Szatmár és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1900-09-11 / 37. szám

TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. f ' MEGJELEN MINDEN KEDDEN. == AZ -ELŐ FIZETÉS ÁRA:------­Egész évre . . . 6 kor. 1 Negyedévre 1 kor. 50 fill. Fél évre ..... 3 > | Egyes szám ára . 16 » Községek, községi jegyzők ée néptanítók részére egész évre 4 korona. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők : = Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 2 ik sz. alatt. = TELEFON-SZÁM : 73. A Szerkesztő lakása: Eőtvős-utcza 19-ik szám.------------ HIRDETÉSEK =?­o lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett fölvétetnek. Nyilttér garmond sora 20 fillér. Tankóczy- Gyula, Vári Antal, Szőllősy Lajos, Fodor György és Hérmán Mihály. Nem-mel szavaztak: ifj. dr. Far­kas Antal, Bosszin József, Jankovits János, Korányi János, Lengyel Endre, Losonczy József, Sz. Török János, Schwartz Albert, Vaday Károly, dr. Biró Elemér, Boronkay József, Osomay Imre, dr. Fejes István, Félegyházy Ferencz, Gyulai Lajos, Kató Antal, Komka Alajos, Mátrai Lajos, Páskuj Imre, Seres István, dr. Tanódy Márton, Teitelbaum Herman, Virág András Zabari Ferencz és Uray Gáspár. Az iskolai év elejére. Vége a diákság aranyszabadságá­nak, elérkezett újra a tanév, melynek a diákok, nem épen örvendenek. A szülők azonban átgondolva a tanév teljes jelentőségét gyermekeik jövőjét biztosítandó igyekeznek a gyermekei­ket minél hamarább beíratni, hogy haladjanak a korral, a világgal, mert ma tudományos világ van, tanulás nélkül elveszünk a sokaságban, meg­feledkezik rólunk mindenki, elmara­dunk, mint a szárnyaszegett madár s mily keserves csalódás ér bennünket akkor, midőn arra ébredünk fel, hogy lelkünket a sötétségben hagytuk és nem szereztük meg annak szükséges táplálékát. Ha párhuzamot huzunk a falusi és városi iskoláztatás között, meglepő eredméuyről, illetve különbségről kell meggyőződnünk. A falusi nép még ma is meglehetős közönynyel és hideg­séggel viseltetik az iskolával szemben, tehát a beiskoláztatás mizériáival még mindig küzdenünk kell, ezen szomorú állapot addig fog tartani, mig a nép lelkében az ősöktől örökölt hideg kö­zönyösség, az iskola iránti ellenséges­kedés, az igazi szeretet, nagyrabecsülés és meleg érdeklődéssel fel nem fog cserélődni. Erre igyekszünk mi taní­tók s munkánk, ha bár lassan is, de biztos kikötőbe vezet. De szüksége van a tanítónak mások segedelmére is, igy: a lelkészek, a községi elöljárók támogatására is. Hogy a közművelő­dést minél nagyobb előtérbe vigyük — azt hiszem — ez mindnyájunknak, kik a néppel folyton érintkezésben vagyunk, hazafias kötelességünk is. De meg bűnt követnénk akkor, ha a né­pet a tudatlanságban igyekeznénk hagyni. Meghajtok ama igaz és elvitáz- hatlany tény előtt, hogy óriási fárad­sággal és sok kellemetlenséggel küzd a pap, a tanító vagy az a lelkiismeretes községi elöljáró a köznép gyermekei­nek beiskoláztatása alkalmával, de fá­radságos munka jutalma is édesebb. A nép idegenkedése az skclától maga után vonja a következményeket is. A mindennapi élet szomorú tapasz­talatai arról győznek meg bennünket, hogy a tudatlan nép iskoláztatás hiá­nyának már sokszor megadta az árát, s mind e mellett nagyon kevesen vannak, kik mások szomorú példáján okultak volna. Városi közgyűlés. — Épül a Vigadó. — Tegnap két rendkívüli és egy rendes közgyűlés volt, de a nap ér­deklődését egészen a Vigadó kérdése kötötte le, a mely tényleg uj gárniro- zással, az építkezési bizottság „teljes meggyőződésével és tiszta lelkiismere­tével“ került a közgyűlés elé. A májusi közgyűlés ugyanezekre a változtatá­sokra kimondta, hogy nem fogadja el, a tegnapi pedig nagy többséggel elfo­gadta. Be van fejezve, nincs vele többé miért foglalkozni. Most már a minisz­ter dolga rányomni a szentesítés bé­lyegét. Bizonyosan meg is teszi, van a ki utánna járt eddig s utánna fog járni