Szatmár és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-53. szám)
1901-04-09 / 15. szám
TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Husvét Ünnepén, Tavasz van. Hosszú téli álma után ébred a természet. A Nap, mintha nem is a régi volna, verőfénynyel, meleggel árasztja el a földet. Visszatér a vándor madár. Virágillat, az élet zöld színe tölti be a mezőt, a ligetet. Megujhodott a föld. Hol volr ereje, mely ma termeszt, virágot fakaszt, életet kelt? Le volt bilincselve. Távol vidékek élvezték a Nap üdítő, termékenyítő erejét. Sötétség és hideg megbénították az őseröt, mely a föld méhében lappang, működésében feltartóztatták. Eljött a Nap és a föld ismét felébredt. Minek kell neveznünk a természet téli állapotát? Alom az vagy halál ? Az előbb a kérdés;-mi az álom, — mi a halál? Helyesen igy kellene mondanunk: az álomból ébredünk ez életre vissza, — a halálból ébredünk az örök életre. Alom és halál tehát igen rokon két fogalom, mert. mind- -kettő leköt, megzsibbaszt, de mindkettő- után élet vár reánk. A föld tékát aludt. Nem volt meghalva. Csak aludt. Aludolt, mert nem kezdett más életrendet. Aludott, mert vissztért abba az életműködésbe, melyet már ismert, átélt, vagyis megismétli önönmagát. Nevezhetjük-e e folyton megismétlődő jelenséget fejlődésnek, haladásnak? Valóban nem. Mert ugyanaz az élet lesz tavaszszal a földre varázsolva, mely az előbbi tavaszon ragyogott, tündökölt, pompázott Épp úgy eljön aztán a nyár, az ősz és végre a tél,, mint máskor. Ez tehát nem fejlődés. Ez ugyanazon egy életműködés álom által megszakított folytonossága, mely nem tökélétesedik, nem hanyatlik, hanem folyton egy és ugyanaz. Ugyebár igy tekintve a természet életét, minő egyhangúság az. Ennél az ember lelke többet kíván, többet óhajt, többet sejt. Az ember fejlődni, tökéletesedni, haladni akar, mert érzi, hogy ez az ő hivatása. A selyemgubó valami érzéketlen élettelen dolog benyomását teszi reánk, pedig abban élet van. Az egyszerű, dísztelen, ízléstelen állat beköti magát és a rejtekben szárnyakat ölt magára, villogó mezbe öltözik, testé himporban fürdik meg és midőn eljő ideje, átrágja börtönének falát, napfényre kerül, hogy virágra szálljon, hogy pompázzék, hogy boldog legyen. Aludt-e a kis állat a gubóban? Nem, nem aludt. Hiszen egészen átalakult. Meg volt halva? Igen meg volt halva. A régi ízléstelen alak oda van, semmit nem látunk a régi disz- telenségből. Az önmagát a sírba tett lény nem tért vissza előbbi életrendjébe, nem folytatja működését ott a hol elhagyta, hivatása, szerepe egészen uj, hozzá szebb, dicsőbb, szabadabb, boldogabb. Meg volt halva és a halál reá nézve a továbbfejlődés, a tökéletesedés közvetítőjévé lett, mert uj életre kelt, feltámadott. A mi gubónk, melybe magunkat elrejtjük, a koporsó, és midőn majd TAR.CZA. Egy „feloivasmány.“ Irta és felolvasmányozta valamikor K. L. Tisztelt társasági akarom mondani közönség, — mert társaság és közön-’ ség nem mindegy; de már igy jött a pennámra. A társaság olyan fogalom, mely mindig kevesebbet jelent, mint egy közönség ; mert egy közönségből mindig lehet alakítani több társaságot, de egy társaságból nem lehet egy közönséget cselekedni, éppen úgy, mint a legnagyobb sapkából sem telik ki egy közönséges köpenyeg. Tehát tisztelt közönség! Azok az asszonyok, akiknek napjában ebédet kellene főzni, legalább is három csoportba oszthatók.. Az elsőbe ez alkalommal azokat sorozom, akik tudnának főzni, de nincs mit, mert üres a kamarájuk; — a másodikba helyezem azokat, akiknek volna mit főzni, de ehhez a megalázó mesterséghez vagy egyáltalában nein értenek, vagy nem is akarnak érteni; pedig én úgy vélekedem, hogyha az ebédet megfőzni szégyen, akkor megenni legalább - is gyalázat; — a harmadik kategóriába azok az asszonyok tartoznak, akiknek nincs ugyan semmi a kamarájukban, de ha volna sem tudnak megfőzni. Természetes,.. hpgy az eddig elsorolt asszonyok keze után nemcsak az ehetősebb vendég marad .éhen,,de , nem sokat eszik maga a ga^da is. .Ezek az asszonyok, meg akiíj felolva-. sást akarnak tartani, bizonyos tekintetben hasonlítanak egymáshoz; és én ezen a nem látott hasonlóság alapján a felolvasókat is három osztályba foglalhatom össze. — Az elsőbe azok a felolvasók tartoznak, akik tudnának felolvasni, de nincs mit, mert üres a kamara jók; —a másodikba azokat foglalom, akik nem tudnak felolvasni, tehát akiket hallgatni szerencsétlenség, dicsérni ostobaság, tanulni tőlök kárvallás; — a harmadik kategóriába azok a felolvasók tartoznak, akiknek ugyan üres a karpa- rájok, de ha tele volna sem tudnák élvezetesen feltálalni. Természetes, hogy az ilyen felolvasók elől megszökik a közönség; és tetmészetes az is, hogy mivel a három osztály közül én is valamelyikbe, esetleg mind a háromba tartozom, ha tehetné, előlem is kereket oldana a m.-t. közönség; én azonban ide vonatkozólag egészen nyugodtnak érzem magamat, mert bejáratiam a kaput. Ilyen előzmények után tartózkodás nélkül kijelenthetem, hogy nekem mégis nagyon'nehéz a helyzetem, mert ne feledjük el, hogy gyakran többen és nagyobb érdeklődéssel, hallgatnak árra, aki vásárok alkalmával dobol a hasán, égő szurkot eszik, vagy ostornyelet húz ki az orrából, mint arra a másikra, aki a boltban Isten ben való megnyugvással prédikácziós könyveket árul. Most ha én valami furcsa do gokat. mesélek el itt, akkor hasonló leszek ahoz a vénülő dámához, ,alű turnürt veszeti magára és piros ruhában jár. Ez, a hasonlat azonban sántít, és rossz azért is, mert a mindennapi .jelenségek azt bizonyítják, . hogy . yénüjő dámák és. öreg asszonyok nincsenek, Ha pedig valami komoly dolazt ismét felnyitjuk és abból uj életre kelünk, az a feltámadás. Az lesz a világ nagy husvétja. Ä szabadság nagy ünnepe. Melyen lerázva előbbi diszte- lenségünket. gyarlóságainkat, szellemi szárnyakat ölt az ember, lelke, teste az örök élet dicsősségének ékességébe öltözködik, egész valónk az Isten kegyelmeinek fényözönében fürdik meg és mi halandókból halhatatlanokká, gyarlókból tökéletesekké, az átok fiaiból az isten fiaivá leszünk, vagyis to vább fejlődve elérjük haladásunk tetőpontját, az örök életet. Semmi sincs, mi ennél észszerűbb lenne és az emberi lélek sajátságainak inkább megfelelne. Az ember, tekintsük akár az összeséget, folyton halad, tökéletesedik. Előfordul visszaesés úgy az egyed, mint az egész életében, de aztán az elmaradás kétszeres erővel van helyreütve, — a haladás törvénye be van tartva. E haladásnak, tökéletesedésnek eseményei csúcspontja oly magasságban türíe^klik felénk, hogy egész biz- ’Wíságg&l 'megállapíthatjuk, lét rendben azt elérni, de még megközelíteni is képtelenek vagyunk. Ez eszményi szentség — a tudás, az ismeret és akarat teljes absolut birtoka, — a halhatatlan élet folytonos derűje, — oly fogalmak, az emberi léleknek oly kívánalmai, melyeket ez az életrend beváltani soha sem lesz képes, haladjon bár az ember bármeddig és legyen relative itt bármily tökéletessé is. A haladás, a fejlődés, a tökéletegokkal állítok elő, akkor ahoz az özvegyen maradt férfihez leszek hasonló, aki gyászba öltözködve, sorba járja a legközelebbi farsang minden mulatságát. Ez a hasonlat is sántít azonban, ,és rossz azért is, mert a férfiak elhalt feleségeiket nem szokták siratgatni. A t. közönség már az eddigiekből alaposan meggyőződhetett, hogy az eddigi barkácsolás mellett ez a feloivasmány ki nem épül, hasztalan költeményezem; — .Áttérek tehát a dolog nehezére. Engem az olvasókör választmánya, mig egyenes dologkerülés szempontjából a máramarosi bérezettet nézegettem, azzal a leverő bizalommal tisztelt meg, hogy tartsak egy humoros felolvasást. Amint az engem fenyegető - veszélyről értesültem, a tatárfutás izgalmas képei népesítették meg telkemet és kezdtem sajnálkozni 9 t. közönség felett, meg azon, hogy baleset ellen nem vagyok biztosítva. Hisz tudja mindenki, hogy én keveset szoktam beszélni és még kevesebbet nevetni, mert keveset találok olyat, a min nevetni lehűt. Ilyen állandó kedély hangulattal honnan kaparásszam én össze azokat a dolgokat, melyek méltók legyenek egy-egy kedélyes nevetésre ?. Aztán volt rá eset, hogy elkezdtem .mérlegelni a nevetések hangváltozatát, melyben a humoros áram ki szokott, egyeníi- tődni, és úgy tapasztaltam, hogy eladó kisasszonyoknál, kik már kezdik megunni a rövid ruhát, mindössze ennyi a nevetés han'gváltozata : h i h i h i h i 1 Viseltes .urfiaknál, . jámbor, férjeknél cs kedven telt ; asszonyságoknál már nem h:hihihi, hanem 1 hehehehe! Azoknak, kik elhízott szasedés törvénye alonban megállapodást nem ismer és természeténél fogva nem ismerhet, mindaddig, mig a tetőpontra nem érkezett, mig a tökéletesség mértékét be ne nem tölti. Az embernek tehát fejlődési térül ez az élet elégséges nem lévén, uj területet, uj világot, uj létrendet kell nyernie, hol álmai mind valóra válhatnak, hol a tökéletesség oromzatára feljuthat, halhatatlanná válhatik. Vagyis az embernek fel kell támadnia. Ezt sejti a mi lelkünk folyton. Ez után áhítozik folyton. Minden erejével rajta van, hogy betartsa az irás szavait; mely feladatunkká tette a tökéletesedést, midőn parancsolja: Legyetek tökéletesek, szentek, mert a ti mennyei atyátok is tökéletes szent. Ézen vágynak, ezen fejlődésnek legszebb, legmagasztosabb ünnepe a husvét. Mert ezen ünnep, a megfeszített és feltámadt Üdvözítőben elénk állítja az ember megdicsőülésének képmását, előképét, az általunk óhajtott és folytonos küzdésünk végczélját képező esz- "ményr szentség, és tökéletesség példány- képét. íme az Üdvözítő egész lénye, tehát emberisége is szárnyakat öltött. Megszűnt rútsága, eltűnt gyengesége, nem gyalázat, hanem dicsősség környezi, levetette az idő és tér korlátáit, szabad és boldog, mert tökéletes, mert elérte fejlődése teljét. Nagyon sajnálatraméltó az, kit ez a fenséges példa nem vonz, el nem ragad, nemes elhatározásokra nem ösztönöz. kácsnék, vitális városi atyák, kik naponta pecsenyét esznek, piros bort isznak, házbért húznak s porcziójukat évnegyedenként előre lefizetik, igy esik jól: ha ha ha hal Látni való, hogy a nevetésből gyakran hiányzik az eszményi szépség; — ez és más hasonló tekintetek kétessé teszik az én feladatom megoldását, mely abban áltana, hogy egy humoros felolvasást kanyaritsak össze; s könnyen megérthető, hogy jelenleg úgy érzem magamat, mint az asszony, aki ijedtében hányát esett, midőn megtudta hogy a kálvinista embernek két sor fog van a szájában. Az egyszeri ember, hogy. elébb Írja meg dicsősége sorját, és előbb lássa meg 50-ik születése napját, a górétoz támasztott egy hosszú lajtorját s onnan leste a napkeltét : nekem is,, hogy mielőbb feladatom magaslatára jussak, meg kellene magyarázni legelsőbben, hogy mi is az a humor, amivel bíbelődni, vagyis humorizálni akarok. Azonban nem mindent olyan Itöny- nyü meghatározni, mint az ember egyelőre gondolná, bár elismerem,, hogy vannak dicséretes kivételek. Olvastam péld. gyors és alapos meghatározását ennek, hogy „enyém tied.“ Két suhancz ugyanis egy értékes szivarvágót talált; az egyik, aki idősebb volt gyorsan . felkapta a szivarvágót, igy szólt: ez az enyém; aztán n czimborát pofon ..vágta ezzel a kijelentéssel, ez meg a t i e dMár ebben a meghatározásban elég .csattanósan nyilatkozik a humor; még sem merek a meghatározásába belefogni, ha nem volnának pápaszemes professzorok, tökfejü kritikusok és.lump újságírók, kik mindent szabóü/Tétében szerezhetjük be hazai gyártmányú gyapjúszövetből csinosan kiállítót t, legjobb szabású tavaszi felöltőinket és öltönyeinket, hol papi öltönyök és reverendák a legszebb kivitelben készülnek. Készít sikkes szabású mindennemű egyenruhákat, raktáron tart, mindennemű egyenruházati csikkeket Szatnaár, H5eáűs-tér. “Váiro©]a.ázépTö.l©t.
