Szatmár és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1899-02-28 / 9. szám

TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS

SZÉPIRODALMI HETILAP.

MEGJELEN MINDEN KEDDEN:

AZ ELŐFIZETÉS ÁRA:

Eg«n érre . ‘ 3 frt. I Negyedévre ... 75 kr.

Fél évre . . I „ 50 kr. | Egyes szám ára. . B „ Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 2 frt.

SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL,

HIRDETÉSEK **

hova a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá

e lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett

előfizetések és hirdetések is küldendők:

fölvétetnek.

Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 2-ik sz. alatt.

•

Nyilttér garmond sora 8 kr.

A SZERKESZTŐ LAKÁSA:

Hirdetés és nyilttér kincstári bélyegilletéke minden

Eötvös-utcza 19-ik szám.

beiktatásnál 30 kr.

A Kaszinó építkezése.

Uj élet.

Az ország politikájával mi nem foglalkozunk. Lapunk hivatáskörén kívül esik, a törvény sem engedi meg.

De szükségét érezzük, és bizonyára szabad is, Magyarországnak e korszakos napjaiban kivenni olvasóinkkal együtt a részünket a nagy örömből, amely egy uj élet kezdetén e hazának minden polgárát föllelkesíti.

Az a tespedés, amely elfeledtette velünk lassankint a haza fogalmát is, az a részvétlenség, amellyel a rólunk való intézkedéseket kisértük, és az a keserűség, amelyet a törvényeknek elhalványulása fölött éreznünk kellett: mindez helyet kell hogy adjon a szép reménynek,' hogy ezúttal — hiszszük jó hosszú idpre — boldogabb korszak nyílik meg a beteges álomba sülyesz- tett nemzetre.

Diadalmámorban kellene úsznunk, ha nem szoktattak volna el bennünket lassankint a haza dolgaival törődni. Önző, félénk, haszonleső emberekké let- tünk, amióta azt tapasztaltuk, hogy nem ?iz igazság, hazaszeretet és ezek szolgálatában a törvény tisztelet, hanem a nyers hatalom vad ereje és önkénye uralkodik az emberek fölött.

Leplezetlenül hirdették a tant, hogy csak az boldogul, aki e zsarnok előtt térdet hajt. Térdet hajt föltétlenül, félretéve minden polgári önérzetet és önállóságot.

Megalkuvás tárgya lett minden

odafönn, és paktum meg taktika uralta a szellemeket idelent. Az igazság helyét fölváltotta a czélszerüség, az érdemét a protekczió. Üres fogalommá lett a haza, megmosolygott anakronizmussá a hazaszeretet és a közérdek.

Most, hogy húsz évi ilyen erkölcs- pusztitó és lélekirtó működés után parlamentünk nehány tisztalelkü tagja, félretéve a pártpolitikát, a nemzet fölébresztésére vállalkozott, és e fölséges vállalkozáshoz a korona hozzájárulását is megnyerte, boldogan lélegezhet föl minden magyar ember, aki eddig any- nyira el volt zsibbasztva, hogy már a kétségbeeséshez sem volt ereje.

A parlament összes pártjai kezet fogtak, hogy a regenerálás nagy és nehéz munkáját megkezdjék. Ilyen ölelkezését a különféle politikai elveket valló embereknek hatvanhét óta még nem értük meg. Magából e tényből is megmérhető az a veszedelem, amelyben ; eddig forogtunk.

Nemcsak a kormányzásba belevont uj erők, hanom még inkább a nemzet fiaiba visszaköltözködő erkölcsi erők rövidesen átalakítják a hazánkat a tatárnál is erősebben pusztító, mérgezett közszellemet.

Helyre fog állni bizalmunk a jóhoz. Tudva, hogy a helyes cselekedetnek és nemes törekvésnek ismét megjött az értéke, ujult kedvvel látunk a munkához. Érvényesülni fog az igazság és tisztelete lesz a törvénynek, amelyet nem azért alkottak, hogy a

politika szolgálatában a nyakát kicsavarják.

Kivánszorgunk a lelki rabszolgaságból, amelybe azért sülyesztettek eddig, hogy korlátlanul rendelkezhessenek velünk. Nem a meghunyászkodásért odadobott jutalomért, hanem a becsületes munkáért járó tisztességes bérért fogunk egymással versenyezni.

Lesz újra elvünk, véleményünk és akaratunk, amelyeket nem kell elfojtani vagy áruba bocsátani.

Képviselőink az országgyűlésen pedig nem lesznek kénytelenek hónapokon át nevetséges és egyúttal elszomorító gyermekjátékkal lekötni a zsarnokság felé tartó hatalom kezét. Hanem, felszabadulva a lidércznyomás alól, hazafias lélekkel a nemzet boldogulását,’ fiainak szabadságát czélzó törvénynek alkotásában mérkőzhetnek az elvek és eszmék fegyvereivel.

És, amit tőlük látunk, követni fogjuk mi is, parányai a hatalmas nem: zettestnek. Teljes biztonságban polgári jogaink védelméről, tevékenységünket erkölcsi és anyagi erőnk fejlesztésének szentelhetjük.

Kiment a divatból: nem illumi- nálunk. De lelkűnkben hadd lobogjanak fel az örömtüzek, fényes lángjai a boldogító reménységnek egy szebb jövőre, és az őszinte hálának ama derék férfiak iránt, akiknek a nemzet újjászületését köszönheti

................

Ve

ins.

padra. Az ügynök ugyan még csak a tollát sem mártotta be érdekemben, de azért annak is lefizettem egy borsós összeget, mert hiszen az ember sohasem tudhatja, hogy nem lesz-e valahol szüksége rá. Tudvalevő, hogy a legtöbb ember annyit sem használhat mint egy gombostűfej, de árthat egy métermázsányit. Elutaztam hát boldogan abba a vidéki városba, mely hivatott volt ég felé törő tehetségemet méltányolni.

Megérkeztem és a szokásos bemutatkozás után, mentem próbára. Egy tekintet meggyőzött arról, hogy jobbról is balról, állanak a díszletek közt, egy vagy kettő, mely megbírál. Engem ugyan nem nagyon félénknek ismer a világ, de azért mégis bizonyos elfogódottság vett rajtam erőt. A mint egyik másik kulissza mellett elhaladtam, megütötte a fülemet itt is ott is egy- egy suttogó hangon tett megjegyzés, mely ugyan halkan volt mondva, de mégis úgy czélozva, hogy megértettem: „ügyeskezdő“, — hm nagyon sokat nevet, — vagy hallotta, hogy markiroz a kis kedves, mintha már valami volna, — stb. Megjött az öltözködés ideje. Az igazgató által nekem kijelölt hely már el volt foglalva. Miután nem akar az ember mindjárt veszekedni, leül a másikra, mely a köyetkező estén ismét egy másiktól van már elfoglalva és igy kénytelen vagy egyik helyről a másikra vándorolni. De azért durczásnak nem szabad lenni. Bókolni is kell. Ha csúnya a szépségét dicsérni, hä" szép a termetét, haját, fogát, szemét, fülét stb. Nem tudsz ? Meg kell tanulni. A büszkeséged az ajtó előtt kell hagyni. Oh, fellázadt nekem is nem egyszer a vérem, ha olyanoknak kellett szépet moudanom, kik talán arra sem voltak érdemesek, hogy nevüket ajkamra vegyem. De pozicziót ha akarsz magadnak teremteni, feledni kell azt, hogy ki vagy. Játszottam. Szerencsére minden baj

A „Szamos“ vasárnapi száma valóságos poeziával mutatta be a tervbe vett építkezést. A tervnek egy főhibája van t. i. hiányzik az ugynevezet gardrób vagyis ruhatár helyiség, a hol számozott fülkék vannak, és a hol állandóan egy egyenruhás szolga tartózkodjék, ki ott felügyel, és egyszersmind segítségére szolgál a vendégeknek.

Az egész terv különben rcám azt a benyomást teszi mint az a bizonyos elfuserált kabát; mely rövid és szűk is volt. — A szabó úgy akarván ezen segíteni, hogy alól és élőt is egy toldást tett, és hogy ez ne látszassák reá varrt egy széles sujtást.

A terv ellen valami nagy kifogásunk nincsen, de igenis van a hely ellen. — Tessék csak egy beható szemlét tartani.

— A helyiség nyugoti, déli, és keleti oldalán a szomszédságban mindenütt istálók, sőt disznó ólak is vannak, terjesztve a jó illatot. Milyen kellemes ezt a teraszról a nyári estéken élvezni!

A terassztól jobbra és balra lesznek a tekepályák, a tapasztalatból pedig tudjuk hogy bizony ezen mulatságok igen zajosak, tessék ilyenkor a terasszon társalogni.

Nékem következő indítványom van.

— A város cserélje ki a tűzoltó háztelket, a Litteczky-féle házastelékkel; — ki hajlandó e cserébe elfogadható feltételek mellett beleegyezni. — Itt aztán lehetne egy kényelmes modern kaszinót építeni. E telket a kaszinó a várostól vagy bérbe, vagy örökáron megvenné, — Ezen telket igen könnyen lehetne a Vigadóval összekötni, a mi szintén egy nagy előny nemcsak a kaszinóra de a városra is. — Ezen telekhez hozzá csatolandó azon nagy kert melyet most a tűzoltóság használ. — Az épület keleti oldalán a kert felé lenne a terasz, a tekepályákat pedig a kert alsó részén, a hol hajdanában voltak lehetne elhelyezni. Ide a Deák-térről a Vigadón keresztül, vagy

nélkül folyt le az előadás, mert mint tudod burokban születtem. De sokszor úgy szokott lenni: tapsolnak, akkor azt mondják megfizetted, vagy nem tapsolnak és akkor — le vagy tárgyalva. Az én igazgatóm elég jóravaló ember volt és jó szerepben léptetett föl, a mi egymaga már fél siker. Tetszettem és igy lassan megszoktak. Kezdett egy két barátom lenni, főkép a férfiak között. A nők között nem igen tudtam közkedveltségre szert tenni; mert (oh én szerencsétlen) a hősnő irigyelte ruháimat, a naiva karcsúságomat és a Soubrette .... no de ez már nem tartozik ide.

Mikor az első drukkon túl voltam, kezdtem észrevenni, hogy az egyik rendező mindig talál kifogásolni valót, majd játékomban majd ruháimon. Mig végre egy őszinte jó emberem, mert hiszen ilyenek is akadnak hébe-hóba, megmagyarázta,_hogy. megfeledkeztem bemutatkozni a rendező menyasszonyának.

No de hát lassankint napirendre tértek fölöttem és mikor uj tag jött, már engem is fölavattak meghittnek. Volt már más más, a kit szapulhattunk.

Lassankint, hogy elsuhantak fölöttem az évek, emberismeröbb lettem, ismertem már gyengéjüket; nem bántott már úgy egy-egy tűszurás. mit oly mosolygó arcz- czal tudnak osztani, hogy észre sem veszed, csak akkor mikor már a sebből bu- gyog a vér.

Sőt magam is kezdtem osztogatni. Mert hát mi tűrés-tagadás, a sok bántás által az ember a végén maga is bánt. Hanem azért egytől-egyig jó szivüek és tudnak veled érzeni na megkedveltek. Éhez pedig nagyobb tehetség kell mint a szi- nészkedéshez.

Évek után ha addig ambicziódat el nem veszted és tudsz protektorra szert tenni, be is soroznak a művészek közzé.

tarcza.

Színpadra?

Kedves Idám! Te azt kérded tőlem lakonice, hogy légy-e színésznő vagy nem ? Ha mint színésznőt kérdel úgy azt felelem : miért ne? Szép vagy, fiátai vagy, tehetséged is van bizonyára és a mint leveledből látom végtelen ambicziód is. — De ha mint nénédet kérdel, aki e téren már tapasztalt valamit, akkor azt mondom az ' isten óvjon meg még a gondolatától is.

Járj színházba, élvezd a- művészetet, dp aztán mikor hazatérsz csöndes otthonodba, adj hálát az Istennek, hogy nem te vagy a kit talán éppen ma ünnepeltek. Mert te édes szivem csak a tapsot, a babért, a mosolyt látod, a melylyel a művésznő megköszöni az elismerést, de nem látod a kimerülést, a tanulást, amig olyan alakot tud teremteni a hideg betűkből, mely téged lelkesült tapsokra ragad.

Szinte látom szemeim előtt, csodálkozó tekintetedet, mely kérdi: hogy beszélhet az úgy, ki maga is színésznő?

Igaz, színésznő vagyok, még pedig elég neves nem is küzdők hál’ Isten, anyagi gondokkal. De nem felejtettem még el azt á küzdést mjg idáig jutottam. A teljes gyötrelmet csak az érzi, a ki a mellett, hogy j színésznő még becsületes nő is * akar ma- : radni. Lásd. Idám, ezt a részét a színészetnek nem ismered és ezt átélni kevésnek van ereje. Én keresztül mentem ezen, ki is álltam a tüzpróbát és igy legillétekeseb- ben beszélhetek az ügyedhez. A fáradtságodért, tanulásért kárpótol a taps, a virág; de az ocsmányaknál ocsmányabb ajánlatokért, névtelen levelezőlapokért, kollegáid gúny és irigységéért mi kárpótol ? — Semmi I

Te azonban azt hiszed, hogy pessi- mista vagyok és hogy talán még sem olyan fekete az az élet, mint hogy én tárom eléd. Nos hát jer gyermekem, oltsd karodat karomba, végig vezetlek az én utamon, ne feledd azonban, hogy az enyém még nem is a legborzasztóbb, mert az oldalamon van. egy szent — az anyám, — a ki mindég vigasztalt és uj erőre serkentett, ha már már ellankadtam a létért való küzdelem közepette; — jer, a te kedvedért elsiratom még egyszer ifjúságomat, a melyet váltságdíjul adék a — dicsőségért!

Beiratkoztam egy magánintézetbe és jártam nagylelkesültséggel, mert hiszen ez az útmutató, a melynek végén az a ragyogó csillag tündököl — a művészet. Most már tudom, hogy az iskola semmire sem való. Van tehetséged úgy, ha kisér a szerencse iskola nélkül is czélt érsz — nincs tehetséged, akkor meg plane fölösleges.

Nos hát mind mondám, feszült, kíváncsisággal lestem az előadó tanár magyarázatait és dühös szorgalommal tanultam a rám osztott szerepeket. Néha ugyan bántott ha másnak, ki talán kevesebb tehetséggel birt, az jobb szerepet kapott, de vigasztalt az, hogy még fiatal vagyok, va- lamennyinél fiatalabb és ez egy oly előny, mondhatnám kincs, mit semmiféle irigység nem rabolhat el. Elvehetik a szerepeidet, i ellophatják a ruháidat*, ócsárolhatják a tehetségedet, de az ifjúság rózsáit arczodról, nem vitathatja le, nem intrikálhatja el senki. Sőt merem állítani, hogy a legnagyobb kellemetlenségnek sokszor egy pár tüzes szem és üde arcz az okozója.

Nos hát jártam és fizettem a méreg drága tandijat két évig, miután az intézet igazgatója azonban szerződést nem szerzett, végre családunk régi ismerősének protek- cziója folytán bejutottam egy vidéki szin-