ezután is. Azok a jóslások, a miket a teg­napi közgyűlésen Teitelbaum Herman, Uray Gáspár és Csomay Imre oly meggyőzőleg indokoltak, be fognak kö­vetkezni, és hozzá tehetjük, nem is olyan hosszú idő múlva, mert hiszen oly természetes mindaz, a mi az épít­kezésnek ellene szól, hogy csak az nem látja, a ki befogja a szemét és látni nem akarja. Ha dicsőség van a tegnapi szava­zás eredményében, az egészen a pol­gármestert illeti. Az ő szívós kitartása nélkül a Vigadó építkezése már régen lekerült volna a napirendről. Makacsul ragaszkodott az eszméhez s utoljára is kibőjtölte az ellenzéket. Szivünkből ör­vendenénk, ha neki volna igaza, de példa van előttünk, a hol az ő szívós TÁRCZA. Katalin herczegnő. Irta: W. A. — Fiuk nini, Dániel már megint olyan szomorú, mintha éppen most Ítélték volna el tizennégy esztendei kényszer munkára. Mi baja van kedves Dani bácsi? —Ezeket Kató, a házi kisasszony mondta, a ki egy rendkívüli szeszélyes, ennivaló teremtés, réme és uralkodója volt a társaságnak. Kató most is egymásra vetett lábakkal ült a fehér kerti asztalkán és fújta a finom an­gol czigaretta füstjét. Szürke, okos szemei­vel, melyekből pajkosság sugárzott, hamis- san nézett arra a fiatal huszártisztre, akit a jó hangzású Orlov herczeg néven szólí­tottak a többiek. Ezüstös sugarait szórta a hold és fé­nyébe belegyült a fák ágaira függesztett lampionok tarka világossága. Csak halkan, keresztül szűrődve a lombok közt hatolt ide a terraszról e zaj, a hol a mamák csevegtek s az öregek kártyáztak, a czigány zene édes muzsikája mellett. Itt azonban vidám csevegéstől, ka- czagástól volt hangos a környék, mert Kondón a deresei gyalogsági-helyőrség népszerűvé vált tájszólása szerint. —Tía- talin herczegnő tartotta itt az udvarát. Az igaz valóságos boszorkány !... Természetesen a mai ünnepélynek is, tnelyet a nagyságos papa az alkalomból adott, hogy a hivatalos lap a Szent-István- rend kiskeresztjével való kitüntetését közölte, Katalin volt a központja.________________ kitartása hasonló körülmények között már megmutatta, hogy az életviszonyok ismerete nélkül megalkotott legszebb terv is hiábavaló. A nagy költséggel és adósságra felépitett kaszinóból okul­hatott volna. Meg fogja még Szatmár városa keservesen siratni ezt a Vigadót. Mert az bizonyos, hogy ha a régi tornyos épületet üresen ott hagynók álla ni, hát abból hasznunk nem volna, de kárunk sem lenne belőle, mig ha felépítjük a Vigadót, már most biztosan állíthatjuk, hogy nagy hasznunk nem, de óriási kárunk származhatik a kísérletből. És ha ez bekövetkezik, nem jelent keve­sebbet, mint 15—20°/q pótadót! Szomorú kilátások, jobb is, ha nem folytatjuk, Méltó befejezésül azon­ban ide iktatjuk a szavazók névsorát. Hadd legyen megörökítve ez a lapja városunk történetének ezzel is. Igen-nel szavaztak: Antal Dániel, Antal Kristóf, Daróczy Endre, Halmi János, ifj. Hérmán István, Keresztes András, Jákó Sándor, Kovács Abrahám, Kovács Leo, dr. Lehótzky János, dr. Lengyel Márton, dr, Török István, Uray Géza, Bölönyi László, dr. Farkas Antal, dr. Fechtel János, Frankó János, Jasko- vics Ferencz, Jákó Mihály, dr. Kelemen Samu, dr. Kölcsey Ferencz, Litteczky Endre, dr. Nagy Barna, Papp Lajos, dr. Vajay Imre, Wallon Ede, Pap Géza, Békéssy Géza, Pethő György, Novák Lajos, dr. Vajay Károly, dr. Jéger Kálmán, Erdélyi István, Körösmezey Antal, Raab Sándor, Kertészfy Gábor, magá kedvéért nem fogom a gusztusomat változtatni. György nem felelt. Ez még jobban ingerelte a leányt. — Látják, maguk nem is hiszik, hogy én hogy bírom az italt... Fogadjunk,hogy magam meg iszom egy üveg Mummotl Nos, ki tartja a fogadást?... — Én I... Én I... Hangzott kórusban. — Pista szaladjon, tudja hogy hol van a Mumm? Hozzon le egy tele üveggel. Sándor és György szertartásosan meghajoltak. — Megengedi herczegnő, hogy a fo­gadás eldőltének én legyek tanúja ? — szólt György komolyan. Osszepengette sarkantyúit, szalutált és sarkon fordulva rátért a kavicsos ös­vényre, mely a kastélyba vezetett. Mire Pista megjött a pezsgővel. Katalin már szeszélyt változtatott. — Jó — elvesztettem a fogadást, nem iszom.'