Szatmár és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-53. szám)
1901-03-19 / 12. szám
TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Őrtorony. Sok szó hangzott már el úgy -a sajtóban, mint a tűzoltó egyesület gyűlésein, nem különben a városi ta nácsban is, hogy a tűzoltóság egy alkalmas őrtorony hiányában, a honnan a tüzeset azonnal észrevehető és jelezhető, legfőbb feladatának, hogy minél hamarább a helyszínén teremhessen, nem képes megfelelni. Mig a régi törvényszéki épület meg volt, addig annak tornya szolgált ezen czélra, de mióta lebontották, az őrtanya előtt az utczán van felállítva az őr, a ki vigyáz, hogyha valahol tüzet vesz észre, azonnal jelezhesse. Ha annyira szomorú nem volna, kaczagni kellene rajta,'mert hiszen nyilvánvaló, hogy az utczáról, kivált a város távolabbi részein kiütött tüzet észre nem veheti, vagy ha észreveszi is, az már csak akkor fog megtörténni, mikor segítségről jóformán szó sem lehet. Hogy ez. az állapot igy nem maradhat az bizonyos. Az egylet már régóta foglalkozik az eszmével, a hatóság maga, is támogatta, de még eddig minden siker nélkül. Meg van ugyanis állapítva, hogy őrtoronynak legalkalmasabb volna a székesegyház tornya, mely egyrészt oly magas, hogy onnan a város minden része áttekinthető, másrészt az az előnye is van, hogy a menyiben a torony erkélylyel van ellátva, a megfigyelés a legkönynyebben teljesíthető. Ugyde a püspök nem akarja a tornyot átengedni, azt mondván, hogy ilyen profán czélra az át nem engedhető. Hogy a tűzoltói intézmény magasztos feladatot teljesít, midőn őrködik a polgárság vagyona és igen sokszor élete felett, az nem titok senki előtt s bizonyára egyike azoknak, a melyet támogatni, fentartani és fejleszteni egyforma kötelessége mindenkinek. A polgárság a maga részéről elkövet mindent ez intézmény érdekében; az egylet tagjai legnagyobb részt önkényte- sek; tulajdonképen magát a tűzoltóságot is a polgárság teremtette meg. A hatóság szintén megteszi a magáét; fizetéses tűzoltókat tart, alkalmas helyiséget szerzett és azonkívül is tetemes összeget áldoz tűzoltói czélokra. Igaz, hogy még mindig sok a kívánni való, de ismerve nehéz pénzügyi helyzetünket, egyelőre többet a hatóságtól kivánni nem lehet. Pedig hát Őrtoronyra szükség van, s ha másként nem jutunk hozzá, építeni kell, mert anélkül a tűzoltóság mit sem ér. Nem akarjuk elhinni, hogy a püspök Öméltósága engedékenységre bírható nem volna. És annál inkább nem tudjuk elhinni; mert hiszen a legfőbb és egyetlen kifogása, mintha a torony az által, ha, abban a tüzőrség helyeztetnék el, profán czélt szolgálna, komoly kifogásnak el nem fogadható. Azok, akik polgártársaik vagyona és élete felett őrködnek, a templomot nem profanizálják, sőt szolgálatuk épen oly természetű, mely a szent helylyel nagyon is összefér. Az "ország igen sok városában a magasabb tornyok át vannak engedve a tűzoltóság részére s még nem hallottunk és nem olvastunk olyat, mintha ezt bárki is természetesnek nem találta volna. Épen azért nem szabad feladni a reményt, hogy a püspököt sikerül-’ hét még engedékenynyé tenni. Kérni kell, mig megadja. Ez a kérelem teljesítése nagy áldás volna a városra nézve, s ott, a hol az összes polgárság érdekéről van szó, a kérő szót sajnálni hiba volna. Egy őrtorony felépítése tetemes összegbe kerülne, s bizony manapság, mikor a polgárság a terheket alig bírja s hozzá a megélhetési viszo- < nyok is a legrosszabbak, a nagy ki- ■ adásokat kerülni kell. Vegye tehát újból kezébe a tűzoltó egylet az elejtett fonalat és próbálja meg ismét kérni a püspököt; • vegye a városi tanács és a közgyűlés és. tegye ugyanazt Mi lehetetlennek [ tartjuk, hogy Öméltósága, ha tisztán fogja látni a kérdést és meggyőződik róla, hogy a város polgárságának minő szolgálatot tesz, ha a várost egy nagy kiadás alól felmenti, ne adná beleegyezését abba, hogy a székesegyház egyik tornya a tűzoltósági őrség tanyája legyen. Apróságok. A kaszinóban egy társaság élénken tárgyalta a múlt városi közgyűlés szenzá- czióját, a főkapitány és a főjegyző felszólalását. — Hát ez bizony úgy van — szól közbe Bögre ur — hogy a tanács, a hol csak lehet, megváltoztatja a főkapitány határozatát, s ha én a főkapitánynak volnék, mindig annak az ellenkezőjét tenném határozatba, amit tulajdonképen akarnék. * Találgatják mindenfelé, hogy a főjegyző mi okból borotváltatta le a bajuszát. — Ezzel is a főkapitányon akart ütni. — mondja valaki — Az parókát tett fel, ő tehát a bajszát vétette le, igy mutatván ki, hogy nem helyesli az eljárását. — Hát aztán, mikor fogsz hazajönni ? — kérdi az asszony a márczius 15-diki bankettre induló urától. — Mikor? 16-án! — És miért t6án? — Mert a 15 egészen a szabadságnak van szentelve. * Találkozom tegnap egy Sándort gratuláló barátommal, a ki roppant komoly képpel halad a piaczon. Mondom neki, hogy ne siessen. — Ne bánts — szól mentegetődzve — van vagy 6 Sándorom, sötét este lesz mire elvégezem. — Annál jobb — biztatom én — legalább kezdheted mindjárt a Józsefet. Demeter. tArcza. ; Egy rózsa története. — Elbeszéli ő maga. — í Egy szép napfényes virágos kis kertben születtem. Még parányi kicsiny bimbó voltam, melyből sejteni is alig lehetett későbbi szépségemet— midőn megösmertem azt a kedves .lenge, karcsú alakot, ki minden reggel dalolva jött a kertbe nevén szólítva minden virágot, s kiről később megtudtam, hogy az a mi" úrnőnk a szép Helén. Társaim, a méla „Marchal Niel“ a káczér „Ls France“, a büszke „Dejon“ már régen ösmerték őt s nekem már mint kicsiny bimbónak sokat beszéltek a mi szép úrnőnkről, hogy mily szép ő, mily jó, mily kedves. Később a mint lassankint nevelkedtem, nagyon megszerettem őt én is. S úgy látszott, ő is engem szeret legjobban virágai között. Az első üdvözlet, a leg- gyengédebb szó az enyém volt mindig tőle. Napjában 4 szer 5-ször odajött hozzám, megnézni milyen vagyok már — ki- nyilok-e csakhamar? Ez időtől kezdve társaim kezdettek reám irigyek lenni, s kezdettem én is sokat tartani magam felől. Kezdettem hinni, hogy én leszek a legszebb rózsa az egész kertben. Gyönyörű májusi reggel volt — jól emlékszem, — midőn-legelőször üdvözöL tem a napsugár^ szétfeslétt kelyhemmel. Igazán szép voltam nagyon. A „Marciiéi“ a „La France“ a „Dijon“ ^épsége mind összepoptosulva volt bennem. " , A napsugár, a reggeli szellő, a harmat, mely kelyfremen rezgett mind-mind szerelmes lett belém. De én rá se hallgattam sem az ő szerelmes suttogásokra, sem társaim irigy, gúnyos, hízelgő szavaira: 0 reá vártam, az én szép úrnőmre. Csak ő neki akartam tetszeni. Remegtem örömömben, midőn meghallottam szavát, midőn megláttam szép arczán az öröm kifejezését, melyet szépségem megpillantásakor érzett. Oda jött hozzám, bársony kezével megsimogatta kelyhemet, örömtől remegő hangon dicsérte szépségemet, lehajolt hozzám, s korái ajkával egy csókot lehelt reám. Vissza Vissza tért hozzám többször, gyönyörködött bennem, mondá, hogy én vagyok a legszebb virága s egyszer alig hallhatóan tévé uránná:. „téged ő neki foglak adni“. * 'í Ez az utolsó mondat: „O neki foglak adni“ olyan rosszul esett nekem. Miért ad engem másnak, mikor én Csak neki nyíltam, az én szép úrnőmnek, csak neki akarok szép lenni, az ő keblén akarok el- hervadrli. ,Ugy Szerettem volna kérni, hogy ne adjon oda senkinek^ tartson meg magának, hogy maradjak én egészen az övé; — de nem kérhettem, mert alig hogy. kimondá, elfutott. Visszatért Csakhamar, egy fényes kétágú valamit hozott magával; később megtudtam, hogy azt a valamit ollónak hívják. Azzal a fényes ollóval levágott engem a rózsatőről, elszakított anyámtól. S én hálátlan, . nekem nem fájt otthagyni anyámat. Megörültein neki, reméltem, hogy keblére fog tűzni. . De anyám úgy látszik, megharagudott rá azért, hogy megfoszta tőlem, meg- szurta szegénynek ,a kezét. S én akkor is inkább őt sajnáltam. Remegve néztem kis kezét, melyből néhány csepp vér tört elő. Egy szirom levelemre cseppent. Attól még szebb lettem, mintha csak az az egy kis piros petiyecske hiányzott volna még halványságom mellett. Keblére tűzött s én boldog voltam. Büszkén mint a ki tudja, hogy irigylik, tekintettem végig a kert virágain, a mint körül sétált volna velem. — Egy kis lugasba tértünk be, leült s hosszasan gondolkozott, bánatosnak látszott. Úgy szerettem volna vigasztalni, de nem tudtam hogyan. Sokáig voltunk egyedül, midőn egyszer érezém, hogy szive hevesebben kezd döbogni. — Feltekintettem arczára — elvólt pirulva. Tanakodtam rajta, mjtől; s csak hamar megláttam az okot. A lugai ajtajában egy alak jelent meg, egy férfi. — Nagyon szép fiú volt —; mint villám ötlött eszembe, hogy ez az „O? ki- nek engemet szánt. S úgy haragudtam arra a szép fiúra. Soha nyájasabban szólni ném hallottam még úrnőmet, mint mikor őt üdvözölte; és soha behizelgőbb, édesebb hangot, mint azé a szép fiúé volt. Figyelmesen hallgattam beszélgetésüket, csakhamar megtudtam, hogy azt a szép „fiút Andornak hívják és szavaiból kivettem, hogy ő az én úrnőmet milyen szépnek tartja, s mennyire szereti; s hogy kész volna életét áldozni érte, hogy meghallja ajkairól azt az édes szót, hogy viszont szereti Őt. Az én szép úrnőm mé^ jobban elpirult s zavarában az én szirmaimat simogatta. Adja nekem azt a rózsabimbót édes feleletüli mondá neki Andor. Összerezzentem, félve simultam úrnőm keblére, kérve tekintettem reá, hogy ne adjon oda. Hiába volt, remegő kézzel vett le kebléről, szemlesütve adott át Andornak s azután elfutott. Nagyon bánatos voltam eleimén Andor keblén, de azután kezdtem kibékülni sorsommal, elgondoltam, hogy milyen boldoggá tettem én mindkettőjüket, hogy Andor bizonyára olyan jó, mint az én úrnőm, mert különben nem szeretné; hogy szeretettel fog őrizni engem, kit ő tőlle kapott a szép Heléntől! Mikor úgy délfelé egy fényes salonba lépett velem Andor, már. egészen megszerettem őt. A salonban egy magas, nyúlánk fiatal nö fogadott bennünket, kiről el kellett ösmernem, hogy majdnem olyan mint volt úrnőm. Andor szép Melanienak nevezte őt s nagyon szívélyesen, sőt én úgy találtam túlságosan is szívélyesen csevegett vele. Andorról kezdett nem éppen kedvező véleményem lenni; mikor pedig épp oly hévvel kezdé a szép Melanienak szépségét dicsérni, mint alig pár órával előbb az én volt úrnőmet s midőn a szép asszony kezét csókjaival halmozá el s epedve kért tőle egy „légyott“-ot: akkor már csakugyan , megharagudtam reá. Szinte jól esett látni a szép asszony arczán, hogy tanakodik magában a válasz iránt. Kezdtem remélni, hogy kegyetlen lesz az én csapodár tulajdonosomhoz. Egyszerre azonban nagy barna szemeit rám voive, azt mondá: — »Adja nekem gombjukából azt a szép rózsát, — ha ezzel jelenek meg estére a színházban... akkor színház után szívesen látom egy csésze theára.“ Andor, a hűtlen, a gonosz — mohón kapott hozzám, s a következő pillanatban már a szép Melanie keblén voltam; én, a Tényleg csak 1HGL1K JÓZSEF szabóüzletében szerezhetjük be hazai gyártmányú gyapjúszövetből csinosan kiáll itott, legjobb szabású tavaszi felöltőinket és öltönyeinket, hol papi öltönyök és reverendák a legszebb kivitelben készülnek. Készít sikkes szabású mindennemű egyenruhákat, raktáron tart mindennemű egyenruházati czikkeket Szatmái, IDeáűs-tér. ‘^ácxoeifcLátzépT&let.
