Szatmár és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1901-03-05 / 10. szám

Melléklet az 1901. évi 9. számhoz. S7ATMAR É3 VIDÉKÉ­az elhalt neje'részére kártérítés c/.imen 400 korona megfizetésére ítélte. 23 én Veress Györgyné szándékos -emberölés bűntettének kísérlete miatt került vád alá. Az esküdtek által hozott határozat folytan a törvényszék I vádlottat fölmentette. — Az esteli iskolások vizsgája. A . szutmárvármegyei „Széchenyi Társulat“ altul Putóházán fel állított esteli tunfolyam zárvizsgája folyó hó 17-én tartatott meg számos szülő és érdeklődő jelenlétében. A felnőtt ifjak igen szép, szabatos feleleteket adtak u hozzájuk intézett kérdésekre. A romámijku ifjak feleletei is arról tettek tanúságot, hogy a tanfolyamot vezető tanító arra törekszik, hogy uz idegen ajkúak a haza nyelvét minnél jobban sajátítsák el e ebben nem csekély eredményt ért el. A vizsga melyet Tóth Mór földbirtokos gond. elnök vezetett minden tekintő: ben tökéletesen kielégítőnek nyilváníttatott. A tanfolyumot Marosán János áll. tanító lapunk lelkes munkatársa vezette. Az elért szép eredmény az ő nevéhez fűződik. — Szatmárnémeti timártársulat batyubálja fényesen sikerült, bevétele volt 1294 kor., kiadása 984 kor., tiszta jövedelme 310 kor. felül fizetéssel következő urak járultak: Lánd és Lovas Bpesti ezég 10 kor., Reinelt Ágoston 3 kor., Dr. Kor- bay Károly, Deák Kálmán, Demkő János,- Láday József. Asztalos József, Koós Kál­mán, Glőzer János, N. N. Rápolfi Károly tímár. 9egéd 2—2 kor. Félegyházi Sándor, Beregszászi Gyula, Bükk István. Fagarasai István, Csetneki István, Juhász Sándor, Illés József, Kondor Gedeon, Torony Gyula, Hanl<a János 1—1 koronát. Ezen szép anyagi sikerért úgy a -megjelent diszcs- közönségnek, valamint a Fol.iilfizető uraknak bálás köszönetét mond u társulat' nevében a rendezőség. Úgy szintén a butyubálban a nagyteremben egy női belépő találtatott, igazolt tulajdonossá átveheti. — A tűzoltó bálra történt felül- fizetések. Mélt. Meszlényi Gyula megyés püspök. 40 k., Dr. Chorin Ferenc* 40 k., Jákó Mihály 5 k., Jézus társaság 8 k., Szi- raonisz Albert és társai 9 k. 20 fill., Szi­vattyú és Gépgyár réezv. t. Budapest 5 k., Bunkó Vincze 10 k., Köhler István Buda­pest 3 k., Dubróczky Géza főparaucsunk Huszt 2 k., Holländer József I k., Morvay János 2 k., Billa István, Kinál Géza 1—1 k., N. N. 1 k. 08 fill., N. N. 60 fill., Szakái László 1 k. 20 fill.. Mere* I stváu 1 k., Ekkor János 80 fill., Hájtájcr Pál 2 k., Szigeti József 1 k., N. N. 4Ó fill., Murko- csán József és neje 1 k., Braun Jenő 1 k., , Vurga György 80 fill., Heiuricb Viktor 1 k. 20 fill., Perez András 3 le. 20 fijl., Erdei István 2 k, N. N. 1 le. 60 fill., Reszt er János 80 fill., N. N. 1 k. 60 fill., Tukácsy Károly 4 le., Czegő N. 1 k., Kocsis György 3 k. 20 fill., N.'N. 20 fill., N. N. 20 fill., Ip N. 40 fill., N. N. 20 fill., N. N. 20 fill., Grünfeld V. N. 3 k. 20 fill., Kenyeres Ist­ván 80 fill., Fried Ferenc* 2 k., N. N. 20 fill., | N. N. 20 fill.. Hau*cha János 1 k., Szat- I inári Z-dgtnoud 1 k., Latkóczy Sándor 40 fill., Schlosser Márton 2 k., Jákó Sándor l 1| Helmeczy József 4 k., Rótli Gusztáv és társai 2 k. 10 fill., Kálik Lajos 1 k., Gőzmahni iroda 2 k., Marko vies Áronné 1 k., Kerékgyártó István 2 k., Halász Mór 1 k., Frankó János 4 k., özv. Szabó Pálné 2 k.. Szabó Gusztáv 1 k., Markovics Elek fiai 3 k., Breczkó János 60 fill., Krizsán József 1 k.. Árvái Antal 60 fill., Mundel- baum Ede 40 fill., N. N. Márton 20 fill, összesen: 195 kor. 58 fillér. A tüuczmulut- eág összes bevéte 1818 kor. 91 fillér tiszta jövedelme 800 korona, mely uz újonnan belépett öukéntes tagok ruházati és felsze­relési q/ikk cinek bevásárlására szolgál. A felillfizetésért hálás, köszönetét ez utón fe­jezi ki és továbbra is szives jóakaratukba ajáulja magút az önkéntes tűzoltó egyesület. törvényszék 1900. évi 20299. szátuu végzése következtében Dr. Keresztszeghy Lajos szut- mnri lakos javára Augi Márton és Társai uvas újvárosi lukosok ellen 628 kor. | jár. erejéig 1901. évi januáriul hó 22-én foga- I nutositott kielégítési végrehajtás utján le- I foglalt és 3100 korra becsült következő in­góságok, u. m: lovak, szarvasmarhák, ten­geri és guzdasági eszközök nyilvános ár­verésen eladatnak. Mely árverésnek a sz.-váraljai kir. já­rásbíróság 1901-ik évi V. 9/2. számú vég- zésa folytán a fizetett 300 kor. betudása mellett 628 kor. tőkekövetelés és eddig összesen 36 kor. 94 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig a Perecz Lajos, Nyáguly Mihályné, Nagy Imre, S. Grosz Áron és Társai lukásán leendő esz­közlésére 1901. évi m&csius hó 8. napjá­nak délelőtti 10 órája határidőül kitüzetik és uhhoz u venni szándékozók oly megjegy­zéssel hívül mik meg, hogy az érintett ingó­ságok uz 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-n értőimében készpénzfizetés mellett, u legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron ' alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingósá­gokat mások is I--- és fcliilfoglultutták s iizokru kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz 120. §-a ér­telmében ezek javára is ulrondeltetik. Kelt Sz.-Yáriilján, 1901. évi február hó 14. napján. SPRENGER, kir. bírósági végrehajtó. Kiadó lakóház. A Tompa-u. 9/a. sz. külön ház, öt szobával, négy pinczével; fürdőszo­bával, konyhai vízvezetékkel, külön udvarral, kerttel r-J; Fölborult szán. Nem mindennapi I jelenet »bk voltak szemtanúi csütörtök dél­ben a Hám János utczán járó-kelők. Czl Áí szánkója haladt | törvényszéki palota- felé midőn a lovuk a közelgő villamos csilingelő hangjától ■ megvadulva robogtuk || utczán tovább, inig egyszerre a Dr. Vajai háza előtt a sínpárt'érintve a szánkó fel­fordult s a benne flirr V. végrehajtót | vií- litmos oszlophoz vagta., Cz. a gyeplőt el nem engedte | | lovak mintegy 40 méter távol­ságban vonszolták a havon, mikor is az ösz- szesi-reglett publikumnak sikerült a lovakat megfékezniük. A szánkó utasai bizonyára nem szívesen fognak, vissza emlékezni | velők történt, könnyen végzetessé válható balesetre. — Uj iparág Szatmártt. Reazelő­vágó-üzlet telepedett le városunkban, | mi­nek uradalmi gépészeink, lakatosaink, ková­csaink s egyéb iparosaink látják legnagyobb hasznát.. Eddigelé D breczenbe, Nugyvárudru vagy Kolozsvárra kellett tetemes költséggel küldeni az elkopott reszelőket és ráspolyo­kat újból fölvágatásra, most ó költségek meg lesznek takurithatók. Az uj iparág he­lyiségei Felső-Szamospart 3. és az ipari hi lelszövetkezet elárusító-csarnoka : Deák-tér 3. tv hol reszelők s ráspolyok kaphatók^ a. használtak újból vágottakkul becserélhetők s fölvágatásra beadhatók. Bővebbet -« la­punk; hirdetései között. — Esküdtszéki tárgyalások tár­tottuk e hó 18., 20., 22. és 23. napjain. 18 án Stufunyák János elleni bűnügy tár-, gynltatott, ki halált okozó snlyos testi sér­tés büntette és lopás vétségének kísérlete miatt á'lott vád alatt. Az esküdtek hétnél több igennel feleltek s ez alapon a birórág- a vádlottat 2 évi fegyházra Ítélte. Az ítélet jogerős A második tárgyalás 20-án ; volt, midőn Timb György esete került tárgyalás alá, ki testvérbátyját ölte meg. A tárgya­lás ulkulmával sok érdekes momentum me­rült löl 8 igazolást nyert az,, hogy a tett elkövetése ulkulmával akaratáuuk . szabad elhatározási képességével nem bírt, 8 ezen verdikt alapján uz esküdt bíróság a vádlot­tat fölmentette s azonnal szabadlábra' he­lyeztette. E hó 22-én Reich Mihály líulált okozó súlyos testi sértés büntette miatt ál­lott; a bírák előtt. Sok enyhítő Körülményt .tekintetbe’véve -a bíróság 2. évi börtönre s — Köszönetnyilvánítás. A pató­házi áll. el.-isit. gondnoksága ez utón is köszönetét fejezi ki a szatmári ,Neintchlov/.“ fürészgyár Tek. Igazgatóságának azon ál - do/ut készségéért és jótéteményéért, hogy a patóliázi guzd. isiit, iskola részére ezer drb. karót voh szives ingyen engedélyezni.— A z ál l. eTi? i s kola gondnoksága. Szám. 1.15—1901. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel I zltirré teszi, bogy’ a szutmárnémetii kir. májusra kiadó. Értekezhetni a helyszínén a szaf­tnál’—erdödi h. é. vasút üzletkezélö- ségénél, vagy a tulajdonos Fchefteli éa Iieiter czégnél (Csatomn-utezán).

Next

/
Oldalképek
Tartalom