Szatmár és Bereg, 1931 (11. évfolyam, 23/582-39/598. szám)
1931-06-28 / 26. (585.) szám
2-ik oldal. 1931. junius 28-án. Tűzvédelem aratás Ideién. __________»«AlMÜK Él BtKttt______________ Ol csvaapátiban is lelkes szeretet köszöntötte a község díszpolgáraként fogadott képviselő-jelöltet. A virágos, zöldlombos diadalkapunál elhangzott üdvözlés után virágeső hullott disz- magyaros leánykák kezéből s a gyűlés színhelyéig állandó volt a meleg ünneplés. A díszes emelvényen előbb Kosa Ferenc beszélt az egybegyűltekhez, utána Péchy László programmbeszéde következett, majd Fóris Lajos ref. esperes-lelkész közvetlenül hangzott szép szavai zárták be a gyűlést. — A Fóris esperesnél és Kosa Ferencnél elköltött ebéd után hosszú kocsisor, bandérium és rezesbanda kisérte át Szamosszegre Péchy Lászlót és teljes kíséretét. Szamosszeg még minden választásnál úgy viselkedett, hogy fele-részében a minden-áron való ellenzéki politika szekerét tolta. Természetes volt tehát ez alkalommal is, hogy a falu választópolgárságának ez a része most sem tagadja meg önmagát, annál inkább, miután a nagydobosi kéz itt is keverte a kártyát. Annál lelkesebb volt azonban a Péchy László táborának impozáns tüntetése, amelyen a képviselő-jelöltnek az ellenzéki mozgolódás ismeretlen rugóiról közölt megdöbbentő leleplezései nem is tévesz-. tették el a megfelelő hatást. A gyűlés közönségére szenzáció erejével hatott minden szónoklat. Péchy László erőteljes egyéniségének politikai hitvallása, Kosa Ferenc lendületes szónoklása, Berényi Dániel fordulatosán élénk beszéde, M. Nagy Károly közvetlen hatású felszólalása, Juhász István lelkesítő szavai, Kölcsey Béla meggyőző okfejtése és a Dr. Fábián Sándor csattanós mementója végül is olyan tombo- lóan lelkessé tették a gyűlés hangulatát, hogy Péchy László hívei elsodró erővel uralták utána a falu nagyobbik felének politikai felfogását. Hétfőn már tilalom állta útját a gyűlések további engedélyezésének egész a mai napig, amikor a választópolgárok leadják a maguk szavazatát. HAZÁM! Születtél szikrázó csillagokban, Voltál megcsodált tünemény. És most: Szétszakadt szívvel megkorbácsoltan Itt állsz a világ közepén. Hazám ! Ezer harcban ezeréves lettél, Álltái elől a nagyok során. És ime : Igazságodért elítéltettél A trianoni vacsorán. Hazám ! Elítéltettél, földem és népem S nincs, aki sirjon teveled. Nincs, — nincs Senki testvér a gyilkos éjben, Aki megfogja kezedet. Hazám! Magad állsz, magad a mély gödörnél, Ahol a senki hiteget, Ahol Bús átkokból koszorút kötöttél S keresed halkan hitedet. Hazám 1 Keresed halkan s nem találod, Judások földjén elveszett. Helyette Koldustarisznyád és árvaságod, Szöges korbáccsal vereget. Hazám ! Földed rögére vérharmat terül, Gabonád lisztje keserű. Uram ! Szivek sírnak a házakon belül És véle sir a hegedű. Siró hegedű itt minden lélek, Itt a porszemek is sírnak.. . Uram ! Hitet, hazát, igazságot kémek Mind, akit magyarnak hivnak. B. M. (Canada) A nyári szárazság idején nagyon kell vigyázni faluhelyen arra, hogy tűz ne keletkezzék, hiszen egy vigyázatlanul eldobott gyufaszál, vagy a mozdonyból kiröppenő szikra lángra lobbanthatja és elpusztíthatja a gazda egész évi szorgos munkálkodásának az eredményét. Sajnos, nincsenek mindenütt tisztában a szükséges tűzvédelmi intézkedésekkel, pedig több belügyminiszteri rendelet teszi kötelezővé az óvatossági szabályokat. Nyár idején minden apróságra figyelni kell, hogy ne okozzon tüz- veszedelmet. Égő gyufát, vagy elszívott cigarettát nem szabad az ut szélén, vagy a vetésbe dobni. A mozdony szikrájának a kártevése ellen az előre látó gazda jói felkapál] a parcellájának a vasút felé eső részét. Sohasem szabad tüzetrakni sem az ut fonnyadt gazzal borított árkában, sem a tarlón, hanem csak a betaposott utón, vagy zöd füvön. Vagy pedig a tűzrakás helyét előzőleg meg kell tisztítani a növényi részektől, felkapálni, vagy felásni, nehogy a száraz növényi részek a tüzet tovább vigyék. A tüzrevalót se jó a tűz helyéhez közel felhalmozni, hanem valamivel messzebb. Ha alváshoz készülünk, ne gyújtsunk rá pipára, vagy cigarettára, mert ha elnyom az álom, kész a veszedelem. Ha hűvösebb éjszakára tüzet rakunk, ez az asztagoktól 30 —40 méternyire történjék, de akkor sem a tarlón, hanem csakis az utón, vagy más jól letaposott és minden könnyen gyuló anyagtól mentes helyen. A miniszteri rendelet azt is előírja, hogy a vasút mentén fekvő táblákon, ahol a termés egyenlően beérett, a learatást a vasút felé eső oldalon kell megkezdeni. A kereszteket pedig a pályától legalább 100 méternyire szabad csak rakni, ha ezt nem lehet, akkor a kereszteket a legrövidebb idő alatt el kell szállítani. Ezenkívül köteles a va- sutmenti gazda a tarlót rögtön fel- gereblyéztetni és legalább 3 méter Esőcsinálás. Ezzel a nagyfontosságu problémával régidők óta sokan foglalkoztak s ma is sokan foglalkoznak, de a foglalkozók fejtörése idáig csak legfeljebb nem sok értékű műesőt eredményezett. A müeső értéke azonban a valódi, az igazi esővel szemben számításba sem jöhet. Pedig hát lehet igazi esőt is csinálni és, hogy az esőcsinálásnak ez a titka idáig hallgatásban volt, az az oka, hogy e sorok írója is hallgatott. A tavaszi száraz időjárás emlékeztet arra az időre, amikor még 1904-et írtak s akkor történt az, hogy Komorzánban az Avas legsötétebb s legtávolabbi szin-oláh községében, talán a környékén is, mint itt a tavasszal, — nagy szárazság volt. Tavaszi vetésmunkát a szárazság miatt nem lehetett végezni, a gyümölcsfák virágaikat hullatni kezdték s tekintve, hogy a község lakosságának fő bevételi forrása a gyümölcsből volt, az esőhiány miatt a kétségbeesés már leírhatatlan volt. Ez a kétségbeesés nem sokáig tartott, mert egyik napon nagy alázatossággal beállít a községi bakter (itt kisbiró) a jegyzőhöz s engedel- met kért arra, hogy „esőért" dobolhasson. A jegyző e furcsa kívánság hallattára egyenesen arra gonszéles védőbarázdát huzatni, az első keresztsoríól 5—10 méternyi távolságba. Több gabonaparcella esetén a védőbarázdáknak egy vonalba kell esniök, különben nem nyújtanak védelmet. A hordás ideje alatt szigorran be kell tartani azt a szabályt, hogy a megrakott igásszekéren dohányozni nem szabad. Az magától értetődik, hogy a gazda a vonat közeledtekor nem áll közel megrakott szekerével a sorompóhoz, vagy hogy nem hajt el az utmentén rakott tüzek mellett. A cséplésnél már sok mindenre kell vigyázni. Ha a cséplés a táblákon történik, akkor a helyét az esetleges útvonaltól legalább 100 méternyire kell megválasztani. A tarlón felállított gépek körül a földet alaposan meg kell tisztítani, nehogy a kihulló parázs, vagy szikra a száraz növényi maradékot felgyújthassa. A kereszteket a loko- mobílba való begyújtás előtt a gép közeléből el kell távolítani. A nagyobb gazdaságok szérűin vagy rakodóin a cséplés helye legalább 100 méternyire legyen a lakó, vagy egyéb épületektől. A községekben már létező, vagy létesítendő közös szérűket csak a hatóság által kijelölt és engedélyezett területen lehet létesíteni. A tüzrendeszeti rendelet előírja, hogy minden katasztrális hold szérüs-te- rületet 30 méter széles úttal kell elválasztani egymástól, az így keletkezett két részt megint 15 méter széles úttal kell körülkeríteni. Minden egyes asztag körül négy méter széles útnak kell maradnia. Előírja még a rendelet, hogy a közös szérűkön legalább egy bővizű kutat kell létesíteni és használható állapotban tartani. A szérű őrzéséről is gondoskodni kell, A közös