.. Az a medve György egészen elvette a kedvemet. Fázósan vetette fel a kabátja gal­lérját! — Menjünk fel. A Kolman kisasszo­nyok már eleget pletykázhattak felőlem. Odafenn éppen a czigány a né­gyes bevezetését játszotta. Katalin herczegnő oda lépet Kré­mer Frigyes gróf úrhoz, aki szemüvege alatt szaporán pislogott. — Jöjjön önnel tánczolom a négyest. Krémer ur szinte megrendült a bol­dogságtól. A büszke Katalin herczegnő, aki eddig egy fejbólintásra is alig méltatta, most maga kéri fel a négyesre. Azt hitte, hogy elájul. ___________________________ E pillanatban jött Orlov Meghaj­lott a herczeg-kisasszony előtt. — Köszönöm, már van tánezosom. — De nekem ígérte a négyest ?... — Igaz, de meggondoltam... Udva­riatlan emberekkel nem tánczolok. Orlov dühösen csapta be maga után az előszoba üveges ajtaját. — A kocsimat I — kiállton a közel­ben ácsorgó hajdúra. Négy pej által vont homokfutó előállott. Dombay kivette a czimeres szi- vartárczáját és rágyújtott egy havannára. — Megfogom törni ezt a léha leányt, mormogta. Szájában az égő szivarral éppen fel akart szállni a homokfutó magas bak­jára, mikor hirtelen két selymes, puha kar fonódott a nyaka köré és egy meleg, édes leány hang szemérmes zokogásba fűlt han­gon suttogta: — Dombay maga bolond... Hova megy? Hiszen szeretemI... így történt hogy Katalin herczeg- kisasszony mégis Dombay Györgygyel tán- czolta a négyest. És igy történt, hogy az est folyamán, a szouper alatt, az ünnepi tósztok elhangzása után a házigazda, a ki cs. és kir. kamarás, több vitézi rendek lo­vagja, felállott és beszélt mintköyetkezik: — Hölgyeim és uraimI — Örömmel hozom tudomásukra, hogy egyetlen kedves leányomat Katalint a mai napon eljegyezte Dombay György huszár főhadnagy ur. Katalin herczeg-kisasszony pedig bol­dogan, de igaz leányos szégyenkezéssel sütötte le szürke szemeit és csak lopva te­kintett vőlegénye férfias komoly arczára. INGÜK JÓZSEF szabó üzlete Szatmár, Deák-tér, a városháza épületében. Készítek legjobb szabású polgári- és papi öltönyöket, reverendákat és katonai egyenruhákat. Mindennemű öltönyök saját műhelyemben készülnek. Műhelyemben csak gyakorlott fővárosi munkások vannak alkalmazva. Éppen egy negyedórával ezelőtt 1 történt, hogy ismét súlyos sérelmet köve­tett el az illendőség ellen. — Roppant meleg van itt L.. Sándor hozza a pezsgőt. Lemegyünk a kertbe 1... Sándor, a hadnagy, szolgálatké- 1 szén kapta fel a pezsgős vedret, Katalin pedig a kezébe kapva a selyem ruhát, neki szaladt az esti harmattól nedves pázsitnak. — Egy csomó huszár tiszt, meg nehány a társasághoz tartozó fiatal tüzér hadnagy roppant lármával követték. A nagy terem­ben sápadtan, kétségbeesve, maradtak visz- sza Krémer ur társaságában a Kolman kis­asszonyok. A dolgon azonban nem lehetett változtattni. A kis társaság a tisztáson igen vígan volt, amikor Katalin hirtelen Or­lov herczeghez, — aki egyébiránt a köz­életben Dombay György névre hallgatott és főhadnagy volt a Deresén fekvő hu­szár században, — a felső csipkelődző megjegyzést intézte. Mindenki nevetett, csak György ma­radt komoly; csendes, mélázó fiú volt kü­lönben, aki nem igen illett a Katalin herczegnő zajos társaságába. A leány mind­amellett kitüntette s innen kapta Ő Orlov herczeg, az irigyelt kegyencz nevét... De ezt annak tulajdonították, hogy Katalin rajongott a lovaglásáért, mert a garnizon legjobb lovasa volt. —- Megmondhatom magának Katalin, hogy miért vagyok oly rosszkedvű. Soha­sem szeretem látni, ha pezsgőt iszik. Katalin vidám kaczagásra fakadt. Piros ajkai mögül kiragyogtak az apró. fehér egérfogak. — Pedig hiába kedves Qrlov, én n

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom