Szatmár és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1899-04-18 / 16. szám
TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész érre . 3 frt. I Negyedévre ... 75 kr. Fél évre . . I „ 50 kr. | Egyes szám ára. . 8 „ Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 2 frt. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hova a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők: Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 2-ik sz. alatt. a A SZERKESZTŐ. LAKÁSA: Eötvös-utcza 19-ik szám. HIRDETÉSEK e lap kiadóhivataléban a legolcsóbb érák mellett fölvétetnek. Nyilttér garmond sora 8 kr. Hirdetés és nyilttér kincstári bélyegilletéke minden beiktatásnál 30 kr. Városi dolgok. i. Általános a panasz, hogy városi közügyeink roszul állanak, s ha igy haladunk, maholnap odajutunk, hogy a rendszertelenség és közöny mocsarába fogunk elmerülni. Az okát ennek sokan a képviselő testület közömbösségében, sokan pedig a tanács hatalmaskodásában vélik feltalálni, mig sokak szerint a baj onnan származik, hogy egyrészt a közgyűlés és a tanács, s másrészt magának a tanácsnak tagjai között hiányzik az áldásos működéshez megkivántató harmónia s hiányzik különösen a közdolgok iránti önzetlen lelkesedés. A théma minden esetre olyan, a mi felett érdemes elmélkedni már csak azért is, mert a közfigyelem felébresztése minden körülmények között haszonnal jár s gyakran épen az ilyen elmélkedések utján jutunk az igazsághoz. Hát az kétségtelen, hogy a hanyatlás minden vonalon észlelhető. A bizottsági tagok általában kevéssé érdeklődnek a városi dolgok iránt s csakis a választás vagy más olyan kérdések, a melyek bizonyos fokig a magán érdeket érintik, hatnak a legtöbbre, s ha ilyen kérdés nincsen, üres a közgyűlési terem, s a hol a törvény a bizottsági tagok bizonyos számához köti az érvényes határoza- tot, gyakran eredménytelenül kell szétoszlani. Azonban ez igy volt máskor is, a baj inkább abban van, hogy a nagy többséggel szemben mindig volt egy kis csapatja azoknak, a kik a város közérdekében önzetlenül lelkesedtek s ma már ez a kis csapat kezd napról napra kisebb lenni,; s TÁHCZA. f Életem egy epizódja. Schőnthan Páltól. — Fordította és a Iyqlcsc.y-kör matinéján felolvasta : Ratkovszki Pál. — „Ugye nem csalódom azon föltevésemben, hogy levélkém nem talált kedvező fogadtatást kegyednél?“ igy szólitám meg, — miután a zene elnémult, s a polka ismétlését hiába követelték, — nagy hévvel a fiatal özvegy Z-nét, kivel meglehetősen jó viszonyban valék, s kit néhány nappal ezen beszélgetés előtt meghívtam, hogy mulasson velünk azon jégünnepségen, mely egyik közös jó pajtásunk találékonyságának fogja létesülését köszönni. „Nem csalódik, nyíltan megvallva, az ön első mondata elkedvetlenített. Mondja csak, az Isten áldja meg, hogyan élhet vissza olyan jó Ízlésű egyén, minőnek önt sokan vélik, egy előtte nem közömbös hölgynek a nevével, főként ha tudja, hogy a hölgyet maga e név úgy is eléggé bántja. Tudná csak, mily fokban gyűlölöm én ezen összhang nélküli, közönséges nevet, melyet senki sem mondhat ki a nélkül, hogy a zenei hallással megáldott egyének kényes ízlését meg ne bántaná; — hát nem úgy hangzik-e az, mint a deszka malom zakatolása? Higyje meg, hogy ezen haszontalan betű, mely bosszantásul még nem sokára elérjük, hogy az érdeklődés teljesen elenyészik. S hogy ez igy van, annak bizony többféle okai vannak. Nem utolsó az, hogy az igazságnak nyílt kimondása, a szigorú kritika, ellenségeket szerez az ügyeket vezető tanács tagjai között, s bizony sok ember inkább abba hagyja a város ügyeivel való foglalkozást, hogysem kellemetlenségei legyenek'. A mostani helyzet kicsiben hasonlít a Bánffy iskolához, a hol feltétlen megadás volt a jelszó, s a ki ennek daczára mégis mert kritizálni, azt kihagyták a bizottságokból, elvesztette befolyását s százféle mellöztetést és boszantást volt kénytelen elszenvedni. Csak a legutóbbi városi bizottsági tágok választásánál is tapasztaltuk, hogy kihagyták a régi kipróbált erőket s ugyanakkor városi tisztviselők a kimerülésig korteskedtek más egyének érdekében. Ha az önzetlen buzgólkodás ilyen honoráriumban részesül, ugyan kinek volna kedve az érdeklődésre. De elveszti kedvét az a kis csapat azért is, mert utóbbi időben gyakran volt eset, hogy a tanács, illetve annak vezető tagjai keresztül vittek dolgokat, a melyek közszempontból szükségesek nem voltak, s ha azt látja az ember, hogy hasztalan minden törekvése, mert szemben áll azokkal, á kikkel tulajdonképen együtt kellene a város javára dolgoznia, közömbössé válik a köz mint s hagyja a dolgokat menni tetszésük szerint. Pedig, ha valaha, épen most volna a legnagyobb szükség arra, hogy tanács és közgyűlés egymást támogatva közös egyetértéssel működnének rajta, hogy a város ügyei rendes kerékvágásba jöjjenek. Soha olyan rossz helyzetben nem voltunk, mint mostanában. A pótadó az elviselhetetlenség határán áll, s hozzá kiadásaink nemhogy keves- bülnének, hanem folytonosan növekednek, míg a bevételeknél határozott apadás mutatkozik, a mi bizony nagyon szomorú kilátást nyújt a jövőre. Itt' volna a legszebb tér, tanácsnak és kőzgj’iilésnek keresni a kibontakozást, gondoskodni eszközökről, melyek a városi háztartást szilárd alapra helyeznék s más irányt adnának haladásunknak. Egy jó eszme, egy jó gondolat, pénzt érne, csakhogy erre hasztalan várunk, mert a jelek azt mutatják, hogy a tanács máskép van elfoglalva s nem ér rá a város ügyeivel behatóbban foglalkozni. Annyira nem ér rá, hogy maholnap a közgyűlési tárgy- sorozat alig fog állami egyébből, mint egy pár jelentésből, a mit tudomásul kell venni, s egy pár kérvényből, melyben egyik-másik tisztviselő szabadságért folyamodik. Hónapok óta nincs a közgyűléseknek valamire való tárgysorozata s a mi van, az is a közgyűlést megelőző pár nap alatt szokott a bizottsági tárgyalásokon keresztül menni, a miből az látszik, hogy az előkészítő munkálkodás nagyon lanyha, a tanács nem képes foglalkoztatni a bizottsági tagokat s nem képes a kellő munkaanyagot szolgáltatni a közgyűlésnek, a minek eredménye ismét nem lehet más, mint az érdeklődés megcsappanása a bizottsági tagok részéről, mert ha csak nagy időközökben, héba-hóba jutnak hozzá egy kis munkához, utoljára arra a kicsire sem vágyakoznak. Azt mondhatná ugyan valaki, hogy honnan vegyenek munkát, ha nincs, hanem ez csak amolyan mondás volna minden alap nélkül, mert nagyon sok fontos dolog van, amit ha elő vennének, mindjárt volna foglalkozása a bizottsági tagoknak is. Az meg m ír épen szomorú, hogy a tanács tagjai között sincs meg a szükséges egyetértés. Legalább ezt látszik mutatni az elmúlt hét szenzácziója, a főkapitánynak a közigazgatási bizottságban felolvasott jelentése, s az ezt követő eszmecsere, melyben komoly férfiak ke resték a hibát, keresték egészen más helyütt, mint a hol okvetlenül feltalálták volna. Hogyan lehetne üdvös eredményt várni működésétől, mikor tagjai egymással harezban állanak s az ügy rovására rendszerint személyes motívumok viszik a főszerepet. Versengés van napirenden, pártokra oszolva folyik a hadakozás, s legtöbbször a véletlen dönti el a szőnyegen forgó ügynek sorsát, a melynek pedig semmi köze sincsen a tárgyaló urak rokon- vagy ellenszenvéhez. Rövid vonásokkal ecsetelve ilyenformán néz ki ez idöszeriirt városi életünk. E hanyatlásnak véget kell vetnünk, mig károsabb hatása nem mutatkozik, s vissza kell állítani a régi normális állapotot, mikor tanács és városi bizottság egyetértéssel munkálkodott a város jólétén, pezsgő volt a közélet minden irányban s nyomát sem lehetett látni a mostani elszomorító tüneteknek. Járt a gépezet szabályosan, tisztelettel beszéltek a hatóságról, s kedvvel végezte mindenki a neki jutott munkát és teljesítette kötelességét. Hogy a helyzetnek, mely különben nem oly régi keletű, mik voltak az okai, arról legközelebb fogunk elmélkedni. széptevését elfogadni. Hiszen magában az is eléggé aggasztó, kogy ön a gyeplő nélküli Pegazuson éjjel szokott lovagolni. Találjon ki valami ujjat, ha odáig jutott, hogy nyilatkozni kell.“ „Kívánjon a mit teszik 1“ „Fogadjon engedelmességet 1“ A legkisebb ellenvetés nélkül emeltem fel kezemet olyan-féle módon, mint az az eskütételnél szokásos; hasonló esetekben soha sem feledem el a hüvelykujjamat is felemelni.* „Keveset követelek. A jövőben semrpi esetben, egyetlen alkalommal se használja azt a kiállhatatlan nevet, óhajtom, nevezzen Bettinek.“ „Csak ennyi! íme esküt tettem, hogy azt a melódia nélküli mássalhangzót, mely, nek két izbeni föllépése ama nevet teljesen megfosztja a jó hangzástól, nem használom,..— soha többé nem II“ „Ön, a ludtoll hős?“ „Ó, e nélkül a betű nélkül is lehet szenvedőén dalolni és epedni,“ állitám büszkén. „Ebben kételkedem“ ■— veté ellen a hölgy, „mint segítene magán ezen fontos, csaknem minden szóban fellépő mássalhangzó nélkül; kész volnék fogadni, hogy az lehetetlen.“ „Fogadni? Ez az én kedvencz foglalkozásom ; elfogadom; legyen kegyes jelölje ki faját ama dolgozatnak, melyben nekem az ABCe eme gyűlöletes betűjét elejétől végig mellőznöm kell.“ „Talán egy sonett, de hopp — ehhez két ízben is ékeskedik nevemben, alkotja életem boldogtalanságát; csak tessék, nevetheti kicsinyes felfogásomat amint csak tetszik Önnek.“ „Esedezem, bocsásson meg; különben is általában úgy van elfogadva, hogy Ízlés dolgában hiába való a vitatkozás. Ne méltóztassék szokásos hízelgésnek venni, ha én azt állítom, hogy én e névben, melyet kegyed kiállhatatlannak mond, semmi kivetni valót nem találnék valószínűleg azon esetben sem, ha azt olyan hölgy visélné, kit én nem 'oly fokban tisztelnék és —“ „Hallgasson, — és ha azt óhajtja, hogy az újabb tudósítások, melyeket néhány nap alatt Öntől valószínűleg kapni fogok, kedvezően fogadtassanak, válaszsza a megszóllitáshoz azon nevet, mely, mivel hazámban szokásos, kellemesen hangol engem ; ez sem valami túlságosan kellemes összhangzásu és behízelgő ugyan, azonban ha két nem kellemes közt kell választani, úgy tudhatja ön, mi a teendő.* „Bocsássa meg tudatlaságomat, nem tudom melyik nevet kell használnom.“ „Dél Némethonban — vagy legalább Bécsben azon boldogtalanokat, kik az én nevem átkával vannak sújtva — Bettinek szólítják ; no mit szól ehhez.“ „Igen kedves; nálunk az Eliz név kedveskedő elváltoztatásául használják. A Betti név igen csinos s ha csak sejthettem volna is, hogy az én ügyetlenségem ilyen lehangoltságot okoz . . . .; különben a je- I len pillanattól kezdve teljesen osztom ellenszenvét azon névvel szemben, melynek viselése kegyedet oly boldogtalanná teszi, s megjegyzem még, hogy ezt éppen olyan betücske okozza, melyen sokaknál a nagyon mozgékony nyelv is fönn akad. Nevezze hízelgésnek, ha úgy tetszik azon állításomat, hogy ama mássalhangzót mától fogva halálosan gyűlölni fogom. Ha megsemmisíthetném, vagy legalább az ABC-ből eltávolithatnám, a legnagyobb élvezettel tenném meg.“ „Hát nem képes Ön ezt megtenni? Önnek igen könnyű lenne ezt kezdeményezni; vagy nem azt mondják-e, hogy a tollal senki seiri tud olyan ügyesen bánni, mint éppen Ön?“ „Én, ha őszintén kell szólanom, csak időtöltésből foglalkozom a költészettel; műkedvelő vagyok s tisztelőim magasfoku tetszésével jutalmazva költeményeket intézek a holdhoz, a tölgylepte halmokhoz s a világegyetem ezekhez hasonló jelenségeihez; hangulatteljes esti időben lámpa fényénél születik egy-egy tüzes sonett is — egy bizonyos hölgyhöz . . .“ Visavim nevetett. „Az nem használ a szemnek,“ mondja s megszokott gúnyos tekintetével nézett végig, miközben láthatólag azon igyekezett, hogy a hamiskodást leküzdje.“ „A szemeknek“ — felelém — „óh csak feláldozhatnám !“ „Köszönöm — miattam éppenséggel ne tegye,“ nevetett a bájos özvegy. „Ha ön ilyen hőstettekkel óhajt vonzalmat kelteni, úgy valóban meggondolatlanság az ön
