Szatmár és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1899-09-26 / 39. szám

TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . 3 frt. 1 Negyedévre ... 75 kr. Fél évre . .1 „ 50 kr. 1 Egyes szám ára. . 8 „ Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 2 írt. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hova a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők: Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 2-ik sz. alatt. A SZERKESZTŐ LAKÁSA: Eötvös-utcza 19-ik szám. HIRDETÉSEK e lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak me.lett fölvétetnek. Nyilttér garmond sora 8 kr. Hirdetés és nyit 'tér kincstári bélyegilletéke minden beiktatásnál 30 kr. I t Jandrisics Jánosj Hullanak jobbjaink ! Szatmár város társadalmi életére alig hozott mélyebb gyászt, érzéke­nyebb csapásokat, mint ez a most már őszi hervadásba boruló ezernyolcz- száz kilenczvenkilenczedik esztendő. A halál angyala nemcsak végig suhant felettünk, de valójába leszállóit közénk, hogy kíméletlen kezeivel ki­szedegesse sorainkból éppen azokat, kik jobbjaink közé tartoztak s társadalmi életünk zászlóit hordozták munkás kezeikben. íme, a napokban ismét egy uj sir nyilott meg temetőnkben. Ezren és ezren állottuk körül könyező szemek­kel, igaz részvéttel és bár már el vol­tunk készülve a bekövetkezendő csa­pásra, alig tudtuk elhinni, hogy ez a rideg sir Jandrisics Jánost fogadja ölébe . . . . . Pedig úgy van! Bezáródott az a szép élet, mely­ről azt 'hittük, hogy folyton tavaszt ünnepel, és az a szép pálya is, mely­nek egén oly korán mosolygott le reája a jövő csillaga. Jandrisics János apát-plebánosunk élete mindig érdekelni fogja azokat, kik benne az embert, a hazafit, a szü­letett tanárt és érdemes papot közelebb­ről ismerték. Megáldva a jó Istentől nemcsak ritka külső tulajdonokkal, hanem benső, szellemi adományokkal is, azon lények közé tartozott, kik első megjelenésük­kel, fellépésükkel azonnal figyelmet, majd később maradandó benyomást keltettek. Nagy representaló erő lakott lelkében, mely őt egyházában és a társadalomban egyaránt vezéremberré avatta. Már mint pesti papnövendék figyelmét aratott! Ezüstcsengésii, ritka szép hangját megilletődéssel hallgatta a pesti nép. Hízelgő ígéretekkel és ajánlatokkal közeledett a fiatal klerikus­hoz a művészvilág, hogy Isten templo­mából Thalia csarnokába vihesse. De az ő szive már állandóan el volt je­gyezve az oltárnak, melynek utolsó: le­heletéig hü szolgája maradt. Pappá való szentelése is rendkí­vüli körülmények közt történik. Haas püspök elmegyen a Tiszahát Rómájába, Beregszászba és ott szenteli föl szülővá­rosában „apja ura“ és „asszony anyja,“ valamint földijeinek örömkönyei közt az ifjú szép papot. Mint udvari-pap, majd szatmári káplán kedvencze lesz a közönségnek valláskülönbség nélkül. Egyik hires templomi, .beszéde után. Jemplomból. ki­jövet felkiáltott egy tekintélyes szat­mári polgár: „Ez a mi plébánosunk lesz!!!“ A jóslat teljesedett, de előbb egy 20 éves, valóban messze földre hires tanári pályának kellett lefolynia. Mint tanárt rajongásig szerette az ifjúság. Hazánk történelmét ritka ajak beszélte el oly ékesen a haza leendő polgá­rainak, mint Jandrasics. Mikor magya­rázni kezdett sir,i csend lett egyszerre a tanteremben.