szérűkön a dohányzás nemcsak a hordás tartama alatt, de mindig tilos. A hordás ideje alatt minden asztag mellett egy-egy vízzel telt kádat,' dőlt, hogy a bakter megbolondult s vgy a további beszélgetésben óvatos olt már azért is, hogy a „bolondság,, tekintetében megfigyelése alaposabb legyen. Mit akarsz te Vaszil? Esőért dobolni. Volt a válasz. És hogy megy az? Hogy jösz te ilyen gondolathoz? Csak talán nem hiszed, hogy a te dobolásodra eső lesz ? Jegyző Ur! Nem nagy kedvem van nekem ehhez, de a néptől nincs nyugtom. A nép kívánja és követeli a dobolást. És mit fogsz dobolni? Azt, jegyző ur, hogy „csütörtökön bejön a körorvos a községbe es minden nőt meg fog vizsgálni." És még mit? Egyebet semmit, volt a felelet. Hát aztán, hogy hihetsz te olyat, hogy ilyen szamár dobolásra eső lesz? A bakter mosolyogva adja elő, hogy ez a dobolás kipróbált dolog, majd megtetszik látni, hogy eredménye lesz. Most azt mondd meg Vaszil: hogy jön a körorvos meg a nővizsgálat az esőhöz? Vaszil erre a kérdésre nagy-ko- molyan előadja, hogy azt mindenki tudja a faluban, hogy az eső-hiányt a boszorkányok okozzák és hogy nálunk eső nincs, annak is az oka az, hogy a faluban boszorkány van. vagy hordót és két-három vödröt kell készenlétben tartani. Az egyes kazlakat és asztagokat ne rakjuk túlságos magasra, mert különben az oltásuk nagy nehézségekkel jár. A termésnek a község belterületére való behordását a tüzrendésze- ti rendelet csak akkor engedi meg, ha a lerakás helyétől a legközelebbi épület, kazal, vagy boglya legalább 15 méternyire van és az asz- tagba 1000 keresztnél kevesebbet raknak le. De ilyen, aránylag kevés mennyiség is, csak külön engedéllyel hordható be. A cséplésnél a dohányzási tilalmat szigorúan be kell tartani, süt- ni-főzni pedig csupán az asztagoktól legalább 50 méternyire szabad. A gőzgépek tüzelőszerkezete alatt hibátlan, nem lyukas hamuládának kell lennie, amelyben állandóan vizet kell tartani. A szalmával való fűtést minden körülmények között el kell kerülni. A lokomobil kéményét szikrafogóval kell felszerelni. A lokomobil közelében sok vizet kell készenlétben tartani s lehetőleg egy jól működő kazalfecskendőről is gondoskodni kell. A rendeletek betartása elsőrendű érdeke a gazdáknak annál is inkább, mert azok megszegését — ha súlyosabb következmények nem állnak be, — pénzbüntetésen kívül 15 napig terjedő elzárással büntetik. Biztosítsa vagyonát az Első Keresztény Biztosítónál. Meghívó, Az Hki Fogyasztási és Érté* kesitő Szövetkezet 1931. év junius hó 28-án délután 5 órakoi a régi iskolában közgyűlést tart. December 31-én a tagok szám, 234, üzletrészeinek száma 542 volt Az Igazgatóság a tagokat az alap szabályok 24. §-a értelmében meg hívja. Azt tudja jegyző ur is, hogy csa! nőboszorkány van, meg azt is, hog a boszorkányoknak farka van. N most, ha az igazi boszorkány a de bolással meghallja azt, hogy csütöi tökön a körorvos benn lesz a fc luban s a többi nőkkel együtt őt megvizsgálja, egészen biztos abbai hogy az orvos a farkát levágja ezzel vége a boszorkányságnál Kétségbeesésében hozzáfog sírni, s< imádkozni is s az esőt mindenfé boszorkánykodással megcsinálj csak azért is, hogy az orvos a fa kát le ne vágja, hogy igy tovább is megmaradhasson boszorkányna Próbáltuk mi ezt uram ezele vagy 5 évvel és akkor is sikeri és most is sikerülni fog, meg te szik látni! Jól van Vaszil, dobolj, de ne re gél, hanem holnapután reggel. A dobolási terminust a jegy azért tolta ki harmad napra, ho idő közben alkalma legyen az e gedélyt esetleg visszavonni. E] dolga az volt, hogy a szomszéd lakó oláh pópához sietett, hogy < a furcsa ügyet vele megtárgyalja. A pap véleménye az volt, ho a nép eme kívánságát teljesíteni k< mert a nép babonás és ettől m<