd, csődtömeg gondnok. 169 —1901. vérgh. sz. Árverési hirdetmény. Alulirt kiküldött bir. végrehajtó ezen­nel közhírré teszi, hogy a fehérgyarmati kir. járásbíróságnak 1900. évi V, 254/1 sz. végzése folytán Dr. Steinberger Samu ügyvéd állal képviselt Ktibinyi Mihály és neje felperes részére Kotvász Ge­deonná alperes ellen I80 kor követelés s jár. erejéig elrendelt kielégítési végre­hajtás folytán alperestől lefoglalt és 738 korra becsült ingóságokra a fehérgyarmati kir. járásbíróság V. 254/4—1900 sz. vég­zésével a további eljárás elrendeltetvén, annak az alap és felülfoglaltatók követelése erejéig is, amennyiben azok kielégítési jogot nyertek vobia Kis-Naményban adós lakásán leendő megtartása határ­időül 1901. évi május hó 8. napján délelőtt 11 órája kjtüzetik. a mikor a biróilag lefoglalt 20 mm. zab és felül foglalt ökrök s egyéb ingóságok a leg­többet Ígérőnek készpénzfizetés n ellett, szükségeseién b<csáron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az el­árverezendő ingóságok vételárából a végre hajtató követelését megelőző kielégittetés- hez jogot tartanak, a mennyiben részükre a foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, hogy elsőbbségi jelentéseiket az árverés megkezdéséig alulirt kiküldött­nél Írásban beadni, vagy pedig szóval bejelenteni el ne mulasszák. Kelt F.-Gyarmaton 1901. évi április hó 16. napján. PAPP ANTAL kir. bírósági végrehajtó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom