Szatmár és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-53. szám)
1901-04-02 / 14. szám
Tizennyolczadik évfolyam. 14-ik szám. Szatmár, 1901. április í2. VK TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Jövedelem-fokozás Hogy a polgárság mindenféle állami és községi adókkal alaposan el 1 van látva s hova tovább kevesebb a j kilátás, hogy az adók lejebb szánjanak, sőt inkább attól lehet tartani, hogy még emelkedni fognak, ezt egyformán tudja mindenki, s ez' a tudat szülte az I eszmét, módot keresni, melynek segé- j lyével csökkenteni lehetne a város ki- I adásait, másrészt pedig fokozni a bevételeit, miáltal kevesebb volna a pótadó s könnyebb a polgárság helyzete, mely a terheket már alig bírja viselni. Ez irányban, annak idején lapunk szólalt fel, ajánlván a közgyűlés figyelmébe, hogy válasszon egy állandó bizottságot, melynek feladata legyen úgy a költségelőirányzatot, mint a zárszámadást tételről-tételre átvizsgálni, a hol lehet a kiadási tételeket mérsékelni, s különösen újabb bevételi források keresésével a város jövedelmeit fokozni. A közgyűlés a felszólalást helyesnek is találta és megalakította az ajánlott bizottságot, tpely azóta már tett is valamit, amennyiben megszavaztatott egy pár eddig nem létező adónemet. Igaz, hogy ezen uj adónemek egynémelyike, mint pl. a szóda- és ásványvíz adó, valamint az uj épületek után szedendő városi pótadó heves ellenzésre találtak s egyáltalán'nem nagyon megnyugtatóig hatottak a kedélyekre, a min csodálkozni éppenséggel nem lehet, ha elgondoljuk, Hogy nálunk, a hol jó ivóvíz alig van, a hol tehát a szóda- és savanyüviz nem élvezeti, de szükségleti czikk, ez az adó bátran elmaradhatott volna. Még erősebb kifogások tétettek az uj épületek pótadója ellen, mert az ellenzők szerint, a mikor az állam adó- mentességet ad, hogy az építési kedvet fokozza, akkor a városnak nem szabad tenni az ellenkezőt és az építési kedvet elvenni, már pedig a pótadónak csakis ilyen hatása lesz, a mi ismét a különféle iparágakat fogja károsítani. Ezen adónemek tehát, bár tagadr hatatlanul némi jövedelmet fognak hajtani, nem czélszerüek, mert a terhet csak látszólag kevesbítik a város szempontjából, valójában pedig továbbá is a polgárok fogják viselni És az észrevétel áll a többi uj adókra Is, azokat is a polgárok fizetik, könnyebbülést tehát nem szereznek. A jövedelem-fokozás akkor fog megfelelni a hozzákötött várakozásnak, ha olyan jövedelmet tudunk produkálni, a mely nem a polgárság zsebéből kerül ki. Ilyen jövedelemre lehet pedig kilátás, ha alapos tanulmánytárgyává teszik a városi vámokat és annak kezelését, mert a mit itt nyerhetünk, azt nem a polgárság fogja fizetni, hanem az a vidéki közönség, amely a városi polgárságtól húzza jövedelmét. Évtizedek óta egy csapáson halad a vámszedés és vámkezelés, s az idők tapasztalatait nem próbálta még senki a város javára kiaknázni. Nem a mi feladatunk a részletekkel foglalkozni, de két körülményt mégis megemlítünk, amelyből magából látható s a melyet úgy a vámkezeléssel foglalkozók, mint a közönség maga is jól ismer, hogy igenis vannak tárgyak, a melyek szabályszerint vám alá esnek, de azért mégis vám nélkül kerülnek forgalomba, a hol tehát a város elesik a jogos bevételtől. A vidékről beözönlő eladó közönség nagy része rendszeresen űzi azt a visszaélést, hogy a mint bejön a városba, szétrebben az utczákon s ház- ról-házra járva árusítja a behozott el- adhivalókat, minők az aprómarha, tojás, zöldség, tej, túró, tejfel, gomba stb. s csak ha az eláru'sitás ily módon nem sikerül, megyen a piaczra és váltja meg a vámot, mert ottan már czédula nélkül nem árulhat. Egész sereg olyan falusi asszony van, a ki az eladásnak ezt a nemét gyakorolja, a ki évek során át vásárvámot nem fizetett, mert megvannak a rendes vevői s a mint bejön a városba, minden akadály nélkül eladhatja a magával hozott dolgodat. údőt ^és pénzt takarít-meg s. egész kényelmesen végezheti, mert az ellenőrzés abban az irányban majd nem lehetetlen. Sok ily apró krajczárból menynyi az az összeg, a mit ily módon a város jogos bevételéből elvontak és elvonnak állandóan. Pedig hát ezen lehetne segíteni, ha a városba bejövő közönség a város határán volna már kénytelen a vámot lefizetni. A Szamoson túli rész a hídon kívül, a többiek * • pedig a sorompóknál. Akkor egészen mellékes volna, hogy az utczákon el- széledve az egyes házaknál ad-e túl áruin, vagy pedig a piaczon. A másik körülmény ugyancsak ezzel van összefüggésben. A vámszedés alapja, hogy a vidékről bekerülő fogyasztási czikkek adóztassanak meg. Nem a személy tehát, hanem a piaczra kerülő áru az adóztatás tárgya. Ugyde ismét egy másik visszaélés folytán ezen áruk igen nagy része nem kerül adó alá s egészen vámmentesen jön forgalomba azáltal, hogy a városi kofák a város határában elfogják a vidékről beözönlő eladókat, ottan megveszik az árukat és a piaczon aztán árulják a nélkül, hogy azok után valaki vámot fizetett volna, miután ők helybeliek és igy nem tartoznak vámot fizetni. Hogy ez visszaélés, az kétségtelen, s hogy az a vidékről bekerülő áru azáltal nem lett vámmentessé,, mert a kofák a városon kívül megvették, az is bizonyos, de ezen is csak úgy lehet segíteni, ha a vásárvámot már a város. határán kell lefizetni, merua. tájjpy lévén vámköteles, ottan akár vidéki, akár pedig városi legyen az, a ki az idegen árut behozza, fizetni tartozik. Egészen mellékes a személy, a fő az áru, annak pedig nem szabad vámmentesen a városba bejönni. Mi csak felvetjük az eszmét és rámutatunk a fenti két körülményre, a részletek és az esetleges intézkedések azok feladata, a kik a vámszedéssel gyakorlatilag foglalkoznak. Ok ismerik TARCZA. A két gyermek. — Hajz. — Ugyan Eliz, ugyan Eliz! ne légy olyan pajkos, nem illik ez már egy 12 éves leányhoz I Dehogy hallotta már ezt Eliz, kiállt- hatott utánna már az anyja, ő már dalolva tánczol végig a keriutakon, kis kalapjának szallagjai repülnek utánna. Igazán gyönyörű kis teremtés, arczán még a gyermeteg kifejezés, de szemeiben már az érzelem tüze, félig még a gyermek szobában, félig már az érzelemnek karján, kedélye még a játszi pajkos gyermeké, csak néha néha kezd már belevegyülni valami más is. Dalolva futkos a virágágyak közt lehajolva egy-egy virághoz. Szegény kis nefelejtském, hogy leverte az esői Jó reggelt szép rózsabimbó, oh! már ma kinyílsz te is I jaj a csúnya de megszűrt» a kezem, már most leszakítom azért is, — igy ni, a hajamba tűzlek. De hát az a rossz Gyula még most sincs itt, no megálljon, két napja már, hogy nem láttam, ma van a születésem napja és még ma sem jött #1 rám se gondol. Bizony bizony az a .kis. mosolygó szem majdnem könybe lábbadt.. Különben bánom is ént — tévé hozzá durczásan, — ha ő olyan rósz csak nem fogok érte szó- morkodni — az keltenne még csak. Pedig az bizonyos, Gyula sem érdemelte ám ezt a szemrehányást. No de nem is értette ezt Eliz komolyan, hiszen kivel futkosna ő akkor a kertben, kivel kötnének koszorút, kivel zsörtölődne, ha az a rossz Gyula nem volna. Cousin az édes, alig pár évvel idősebb Eliznél, ott laknak a szomszédban, s az a kis kerítés, a mi kertjeiket elválasztja bizony nem nagy akadály Gyula előtt, ha ő Elizkével akar pajkoskodni, azt pedig akarja mindig. Most is ott ül már az öreg hársfa alatt rettenetesen szorongatva kezében egy bokrétát. Persze, hogy Eliz is arra igyekszik a mint észre veszi a háttal ülő fiút. Csendesen oda settenkedik a háta megé s két rózsás, kezével befogva szemeit elváltoztatott hangon kérdezi: No találja ki, ki vagyokI Mintha nem ösmerné már Gyula azt a két bársony kacsót. — Az a kit én legjobban szeretek e világon I — volt a válasz. — Nem igaz, nem hiszem, — szólt a leány egyet czipve az ifjú karján s leülve mellé, — mert akkor nem várakoztatott volna itt tegnap hiába, itt ültem egész hét óráig és a ki ne n jött az az én szépséges unokatestvérem volt. — Hát ez a csokor kinek szol? — Hát kinek szólna? magának édes, hiszen tudja, ma van 13-ik születésnapja. A leány elkomolyodva veszi át a csokrot s Gyulára nézve mondja; — Hát nem feledkezett el rólam még se, látja már én azt hittem és ez rosszul esett, tudja e hogy majdnem sírtam. — Hát szeret egy kicsit mégis? — Ugyan Eliz, hát ilyet még kérdezni is lehet? no jól van elhiszem. — Ugy-e Gyula már most én nagy leány leszek, 13 esztendő ez már sok idő, meg is kérem a mamát, hogy küldje el már azt a csúnya Ágnes kisasszonyt. — Istenem, csak nevelőnök ne volnának a világon. Mindig azt mondja, hogy én valóságos boszorkány vagyok, pedig ő az. Jajj Gyula! ha az elmegy akkor mindig együtt játszunk. • — Igen ám I csakhogy akkor már leány lesz, és reám se néz. A leány az ifjú szájára csap. Itt van, ha még egyszer ilyet mond még egyszer a szájára ütök és megharagszom. Üssön a számra csak ne haragudjon, mit csinálnék akkor ha maga haragudnék rám és én nem láthatnám ? akkor én . . . — No hát mit csinálna akkor? — Akkor én főbe lőném magam. — Hahaha I — kaczagolt a leány, — hát maga ilyen vitéz férfi I ’— Csak nevessen ki, könnyű még magának, maga még nem tudja mi a szerelem. — A leány megütközve néz reá. — Hát maga tudja ? — Én tudom. — Hát micsoda? — Hát mikor „nem úgy“ szeretik egymást, hanem „amúgy“, tudja? — Nem én. — Hát mikor izé . . . nem is tudom hogy, csak hogy „amúgy.“ — De hát hogy? mondja meg édes Gyula, mi az a szerelem ? látja már most én olyan kiváncsi vagyok, nekem meg'kelí tudni, milyen az? no mondjál No Gyula, most vagy megakadva, az a két kék szem zavarba hozott. Hát tudja Eliz, mikor . . . mikor a férfi a nőnek szerelmet vall. — No hát valljon maga nekem szerelmet, no hamar hát. — Igen ám, csahogy én nem tudok. — Nem tud ? maga csúnya, akkor minek kezd bele, no próbálja csak! — Eliz, Elizl zongorázni —hangzott a verandáról ama bizonyos rikácsoló hang az Agnes kisasszonyé, mely mindig a legjobb játékát rontá el Eliznek. — No itt van ni I mindig ilyenkor kiált a boszorkány. Megyek I megyek I — tudja mit Gyula, holnap ilyenkor legyen itt megint, akkorára tanulja meg, hogy kell szerelmet vallani, aztán majd elmondja nekem. Isten áldja meg, sietni kell 1 Hanem azért még vagy háromszor megállt és visszakiáltott a fiúnak „de el ne felejtse,“ Másnap a leány volt az első az öreg hárs alatt, látszott rajta, hogy nagyon nehezen várja azt a másikat. De. nem is váratott magára sokáig, a leány alig engedé szóhoz jutni. — No hát tudja-e már? — Tudom bizony, megtanultam, a mama asztalán találtam egy könyvet, valami regény volt, abban akadtam egy szerelmi vallomásra. — No hát hamar, hogy van ? — Üljün le oda a paara, adja ide az egyik kezét, igy aztán süsse le a szemeit és néha nézzen reám I így jól van 1 szabdüzletében szerezhetjük be hazai gyártmányú gyapjúszövetből csinosan kiállított, legjobb szabású tavaszi felöltőinket és öltönyeinket, hol papi öltönyök és reverendák a legszebb kivitelben készülnek. Készít sikkes szabású mindennemű egyenruhákat, raktáron tart mindennemű, egyenruházati czikkek et Szatmár, ZDeáOs-tér. 'Vá.roslnázép-ü.let.
