Szatmár és Bereg, 1930 (10. évfolyam, 1/480-49/558. szám)

1930-05-25 / 21. (500.) szám

POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. — ELŐFIZETÉSI DÍJ: NEGYEDÉVRE 2 P 40 FILLÉR. — EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. MÁTÉSZALKA, 1930. MÁJUS 25. FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. FÁBIÁN SÁNDOR SZERKESZTŐSÉG: HORTHY MIKLÓS-UTCA 8 SZ. TELEFON 38 ÉS 74. — KIADÓHIVATAL: HORTHY MIKLÓS-UTCA 8. ÉS GRÓF TISZA ISTVÁN-UTCA 6 SZÁM. — POSTACSEKK SZÁMLA 54'003. X. ÉVFOLYAM 21. <500.» SZÁM. Hatszázhatvanez e r hősi halott napja. Mátészalka templomaiban ma délelőtt, azért száll majd esdő fohász az Egek Urához, hogy adjon békés nyugalmat a világ­háború elesett hőseinek s fáj­dalmasan dicsőséges emlékük nyomán, adjon boldog feltáma­dást, múltat és jövendőt meg- bünhődött, szegény hazánknak. A könnyes emlékezésnek e nagy ünnepéttermészetesen nem­csak Mátészalkán, de szerte az egész vármegyében s mindenütt az ország területén, megülik és megünneplik, ahol hősi sírok dom­borodnak s ahol emléket állítot­tak a vitézeknek, akik vérrel áz­tatták a harcmezőt, vagy a fogoly­táborok őrlő kietlenségében ke­rültek idegen földbe. Ezen a napon mindenütt meg­koszorúzzák az emlékszobrokat és emléktáblákat, azután felkere­sik a temetőket is, hogy a ke­gyelet virágait rátegyék a sírokra, amelyek alatt a hősök alusszák örök álmukat. Mátészalkán nincs emlékmű, de van sokfelé a vármegyében s messze a csonka hazában, ahol a hősi halottaknak ezerötszáz emlékművet állítottak eddig. A hősi sírok száma emellett csak­nem megszámlálhatatlan. Magyarországon huszonnyolc temető van, amelyben kizárólag hősi halottak vagy hadifoglyok feküsznek. Ezenkívül elszórtan szerte az országban minden te­metőben vannak hősi sírok, ame­lyek gondját a községek vagy felekezetek viselik. A községek és egyházak ezt a feladatot kö- telezőleg vállalták el s a nyilván­tartó csoport szervei, a megye- székhelyeken működő népgondo­zó kirendeltségek ellenőrzik, hogy a vállalt kötelezettségnek eleget tesznek-e: jókarban tartják-e a sírokat és a hősök emlékünne­pén megemlékeznek-e a nemzet halottairól. A trianoni Magyarország terü­letén 79.000 hősi halott van eltemetve. Ezek közül 36.166 ma­gyar. Idegenben, észak, kelet, nyu­gat és dél csataterein eddig 340.000 magyar hősi halottat ál­lapítottak meg, s ez a szám szinte napról-napra emelkedik, amint a nyilvántartó csoport kiküldöttei felkutató munkájukkal tovább ha­ladnak. A kutatás utján megállapí­tott 340.000 hősi halott közül 130.000-nek sikerült a sirját is megtalálni. A sírok közül Olasz­országban van 30.000, az orosz csatatereken van 23.000, a mai Csehországban 13.000, Romániá­ban 18.000, Jugoszláviában 13.000. A megállapított halottaknál természetesen nagyobb számot mutat a veszteséglista, amely szerint az elesett, hadifogoly- táborokban és külföldi kórházak­ban elhunyt és eltűnt magyar katonák száma 666.821. Az el­esett osztrákok száma 819.816, a bosznia-hercegpvinaiaké 43.425. A népesség arányszámával egy­bevetve az elesettek számát, a magyarok vesztesége a legna­gyobb. A hajdani monarchia la­kosainak száma ugyanis 50 mil­lió volt, ebből Magyarországra 20,600.000, Ausztriára 28 millió, Bosznia-Hercegovinára 1,400.000 lakos esett. Magyarország népes­ségi arányszáma 40.96 százalék (a háborús veszteség 43.36 szá­zalék), Ausztriáé 55.50 százalék (a veszteség 53.79 százalék), Bosznia-Hercegovináé 3.54 szá­zalék (a veszteségé 2.85 száza­lék) vagyis az összes veszteség­ben való részesedés százaléka Magyarországon nagyobb, mint a népességi százalék, mig Ausz­triában és Bosznia-Hercegoviná­ban kisebb. Szomorú statisztika ez: vért jelent minden száma s a véráldo­zatért most koszorúval és virág­gal térdel a sirok elé a magyar nemzet. Gyászolja fiait, akiket el­vesztett és könnyesen gondol fiaira, az élőkre, akiket elszakí­tottak tőle. ,, Széf dar aholtságunk tíz éve alatt megtanultuk, hogy csak egymás megbecsülésében, egymás értékének igazságos elismerésében lehet erő, mely alkotni tud/* Rendkívül lelkesen ünnepelte a törvényhatósági bizottság közgyűlése a jubiláló főispánt. Székely Gyula apostoli kormányzó és Tomcsányi V. Pál ny. igazságügyminíszter megkapó beszéde. , Rég nem látott impozáns szám­ban, töltötték meg csütörtökön a megyeháza dísztermét, egyesített vármegyénk törvényhatóságának bi­zottsági tagjai. A tavaszi rendes közgyűlésnek ezt a külsőben is ün­nepi fényét az' a körülmény adta meg, hogy a közgyűlés tárgysoro­zatára 90 bizottsági tag indítványt tűzetett Péchy László főispán üd­vözlésére, működésének tizedik év­fordulója alkalmából. A zsúfolt teremben ott feketéllett a kisgazdák tömött sorai között a vármegye vezető fér- fiainak szine-java, előkelősége, a politikai, egyházi, közgazdasági és társadalmi élet kitűnőségei, igy Ká­rolyi Gyula gróf koronaőr, Székely Gyula apostoli kormányzó, Tom­csányi V. Pál ny. ígazságügyminisz- ter, Gulácsy István és Péchy Manó felsőházi tagok, Szuhányi Ferenc és Dr. Gaál Endre országgyűlési kép­viselők, báró Perényi Péter, Eötvös Sándor cs. és kir. kamarás, Buda- házy István kormányfőtanácsos, Hor­váth István és Madarassy Dezső gazdasági főtanácsosok, Tivadar Elek gk. főesperes és még igen sokan a közélet kiválóságai közül. Rendkívül lelkesült hangulatban nyitotta meg a közgyűlést Dr. Streicher Andor alispán, akinek üdvözlő szavai után nyomban szót kért Madarassy Dezső gazda­sági főtanácsos, hogy az o es tarsai neveben beadott indítvány tárgyalhatására küldöttség hívja meg a főispánt. A zugó éljen­zéssel fogadott szavakra az alispán Madarassy Dezső vezetésével Eöt­vös Sándor, Gulácsy István, Dr. Gyene István, Kosa Ferenc és Ga- csályi Gusztáv bizottsági tagokból küldöttséget menesztett a főispán­hoz, aki a megtisztelő hívást kö­szönve, diszmagyarban foglalta el a gyűlés elnöki székét. Már a terembe lépésekor tapsvihar és éljen fogadta s ez csak fokozódott, amikor első­nek elmondotta remekbe készült alábbi beszédét Székely Gyula apostoli kormányzó: Méltóságos Főispán Ur! Tisztelt Törvényhatósági Közgyűlés! Amikor Szatmár, Ugocsa és Be- reg közigazgatásilag egyelőre egye­sített vármegyék törvényhatóságá­nak jelen tavaszi rendes közgyűlé­sén szót emelek, mélységes hálával köszönöm meg Szatmárvármegye vezető férfiainak ama megtisztelő megbízását, amely felhatalmaz en­gem arra, hogy Főispán ur, Ömél­tóságának — főispánságának 10 éves jubileuma alkalmából szerény üdvözlés keretében én mutathatom be Szatmárvármegye közönségének köszöntését, szerencsekivánatait. És akkor azt kérem mélyen tisz­telt törvényhatóság — legyen ez a mai napra összehívott rendes köz­gyűlés — rendkívüli közgyűlés! Amelynek rendkivüliséget az a rend­kívüli, ritka esemény adja meg, hogy Főispán ur, Öméltósága az Ö közigazgatási, messze is­mert és általunk állandóan, örömmel regisztrált szak­tudásával, rátermettségé­vel, vasenergiájával im­már tiz éve tölti be a ma­gyar kir. kormány bizal­mi állását vármegyénk­ben. És éppen Szatmárvármegyében, ahol tudomásom szerint 10 esztendőt még senki sem ünnepelhetett a fő- ispáni székben. És miért lehet ma mégis ünnep­lés tisztelt Közgyűlés ?... Talán azért, mert ma nemcsak Szatmár, hanem Szatmár, Ugocsa és Bereg vármegyék vagyunk ?.,. Nem hiszem, mélyen tisztelt Tör­vényhatóság. Inkább örömmel kell megállapítanom, hogy — mert gon­dolkoztunk, — mert meditáltunk, — mert láttunk, mert észrevevé- seket tettünk, tanultunk is, okul­tunk is. Megtanultuk — a trianoni — reánk erőszakolt gyászos béke 10 esztendeje tanított meg arra, hogy a múltak szabadosságain, a múltak szenvedélyektől fűtött bűnein nem épülhet fel törhetetlen erő, nemzeti dicsőséget épitő akarat. Megtanultuk — úgy látszik — fájdalmas megaláztatásunk, letöré­ne használjon pocsolya-jeget!

Next

/
Oldalképek
Tartalom