- O beszélt lelkesen oly mesteri színezéssel, hogy szinte ott képzeltük magunkat a csatatérén, Mohács gyászmezején . . . Budavár ormán. Mikor vége volt a tanórának akárhányszor, körülvettük és kértük, maradjon még, mert mi szívesen hall­gatjuk! És maradtunk, lelkesedtünk, sőt szokszor — sirtunk is! Plébánossá egyhangú lelkesedéssel választotta meg a törvényhatósági köz­gyűlés, mint kegyur. Választása alkal­mával azt irta egyik helyi lap: „Jan­drisics neve egy egész programmot je­lent. E programm pontjait nem kell magyaráznunk, mindnyájan ismer­jük őt!“ Úgy is volt! Ismertük őt jól és tudtuk, hogy benne oly plébánost nyertünk, a ki őszinte hive volt a felekezeti békének, de tekintélyes hordozója és kép- viselőjesajátegyházajogainak is, munkás tagja a társada­lomnak . . . Büszkesége városunknak! A kit szívesen kerestek fel orszá­gunk legnevesebb emberei, a kit mi Aúzoűyjos. nemi vei az. önérzetnek kül­döttünk a deputacziók élére szónokolni, mert tudtuk, hogy a mi aranyszáju Jánosunk nekünk csak dicsőséget szerezhet. Jól irta a napokban egy fővárosi lap, hogy ő Magyarország ez északkeleti nagy vidékének vezérszó­noka volt! Beszédében mindig volt eszme, tartalom. Nagy műgondot fordított a kidolgozásra, de nem kereste a frázi­sok láng és virágtengerét. Világosság­gal hatott és nem vakító, de érthe­tetlen bombasztjaival. Az ő beszédei­nek alapgondolatát minden, még a legegyszerűbb hallgató is könnyen átvehette. Mint embernek aranyos jó szive volt. Szerette a szegényt és az ül­dözöttnek pártjára állott, még saját érdekeinek rovására is. (A czigány-né- pet nagyon sajnálta. Okosságukban, furfangjaikban szeretett gyönyörködni.) Azt mondanom sem kell, hogy Jandrisics úgyszólván össze volt forrva társadalmunk minden mozzanatával. A nőegyesületnek gondolom majd ne­gyedszázadig titkára volt. A törvény- hatóságnak állandóan tagja, a Széchenyi Társulatnak úgyszólván alapitói közé tartozott. Az öreg Kováts Lajos a tár­sulat alapításának eszméjét a plébánián nem egyszer tárgyalta. Természetes, hogy az ily vezér­embert kitüntetések is érték. Esperes, apát lett, i8g4-ben pedig a király a III- oszt. vaskoronarenddel tüntette ki. A város közönsége ez alkalommal rendkívüli fénynyel ünnepelte. _ __Nyitott sírjánál — a .püspök aj­ka iról — pedig nagy busán hallgattuk az igét, hogy a boldogultat már csak egy lépés választotta el a nagyobb egyházi méltóságtól. De a halál nem várt! A nap lemenőben volt már két éve. Megérintette a múlandóság árnya... A napot akkor nézik legjobban, mikor fogyatkozik . .. Nézték Őt is sokan ... igen sokan és múlásán szemünk könybe borult! És hogy ez a fájó érzés mily igaz TÁRCZA. —»'•o&aQOtyatM-o— Együtt. A nap lemenőben volt; utolsó suga­raival bearanyozá a kies vidéket. A tiszta légben messzire hallatszott az esteli harangszó' s a gyönge szellő felénk csapá az aratók vidám dalát. Mi ott sétáltunk ketten a kert ár­nyas bokrai között. A nap-sugara megtört bársony-fekete hajadon , s az esti-szellő incselkedve csó­kold körül arczodat s bizalmasan játszott fürteiddel. Irigyeltem a napsugárt, irigyeltem a szellőt, a mely ily bizalmasan enyeleg veled.... Melletted lépkedtem hallgatagon s éreztem lehelletednek forróságát, hallani véltem szivednek dobogását — csak hall­gattam s elmerültem szépséged látásában — Csak hallgattam, pedig a szivem haj­tott, hogy beszéljek, hogy elmondjam ne­ked mit érzek, hegy elmondjam mennyire szeretlek. Mert tudnod kell, hogy nagyon sze­retlek. Nem mondtam ugyan soha neked, mert az igaz szerelem nem beszél, de érezned kell kezem forró szorításából, ^érezned kell szemem tekintetéből, minden egyes hangomból, hogy te vagy az egyet­len igaz szerelmem. Te megérted e néma beszédet, meg­érted szivem forró dobogását, megérted, hogy mért pirul el arczom s mért némul el szavam __ Le akartam neked festeni a jövőt, a mi jövőnket, melyet tudni vágynánk. Jer kedvesem hajolj hozzám, hallgasd mit dobog a szivem__ Je r kedvesem üljünk le a bársony­nál is puhább mohára, hallgassuk mit dalol a fészkére hazatérő kis madár, mit zeng a mi boldog szerelmünkről.... Jer kedvesem feledjük a jelent, feled­jük el ha talán bus, borús s merüljünk el az ábrándok édes tengerén.... Jer kedvesem nézzük a csillagokat s tanuljuk annak jóslatát s hajtsuk csendesen a révbe ábrándunk lenge csónakát.... Hajtsd a vállamra fejed, hallgassuk a rengeteg dalát, az is csak szerelemről zeng, zengi a mi szerelmünk diudalát.... Jer vonuljunk el a nagy világ zajától, ne sejtse senki, hogy mily boldogságot rejt e lombos magány, — „boldogságunk álnok földjén termett, futó ihlet szűz hangulatán“.... Jer lebbentsük fel azt a fátyolt, mely jövőnket födi s nézzük meg bátran, hogy mit takar. * * * * Tehát szeretsz! Szeretsz egy fiatal­embert leányos, ábrándos szived egész szerelmével. Milyen nemes, milyen magasztos, valóban nőhöz illő hivatás is szeretni. Sze­retni egy férfit, a kiről tudod, hogy vi­szont szeret, szeretni azt a férfit, ki egész életeden hű társad, oltalmazod lesz, a ki­vel minden bánatodat, minden örömödet meg fogod osztani — Szeress is nagyon 1 Csak a szent, tiszta, minden érdeknélküli szerelem biz­tosíthatja családi boldogságodat, ez ad erőt a fájdalmak elviselésére, ez teszi könnyebbé az élet terhet..... * * * Ő rizd meg szived nemes ártatlan­ságát, a mely telkednek egyensúlyát biz­tosítja, s ha olykor-olykor elgondolkodol, hogy váljon e szerelem örökké fog-e tar­tani, ha elmélázol a gondolaton, hogy váljon életed egén, mindig ily verőfénye­sen fog-e a nap sütni ? — gondoljad, hogy mindez igy lesz örökké, higyjed, hogy ez a tiszta, önzetlen szerelem nem csak egy muló-gyönyör, hanem állandó érzés, mely kisér a sírodig. A mi csendes, páros életünk a boldog­ságnak képe lesz, szemed minden tekin­tete nekem egy uj édent szerez. Hidd el, hogy megvédelek minden veszélytől téged kedvesem — s mit meg­fogadtam: hű leszek hozzád egész életemen .... És igy fogunk mi csendes boldog­ságban élni — te, meg én. Hallod mint susog a szellő ? Helyesli szavam. És mégis, hátha ez mind csak hiú ábránd, hátha elérhetetlen nekem mindaz mire szivem jelenbeu vágy? Ha igy lesz, ha a rideg kérlelhetetlen való utunkba áll s megirigyeli boldogsá­gunkat s a sors messzire eldob egymástól — oh akkor is emléked, — szerelmünk édes emléke mindörökre élni fog.... Jer kedvesem hajolj hozzám — osz­lasd el mosolyoddal e borút, miért is gon­dolnánk a jövőre, mikor oly boldog a jelen.... * $ * S lement a nap s beállott a sötétség s mi még mindég ott jártunk a fák árnyai között s néztük a csillagoknak milliárdjait. S ime lehullott egy csillag 1 Azt tartják, hogy a mit akkor gondolunk beteljesedik. Kitaláltad-e, hogy mit gondoltam ? Bizo­nyára igen! Mert te megérted a néma szót, te megérted a szivem hangos dobo­gását, megérted, hogy mért akad el a sza­vam, mert jól tudod, hogy mindez azért van: mert nagyon szeretlek ! tCastor. Weisz Gyula üzletébe az őszi és téli idényre a legújabb posztó és gyapjúszövetek a legszebb kivitelben megérkeztek; a téli kabát kelmék is nagy figyelemmel vannak meg­választva úgy, hogy ezeknek minden faja a leghosszabb ideig eredeti színében marad

Next

/
Oldalképek
Tartalom